1, Egérke
Szimpla találkozás. Szimpla nő. Szimpla külső. Szimpla gondolatok. Szimpla beszélgetés. Szimpla élet.
Nem ronda és nem is szép. Nincs nagy melle, de kicsi se. Se nagy feneke, se kicsi. Nem duci, de nem is vékony. Nem karakteres az arca, de legalább semmiféle érzelmet sem vált ki.
Beszélgetünk. Kellemesen, de mindenféle ütős téma nélkül. Sem nem nagyon vicceskedős vagy érdeklős, világmegváltós, odamondós. Nem is kellemetlen vagy utálkozós vagy nagyon ásítozós.
Nem magába zárkozós, de nem is kinyílós. Nem lazáskodós, de nem is görcsös.  Nem mindent kitevős, de nem is nagyon betakarós. Nem kihívós, de nem is agszűzieskedős. Szexis poénoktól nem zavarba jövős, de ezt a témát mégsem forszírozós. Nem karrierista, de nem is munkáját utálós. Szemébe mélyen belenézős, de abba mégsem beleszédülős. Minden témára reagálós, de mégsem érdekességeket mondós. Poénokat értős, de mégsem humoros. Nem izgulós, de nem is fagyos. Gyakorlott randizgatós, de mégsem lényegretörős.
Bort ivós, de mégsem becsicsentős. Érdeklődős, de mégsem odalevős. Picit tesztelgetős, de mégsem bátran provokálós.
Hazakísértem. Rájöttem: nem egyéjszakás, de nem is vele többet randizós…

more…

Ma ismét volt egy “randim”.
A hölgyet idefent találtam több hónappal ezelőtt. Egy teljesen átlagos, alacsony lány volt látható az egyetlen fotón: vízparton állt, felhajtott szárú nadrágban, szél belefújta arcába a haját. Kedves választ küldött a levelemre. Jó állása van, képzett, törekvő, normális értékrendű és nem kérette magát: bevallotta, hogy tetszett neki mindaz, amit az adatlapomon olvashatott. Rögtön javasolta, hogy folytassuk telefonon. Igaza van, minek kell ezzel a hosszú levelezéssel tölteni az időt?! Az ilyen önállóság, bátorság és nyílt sisakos ismerkedés mindig pozitív.
Felhívtam. Ott is kellemesen elcsevegtünk. Szimpatikussá vált – ismétlem – mégha a fotó alapján nem is. Bíztam megint a csodában – ami egyébként velem még soha nem esett meg – és azt gondoltam, hogy érdemes vele találkozni, mert hátha megkedvelteti magát velem és megláthatom közben benne a bűbájt. 
Volt még egy próbatétel: épp elutazott egyhetes nyaralásra, s megígérte, hogy ha hazaérkezik, jelentkezni fog. Itt még kétesélyes volt az ügy: ha nem hív vissza, minden megoldódik magától, hisz tapasztalataim szerint ezek a nyaralások, eltűnések csak megszakítani bírják a szinte még el nem kezdÅ‘dÅ‘tt ismerkedéseket. Ã?gy könnyedén mentem bele ebbe a megalkuvásba…
Aztán eltelt a hét és láss csodát, érkezett tőle az sms!
- Itthon vagyok ismét. Szuper volt, de megfáztam nagyon.
Felhívtam. Valóban nagyon kerregő volt a hangja, betegnek tűnt, köhécselt. Kért még egy hét türelmet, hogy összeszedje magát. Mi az már nekem? Ó, hogyne, beleegyeztem.
S eljött a nagy nap, jobban mondva este. A megbeszélt helyen – kis téren – a padokon csak egy lány ült, mikor megérkeztem. Szinte észre sem vettem vagy legalábbis nem akartam, mert hasonlított is meg nem is, mindenesetre nem volt az esetem. Telefonáltam, hátha késik. Mit ad isten, az ülÅ‘nél csörgött ki. Odavánszorogtam, s közben tekingettem jobbra-balra, hátha az égbÅ‘l lepottyan egy kis segítség s megúszom ezt a kellemetlen szitut. Bemutatkoztunk. Egy pillanat alatt találtam – mint a késÅ‘ éjszakai színvonaltalan vetélkedÅ‘kben – a képe és a való énje közt 100 eltérést, csak hogy a legfontosabbakat említsem: a haja rövid, közel sem ért a válláig, a testsúlya lazán 15 kilóval volt több és az élet is több ráncot vésett orcájára.
Azonnal csacsogni kezdett a helyről, amit már kinézett nekünk és hogy miket fog ott inni. Én hallgatagon mentem mellette és sanda oldalpillantásokkal próbáltam megbarátkozni az új külsővel. De olyan szintű volt az eltérés, hogy ezt már képtelen voltam benyelni. A kávézó előtt megállítottam:
- Valamit mondanom kell mielÅ‘tt beülünk. Az ember már az elsÅ‘ pillanatban, mikor meglátja a másikat rengeteget megállapít róla. Szinte azonnal eldönti, hogy érdekli-e vagy sem. A fotók alapján is kialakít egy képet, amely – lehet, hogy az én figyelmetlenségem miatt -, de most nem azonos a valósággal. Úgy érzem, hogy köztünk – mint ffi és nÅ‘ közt – nem lehet semmi. Ha ennek ellenére is szeretnél beszélgetni, ám legyen, de én legalább szóltam: nem akarom egyikünk idejét sem feleslegesen húzni.
- Hát igen. Köszönöm. Gondolom a hajam hossza, ami más, mint a fényképen és ez zavar, igaz?
- Többek közt – válaszoltam. Nem vette magára. De gyorsan elváltunk, mert még véletlenül sem szerettem volna, ha ennek ellenére is be kellett volna vele ülnöm fecserészni. Féltem, hogy a csalódottság dühe kirobbant volna belÅ‘lem.
S ismét dolga végezetlenül, nem a magam hibájából elszállt egy estém értelmetlenül…

