Netes kalandjait meséli el egy hölgy ezen a linken. Véletlenül egy tipikus és öntudatlan női hibába (de a férfiak szempontjából nevezhetjük őrjítő jelenségbe) sikerül beletrafálnia. 

Elôzô randijaimon és a női élmény-beszámolókon folyamatosan hasonló sztorikra bukkanok, miközben a másik oldalon állva pontosan tapasztalom, hogy ennek a viselkedésnek milyen romboló hatásai vannak a férfiakra nézve! Lássuk, miről is van szó. Idéznék: 
“Amikor hazaértem, a postaládámban újabb öt levél tornyosult. Úgy döntöttem, nem írok vissza, hisz én a húszas éveim óta sosem játszom egyszerre több kapura….

…Gábor után egyre kedvetlenebbül böngésztem a jelölteket a világhálón. Elgondolkodtam azon, hogy csak nekem nem sikerül? Valamit rosszul csinálok tán? Levelezni továbbra is leveleztem néhány kedves pasival, de egyre kevésbé éreztem értelmét az egésznek. Közben a jó idő is beköszöntött, és nem volt kedvem a laptop előtt ülve tölteni az estéimet…

…Segítettem neki orvost keresni, majd útjára bocsájtottam. Ezután végleg eldöntöttem: jó időre búcsút mondok a pasizásnak. Elegem lett, és letöröltem magam a Randivonalról is. Azt hiszem, rám fér egy kis pihenés ezek után. Viszlát pasik, viszlát netes párkeresés!”

Tehát van egy lány, aki nagy reményekkel és kíváncsisággal csap bele a netes társkeresésbe. Hiszi, mert több helyről hallotta, hogy ez már másoknak sikerült, így neki is mennie kell. Szeretne boldog lenni (ki nem?), szeretne gyorsan találni valakit (mert nincs kedve lúzerekkel beszélgetni), tudja, hogy sikeres lesz, hiszen több tízezer férfiből csak rátalál az igazira! Hiszi, hogy elmegy az első randira és máris az igazi fogadja, mert 200%-osan bízik a megérzéseiben, amik akár egy levélváltás után is megsúgják, hogy pontosan milyen ember a másik!
Ez a lány telve optimizmussal regisztrál és várja a sült galambot. (http://divany.hu/Intim/nesze-neked-els-randi) A férfiak írnak és ő pedig válaszol. Nem játszik több kapura, mert az tiszteségtelen, így kiválaszt egy  szerencsés fantomot, akiről pár sor alapján egy teljes képet rajzol és a többieket pedig parkolópályára illeszti. (fogadjunk, magyarázat és elköszönés nélkül!) 
Aztán jön a cikkben említett randi, ami nem rossz, de nem az igazi! Esélyt nem kap az úr, mert nem forgatta meg a leányzó lelkét. Aztán jön egy másik – az adott sorozat szerint offline randi – ami még rosszabb eredménnyel jár (bár konkrét esetet én  inkább vis.majornak nevezném) és a hölgy törli magát “örökre”, mert ez az út járhatatlan!

Nézzük, hogyan néz ki ez a férfiak szemszögéből!

Hasonlóan nagy reményekkel regisztrálunk mi is. Rengeteg kedvesnek, érzékenynek, lelki értékeket kereső, hűségesnek vallott, kizárólag komoly kapcsolatban gondolkodó női adatlap méltán ad teljesíthetőnek gondolt pozitív jövőképet minden hímneműnek. Tudjuk, ahogy a való életben is, itt s nekünk kell kezdeményezni: mi írunk először. Rákeresünk pár szimpatikus (nem kurvás) fotójú adatlapra, elolvassuk tisztességesen azt a pár sort a bemutatkozásnál és amennyire telik reagálunk rá.
Aztán várunk. Átlagos esetben semmi nem történik. Elolvastak és megtekintettek minket és kész…  Egy hét után rájövünk, hogy ez a kör nem jött be. Úgy tűnik, hogy nagyobb merítéssel kell dolgozni, hiszen nagy a konkurencia ill. mi sem vagyunk a top 10-ben a felsorolt tulajdonságaink és kirakott fotóink alapján.

Így a férfiember nagyobb szélességűre és mélyebbre állítja az ekét, hogy jobban megdolgozza az ugart, hátha így fog hirtelen kifordulni elé a kincses ládika. Persze nem érünk rá 10x annyi nőnek hasonlóan személyes témájú levelet küldeni, így ki kell találni egy sablont, amit vagy teljes egészében copy-paste technikára alkalmas vagy azért 1-2 mondattal specializálni lehet. Ha ez kész, akkor egy jó kis keresés és 20-30 nőnek el.  S várunk, milyen reakciók érkeznek, ha egyáltalán. Sablon levelek kiküldése esetén mindenképpen befut egy bölcsész természetű nyunya fikázása, melyben felsőbbrendűen közli, hogy óriási inteligenciájával azonnal kiszúrta, hogy ezt nem személyesen neki írtuk, ezért szégyeljük magunkat!
Ha szerencsénk van, közben érkezik egy normális válasz is. Ugyan frusztráló, hogy ekkora merítésből is mindössze 10% alatti reakció érkezik, de csakis pozitívan szabad hozzáállni. (Az önbecsülést azért még így is rombolja!) 

Nekiállunk és a kihorgászott egyetlen kis snecinkkel levelezni kezdünk. Röviden: vagy megmagyarázhatatlanul (és szó nélkül) eltûnik vagy lesz belôle egy nagy eséllyel sikertelen találkozás.

S mindezek mögött nem a férfira nézve kudarc, sikertelenség, szerencsétlenség, lúzerség húzódik meg, mindössze a hölgy nem akar több vasat tartani a tûzben, vagy egyszerûen történik valami az életében, ami miatt nem akarja folytatni az ismerkedést. (lásd a fenti linken lévô sztorit!) Vagy már találkozott/beszélt telefonon valakivel, akirôl azt hiszi, hogy jó lesz! Bármi oka lehet – a levelezôpartneren kívül! 

Mégis mi a félreértés alapja? Miért nem így gondolkodnak a férfiak s miért veszik magukra? Mert ôk csak annyit látnak, hogy a hölgy elolvassa levelüket, megnézi adatlapjukat. Ebbôl azt a következtetést vonják le, hogy a nô még mindig érdeklôdik a lehetséges lovag iránt, válogat, a válasz pedig azért nem érkezik, mert nem elég jók.
Nem gondolnak arra sem, hogy ha egy nô valóban csak eggyel akar levelezni és az az egy már megérkezett, akkor a nô lusta kitörölni regisztrációját, sôt, még azért be-belép! Persze ez már taktika is lehet és a kiszemeltnek akarja ezzel prezentálni, hogy ô még aktív, nehogy a lovag messzemenô következtetést vonjon le a törlésbôl.
Hiszen egyébként is elég, ha valóban unszimpátia miatt utasítanak el valakit. Viszont ha ezt még tetézik olyan esetek is, amikor teljesen másról van szó, akkor igen hamar megkeseredhet bárki. 

