Archive for » április, 2009 «

Olvasói levél – Highway a kámforrá váló pasikról

Mindenki – nemétől függetlenül – küzd azzal a problémával, hogy nem kap meg 1-1 találkozó után őszinte választ a folytatásról feltett kérdésre.
Sokan hiszik azt, ha eltűnnek, ha mindenféle értelmetlen kifogást találnak a randi elkerülésére és nem közlik egyértelműen nem tetszésüket, akkor így kevesebb kárt, fájdalmat okoznak, kíméletesebben járnak el reménykedő partnerükkel szemben. A válaszokból úgy tűnik, hogy nem. Az értelmetlen több napos várakozás, reménykedés s csalódás fájdalmasabb, mint a sokkhatásként gyorsan elmondott “Bocs, de nem látom értelmét a további találkozásoknak! Nem te vagy akit keresek…” típusú faképnél hagyás. Ez utóbbit 1-2 óra alatt elfelejtjük, míg a az előbbin napokig agyalunk, miközben a döntést már rég meghozta a másik fél…

“Én a nôi nem képviseletében írnám meg tapasztalataimat a férfiak eltûnésével kapcsolatban.
Van, hogy úgy érzem, ezen a téren én tartom a rekordot, de persze tudom, hogy nem. Mindenestere az egy főre eső eltünésben mindenképpen.
Nálam két fajta eltünés fordult már elő. Az első, hogy az oldalon váltunk néhány levelet, amiket teljesen pozítivan értékelek, és azt gondolom, hamarosan élőben is találkozhatunk. Időnként odáig is eljutok, hogy a számom is megadom, és várom, hogy hívjon. És várom, és várom, és várom. Majd rájövök: nem fog hívni. Amit nem tudok mire vélni. Hiszen olyan jól kezdődött minden.. Van, hogy néhány levél után tűnik el, a telefonszám cseréig el sem jutunk. Egyszer csak egy levélre már nem jön válasz. Hozzá teszem én az arcomat fel vállalom az oldalon, nem árulok zsákba macskát.
Azt, hogy az első randi után nem jelentkezik még megértem. (Nem jöttem be neki) Bár én várom, hogy jelentkezzen, ha sokáig nem történik semmi, előfordul, hogy nem bírok magammal, és írok valamit. Vagy jön rá válasz vagy nem. De ami számomra teljesen érthetetlen, hogy talizunk másodszorra is. Elmondja milyen szerencsés, hogy találkoztunk, és egyéb szép szavak bla-bla-bla. ?m ezután szinte elérhetetlen. Nem akarom zaklatni, ezért megpróbálom kivárni, hogy ő hívjon, vagy legyen online msn-en. De vagy nem is hív, vagy rejtve kapcsolódik, vagy csak döcögősen beszélünk az msn-en, érzem, hogy nem érdekli mi van velem, és a találkozót meg sem említi. Szerintem ha már pár napig semmilyen formában nem jelentkezik, az mindenképpen jel. Hivatkozhat bármilyen elfoglaltságra, ha érdekelném, biztosan kiváncsi lenne legalább arra hogy vagyok. Csak hogy ebből a gesztusból is érezzem, gondol rám. Lehet, hogy női aggyal gondolkozom, és a pasik nem ilyenek, azonban sztem érzelmeik nekik is vann!
ak. Egy 5 perces beszélgetést, egy rövid sms-t mindenki megengedhet magának. Még a legelfoglaltabb ember is. Szóval ilyenkor jön az, hogy vagy tudomásul veszem, hogy ennyi volt, és többé nem ‘zaklatom’, vagy elérem, és azt mondja, hogy sajnálja, de nagyon elfoglalt, és az idejébe most nem fér bele egy barátnő. Jelzem ilyenkor nem értem akkor miért randizik? És miért festi le reménybeli jövőnket olyan mesésnek.
Az az igazság, hogy ennyi szép szöveg után már nem tudom áhitattal hallgatni, mert tudom, hogy harmadnapra megváltozhat a véleménye, és akkor csak az újabb csalódás. És az újabb hiba keresés magamban. Sajnos a nőknek ez sztem még rosszabbul esik, mint a férfiaknak, mert lelkisebbek vagyunk. Legalább is én igen. Ezért azt kérném a férfiaktól, hogy ne randizzanak a hölggyel, ha nincs rá idejük. Vagy mondják meg egyenesen, hogynem jövünk be. És kész.
Köszönettel a női nem nevében.”

