Olvasói levelünk a nÅ‘-férfi kapcsolat egy újabb sarokpontját próbálja megvilágítani: önmagunk felvállalásáról szól, mégha unalmasok is vagyunk. (a bekezdések végén nem álltam meg, hogy ne tegyem hozzá a magam gondolatait – admin)

Igazából kár lenne azt mondanom,hogy az elÅ‘zÅ‘ véleményezÅ‘ hozzászólása bem áll közel a valósághoz, bár én nem tudom más hogy áll ehhez a dologhoz, de ami a legzavaróbb az az,hogy minden nÅ‘ általánosít. Nem egy olyan “hírdetéssel” találkoztam, amin a képekrÅ‘l annyit lehetett tudni ,hogy egy kevésbé ismeretlen modelt tettek ki.. nos akkor kérdezem én,hogy ki az aki nem vállalja fel magát.. Nem sok jót tudok mondani eddig, vannak olyan társkeresÅ‘ oldalak ahol csak a megye vagy rosszabb esetben csak az ország látható! Pedig fontos lenne minél pontosabban megadni azt,hogy hol is lakik az illetÅ‘, mivel ez alapján választanak sokan. Sajnos nem egy olyat kifogtam, akivel minden jó lehetne,ha nem lakna 100km-re.

Az meg hogy sablonosak a férfiak ezen vitatkoznék, bár én magam részéről tényleg nem tudom,hogy kiket láthatott,de.. lányoknál is van sablonítás rendesen. Egyébként azt veszem észre,hogy az emberek valahogy egyre kevésbé lesznek tisztában a fogalmakkal. Az előző hozzászóló nem a sablonitásról akart írni, hanem arról hogy egyesek igénytelenek. Bármi meglepő csajoknál is van elég igénytelenség: félmeztelen fotók, néhol még meztelenek is! A sablonítás meg nem az, hogy valaki igénytelen, hanem amikor már tucatszámra ugyanazt olvasom egy másik lánynál, mint az előző 20-nál. 
Ez inkább unalmas és néha kiábrándító. Jó, persze, a csajokat nem az eszükért szeretjük – mármint az elsô pillanatban, amikor meglátjuk fantasztikusan ingerlô alakjukat -, hanem bizonyos vágyakat keltenek a férfiemberben. Aztán – amikor már lecsillapodtak a vágyak – elÅ‘retörnek a intellektuális összhang hangjai! S ha ekkor rádöbbenünk az eddig elviselt vagy a vágyak ködébe rejtôzött szellemi sivárságra, abból hirtelen szakítások keletkeznek, amelyekre teljesen értetlenül néznek ezek a nyunyák és kérdezgetik szintén gyalult értelmű barátnÅ‘iket, hogy Å‘k megértik a férfiakat???!!!

Van aki tényleg megszeretné itt találni élete párját, lehet hogy meg van rá az esély, de a net sokaknak csak egy álca, és amíg az emberek nem merik magukat felvállalni, addig ennek a rendszernek se sok jövője van: egyesek jót szórakoznak, mások pedig végső elkeseredetségükben felvagdossák az ereiket(emók). Ideje lenne észrevenni,hogy nem csak egy ember van a földön és valahogy ezt az önzőséget ,ami sokakban benne van törölni kellene, csak sajnos ide nem elég a delete gomb. Mindenesetre, aki végső elkeseredetségében van fent, annak nem tudok sok jót mondani, nagy valószínűséggel csak haverokat fog találni , vagy még azt se.. De én azért nem adom fel!
Ne vegyük el az emberek bizalmát és kedvét: meg lehet találni párunkat idefent is! Akár 3 év küzdelme kell hozzá, rengeteg felesleges randi, buta randi, idegesítő és időt rabló randi, csúnyanős randi,  elkeserítő randi és néhány tévúra vivő kapcsolatkezdemény. Én mégse bánom ezt az időszakot: örülök, hogy már vége a bizonytalanságnak és a magányos ünnepeknek, de kellett. Sokat tanultam, tapasztaltam, sok élményt szereztem és volt némi izgalom is abban a 3 évben. Pezsgés, pörgés, ismeretlen lányok felfedezése öröm. Csak hozzáállás kérdése. 
S mindenki önző, mindenki a maga boldogságát hajszolja, a maga álmait kergeti. Randipartnered csak akkor vesz téged figyelembe, ha benned látja meg azt, aki ezeket az álmokat teljesíteni fogja. De te is így működsz. Ha valaki visszautasít, gondolj azokra akiket te dobtál ti, akiknek te okoztál csalódást! Ezekért kapod vissza a sorstól, Istentől ezt a sok pofont. De egyszer vége lesz! 