Mi a megoldás? Egy sablon. Ha minden férfiú kapna 1-1 tômondatnyi sablont, hogy kiszemeltje már mással ismerkedik vagy épp elege lett a férfiakból és törlésre készül vagy most olyan esemény történt, ami nem teszi megfelelôvé az ismerkedést, de leginkább törölnék magukat az egészet nem komolyan gondolók, akkor kevesebb csalódást okoznának a másik oldalnak! Ugyanis a fránya férfiaknak is van lelkük. Legalábbis amíg sok ilyen gombostû-szúrásnyi visszautasítással ki nem nyírják azt a nôk!

A nők egy igen nagy és kényelmes tévhitben lebegnek: azt hiszik, hogy egy jó fodrász, egy kitűnő smink, egy csinos fülbevaló, egy jó köröm máris széppé és kívánatossá varázsolja őket, miközben  a testüket maximálisan elhanyagolják: esznek és mellette semmit, de semmit nem sportolnak.

A női test olyan – a pasik számára -, mint a méheknek a virág. Látványa, szép és kecses ívei vonzzák a férfitekintetet. Szinte azt is mondhatnám költői képpel, hogy azonnali beporzásra csábítják a férfit. Az pedig, a beépített programjához híven megy is, akcióba lendül s próbál a szép virág kelyhébe bújni!

Kibúvónak érzem ezeket a fodrászhoz, manikűrőshöz rendszeresen járó, néha 1-1 sikertelen fogyókúrába belevágó, ám mozgást egyáltalán nem végző hölgyek megoldását. A kényelmesebb utat választják. Ápoltság helyett nem a hanyagságra szeretnék buzdítani mindenkit és nem a gondozott külsővel van a bajom, hanem azzal, ha mindez pótcselekvésként, a mozgás helyett történik! Szakítani kell a lustasággal és az emiatti folyamatos kifogások keresésével!

Itt volt ez a műsor szempontjából nem túl sikeres, de a tanulságokat levonva viszont igen jó dagi-show a TV2-n. Irtózatósan elhanyagolt lányok és fiúk kerültek be, akik valóban eltökéltséggel hajtották végre a gyakorlatokat és láss csodát (pedig nem az!) lefogytak.

Csekély 4 hónap alatt a hosszú évek alatt felszedett kilóktól szabadultak meg – kevés kivételtől eltekintve. Hagyjuk a hülye diétákat és edzési elveket és azt a két pénzsóvár médiaszemélyiséget és a nevük által jelzett “módszereket”! Semmi titkot nem fedeztek fel, semmi újat nem hoztak az életünkbe, semmi csodát nem tettek és legfőképp nem varázsoltak: mindketten mozgásra kényszerítették a végtelenül tohonya és ellustult egyedeket, akik ennek hatására lefogytak. S ez így van: nem kell csodadiéta csak rendszeres mozgás! Ha meg szeretnék gyorsítani a folyamatot, akkor érdemes kissé visszafogni étkezésünket, de ha kitartással hozzászoktatjuk magunkat a sporthoz, akkor még ez is felejthető!

Sok-sok nagyon helyes arcú, kedvességet sugárzó lányt látok idefent. Képzettségükből, munkájukból, kitöltött adatlapjukból azt is láthatom, hogy intelligensek is. De annyira fáj a szívem, hogy mindemellett túlsúlyosak. Egyszerűen kár értük. Pedig nagyon jó nők lehetnének, ha a munka után pl. 2 naponta lemennének az edzőterembe és sportolnának.

Senki ne higgye azt, hogy a csinos nők csak úgy kapták a lehetôséget: bizony ők is ott izzadnak lent! Annyi a különbség, hogy egy kicsit régebb óta. Mindenki tesz érte – akin látszik. Sőt, sokan azok is, akiken nem! Szégyelnivaló nincs! Az edzőteremben nemhogy kiröhögném a testes lányokat a biciklin vagy a futógépen, hanem megemelem képzeletbeli kalapom! Örülök, hogy felismerte mit kíván meg a teste, az egészsége, a jövője és a párkapcsolata. Mert a szép test nem csak látványban jelent pluszt, hanem egészséget és hosszú, boldog éveket is jelent!

Továbbá nagyon fontosnak tartanám – egészségügyi okoból is -, hogy a testedzést valóban kiemelt témaként kezeljék az iskolákban. Sokat ártanak a szülők – fôleg túlsúlyos gyermekeiknek -, hogy felmentetik a tornaóra alól: így nem ívódik bele a gyermek személyiségébe, a mozgás fontossága, az erôsfeszítés és esetleg a szenvedés által elérhetô eredmény. Nem érzi át, hogy a szépség az nem csak adomány, hanem egy jutalom: a jól végzett edzések jutalma.

A jó alakot fontosabbnak tartom és mérvadóbbnak a párválasztásnál – kedves hölgyeim – mint a szép manikürt ill. a jó frizurát – ez utóbbiak csak habként szolgálnak a tortán, de a külső tulajdonságok közül minden pálmát visz az alak!

Az elvárások – jó pár esetben – az internetre való regisztrációkor hirtelen átléphetik a realitásokat és eltávolodnak a kaphatótól, az elvárhatótól. Sokan hiszik, hogy a nagy számok alapján itt biztosan sok Brad Pitt vagy Angelina Jolie akad, akik toleráns gondolkodásukkal sok-sok (testi vagy lelki) hibát megbocsátanak és kizárólag rájuk várnak.

Mint egy szárnyaló fônixmadár, levedlik – a virtuális tér varázslatos energiamezőjének segítségével – nem igazán előnyös porhüvelyüket s herceggé-hercegnővé avanzsálnak… s e feltámadás után nekiláthatnak megkeresni külsô és belsô alapján egyáltalán nem hozzájuk való partnerüket.

Szeretnék egy kis kollekciót mutatni olyan adatlapokból, amik az elszállt igények, nem jól felmért saját előnyök iskolapéldái: more…

Eleddig többségében negatív kritikákkal éltem a virtuális társkereséssel kapcsolatban és negatív találkozásokat, élményeket írtam le. Mindezt az indokolta, hogy érzéseim, felháborodásom, csalódottságom, dühöm többletenergiájától – mondhatnám úgy, hogy érzelmi túlnyomástól – szinte maguktól jöttek a szavak, motíváltabb voltam a közlésben.

Azonkívül példákkal szerettem volna szemléltetni kedves olvasóimnak, hogy milyen hibákat ne kövessenek el, mit próbáljanak elkerülni ill. mire készüljenek fel: ugyanis itt sem fenékig tejfel a társkeresés! Nem csodaszer a netes társkereső ellenére, hogy nagyon sokan ezt hiszik s ezért feltétlenül csalódnak is és ezért nem konkrét személyeket vagy saját butaságukat okolják, hanem a rendszert.

Miért tartok ki a netes randizások mellett?

Ha csak és kizárólag a végeredményt nézzük, akkor joggal merül fel a kérdés: – Miért randizok ennyit, miközben fél év alatt sem sikerült megismerkednem az igazival?

