Szilveszteri élmények

Nos, a blogíró most megosztja veletek egy szilveszteri élményét, amely bemutatja a téves és megkésett kommunikációval járó szituációk ékes példányát. Nem lesz rövid, de legalább hosszú! :-)

Szokványos fényképes adatlap egy harmincas nőről. Szimpatikus dolgokat írt magáról s az egy szem apró méretű egész alakos fotó sem rémíszt el. Miért ne, menjen neki is a sablonlevél!
Válaszol, levelezünk, majd november elején találka.Kellemes hangulatban elbeszélgetünk, sok mindent megtudtam róla. Jól menÅ‘ sminkes-műkörmös, anyagilag eleresztve. Szakmája látszik rajta, hisz a természettÅ‘l kapott alapanyagot elég jól feltunningolta. Ã?llítása szerint rendszeresen fut, alakja rendben van, habár a drága farmerja nem épp ideálisan áll a gömbölyű fenekén: talán más fazonnal kellemesebb látványt érne el! Ã?m nekem így is jó – külsÅ‘leg. A lelkét pedig felfedezem majd – gondoltam. Beszélgetésünkön legalábbis annyit sikerült megállapítanom, hogy az értelmesebb és kultúrális szempontból az igényesebb emberek közé tartozik, rendszeresen jár komolyzenei koncertekre, komolyabb kiállításokra és színházba. Jókedélyűen válunk el egymástól és felbátorodva kérdeztem meg, hogy találkozunk-e még? Igen volt a válasz.
S valóban, 4-5 nappal később, szombaton este ismét összefutottunk egy teázóban. Ekkor már tapasztalhattam furcsább dolgokat is: kérdezek valamit és 3-4 másodpercig nem történik semmi, rezzenéstelen arccal réved a semmibe. Például kinézek egy asztalt, megkérdem leülhetünk-e ide s ő csak bámulja legalább 10 mp-ig az egyik falra függesztett képet miközben én tanácstalanul topogok mellette, majd mintha kábulatból révedne fel rámnéz és megkérdi:
– Akkor leülünk ide?
A beszélgetés sem oly izgalmas már – talán engem is bizonytalanná tett még pár, a fentihez hasonló incidens -, de ettÅ‘l függetlenül kapok pár érdekes infót róla. Például, arra készül, hogy megműtesse az orrát, mert régóta zavarja nagysága és görbesége. Valóban, nagyobb az átlagnál, de meg lehet szokni. Magánélete tulajdonképp 6 éve nem létezik, azóta nem talál maga mellé pasit. (Hogyne, szexpartnere akad, azzal nincs gond, de az állandóra kiszemelt hímtársaim mindig elmenekülnek elÅ‘le – itt miért nem szólalt meg bennem a vészcsengÅ‘, nem is értem?!)
Aztán hirtelen kijön a transzból és bejelenti, hogy felfordult a gyomra, mert indulás előtt az egész napos éhezés után túl sok szendvicset tolt be: vigyem gyorsan haza!
Megteszem. Még mielÅ‘tt kiszáll, megbeszéljük a harmadik randi idÅ‘pontját, amit 2 nap múlva lemond: – Majd jelentkezem! – ígérettel. MeglepÅ‘dés abszolút nincs bennem: hozzászoktattak ezekhez a nÅ‘k. S ebben a konkrét esetben talán még meg is könnyebbülök…

Eltûnt: csak úgy porzott utána a virtuális tér oly gyorsan kilépett ebbÅ‘l a “bimbodzó” kapcsolatból. Továbbléptem, mert szerencsére volt hova és el is felejtkeztem róla.
Aztán a Jézuska december 25-én meghozta a drágát ajándékba. Meglepetésemre egy mail fogadott aznap reggel a következÅ‘ szöveggel – hangsúlyozom, 1,5 hónap néma csend után: more…