Tanulság: telefonos beszélgetés alatt rá kell kérdezni finoman, hogy a fotók mikor készültek! Fontos infó!

Várom az olvasók leveleit, élménybeszámolóit a tarskeresoblog@freemail.hu címen!

Szilveszteri élmények

Nos, a blogíró most megosztja veletek egy szilveszteri élményét, amely bemutatja a téves és megkésett kommunikációval járó szituációk ékes példányát. Nem lesz rövid, de legalább hosszú! :-)

Szokványos fényképes adatlap egy harmincas nőről. Szimpatikus dolgokat írt magáról s az egy szem apró méretű egész alakos fotó sem rémíszt el. Miért ne, menjen neki is a sablonlevél!
Válaszol, levelezünk, majd november elején találka.Kellemes hangulatban elbeszélgetünk, sok mindent megtudtam róla. Jól menÅ‘ sminkes-műkörmös, anyagilag eleresztve. Szakmája látszik rajta, hisz a természettÅ‘l kapott alapanyagot elég jól feltunningolta. Ã?llítása szerint rendszeresen fut, alakja rendben van, habár a drága farmerja nem épp ideálisan áll a gömbölyű fenekén: talán más fazonnal kellemesebb látványt érne el! Ã?m nekem így is jó – külsÅ‘leg. A lelkét pedig felfedezem majd – gondoltam. Beszélgetésünkön legalábbis annyit sikerült megállapítanom, hogy az értelmesebb és kultúrális szempontból az igényesebb emberek közé tartozik, rendszeresen jár komolyzenei koncertekre, komolyabb kiállításokra és színházba. Jókedélyűen válunk el egymástól és felbátorodva kérdeztem meg, hogy találkozunk-e még? Igen volt a válasz.
S valóban, 4-5 nappal később, szombaton este ismét összefutottunk egy teázóban. Ekkor már tapasztalhattam furcsább dolgokat is: kérdezek valamit és 3-4 másodpercig nem történik semmi, rezzenéstelen arccal réved a semmibe. Például kinézek egy asztalt, megkérdem leülhetünk-e ide s ő csak bámulja legalább 10 mp-ig az egyik falra függesztett képet miközben én tanácstalanul topogok mellette, majd mintha kábulatból révedne fel rámnéz és megkérdi:
– Akkor leülünk ide?
A beszélgetés sem oly izgalmas már – talán engem is bizonytalanná tett még pár, a fentihez hasonló incidens -, de ettÅ‘l függetlenül kapok pár érdekes infót róla. Például, arra készül, hogy megműtesse az orrát, mert régóta zavarja nagysága és görbesége. Valóban, nagyobb az átlagnál, de meg lehet szokni. Magánélete tulajdonképp 6 éve nem létezik, azóta nem talál maga mellé pasit. (Hogyne, szexpartnere akad, azzal nincs gond, de az állandóra kiszemelt hímtársaim mindig elmenekülnek elÅ‘le – itt miért nem szólalt meg bennem a vészcsengÅ‘, nem is értem?!)
Aztán hirtelen kijön a transzból és bejelenti, hogy felfordult a gyomra, mert indulás előtt az egész napos éhezés után túl sok szendvicset tolt be: vigyem gyorsan haza!
Megteszem. Még mielÅ‘tt kiszáll, megbeszéljük a harmadik randi idÅ‘pontját, amit 2 nap múlva lemond: – Majd jelentkezem! – ígérettel. MeglepÅ‘dés abszolút nincs bennem: hozzászoktattak ezekhez a nÅ‘k. S ebben a konkrét esetben talán még meg is könnyebbülök…