Várom az olvasók leveleit, véleményét a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Az a sok hülye netes társkereső!

Egy hozzászólásból idézek:

“Észrevételeim szerint a társkeresőkön az érzelmileg kiégett, alacsonyabb végzettségű, problémákkal kűzködő ( lelki, testsúly, egészségügyi, anyagi, több gyerek, házaséleti, szexuális ) egyének tartózkodnak.
Na meg a munkaidőt jól eltölteni vágyók… szórakozásból.
Elég belépni több rendszerre, levnni a konzekvenciát mindenhol ugyanazok vannak, más-más adatokkal.
Több gyerekes nők, díszelegve tetoválásokkal, bedőlve, kitéve mikkel rendelkeznek, pasik szerszámukat közszemlére téve….
Nők és férfiak egyik randi után a másikat halmozzák…szédítés, magukat szebbnek jobbnak feltüntetés, és hazugság hazugság hátán… Szóval néhány szóban ez a híres magyar internetes társkereső társadalom.
Gyakorlatilag a társkereső rendszerek lényege : szexualitás előtti nonverbális kommunikáció.”

Többször előkerül ez a megállapítás, miszerint a netes társkeresés a bénák, rondák, hülyék, perverzek és a lelki sérültek utolsó mentsvára, ahol nem születhetnek komoly kapcsolatok, mindössze jó nagy dugások abszolválódhatnak! Kíváncsi lennék, hogy ezeket a véleményeket milyen emberek írják:
– akik még soha nem próbálták. Ebben az esetben szomorú – bár erre a szar országban élők moráljára igazán jellemző -, hogy úgy ítélnek el valakiket és valamit, hogy igazából fogalmuk sincs róla, csak valami halvány sejtésük. Ráadásul még bátorságuk és kezdeményezőkézségük sincs, hogy legalább egyszer megnézzék ezt…
– ha már próbálta, de nem sikerült. Az általánosítás sohasem szerencsés. Ha történetesen nem jön össze 1-2-3-sok próbából egyetlen egy komoly kapcsolat sem, az még nem jelenti a rendszer hibáját. Sok saját kudarc után ezt a következtetést vontam le magam is és menekültem innen, ahol az ismeretlenség homályába bújva egyesek még több szemétséget engedhetnek meg maguknak, mint a való életben. Aztán lehiggadva rá kellett jönnöm, hogy én sem vagyok szent tehén, sokszor hibáztam magam is! Kudarcaim fô oka egyértelmûen nem a netes társkeresés rendszere, inkább a saját és a másik fél tapasztalatlanságából adódó hibák, magyarul a szerencsétlenkedésünk. (Ezekrôl olvashatnak a Nekem sem egyszerû sorozatban…)
– már próbálta és sikerült. Akkor miért írna ilyen ökörséget?
A rendszer maga jó és üdvözlöm a lehetőséget, ami a huszonegyedik század hatékony magányoldó megoldása lehet! Sok elidegenedett embernek ad lehetőséget arra, hogy a magánéletével kezdjen valamit, boldog lehessen, – ne csak keseregjen és irigykedjen mások szerencséjén -, és aktívan párt találjon. Ennél pozitívabb mi lehetne? Miért lenne ez a metódus rossz? Ja, kérem: hogy nem tudunk élni vele, mert sokan csak szórakoznak, átvernek másokat?! Hogy egyesek elvadult elvárásokkal, helyes önismeret és önértékelés nélkül vágnak bele? Rengeteg csalódás ér – hasonlóan az élethez – itt is mindenkit, s ezeket a csalódásokat nem lehet elkerülni, mert ez nem a virtualitás velejárója, hanem magáé az életé! Ezért nem a társkereső oldalakat kell szídni és a benne lévő embereket, hanem ezt a büdös szar világot, ahol a fájdalom az élet természetes velejárója!
Itt senki nem ígért azonnali sikert, gomnyomásra és regisztrációra azonnal becsöngető álomnőt vagy álompasit. Érdemes lenne felébredni ebből a hülye álomból, hogy azt hisszük, már nem csak kurvát lehet a netről rendelni, hanem havi 300-1200 Ft-os VIP tagságért életünk párját is és MP3-ban – grátiszként – letöltődik mellé a nagyharang is…
Nem! Dolgozni kell itt is. Ki kell választanunk a sok hülyének tûnô, számunkra értéktelen ember közül azt az egyet: nem lesz könnyebb, nem lesz rövidebb, de esélyünk talán nagyobb megtalálására, mint a való életben. Hajrá!

