Na, akkor az én sztorim.. Hogy legyen valami pozitív felhang is a virtualitás világában, mert vallom: nem a netes társkeresők a hibásak abban, hogy ennyire pocsék a helyzet..:) Jelzem, nem vagyok már mai csirke, közelítek a 40-hez, bár ez bizonyos szempontból inkább előny..:) Pedig az ember azt hinné, a 20-onéves feszes fruskák világában ennyi idősen ugyan mekkora az esély társra lelni, de az éppen a neten megismert párom, (aki eme történet alanya,) vicces mondatával érvelek, miszerint minek beszélgessen egy olyan nővel, aki nem tud oroszul? :)

Világéletemben földhözragadt realista voltam, 14 éves korom óta önállóan szerveztem a kis életem, beszereztem a szükséges pofonokat ahhoz, hogy tudjam, hol a helyem a világban, megismerjem a korlátaimat, hogy kellő önbizalommal, önismerettel és önkritikával álljak hozzá mindenhez, ami meghatározza a mindennapjaimat.. Voltak nagy kudarcaim, de megtanultam feldolgozni és helyére tenni őket, mert ezek nélkül nehezen léptem volna tovább. Ennek ellenére sosem lettem se drogos, se anorexiás, se pánikbeteg, se pszichopata, holott ezek ma elég trendi hozzátartozói az emberi létnek (??).:) Mindig sikerült nagyobb gázok nélkül rendeznem a soraim, pedig volt benne válás, 2-3 hosszabb kapcsolat utáni szakítás, munkanélküliség, lakásgondok.. És mivel minden kudarc előbbre visz, így általában mindig valami jobb jött utánuk, ami azt eredményezte, hogy elég hamar talpra álltam és vártam a jobbat..:) Szerencsére eddig mindig bejött.

Ennyi bevezető után lássuk az internetes múltamat..:) Ami elég terjedelmes, mert én már ott voltam a kezdeteknél is, mikor még az első, meglehetősen kezdetleges társkeresők beindultak. És így még nem abba a posványos mocsárba ugrottam fejest, mint amivé mára alakultak, hanem még viszonylag emberi módon működtek.. Volt időm kitapasztalni a mechanizmusokat, a trükköket, megismerni ezt a világot. Kezdetben rövidebb időszakaim voltak, főleg ismerkedésből álltak, beszélgetésből, de randiig akkoriban sokkal nehezebben jutottak el a kezdeti próbálkozások, mint manapság. Közben voltak kisebb-nagyobb kapcsolataim, amikor is szüneteltettem a netet, mert így tartom korrektnek..

Nem férjet kerestem. Nem akartam a válásom után még egyszer férjhez menni, ami nekem nem megy, azt nem erőltetem, nem rángattam a pasijaimat eszelősen oltár elé két levélváltás után..:) Gyermekem nincs, de sosem estem amiatt pánikba, amitől a legtöbb nő egy idő után őrült módon próbálja valami hím nyakába varrni magát, csak ne ketyegjen a biológiai vekkere. Nem akartam egyelőre összeköltözni senkivel, megvolt a magam saját tere, volt hozzá lakásom, és anyagilag sem szorulok rá senkire.. Nem is lenne hozzá pofám.. Tehát a motívációim nem a mai általános érvényűek, vagyis keressünk gazdag pasit, aki majd elvesz feleségül, és a gyerekkel alaposan sarokba is szorítjuk egy életre című eléggé elvetélt verzió. Társat akartam, szeretetet, szerelmet, programokat, együtt töltött hétvégéket, nyaralásokat, az ehhez tartozó gondoskodással, de semmiképpen sem a házicseléd menüpont alatt..:)

Ami érdekes, az az elmúlt 5 év. Igen, az utóbbi időszakban 5 évig kerestem, úgy alakult, hogy 5 évig éltem egyedül és ez alatt az idő alatt jóformán csak a netről adódott ismeretség, barátság vagy lazább kapcsolat, hiszen 35 felett kicsit vicces dizsibe járni, a salsától hülyét kapok, ahogy az egyéb, ennek a korosztálynak beharangozott, ámde erőltetetten burkolt ismerkedési lehetőségektől, nekem ezek mindig sokkal izzadtságszagúabbak a netnél… (főleg salsa tud igazából izzadságszagú lenni a tanóra végére – a szerk.)

Tudom, a laza kapcsolat, mint fogalom sokak szemében pejoratív meghatározás, de nálam nem jelentett problémát. Ugyanis az ilyen szituációknál mindig sikerült olyan emberekbe belefutnom, akik ezt korrekt módon tudták kezelni, és a döntés az én kezemben volt, hogy felvállalom-e ezt is, vagy sem. Megjegyzem, pályafutásom során természetesen én is beleszaladtam a mindenki által megtapasztalt lelkisérült, sőt pszichopata alakokba, 10 pasiból 8 nős volt, vagy tartós kapcsolatban élt, amikben természetesen „sosem kapták meg amit kerestek?” című mese, mindennaposak voltak a „kinyalnálak a bugyidból” szövegek, de ajánlottak fel nekem beszélgetést, ahol a pasi meztelen akart lenni, de nekem nem volt kötelező vagy takarítani akartak nálam szintén egy szál farokban vagy néztek dominának, és szolgáltak volna. Vicces volt pl. amikor egy nyilvánvalóan 50-es fazon akarta magát 10 évvel fiatalabbnak és fickósabbnak beállítani, de olyan nyilvánvalóan röhejes módokon, hogy kezdtem azt hinni, agyára ment az öregedés. :) A reakcióim a következők voltak: nős, foglalt pasit finoman bár, de elutasítottam, a többit vagy magamban kiröhögtem, és „köszi, de nem?” válasszal elhajtottam, vagy nem is reagáltam rájuk. Lehet megkövezni, de amikor az ember már 20. idiótába fut bele, akkor már nem veszi a fáradtságot arra, hogy magyarázkodjon, miért is nem kell neki egy lábfetisiszta pl. Ha az ember ezeket az egyébként viccesen kezelendő dolgokat sértőnek vagy megalázónak tartja, az sosem fogja a netes ismerkedést úgy kezelni, ahogy azt kell.

A netes társkeresés egy lehetőség – a többi mellett. Nem megváltás és nem az egyetlen. Aki kizárólagos módon a neten keresi a hercegét, pofára fog esni. És persze sosem Ô lesz a hibás.:) Rengeteg férfival beszélgettem, jellemző rám, hogy sosem játszom meg magam, és sosem szerepel az első 5 kérdésem (de a többi között sem) a mennyit keresel, milyen kocsid van, mi a foglalkozásod, hol szoktál nyaralni, és milyen lakásod van című örökérvényű bicskaforgatós kérdéskör. Értelmes témákról társalgok. Innentől kezdve elég sok srác megnyílik, és mesél… Szerencsés emberismeretemnek köszönhetően elég könnyedén szűrök, és valóban csak azokkal álltam le beszélgetni, akikkel érdemes volt. És a neten igenis, vannak értékes, értelmes emberkék női és férfi oldalon is és azt tartom, manapság már egy barátság is többet ér a semminél, így sosem volt gondom abból, ha esetleg ezekből a kezdeményekből nem lett szerelem.

Nagyon sok srác panaszkodott arra, hogy a legtöbb csaj (persze legtöbbször az itt is emlegetett önmaguktól elalélt, vagy éppen szórakozó, pasikat hülyítő beteg picsák) levegőbe sem veszi őket, válaszra sem méltatnak, vagy kioktatnak, hisztiznek, mindenen megsértődnek, legfőképpen, ha őszinték velük. Ki voltak attól, hogy a legtöbb csaj hazudik, 10 évvel korábbi és kb 60 kilóval könnyebb képekkel akar csalóka sikereket elérni, és az irreális elvárások, követelmények méginkább röhejessé teszik a női nemet. Néha szégyeltem magam helyettük is. Mindig vallottam, hogy ha már olyan rohadt nagy az egyenjogúság, egy nő milyen alapon várja el, hogy a pasi mindent a segge alá toljon, kocsit, lakást nyaralást, lóvét?? Mindenki csak annyit várhat el a másiktól, amennyit maga is fel tud mutatni. Ellenkező esetben kuss!

5 évem alatt rengeteg pasival találkoztam. Voltak aktívabb és gyakran ennek következtében kiégettebb korszakaim. Ezen találkozók nagy többségéből nem lett kapcsolat, mert vagy a pasi nem tetszett vagy én nem tetszettem élőben vagy kölcsönösen nem tetszettünk vagy nem volt szikra, stb. ez sajna benne van a pakliban, tovább kell lépni rajta. Mellette rengeteg érdekesebbnél érdekesebb férfival találkoztam, sok barátság szövődött, amelyek valóban értékesek, és fontosak nekem a mai napig. És ezeket az embereket sosem ismertem volna meg a net nélkül..

És igen, voltak a laza kapcsolatok. Amiket, megint hangsúlyozom, én vállaltam be így. Vagyis, ha gondom volt a dologgal, csakis magamra lehettem volna dühös. Ôk megtiszteltek annyival, hogy ha ilyen-olyan okok miatt éppen nem akarták lekötni magukat, szóltak, megbeszéltük, és dönthettem. Igen, volt hogy vállaltam. Vagy azért, mert éppen nekem is az volt a jobb, vagy azért, mert a körülmények alakították így (pl. egy időben rendszeresen futottam bele távkapcsolatokba, de a világ végét is beleértve vagy éppen nem volt más. És ha a pasi ért nekem annyit, hogy bevállaljam, akkor miért ne? Csak nem fogom azért elszalasztani ezt a kicsi lehetőséget is, mert kötöm az ebet a tartós kapcsolathoz?? Akkor így 5 évig porosodhattam volna a monitor előtt szex és minden más élettanilag belénk programozott igények kielégítetlenségébe belehülyülve.:) És ezek a pasik nagyon kevés kivételtől eltekintve szinte mind korrektek és normálisak volt velem, ahogy én sem akartam sosem erőszakkal tovább lökni ezeket a kapcsolatokat annál, mint ahogy azt mi előzetesen tisztába raktunk. Én mindig tartottam magam ahhoz, amire rábólintok, ha a másik is. És ez így mindig működött. Sosem ábrándoztam arról, hogy majd belém szeretnek, majd én megmutatom, hogy lesz még ebből szerelem, hülyeség lett volna, és csak magamat vertem volna át. Ellenben rengeteget beszélgettünk, idővel bizalmi kapcsolatokká alakultak ezek a dolgok, megismertek, megkedveltek, megszerettek, ahogy én is őket. Ha ilyen-olyan okból kifolyólag abba is maradtak ezek az általában szexuális alapokra helyezett kapcsolatok, a barátság legtöbbjükkel megmaradt, és mindig jól esett, esik, ha néhanap rámcsörögnek, hogy vagyok, vagy ünnepek idején, névnapomon nem felejtenek el, ahogy én sem őket. Tökéletesen kitöltötték azt az időszakot, amíg meg nem találtam a párom lassan 5 hónappal ezelőtt. :) És most több ilyen kis laza pasikám örül ennek, és kívánja a legjobbakat, mert szerintük igenis, megérdemlem..:) És ez jó..:)

Ismét megjegyezném, voltak persze rossz időszakaim, amikor nagyon egyedül éreztem magam, és nagyon kellett volna egy normális kapcsolat, egy társ. Ilyenkor persze én is görcsösebb voltam, vagy depisebb, és ez természetes módon hatott ki az ismerkedéseim sikerére, mondanom sem kell, legtöbbször negatív értelemben. Mikor ezeken túlléptem, és bekaptam egy „leszarom tablettát, akkor mindig összejött valami. Murphy. :) Az 5 évnyi kísérletezgetés, próbálkozás, kitartás és a kisebb kapcsolataim alatt szépen berendezkedtem az egyedül élésre, és mit ne mondjak, határozottan jól működött… Letettem a görcseimet, a pánikjaimat, a szokásos Teréz-anya komplexust, és éltem a magam kis életét, és élveztem amit elém sodort a sors..

Októberben éppen egy jóképű 40-es képében. Jah, és a sokat szidott és hírhedté tett Lovebox.hu-n. Sosem voltam rest kezdeményezni, ha értelmét láttam, annyira azért nem vagyok hülye, hogy szimpla buta női büszkeséget húzzak magamra, ha azt nem muszáj. A női tartást nem azzal mérem, hogy a fene nagy egyenjogúság világában elavult elveket valljak. Aztán meg verhetem a falba a fejem, hogy nem fogtam meg a lehetőséget.

Szóval én kezdeményeztem a beszélgetést, tetszett a pasi, volt fotó, az kellően életszerű volt, vallom, igenis fontos a külső, akinek nem, az hazudik. Pár kezdeti normális hangvételű stati és mail után átváltottunk MSN-re és ott folytattuk a beszélgetést. Meglepett a bizalma, a nyíltsága, hogy pár mondat után elmesélte szinte a teljes, egyébként baromira nem egyszerű életét. Említette, hogy figyelt már engem, csak nem fért bele a paraméterekbe, melyeket a regemen megjelöltem, és ezért nem írt elsőként. Tetszett, hogy végre egy pasi, aki erre is odafigyel, a nagy többség szart az egészre, és nyomult ezerrel ész nélkül.

Rájöttem, teljesen kezdő szegénykém, pár hete szakadt meg immáron harmadszor a házassága, amitől azért nem kicsit rettentem meg. 3 gyerek, fizikailag igen, de lelkileg még le nem zárt 24 éves kapcsolat, 200 km távolság, eléggé maga alatt lévô pasi, mi lesz ebből??

Aztán hagytam, menjen minden a maga útján, elmondtam én is magamról, amit fontosnak tartottam, köztük a hibáimat is, mert azok is az enyémek, és próbáltam a magam nem görcsös, nem erőlködős módján görgetni szépen a dolgokat, jókedvű voltam, vidám, sokat viccelődtünk azon, hogy milyen kiéhezett, vérmes, de ehhez mérten kellően leharcolt és elhasznált némberek találják meg a nála sokkal idősebb korosztályból, és milyen erőszakosan nyomulnak. Szerencsére ezeket jól és elég tömör elutasítással kezelte, ami nem kevés határozottságot feltételezett róla, és ez nekem fontos egy férfiban. Egyre többet beszélgettünk, október elején jött el az ideje, hogy találkozzunk, kb. 2-3 heti MSN után, meg ugye vidéken élő létére nem tud pikkpakk ott teremni, ahol akar. De ennyi még bőven belefért… Találkoztunk, szimpi volt, elvitt vacsorázni, és kapásból a kocsiban felejtette a magával hozott egy szál fehér rózsát, ami csak hazafelé jutott az eszébe. :) Mindenesetre értékeltem a stílusát, hogy első randira fehér rózsát hoz, még ha el is felejtette átadni zavarában. :) Mert nagyon zavarban volt, annak ellenére, hogy rögtön képesek voltunk mindenféléről órákat beszélgetni, de azért 24 év alatt teljesen kiesett a csajozás mikéntjéből..:)

A szimpátia kölcsönösnek bizonyult, folytattuk a beszélgetést, pár nap múlva ismét Pestre jött, moziba hívott.:) Menjünk! Film alatt ültünk egymás mellett, mint két dinnye a fűben..:) Láttam, megint nekem kell lépni, így nagyon finoman, de megfogtam a kezét..:) Később említette, hogy neki ott és akkor múlt el minden kétsége és zavara velem kapcsolatban, búcsúzáskor az első csóknál repkedett, mondván eszét sem tudja, mikor csókolózott utoljára utcán, és mint egy szűz fiú rettegett attól, hogy mi lesz az első szexnél, annyira akarta, hogy jó legyen.:) Nem jó volt… ISTENI..:)

Azóta együtt vagyunk.:) Szegénykém egyelőre kissé kétlaki életet él, egyik héten nálam, másik héten otthon, ott vannak a gyerekek, a szülők, nálam a másik élete, amit nagyon tetszik neki és rettentően élvezi.. Velem együtt..:) Tervezi a Pestre költözést, saját lakással, mert mindenképpen meg akarjuk tartani a privát szféránkat, a saját terünket mindketten. Neki a gyerekek és gyakran a munkája miatt, nekem meg a megszokott és kedvelt eddigi életstílusom miatt, vagyis pont azt a pasit találtam meg a neten, aki ehhez éppen a megfelelő partner. És működik! OK, 5 hónap nem olyan hosszú idő még, és persze voltak döccenők és lesznek is, de napról-napra érzem, hogy jó, és egyre jobb… Terveink vannak, megvalósítható, reális célok, beszélünk, beszélgetünk, ami manapság ugye egy kapcsolatban nem éppen általános, sőt, a problémáinkat is átbeszéljük, azonnal, őszintén, és megoldjuk. Imádja a főztömet, összeismertetett a családjával, tervezzük a nyarat, a lakásom festését, az �? költözését. Amit nem tervezünk, mert nem tarjuk fontosnak: házasság, kötöttség, kihasználás, alárendelés…

Egyelőre szeretet van, és feltétlen bizalom, működőképes kapcsolat. Ehhez mindketten letettük az asztalra, amit kell, mert csak így működik. Nyugodt vagyok, és jelenleg helyén van az életem. A többi meg majd alakul.