Akik még soha nem próbálkoztak ezzel a módszerrel, akik eleve fenntartással viszonyulnak és viszolyognak (a rendszeres kommentálók közt is vannak ilyenek és gyűlőletük alátámasztására kapva-kapnak az alkalmon és rendszeresen idézik a negatív tapasztalataimat s próbálják valós és érdemi saját tapasztalatok nélkül lehúzni ezt az egészet), hogy az online társkeresők közt ők is szétnézzenek, tehát azok soha nem is tapasztalhatták, hogy milyen pozitív események is történhetnek az ilyen találkozókon, mégha az elsőn nem is a leendő feleségünk jön azonnal szembe. S mik is ezek?

Érdekes emberekkel futhatok össze

Lehetőségem van olyanokkal beszélgetni és belelátni számora különleges életükbe, munkájukba, magánkapcsolataikba és élettörténetükbe, akikkel egyébként – a hétköznapi szituációkat vizsgálva – sohasem lenne. A net egy fantasztikus olvasztótégelye a társadalmi csoportoknak, gondolkodásmódnak, különböző területen élőknek ill. tevékenykedőknek. Persze ehhez élvezni kell a kommunikációt és nem árt ha kíváncsinak vagyunk mások életére, gondolataira és történeteire.

Megadja a lehetőséget a barátságok kialakulásának

Ellentétben egy hangos, büdös és alkoholgőzös szórakozóhellyel, ahol – ha lehet egyáltalán –  kizárólag szex és csak külső szimpátián alapuló ismerkedések jöhetnek létre, itt – mégha nem is annyira szimpatikus a külalakja – de a beszélgetés felszínre hozhat olyan értékeket, ami alapján kialakulhat igény a barátságra. Nekem is sikerült életem egyik legfontosabb barátságát itt és így kialakítanom egy lánnyal:

Szexuális élményekhez juttat

Nem elhanyagolható érdeme e virtuális társkeresősdinek, hogy míg megtaláljuk végleges, letelepedésre sarkalló jelöltünket, addig is összefuthatunk olyan partnerekkel is, akikkel nagyon kellemes órákat tölthetünk el. Fő cél ugyan a szerelem átélése, de mindemellett nem árt – magányos hónapjainkat kitöltendő – egy kicsit ellátni pezsgő hormonjainkat…

Kielégíti az ember hiúságát

Egy újabb fontos lelki szükséglethez érkeztünk: akár tagadja, akár nem, de mindenkinek fontos szüksége van a saját pozitív önértékeléséhez ahhoz, hogy sikereket arathasson a másik nemnél. És a netes találkozások kíméletlenül magukban hordozzák a sikert! Nem lehet olyannal találkozni, aki már ezt próbálta és egyetlen egy olyan randit sem élt át, ahol ő maga ne tetszett volna a másiknak! Nem érdekes, ha ez nem volt kölcsönös, ha nem lett belőle járás és egy komoly próbálkozás, de legalább kapott egy pozitív visszajelzést valaki(k)től! Tetszett, szimpatikus volt, valaki szívesen járt volna vele. Ettől igazán mindenki kihúzhatja magát és nagyobb önbizalommal mehet el a következőre!

Üres estékre is szórakozást és elfoglaltságot ad

A társnélküli emberek – a rengeteg, már párkapcsolatban élő ismerősük folyamatos elfoglaltságának következtében – sokszor marad program nélkül miközben színházba, koncertre vagy egy vendéglátóegységbe beülni azért igazán partnerrel jó. A netes ismerkedések lehetőséget adnak arra, hogy egy-egy szimpatikusabb és hozzánk hasonló emberrel együtt mehessünk el ilyen programokra, rálelhessünk az azonos szituációban élő emberekre.

Lassan profivá válok.

Néha érzem mit gondol a nő. Találkozok valakivel – először – és rámnéz – életben először – és látom a szemén, hogy tetszek-e neki vagy sem. Zavart, kissé csalódott és semmitmondó egyszerre. A gondolatai cikáznak agyában, szinte már hallom is őket: nem ilyennek képzeltem, nem ezt vártam, nem tetszik, most hogyan is bújjak ki ebből a szituból? Pedig egyszerű lenne: csak simán el kellene mondani őszintén, hogy nem, mert a pasik inkább az egyenes, egyszerű beszédet értik meg. Vagy diplomatikusan kitalálni egy fals magyarázatot a hirtelen közbejött elfoglaltságról. Persze a legjobb az igazsággal előállni.

Nem kell kímélni senkit: az igazság, a “nem” úgyis kiderül és fájni fog. �?llatokat sem kínozhatják már következmények nélkül, akkor a párkeresőket miért szabad?

A helyzetet – a saját oldalamról – nehezen tudom megoldani. Hogyan is tehetném? Rákérdezve, hogy mehetünk-e, beüljünk-e valahova, minden esetben “igen” a válasz. Erősködni nem  kezdhetek el, hogy de igenis mondd meg, ha nem, mert úgy érzem, hogy nem tetszem! Ez olyan szánalmas és illuzióromboló lenne…

Vannak esetek, amikor mást szoktam látni a női szemekben! Ha csillognak, ha merik vállalni a hosszú, mély pillantásokat, ha nem kapják el zavartan, akkor már tudom, hogy ott vagyok a szimpátia kapujában! Ezekért a pillanatokért érdemes élni: tudni, hogy valami jó elkezdődőtt, tudni, hogy tetszel neki, hogy érdekled ôt. A kettőnk közt feszülő energiák is megváltoznak ilyenkor: a rezgések egymásra hangolódnak, a taszításból hirtelen vonzás lesz. Akár egy “jedi”, megérzem, hogy megváltozott az erő, s ebből merítek: kapok új ötleteket és inspirációt. Egy sikeres találkozó nem fáradságot okoz, hanem új energiákkal tölt fel!

Egyszer elbeszélgettem egy jordániai származású sofőrrel: odakint nőtt fel és élte fiatalkorát. Megkérdeztem, hogyan tudnak ismerkedni a csadorba, az álarc mögé bújt avagy fejkendőt viselô muszlim lányokkal, akik közül – szerintem – nagyon nehéz lehet kiválasztani, a szimpatikust. Ráadásul a szigorú erkölcsök közt még szóba elegyedni is körülményes!

Talán ezért fejlődött ki náluk az az európai szemmel (de érdekes kifejezés ez ebben a szövegkörnyezetben) szinte hihetlen képesség, hogy mindent meg tudjanak állapítani egyetlen pillantásból: szavak segítsége nélkül, testbeszéd nélkül kommunikálnak! Egy-egy szempárba nézve mindent tudnak egymásról!

Ahogy a vakoknak sokkal érzékenyebb a tapintásuk, a hallásuk a látókhoz képest, úgy a társadalmi konvenciók által bekorlátozott párkeresőknek is sokkal kevesebb lehetőség által kell kialakítaniuk a kapcsolatot és eldönteniük, érdeklik-e egymást. Szavak nélkül, direkt kérdések nélkül, csak az ösztönök, csak a tudatlatti és feletti közvetítésével…

Ennek ellentéte a chat: nincs testünk, nincs ösztön, nincs szimpátia, csak a szavak, csak a gondolatok. Egy virtuális egyén, minden testiségtől, szexualítástól, feromontól mentesen. Az ilyen ismerkedés, saját személyünktől való elszakadás és más bőrébe való bebújás már régóta izgatja az emberiséget – gondoljunk csak a maszkabálokra, ahol egy-egy ügyes kreációval bárki felismerhetetlenné válhatott.