Várom további leveleiteket  tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Újabb olvasói levél érkezett, ami a szokásos jó pasi-rossz pasi témát taglalja és kér tanácsot a nőktől/férfiaktól, hogy melyiknek érdemes lenni. Még véletenül sem szeretném befolyásolni a kommenteket, de hozzáfűzném eme örök kérdéshez, hogy ez egyrészt nem döntés, hanem alapvető kisugárzás és egyéniség és neveltség/neveletlenség kérdése, ki milyen lesz illetve a rossz férfiak igazából nem rosszak, csak nem loholnak a hölgyek után, mint a kiskutyák s nem ontják magukból a levakarhatatlan kullancs image-ét. Ennyi a titok. Meg a közös hullámhossz és a megfelelő külső, ami viszont lutri, hogy kinek jön be és kinek nem.
Uff, beszéltem. S most jöjjön a kifejtés és a sok komment:

…én még nagyon új vagyok a társkeresÅ‘ oldalakon, és most éppen egy számomra nagyon fájdalmas szakítás után nyalogatom a sebeimet.
Személyes tapasztalatom, és a másokkal való beszélgetések alapján viszont egyre erÅ‘sebben merült fel bennem néhány kérdés, amit elsÅ‘sorban Hozzátok, Drága NÅ?K-höz szeretnék intézni. A kérdések nem provokatívak, hanem nagyon is Å‘szinték – sÅ‘t, még az is lehet, hogy nem csak a nÅ‘kre vonatkozik, hanem egyformán mindkét nemre.
Tehát:

Legyen két, teljesen elméleti férfitípus:
JÓPASI: megértő, figyelmes, kimutatja a szeretetét, nyitott, törődik veled, figyelembe veszi az érzéseidet, meghallgat, ha bánt valami; nem rabszolgát lát benned, hanem pl. segít a házimunkában, szavakkal és tettekkel is értékeli, amit teszel, gyengéden bánik veled, néha meglep valami aprósággal, szex közben is elsősorban arra törekszik, hogy előbb neked legyen jó, egyszóval igyekszik a tenyerén hordozni téged.
ROSSZPASI: mindig csak magára gondol, nem érdekli a véleményed, fáradtságod, rosszkedved; ha beszélgetni szeretnél vele, nem is figyel rád; kihasznál téged; munka után hazatérve leül a tévé/számítógép elé, és elvárja, hogy kész legyen a vacsora, a lakás legyen rendben, kitakarítva, kivasalva, gyerekek lefektetve; foci után illatosan, üdén várd az ágyban, majd miután ő végzett, lefordul rólad és elalszik, vagy rágyújt (és ha neked még nem volt jó, akkor fejezd be magad).
Ugye mindannyian tudjuk, hogy a nők a JÓPASIt keresik, ő lenne az igazi, ugye? A ROSSZPASItól pedig menekülnek.

Ezzel szemben kérdezd meg magadtól, vagy nézz körül a barátnők, ismerősök körében:
Miért van az, hogy akinek a ROSSZPASI jutott, az mindent megtesz, csak hogy a kedvében járjon, igyekszik bizonyítani a szeretetét neki mindenféle módon, ragaszkodik hozzá minden áron, eltűri, hogy a megalázza őket az ismerősök, haverok előtt, esetleg még bántalmazza is?
Ezzel szemben akinek a JÓPASI jutott, az nem értékeli eléggé, szeretetét, ragaszkodását nem viszonozza olyan lelkesen; bár a kapcsolat elején kellemes, de hamarosan unalmassá, majd zavaróvá, bosszantóvá válik, és végül nem tart ki mellette, hanem keres másikat – talán éppen egy ROSSZPASIt.

Tényleg úgy van, hogy csak azt szeretjük igazán, amiért folyamatosan küzdenünk kell? És azt aki rajong értünk enélkül is, azt nem értékeljük igazán?

És ha mindez igaz, akkor mit csináljon egy alapvetÅ‘en JÓPASI? Vegye fel a ROSSZPASI álarcát, legyen “keményen férfias”, “elÅ‘ször én, aztán majd utána jöhetsz te!”, legyen néha mogorva, de mindenképpen távolságtartó; fukarkodjon a dicsérÅ‘ szavakkal; ne kérjen, hanem ellentmondást nem tűrÅ‘en kijelentsen; stb. – mert ezzel fogja elnyerni a NÅ? szeretetét, rajongását?
Nade a JÓPASI pont hogy nem ilyen! Nem nagyon képes erre, hiszen imádja a NÅ?T, nem a maga érdekei, szempontjai járnak a fejében, szívében, hanem pont a szeretett NÅ?é! ROSSZPASIként nem fog tudni labdába rúgni, mert ahhoz nem ért, JÓPASIként pedig állandó kudarcra van ítélve???

Kedves Nők (és persze JÓ, vagy ROSSZ pasik is!), valóban, nagyon szeretném tudni a véleményeteket erről.

Várom további leveleiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Sagittar – hímneműként – megelégelte a férfiak panasznapját és keményen rádörren a negatív hozzáállású, lúzer, a nÅ‘ket ostorozó nemtársaira! Olvassatok:

Most szeretnék egy általános tendenciára reagálni. Régóta bennem van, most kiírom, akinek nem inge, ne vegye magára… Az általános depressziós hangulatra szeretnék reagálni. Linux1-gyel kezdôdött, de a legújabb, ami az ihletet adta, az a “kommentjeinkbÅ‘l” cikk elsô idézete….

Unalmas a rinya party: az önsajnálat, a panaszkodás, ami itt folyik már bosszant! Engem is utasítottak már el, nem is egyszer, mert a nÅ‘k nem viselkednek korrekten, lepattintanak! Egy kommentelô azt írta, hogy 1 jóképű fiúnál sorban állnak a hölgyek 101. lábtörlônek, miközben a kevésbé jóképû, de jóravaló srácokat észre sem veszik. Ez baromság! Ha az úriember “elmélete” igaz lenne, akkor ez úgy nézne ki, hogy a férfiak 99 százaléka egyedül lenne, míg a maradék 1 százaléka háremet nyithatna.