Minden társkeresőnek ezt kívánom! De ehhez két és főleg normális ember kell. Jó időben jó helyen. Persze szükséges még szándék, kitartás, akarat, önismeret, önkritika, önbizalom: ezek nélkül nem fog menni. Viszont leszögezem: sohasem a pasik vagy a nők a hibásak és nem a net!

S még egy pozitív példa: egy régebbi exem, ma már barátom, aki szintén a neten ismerte meg a párját, ma már házasok, novemberben született a kisfiuk. Volt kollégám, aki sok hányattatás után a neten futott bele egy lányba, azóta nagy a szerelem, júniusban lesz az esküvő, amire mi is hivatalosak vagyunk :). Egy másik volt kollégám szintén netes ismeretségből nősült, két szép gyerkőcük van már! És még sok embert ismerek, akiknek összejött, szóval az ilyen fajta társkeresés ma már nem egy mumus: én sem szégyellem, hogy a neten ismerkedtem! A net nem egy másik valóság, szimplán csak visszatükrözi a mai viszonyokat…

Csak az nem mindegy, hogy nézel bele..:)

Továbbra is várom az olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

A napokban kaptam az alábbi szomorú hangvételû levelet. Egy neten kezdôdött szerelmet ír le, ami sajnos csúnyán végzôdött. Jelenleg akkut post szerelmi sokkban szenved, amely lelki és testi tünetek egyaránt produkál. Hasonlóan a kanyaró vírusához, ezen is túlesik életében egyszer mindenki, hogy legközelebb már óvatosabban és védett formában közelíthessen meg minden szerelemmel fertôzô egyedet s ha bekövetkezik a baj, már kevésbé súlyós tünetekkel reagálhasson. A levélíró több – számára – ellentmondásos jel, jelenség után kéri a blog olvasóinak véleményét, hogy mire hallgasson: az eszére vagy az apró darabokra tört szívére?

“Ami miatt úgy döntöttem,hogy írok nektek és kikérem a véleményeteket az az a hatalmas csalódottság ami miatt már lassan egy hete nem tudok egy normális éjszakát végigaludni.

Február elején a semmiből előttem termett egy olyan helyes lány, akit én még életemben nem láttam. Nem is mertem egyből kezdeményezni (félénk lennék?) csak megjegyzésként odabiggyesztettem a postafiókjába, hogy mennyire tetszik:) Két napi levélváltás után találkozót beszéltünk meg, amit akkor  Ő szépen tologatott egyre későbbre. Kicsit agyaltam a végefelé mert engem másnap munka várt és nem akartam hullaként bemenni dolgozni. De megtört bennem az ellenkezés és belementem.

Amint megláttam (mosolyogva galoppozott felém) tudtam ,hogy bakkeeer, itt nem lesz semmi baj.Már az első percekben egy hullámhosszra kerültünk és ez így is maradt hajnali 2-ig !!! Életemben ilyen jól még senkivel nem éreztem magam, pedig van pár év mögöttem. Elsô látásra szerelem volt. Közben telt az idő és egyre többet találkoztunk és egyre többször aludt  nálam, amitől én olyan boldog voltam, hogy azt el sem lehet mondani. Tökéletes  volt minden perc, amit együtt töltöttünk és komolyan hittem, hogy igen,megtaláltam! Így telt el másfél hónap… de úgy éreztem ezer éve ismerem… Apró részletekben kezdett csak felvilágosítani, hogy Ő valójában milyen is.

Mindig azt gondoltam,hogy egy 30 feletti állandóan bulizgatós lány az nem biztos, hogy komoly kapcsolatra való, de mellette ez az érzés elhomályosodott bennem. Heti 1-2 egész éjszakás buli (kizárólag barátnőivel és leittasodva) és utánna a  szabadkozás, hogy rosszul érzi magát. Bár hozzáteszem, így is hajlandó volt találkozni pedig elég “szépen” nézett ki ilyenkor. Egyszer a buliból eltaxizott csak azért hozzám, hogy velem lehessen. Értékeltem ezt is. De szerettem és nem foglalkoztam vele. Az, aki szép az reggel is szép…ugye?! :D Nem foglalkoztam azzal sem, hogy jött a szakdolgozatírásának ideje és már nem  akart velem annyit foglalkozni mert hát ugye az sokkal fontosabb. Így is van, egyetértek! Ami bántott az az volt,hogy míg velem nem találkozott – pedig belementem a kutya- sétáltatós fél órás találkákba is –  addig barátnőire továbbra is szentelt elég időt. Közben végig állította mennyire jól érzi magát velem…

Kivitt a családjához is, ami szerinte nagy dolog mert 2 éve egyetlen pasiját sem  mutatta be nekik… igaz volt vagy 20 abban a 2 évben. Igen, ez sem érdekel, mert szerettem. Az utolsó 2 hét a két hónapból már sajnos nem a szerelemről szólt az Ő részéről. Kezdtem gyanakodni, hogy valami nagyon nem oké a lánynál, mert furcsán viselkedik és erősen megtört a kezdeti lendület. Ekkor minden velem vagy együttlétünkkel kapcsolatos infót törölt a  wiwes oldaláról… tudom nem számít a wiw és társai, de rosszul esett akkor is.

Később már mindent a szakdolgozatára fogott. Itt követtem el életem legnagyobb hibáját és tudta nélkül belenézetem a levelezésébe. Ő is megtette ugyanezt csak úgy, hogy velem együtt. Tudom undorító vagyok és esz is a fene emiatt, de talán sosem derül ki róla, hogy azokban a bulikban Ő rendszeresen flörtölget másokkal és plátói szerelembe esik a volt pasijaival. Nem tudom megcsalt-e, de talán ez már mindegy is. Nem fájna jobban! Amikor ezt elmondtam neki én erőltettem a szakítást de kemény fél óra múlva rájöttem,hogy  mekkorát hibáztam és lényegében megalázkodva könyörögtem vissza magam. Nem ment. 2 nap múlva találkoztunk, hogy ezt-azt odaadjak neki, ami nálam maradt, de megint furcsa lett a vége. Egymás karjaiban kötöttünk ki és ugyanott ahol összejöttünk:) Végülis sokat köszönhetek neki  mert olyan dolgokat megtettem amit eddig soha. Nyugodt és türelmes voltam mellette, kávét és reggelit vittem neki az ágyba… és nem érdekelt az sem, hogy “udvarolni” a 8. kerületbe járok, ahová eddig még autóval sem szívesen mentem be. Nem érdekelt az sem, hogy állandóan dohos szagú volt a ruhája, ami a penészes lakása miatt volt.

Egy hét telt el a szakítás óta és Ő először időt kért, majd 2 napja abban maradtunk, hogy végevégevége. Közölte, hogy végülis Ő a hibás mert nem szabadott volna belemennie egy párkapcsolatba, mert nem képes feladni a múltját és nem tud ezen változtatni. Ugye csak azt tudjuk nagyon megbántani, akit szeretünk? Még mindig nagyon szeretem és nem telik el perc,hogy ne gondolnék rá… tudom egy barom vagyok, de nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. Napok óta gyógyszert szedek, hogy ne remegjen kezem, lábam és ne legyen gombóc a gyomromban. Nem tudom meddig fog ez tartani, de kezdek félni. Forduljak szakemberhez,igyak és gyógyszerezzek tovább? Ez nem jó és csak magam pusztítom ezzel. Tudom, de csak így bírom elviselni azt a mérhetetlen nagy fájdalmat, amit okoz nekem  ez a történet. Sajnos keményebb dolog is megfordult a fejemben, de próbálok ezzel nem foglalkozni   mert élni szeretnék még. De nélküle? Annyira hiányzik,hogy a szívem szakad meg…pedig felfogtam,hogy már sosem leszünk együtt :(  Tud ilyet okozni egy másfél hónapos kapcsolat?Normális vagyok vagy tényleg csak megtaláltam az igaziigazi nagy Ő-t csak elcsesztem valamit? Van egy kedvenc idézetem: " tudni akarom,hogy akkor is velem vagy amikor épp nem vagy mellettem" Féltékeny lennék? Szerintem a párkapcsolat lényege,hogy el kell felejtsük az Én-t,hogy helyet kapjon a MI. Kérek mindenkit,hogy aki akar és tud az segítsen a véleményével de ne a helyesírásomhoz vagy fogalmazásomhoz szóljon hozzá:)   és ha lehet akkor a marshallman@freemail.hu címre küldje…. Üdv! Tamás  (aki hisz még a csodákban)”

Várom a további olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

“szia, talán írhatom, bár a koromnál fogva…….., ki tudja mit is lehet ma már??? Nos, pont a KOR-ral kapcsolatban lenne megjegyzésem. Kapok én is értesítőket emailban, ugyan már nem vagyok regisztrált tag, de annyira sértőnek érzem , amikor különböző programokra invitálják a “KEDVES” társra vágyókat és van egy korhatár, ami után még ha szeretnél sem tudsz regisztrálni, résztvenni azokon.Pont az én korosztályomra igen is nagyon jellemző probléma, / 44 év / hogy nincs annyi lehetőség mint a fiatalabbak számára. Sorolok fel kifogásokat, de persze megjegyzem, magamból indulok ki.- szórakozó helyek: átlag életkor 20 év, ahol már számunkra a járókeretet is beveszik a ruhatár árában – barátok, akik ugyan vannak, de ha családos, akkor ugyebár Én ott vagyok “magnak” 5. 7.-nek, stb, stb. és itt teljesen mindegy, hogy kirándulni, moziba, színházba , mindegy hova mész – hasonló korú férfi, annak leginkább a 25 éves fiatal kell, mert ugye eddig hasonló korú volt a feleség, akkor már csak is jobb kell……., ki tudja…. és még valami: tapasztalat szintén Akik ugyan hasonló korúak, de elváltak és ugyan úgy nem találtak maguknak társat, partner, férfiről irok , azok annyira igénytelenek elsősorban önmagukra is, sokszor én úgy döntöttem, hogy akkor inkább egyedül, mert 18-20 évesen még tudtad formálni, csiszolni a másikat, de már egy bizonyos idő elteltével nem lehet alakítani a másik megrögzött szokásain és ez Rám is igaz, de hagy írjam még azért azt is , hogy miután emberekkel foglalkozom a munkámból eredően, sokan megjegyzik, hogy egy olyan kisugárzással, magabiztosággal bírok, hogy szinte eszébe sem jutna sok pasinak, hogy “T�?RSAT KERESEK” u.i: ha lehet, várnék erre kommentet üdvözlettel: 1 a sok közül”

Sajnos a párkeresés, álláskeresés kapcsán folyamatosan és szinte megváltozhatatlanul beleütközünk az életkor adta akadályokba. Úgy tűnik, hogy társadalmunk feladta a tekintélyelvű, a tapasztalatnak kijáró tisztelet rituáléját és az utóbbi pár évtizedben isteniteni kezdte a fiatalságot. A szépséget, a lendületet, az energikusságot, a küzdés szellemét kisajátította a 18-40 közti “évjárat” és aki csak teheti ilyen partnert, munkatársat keres. Aki nem, az manapság már kivétel. 

Nehéz lesz ezt megfordítani. Pedig fontos lenne teret adni a 40-60-as korosztálynak, akiknek számos képviselője is minden további nélkül felveheti a versenyt pár évtizeddel később született vetélytársaikkal. Mégis miért alakult ez így? Miért épül minden üzleti vállalkozás (pl. a társkeresés is) ezekre a fiatalokra? Vagy ez csak a gátlásosság által kialakított tévképzet? Aki akar és képes rá, az 40 felett is simán boldogul még a társkeresés útvesztőjében is?

“Szeretnék megosztani létező problémákat pasikrol. Elmegy a hölgy 1 randira. A pasi azt mondja, hogy komoly kapcsolatot keres közben azon gondolkozik, hogy tudná a hölgyet ágyba csalni, mindjárt az elsö randin. Az ilyen pasi csak kalandot keres. Szóval tanácsot adnék lányoknak, hölgyeknek vigyázzanak a pasikkal, mert füt, fát igérnek csak, hogy a bugyiba bejussanak, és a naivak bedölnek. Ja, 1 nö ne menjen egy pasi után, jöjjön Ö. Sajnos sok pasi elvárja,hogy a nö utazzon hozzá, mindjárt az elsö randin. Van még valahol egy tisztességes férfi?” 

“Meglepő” dolgokról szól ez a pár sor. S a maga elkeseredettségében – hiszen még az egyszerű fogalmazásmód mögött is abszolút átjön -, hogy az írója mostanában csalódott. Valószínűleg megismerkedett egy férfival, az elbódította szövegével és ígéreteivel, lefeküdtek, majd másnap se kép, se hang és többet talán nem is került elő. Pedig még talán gyűrűről is beszélgettek…

Nem akarom pellengérre állítani a hölgyet a maga naívságával és fiatal (tapasztalatlan) korával. Amit itt leírt, az nem meglepetés és nem újdonság! Sok-sok száz, ezer éve így megy ez. A nők mást akarnak hallani, remélni, miközben a férfiakat sokszor teljesen más vágyak űzik előre. A szex hatalmas erővel bír – akár még érzelem nélkül is. Mint egy jó csoki, úgy fogyasztják el a nőket azok a férfiak, akik megtehetik. A kalandok, a mély érzelmek és célok nélküli szórakozás, a nő testének megszerzése is hatalmas öröm. És a csoki élvezetéhez sem kell hozzákötnünk életünket, így a szexhez sincs szüksége a pasiknak mindent betöltő érezlmi lángolásra!

A hódítás öröme, a hatalom, a szerzés és koronaként a szeretkezés, a nő testének birtokba vétele az élet, a férfiélet lényege, netovábbja! Nem lehet elvenni minden nőt, akivel ugyan nem jövünk ki, de szívesen lefeküdnénk vele! Ha a sors nem veti elénk az igazit hosszú-hosszú hónapokig, évekig, vagy legalább olyat, akivel szívesen megpróbálnánk, addig is kell valami megoldás, valami öröm, valami dopping!

A nők pedig szinte kizárólag – magányos állapotukban – egy komoly kapcsolat kiépítésére tudnak csak gondolni. Aztán, ha a komolynak indulóból – sok probléma kiderülése esetén – csak egy kis kósza kaland lesz, akkor már a hölgyek is el tudnak könyvelni egy kis kalandot, de szinte soha nem akarnak már az elején belekezdeni egy nyíltan kimondott szexuális viszonyba!