Páran elhanyagolhatónak tartották kommentjeikben a testiség jelentôségét (amivel én nem értek egyet): szerintük egy tartós párkapcsolatban a legfontosabb, hogy gondolkodásmódjuk stimmeljen s emellett jelentéktelen, hogy hogyan is néz ki a másik. Számukra bizonyosan  kitûnô terep a chat vagy akár a fényképmentes netes társkeresôk lehetôsége.

Fontosnak tartom mindkét típusú szimpátiát egyszerre: számomra kell mind az ösztönös, s mind a intellektuális vonzódás ahhoz, hogy fel tudjak oldódni és elgondolkodni egy közös jövôn. Soha nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egy zsigerekig ható vad szex után beszélgetnünk és élnünk is tudni kell egymással!

Csak pár hozzászólásból idéznék a közelmúltból, amelyek sorra veszik a különböző csalódásokat:

“Osztom a nézetet, miszerint a legtöbb pasi (tisztelet a kivételnek, de még nem találkoztam ilyennel sajnos) nagyon lazán veszi a lekoccolást.. legutóbbi nagyon kellemetlen tapasztalatom is ezt erősíti: társkeresés, levelezés, skype, telefon, egymásnak nagyon bejövés, reménykedés (részéről főleg teljes boldogság), találkozások, jövő tervezgetése, ő szabadságra menés, visszajövés hozzám, full boldog hétvége ágyjelenettel, ő dolgozni menés messzire, aztán 3 hétre rá egy csúnya e-mail, miszerint amíg szabin volt, összejött egy lánnyal és mostantól ővele akar lenni. Pont. Telefonja kikapcsolva. Ja és alapos megalázásként közölte hogy nem tud rám nőként tekinteni (egy valóban fantasztikus ágyjelenet után), legyünk barátok (jajj!). Meg különbenis én nem vagyok feleségnek való..
Képes volt engem hülyíteni és ágyba csalni, MIUT�?N szabadsága alatt felszedett már egy másik lányt!!!! Ó én mulya.. Azt reméltem, ő lesz a valaki, erre csak egy nagy pofáraesést nyertem..”

“Gyakorlatilag 5 hónap alatt,2 pasi fogott meg innen,az egyik közölte,h jó hogy már a 4.-dik randin is túl vagyunk,de ő nem lát minket párként……..köszi szépen”

“Tanulmányt lehetne írni erről a netes társkereső témáról, ha az ember már eltöltött itt néhány hetet. Már akkor is érdekes megfigyeléseket tehetünk, ha csak a fényképeket vesszük tekintetbe.  
Némelyek bizonyos idő után új tagként teszik fel magukat – kár, hogy ugyanazzal a fényképpel, s a név is ugyanaz. Biztosan azt gondolják, hogy a friss hús jobban elkél. Mert hát  máshogy jön le, ha teszem azt egy hete sincs fent az illető, mintha szánalmas módon ott virít a tavalyelőtti bekerülési dátum?
Ahogy mondják: a napszemüveg öltöztet. A képek láttán úgy tűnik, mintha némelyek éjszakára sem vennék le, az összes képen napszemüveget viselnek, pedig az adatlapon nem szerepel, hogy látássérült lenne.
Kocsi (márkás), jobb láb mindenképpen a balelső, kissé kifordított keréken, kéz lazán a combon könyököl, az elmaradhatatlan napszemüveg természetesen a fejen. Ilyenkor nem tudhatjuk, hogy a kocsit, avagy a hímneműt kell-e megszemlélni…
Lazán, oldalirányban kissé kitekert csípő, stégen/tengerparton/szálloda előtt/pálmafa alatt. Söröspohár, sörösüveg kézben avagy szájon.. Biztosan csak ünnepeken iszik. Aztán, beszéljünk a fürdőgatyásokról: említett ruhadarab félig lecsúszva a nem épp hájatlan hasaaljáról… Találkozás alkalmával szinte mind elsírja, hogy megcsalta a felesége… Legalább ne mesélnék el…
Eset: messzi vidékről képes Pestig autózni. Tízszer elmondva neki: X-hídon áthajtasz, letérsz egyből az első kijárón. Ez meg továbbmegy, koccan, a kár nem is kicsi. Majd végre találkozunk. A legelső benyomás: uramisten, ennek rettentő szőrös a füle!!! Akár elsős gyereknek tanévkezdéskor kötelező 10-es ecset. És persze mindez feketében foglalja el a füle hallójáratához vezető utat…
Intelligens úr keres hosszútávra (ilyen-olyan) kapcsolatot… Milyen szerény!
Nem nézegettem nőtársaim adatlapjait, de el tudom képzelni, hogy ott is mi minden lehet.
Hová kerültünk, emberek? Lehet itt igazi társat találni?”

Sok sérelem csapódik a netes társkereséshez. Ha valakit megkérdeznek, hogy próbálta-e már és milyen tapasztalatokat szerzett, akkor egész estét betöltő moziként tudná mesélni elrettentő élményeit. Nincs rá garancia, hogy valaki sikeresen zárja ffi-nő-kereső akcióját a kibertérben. Hiszen mi avagy ki garantálná ezt? Az adatlapok és a levelezések nehezen tudják átadni azt a közvetlenül szerzett élményt, amit egy büdös és rosszul öltözött férfi, egy zárkózott-bús nő, egy lúzer kisugárzás, a közös hullámhossz és témanélküliség feszengő kávézóban eltöltött pillanatok, a plusz kilókat ügyesen eltűntetett fotók, az udvariatlan viselkedés, az élő beszélgetésben kiderülő intelligencia és érdeklődési kör különbség avagy a hamisan beírt adatok jelenthetnek élőben. 

A sok nyeretlen kétéves ifjú csikó és kanca erre replikázva kijelenti magabiztosan, hogy a neten csak hülyék és hazugok vannak, ott nem lehet mást, csak csalódni! Ilyenkor ők az utcát és a szórakozóhelyeket ajánlják ismerkedésre. Személyes élményeim alapján bizton kijelenthetem, hogy élőben dupla annyi szívást rejt az ismerkedés, mint így. A leszólítások hány százaléka vezetett eredményre? Semmivel sem több, mint a netes találkozásokból létrejött hosszabb-rövidebb kapcsolatok! S vajon a lányokhoz kizárólag partyképes arcok mennek oda? Semmi esetre sem! 