Lehet hibáztatni a hölgyeket, hogyha valakit elutasitanak? Nem! (Maga az elutasítás ténye senkinek sem róható föl, egyedül a módjáért lehet szemrehányást tenni) Nyilván mi férfiak is számunkra vonzó lánnyal szeretnénk együtt lenni és ezzel így vannak a nÅ‘k is. Ha lepattint, megvan rá a jó oka és Å‘ a maga közepességével másra vágyik. Ha kidobja a virágot a kukába? Akkor nem Å‘ az, akit kerestünk, de majd a másik lány megtartja!   A VONZALOM HIÃ?NYA A FÅ? GOND, HIGYJÉTEK EL! HA NEM TETSZEL A KISZEMELTNEK, NE VÃ?RJ KORREKTSÉGET, míg azzal, aki tetszik, tündi-bündi lesz. DE megjegyzem hogy én is – habár igyekszem korrekt lenni mindenkivel, visszautasítás esetén – másként viselkedek. Gyarló az ember, ez van! Aki intelligensebb az jobban kordában tudja tartani magát, igyekszik a másik érzéseire odafigyelni, aki nem, az nyersebben bánik a lenézett, taszítónak vélt ellenkezÅ‘ neművel. Ilyen az élet. Mellesleg lehet hogy az író úgy itéli meg, hogy az a lány közepes és mégis lepattintja, de ha közepesnek tartja, vagy netán csúnyának, mi értelme udvarolni, próbálkozni? Vagy netán már fel is adta, hogy olyan nÅ‘t környékezzen meg, aki igazán tetszik neki? Talán az utóbbinál lesz sikere, mégha nem is gondolná. (Bár a levelek által sugalt mentalitással ez valószinűtlen). Miféle szimpátiát várhat el a bejegyzés írója, ha önmaga se vonzódik igazán az említett hölgyekhez?

Nem tudom férfiak, hogy  mi van veletek! Néha úgy érzem, hogy puhányok gyülekezetébe csöppentem, ez a sok siránkozás az agyamra megy. Ha én lányosnak, nyafogónak, balféknek itélem meg a személyt a leírás, bejegyzés alapján, akkor a nő hogy ítélje meg az illetőt élőben?

Kicsit gondolkozzatok! A nőknek igazi férfiakra van szükségük, nem nyávogós pólyásokra. Linux1 nek is üzenem, hogy kicsit tegye félre a programozáskönyvet, menjen ki a Váci utcára és lesütött szemű, zárkózott lúzer helyett mosolyogjon rá a nőkre, a világra! Nem csak a nőknél lesz nagyobb sikere, maga is boldogabb lesz.

Nekem is voltak bosszantó szituim, kudarcaim, de azért írok, mert úgy gondolom eseteim tanulságul szolgálhatnak másoknak.

Ha elmegyek szombaton sörözni a barátaimmal, akkor azt látom, hogy a párom gyönyörű, a barátnőm párja is gyönyörű és amikor megpuszil két korty sör között, tudom, hogy nincs az a munka, pénz, ami pótolhatná egy nő közelségét, szeretetét. Ennyi!

Fiúk! Ismerkedni, randizni jó! A nők szépek, kedvesek, mindegyik egy kis csodálatos világ. Találkoztam már flugos világmegváltóval, nimfomán döggel, félénk angolszakos tanárnénivel, plázacicával, ezek rossz egyvelegével, sorolhatnám napestig. Sokszor felbosszantottak, sok hülyeséget kellett végighallgatnom, de emellett sok szép estére, barátságokra, jó szeretkezésekre, szerelmekre, áttáncolt éjszakákra gondolok a női nemmel kapcsolatban. Ha valaki alapvetően nőgyűlölő, csalódott, beletörödő, megfojtják a saját kudarcai, akkor soha az életben nem lesz olyan barátnője, amilyenre vágyik, mert mire ránézne a kiszemeltre, már fel is adja. A kudarcból tanulni kell és nem szabad önsajnálatba burkolózni.

Fiúk! Legyetek végre férfiak, könyörgöm!

Rohanás, egy-másfél órás randik, amelyek alatt ki kell derülnie, hogy pontosan milyen ember is a másik, hozza-e azokat a kritériumokat, amelyeket elvárunk az igazitól, azonos szándékok vezetnek-e minket,hogy egyáltalán képes-e kiváltani bármiféle érzést belÅ‘lünk?! Lehetséges-e ez avagy inkább kudarcot hordoz magában ez a forma? Az alábbi olvasói levél szerint ez inkább lehetetlen…