Mit tehet ilyenkor egy férfi, akit már hajt, űz az ösztöne, aki kielégülésre vágyik?  Ez sem titok: alkalmazkodni kell a vadhoz. Hogyan lehet elejteni? Be kell dobni a csalit! A nőknek érzelmekre van szükség, biztonságra, perspektívákra, hogy komolyan vegyék, hogy ne csak szexuális tárgyként kezeljék. Ebből egyértelmű, hogy a férfiaknak eleinte – legalábbis a cél eléréséig – úgy kell tenniük, hogy a fenti kritériumokat kielégítsék és eljátszák a komoly szándékokat.

Aztán a nász után eljön az igazság pillanata.

Mi a megoldás? Tapasztalatszerzés. Sok pasi, sok kaland és már “szagról” megismeri majd a hölgy a linkelést. Addig pedig? A vágyak hamarabb felébrednek, mint az igazi érzelmek: érdemes túl esni a szexen és ha még 1 hét múlva is ott “lelkesedik” a férfiú, akkor bele lehet zúgni nyugodtan.

Olvasói levelünk a nő-férfi kapcsolat egy újabb sarokpontját próbálja megvilágítani: önmagunk felvállalásáról szól, mégha unalmasok is vagyunk. (a bekezdések végén nem álltam meg, hogy ne tegyem hozzá a magam gondolatait – admin)

Igazából kár lenne azt mondanom,hogy az előző véleményező hozzászólása bem áll közel a valósághoz, bár én nem tudom más hogy áll ehhez a dologhoz, de ami a legzavaróbb az az,hogy minden nő általánosít. Nem egy olyan “hírdetéssel” találkoztam, amin a képekről annyit lehetett tudni ,hogy egy kevésbé ismeretlen modelt tettek ki.. nos akkor kérdezem én,hogy ki az aki nem vállalja fel magát.. Nem sok jót tudok mondani eddig, vannak olyan társkereső oldalak ahol csak a megye vagy rosszabb esetben csak az ország látható! Pedig fontos lenne minél pontosabban megadni azt,hogy hol is lakik az illető, mivel ez alapján választanak sokan. Sajnos nem egy olyat kifogtam, akivel minden jó lehetne,ha nem lakna 100km-re.

Az meg hogy sablonosak a férfiak ezen vitatkoznék, bár én magam részéről tényleg nem tudom,hogy kiket láthatott,de.. lányoknál is van sablonítás rendesen. Egyébként azt veszem észre,hogy az emberek valahogy egyre kevésbé lesznek tisztában a fogalmakkal. Az előző hozzászóló nem a sablonitásról akart írni, hanem arról hogy egyesek igénytelenek. Bármi meglepő csajoknál is van elég igénytelenség: félmeztelen fotók, néhol még meztelenek is! A sablonítás meg nem az, hogy valaki igénytelen, hanem amikor már tucatszámra ugyanazt olvasom egy másik lánynál, mint az előző 20-nál. 
Ez inkább unalmas és néha kiábrándító. Jó, persze, a csajokat nem az eszükért szeretjük – mármint az elsô pillanatban, amikor meglátjuk fantasztikusan ingerlô alakjukat -, hanem bizonyos vágyakat keltenek a férfiemberben. Aztán – amikor már lecsillapodtak a vágyak – előretörnek a intellektuális összhang hangjai! S ha ekkor rádöbbenünk az eddig elviselt vagy a vágyak ködébe rejtôzött szellemi sivárságra, abból hirtelen szakítások keletkeznek, amelyekre teljesen értetlenül néznek ezek a nyunyák és kérdezgetik szintén gyalult értelmű barátnőiket, hogy ők megértik a férfiakat???!!!

Van aki tényleg megszeretné itt találni élete párját, lehet hogy meg van rá az esély, de a net sokaknak csak egy álca, és amíg az emberek nem merik magukat felvállalni, addig ennek a rendszernek se sok jövője van: egyesek jót szórakoznak, mások pedig végső elkeseredetségükben felvagdossák az ereiket(emók). Ideje lenne észrevenni,hogy nem csak egy ember van a földön és valahogy ezt az önzőséget ,ami sokakban benne van törölni kellene, csak sajnos ide nem elég a delete gomb. Mindenesetre, aki végső elkeseredetségében van fent, annak nem tudok sok jót mondani, nagy valószínűséggel csak haverokat fog találni , vagy még azt se.. De én azért nem adom fel!
Ne vegyük el az emberek bizalmát és kedvét: meg lehet találni párunkat idefent is! Akár 3 év küzdelme kell hozzá, rengeteg felesleges randi, buta randi, idegesítő és időt rabló randi, csúnyanős randi,  elkeserítő randi és néhány tévúra vivő kapcsolatkezdemény. Én mégse bánom ezt az időszakot: örülök, hogy már vége a bizonytalanságnak és a magányos ünnepeknek, de kellett. Sokat tanultam, tapasztaltam, sok élményt szereztem és volt némi izgalom is abban a 3 évben. Pezsgés, pörgés, ismeretlen lányok felfedezése öröm. Csak hozzáállás kérdése. 
S mindenki önző, mindenki a maga boldogságát hajszolja, a maga álmait kergeti. Randipartnered csak akkor vesz téged figyelembe, ha benned látja meg azt, aki ezeket az álmokat teljesíteni fogja. De te is így működsz. Ha valaki visszautasít, gondolj azokra akiket te dobtál ti, akiknek te okoztál csalódást! Ezekért kapod vissza a sorstól, Istentől ezt a sok pofont. De egyszer vége lesz! 

Várom további leveleiteket  tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Szokták mondani, hogy a nők egy része hajlamos már az első randin fejben megvarrni az esküvői ruhát. Az alábbi történet álljon annak bizonyítékául, hogy erre nem csak nők képesek…

Jópár hónappal ezelőtt lett vége egy – az én fejemben legalábbis – szépnek ígérkező kapcsolatomnak, ami a lelkivilágomra meg is tette a hatását, pár hét összeomlás. Ebben a se enni, se aludni nem tudok fázisban már annyira kikészültem az önsorsrontó gondolatoktól, hogy kínomban beregisztráltam az első szembejövő társkeresőre, mégpedig azzal a „nemes�? céllal, hogy én bizony randizni fogok. A cél rettentő egyszerű volt: addig is emberi arcot látok és valami elvonja a figyelmemet. �?gy különösebb elvárásokat se állítottam fel, aki elsőnek szembejön. Jött is, találkoztunk is. Én, lelkiállapotomra tekintettel inkább hasonlítottam egy auschwitzi menekültre, mint nőre, belül pedig maga a nagybetűs K�?OSZ volt, jó adag keserűséggel és fájdalommal átitatva. Nem is érdekelt, találkozunk-e még, ki az illető, egy óra figyelemelterelést akartam, ennyi. Rögtön borítottam szakításom fájdalmas részleteit. Urak, mindenki tegye a szívére a kezét, ugye ez az a pillanat, amikor egy laza mozdulattal a randipartner arcába löttyintitek a kávét és távoztok… �? maradt és csillogó szemmel hallgatott. Maga Teréz Apu.

Elhatározta, hogy megment. Majd’ mindennap jött értem, elvitt enni, és ha két falatot is, de ételt tukmált belém. (Az akkori 44 kg-ommal tényleg ijesztően néztem ki, az anyagcserém szerintem kétezres fordulatszámon pörgött a stressz miatt…) Majd jöttek a finom próbálkozások, hogy mi lenne ha… Mondtam, hogy semmi, nem érzek vonzalmat, meg amúgy is újra kell építenem magam belülről, mert bizony egy elefánt járt a porcelánboltban és a biztosító nem akarja téríteni a káromat. Ennek ellenére rendületlenül ostromolt, smsek, telefonhívások és minden egyéb lehetséges kommunikációs csatornán biztosított rajongásáról.

Telt-múlt az idő, picit csappant hévvel, de töretlenül próbálkozott és ha megeresztettem egy-egy kényszeredett mosolyt, már örömtáncot járt. Én szimplán nem értettem az egészet, mert tényleg a lehető legrosszabb oldalamat ismerte meg.

Majd pár héttel ezelőtt, a folyamatos magánéleti zsákutcák után valami elpattant bennem és vérben forgó szemekkel kézbe vettem a dugóhúzót, azzal a szándékkal, hogy most nagyon össze fogok barátkozni egy üveg borral. Az ismerkedés jól sikerült, pláne mivel ritkán iszom alkoholt, nagyot ütött. Bizonyos mennyiség után kitört rajtam a telefonitisz és elkezdtem a telefonomban található neveket sms-ekkel és hívásokkal bombázni (hívásoknál némi hátrányt jelentett az egyre hanyatló beszédkészségem…). Sajnos a szórásba ő is bekerült. Mikor részleteztem világfájdalmamat, hajnali kettőkor, tőlem 50 km-re bepattant a kocsijába és átjött megmenteni a lelkemet.

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag úgy gondolta, hogy jelen helyzetben a legjobb ajándék egy üveg bor lesz. Én már annyira benne voltam az ismerkedésbe, hogy ha egy pohár benzint hoz, szerintem azt is kérdés nélkül megittam volna.

Most egy kis matematika következik. Hónapok óta epekedő férfiember + nagyon nagyon nagyon nagyon sok bor= ………………

Igen, a matematika szabályai itt is érvényesültek. Másnap reggel persze jött a tejóistenmiafenétcsináltamkiezittmellettem érzés.

A történetbe még azt a csavart beszúrnám, hogy épp volt egy barátnője, akibe saját bevallása szerint szerelmes volt. De a jelek szerint ez akkor nem különösebben zavarta, reggel már belém volt szerelmes. Egy-két napig még próbáltam magammal egyeztetni a történteket. Amikor legközelebb átjött, felmerült részéről a kérdés, hogy akkor mi most hogy is állunk. Mondtam, hogy részemről tökéletesen megfelel ez a laza, semmilyen kapcsolat, per pillanat nincs igényem többre, azt csinál, amit akar, annyi kitétellel, hogy vírusok és egyéb élősködők nincsenek szívesen látva, úgyhogy ezt oldja meg a megfelelő módon. Nem nagy örömmel, de látszólag elfogadta.

Pár nappal később békésen játszunk az ördög bibliájával, amikor a kedvenc országom egyik zenéje megszólalt a rádióban. Félhangosan megjegyeztem, hogy legyen már végre meg a diplomám és azonnal megyek ki legalább egy fél évre. (nyelvtanulás, meg egyeltalán ottlevés ) Azonnali reakció a részéről: „…és ha visszajöttél, megkérem a kezed!�? Először vigyorogva rápillantottam, hogy de jó vicc volt, de amikor megláttam a cseppet se viccelődős arckifejezését, keresztbeakadt a torkomon a falat.

Miután belenéztem a fulladásos halál torkába, egyet nem értek csak… ha elmondtam a saját hozzáállásomat a dolgokhoz, miért kell a következő 20 évünket megtervezni?

Az elmúlt pár évemre-hónapomra visszatekintve, azt hiszem az az állapot állandósult, amit a közgazdászok úgy hívnak, hogy a kereslet és a kínálat sosem találkozik…

Továbbra is várom az olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

jaa, el vannak lustulkva a nők. soha a történelemben még ennyire elkényeztett az átlagnő nem volt. ez már olyan beteges szintre emelkedett és ezzel együtt a felfuvalkodottséguk is, hogy semmi értlme nincs már udvarolni, vagy bármellik hagyományos nőcsábászati dologba belefogni, a mamakedvence kishercegnők mindenkit lefricskáznak aki nem nyújta 10szeresét annak mit ők valah is tudnának (betorzult mérce, mondjuk za isigaz: legtöbbjük szinte semmit nem tud nyújtani a hajgumin kívül) Több ilyen udvarlási kísérletet láttam környezetemben utóbbi időben, kivétel nélkül mind csúfos kudarc volt, teljesen normális jóravaló haverjaimat nálunk sokkal gyengébb kiadású, selejt kis nők pattintották le akkora nagy arccal hogy hihetetlen. Minden tapasztalat alapján azt tom mondani hogy csak azzal a nővel szabad foglalkozni aki kapar utánad, a többiből nem lesz semmi, le es fogja szarni hogy udvarolsz, sőtt, belédrúg, sunyi módon rajtad próbálja majd levezteni a frusztrációt ami abból van hogy beképzeltségében nála 1000szer magasabb kategóriájú ‘helyespasiknál’ áll sorba üritésre 100 másik butta nőtársával együtt. Mindezt cserébe azért mert vlki szeretni próbálta…. Ez így persze egy rettenetesen beteg rendszer, de ilyenné tette a nőállományunk azt az udvarlási párkeresési színteret, ami amúgy egy kellemes, szép elfoglaltság lenne.

Az ilyen demagóg PR dumáknak hogy a ffiak elkényelmesedtek nem kell bedőlni, amelyik nő ezt mondja, messzire elkerülni! Eleve hülyeség: a legtöbb ffinak módja sincs udvarolni mert nagyarcú üres nőink első blikkre elfordulnak tőle, sok éve nem láttam olyat hogy nő udavrlót a kár legkissebb mértékben is pozitívan fogadott volna, úgyhogy eleve egy szó se lehet igaz az egészből. (haverom szerelmesen virágott vittlánykának mikor hazakísértae, reakció: csaj kibaszta a kukába a virágot a kapualjba. Na hajrá, van kedvetek udvarolni ilyeneknek? : >> ) Az ilyesmit azok a csajok mondják akik tipikusan a szépfiúknál állnak sorba x-edik ürítőtégelynek, a többi ffi létezéséről meg kissé náci módon nem hajlandók tudomást venni, ezért mikor felszólalnak hogy mi van a ffiakkal, akkor elmondanak egy litániát ami csak arra külsrőe felső 5-6% faszira áll akivel ők szivatják magukat szürke kisegér létükre. Persze úgy beszélnek mintha az összes ffiról lenne szó, mert számukra a többi nem létezik. Most gondoljatok bele srácok milyen ember az aki annyira felfuvalkodotá vált hogy a másik nem több 90%-a nem is létezik számára. Selejt a nőállumányunk nagyrésze, ez van. Keresni kő aranyos, helyes kis erdélyi, szlovák, mittomén csajokat, azok még nincsenek betorzulva. Ez egyébként első blikkre látszik: ott az igénytelen, izléstelenül öltözött egyentrampli, az elhanyagolt lenőtt festett hajával, meg zsírosósdo testével (és sipákol hogy ffiak milyen elkényelmesedettek : DDD ) ami itt általános, még nem terjedt el. Még van bennük emberség, kedvesség, nőisesség, csinosan adják elő magukat, bájosna viselkednek, nem ilyen mamájuk által az érzelemsivárságig elkényzetett kis tyúkok, akiket nem érdekel semmi a saját rákos daganat módjára burjánzó egójukon kívül. Egyébként még az amcsi csajok is nagyon szégyenbe hagyják az itteni selejt nőállományt: 10szer szebb lányok 10szer kedvesebbek akármlyik ffival mint itt egy tipikus tunya rusnya magyar zombi. Egyszerűen ledöbben az ember az itteni zombik után hogy nők ilyen természetesen virgonc módon kedvesek tudnak lenni. A magyar lánykák megpróbálják néha imitálni azt a stílust, de csak egy ilyen undok, sipákoló erőlteteve vigyorgó (már inkább vicsorgás) porzac-parti-barbi szintet tudnak többnyier kihozni a dologból. �?k azt hiszik AZ AZ : >>> Szánalmas.

aki azt hizsi ez fasság, nézze meg a ksh adatokat a válásokról, a szaporulatról, meg wiwen hogy kiből mennyi foglalt és egyedülááló. A tények makacs dolgok. : >

hibás a párválasztási módszer… ha elemezzük a 15,20,25,30,35 éves korokban választandó párt akkor szinte a teljes palettát célbaveszitek..

elöbb végigpróbáljátok a link/nemjelentkezős/megcsalós/verős/stb. férfiakat, majd 30-35 körül jön a kapkodás, a retek szingli duma vagy a “nem éltem még magam ki” önámítás és főnyereményként megkapjátok azt, akit 10 évvel korábban még ismerősnek is utáltatok volna! :) irígykedve mondjátok egy-egy szerencsésebb barátnőnek, hogy milyen jól kifogták (holott pár évvel előtte meg “hülye vagy? ezzel?”..

love.hu-n egy ideje ez van az adatlapomon:

“nos, már nem sokáig vagyok itt, úgy néz ki, felismertem, hogy még véletlenül sem ezen a nyomorult weblapon fogom megtalálni a társam; itt voltam vagy egy éven keresztül, és minden sikeres ismerkedéssel együtt is kijelentem, hogy semmire sem jutottam. nem az én elvárásaimmal van a baj lánykáim, hanem veletek. de most tényleg, hát miféle lány kelleti ilyen helyeken magát, basszus. kapjátok itt a több tucat levelet minden nap mindenféle pasiktól.. na én ebbe a sorba nem vagyok hajlandó beállni – miért is tenném. mindenkinél van jobb; hogy a jó életbe maradjak talpon ekkora, természetellenesen óriási versenyben, amikor öt percenként jön egy még jobb jelölt. lehetnék én bredpitt vagy dzsordzsklúni, akkor is jönne szebb, jobb, igéretesebb.

amúgy is mi ez nektek, valamiféle perverz önigazolás, hogy nem vagytok vesztesek? dehogynem vagytok. itt mindenki az. én is az voltam. de megtanultam a leckét. őszintén sajnállak titeket itt, őszintén, mindenkit.