Női gömbölyűségi együttható

Jártomban-keltemben sok időm jut arra, hogy nézegessem a nőket, hisz ennél jobb szórakozás amúgy sincs – kivéve, ha hivatalos nőnemű partnerrel vagyok, mert akkor ez tragikus hatással jár a magánéletem békéjére.
Megfigyeltem, hogy az átlagos nők közül – nem az elhízottakra és nem az anorexiásakra gondolok -, akik nagy és kerek mellel rendelkeznek, azoknak bizony lapos a feneke. Akik kerek fenékkel és csípővel rendelkeznek, azoknak kicsi mellük van. S azok, akik sportosak és kerek a fenekük, combjuk, és szinte mindenük az izmoktól, azoknak szintén kicsi a mellük. E megfigyelés-sorozat késztetett arra, hogy statisztikai és kísérleti módszerek segítségével megvizsgálva e jelenséget igazi tudományos magyarázatot találjak rá. Szorgos kutatómunkával, amelyek dandárját vizuálisan végeztem éjszakai szórakozóhelyeken és edzőtermekben a következő felfedezést tettem:

Úgy vettem észre, hogy minden nő azonos mennyiségű kerekséggel születik. Nevezzük el ezt G(ömbölyűségi) E(gyütt)H(ató)nak, vagyis GEH-nek. Értékét vegyük 1-nek. E kerekségi együttható értéke oszlik el a kamaszkor után minden nőn. A testrészek levonják maguknak a saját jussukat, de összegük minden esetben kiadja az 1-et.
A nagy és kerek cici úgy tűnik, hogy legerősebbként igen nagy százalékot tesz magáévá konkurálva a fenékkel. Mindkettő gömbölyűségének esetén az együttható értéke már túllépheti az egyet: ilyet látva gyanakodnunk kell a mesterséges beavatkozásra!

A gömbölyűségi együtthatót nem szabad keverni a test ZSírosodási Együtthatójával, amely sokszor látványban hasonló eredményt produkál, de mégis más jelenség és más a kiváltó oka is! (Strandokon igen könnyen – még egy kezdő GEH tudós számára is könnyen – megkülönböztethető a ZSE és a GEH által produkált kerek formák!) Tehát a duci lányok esetében a látványból ki kell vonni a gömbölyű felületeknél a zsírtúltengést és a megbecsült normál alakból kiindulva máris igazolhatóvá válik a GEH szabályrendszere.

Szintén felborulni látszik a GEH a vékony lányoknál is: ebben az esetben a duci lányoknál végrehajtott egyszerűsítő ill. abszolút általános alakra hozó művelet riverzét kell abszolválnunk, magyarul a hiányos területekre fel kell helyeznünk az átlagos magyar nő normál testsúlya és a delikvens testsúlyának különbségét, méghozzá arányosan! Az így kapott átlagos, ám mégis elég konkrét hölgyön elvégzett gömbölyűségi vizsgálat után pedig ismételten igazolva fogjuk látni a GEH szabályrendszerét:
– nagy és gömbölyű cicik esetén az átlagnál laposabb a fenék
– homokóra alkat és kerek popsi esetén kicsik a mellek
– a nem nagy, de tökéletes formájú cicik esetében szintén a fenék alakja károsul
– tökéletesen kerekded fenekeknél (lásd J Lopez) a mellek értékéből ill. nagyságából vonódik el e GEH érték!

GEH mindig egyenlő 1
GEH = cici+fenék+csípő+combok

Várom a kedves olvasók élményeit, írásait, véleményét a tarskeresoblog@freemail.hu címen!