Eltûnt: csak úgy porzott utána a virtuális tér oly gyorsan kilépett ebbÅ‘l a “bimbodzó” kapcsolatból. Továbbléptem, mert szerencsére volt hova és el is felejtkeztem róla.
Aztán a Jézuska december 25-én meghozta a drágát ajándékba. Meglepetésemre egy mail fogadott aznap reggel a következÅ‘ szöveggel – hangsúlyozom, 1,5 hónap néma csend után: more…

Taktikát váltottam, igen tisztelt hölgyeim és uraim! Elég az elcseszett estékből, elég a ronda avagy lökött hölgyekre elpazarolt értékes órák cappucinóval nyakon öntött lehúzásából! Oly sok időm ment már rá a felesleges randikra, miközben annyi, de annyi teendőm lenne ebben az életben! Fontos lenne a rendezett magánéletem is, de most felébredtem és rájöttem: nem áldozhatom fel az összes szabadidőmet párom megtalálásának érdekében! Hogyan lehetne megoldani, hogy az elkerülhetetlen kudarcos randik mellett a saját életem is folyhasson a maga medrében?
Gondolkoztam és rájöttem a megoldásra!
Módszer neve: két légy randi.
A taktika a következÅ‘: el kell intéznem ezt avagy azt. Mi lenne, ha ezt közösen tennénk? Miért kÅ‘be vésett szabály, hogy csak a fenékformájúra koptatott teaházi-kávézói székekben ücsörögve lehet ismerkedni? Dehogy! Rúgjuk fel és üssünk – szerencsés esetben – két legyet egy csapásra!
Nemrégiben felújítottam a lakásom. Kellett bele pár berendezési tárgy. Irány az Ikea! A helyszín kultúrált, a bútorok közt sétálva rengeteg téma adott – a lakberendezéstÅ‘l kezdve az ízléséig -, ráadásul étterem is van! Aktivítás ezerrel, hiszen célirányosan is kell közben mozogni, meg kell találni azokat a tárgyakat, amikért jöttünk: így közösen dolgozunk egy célért, ennél fesztelenebb ismerkedési lehetÅ‘ség nincs is!
Nemrégiben egy hölggyel oda beszéltem meg találkát. Mondanom sem kell a kis fényképeken nem rendelkezett oly – khm, hogyan is mondjam ezt finoman(?) – román bányász arcvonásokkal, mint a való életben. Rémületemen az idÅ‘ múlása sem tompított. Ã?gy áldottam magam az ötletért, hogy a szűkÅ‘s szabadidÅ‘mbÅ‘l nem dobtam ki egy teljes estét és legalább design tanácsadómnak felhasználhattam!
Gazdagabb lettem egy fogassal és egy letesztelt jó randimódszerrel! :-)

Kedves olvasóim: ti milyen többcélú randihelyszíneket találnátok ki?