Aki az életben lúzer, az a neten is az. Persze egyszerűbb a szájtot, a többieket vagy akár a bolygó-együttállást okolni, mint szembenézni a ténnyel, hogy bizony balfékek vagyunk.

Amíg nem állsz rá a jelen „tudathullámhosszára”, addig minden különösen minden bensőséges – kapcsolatod mélyen elhibázott, és végső soron rosszul funkcionál. A kapcsolat egy ideig tökéletesnek tűnhet, pl. amikor „szerelmes” vagy, ám ez a látszólagos tökéletesség idővel – kivétel nélkül minden esetben – elporlad, ahogy egyre gyakrabban jelentkezik vita, összezörrenés, elégedetlenség és érzelmi vagy akár testi erőszak is. Úgy tűnik, hogy a legtöbb „szerelmi kapcsolat” viszonylag gyorsan „szeretet gyűlölet-kapcsolattá” válik. A szeretet ilyenkor egyetlen szempillantás alatt vad támadásba, ellenséges érzésbe vagy a vonzódás teljes eltűnésébe fordulhat át. Ezt normálisnak tartják. A kapcsolat aztán egy ideig-néhány hónapig vagy néhány évig – a „szeretet” és a gyűlölet végletei között himbálózik, és ugyanannyi örömet ad, mint amennyi fájdalmat. Egyes párok nemritkán rabjaivá válnak ezeknek a ciklusoknak, függőség-addikció-alakul ki náluk. Kapcsolatuk drámája ugyanis segít élőbbnek érezni magukat. Amikor a pozitív és a negatív végletek közötti egyensúly fölbomlik, és egyre sűrűbben és egyre intenzívebb formában jelentkeznek a negatív, destruktív ciklusok, akkor már nincs sok hátra a kapcsolat teljes összeomlásáig…

Úgy tűnhet, hogy csak a negatív, romboló hatású ciklusoktól kéne tudni megszabadulni, és akkor minden rendbe jönne, s a kapcsolat gyönyörűen virágozhatna. Nos, sajna, ez hiú ábránd. A két polaritás ugyanis kölcsönösen függ egymástól. Az egyik nem létezhet a másik nélkül! A pozitív már önmagában tartalmazza a még meg nem nyilvánult negatívot. Valójában mindkettő ugyanannak a működési zavarnak a két arculata. Itt most arról beszélek, amit általában romantikus kapcsolatnak neveznek, s nem az igazi szeretetről, amelynek nincs ellentéte, mert az az elmén túlról ered. A folyamatos állapotként megélt szerelem és szeretet ma még nagyon ritka. Épp oly ritka, mint a tudatos emberi lény. Tünékeny, futó szeretetpillanatok azonban mégis lehetségesek, valahányszor rés támad az elme áramlatában.

A kapcsolat működészavara a negatív megnyilvánulásokban természetesen könnyebben fölismerhető, mint a pozitívakban. Továbbá könnyebb a negativitás forrását a társadban észrevenni, mint önmagadban… A negativitás sokféle formában jelentkezhet: birtokolni akarás; féltékenység; irányítani akarás; zárkózottság és kimondatlan neheztelés; az igény. hogy mindig neked legyen igazad; érzéketlenség és állandó önmagaddalvaló foglalkozás; érzelmi követelődzés és manipulálás; erős késztetés a vitatkozásra, kritizálásra, ítélkezésre, hibáztatásra vagy támadásra; harag; tudattalan bosszú a szülőtől a múltban elszenvedett fájdalomért; düh és testi erőszak.

A pozitív oldalon „szerelmes vagy’ a partneredbe. Eleinte ez az állapot mély elégedettségérzéssel tölt el. Nagyon élőnek érzed magad. Létezésed hirtelen értelmet nyert, mert valakinek szüksége van rád, valaki akar téged, és azt érezteti veled, hogy kivételesen fontos vagy a számára. Te ugyanígy viszonyulsz őhozzá. Amikor együtt vagytok, akkor egésznek érzed magad. A „szerelemérzés” annyira intenzív lehet, hogy őrajta kívül a világon minden más elhalványul, jelentéktelenné törpül. Ugyanakkor talán már megfigyelted, hogy erre az állapotra hasonló intenzitású hiány- és ragaszkodásérzés is jellemző! Függőségi viszonyba kerülsz ezzel az emberrel, a rabjává válsz. Úgy hat rád, mint egy drog. Földobódsz, amikor hozzájutsz a droghoz, de annak már csupán a lehetősége vagy akár gondolata is, hogy eltűnhet az életedből, féltékenységhez, birtoklási vágyhoz, érzelmi zsarolás útján történő manipulációs kísérletekhez, hibáztatáshoz és vádaskodáshoz, röviden: a veszteségtől való félelemhez vezethet. Ha az illető elhagy, akkor az kivételes intenzitású haragot vagy a legmélyebb bánatot és kétségbeesést ébresztheti benned. A szerető gyöngédség egy pillanat alatt vad támadássá vagy rettenetes bánattá változik át. Hát hová tűnt a szerelem? �?tváltozhat a szerelem vagy a szeretet egy pillanat alatt saját ellentétjévé? Biztos, hogy szerelem, szeretet volt ez, s nem csupán függőség és csimpaszkodás?

…én azt rühellem, de piszokul, ha egyáltalán nem is válaszolnak. tudom, hülyeség, ez olyan, mint az álláskeresés, de ott is rühellem az ilyet.

egyszer megcsináltam, hogy összeollóztam egy levelet nők sablonmondataiból: ” egyszer ilyen vagyok, másszor olyan” “látszólag visszafogott, mégis szenvedélyes” “szeretem a vidámságot” – ilyesmik, vagy 8 mondat biztos ismerős. ezt elküldtem egy nőnek, és egyoldalas áradozó levelet kaptam tőle, hogy micsoda férfi vagyok, meg minden, sok ilyen mélyérzésű pasas kéne blabla. azt is sűrű mentegetőzések közepette említette, hogy nem vagyok az esete.

és akkor ne üssön meg a guta? hát ezek saját magukkal akarnak összeállni?

Tanulmányt lehetne írni erről a netes társkereső témáról, ha az ember már eltöltött itt néhány hetet. Már akkor is érdekes megfigyeléseket tehetünk, ha csak a fényképeket vesszük tekintetbe. Némelyek bizonyos idő után új tagként teszik fel magukat – kár, hogy ugyanazzal a fényképpel, s a név is ugyanaz. Biztosan azt gondolják, hogy a friss hús jobban elkél. Mert hát  máshogy jön le, ha teszem azt egy hete sincs fent az illető, mintha szánalmas módon ott virít a tavalyelőtti bekerülési dátum? Ahogy mondják: a napszemüveg öltöztet. A képek láttán úgy tűnik, mintha némelyek éjszakára sem vennék le, az összes képen napszemüveget viselnek, pedig az adatlapon nem szerepel, hogy látássérült lenne.

Kocsi (márkás), jobb láb mindenképpen a balelső, kissé kifordított keréken, kéz lazán a combon könyököl, az elmaradhatatlan napszemüveg természetesen a fejen. Ilyenkor nem tudhatjuk, hogy a kocsit, avagy a hímneműt kell-e megszemlélni…

Lazán, oldalirányban kissé kitekert csípő, stégen/tengerparton/szálloda előtt/pálmafa alatt. Söröspohár, sörösüveg kézben avagy szájon.. Biztosan csak ünnepeken iszik. Aztán, beszéljünk a fürdőgatyásokról: említett ruhadarab félig lecsúszva a nem épp hájatlan hasaaljáról… Találkozás alkalmával szinte mind elsírja, hogy megcsalta a felesége… Legalább ne mesélnék el… Eset: messzi vidékről képes Pestig autózni. Tízszer elmondva neki: X-hídon áthajtasz, letérsz egyből az első kijárón. Ez meg továbbmegy, koccan, a kár nem is kicsi. Majd végre találkozunk. A legelső benyomás: uramisten, ennek rettentő szőrös a füle!!! Akár elsős gyereknek tanévkezdéskor kötelező 10-es ecset. És persze mindez feketében foglalja el a füle hallójáratához vezető utat…

Intelligens úr keres hosszútávra (ilyen-olyan) kapcsolatot… Milyen szerény! Nem nézegettem nőtársaim adatlapjait, de el tudom képzelni, hogy ott is mi minden lehet.

Hová kerültünk, emberek? Lehet itt igazi társat találni?

Továbbra is várom az olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Eddigi írásaimban törekedtem általánosságban beszélni a hölgyekről és sok jó tapasztalatot gyűjtöttem a virtuális térben, sőt a neten találtam meg a jelenlegi csodás barátnőmet is, de az út hosszú és fáradtságos volt. Emlékszem, hogy a korábbi írásaimban is a jelenlegi barátnőmet dícsérő felvezetővel éltem, de mindig igyekszem őrá is utalni, hisz vele szemben így érzem tisztességesnek. Minden emléket, régi szerelmet, kalandot az ő jelenléte másodlagossá tett és elhozta nekem azt az érzést, amire mindig is vágytam.

Azzal kezdeném, hogy a mai írásomnak nem lehet címet adni. Nem lehet, mert túl sok mindent érintek. Első körben arról lesz szó, hogy van egy netes nőtípus, akivel őrülten nehéz,de mégis értékesek lehetnek és egyes lányok ebből az eresztésből ritka kincsek. (főleg ha egy jót akarunk szeretkezni és nem akarunk sokat erőlködni az udvarlással)

Számomra a netes ismerkedés játéknak indult. Elég sok lehetőséget sodort elém az élet, hogy ismerkedjek élőben is, de mivel sokat interneztem mindig is, úgy voltam vele, miért ne próbálnám meg a netes csajozást. Azt gondoltam, jó játék, tapasztalás, miért ne. Egy biztos, hogy sokat tanultam önmagamról és másokról. Végül persze nem úgy történt az egész, ahogy képzeltem, hisz játék helyett, sok kis dráma, csalódás..stb. alakult ki és ez az ismerkedési mód olyan kalandokat sodort az utamba (akár jó, akár rossz értelemben) is, amit sose gondoltam volna.

Érintsük a netes lányok általam ismert megkeresési módozatait.

Először is, hivatalos társkereső oldalon képtelen voltam normális, csinos, kedves lányt találni. Rengeteg jelentkező van egy-egy helyes nőre (bár nagyon kevés a helyes) és kis esély van rá, hogy választ kapjunk a levelünkre. Nálam ez azért se működött ez a módszer, mert nem szeretek képet feltenni magamról és csak azoknak küldtem fotót, akiket kinéztem és akiknek írtam is. A módszerem az volt, hogy egy honlapot készítettem sok fotóval magmaról és a linket, címet küldtem el a nőknek a levélben. Sajnos ez már az “ellenkező nem” agykapacitását meghaladó feladat volt és ált. képtelenek voltak megoldani, hogy a levélből a linket kimásolják a böngészőbe és megnyissák a honlapot. Csupán arra telik a többségnek hogy az előre betanult mozdulattal az adatlapot megnyissa. A külön honlap megnyitása már nagy feladat, így eleve megszűrtem azokat a balf*szokat, akik képtelenek voltak erre a feladatra. De a rosszabb “fajta” az, aki ugyan meg tudná oldani, de először a névre kattint és ha ott nincs kép, el se olvassa a levelet és esélyt se ad rá, hogy ott hátha van netcím képekkel vagy egyszerűen csak értékes gondolatokkal. Mindezekből okulva a netes társkeresőket elég gyorsan “elhagytam”.

A Chat kicsit jobb, de időigényes, fárasztó és sok a túl fiatal. Az is kilőve.

Amit ajánlani tudok az a hölgyek megkeresése közösségi portálokon, pl. IWIW. Nekem ez jött be.

Van egy még ennél is jobb netes módszer, de azt a módszert nem publikálnám:) A lényeg tömören az (pl. az IWIW is ideális ilyen célra), hogy olyanokat kell megkeresni, akik nem keresnek társat és ezért meglepetésszámba megy egy intelligens, érdeklődő, hízelgő, ismerkedési célzatú levél.

M�?S:

Most írnék a korábban már említett (kifejezetten netes) nőtípusról. Azt tudnám mondani, hogy ebbe a típusba azok a lányok tartoznak, akik csak a neten játszadoznak, a levelezésben élik ki magukat, vagy akik pár jól sikerült fotó és pár msn-ezés után már férjként tekintenek ránk. Most róluk beszélnék egy kicsit, majd a végén ehhez kapcsolódóan egy saját történetet mesélek el, remélem érdekes és tanulságos lesz mindenkinek.

Az első típus a “neten besértődős primadonna, akinél elérhetetlen a személyes tali”. Súlyos esetekről van szó. �?k olyan lányok, akik a személyes találkozó felvetését személyes sértésként élik meg és számukra az ismerkedés az interneten kezdődik és ott is végződik. Én (2-3 levél után) általában jeleztem mindenkinek, hogy a személyes találkozót érdemes lenne megejteni. Kultúráltan megírom, hogy szeretném megismerni, mit szólna hozzá, ha beülnénk valahova meginni egy kávét, vagy sétálhatnánk egy jót. Erre általában jön az ehhez hasonló válasz, hogy szerinte ez még korai és szeretne jobban megismerni. Erre én: “Ok, erre a legjobb alkalom egy személyes találkozó”. Erre jön a kedves válasz, hogy “Biztos csak meg akarsz d*gni, ebböl nem kérek.” Namármost ha én valakit kedvesen invitálok egy belvárosi kávéházba, az még nem jelent szeretkezést. De vissza a konkrét történethez. Válaszoltam a lánynak, hogyha így áll hozzá, akkor szakítsuk meg az ismerkedést és kikérem ezt a stílust. Erre vár egy kedves levél este, hogy “lám lám, igazam volt és te tényleg csak arra mentél. éreztem, háhá , átláttam a szitán, ezt most bebuktad . cupp cupp”.