Saját sztorimat szeretném megosztani veletek. Nem mondhatni, hogy a mostani időszakomat megelőzően bármikor is problémám volt a kommunikációval. 
Úgy 2 éve dolgozom egy munkakörben, ahol napi szinten a Kollégákkal kb. 1 órát szükséges kommunikálnom, a fennmaradó idÅ‘ben inkább különbözÅ‘ “magányos tevékenységet” folytatok (adatbázisokban turkálok, agyalok). Mivel eléggé le vagyok terhelve, így a napi 30 perces ebédidÅ‘mben szoktam lelki életet élni pár emberrel. Otthon, a fiammal szoktunk beszélgetni, de ez teljesen más típusú (6 éves), a barátaimhoz ragaszkodom, de csak havi szinten tudunk össze futni. 
Hogy ez mit eredményezett?! Mára nagyon jó gondolkodó, szótlan, magányos farkas lett belÅ‘lem. A fÅ‘sulin több tanárom is indítványozta, menjek kommunikáció szakra, mert a vizsgán nagyon jól kidumáltam magam (hogy mennyire nem készültem, az már botrányos volt…).
Mára eljutottam egy olyan szintre, ha oda jön hozzám egy tetszetÅ‘s / kedves hímnemű egyed gondoltaim százával vannak, de beszélgetni igen nehezen tudok. Ez mit eredményez?! Aki nem ismer egy kicsit közelebbrÅ‘l, annak egy “buta szÅ‘ke” vagyok. Igen, én magam is tudom, hogy így azért elég nehéz bárkit is találni. Ezzel csak azt akartam elmondani, néha több idÅ‘t szükséges szánni valakire.  Saját tapasztalat, a párkapcsolatosdi terén is sokan úgy rohannak, mintha ezért díj járna.

Továbbra is várom az olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre.

Milyen alapvetô hibákat követhetünk el az elsô találkozások alkalmával? Sokat számít az elsô benyomás – sôt, nem túlzás azt mondani, hogy eldönt mindent, így közel sem mindegy, hogyan is tudunk és akarunk viselkedni, amikor találkozunk partnerjelöltünkkel.  Szeretnénk jó érzéseket kelteni benne, elnyerni bizalmát és érdeklôdését. Ehhez bizony nem árt kissé kontrollálni viselkedésünket – nem megjátszani magunkat, csak odafigyelni! Errôl írt pár gondolatot Sagittar:

Felvetülhet egy jó kérdés, ha párkapcsolatot építünk, hogy miért a “rossz” viselkedés a vonzó a hölgyek számára? A kedves, érzékeny, Å‘szinte közeledés többnyire nekem se jött be, sÅ‘t szeretek kisérletezni és talán egy életre megtanultam, hogy lazán kell venni az ismerkedést). Próbálkozom különbözÅ‘ normák, módszerek szerint ismerkedni, viselkedni a randikon. Volt olyan lány, akihez kedvesen, ôrlÅ‘dve, sokat kínlódva közeledtem, de olyan is, akihez lazán, könnyedén, játékként felfogva a dolgot és adott esetben olyan kérdéseket szegezve a lányoknak, amitÅ‘l még jómagam is elpirultam …

Érdemes túlzottan kedvesnek, érzékenynek, sebezhetÅ‘nek mutatkozni az ismerkedés elején? Egyértelműen nem! És ezt azután még bátrabban merem állítani, hogy a páromat a legszokatlanabb, legextrémebb módon ismertem meg és sose gondoltam volna, hogy a tiszta, kendÅ‘zetlen, a szexualitásra gyakran utaló magatartás sokkal vonzóbb lehet, mint a romantikus, ideális szerelmet keresÅ‘, kedves férfi képe. Nálam amúgy ez a viselkedésmód-váltás nem szándékos. Van olyan lány, akihez igy állok, van akihez úgy, függ ez a személytÅ‘l, a kapcsolatfelvétel módjától, a szimatomtól, a hangulatomtól….

Nem bíztatnék senkit sem arra, hogy játsza meg magát (sÅ‘t tilos is), ha ismerkedne. A legnagyobb hiba, ha nem önmagunkat adjuk. Ez közhelyként hathat, de tény, hogy így van. Magunkat kell adnunk, de az, ami belÅ‘lünk jön, folyamatosan meg kell hogy újuljon és flexibilisen, alkalmazkodóan kell viselkednünk a különbözÅ‘ helyzetekben, különbözÅ‘ lányoknál és tilos a görcsös, “túl kedves”, túlzottan ragaszkodó, a hölgy számára is fojtó magatartás.  A végcél persze az, hogy megfogjuk és megtartsuk az ideális nÅ‘t, de ehhez sajna kell pár hét “játék”, de ez a játék nem kell, sÅ‘t nem szabad, hogy erôltetett legyen. Egyszerűen csak meg kell tanulnunk játszani és  lazán, görcsök nélkül kell tudnunk ismerkedni. Nincsenek szabályok, ösztönösen kell viselkedni, de talán a statisztika, a hölgyek túlnyomó többségének a reakciója már irányt mutathat arra vonatkozóan, hogy mi kecsegtet nagyobb sikerrel és mi jelent nagyobb valószínűség szerint kudarcot.

Az ismerkedés első pár hetében nem szabad kiadni magunkat. A szilárd, elszánt, makacs férfi képe a vonzó, aki nem tudja mit akar, megközelithetetlen, elérhetetlen és bizonytalan. Ha a lány annyira vonzó, hogy a nadrágunkat kismama ruhára kéne cserélni ahhoz hogy ne repedjen el, ha ránézünk még ekkor se szabad kiadni magunkat és a hölgy számára egyértelművé tenni, hogy nagyon tetszik nekünk. A csendes, higgadt bizonytalanságot kell mutatni, finoman jelezve, hogy a hölgy szimpatikus és szeretnék vele sokat beszélgetni, ismerkedni. Ez az első 2 randin ideális recept. Érdemes az első két alkalommal meggyőződni róla, hogy a vonzalom kölcsönös-e, általában erre a hölgyek maguktól adnak választ.