Amit nyerhetünk a valódi terepen történő ismerkedéssel, az mindössze a levelezésekre, a telefonokra és a kényszerűen végigfeszengett 1 órás udvariassági randibeszélgetésekre fordított idő. Szórakozóhelyen, utcán egy pillanat alatt mérhetjük fel a másikat és egy pillanat alatt koptatnak le avagy koptatunk mi le próbálkozókat. Viszont ott nem is adunk lehetőséget-időt, hogy egy elsőre nem szimpatikus ember a beszélgetés közben elvarázsolhasson modorával, intelligenciájával!
Minden formának léteznek hátulütői: ha ismerjük ezeket, akkor felkészülve kiválaszthatjuk magunknak a jó ismerkedési taktikát. Vannak élethelyzetek, amikor csak a neten lehet társat szerezni. Vannak célok – egyéjszakás kalandok -, amelyekre a szórakozóhely a megfelelőbb. Vannak típusok, akiknek nem megy a lazaság, a játék, akik nem képesek szemtől-szembe vadidegenekkel beszédbe elegyedni – ott van a chat!
A boldogság és eredményesség egyetlen ismérve a pontos elvárások és képességek rögzítése, ezekhez a megfelelő forma megtalálása s annak sűrű és egyre magasabb színtű gyakorlása. 

Az első randi könnyű és egyúttal nagyon nehéz feladat elé állítja a feleket. A teljes ismeretlenség zavarba ejtő, mert nem tudjuk, hogy milyen reakciókat várhatunk, milyen  témaköröket kerüljünk vagy hozhatunk szóba, viszont oly sok a felfedezetlen terület, a fekete lyuk, így képtelenség a randi 1-2 órája alatt kifogyni a témákból. Fiatalkoromban nagyon izgultam és a fő problémát jelentette, hogy vajh miről is beszélgessek? Pedig tudnom kellett volna már azokban az időkben is, hogy semmi félnivalóm nincs emiatt, hiszen:
– az emberek szeretnek beszélni, csak kérdezni kell őket és figyelni s ezzel letudtuk a randi dandárját
– nincs elég idő – még akár szűkszavúan is – átrágni magunkat az összes témán.
Ha már nagyon izgulni támad kedvünk, megtehetjük, de már a második alkalom alatt, ahol nemcsak pontosan kell emlékezni az elsőn elhangzottakra, hanem újabb és újabb témákat kell felhozni! �?gy az első randi igazából sétagalopp!
more…

Sokan olvassátok a blogon megjelenő írásokat és – örömömre – kommentáljátok is. Rengeteg tanulságos esetet ill. véleményt írtok le, amelyekből – mind kezdő ill. mind haladó szinten lévő társkeresők – tanulhatnak. Arról, hogy mire érdemes vigyázni a virtuális térben és mire érdemes figyelni az igazi randin: a sok kókler, hazudozó, link alakra, akiket csak a tapasztalt keresők (ill. jó pár alkalommal még azok sem) képesek kiszűrni.
Régebben nem volt ezzel probléma, mert ez az egész még tisztességesebben, becsületesebben, “amatőr” módon működött, s mindenki rendeltetésszerűen használta, az újdonság felfedezésének örömével. Aztán felhigult a net és az itteni társaság is és már inkább bosszúságot okoz, mint egy fantasztikus lehetőséget ad a boldogságra. Rengeteg csalódás forrása lett, pedig lehetne ez másképp is!
Erre várok ötleteket: mi lenne az a forma, funkció, kötelezettség a userek felé, kiegészítés, bármi, amitől ez az oldal megtisztulhatna és a komoly kapcsolatok kialakulását segíthetné megint?

Akárhogy nézzük, a randi egy férfi számára feladat, kihívás, megoldandó szituáció, ahol a szemben ülő hölgyet el kell bűvőlni, meg kell mutatni legjobb oldalunkat és meg kell győzni őt arról, hogy mi vagyunk a számára a legjobb választás. Jöhet itt bárki azzal a szöveggel – de kedves ffitársam, ha megfigyeled általában csak nőktől hallani ilyet -, hogy a szerelem csak úgy betoppan életünkbe és nem kell tenni érte, s a legnagyobb hiba, azt akarni minden áron! �?m ha alaposan utánagondolunk, tudjuk, hogy ez csak a másik nemnél működhet: egy férfi életébe soha nem lép be az igazi. Egy férfi mindig harcol, felhívja magára a figyelmet, kezdeményez, udvarol és ha mindent jól tett és még szerencséje is van, akkor learatja munkájának gyümölcseit.

Az utcán sétálva, boltban vásárolva, szórakozóhelyen bulizva egy csinos hölgy leszólítson engem? Hát ez oly meseszerű, hogy inkább három pretty woman story-t hiszek el, mint ezt.
Mi férfiak nem várhatunk, hanem felvéve a kesztyűt, megtalálva a hozzánk illő módot és helyet, harcolunk és hódítunk! S ha megállapodtunk abban, hogy ez egy tudatos és előre elhatározott tevékenység, akkor pedig elismerhetjük, hogy mint minden ilyenre – ahogy az élet egyéb más területén elvégzett feladatokra is – fel kell készülnünk, hiszen nem hagyhatjuk csak a szerencsére, a vak véletlenre sikerünket! Nem érdekünk, hogy egy sunyin jelzett vagy határozottan kimondott – Bocsáss meg, de inkább hagyjuk! – kijelentéssel porba hulljon reményünk és újabb, jelentős sebet ejtsenek önbecsülésünkön, határozottságunkon. Mert e kettő a legfőbb fegyverünk randijainkon: ha sérülnek, úgy válunk egyre gyengébbé, úgy győznek le „ellenfeleink�?, úgy lesz mind reménytelenebb, hogy elfoglaljuk a nők bátran védett szívét.
A határozottságot sok féritársam összetéveszti az önfejűséggel, makacssággal, figyelmetlenséggel. A lényeg: minden szituációra legyen megoldási javaslatod, minden kívánságát tud teljesíteni, minden esetben, amikor nem tud/akar dönteni egy hölgy, Te megtedd helyette, s a terveiteket végre is tudd hajtani!
Miért adnák oly könnyen hölgyeink szívüket, – régi lovegregényekben ártatlanságuknak nevezték ezt -, hiszen ez legfőbb kincsük. Ha egyszer beengednek oda valakit, azt nehezen tudják onnan kiverni – s minél idősebbek, tapasztaltabbak, annál vastagabb a fal, annál félénkebbek, mert nem akarnak megint fájdalmat okozni maguknak olyan emberért, aki nem bizonyította be, hogy meg is érdemli. Hiszen a magyar nyelvben jól jelzi ezt a ritust maga a fogalom is: hódítás. A hódítás = harc.
Ha már megdumáltad és eljön a randira, akkor nyert ügyed van: innen már csak elrontani lehet. De ezt sokan meg is teszik. Ráadásul olyanok, akiknek már több kapcsolat is van a hátuk mögött, mégsem értenek a nők lelkéhez. Úristen! Szegény előzőek. Alapdolgokat kell most elmondanom, mert ti férfitársaim alaphibákat követtek el.