Elemezzük a helyzetet! Én megkeresek valakit. Levelezünk, megtudunk pár infót egymásról majd felvetem, hogy talizni kéne. Ezt a lány elutasítja, én meg közlöm vele, hogy akkor jobb ha ő balra én meg jobbra indulunk. Erre a lány megsértődik és elkezd sértegetni és olyan következtetéseket von le, aminek semmi alapja. Jön a sértődés, a harag, a fölösleges piszkálás. Mi jogalapja van ennek? �? nem akar találkozni, én nem kérek így belőle és kész. Ezen megsértődni? De ok, mindenkinek szíve joga, viszont ne kapjak buta, primitív, minden alapot nélkülöző leveleket! Amúgy is utálom a mai trendi szavakat, hogy felejtős, bebuktad, ezektől eleve idegbajt kapok: olyan picsásak.

Sajnos az ilyen kioktató maileket általában nem hagyom szó nélkül, hisz igyekszem népnevelőként az eltévedt lelkeket a helyes irányba vinni, általában persze sikertelenül.

A másik típus az a fenti hölgy 2.0-s továbbfejlesztett (vagy vissza?), sokkal veszedelmesebb, érdekesebb, őrültebb verziója. (pszicho v2.0 vagy pszichiátriai eset v2.0). Bár ez jobban hajlik a személyes randira és ez el is érhető, de az idáig vezető út elég hosszú és viharos.

Kizsarolja a hosszas MSN-ezést, levelezést és felkelti az érdeklődést. Egy konkrét lányról beszélek most, de nem egyedi példány. Kinéztem a lányt magamnak a fotók, lakcím, végzettség alapján (IWIW), ezekután írtam neki egy üzenetet, hogy szeretném megismerni. Közvetlen volt, megadta az MSN címét és elkezdtünk beszélgetni. Igyekeztem az MSN-ezést, levelezést rövidre fogni, mert se időm, se kedvem hónapokat beszélgetni valakivel, hogy utána kiderüljön a személyes találkozón, hogy raboltuk egymás idejét. De valahogy mégis kizsarolta a lány a sok chatelést és küldött pár olyan fotót magáról (kevés ruhában, csodás mellekkel), ami megváltoztatta az elveimet és belementem, hogy a személyes tali elött jobban megismerjük egymást. Belevetettem magam a hosszas chatelésekbe és minden egyes leütött billentyűt befektetésnek tekintettem, melynek hozama az, hogy láthatom a csodás kebleit élőben is.

Közben teltek múltak a napok, majd a hetek. Egy hónap elteltével felvetettem bátortalanul, hogy most, hogy már ennyire  sokat beszélgettünk, talán mégiscsak találkozni kéne. Azt mondta, hogy most nincs jó formában, kijöttek a pattanásai, mert sültkrumplit evett és ez mindig kirügyezi a bőrét és amúgy is a legjobb formáját akarja hozni. Mondtam magamban, hogy jó, de mostantól csak olyat fogyasszon, ami kíméli a bőrét és nem szeretném azt hallani 2 hét múlva, hogy valamelyik krém tette tönkre a bőrét. De persze közben folytatódtak a beszélgetések, levelezések (amennyire az időm engedte). Közben mind közelebb kerültünk és már máshogy viszonyultunk egymáshoz. Ez nálam nagyobb kíváncsiságot, türelmetlenséget, természetes emberi érdeklődést jelentett, de a lányból én nem ilyen – számomra logikusnak tűnő – reakciókat váltottam ki. Alig 1 hét elteltével már ilyeneket kérdezett MSNen, hogy “Ugye tudod hogy nagyon szeretlek. TE is engem? ” Először padlót fogtam, de aztán az ájulásból kipofoztam magam és azt írtam neki, hogy kedvelem, de szerelemről még korai lenne beszélni. Majd meglátjuk. Erre jött a durci, sok szomorú smiley és mondta, hogy most sírni lenne kedve. Első gondolatom nekem is az volt, hogy sírnék kínomban, a második gondolatom az volt, hogy sokkterápiát alkalmazva ráébresztem, hogy tévhitben él, illúziókat kerget és most azonnal fejezze be az álmodozást, hisz még sehol sem tartunk, de aztán megnyitottam a fotóit és a melleinek látványa ellágyított és mégis nyújtottam neki egy kis virtuális vigaszt, hogy persze, hogy kedvelem és épp ezért szeretném megismerni személyesen, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem csak egy illúzió ez a kapcsolat, hanem a valóságban is működik.

SOSE adtam alá a lovat, de ő egyre jobban “belém zúgott” és már-már szemrehányást kaptam, ha nem jöttem időre MSNre, vagy nem hívtam fel telefonon. “Hol vagy kicsim? Mikor lépsz fel MSNre” ÉRTITEK? Kicsim????? Egy nő, akit sose láttam, így szólít! Abszurd!

Közben folytak tovább a levelezések, a találkozót már nem forszíroztam, de a lány egyre lelkesebb volt. Több szíves, virágos levelet kaptam tőle, mint spamet a tengerentúlról. Már a végén olyan volt az egész mint egy rossz valóságshow. Élő közvetítést kezdett adni az életéről mailben és SMSben. Azt is megírta nekem, hogy hánykor kelt föl reggel, milyen irányban mozgatta a fogkefét, miközben mosta a fogát, milyen szögben sütött be a nap a nappaliba, hogy nézett rá a szomszéd, mit eszik éppen. Durva volt és egyre idegesítőbbé váltak a levelei. Akármilyen szépet és sokat is írt, bennem csak egy kérdés motoszkált. Gyógyul már az a pattanás az arcán?????

�?hh. Aztán elmentem egy barátommal bulizni és megismertem egy lányt. Nem lett belőle túl komoly kapcsolat, de elkezdtünk találkozgatni. Én megírtam a “netes drágámnak”, hogy ne haragudjon, de megismertem valakit.

Erre mit kaptam? Pár idézet. Elnézést a szerzőtől, ha nem idézek pontosan. “Ez neked a hűség?”, “Ennyire szerettél csak? ” , “Mindez, ami köztünk volt, csak hazugság volt? ” , “Elárultál, sose akarok hallani rólad többé”..Ilyesmi.:)

Nos! Beléptem MSNre másnap és a lány még jobban elrontotta a kedvem. Közölte, hogy élete legnagyobb csalódása vagyok és most azonnal letilt. Az igazságérzetem nem engedte ezt és megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy abnormálisan viselkedik. Megmondtam neki, hogy sose hitegettem és ezért kértem, hogy találkozzunk, mert elsősorban őt akartam volna megismerni. Én sose mondtam neki, hogy szeretem,nem hitegettem és nem is mondtam volna, amíg nem találkozunk egyszer sem élőben.

Nem értette meg. Azt mondta, hogy szörnyen megbántottam, szemét vagyok és ő most annyira csalódott a pasikban, hogy vénkisasszony lesz. Majd letiltott, nem adva meg a lehetőséget a válaszra.

A levelek elmaradtak, meggyőzni egyelőre nem tudtam arról, hogy el van tévedve és a gondolkodása nélkülöz minden logikát. Eltűnt, ennyi volt gondoltam. Próbáltam felhívni telefonon, mert az igazságérzetemet sértette, hogy lehord egy szemétládának, miközben nem ígértem semmit és nem követtem el semmit ellene. Tudom, hogy nem tudok mindenkit meggyőzni, megváltoztatni, de szörnyen felidegesített a lány.

A telefonhívásaimat kinyomta, kétszer próbáltam meg.  Utána úgy éreztem, hogy végleg feladtam, töröltem a számát a telefonomból is. Ezek után a mailjei is mentek a kukába.

Két szép cicivel szegényebben és egy tapasztalattal gazdagabban álomra hajtottam a fejem egy nehéz nap után.

Nos. Másnap reggel felkeltem és találkoztam a szórakozóhelyes lánnyal, mondhatni jártunk, de tudtam hogy nem az igazi, de vonzó volt számomra és úgy voltam vele, hogy időtöltésnek ideális. De közben folyton motoszkált a fejemben a másik lány. Akármennyire is irritált a hozzáállása, akármennyire is betegesnek találtam, hogy ki merte jelenteni, hogy szerelmes belém netes beszélgetések alapján, de mégis izgatott, hogy milyen lenne vele találkozni, de sok esélyt nem láttam a folytatásra, mert megsértődött, lenyomta a telefont meg különben is megkönnyebbültem, hogy végre nem zúdítja rám a szerelmes leveleket.  Közben újra és újra megnyitottam a fotóit és azon agyaltam, hogy hogyan lehetne ennek az egésznek folytatása.  Egyetlen lehetőségem az volt, hogy írtam neki egy mailt, melyben az állt, hogy “szakítottam a barátnőmmel, tudom, hogy hiba volt, szeretném, ha folytatnánk, ha még kíváncsi rám.” Kiváncsi volt! Ugyan kérette magát egy rövid ideig, de pár nap és minden folytatódott ott, ahol abbahagytuk. A levelezést már nem akartam mert azt továbbra is zsákutcának éreztem, megpróbáltam rá hatni valahogy, hogy találkozzunk végre. Megírtam neki, hogy szeretném megismerni személyesen, mert ha nem találkozik velem, továbbra is fölösleges kapcsolatokba, kerülőutakba fog taszítani és remélem ő sem szeretné ha hajótöröttként tengődnék a nyílt tengeren , keresve a szigetem, ami csak ő lehet. :) A levelem hangvétele, stílusa ilyesmi volt, próbáltam a lelkére hatni és meglovagolni a ragaszkodásának maradék morzsáit. Bejött! Kb. 1 hét és összejött a tali. :)

Nem csaltak a fotók, nagyon megtetszett. Azon vettem észre magam, hogy a pszichiátriai eset v2.0-val ülök egy kávé mellett és jól érzem magam és nagyon vonzódom hozzá. Jókat beszélgettünk és a népnevelő küldetésemet félretéve csak a hódításra, szépségére koncentráltam.

Szerencsére nem hozta fel a “hatalmas” netes sérelmeit és általános témákról beszélgettünk. Körasztalnál ültünk és úgy helyezkedtem el, hogy érintéstávolságra legyen. Amikor már úgy éreztem, hogy eljött az idő, megfogtam a kezeit és zavarbaejtően, szinte szünet nélkül bámultam rá jelezve a csodálatomat. Tudtam, hogy meg akarom szerezni és éreztem, hogy meg fogom kapni. Persze átgondoltam, hogy a netes hisztijei után mi várhat rám, ha élőben is “megbántom” és eleve rettegek a női hisztitől, de valahogy most nem érdekelt semmi, csak a kitűzött cél lobogott a szemem előtt.

A kávézó után beültünk az autóba és hazavittem. Tudtam, hogy már nincs sok időm, amit vele tölthetnék és tudtam hogy estefelé taliznom kell a korábban megismert “hivatalos barátnőmmel.” Hazavittem, de nem hívott be magához, bár nem is nagyon volt időm, így be kellett érnem egy csókcsatával, amit viszont ő kezdeményezett. Egy kis  tapival is variáltam a csókolózást. Gondoltam, ha ő kezdeményezte a csókot, utána már jogom van bebarangolni a testét a kezeimmel.

Tudtam, hogy innen nincs visszaút kettőnk tekintetében, de a félelmem újfent előjött, hogy mi lesz ha ez a nő rám száll, de közben kívántam nagyon, így köztes megoldást kerestem. Nem akartam, hogy állandóan nyaggasson a neten, MSNen, ezért megmondtam neki, hogy sajnos netszolgáltatót váltok és kikötik a netet egy időre, így sajna nem tudok MSNezni. Szerencsére bevette és nem akadt fönn olyan aprócska részleteken, hogy az irodában biztos tudok netezni:)

Nos letettem a netes hölgyeményt és elindultam a város felé. Útközben az motoszkált a fejemben, hogy a pszichopata 2.0-ás nő mennyire helyes, szexi  és nem is biztos, hogy rossz az, ha valaki a neten be tud lelkesülni, hisz akkor élőben sokkal könnyebb dolgunk van. Persze felmerül az a kérdés is, hogy a sármom, a vonzerőm hatott e így a nőre, vagy a virtuálisan kialkult ragaszkodás segített? Vagy netán mindkettő?

Az ilyen típusú nő nagyon érdekes. Veszélyes, mert könnyen rám telepszik, de másfelől könnyű préda, ami előnyös. De kérdés az, hogy könnyű préda e ő biztosan? Kihasználtam őt? Szerintem Nem! Ugyanis tényleg sokat leveleztem vele, sok időt fordítottam rá és ezekután joggal élvezhetem az előnyöket. Próbáltam igy felfogni és már csak azt kellett megmagyaráznom magamnak, hogy nem bűn, hogy két barátnőm van, hisz csak ismerkedem és ha úgy alakul, majd döntök.

Ezekkel a gondolatokkal nyugtattam a lelkiismeretem és este taliztam a másik lánnyal. Azt vettem észre hogy pszicho 2.0 sokkal helyesebb és vonzóbb a számomra mint a “régi” barátnőm és akaratlanul is összehasonlítottam kettőjüket. De emberek! Ki mondta azt, hogy nem lehet egyszerre több lánnyal randizni? Ha több lánynak elküldhetek levelet egy társkeresőn, iwiwen, akkor nem követhetem ugyanezt a randizásban is? Miért ne?  Ilyen az élet.  Végsősoron egyikükkel sem jártam, csak ismerkedtünk. Az meg, hogy az ismerkedésbe beletartozik a testiség, csókolózás, szex is, szerintem természetes. Miért kell csak beszélgetés, általános ismerkedés alapján dönteni arról, hogy valakivel járni szeretnénk e? Puding próbája az evés. Műszaki cikket is úgy veszünk, hogy elötte elolvassuk a teszteket, utánanézünk és lehetőség szerint ki is próbáljuk. Félreértés ne essék, nem a hűség ellen papolok, hanem arra utalok, hogy amíg az embernek nincs komoly kapcsolata, csupán ismerkedik, szerintem simán belefér, hogy több lánnyal (fiúval) randizzon egyszerre.

Innentől tömörítve írom le a folytatást, mert túl hosszú lenne az iromány.

Először is a korábbi barátnőmmel szakítottam, mert rájöttem, hogy nem igazán érdekel. A másik lánnyal (pszicho 2.0) a köv. randin már lefeküdtem (vagy ő velem, ahogy tetszik) és elkezdtünk “járni” (van erre jobb szó? hisz szerelmes nem igazán voltam). 3 hónapot jártunk, de mivel nem nagyon bírtam a rapszódikus természetetét, a hisztiket ezért hamar szétváltunk, de összességében jó élményeket szereztem és értékes embert ismertem meg a személyében. Párhuzamosan csak 1 hétig jártam mindkét lánnyal, tehát a köveket le lehet tenni, mielött eldobnátok.:)

Nos, 3 hónap elteltével szakítottunk és akkor megint kaptam egy adagot a lelki zsarolásból és abból , hogy milyen érzéketlen szemétláda vagyok, tehát a korábbi MSN hisztiket live, szemtől – szemben is megtapasztalhattam. Vele maradtam volna, ha nem lettek volna mindennaposak a hisztik, a sértődések, a nyafogások, a számomra elviselhetetlen hangulatváltozások. Nem igazán illettünk össze Viszont szuper és odaadó szerető volt és emellett hatalmas szíve volt. (pl. főzött nekem rendszeresen, sőt kaját is hozott  be nekem az irodába…és szuperül főzött, házias volt…..stb). A mai napig is szeretettel gondolok rá és sajnálom hogy így alakult és mindent egybevéve örülök, hogy megismerhettem.

Ezek után mindenki döntse el, hogy jó e, ha egy nő már a neten “belénk szeret” és közös jövőt tervezget. Szerintem nagyon fura, de mindenki másképp “működik” és érzelmi dolgokban a racionalitás nem mindig várható el. A történetem is példázza, hogy időnként megéri a másik félre sok időt szakítani, de persze csakis akkor, ha kép alapján szinte biztorsa mehetünk. Én közel 30 fotót láttam a lányról minden szögben, helyzetben, smink nélkül is.