Az első két találkozó után már új fejezet következik. Itt még szintén nem szabad kimutatni az érzelmeket. Ehelyett célszerű merészen, de NEM SZEMTELENÜL viselkednünk. Itt már felmerülhet egy-két olyan kérdés, amely pl. hölgy szexuális szokására vonatkozik. Utalhatunk rá finoman, hogy az orális szex mely válfajait szeretjük és jelezhetjük, hogy ha ez nekik nem megy olyan szinten, ahogy szeretjük, szívesen vetjük alá többhetes kurzusnak. :) (Remélem, a barátnőm nem talál rá a blogra:) )

Lehet, hogy ez szemtelennek tűnik és valószinű, hogy sok hölgy most azt gondolja, hogy ez milyen arcátlan viselkedés, de nekik jelzem, hogy én ezzel pontosan tisztában vagyok. (De élvezem, ha ilyen lehetek, szeretek egy lányt zavarba hozni, szeretem ha egy nő elpirul, szeretem érezni, hogy nyert helyzetem van, szeretem a pszichikai fölényt és s a nők is szeretik érezni az alárendeltséget) Ezzel a szélsőséges (bár általam újabban gyakran alkalmazott) példával csak azt akartam szemléltetni, hogy a kedves jófiú képe csak ritkán vonzó. Kipróbálva mindkét szerepet, állítom, hogy érdemes bátran viselkedni.

Nyilván ez önmagában édes kevés, sőt, szinte semmi. Először is a legfontosabb a vonzó megjelenés, igényesség, ápoltság, stb. Tehát alapszinten tetszenünk kell, nyilván ez a legfontosabb és erröl nem szabad megfeledkezni és még véletlenül sem szabad azt mutatni, hogy odavagyunk, szívünk szerint felvásárolnánk a föld összes vörös rózsáját, csakhogy egy virtuális kosárkában elédobjuk.

Viszont azt már kevesen gondolnák szerintem, hogy a pimaszság, csipkelődés, az időnként elejtett szexuális utalás, finom gonoszkodás, magabiztos piszkálódás megnövelheti az esélyünket egy nőnél: de kizárólag ha intelligensen, okosan, az arányokat megfelelően eltalálva visszük véghez! Az uralkodó, magabiztos, pimasz nem tévesztendő össze a primitív, buta, idétlen viselkedéssel.

Ha már egyértelmű a pozíciónk egy nőnél, kialakult az, aminek ki kell, akkor onnantól már fontosak az őszinte gesztusok, az udvarlás, a kedvesség, a virágok, a bókok, de azt sem szabad túlzásba vinni.

Van sok-sok kivétel, sőt minden ismerkedés más és más, sőt természetes, hogy nem is lehet általános recept a sikerhez. Ezért is tettem hozzá, hogy a férfi alapból legyen ápolt, legyen életcélja, lehessen rá építeni, támaszként szolgáljon, hisz a siker kulcsa biztosan nem az önmarcangolás, tépelődés (bújkálás a fedezék mögött), hanem a sok-sok személyes tapasztalat (nyílt csata a fronton). Ez amit leírtam, csak egy aprócska adalék az esetleges sikerhez.

Furcsa dolog ez, lehet hogy sokan úgy fogják gondolni hogy teljesen fölösleges volt ezt megírnom, – hisz mindenki számára evidensek -, de számomra nem volt természetes és visszaemlékezve az elmúlt évekre, bizony a kudarcaimat is e szabályok be nem tartása eredményezte…

A férfiakkal szemben támasztott elvárások mellett fontosak a mi elvárásaink is, tehát csak olyan hölgyre szabad pazarolni az energiánkat, aki megfelel a SAJ�T elvárásainknak!

Fontos hogy általában csak annyit várhatunk el a másiktól, amennyit mi is tudunk “hozni”. Sokan esnek abba a hatalmas csapdába, hogy olyan nÅ‘t (vagy férfit) tűznek ki célként, ami nem reális az Å‘ számukra. Hallottam már olyan igénylistát ápolatlan, csúnya nÅ‘ktÅ‘l, hogy az angol királynÅ‘ is beleszédülne és az ellenkezÅ‘ oldalon meg sok férfi várja az álomnÅ‘t, miközben koszos a cipÅ‘je, büdös a szája, földig lóg zsírosan a haja, és ez persze csak a külcsíny. Mindenki próbálja kihozni a maximumot magából. Nem az a fontos, hogy adonisznak, vagy miss hungary-nek szülessünk (bár mindenki csecsemÅ‘nek születik:D ), hanem az, hogy a lehetÅ‘ségekhez képest maximumot hozzuk ki magunkból. Ez megint apróságnak tűnik, de közben ha belegondolunk, nagyon gyakori problémával állunk szemben. Hány nÅ‘nek és férfinek kéne ezt tudomásul vennie, hogyha a randin egy igénytelen külsejű, a saját életét elhanyagoló, szüleivel, rokonaival viharos kapcsolatot ápoló, céltalan nÅ‘ közli – “neki fontos hogy a párja cégvezetÅ‘ legyen, vagy legalább legyen Xy cm magas, izmos, szeresse a családját, a gyerekeket” -, akkor elÅ‘ször magába és magára kellene néznie!

