Ahogy az elÅ‘zÅ‘ “Nekem sem egyszerű…” részekben leírt nagy szerelmi lángolásom elmúlt (mert másik oldalon nem talált megfelelÅ‘ viszonzásra) rögvest visszakerültem a netes placcra – mert úgy tűnik, hogy a nagy rendezÅ‘nk a sors/isten/vakvéletlen szeretné még megörvendeztetni minden kedves olvasómat pár blogbejegyzéssel személyes élményeimrÅ‘l. Ismét elkezdtem randizgatni. E találkozások pár furcsaságát szeretném világgá kürtölni…

Első randim
Ez a lány nem tetszett nagyon, hiszen kilábalva egy testemet és lelkemet megmozgató szerelemből, nehezen hittem abban, hogy most találnék egy hasonlóan izgalmas csajt. Egy hónapja húztam a randi időpontját, így rászolgált, hogy végre megkaphasson, láthasson és kirúghasson. Na jó, ez utóbbi nem a hivatalos program része, de igazán nem érdekel ha így tesz: sőt, már szinte arra vágyok, hogy inkább ez történjen meg, mert elegem van a csúnya, unszimpatikus lányokból. A fotók alapján egy túrázó, sportos, egy helyben ülni nem szerető lányról volt szó, elég széles arcberendezéssel: kissé agresszív kinézetet kölcsönzött neki a szemkörnyéki oldalsó kidudorodás és a széles száj. Nem tetszett, nem lelkesített, de becsületből elhatároztam, hogy találkozok vele!

Még 1 héttel ezelÅ‘tt egyeztetünk nehezen erre az estére egy idÅ‘pontot. Aktuális nap reggelén – még szinte be sem bootoltam 64Kb-s rendszeremet – cseng a telefonom. Å? az. Na, vajh mi lehet ennyire fontos, hogy még a betűzÅ‘ napocska fényeit lekorlátozó függönyöm sötétsége mögött kell kora hajnali telefonbeszélgetést folytatnom?
- Szia. Csak azért hívlak, hogy a ma estére megbeszélt találkozónkat lemondjam.
- Jó rendben – válaszolom lassan.
- Ugye nem ̩bresztettelek fel? Рk̩rdi.
- Ugyan dehogy.
- Akkor jó. Ugyanis találkoztam egy sráccal, aki úgy tűnik, hogy érdekel, szeretném megismerni, de közben tisztességes is maradni és úgy gondolom, nem lenne etikus veled találkozni. Veled szemben sem és vele szemben sem…
Teljesen szokványos sztori és mondatok, egyáltalán nem lepnek meg s legalább felszabadítják az estém és lehetÅ‘vé teszik, hogy végre megírjam a következÅ‘ “Nekem sem…” epizódot, így rezignáltan hallatszik válaszom:
- Persze, megértem.
- De közben meg egy kicsit kitolásnak is érzem, hiszen oly régóta halogatjuk és most végre sikerült megbeszélnünk, összehoznunk egy alkalmas idÅ‘pontot… – nála is elÅ‘jött a csak kellene tisztességbÅ‘l találkoznunk effect!
- Ne bándd! Ha valóban azt érzed, hogy nem tudnál rám koncentrálni, akkor teljesen felesleges egymás idejét pazarolni!
- De olyan kíváncsi vagyok rád!
- Én is – mondtam – de itt már nincs mit tenni. Ã?gy jártunk…
- Jaj, ez így annyira nem jó. Az elÅ‘zÅ‘ kapcsolatom is bezavar még, a szakítás óta nem vagyok képes normális kapcsolatot kialakítani, mindenkit az exemhez mérek…
Kezdett nagyon nem tetszeni mindaz, amit hallottam. Nekem most pont egy ilyenre van szükségem? Dehogy! Épp túl vagyok egy csalódáson s akkor jön egy ilyen, bizonytalankodik, nem tudja mit akar és még én tegyem képletesen vállára a kezem és vígasztaljam, meg győzködjem és adjak neki pszichológusi beöntést, hogy gyorsan megszabadulhasson minden belékötött lelki problémától? Na azt nem!
- Erre nem tudok mit mondani: a döntést nem nekem kell meghozni.
A lófüttyöt fogok neki segíteni! Szenvedje ki maga. Nekem eleve pocsék a helyzetem, hiszen épp vissza akarnak utasítani…
- Közben meg annyira kíváncsi vagyok rád – szenvelgett. – Tudod mit? Találkozzunk mégis!
Nagyon jó. “Kezd egyre nagyobb kedvem lenni az estéhez.” A mínusz hányadik szintrÅ‘l indulhatok így? Mennyit kell kaparnom azért, hogy legalább odáig eljussak, hogy “köszi, szimpatikus vagy, jól éreztem magam, de nem te lennél az, akit keresek!”
- Biztosan? Nézd, valóban nem akarom se a te időd, se a magamét pazarolni. Nincs probléma, ha nem futunk össze, nem fogok haragudni, de az már viszont bosszantana, ha előre tudnád, hogy nem állsz nyitva egy új kapcsolat felé s mégis eltöltünk együtt feleslegesen egy estét! Szóval?
- Eldöntöttem és szeretnék veled találkozni. Maradjunk a megbeszélteknél, jó?! – jelentette ki a határozatlanságnál egy fokkal biztosabban.
Végre! Untam már a szenvelgést.