Minél többet levelezünk valakivel (engem kevés lány tudott rávenni 2 hétnél hosszabb levelezésre), annál rosszabb, ha a személyes találka vége csalódás. Ezért azt mondanám, hogy csak óvatosan a sok levelezéssel!

De ebben az esetben nekem szerencsém volt. Ez a lány a netes ismerkedési all-time toplistámon 3. helyet tölti be (hosszú a lista). �?nála csak két lány tetszett jobban. A mostani párom (az aranyérmes) és egy másik lány, akiről majd késöbb talán írok. Bár az ezüstérmes túl normális volt, sok írnivaló nincs róla. A jelenlegi párommal való ismerkedést is talán megírom egyszer.:)

Köszönöm, hogy elolvastatok.

Újabb olvasói levél érkezett, ami a szokásos jó pasi-rossz pasi témát taglalja

…én még nagyon új vagyok a társkereső oldalakon, és most éppen egy számomra nagyon fájdalmas szakítás után nyalogatom a sebeimet.
Személyes tapasztalatom, és a másokkal való beszélgetések alapján viszont egyre erősebben merült fel bennem néhány kérdés, amit elsősorban Hozzátok, Drága N�?K-höz szeretnék intézni. A kérdések nem provokatívak, hanem nagyon is őszinték – sőt, még az is lehet, hogy nem csak a nőkre vonatkozik, hanem egyformán mindkét nemre.
Tehát:

Legyen két, teljesen elméleti férfitípus:
JÓPASI: megértő, figyelmes, kimutatja a szeretetét, nyitott, törődik veled, figyelembe veszi az érzéseidet, meghallgat, ha bánt valami; nem rabszolgát lát benned, hanem pl. segít a házimunkában, szavakkal és tettekkel is értékeli, amit teszel, gyengéden bánik veled, néha meglep valami aprósággal, szex közben is elsősorban arra törekszik, hogy előbb neked legyen jó, egyszóval igyekszik a tenyerén hordozni téged.
ROSSZPASI: mindig csak magára gondol, nem érdekli a véleményed, fáradtságod, rosszkedved; ha beszélgetni szeretnél vele, nem is figyel rád; kihasznál téged; munka után hazatérve leül a tévé/számítógép elé, és elvárja, hogy kész legyen a vacsora, a lakás legyen rendben, kitakarítva, kivasalva, gyerekek lefektetve; foci után illatosan, üdén várd az ágyban, majd miután ő végzett, lefordul rólad és elalszik, vagy rágyújt (és ha neked még nem volt jó, akkor fejezd be magad).
Ugye mindannyian tudjuk, hogy a nők a JÓPASIt keresik, ő lenne az igazi, ugye? A ROSSZPASItól pedig menekülnek.

Ezzel szemben kérdezd meg magadtól, vagy nézz körül a barátnők, ismerősök körében:
Miért van az, hogy akinek a ROSSZPASI jutott, az mindent megtesz, csak hogy a kedvében járjon, igyekszik bizonyítani a szeretetét neki mindenféle módon, ragaszkodik hozzá minden áron, eltűri, hogy a megalázza őket az ismerősök, haverok előtt, esetleg még bántalmazza is?
Ezzel szemben akinek a JÓPASI jutott, az nem értékeli eléggé, szeretetét, ragaszkodását nem viszonozza olyan lelkesen; bár a kapcsolat elején kellemes, de hamarosan unalmassá, majd zavaróvá, bosszantóvá válik, és végül nem tart ki mellette, hanem keres másikat – talán éppen egy ROSSZPASIt.

Tényleg úgy van, hogy csak azt szeretjük igazán, amiért folyamatosan küzdenünk kell? És azt aki rajong értünk enélkül is, azt nem értékeljük igazán?

És ha mindez igaz, akkor mit csináljon egy alapvetően JÓPASI? Vegye fel a ROSSZPASI álarcát, legyen “keményen férfias”, “először én, aztán majd utána jöhetsz te!”, legyen néha mogorva, de mindenképpen távolságtartó; fukarkodjon a dicsérő szavakkal; ne kérjen, hanem ellentmondást nem tűrően kijelentsen; stb. – mert ezzel fogja elnyerni a N�? szeretetét, rajongását?
Nade a JÓPASI pont hogy nem ilyen! Nem nagyon képes erre, hiszen imádja a N�?T, nem a maga érdekei, szempontjai járnak a fejében, szívében, hanem pont a szeretett N�?é! ROSSZPASIként nem fog tudni labdába rúgni, mert ahhoz nem ért, JÓPASIként pedig állandó kudarcra van ítélve???

Kedves Nők (és persze JÓ, vagy ROSSZ pasik is!), valóban, nagyon szeretném tudni a véleményeteket erről.

Várom további leveleiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Most szeretnék egy általános tendenciára reagálni. Régóta bennem van, most kiírom, akinek nem inge, ne vegye magára… Az általános depressziós hangulatra szeretnék reagálni. Linux1-gyel kezdôdött, de a legújabb, ami az ihletet adta, az a “kommentjeinkből” cikk elsô idézete….

Unalmas a rinya party: az önsajnálat, a panaszkodás, ami itt folyik már bosszant! Engem is utasítottak már el, nem is egyszer, mert a nők nem viselkednek korrekten, lepattintanak! Egy kommentelô azt írta, hogy 1 jóképű fiúnál sorban állnak a hölgyek 101. lábtörlônek, miközben a kevésbé jóképû, de jóravaló srácokat észre sem veszik. Ez baromság! Ha az úriember “elmélete” igaz lenne, akkor ez úgy nézne ki, hogy a férfiak 99 százaléka egyedül lenne, míg a maradék 1 százaléka háremet nyithatna.

Lehet hibáztatni a hölgyeket, hogyha valakit elutasitanak? Nem! (Maga az elutasítás ténye senkinek sem róható föl, egyedül a módjáért lehet szemrehányást tenni) Nyilván mi férfiak is számunkra vonzó lánnyal szeretnénk együtt lenni és ezzel így vannak a nők is. Ha lepattint, megvan rá a jó oka és ő a maga közepességével másra vágyik. Ha kidobja a virágot a kukába? Akkor nem ő az, akit kerestünk, de majd a másik lány megtartja!   A VONZALOM HI�?NYA A F�? GOND, HIGYJÉTEK EL! HA NEM TETSZEL A KISZEMELTNEK, NE V�?RJ KORREKTSÉGET, míg azzal, aki tetszik, tündi-bündi lesz. DE megjegyzem hogy én is – habár igyekszem korrekt lenni mindenkivel, visszautasítás esetén – másként viselkedek. Gyarló az ember, ez van! Aki intelligensebb az jobban kordában tudja tartani magát, igyekszik a másik érzéseire odafigyelni, aki nem, az nyersebben bánik a lenézett, taszítónak vélt ellenkező neművel. Ilyen az élet. Mellesleg lehet hogy az író úgy itéli meg, hogy az a lány közepes és mégis lepattintja, de ha közepesnek tartja, vagy netán csúnyának, mi értelme udvarolni, próbálkozni? Vagy netán már fel is adta, hogy olyan nőt környékezzen meg, aki igazán tetszik neki? Talán az utóbbinál lesz sikere, mégha nem is gondolná. (Bár a levelek által sugalt mentalitással ez valószinűtlen). Miféle szimpátiát várhat el a bejegyzés írója, ha önmaga se vonzódik igazán az említett hölgyekhez?

Nem tudom férfiak, hogy  mi van veletek! Néha úgy érzem, hogy puhányok gyülekezetébe csöppentem, ez a sok siránkozás az agyamra megy. Ha én lányosnak, nyafogónak, balféknek itélem meg a személyt a leírás, bejegyzés alapján, akkor a nő hogy ítélje meg az illetőt élőben?

Kicsit gondolkozzatok! A nőknek igazi férfiakra van szükségük, nem nyávogós pólyásokra. Linux1 nek is üzenem, hogy kicsit tegye félre a programozáskönyvet, menjen ki a Váci utcára és lesütött szemű, zárkózott lúzer helyett mosolyogjon rá a nőkre, a világra! Nem csak a nőknél lesz nagyobb sikere, maga is boldogabb lesz.

Nekem is voltak bosszantó szituim, kudarcaim, de azért írok, mert úgy gondolom eseteim tanulságul szolgálhatnak másoknak.

Ha elmegyek szombaton sörözni a barátaimmal, akkor azt látom, hogy a párom gyönyörű, a barátnőm párja is gyönyörű és amikor megpuszil két korty sör között, tudom, hogy nincs az a munka, pénz, ami pótolhatná egy nő közelségét, szeretetét. Ennyi!

Fiúk! Ismerkedni, randizni jó! A nők szépek, kedvesek, mindegyik egy kis csodálatos világ. Találkoztam már flugos világmegváltóval, nimfomán döggel, félénk angolszakos tanárnénivel, plázacicával, ezek rossz egyvelegével, sorolhatnám napestig. Sokszor felbosszantottak, sok hülyeséget kellett végighallgatnom, de emellett sok szép estére, barátságokra, jó szeretkezésekre, szerelmekre, áttáncolt éjszakákra gondolok a női nemmel kapcsolatban. Ha valaki alapvetően nőgyűlölő, csalódott, beletörödő, megfojtják a saját kudarcai, akkor soha az életben nem lesz olyan barátnője, amilyenre vágyik, mert mire ránézne a kiszemeltre, már fel is adja. A kudarcból tanulni kell és nem szabad önsajnálatba burkolózni.

Fiúk! Legyetek végre férfiak, könyörgöm!

Saját sztorimat szeretném megosztani veletek. Nem mondhatni, hogy a mostani időszakomat megelőzően bármikor is problémám volt a kommunikációval. 
Úgy 2 éve dolgozom egy munkakörben, ahol napi szinten a Kollégákkal kb. 1 órát szükséges kommunikálnom, a fennmaradó időben inkább különböző “magányos tevékenységet” folytatok (adatbázisokban turkálok, agyalok). Mivel eléggé le vagyok terhelve, így a napi 30 perces ebédidőmben szoktam lelki életet élni pár emberrel. Otthon, a fiammal szoktunk beszélgetni, de ez teljesen más típusú (6 éves), a barátaimhoz ragaszkodom, de csak havi szinten tudunk össze futni. 
Hogy ez mit eredményezett?! Mára nagyon jó gondolkodó, szótlan, magányos farkas lett belőlem. A fősulin több tanárom is indítványozta, menjek kommunikáció szakra, mert a vizsgán nagyon jól kidumáltam magam (hogy mennyire nem készültem, az már botrányos volt…).
Mára eljutottam egy olyan szintre, ha oda jön hozzám egy tetszetős / kedves hímnemű egyed gondoltaim százával vannak, de beszélgetni igen nehezen tudok. Ez mit eredményez?! Aki nem ismer egy kicsit közelebbről, annak egy “buta szőke” vagyok. Igen, én magam is tudom, hogy így azért elég nehéz bárkit is találni. Ezzel csak azt akartam elmondani, néha több időt szükséges szánni valakire.  Saját tapasztalat, a párkapcsolatosdi terén is sokan úgy rohannak, mintha ezért díj járna.

Továbbra is várom az olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre.

Milyen alapvetô hibákat követhetünk el az elsô találkozások alkalmával?

Felvetülhet egy jó kérdés, ha párkapcsolatot építünk, hogy miért a “rossz” viselkedés a vonzó a hölgyek számára? A kedves, érzékeny, őszinte közeledés többnyire nekem se jött be, sőt szeretek kisérletezni és talán egy életre megtanultam, hogy lazán kell venni az ismerkedést). Próbálkozom különböző normák, módszerek szerint ismerkedni, viselkedni a randikon. Volt olyan lány, akihez kedvesen, ôrlődve, sokat kínlódva közeledtem, de olyan is, akihez lazán, könnyedén, játékként felfogva a dolgot és adott esetben olyan kérdéseket szegezve a lányoknak, amitől még jómagam is elpirultam …

Érdemes túlzottan kedvesnek, érzékenynek, sebezhetőnek mutatkozni az ismerkedés elején? Egyértelműen nem! És ezt azután még bátrabban merem állítani, hogy a páromat a legszokatlanabb, legextrémebb módon ismertem meg és sose gondoltam volna, hogy a tiszta, kendőzetlen, a szexualitásra gyakran utaló magatartás sokkal vonzóbb lehet, mint a romantikus, ideális szerelmet kereső, kedves férfi képe. Nálam amúgy ez a viselkedésmód-váltás nem szándékos. Van olyan lány, akihez igy állok, van akihez úgy, függ ez a személytől, a kapcsolatfelvétel módjától, a szimatomtól, a hangulatomtól….

Nem bíztatnék senkit sem arra, hogy játsza meg magát (sőt tilos is), ha ismerkedne. A legnagyobb hiba, ha nem önmagunkat adjuk. Ez közhelyként hathat, de tény, hogy így van. Magunkat kell adnunk, de az, ami belőlünk jön, folyamatosan meg kell hogy újuljon és flexibilisen, alkalmazkodóan kell viselkednünk a különböző helyzetekben, különböző lányoknál és tilos a görcsös, “túl kedves”, túlzottan ragaszkodó, a hölgy számára is fojtó magatartás.  A végcél persze az, hogy megfogjuk és megtartsuk az ideális nőt, de ehhez sajna kell pár hét “játék”, de ez a játék nem kell, sőt nem szabad, hogy erôltetett legyen. Egyszerűen csak meg kell tanulnunk játszani és  lazán, görcsök nélkül kell tudnunk ismerkedni. Nincsenek szabályok, ösztönösen kell viselkedni, de talán a statisztika, a hölgyek túlnyomó többségének a reakciója már irányt mutathat arra vonatkozóan, hogy mi kecsegtet nagyobb sikerrel és mi jelent nagyobb valószínűség szerint kudarcot.

Az ismerkedés első pár hetében nem szabad kiadni magunkat. A szilárd, elszánt, makacs férfi képe a vonzó, aki nem tudja mit akar, megközelithetetlen, elérhetetlen és bizonytalan. Ha a lány annyira vonzó, hogy a nadrágunkat kismama ruhára kéne cserélni ahhoz hogy ne repedjen el, ha ránézünk még ekkor se szabad kiadni magunkat és a hölgy számára egyértelművé tenni, hogy nagyon tetszik nekünk. A csendes, higgadt bizonytalanságot kell mutatni, finoman jelezve, hogy a hölgy szimpatikus és szeretnék vele sokat beszélgetni, ismerkedni. Ez az első 2 randin ideális recept. Érdemes az első két alkalommal meggyőződni róla, hogy a vonzalom kölcsönös-e, általában erre a hölgyek maguktól adnak választ.

Az első két találkozó után már új fejezet következik. Itt még szintén nem szabad kimutatni az érzelmeket. Ehelyett célszerű merészen, de NEM SZEMTELENÜL viselkednünk. Itt már felmerülhet egy-két olyan kérdés, amely pl. hölgy szexuális szokására vonatkozik. Utalhatunk rá finoman, hogy az orális szex mely válfajait szeretjük és jelezhetjük, hogy ha ez nekik nem megy olyan szinten, ahogy szeretjük, szívesen vetjük alá többhetes kurzusnak. :) (Remélem, a barátnőm nem talál rá a blogra:) )

Lehet, hogy ez szemtelennek tűnik és valószinű, hogy sok hölgy most azt gondolja, hogy ez milyen arcátlan viselkedés, de nekik jelzem, hogy én ezzel pontosan tisztában vagyok. (De élvezem, ha ilyen lehetek, szeretek egy lányt zavarba hozni, szeretem ha egy nő elpirul, szeretem érezni, hogy nyert helyzetem van, szeretem a pszichikai fölényt és s a nők is szeretik érezni az alárendeltséget) Ezzel a szélsőséges (bár általam újabban gyakran alkalmazott) példával csak azt akartam szemléltetni, hogy a kedves jófiú képe csak ritkán vonzó. Kipróbálva mindkét szerepet, állítom, hogy érdemes bátran viselkedni.