– Öltözék, külső, ápoltság – nem a külső fontos, de mégis sokat elárul
Hallottam már rövidnadrágban, pólóban és papucsban megjelenô hímnemûrôl. �?gy próbálta meg alternatív mûvész jellegét megmutatni, de ez – a tanulság szerint – abszolút nem mûködik! Adjuk meg a tiszteletet az alkalomnak – hiszen a hölgyek is készülnek rá – és jelenjünk meg kultúráltan – ingben, hosszúnadrágban – igényesen, színharmónikusan összeválogatva!
�?lszentség lenne azt mondani, hogy egyáltalán nem fontos a külső: rengeteg pluszpontot jelent már az első pillanatban! S ki ne szeretne jobb pozícióból indulni?
Tanács: a család egy tapasztalt és jóízlésû, ám fiatal hölgytagját avagy egy hasonló önfeláldozóó barátnôt kérjünk meg és kísérjen el egy bevásárló-túrára, ahol harmónikus ruhákkal szerelhetjük fel magunkat segítségükkel ill. beszélgessünk el vele, hogy mit mivel érdemes felvenni.

– Érdeklődés, téma
A nőknek fontos, hogy érezzék a személyük iránt megnyilvánuló figyelmet. A középpontban akarnak lenni, egy érdekes, szép és ihletet adó személynek gondolják magukat, amit szeretnének igazolva látni a pasi viselkedésén. Ehhez nekünk beszéltetni kell őket, sokat kérdezni, odafigyelni a válaszokra s azokból újabb és újabb kérdésekkel kibontani a témát.

– Lovasroham mellőzése
hatás-ellenhatás Ha nagyon szeretnénk bevágódni a hölgynél és nagyon nyomulunk, ha nagyon nyílvánvalóvá teszük szándékainkat, akkor az ellenkezőjét váltjuk ki mint szeretnénk. Amíg nem alakul ki a vonzódás mindenkiben (mint ahogy a két ellentétes mágnes pólusa közt), addig minél közelkebb próbáljuk magunkat tolni hozzá, annál jobban fogjuk taszítani (a példa alapján mint a mágnes két azonos pólusa). Manapság a nők is szeretnek küzdeni, szeretik az elérhetetlen pasikat, így amíg nem érezzük meg a vonzódásukat, amíg nem látjuk meg a tág pupilláik közt a lángolást, addig csak viselkedjünk tartozkódóan!

– Fizetés, alias lovagiasság
a lovagiasság még mindig értékes tulajdonság! Egy szokványos első randi cehe nem oly egetverő (valószínűleg mindketten megisztok 1-1 üdítőt és kész), hogy ezt ne tudd kifizetni. Viszont nagyon kellemes gesztusnak fogja a hölgy tartani ezt.
�?gy az elsô randik helyét óvatosan 1 kávézóba-teázóba defíniáljuk, s még véletlenül se egy bárba vagy étterembe, ahol a jó hangulat hatására fogyasztani kezd hölgyünk, így a végén  dilemmába sodor minket, hogy szegény, de gáláns lovagok legyünk a fizetésnél avagy pénzmagjánál maradt, de sutyó alakok, akik nem állták hölgyük fogyasztását…

– Udvariasság
Igen, lehet, hogy már elcsépelt a mai világban, de mégis figyelik a nők, hogy egy pasi kinyitja a kocsiajtót, előre megy-e a vendéglátó egységben, lesegíti a kabátját, lehajol-e a leejtett tárgyért, stb. Sokszor kaptam már félhangos megjegyzést, hogy nahát, ez de jól esett, s de megtisztelő, hogy kinyitottam a kocsiajtót neki… Megemlítenék ezt, ha túl sűrűn történne meg velük?

– Testbeszéd
Figyelni kell és lehet a női testbeszédet. Rengeteg információt tudunk meg belőle, mint például mikor érinti kellemetlenül egy téma vagy akár az egész randi vesztésre áll-e?! Ha bezárkózást észlelünk hirtelen vagy zavart szûkszavúságot, akkor rossz, elaknásított témára tévedtünk, s azonnal evezzünk békésebb vízekre!
Vegyük elô az általánosabb témákat, kezdjük ôt bombázni kérdéseinkkel és elôbb vagy utóbb ráakadunk valami olyanra, amit élvezettel kezd el fejtegetni (tilos ásítozni, mégha a horgolás rejtelmeirôl és kalandjairól mesél!). Viszont, ha jó lelkiismeretünk szerint megtettünk mindent, ám mégse akar kinyílni célszemélyünk vegyünk tôle egy talmi kifogással gyors búcsút!

– Határozottság
A nők szemében az egyik legmegvetendőbb férfi tulajdonság a tutyi-mutyiság. Tudjuk és merjük. Ha kell, elôre tervezzük meg hova ülünk be, mirôl beszélünk és vázoljunk fel magunkban vészforgatókönyveket. (ha nem szereti a teát, de mi teaházat néztünk, ki, akkor helyette hova máshova ülhetünk be) Ha egy picit húzni kezdi a száját és nem biztos a nô a dolgában, ám mi tudjuk, hogy a kitalált programunkat élvezni fogja, akkor  merjünk kiállni mellette és meggyôzni a magabiztoságunkkal!
Ha beszélgetés közben beleköt 1-2 szavunkba, kijelentésünkbe – mert a nôk imádnak minket így tesztelni -, akkor merjük felvenni a kesztyût és ellentmondani és okos érveléssel megvédeni igazunkat! Okosan ismétlem! (Ha valóban valami vadat mondtunk, inkább meneküljünk!)

– Gyakorlat és lazaság
Elmúltak a kamasz évek, amikor mindenki újonc a “szakmában”, így nem árt, ha pirulás és zavar nélkül egy kis határozott udvariassággal vezetni tudjuk a randin történteket. Ehhez pedig magabiztosság kell: tudva azt, hogy nincs meglepetést okozó helyzet, mert már szinte minddel találkoztunk. Szóval ne legyünk restek és az elején fôleg pörgessük fel a randik számát, akár unszimpi vagy nem tetszô lányokkal is tessék  találkozni: átérezni a netes randik feelingjét! Mert igenis van: a direkt szituáció, a két ismeretlen ember kellemes elbeszélgetésee nem magától értetôdô, nem természetes. S ha már számunkra azá válik, akkor el tudjuk magunkat engedni és lazán, természetesen leszünk képesek viselkedni, ami a siker egyik meghatározó záloga!
(folyt köv)

Az adatlapomon – nyilvánosan! – fent van jó pár fénykép magamról. Frissek, korrektek, nem stúdióban készültek. Kitöltöttem minden rovatot. �?rtam magamról és az elvárásaimról. �?rok fotó nélküli lányoknak is. Aztán igyekszem visszakézből, azonnal kérni róla is egy képet: intelligensen, kultúráltan, egyáltalán nem követelőzően. S ezek után sokszor érkezik agresszív, pocskondiázó, sértődött válasz, mint például az alábbi:

“Mivel teljes mértékben a külső szempont neked…

De te képet nem küldtél…ezért nem hiszem hogy tovább kellene folytatnunk a beszélgetést…”

Csak egy kis önellentmondásra szeretném felhívni az alábbi idézetet használók figyelmét!

“…nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz és, hogy szembe mersz- e nézni a vágyaiddal!
…nem érdekel hány éves vagy. Azt akarom tudni megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj Értem, az álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy!
…nem érdekel ki vagy és, hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e Velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz meg!”

Majd a levelezés legelső körében legelső kérdésként a következőt teszik fel – miután az adatlapomon megnézték hány éves vagyok:
– mivel foglalkozol?