Category: Irások  3,089 Comments
Hisztis fantomasok
Az adatlapomon – nyilvánosan! – fent van jó pár fénykép magamról. Frissek, korrektek, nem stúdióban készültek. Kitöltöttem minden rovatot. ?rtam magamról és az elvárásaimról. ?rok fotó nélküli lányoknak is. Aztán igyekszem visszakézből, azonnal kérni róla is egy képet: intelligensen, kultúráltan, egyáltalán nem követelőzően. S ezek után sokszor érkezik agresszív, pocskondiázó, sértődött válasz, mint például az alábbi:
 
 
“Mivel teljes mértékben a külső szempont neked…
De te képet nem küldtél…ezért nem hiszem hogy tovább kellene folytatnunk a beszélgetést…”

Ezek a hölgyek (de hallomásból tudom, hogy az urak esetében is sűrűn előfordul) komolyan úgy gondolják, hogy nem látok át a szitán? Egyértelmű a szándék:
– ad1: csúnya vagyok, levelezz velem s közben csak megkedvelsz és elfelejted elbűvölő személyiségemet megtapasztalva
– ad2: “kedves” szórakozásra vágyó, kamuképeket levadászni nem hajlandó ember van mögötte
– ad3: valaki a másik oldalon épp házasságot akar törni, de még nem eléggé bízik és a párját gyanítja bennünk

Ezek annyit sem érnek meg, kedves virtuális társkereső olvasóim, hogy akár egy pillanatra is felhúzzátok magatokat. Toll a fülükbe az ilyeneknek, akik nem képesek egyenrangúként kezelni másokat és udvariassági szabályokat maximálisan felrúgva elbújnak a postafiókjuk árnyékába s ha fenséges kedvük úgy tartja, majd méltóztatnak ők is magukat megmutatni. Egy laza és fensőbbséges mosoly, majd azonnal katt a kukára!

Category: Elmélet  982 Comments
Az iwiw haszna

A mai elharapózott bizalmatlanság világában, ahol a netes társkeresés lassan nem a bizalomról, tisztességről, korrektségről (tisztelet a kivételnek!) hanem az átverésről, a szórakozásról, a két normális kapcsolat közti idő kitöltéséről, kíváncsiskodásról, a másik érzéseinek letojásáról, saját magunk fényezéséről szól… Szóval ezekben az időkben nem árt valami mankó, amivel segíthetjük döntésünket, amivel teljesebb képet kaphatunk kiszemeltünkről kikerülve a csalódást.
Van egy fórum a neten, ahová a nagyon nagy többség úgy regisztrál be, hogy igazi adatait, családi körülményeit adja meg, a valós fotóit tölti fel. Itt még nem harapózott el az álregek, a hamis képek, a hamis adatok feltöltése, itt még az igazmondás dívik. Talán azért, mert itt már a megismert embereket gyűjtjük össze, ők már nagyjából egészéből ismernek, nem érdemes és visszatetsző előttük hazudni. Ez a site az iwiw.
Ha a társkereső oldalakon bejelentkezek egy hölgynél, rendszeresen megadom a saját mailcímem. Ide várom a válaszokat, amelyek ha megérkeznek, első pillantással a feladó címét, ill. a megjelenített nevét ellenőrzöm le. Sok esetben – szerencsémre – a naívabbak, a figyelmetlenebbek a freemailes, gcom-os, stb ingyenes mail postafiókjukba is bevésik valódi nevüket: ezt azonnal kihasználom s az iwiw-en rájuk keresek.
Derült már így ki egy be nem vallott gyermek, egy be nem vallott férj. De a sokadik kérésemre képet továbbra sem küldő hölgy reglapjára látogattam el és máris világossá vált értetlenkedésének oka. De ezzel a módszerrel szűrtem már ki túlkoros (csekély 10 évvel kevesebbet írt a Nlcafés adatlapjára) hölgyet – igaz a fotói és foglalkozása (modell) alapján ezt simán meg is tehette.
Az iwiw-en egyébként sokkal reálisabbak a fotók is, inkább a hétköznapi énüket ábrázolják, így talán kerülnek fel előnytelenebbek is – már ezért is érdemes leellenőrizni: tanulságos és sokat mondó a társkeresőre felrakott és az iwiw-es képek közötti különbség.
A levelezés beindításához sem árt némi plusz információ: csippentsünk fel innen!
Kedves társkeresők: időtök és idegzetetek megvédésének érdekében – ne csak a titkosszolgálatunk – hanem ti is használjátok fel e online emberkatalógust!