Nyilván ez önmagában édes kevés, sőt, szinte semmi. Először is a legfontosabb a vonzó megjelenés, igényesség, ápoltság, stb. Tehát alapszinten tetszenünk kell, nyilván ez a legfontosabb és erröl nem szabad megfeledkezni és még véletlenül sem szabad azt mutatni, hogy odavagyunk, szívünk szerint felvásárolnánk a föld összes vörös rózsáját, csakhogy egy virtuális kosárkában elédobjuk.

Viszont azt már kevesen gondolnák szerintem, hogy a pimaszság, csipkelődés, az időnként elejtett szexuális utalás, finom gonoszkodás, magabiztos piszkálódás megnövelheti az esélyünket egy nőnél: de kizárólag ha intelligensen, okosan, az arányokat megfelelően eltalálva visszük véghez! Az uralkodó, magabiztos, pimasz nem tévesztendő össze a primitív, buta, idétlen viselkedéssel.

Ha már egyértelmű a pozíciónk egy nőnél, kialakult az, aminek ki kell, akkor onnantól már fontosak az őszinte gesztusok, az udvarlás, a kedvesség, a virágok, a bókok, de azt sem szabad túlzásba vinni.

Van sok-sok kivétel, sőt minden ismerkedés más és más, sőt természetes, hogy nem is lehet általános recept a sikerhez. Ezért is tettem hozzá, hogy a férfi alapból legyen ápolt, legyen életcélja, lehessen rá építeni, támaszként szolgáljon, hisz a siker kulcsa biztosan nem az önmarcangolás, tépelődés (bújkálás a fedezék mögött), hanem a sok-sok személyes tapasztalat (nyílt csata a fronton). Ez amit leírtam, csak egy aprócska adalék az esetleges sikerhez.

Furcsa dolog ez, lehet hogy sokan úgy fogják gondolni hogy teljesen fölösleges volt ezt megírnom, – hisz mindenki számára evidensek -, de számomra nem volt természetes és visszaemlékezve az elmúlt évekre, bizony a kudarcaimat is e szabályok be nem tartása eredményezte…

A férfiakkal szemben támasztott elvárások mellett fontosak a mi elvárásaink is, tehát csak olyan hölgyre szabad pazarolni az energiánkat, aki megfelel a SAJ�?T elvárásainknak!

Fontos hogy általában csak annyit várhatunk el a másiktól, amennyit mi is tudunk “hozni”. Sokan esnek abba a hatalmas csapdába, hogy olyan nőt (vagy férfit) tűznek ki célként, ami nem reális az ő számukra. Hallottam már olyan igénylistát ápolatlan, csúnya nőktől, hogy az angol királynő is beleszédülne és az ellenkező oldalon meg sok férfi várja az álomnőt, miközben koszos a cipője, büdös a szája, földig lóg zsírosan a haja, és ez persze csak a külcsíny. Mindenki próbálja kihozni a maximumot magából. Nem az a fontos, hogy adonisznak, vagy miss hungary-nek szülessünk (bár mindenki csecsemőnek születik:D ), hanem az, hogy a lehetőségekhez képest maximumot hozzuk ki magunkból. Ez megint apróságnak tűnik, de közben ha belegondolunk, nagyon gyakori problémával állunk szemben. Hány nőnek és férfinek kéne ezt tudomásul vennie, hogyha a randin egy igénytelen külsejű, a saját életét elhanyagoló, szüleivel, rokonaival viharos kapcsolatot ápoló, céltalan nő közli – “neki fontos hogy a párja cégvezető legyen, vagy legalább legyen Xy cm magas, izmos, szeresse a családját, a gyerekeket” -, akkor először magába és magára kellene néznie!

Annyit várjunk el másoktól, amennyit mi is tudunk adni, külsőleg, belsőleg egyaránt. Ha ez működne, kevesebb magányos ember lenne.

Persze, minél többet elérünk, minél komolyabb elvárásaink lehetnek a másik nemmel szemben, annál nehezebb a megfelelő személyt megtalálni és ez újabb és újabb problémákat vet fel, de ez már egy emelt szintű tanfolyam keretében sajátítható csak el. Jelentkezni lehet nálam:)

Körülbelül 3 éve vagyok tag több randi fórumon. Annak ellenére, hogy magamat pozitiv beállitottságú és vidám nőnek tartom, egyre inkább az a véleményem kezd kialakulni, hogy mindegyik rendszerből töröltetem magam és ha az élet úgy hozza, inkább örökre egyedül maradok vagy rábizom magamat a vak szerencsére.
Elhatároztam, hogy tapasztalataimat irás formájában közzéteszem majd. Egy rövid szösszenet ezzel kapcsolatban:
Nem találkoztam még olyan internetes társkeresővel, ami igazán feldobott volna. Úgy gondolom, az elsivárosodó érzelmi és emberi kapcsolatok méltó tükre ez a társkeresési forma. Nem hiszek abban, hogy egy hozzám hasonló, mélyérzésű ember megtalálja itt az igazit, mivel tapasztalatom szerint azok a férfiak, akik itt tényleg az “igazit” keresik nagyon kevesen vannak és ők eleve olyan külső vagy belső hiányosságokkal rendelkeznek, ami lehetetlenné tesz egy jó kapcsolatot. A másik felük, 80%-kuk pedig csak önigazolásra, adrenalin növelésre és szexre vágyik. Szomorú, hogy manapság kihal a romantika, egyre kevesebbet törődünk egymással, nem történnek velünk olyan spontán találkozások, amire igazán vágyik egy igazi nő.
Nem szavazok a társkereső fórumokra!
Ami Superman-t illeti: �? az az állitólagos férfi, aki nem kell és nem hiányzik egy igazi és szép nőnek. A szépség nemcsak külsőleg ismerhető fel. Ehhez egy belső kisugárzás is szükséges. Vannak tökéletes, porcelán finomságú, szabályosan szép nők, de nem valószinű, hogy azok az igazán szép lányok. Egy barátomnak ilyen barátnője volt, külsőleg maga volt a tökéletesség, jó alak, szép arc, stb., mégis lecserélte őt egy kis helyes, nem szép törpillára, akivel boldog volt és az ágyban is egyetértettek. Azóta a felesége…
Supermannek bizonyára azok szép nők a bálványai, akik plasztikai sebész által alkotott tökéletes kemény mellel rendelkeznek és hűen a “mű szépségekhez” minden részletük giccsesen a helyén van.
Ezzel szemben szeretném felhivni a figyelmét, hogy ha nem tudná, ezeken a fórumokon több szép nő van, mint “jóképű” pasi.
A belső dolgokról és a jó természetről a férfiak részéről sajnos már nem beszélhetek, mivel ez forditott arányosságban van a külsejükkel.
30-35 éves korukra a férfiak nagy részénél elkezdődnek az öregedés jelei, pocakot eresztenek, kopaszodnak, 50-hez közel már örülhet az ember, ha talál olyat, aki még tud teljesiteni az ágyban. Persze vannak kivételek, de azok nem a Superman-félék.
Én egyébként 49 éves vagyok, nem tartom magamat szépnek, habár sokan illetek már ezzel a jelzővel. Az biztos, hogy két gyereket szültem, egyedül neveltem, nehéz életem volt, de küzdő tipus révén mindent túléltem. Az alakom és a bőröm most is jobb, mint sok huszonévesnek és a férfiak még mindig megfordulnak az utcán utánam, igaz, kb. 20 évvel fiatalabbnak néznek.
Ezért kikérem magamnak az összes nő nevében Superman nőket lenéző véleményét és csak azokat a férfiakat becsülöm, akik tisztában vannak azzal, mit köszönhetnek az édesanyjuknak és egy igazán “szép” nőnek.

És egy másik, de hasonló reakció:

Felháborodva olvastam a következő főcímű írományt: A nők marha rondák a neten…kikérem magamnak a nők nevében! Én sok éve vagyok egyedül és nem találok egy normális férfit, mert: vagy elhízott,nagy hassal akarnak szép,fiatal,de legalábbis jó megjelenésű nőt találni.(Vigyázat:okos ne legyen,mert akkor hol marad a férfi tekintély!)Vagy:nincs lakásuk és azt hiszik odaköltözvén egy nőhöz megoldották ezt is.Vagy nincs más beszédtémájuk,mint az előző nőkapcsolataikkal dicsekedni.De volt olyan is,aki kb.2 óra hosszat illusztrálta mekkora kan,hány nő kérte,hogy csináljon neki gyereket.Már sportot űztem belőle,meddig lehet ezt a témát fokozni.De a legtöbb férfi az ún.házasságból kikacsingató,aki az első levélváltáskor közli,hogy neki a város melyik környékén kell lakjak, és a hét melyik napján,hány órakor érjek rá vele foglalkozni…gusztustalan.Nem vagyok Húszéves,mégis kikérem magamnak,ronda sem vagyok.Éppen olyan vagyok,amilyennek egy korombeli kellemes megjelenésű,igényes nőnek lennie kell.Fel vagyok háborodva azon a bölcseleten miszerint a jó küllemű nők már elkeltek,és aki a társkeresőn hírdet az …ugyanezt elmondhatom a férfiak vonatkozásában is.Aki valamelyest bír intelligenciával,megjelenéssel,azok már elkeltek…Valóban van egy réteg,aki nem igazán figyel a mejelenés milyenségére,de ezeket leginkább a húsz körüli korosztályban lehet megtalálni,és nem a társkeresőben hírdetnek.A komoly kapcsolatok azért kizártak akár társkeresőn,akár más módon mert a férfiak nem vállalnak felelősséget sem magukért,sem egy házasságért.Nem tisztelik a nőt,a nőket annyira,hogy nyiltan vállalják a felelősséget:igen,ő a feleségem.Sértő és megalázó a nők számára az az együttélés,ami ma igen divatos.Csak arra vagyok jó,hogy vezessem a háztartását és legyen ágymelegítője annak a pasinak?Akkor inkább veszek egy elektromos ágymelegítőt,és pénzért,tiszta jogi viszonyok mellett elmegyek takarítani,mosni,vasalni.Ha ma az a ‘trendi’,ahogyan az elején említett levélben lehet mocskolni a nőket,akkor inkább egyedül élek.Nincs szüksége egyik nőnek sem a leereszkedő,becsmérlő, megalázó együttélésre.Az ilyen levelet író ember valószinü abba a kategóriába tartozik,amit olyan érzékletesen ecsetel.És még valami:nincs joga senkinek ilyen módon minősíteni a másik embert:marha ronda a neten.Ez nem egy állatvásár,ahol a négylábú kiállását,fogát,szarvait nézi a vásárló.Szóval a magányos embereknek is van önértékelésük,van lelkiviláguk,emberi tartásuk és létezik olyan is,hogy képes szeretni,vonzódni,szépet adni,vagy széppé tenni egy másik ember életét,aki megbecsüli annak ellenére,hogy nem az újság címlapján szereplő bombázó.És csak zárójelben jegyzem meg,hogy ismerek fotómodelleket,akikért az újságok címlapján megbolondulnak a férfiak, és amikor ugyanaz a nő elmegy mellettük az utcán észre sem veszik.Vajon miért?Ennyit a neten hírdető nőkkel kapcsolatban…

A nők marha rondák a neten… Elolvastam, feldolgoztam és megértettem. Az érem egyik igen szép oldalát sikerült bemutatni ebben a jó pár (hol-hol felesleges) sorban. Egyetértek abban, hogy a szépség relatív, és abban is, hogy a külső alapján választunk első körben. A tömegközlekedésen való ismerkedés egy aranyos társasjáték – szemezés, mosolygás, visszanézés, és ennyi. Egy percig nem tudom komolyan venni, ha valaki leszólít egy buszon. Nekem is megfordult már a fejemben párszor a gondolat, de még nem tettem meg soha. Ki tudja, össze is jöhetne, nemde? :) 
A munkám végett rengeteg szórakozóhelyen megfordulok, de mivel abban a környezetben a munkám az elsődleges (magánemberként nagyon ritkán), így alapjáraton hárítok. Manapság ha összejössz valakivel, az maximum a buli heve, és a másnap reggeli magyarázkodás, és a “persze, majd hívlak” effekt. Ez jó? Tényleg? Kinek?

Mennyivel békésebb regisztrálni egy ilyen oldalra, és nézegetni a kirakatot… Én is nyúltam már mellé, nem kevésszer. Nem szeretném megbántani egyik randi partneremet sem, de ezeket a történeteket  a N�?K védelmében teszem közkinccsé.

1, az átlagos testalkatú 180 cm magas Srác megérkezett bicajon, ujjatlan szakadt pólóban, izzadtságfolt a hátán és a két karja alatt, és a bő póló sem tudta teljesen eltakarni az elég nagy pocakját. Arról nem is beszélve, hogy az a 180 cm igencsak 170 és alatta (ez az egy vesszőparipám van). Jó fej és nagyon kedves teremtés, de ez az első pillanatkép eléggé meghatározó momentum volt, így a randi végén megmondtam neki, hogy ez ebben a formában biztos nem fog működni…

2, helyes, magas Srác, minden oké, találkozzunk egy sörözőben. Hmm, gondoltam laza, nyár van, meleg van, iszunk valamit, nem para. Egészen addig, amíg a sokadik sörös körén át nem esett, és azt éreztem, kicsit már berúgott. Aztán a beszélgetésünk átfordult egy ilyen “majd én megfejtelek” elemzésbe, amikor is úgy gondoltam, inkább jobb, ha távozom. Kifizettem az italomat, és további szép estét kívántam neki…

“Ebbe kapaszkodva próbálják megtalálni pasijukat, mint olyan utolsó reménysugárként” :

3, “+nősülnék” névvel érkezett a levél – akkor hogy is van ez, ki keres kit görcsösen? :)

Én sem találom azt az embert jelenleg az oldalon, akire azt mondanám, hogy “igen, �? az”… De nem is pattogok miatta :) Ha nem tetszik a felhozatal, akkor tovább lehet sétálni, le lehet menni szuper szórakozóhelyekre, és lehet ismerkedni, társalogni, párt keresni. 

Mondjuk, kíváncsi lennék arra, hogy ha megfordítjuk a kérdést, Te miért is nem találod a Párod az általad felsorolt helyszíneken – hiszen ha csak szép lányokat keresel, akkor Te is biztos nagyon helyes és okos és rendes Srác lehetsz…. Ugye… ;)

Továbbra is várom leveleiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Valóban azok vagy csak Superman-nek vannak magas igényei? Ill. ti lányok/nők hogyan látjátok a másik oldalt?

(Hölgyek figyelem: az alábbi levél igen provokatív, törékeny tárgyakat olvasás előtt messzire helyezni!)

Sokan rászálltak arra a témára, hogy miért nem dobják az őszintét a találkozókon az emberek és miért nem mondják meg, ha nem tetszik a másik nekik?

Én egy másik észrevételemet tenném közkincsé, ami egy kicsit azért összefügg ezzel a témával is: szerintem a nők nagyon nagy része a netes társkeresőkön ronda. Felük bűnronda, mert elhízottak, anorexiásak, elhanyagoltak, életében fodrászt nem látottak, gyereket szültek éppen, szétestek a válás közben vagy csak egyszerűen apuci-anyuci ezt tudta összerakni és semmivel nem lehet segíteni.