Tanács: érdemes olyan szép mondatokat kiválasztani, amelyek valóban illenek hozzánk, természetünkhöz és viselkedésünkhöz! �?gy csak egy hatalmas öngól lesz belőle. Mert ha valóban, én, mint ember érdeklem, akkor ne a szakmám és a pénztárcám iránt érdeklődjön elsőként!

Várom az olvasók leveleit, véleményét és élménybeszámolóit a [email protected] címen.

A reménytelen esetek.

Vannak páran. Akik már évek óta itt fent. Nem kényszerűségből járnak vissza – mint azok a pechesek, akik találkoznak, járnak, majd szakítanak. �?k legalább megpróbálkoztak egy kapcsolattal és a kudarc után – ismét feljelentkezve – keresnek tovább. Viszont azokat nem értem, akiket évek óta itt eszi a fene. Kapják a maileket, de érdekes módon egyik jelentkező sem az igazi. �?k a reménytelenek. A netes társkeresőkre kattantak. Akiknek senki és semmi nem elég jó. A lelkileg megtiportak. Akik igazából nem újat keresnek, hanem a régi exüket. Vagy valami annál is jobbat.
Vonzó külsővel rendelkeznek, tehát biztosan kapnak szép számú jelentkezést. Tán még az adatlapjukat is ki tudják tölteni értelmes szöveggel. De aztán kész. Válaszolni képtelenek. Randizni képtelenek. Ránéznek egy adatlapra és már csukják is be, mert nem Mr. (avagy Miss) tökéletes található rajta. Talán nem is olvasnak levelet, adatlapokat, csak fényképet néznek: ha nem Richard Gere, akkor megy a kukába!
Semmibe nem kerül manapság felregisztrálni egy társkereső oldalra: kb 5 perc a munkahelyi gépről és internet elérésről. Már szinte mindenütt van, lassan már a vakolókanálba és a parizeres mérlegbe is tesznek egy hot spotot. Mobilja pláne mindenkinek van, így aztán még egy emelt díjas sms-sel is meg tudja támogatni ezt a friss adatlapot – ha kell egyáltalán.
Aztán lehet nézegetni a jelentkezőket. És törölgetni. Mert ez egy nagyon jó szórakozás, igaz? Egy idő után már lehet írni fikázó szöveget is az adatlapra – mert pár ilyen lány a sok jelentkezőtől azért egy picit felbátorodik és megemeli kezdeti igényszintjét is: követelni kezdi a sablon dumák helyett az egyedit, a jópofa szöveget, a szórakoztató levelezést, a 160-as magassága mellé a min. 180-as pasit, a kocsit+pénzt+diplomát+sármot. Legyen határozott, de figyelmes! Legyen a nők kedvence, de hűséges! Legyen független, de ragaszkodó! Legyen érzelmes, de nem nyálas! Legyen határozott véleménnyel rendelkező, de mindig mindent figyelembe vevő! Legyen egzisztenciával rendelkező, de ne pénzhajhász! Legyen szép, ápolt, de nem hiú!
Sajnálom az ilyen adatlapok és jelentkezők közt kukázókat, akiknek már semmi nem elég, akik reménytelenül várnak a jobbnál is jobbra, akiknek életformájuk lett a netes társkeresés: a rengeteg jelentkező közt elvész a lényeg, s örökre egyedül maradnak…

Idézek egy adatlapból, amelyre mindez abszolút igaz:
“Királylány. Olyan hétköznapi fajta. Csillogó ruhák, ékszerek, lovagok nélkül. Tulajdonképpen csak egy copfos apró lányka. Kócos tincsekkel, smink és tűsarkú nélkül. Még nem vagyok alkalmas a szerelemre. Akkor sem, ha mindenféle beleszerettem statit írtok. Amúgy a szerelem mellett most a dugásra is alkalmatlan vagyok. Remélhetőleg idővel mindkettő változni fog:-)
2003 szept.27 óta az XXXXX(társkereső oldal) tagja.
Eddig 161466 alkalommal nézték meg a lapját.”

Ha körülnézünk a társkereső oldalak adatlapjai közt, akkor mindkét nem netes társkereső tagjai közt találhatunk bőven példát a fantáziátlanságra, a minimális önismeret hiányára, tájékozatlanságra, mondhatni szellemi igénytelenségre.
Soha nem fogom megérteni, hogy nem képesek emberek magukról pár sornyi infót kisajtolni, ami alapján egy kis támpontot adhatnának a jelentkezőknek?! Hogyan is gondolhatják, hogy a következő (igen sűrűn belefutok ilyenekbe) szöveggel bármilyen szinten sikert arathatnak: “Nem tudok magamról mit írni, de muszáj, mert nem enged tovább a gép. Ezért írok, de remélem most má’ elég, mert nem tudok többet mesélni magamról, ha valakit érdeklek, akkor majd úgyis kérdez!”
Brrr… S ennek egy gyönyörű kiegészítése, amikor befikázza az érdeklődőket: “Levettem a képeimet, mert azt vettem észre, hogy sokan csak amiatt írnak.”
Nos, a kép igen fontos – többet is mond ezer szónál. Értéke ezen értékelhetetlen bemutatkozások mellett óriásira nő! Ha a fentihez hasonló információtartalmú szöveg mellett szerepel, akkor valóban csak a fotó csábítja be a jelentkezőket: ugyan mi más?
Mindenkinek van munkája, hobbija, társasági élete, családja, céljai és eredményei, élményei és emlékei: egyszerre rosszak és jók. Néha még értékes gondolatai is! Miért nehéz mégis ezekből 5-6 mondatnyit összeállítani?
Tessék – tanácstalanság esetén – segítséget kérni: a szülők, barátok, kollegák meséljenek pár dolgot rólunk! Miért kedvelnek, miért utálnak, milyen a külsőnk, mit értékelnek bennünk, mikor érezték nagyon jól társaságunkban magukat, mi volt az első, amit megismertek belőlünk, milyen előítéleteik voltak, miért csalódtak bennünk, mivel nevetettük meg nagyon őket…
Nyugodtan mesélhetünk álmainkról és terveinkről: ha nagyon unalmasak vagyunk (vagy annak gondoljuk magunkat), akkor írjunk lelkesen azokról az új dolgokról, amiket még ki akarunk próbálni az életben, hiszen nem feltétlenül csak az az ember, amit eddig elért és megtett – nagyon sokat mutathat meg az is, hogy még mit szeretne véghez vinni! Lehet az álmokainkról is szőni egy szép bemutatkozást…
Mesélhetünk egy legutóbbi izgalmas hétvégénkről, nyaralásunkról, bajnokságunkról, bármilyen élményünkről.
Mesélhetünk elvárásainkról: előző kapcsolatainkról, azok oly tulajdonságaikról, amiket szerettünk és amiket keresni fogunk az újban is.
Mesélhetünk a szerelemről: milyen érzések, gondolatok születnek meg bennünk, mi nekünk vagy akár kedvenc írónknak a szerelem?
Mesélhetünk jelzőkkel: végiggondolva elég sok jelzőt fel tudsz magadról sorolni – ne fáradj a jópofa mondatok megszerkesztésével, ha nem megy, elég egy felsorolás is!
Mesélhetünk barátainkról: ha bemutatjuk őket és melyiket miért kedveljük, talán egy kép rólunk is kialakul avagy mondjanak ők rólunk 1-1 mondatot.
Mesélhetünk kedvenceinkről: filmben, könyvben, előadásokban, zenékben, színészekben, írókban, politikusokban (mondjuk ez utóbbi kétséges, hogy lenne)
Mesélhetünk iskoláinkról, tanfolyamainkról, szakköreinkről…

Mesélhetünk bármiről, csak könyörgöm: valóban nyissuk ki a szózsákot és ne kelljen több “Nem tudok magamról mit mondani…”  bemutatkozást olvasnom!