Annyit várjunk el másoktól, amennyit mi is tudunk adni, külsőleg, belsőleg egyaránt. Ha ez működne, kevesebb magányos ember lenne.

Persze, minél többet elérünk, minél komolyabb elvárásaink lehetnek a másik nemmel szemben, annál nehezebb a megfelelő személyt megtalálni és ez újabb és újabb problémákat vet fel, de ez már egy emelt szintű tanfolyam keretében sajátítható csak el. Jelentkezni lehet nálam:)

Újabb levelek érkeztek a Superman által felvetett témára:

Körülbelül 3 éve vagyok tag több randi fórumon. Annak ellenére, hogy magamat pozitiv beállitottságú és vidám nőnek tartom, egyre inkább az a véleményem kezd kialakulni, hogy mindegyik rendszerből töröltetem magam és ha az élet úgy hozza, inkább örökre egyedül maradok vagy rábizom magamat a vak szerencsére.
Elhatároztam, hogy tapasztalataimat irás formájában közzéteszem majd. Egy rövid szösszenet ezzel kapcsolatban:
Nem találkoztam még olyan internetes társkeresÅ‘vel, ami igazán feldobott volna. Úgy gondolom, az elsivárosodó érzelmi és emberi kapcsolatok méltó tükre ez a társkeresési forma. Nem hiszek abban, hogy egy hozzám hasonló, mélyérzésű ember megtalálja itt az igazit, mivel tapasztalatom szerint azok a férfiak, akik itt tényleg az “igazit” keresik nagyon kevesen vannak és Å‘k eleve olyan külsÅ‘ vagy belsÅ‘ hiányosságokkal rendelkeznek, ami lehetetlenné tesz egy jó kapcsolatot. A másik felük, 80%-kuk pedig csak önigazolásra, adrenalin növelésre és szexre vágyik. Szomorú, hogy manapság kihal a romantika, egyre kevesebbet törÅ‘dünk egymással, nem történnek velünk olyan spontán találkozások, amire igazán vágyik egy igazi nÅ‘.
Nem szavazok a társkereső fórumokra!
Ami Superman-t illeti: Å? az az állitólagos férfi, aki nem kell és nem hiányzik egy igazi és szép nÅ‘nek. A szépség nemcsak külsÅ‘leg ismerhetÅ‘ fel. Ehhez egy belsÅ‘ kisugárzás is szükséges. Vannak tökéletes, porcelán finomságú, szabályosan szép nÅ‘k, de nem valószinű, hogy azok az igazán szép lányok. Egy barátomnak ilyen barátnÅ‘je volt, külsÅ‘leg maga volt a tökéletesség, jó alak, szép arc, stb., mégis lecserélte Å‘t egy kis helyes, nem szép törpillára, akivel boldog volt és az ágyban is egyetértettek. Azóta a felesége…
Supermannek bizonyára azok szép nÅ‘k a bálványai, akik plasztikai sebész által alkotott tökéletes kemény mellel rendelkeznek és hűen a “mű szépségekhez” minden részletük giccsesen a helyén van.
Ezzel szemben szeretném felhivni a figyelmét, hogy ha nem tudná, ezeken a fórumokon több szép nÅ‘ van, mint “jóképű” pasi.
A belső dolgokról és a jó természetről a férfiak részéről sajnos már nem beszélhetek, mivel ez forditott arányosságban van a külsejükkel.
30-35 éves korukra a férfiak nagy részénél elkezdődnek az öregedés jelei, pocakot eresztenek, kopaszodnak, 50-hez közel már örülhet az ember, ha talál olyat, aki még tud teljesiteni az ágyban. Persze vannak kivételek, de azok nem a Superman-félék.
Én egyébként 49 éves vagyok, nem tartom magamat szépnek, habár sokan illetek már ezzel a jelzővel. Az biztos, hogy két gyereket szültem, egyedül neveltem, nehéz életem volt, de küzdő tipus révén mindent túléltem. Az alakom és a bőröm most is jobb, mint sok huszonévesnek és a férfiak még mindig megfordulnak az utcán utánam, igaz, kb. 20 évvel fiatalabbnak néznek.
Ezért kikérem magamnak az összes nÅ‘ nevében Superman nÅ‘ket lenézÅ‘ véleményét és csak azokat a férfiakat becsülöm, akik tisztában vannak azzal, mit köszönhetnek az édesanyjuknak és egy igazán “szép” nÅ‘nek.

És egy másik, de hasonló reakció:

Felháborodva olvastam a következÅ‘ fÅ‘című írományt: A nÅ‘k marha rondák a neten…kikérem magamnak a nÅ‘k nevében! Én sok éve vagyok egyedül és nem találok egy normális férfit, mert: vagy elhízott,nagy hassal akarnak szép,fiatal,de legalábbis jó megjelenésű nÅ‘t találni.(Vigyázat:okos ne legyen,mert akkor hol marad a férfi tekintély!)Vagy:nincs lakásuk és azt hiszik odaköltözvén egy nÅ‘höz megoldották ezt is.Vagy nincs más beszédtémájuk,mint az elÅ‘zÅ‘ nÅ‘kapcsolataikkal dicsekedni.De volt olyan is,aki kb.2 óra hosszat illusztrálta mekkora kan,hány nÅ‘ kérte,hogy csináljon neki gyereket.Már sportot űztem belÅ‘le,meddig lehet ezt a témát fokozni.De a legtöbb férfi az ún.házasságból kikacsingató,aki az elsÅ‘ levélváltáskor közli,hogy neki a város melyik környékén kell lakjak, és a hét melyik napján,hány órakor érjek rá vele foglalkozni…gusztustalan.Nem vagyok Húszéves,mégis kikérem magamnak,ronda sem vagyok.Éppen olyan vagyok,amilyennek egy korombeli kellemes megjelenésű,igényes nÅ‘nek lennie kell.Fel vagyok háborodva azon a bölcseleten miszerint a jó küllemű nÅ‘k már elkeltek,és aki a társkeresÅ‘n hírdet az …ugyanezt elmondhatom a férfiak vonatkozásában is.Aki valamelyest bír intelligenciával,megjelenéssel,azok már elkeltek…Valóban van egy réteg,aki nem igazán figyel a mejelenés milyenségére,de ezeket leginkább a húsz körüli korosztályban lehet megtalálni,és nem a társkeresÅ‘ben hírdetnek.A komoly kapcsolatok azért kizártak akár társkeresÅ‘n,akár más módon mert a férfiak nem vállalnak felelÅ‘sséget sem magukért,sem egy házasságért.Nem tisztelik a nÅ‘t,a nÅ‘ket annyira,hogy nyiltan vállalják a felelÅ‘sséget:igen,Å‘ a feleségem.SértÅ‘ és megalázó a nÅ‘k számára az az együttélés,ami ma igen divatos.Csak arra vagyok jó,hogy vezessem a háztartását és legyen ágymelegítÅ‘je annak a pasinak?Akkor inkább veszek egy elektromos ágymelegítÅ‘t,és pénzért,tiszta jogi viszonyok mellett elmegyek takarítani,mosni,vasalni.Ha ma az a ‘trendi’,ahogyan az elején említett levélben lehet mocskolni a nÅ‘ket,akkor inkább egyedül élek.Nincs szüksége egyik nÅ‘nek sem a leereszkedÅ‘,becsmérlÅ‘, megalázó együttélésre.Az ilyen levelet író ember valószinü abba a kategóriába tartozik,amit olyan érzékletesen ecsetel.És még valami:nincs joga senkinek ilyen módon minÅ‘síteni a másik embert:marha ronda a neten.Ez nem egy állatvásár,ahol a négylábú kiállását,fogát,szarvait nézi a vásárló.Szóval a magányos embereknek is van önértékelésük,van lelkiviláguk,emberi tartásuk és létezik olyan is,hogy képes szeretni,vonzódni,szépet adni,vagy széppé tenni egy másik ember életét,aki megbecsüli annak ellenére,hogy nem az újság címlapján szereplÅ‘ bombázó.És csak zárójelben jegyzem meg,hogy ismerek fotómodelleket,akikért az újságok címlapján megbolondulnak a férfiak, és amikor ugyanaz a nÅ‘ elmegy mellettük az utcán észre sem veszik.Vajon miért?Ennyit a neten hírdetÅ‘ nÅ‘kkel kapcsolatban…

Superman nagy port kavart írására érkezett egy reakció, amelyben a “fikázott” oldal egyik képviselôje reagál:

A nÅ‘k marha rondák a neten… Elolvastam, feldolgoztam és megértettem. Az érem egyik igen szép oldalát sikerült bemutatni ebben a jó pár (hol-hol felesleges) sorban. Egyetértek abban, hogy a szépség relatív, és abban is, hogy a külsÅ‘ alapján választunk elsÅ‘ körben. A tömegközlekedésen való ismerkedés egy aranyos társasjáték – szemezés, mosolygás, visszanézés, és ennyi. Egy percig nem tudom komolyan venni, ha valaki leszólít egy buszon. Nekem is megfordult már a fejemben párszor a gondolat, de még nem tettem meg soha. Ki tudja, össze is jöhetne, nemde? :) 
A munkám végett rengeteg szórakozóhelyen megfordulok, de mivel abban a környezetben a munkám az elsÅ‘dleges (magánemberként nagyon ritkán), így alapjáraton hárítok. Manapság ha összejössz valakivel, az maximum a buli heve, és a másnap reggeli magyarázkodás, és a “persze, majd hívlak” effekt. Ez jó? Tényleg? Kinek?

Mennyivel békésebb regisztrálni egy ilyen oldalra, és nézegetni a kirakatot… Én is nyúltam már mellé, nem kevésszer. Nem szeretném megbántani egyik randi partneremet sem, de ezeket a történeteket  a NÅ?K védelmében teszem közkinccsé.