Túl vagyok már pár randin. A sok találkozás alatt kevés olyan – külsÅ‘leg – megragadó hölggyel futottam össze, aki már az elsÅ‘ pillanattól kezdve izgatta volna képzetem és egyértelműen arra ösztökélt volna, hogy megismerjem. Hiába válogatok a fotók alapján igazán körültekintÅ‘en és szelektálom ki kilencven százalékukat, majd próbálom a lehetÅ‘ legrosszabbul sikerült képet figyelembe venni s képzeletemben azon is tovább rontani, a személyes találkozások eredménye még így is minden esetben alulmúlja!
Nem hiszem, hogy túl igényes vagyok, miközben – természetesen – vannak elvárásaim. Nem kifejezetten modell lányokat keresek, nem szépség-idolokat, egyszerűen csak az engem megragadó gömbölyded típust.
Amikor az autóban ülök rengeteg nekem tetszÅ‘ lányt látok az utcán: biztosan 5 perc alatt találnék olyat, akivel szívesen beülnék egy kávéra. A neten viszont – s erre keresem a választ – oly kevés figyelemfelkeltÅ‘t találok. Miért? Mások jelentkeznek fel egy társkeresÅ‘ oldalra? Valóban más – a való élethez képest – az összetétel a neten? Biztosan. Úgy tűnik még mindig nagyon kevesen kerülnek a háló közelébe, pláne még kevesebben határozzák el magukat a társkeresésre…
S akik elhatározzák magukat a regisztrációra, vajh tényleg csak azért teszik, mert külsejük alapján nem kapósak? Mennyire fog szétválni a társkeresés: lesznek a szépek, a jók, a bátrak és szerencsések, akik a való világban fognak ismerkedni ill. lesznek az előnytelenek, a gyámoltalanok, a szerencsétlenek, akik pedig a neten? Lesznek fiatalok, akik a suliban, sporteseményen, szórakozóhelyen megoldják és lesznek öregek/elváltak/gyermekesek, akik lehetôségek híján a netre kényszerülnek?
Avagy mindez hülyeség és előbb-utóbb mindenki a 21. század új ismerkedési formáját fogja használni, mert gyors, hatékony, széleskörű és mert a való életben kezdünk már annyira elszigetelődni egymástól, hogy bizalmatlanságunk okán visszamosolyogni sem merünk az utcán?

“És kalandorok kíméljenek!” – írta adatlapján a lány, aki már a 500. megtekintett volt a hónapban és már tökre untam az egészet és azt borítékoltam magamnak, hogy nekem már a büdös életben nem lesz csajom, ha ezek közül a gizdák közül kell választanom. És kerestem tovább és az 501-nek is elképesztÅ‘en uncsi, copy-paste volt az adatlapja: kirándul és moziba jár – hát ez se egy tüzes, szerelembe, teljes anyagi, érzelmi, energetikai, értelmi és erkölcsi csÅ‘dbe borító fruska, – gondoltam magamban -, amin még az sem segített, hogy adatlapjának vallomása szerint intenzív szexuális életet él, így kompenzálva üres kis életét: szegény szerencsétlen, igazán szánalmas. (persze kérdés, hogy kivel ha állítólag nincs partnere és még kalandorkodni se szabad mellette, akkor neki most mégiscsak honnan van szexuális létezése, s tán majd egyik pillanatról a másikra abbahagyja humán eredetű avagy kis elemes cerkájával önmagának kielégítését intenzíven, ha az nagy szerelem édesdeden bekopogtat rózsaszínű szobájába és pihe-puha mellecskéjére hajtja szÅ‘ke fejét koronástól, hercegi pecsésestül homlokának közeptájékán, amely fehér papripáján történÅ‘ hosszú és küzdelmes lovaglása alatt nyomodott bele fájdalmasan?!)
Nincsenek már jó nÅ‘k ezen a Földön, mind elsüllyedt a Titaniccal együtt – mondtam magamban, de azért írtam neki egy levelet, mert azt gondoltam, hogy a remény hal meg utoljára, és egyébként is szabad vagyok péntek este hisz még a tévém is kipurcant, legalább csináljak valamit, ha már Barátok közt sincs, aztán majd írok belÅ‘le egy kis blogot…

1, Egérke
Szimpla találkozás. Szimpla nő. Szimpla külső. Szimpla gondolatok. Szimpla beszélgetés. Szimpla élet.
Nem ronda és nem is szép. Nincs nagy melle, nincs kicsi. Nincs nagy feneke, sem kicsi. Nem duci, de nem is vékony. Nincs nagyon karakteres arca, de legalább emóciót sem vált ki.
Beszélgetünk. Kellemesen, de semmi nagyon ütős téma, nagyon vicceskedős vagy valamelyikünket megmozgatós, érdeklős, világmegváltós, odamondós. Nem is kellemetlen vagy utálkozós vagy nagyon ásítozós.
Nem magába zárkozós, de nem is kinyílós. Nem lazáskodós, de nem is görcsös. Nem mindent kitevős, de nem is nagyon betakarós. Nem kihívós, de nem is aggszűzieskedős. Szexis poénoktól nem zavarba jövős, de ezt a témát mégsem forszírozós. Nem karrierista, de nem is munkáját utálós. Szemébe mélyen belenézős, de abba mégsem beleszédülős. Minden témára reagálós, de mégsem izgalmasakat mondós. Poénokat értős, de mégsem humoros. Nem izgulós, de nem is fagyos. Gyakorlott randizgatós, de mégsem lényegretörős.
Bort ivós, de mégsem becsicsentős. Érdeklődő, de mégsem odalevő. Picit tesztelgetős, de mégsem bátran provokálós.
Hazakísértem. Rájöttem: nem egyéjszakás, de nem is vele többet randizós…