UI: ja, és erre időt, energiát és néhány agysejtet kell áldozni? Bizony, befeketés nélkül itt sem terem babér.

Régebben minden egyszerűbb volt, őszintébb, bizalmasabb.

Manapság már nemhogy azt nehéz elérni, hogy válaszoljanak a normális üzenetre, de mintha egyeseknek különleges érzékük lenne mások idegein táncolásnak, mintha kéjes örömöt lelnének abban a levelezésben, amelyeknek aztán ők a legnagyobb bénázói a maguk pár soros, tőmondatos, fantáziátlan, sablonos válaszaikkal. Divat lett, hogy bátortalanságukban, tehetetlenségükben, döntésképtelenségükben nem adják meg a számukat. Külön imádkozni kell és győzködni őket, mintha a cél nem egy megtestesült, kézzel fogható, normális kapcsolat lenne, de legalábbis egy való életben lebonyolódó randi. Tombol a levelezési fetisizmus!

Lányok! Pont így estek bele az egyéjszakás férfiak hálójába és üldözitek el magatoktól a tisztességes szándékúakat. Három kör üzenetből már elég információhoz lehet jutni, hogy ki milyen iq-val és érdeklődési körrel és/vagy perverzióval rendelkezik. Ebből igenis el lehet dönteni, hogy folytatjuk vagy rövid úton megszakítjuk vele a kapcsolatot. De ne kelljen már heteken keresztül gépírni, mert lenne más egyéb normális elfoglaltságom is helyette!
Csak a hazudozó, magát másnak kiadó vagy borzasztó előnytelen külsejű öregek (legyen akár férfi vagy nő) akarnak/tudnak heteken-hónapokon át levelezgetni, mert érzik, csak így van esélyük.
Mások, munkával hobbijaiktól, akár normál társasági életüket élők viszont elfoglaltak. Napi 20-30 percet egy fantáziadús, humoros, sokatmondó levélre áldozni, miközben igazából fogalmunk sincs, hogy a másik oldalon ülő ki a fene, megéri-e, akarjuk-e s egyáltalán igaz-e mindaz, amit állít magáról, kissé pazarló életmód lenne. Sőt, aki szeretné még belátható időn belül a konkrét elképzeléseinek megfelelő társát megtalálni, az nem ér rá csak egy vonalat futtatni (persze tudom, hogy a hölgyek az igazi mesterei ennek, csak persze ezt soha nem vallanák be, viszont porig alázzák a másik nemet, ha megtudják véletlenül!), hisz az eredmény kiszámíthatatlan: két-négy hét alatt derül ki, megér-e valaki egy személyes találkozást és csak a találkozó után derülhet fény arra, hogy lesz-e az egészből kapcsolat!
�?gy azt tanácsolom mindenkinek, hogy ha a harmadik negyedik levélváltás után sem érzi azt a kíváncsiságot és bizalmat, ami előfutárja lehet egy jó randinak, akkor hagyja abba és búcsúzzon el! (kultúráltan és informálva erről a másik felet) Ellenkező esetben pedig irány a kávézó, s derüljön ki, hogy a vonzalom túllép-e a karaktereken/üzeneteken és valódi érzelemmé tud-e válni!? Az élet rohan, s nekünk pedig úgy érzem nincs sok időnk, hogy elvesztegessük hiábavaló várakozással és semmibe vesző információcserével. Szegről-végről – mégha itt vagyunk ebben a büdös kibertérben – mégis valódi ölelésre vágyunk!

Na jó, valljuk be, hogy a netes társkeresés nincs génjeinkbe kódolva, innetől kezdve persze, hogy tök furcsa ez az egész, főleg elsőre!
Életidegen ez az egész, hiszen verbálisan kell felkeltenünk az érdeklődést magunk iránt, amire esetleg rásegíthetünk egy fotóval. De természet anyánk – valahogy – nem erre programozta az emberi lelket: mindent a személyes találkozás, a másik megjelenése, kisugárzása dönt el. Logikus, hisz fejlődésünk elején nem volt a pálmafákra vagy őspáfrány mellé szerelve egy-egy internet terminál, sőt, szinte még verbalitásunk sem volt. A nagy szerelmekhez és a beteljesüléshez elég volt egy pillantás.
Azóta annyiban változott a dolog, hogy kissé intelligensebbek lettünk és már szeretnénk megismerni partnerünk gondolatait is, ám továbbra is a másik fizikai, 3 dimenziós megtapasztalása, mozgása, gesztusai, azokban megfogalmazódó személyisége, stílusa, hangja stb. ejt minket rabul…
Régebben szinte egy szó nem hangzott el s máris egymásba estek. (Még Rómeó és Júlia is így tett nem oly rég) Mindegyik nyelvben ugyanúgy mondják: szerelmbe esnek, zuhannak. S ezek nem előre megtervezett, lejátszott, megbeszélt dolgok, hanem pillanatnyiak. Nem lehet heteken át zuhanni – legalábbis eddig tart egy levelezés -, hogy majd személyes találkozások után pár hét alatt végre egymásba szerethessenek. A magyar nyelv egyébként nagyon finom – feltéve ha vannak akik tudják használni és felfogni a szavak halvány különbségeit – de szerelembe esni és beleszeretni: van különbség. A beleszeretni hosszabb ideig tart – s ki kell tenni azt a időhatározót, ha mégis a szerelemre szeretnék utalni: “beleszeretni egy pillanat műve volt”.
Elképzelhetetlennek tartom, amikor egyesek arról beszélnek, hogy már a levelezés alatt tudták: nekik a másik az igazi! Tudták, hogy szerelmesek belé! Nem! A levelezés mindössze arra jó, hogy megállapíthassuk a másik intelligenciaszintjét, stílusát, érdeklődési körét, anyagi társadalmi helyzetét, képzettségét, előkészítsük a talajt a személyes találkozáshoz, ahol már lesz pár téma, pár infó, amin kényelmesen elindulhat a társalgás. De szerelembe esni csak és kizárólag akkor lehet, ha megláttuk. Nekem az első kézfogástól, puszitól, üdvözléstől indul a stopperóra: a fantom hirtelen kézzelfoghatóvá válik, egy igazi nővé, az agyamon kívül az ösztöneimre is ható nőstény. Ha hat, akkor szerelem, ha nem, csak szimpátia lesz…