1, az átlagos testalkatú 180 cm magas Srác megérkezett bicajon, ujjatlan szakadt pólóban, izzadtságfolt a hátán és a két karja alatt, és a bÅ‘ póló sem tudta teljesen eltakarni az elég nagy pocakját. Arról nem is beszélve, hogy az a 180 cm igencsak 170 és alatta (ez az egy vesszÅ‘paripám van). Jó fej és nagyon kedves teremtés, de ez az elsÅ‘ pillanatkép eléggé meghatározó momentum volt, így a randi végén megmondtam neki, hogy ez ebben a formában biztos nem fog működni…

2, helyes, magas Srác, minden oké, találkozzunk egy sörözÅ‘ben. Hmm, gondoltam laza, nyár van, meleg van, iszunk valamit, nem para. Egészen addig, amíg a sokadik sörös körén át nem esett, és azt éreztem, kicsit már berúgott. Aztán a beszélgetésünk átfordult egy ilyen “majd én megfejtelek” elemzésbe, amikor is úgy gondoltam, inkább jobb, ha távozom. Kifizettem az italomat, és további szép estét kívántam neki…

“Ebbe kapaszkodva próbálják megtalálni pasijukat, mint olyan utolsó reménysugárként” :

3, “+nÅ‘sülnék” névvel érkezett a levél – akkor hogy is van ez, ki keres kit görcsösen? :)

Én sem találom azt az embert jelenleg az oldalon, akire azt mondanám, hogy “igen, Å? az”… De nem is pattogok miatta :) Ha nem tetszik a felhozatal, akkor tovább lehet sétálni, le lehet menni szuper szórakozóhelyekre, és lehet ismerkedni, társalogni, párt keresni. 

Mondjuk, kíváncsi lennék arra, hogy ha megfordítjuk a kérdést, Te miért is nem találod a Párod az általad felsorolt helyszíneken – hiszen ha csak szép lányokat keresel, akkor Te is biztos nagyon helyes és okos és rendes Srác lehetsz…. Ugye… ;)

Továbbra is várom leveleiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Ismét érkezett egy olvasói levél – Superman-tÅ‘l -, amely egy szubjektív és megfigyelésen alapuló témát fejteget: szerinte a nÅ‘k többsége csúnya a netes társkeresÅ‘kön s ebbÅ‘l adódik a sok félresikerült, defektes randi és késÅ‘bb a süket telefon.

Valóban azok vagy csak Superman-nek vannak magas igényei? Ill. ti lányok/nők hogyan látjátok a másik oldalt?

(Hölgyek figyelem: az alábbi levél igen provokatív, törékeny tárgyakat olvasás előtt messzire helyezni!)

Sokan rászálltak arra a témára, hogy miért nem dobják az őszintét a találkozókon az emberek és miért nem mondják meg, ha nem tetszik a másik nekik?

Én egy másik észrevételemet tenném közkincsé, ami egy kicsit azért összefügg ezzel a témával is: szerintem a nők nagyon nagy része a netes társkeresőkön ronda. Felük bűnronda, mert elhízottak, anorexiásak, elhanyagoltak, életében fodrászt nem látottak, gyereket szültek éppen, szétestek a válás közben vagy csak egyszerűen apuci-anyuci ezt tudta összerakni és semmivel nem lehet segíteni.

Maradék 40%-uk nem elüldÅ‘zÅ‘en ronda, csak nem éri meg értük kinyitni az adatlapot sem: már a fotójuknak a bélyegnagyságú thumbnailja is továbbgörgetésre ingerel. Olyan semmilyenek. Olyan nem nÅ‘k. Szex nem jut az eszembe róluk, csak a házimunka fárasztó robotja…

A tényleg megmaradt 10%, az akit érdemes megnézni: nekik vagy az alakjuk jó, de gáz a fejük vagy fordítva. Szóval igazán szép nÅ‘t én még egy darabot sem láttam idefent! Miért is? Szerintem azért, mert a jó nÅ‘ket viszik mint a cukrot: nem szállhatnak fel egy buszra, hogy ne kapjanak ajánlatot, nem mehetnek úgy el szórakozni, hogy ne zsizsegjen körülöttük 30-40 kan, sÅ‘t, Å‘ket már elvitték fiatalkorukban az iskolai fiú osztálytársaik, azóta élnek egy jó kapcsolatban és a pasijaik hülyék lennének kiengedni a szép barátnÅ‘jüket a kezükbÅ‘l – tán el is veszik feleségül, amint lehet!

Aztán azok, akik nem kellettek, akik megmaradtak mehetnek a levesbe, jobban mondva az internetre!

Ebbe kapaszkodva próbálják megtalálni pasijukat, mint olyan utolsó reménysugárként, amit a másik hasonló barátnő ajánl, mert neki egyszer már bejött.

Mert az a nő, aki akar, akinek normálisak az elvárásai, rendben van az agya és hoz egy átlagosnál picit jobb ápolt külsőt, annak az életben is simán megy bárhol!

Ha meg nem, akkor jöhetnek a semmit sem mutató fotók, a trükkös felvételek, az elmosódott arcok, kitakart hatalmas hasak, nagy tokák, görbe orrok, a szénné retusált műtermi felvételek, amik alapján éppen hogy csak fel lehet ismerni a nőt a személyes találkozón, ahol minden úgyis kiderül! Aztán jön a döbbenet, végig lehet feszengeni egy kellemetlen beszélgetést és lehet gondolkodni, hogy miért is nem hívott fel utána a pasi! Vagy jobb lenne azt mondaná szemtől szemben, hogy ne haragudj, de ronda vagy!?

Szóval a férfiak még mindig jó külsejű nÅ‘ket keresnek, aztán ha egy kicsit mást mutatott a fotó, mint ami a valóság, akkor menekülnek. De megmondani ezt még Å‘szintén sincs értelme…

Továbbra is várom leveleiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!