Délután megeresztettem egy ellenôrzô telefont: ilyen bizonytalan csajoknál ez nem árt, mert akár 5 perc múlva – ahogy elfogy a bátorsága – máris másképp gondolhatja, de értesíteni már csak az utolsó utáni pillanatban fog, amikor már más progit szervezni képtelen vagy.

Randi az általa megadott helyen: beszélgetés során kiderül, hogy minden, ismétlem, minden pasiját ide hozta! (Nagyon biztosra megy: vajh nem csak a vendéglőkből nem szeret megismerni újakat, hanem a férfiakkal is így van?)

A beszélgetés folyékony – hiába a szómirigyeim jól működnek, s hamar az elÅ‘zÅ‘, több éves komoly kapcsolatára terelÅ‘dik a szó, amibÅ‘l még nem lábalt ki teljesen. ExPartnere egy kemény pasi volt: hegyet mászott – mégpedig a legmagasabbakat (pl. Himalája) – és médiaszemélyiségként is ismert. Ilyen sportos, kitartó, határozott, eltökélt, be nem törhetÅ‘ sportember, akinek – mivel médiás is – még dumája is van, általam felülüberelhetetlen. Nyíltan be is vallotta, hogy ez okoz gondot neki 2 éve, amióta szakítottak: nem talál olyat, akire felnézhetne ugyanúgy, ahogy az exére. Nem csodálom! A csúcson kezdte, majd kirúgták és hozzászokva a jóhoz, az extrához, már nem akar visszalépni, már hiányzik neki mindaz az életminÅ‘ség, különlegesség, extrák, amiket akkor átélhetett.
Itt kapcsoltam át egy kímélÅ‘ üzemmódra: agysejtek fele leállít, szórakoztató, elbűvÅ‘lÅ‘ üzemmód kikapcs. Eredménye nem is lett az estének: másnapi moziba invitálós telefonomra kijött a farbával és mivel nem érzi azt az érzést, amit várt, így nem igazából látja értelmét elmenni. De ettÅ‘l függetlenül nagyon szívesen találkozik velem, csak nem úgy…
Mundus haud flecto.

Második randim:
Ez a hölgy egy érdekes szokással rendelkezik: nem lehet vele konkrét idÅ‘pontra ELÅ?RE megbeszélni randit! Csak kizárólag spontánul, csak az utolsó pillanatban! Vajh ennek mi lehet az oka? Én megsúgom: valószínűleg más lovagokat is a tűzben tart s ha azok lemondják a randit avagy fel sem hívják, akkor elÅ‘veszi a béta (béna :-)) hímeket a fiókból és velük elmegy egy körre. Jó, ebben nincs semmi gond, amíg nem velem játszák el ill. nekem is vannak tartalékban így lányok. Csak ez hova vezet? Tiszta, igaz szerelemhez nem nagyon. Ráadásul elég hamar rá is unok, hogy nem lehet rá számítani és bekomolytalanodok…
Ha épp alfa nÅ‘stény nem ér rám: don’t panic! Felhívjuk spontánkát! Ha viszont egy kellemes , szervezést igénylÅ‘ programról lenne szó, semmiféleképp nem spontánka jönne szóba: rá nem tudunk és így nem is akarunk szervezni, kitenni magunkért.

Másik kedvenc szokása, hogy nem lehet vele beülni semmiféle vendéglátóhelyre, helyette inkább sétát javasol. Megfejtettem ennek okát is: nem szeretné elkötelezni magát, mág egy bubis ásványvíz erejéig sem, nehogy szó érje a ház elejét. Valahol igen becsülendÅ‘ eljárás ez – hiszen találkoztam olyannal is, aki szó nélkül elfogadta, mit elfogadta, el is várta a több ezres vacsi kifizetését – anélkül, hogy bármi is történt volna köztünk. Már hallom is a hölgyeket: ez egy bunkó és a szerelembÅ‘l üzletet csinál és egy vacsiért már szexet akar! Nem. Szívesen vagyok lovagias, de valahogy nem az elsÅ‘-második randin, amikor még nem tudjuk-tudhatjuk merre is menetelünk tovább.
Visszatérve eredeti hölgyünkhöz: a harmadik talcsin azért már beleférhetne egy bubis ásványvíz elfogadása mert lassan elkopik az futóművem a rengeteg gyaloglástól.

Szóval e két ok miatt belazultam én is és ha nagyon szeretnék beszélni valakivel, akkor felhívom vagy találkozok vele. De nem töröm magam, nem küzdök, nem páváskodok és nem udvarlok: csak elbeszélgetünk addig, míg van érdekes téma és kész. Aztán egyik pillanatról a másikra – ha nekem, ha neki összejön valami – eltűnünk egymás életébÅ‘l…