more…

“És kalandorok kíméljenek!” – írta adatlapján a lány, aki már a 500. megtekintett volt a hónapban és már tökre untam az egészet és azt borítékoltam magamnak, hogy nekem már a büdös életben nem lesz csajom, ha ezek közül a gizdák közül kell választanom. És kerestem tovább és az 501-nek is elképesztÅ‘en uncsi, copy-paste volt az adatlapja: kirándul és moziba jár – hát ez se egy tüzes, szerelembe, teljes anyagi, érzelmi, energetikai, értelmi és erkölcsi csÅ‘dbe borító fruska, – gondoltam magamban -, amin még az sem segített, hogy adatlapjának vallomása szerint intenzív szexuális életet él, így kompenzálva üres kis életét: szegény szerencsétlen, igazán szánalmas. (persze kérdés, hogy kivel ha állítólag nincs partnere és még kalandorkodni se szabad mellette, akkor neki most mégiscsak honnan van szexuális létezése, s tán majd egyik pillanatról a másikra abbahagyja humán eredetű avagy kis elemes cerkájával önmagának kielégítését intenzíven, ha az nagy szerelem édesdeden bekopogtat rózsaszínű szobájába és pihe-puha mellecskéjére hajtja szÅ‘ke fejét koronástól, hercegi pecsésestül homlokának közeptájékán, amely fehér papripáján történÅ‘ hosszú és küzdelmes lovaglása alatt nyomodott bele fájdalmasan?!)
Nincsenek már jó nÅ‘k ezen a Földön, mind elsüllyedt a Titaniccal együtt – mondtam magamban, de azért írtam neki egy levelet, mert azt gondoltam, hogy a remény hal meg utoljára, és egyébként is szabad vagyok péntek este hisz még a tévém is kipurcant, legalább csináljak valamit, ha már Barátok közt sincs, aztán majd írok belÅ‘le egy kis blogot…

Felpörgetjük a dolgokat

Újabb két randin vagyunk túl. Mindkettő a NAGY FÉLREÉRTÉSEN(azt hittem megtaláltam a szerelmem) túlról érkeztek be a pixisbe, vagyis jó egy hónappal ezelőtt kezdtem el levelezni velük, amit egy kissé félbehagytam, amikor benéztem a nagy fekete lyukba, a szerelem mély vermébe, elragadott a hév, megszólaltak a nagyharangok, görcsbe rándult a szívem.
Azóta annak vége s kutyaharapást szÅ‘rivel, tartja a mondás, hát én is ehhez kalibráltam magam és belecsaptam a lecsóba. A nagy levelezgetés és néhány találkozás kissé elveszi a blogírástól az idÅ‘met, energiámat és a karaktereket, de igyekszem behozni a lemaradásom. Hiába – egyszerre kell gyûjtenem az élményanyagot és megírnom ôket – amire még rátesz egy lapáttal a tapasztalatok “tudományos formába” öntése is. De megoldom! :-)

�me két újabb páciens:

AD1: fiatal, nálam jóval, tán sacc/kábé 12 évvel. Å? jelentkezett be nálam még – számomra csodálatos módon megédesítve az újdonsült adatlapom sikerét – s pompássá téve hím önbizalmamat. Barna haj, nagy mellek, szelíd arc és beszédmodor. Ezzel lehet beinteni az exeknek: milyen jó pasit dobott el, ha már a fiatalok – és nem rondák! – ugranak rá.
Mondjuk a randit irgalmatlan nehéz volt összehozni: a megbeszélt idôpontokat folyamatosan mondta le – hol egy kemény vizsga miatt csúsztatta 2 hétig, hol váratlan hazautazás miatt, amibôl elegem lett s közöltem vele, hogy majd akkor telcsizzen, ha végre biztosan meg tudunk beszélni egy konkrét idôpontot s be is tudja tartani azt! Aztán egy hónapos szünet után rámizuztam az iwiw-en. Rögtön találkozást javasolt. Miért is ne?!
Megjelenésekor – talán az antinôs öltözködése miatt: farmernaci, bô pulcsi és farmerkabát – kicsit csalódnom kellett. (Vajh, mi ez az érzés, ami mindig elkísér ezekre a randikra?) Valahogy nagyobbnak tûnt mint a képeken – magasságban felért velem. Kilóban is. Döntés azonnali volt: nem lesz a kedvesem. Elzavarni nem akartam, mert a negatív érzésem csak enyhe fokban jelentkezett: nem volt annyira ronda, taszító, hogy még megjelenni is égô vele. Beültem vele beszélgetni: kedves, aranyos szolíd lány, akitôl megint érdekes magánéleti sztorit hallottam, megint meglepôdhettem, hogy nem csak a filmeken van 15 éves korkülönbség, hanem az élet is produkál ilyen aranyos jelenségeket. Igaz, túl érett nem lehetett a pasi – korához képest biztos – mert a harmincas évek dereka után nem elôremutató dolog még motoros pizzafutárként tengetni az életünket – nem ideiglenes jelleggel! A szülôk próbáltak tiltakozni, természetesen nem nagy hatásfokkal, ám az élet azért dolgozik helyettük és szétszakítja amit szét lehet: a haverok fontosabbak lettek a srácnak, mint a barátnôje. S hiába fiatalság, tapasztalatlanság, de a lány megtette, amit megkövetelt a haza és a helyzet: lelépett!

AD2: Kicsit magasra nôtt, szinte centire ugyanakkora mint én. Piszhológus. Erre a randira fel kellett kötnöm a gatyámat, hiszen egy igazi lélkekbúvárral fogok elbeszélgetni, aki szakmájából kifolyólag azonnal le fog venni sok mindent. Mit neki testbeszédbÅ‘l olvasni, mit neki pár szó a családomról – máris átlátja a gyermekkori sérüléseimet, mit neki elmúlt szerelmekrÅ‘l szóló problémák és szakítások, azonnal leveszi, hogy mennyire elviselhetetlen vagyok egy párkapcsolatban, beszélek a munkahelyemrÅ‘l és máris tudni fogja, hogy mennyi feszültséget viszek haza onnan. Ahogy telcsin beszélgettem vele igazán nyugodtnak tűnt: semmi provokáció, semmi szakmai kérdés, semmi dokinénis interjú. Persze én nem hagyhattam ki a finom célozgatást arra, hogy micsoda elônnyel indul az egy órás beszélgetésünk alatt…
Megpillantva ôt – a fotóihoz képest természetesen – kicsit más volt: pár ránccal öregebb és nehezebb pár kilóval. Egyik sem zavart – csak egy pillanatig. Ã?tkalibráltam a bennem lévÅ‘ képet a valósra – 5 perc általános kezdÅ‘ kommunikációs nyögdécselés erre pont jó alkalmat adott. Elkönyveltem magamban, hogy az elsÅ‘ látásra szerelem megint elsétált mellettem, de hátha a randi végére megszokom, sÅ‘t a benne lévÅ‘ bájat is meglátom. Majd beszélgetés közben felmérem jobban és megkeresem az elsÅ‘ pillantásra nem felbukkanó szép részleteit.

Egy dologra nem számítottam: döcögni fog a beszélgetés! Nem tud/mer előhozni témákat, sztorikat, nem mer érdeklôdni és kicsit talán kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben.
Úgy hittem, majd jól fel kell kötnöm a gatyámat, mert igen éles, kemény, provokatív kérdésekkel fog bombázni és kihozza minden helyzetbôl a lehetô legélesebb konfrontációt. De nem. Egy muja, csendes, kissé zavarban lévô, magába fordult nôvel találkoztam, aki egyetlen egy komoly, hosszútávú (30 felett már azért illett átesni legalább 1 db min. 2-3 évesen) kapcsolattal sem rendelkezett! Nôtt az a határozott meggyôzôdésem, hogy pszichológus, ha baj van, valóban nem sokat képes segíteni – sem magán, sem máson! Igazából azért fizetünk neki, hogy végighallgassa hülyeségeinket, amit már a barátaink is unnak – másra nem jó…

Szóval ismét tanultam valamit, ismét hallhattam valamit – randiról randira újabb és újabb nagy flasheket kapok az életbôl-életrôl. Basszus: talán egy élet is kevés lenne mindent megélni, mindent hallani és tapasztalni, hogy már ne hallhassunk olyat, amire ne tudnánk rábólintani: igen, ez meg volt!