Maradék 40%-uk nem elüldőzően ronda, csak nem éri meg értük kinyitni az adatlapot sem: már a fotójuknak a bélyegnagyságú thumbnailja is továbbgörgetésre ingerel. Olyan semmilyenek. Olyan nem nők. Szex nem jut az eszembe róluk, csak a házimunka fárasztó robotja…

A tényleg megmaradt 10%, az akit érdemes megnézni: nekik vagy az alakjuk jó, de gáz a fejük vagy fordítva. Szóval igazán szép nőt én még egy darabot sem láttam idefent! Miért is? Szerintem azért, mert a jó nőket viszik mint a cukrot: nem szállhatnak fel egy buszra, hogy ne kapjanak ajánlatot, nem mehetnek úgy el szórakozni, hogy ne zsizsegjen körülöttük 30-40 kan, sőt, őket már elvitték fiatalkorukban az iskolai fiú osztálytársaik, azóta élnek egy jó kapcsolatban és a pasijaik hülyék lennének kiengedni a szép barátnőjüket a kezükből – tán el is veszik feleségül, amint lehet!

Aztán azok, akik nem kellettek, akik megmaradtak mehetnek a levesbe, jobban mondva az internetre!

Ebbe kapaszkodva próbálják megtalálni pasijukat, mint olyan utolsó reménysugárként, amit a másik hasonló barátnő ajánl, mert neki egyszer már bejött.

Mert az a nő, aki akar, akinek normálisak az elvárásai, rendben van az agya és hoz egy átlagosnál picit jobb ápolt külsőt, annak az életben is simán megy bárhol!

Ha meg nem, akkor jöhetnek a semmit sem mutató fotók, a trükkös felvételek, az elmosódott arcok, kitakart hatalmas hasak, nagy tokák, görbe orrok, a szénné retusált műtermi felvételek, amik alapján éppen hogy csak fel lehet ismerni a nőt a személyes találkozón, ahol minden úgyis kiderül! Aztán jön a döbbenet, végig lehet feszengeni egy kellemetlen beszélgetést és lehet gondolkodni, hogy miért is nem hívott fel utána a pasi! Vagy jobb lenne azt mondaná szemtől szemben, hogy ne haragudj, de ronda vagy!?

Szóval a férfiak még mindig jó külsejű nőket keresnek, aztán ha egy kicsit mást mutatott a fotó, mint ami a valóság, akkor menekülnek. De megmondani ezt még őszintén sincs értelme…

Továbbra is várom leveleiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Pasi vagyok s úgy gondolom, hogy amit leirtál az sajnos igaz: nagyon sokan gyávaságból vagy kényelemből arra sem hajlandók, hogy a minimum elvárható normáknak megfeleljenek. E normák szerint legyen bennem annyi, hogy face to face megmondom bárkinek még a “Szerintem, ne találkozzunk többet!” is. Magamról annyit, hogy egy ideje egyedül vagyok és nem túl jó, de így alakult….
 

Vajh, ezek a normák hol vannak lefektetve? Ki ismeri ôket? Sokan hivatkoznak itt rájuk – persze csak akkor ha ôket érte a sérelem – ám ha nekik kellene lépniük, mindig elfeledkeznek róla. A nyílt konfrontáció veszélye, hogy nem tudjuk az a vadidegen ember velünk szemben hogyan is fog reagálni, nem vágja e szemünkbe sértéseit, nem rendez e jelenetet?!

Ha mindenki úgy menne el egy ilyen netes randira, hogy gondolatban felkészül arra, bizony nagy eséllyel nem jön össze – így nem is éri váratlan tragédiaként a nemleges válasz -, akkor talán könnyebb is lenne kimondani is, nem?

A másnap reggeli sms-t avagy mailt is egy kényelmes, tiszta eljárásnak érzem. Mindezzel fájdalommentesen közölhetjük ítéletünket, nem kell belebonyolódni értelmetlen vitákba, nem kell nézni ex-partnerjelöltünk elkámpicsorodott arcát, s a végtelenül hosszú reménykedésbe sem taszítjuk bele. Ugyanis itt csak egy a gond az elutasított szempontjából: az az idegtépô várakozás napokon át és az a pár megalázó, sikertelen, fel nem vett, üzenetrögzítô szövegét már unalomig ismert, vérlázítóan megalázó hívás, amelyekre nem jön válasz s így a leszarás miatt érzett düh – idôt hagyva neki – ki tud fejlôdni.

Egy huszárvágással viszont – másnap közölve a fájdalmas tényt – ezt nem hagyjuk eluralkodni és magunkat is megkímélhetjük a bujkálástól.

S most következzék ismét egy hölgy véleménye:

Olvastam a blogban a társkeresőkre panaszkodó hölgy levelét, és gondoltam, leírok pár gondolatot. Sajnálom őt, hogy nem sikerül találnia valakit, mert kedves lánynak tűnik, de a leveléből én azt éreztem, hogy túlzott benne az akarás.. Napokig várni, hogy valaki, akit nem is láttam még élőben, felhívjon.. Vagy a találka után addig írni,keresni, míg életjelt nem ad.. Nekem sok volt ez picit.

Fordított helyzetben engem lányként eleinte idegesítene, később elriasztana ez a hirtelen jött lelkesedés egy fiú részéről.

Éppen ezért azt sem hiszem, hogy a férfiak szeretik a “könnyű” sikert.. Illetve egy fiúnak még inkább nyomasztó lehet, hogy valakinek “ennyire kell”. A férfi választ elsősorban – de a döntés, hogy elfogadja-e a közeledését, a lány kezében van. Viszont a közeledést nem lehet, illetve a hölgy példáját tekintve szerintem nem szép kikényszeríteni. Még a legjobb barátnőimet sem “zaklatom” addig különféle fórumokon, míg fel nem hívnak végre – mert ha tudnak, fognak rám időt szakítani, egy “na mi a fene van már” hívásra/sms-re meg nincs szükségem. Még tőlük sem, nemhogy egy idegentől!

Mert persze, az első levelekben olyan könnyű szépeket írni, kábítani a másikat – de itt megintcsak nem értem a levélíró lányt/hölgyet, mikor azt írja, hogy hogyan hiheti azt, hogy a reménybeli jövő tervezgetése komoly? És hogy személyesen neki szól..?

Egy számomra kedves barátnőm is, hosszú és keserves kapcsolatából kilépve próbál párt találni, egyszerre több fórumra is regisztrálva magát. Az eredmény: négy katasztrofális randi, holott “előtte olyan  jól ment minden, míg csak emileztünk”.. Valamint  egy közös fiúismerőssel megtalálták egymst az egyik szájton, és jót nevettek egymás reglapján.. Mert még az ott található kis csúsztatások is nevetségesek voltak, úgy, hogy jól ismerik egymást.

Én is voltam korábban regisztrált tag néhány oldalon – megjelölve, hogy van párom, és hogy csak barátkozni, ismerkedni szeretnék, de semmi többet. Természetesen, mikor magát 50es-nek író urak, leszbikus lánykák, illetve csoportos szexhez partnert keresők találtak meg, akkor úgy döntöttem, ennek semmi értelme. Már csak azért sem, mert sok regisztráció mögött nem valós személyek vannak, hanem pl. 13-15éves kamaszok, akiknek jó vicc ilyen módon belegázolni a levélíró hölgyhöz hasonló emberek lelkébe..

Tudom, van számos ellenpélda is. És hogy működhet a dolog, meg hogy hányan találnak maguknak így párt, meg hogy a mai rohanó világban, meg hasonlók.. De nehogy már éppen az élet egyik legfontosabb “alkotóelemére”, a párkeresésre ne legyen valakinek ideje! Ha már a páromat megkeresni sincs időm, akkor hogyan akarom majd megtartani?

Még az egyenesség témában fűznék annyit a hölgy leveléhez, hogy (és itt magam ellen is beszélek) a lányok/nők/asszonyok sem egyenes emberek – gondoljunk csak bele, hogy a gimiben, az egyetemen hány eleve esélytelen “lovagnak” nem bírtuk megmondani, hogy “ugyan már”..  Vagy hány olyan kapcsolat van körülöttem is, ahol tudom hogy a felek azért vannak benne, mert “még mindig jobb, mint egyedül” a szánalom, ez az, ami miatt nem mondjuk azt, hogy “nem kellesz”. És legtöbbször a lány az, aki inkább kitart – egy másik blogban olvastam – mint a majom. Addig nem engedi el az egyik ágat, míg a másikon meg nem kapaszkodott.

Várom továbbra is véleményeteket, élményeiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Én is a virtuális társkeresés rögös útját választottam. Sok nehézség után végre megtaláltam a párom és boldog vagyok. Higyjétek el van értelme, mert kis kitartással, lelkesedéssel, odafigyeléssel, türelemmel és pici szerencsével meglelhető az ideális pár. Nem szabad megalkudni, a képzelt ideálunk is épp a billentyűzetet üti valahol és ránk vár. Túl romantikus ez? Nekem bevált és a nagy számok törvénye szerint ez biztosan igaz is.

A hegytetőn állva, boldogságban úszva könyebb írni a kudarcokról, keserű tapasztalatokról. Nem lett volna erőm ilyen lelkesen írni egy rossz randi árnyékában, de a boldogság ihlete sokat segít. Igy már tudok nevetni önmagamon és még a kínos helyzeteket is örömmel tudom visszaidézni. :)

Az még elfogadható valahogy, hogy a nők nem mondják el a véleményüket szemtől szembe a randin. Ez még ok, mert nem akarnak megbántani “minket”, sőt  valamilyen formában megértem, ha valaki nem kellően bátor.
De ami hihetetlen (és ezt több randimmal is megerősítem), hogy a nők ezzel szemben EL IS HITETETIK, hogy BEJÖVÜNK nekik, sőt, többszöri kérdésünkre is pozitiv választ adnak, hogy “persze, szivesen talizom veled újra” . De ez csak a verbális része! A nők az első randin (még ha nem is vagyunk az esetük), olyannyira hajlamosak nekünk illúziót teremteni, hogy a csókig is ELMENNEK, ha kezdeményezünk. Hihetetlen! Ha én nem tapasztaltam volna meg többször egymás után, akkor azt mondanám hogy ilyen nincs. A legdurvább helyzet az, hogy volt olyan lány is, hogy csókolóztunk, utána elkezdtem a kabátkáját kigombolni, megfogtam a mellét, simogattam a hasát………bármi megtörténhetett volna.

De aztán jött a mágikus búcsú és a másnap….és hiába vártam SMSt, visszahivást.A nagy semmi..

Felhivtam saját számról, nem vette fel. Nem hivott vissza. A harmadik napon fülkéből felhivtam, akkor  felvette, hisz nem ismerte a számot és csak 1o perc nyúzás után nyögte ki, hogy nem vagyok az esete. Elötte csak dadogott, hogy hát, nem is tudja, meg nem tudja mikor ér rá, meg a szokásos értelmetlen nyafogás. MÉG UTÓLAG TELEFONON, SMSBEN sem volt bátorsága megmondani, csak nekem kellett kihúzni belőle az igazságot.

A jelenség felettéb érdekes, hisz egyrészt alátámasztja amit Line24 írt a fent emlitett cikkben, másrészt rámutat arra is, hogy az első randin sokminden elérhető, mert annyira gyáva nyúl a nők többsége, hogy úgyse fogja kinyögni, ha nem jövünk be neki, inkább sodródik az árral.

Ezzel nem akarok senkit sem arra buzditani, hogy a velünk nem vonzódó lányt ágyba vigye, hiszen ilyen tapasztalatok után a kutyának se lenne kedve hozzá. Csupán csak azt a szomorú tényt szeretném kihangsúlyozni, hogy akármennyire is azt érezzük a randin, hogy a tetszünk, mégse alhatunk nyugodtan egy percig sem: ott dől el minden, hogy az első TALI UT�?N, ő keres e  meg minket, nem tilt e le MSNen és megadja e a lehetőséget a folytatásra.

Szólhatna úgy is a szlogen , hogy : “Jó randid volt? Jókat beszélgettetek? Sokat mosolygott a lány? Esetleg még érdeklődő is volt? Csókolóztatok is? Ne bizakodj, hisz másnap nagy eséllyel eltűnik és nagy akrobata mutatványok révén érheted majd csak el. Tehát férfitársam, egy percig se légy boldog:) “
Hihetetlen dolog ez és egyben szomorú. A saját példáimból egy átlagos “para-vázlatot” mutatnék be:)

0. jókat beszélgetünk MSNen. (melyet esetleg megelőz egy kis levelezés)
1. talizunk, jól érzem magam, elválunk a randi után.
2. miután leteszem a lányt, elkezdek örülni, de pár perc után elromlik a kedvem, hisz már várom hogy másnap semmi sem fog történni és ahogy telnek a percek, úgy válik egyre biztosabbá hogy jön a kinos 3. pont:)
3. a korábbi jó MSN beszélgetések helyett azt látom hogy folyton offline van. nem ir smst. hivom, nem veszi fel.
4. addig keresem, amig (kisebb trükkök után) el nem érem telefonon és megkapom a megalázó visszautasítást.
Ja és nem értek egyet a blog tulajdonosával atekintetben, hogy eszünkbe se jusson felhivni a nőt, meg kell előzni a megaláztatást…stb..ez nem igaz. Vagyok annyira lovagias önmagammal szemben, hogy kikényszeritem a nőből a visszautasitást, még ha szarul is esik. Kis népnevelés:) Az is lehet egy módszer, hogy megvárjuk amíg a lány keres a randi után, így elkerülhető a csalódás? Egy kedves barátom tanácsolta ezt. Szerintem ezt el kell felejteni, minél előbb meg kell tudni, hogy van e értelme a várakozásnak.
�?rület, hogy hiába figyelünk a randin, hiába is alakul minden szuperül, (vagy legalábbis úgy érezzük) ez semmit sem számít. Csak akkor nyugodhatunk meg, ha visszamegyünk a virtuális világba és ott a lány újra jön MSN-re, újra ir levelet. Igen, akkor tényleg minden rendben van és jó eséllyel mehet tovább az ismerkedés. A neten kezdődik és ott is dől el. Legalábbis számunkra, férfiak számára, mert a nő már az elején mindent tud……..
Hogy melyek voltak a jó randijaim és mégis honnan lehet ÉL�?BEN is biztosan megtudni, hogy kellünk e a lánynak és jó esélye van e a folytatásnak és hogy nem kell e paráznunk, miután elválunk a lánytól az első randin?
Onnan, hogy a nő magától ad általában pozitív visszajelzést, ha tényleg tetszünk, de az olyan jellegű kérdések, hogy “tetszem?” , “helyes vagyok? ” teljesen fölöslegesek, mert úgyse fogunk őszinte választ kapni. A legfontosabb az, hogy a nők úgyis elárulják, ha tetszünk. Közvetlen kérdések helyett az apró jelekre kell figyelni vagy ki kell várni a pozitiv visszajelzést.
Lehet, hogy sok újat nem mondtam, de ha olvastad ezeket a mondatokat és úgy érzed, te is hasonló cipőben jársz, nem lehet véletlen, mert egy igen gyakori jelenségről van szó.
Persze tény, hogy sok nővel beszélgettem és a férfiak is gyakran kitérő válaszokat adnak, elhitetik, hogy a lány tetszik. Ezért fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ezzel az írással nem a nőket szerettem volna rossz színben feltüntetni: tudom, nem a nemek függvénye, hogy ki milyen és hogyan viszonyul másokhoz, de megkockáztatom – a lányoknál gyakoribb ez a jelenség!

Béla nevű hölgy tollából:

Az utóbbi napokban elment a kedvem a társkeresők látogatásától, de tegnap nem tudtam aludni, gondoltam felnézek az egyikre, hátha van más insomniás is rajtam kívül. Az online listát nézegetve kiszúrtam egy pasit, írtam neki. Válaszolt. Első körben ugye mindenki meséljen magáról. Neki “értékrendje van” és ehhez tartja is magát! Hűűűű! Nekem meg két lábam és állok rajtuk. Kérem szépen, az “elveim vannak”, önmagában eléggé kevés. Mindenkinek vannak elvei. A kunszt abban rejlik, hogy melyek ezek. Másrészről aki folyamatosan hangoztatja őket és mögéjük bújik, annak nem életvezetése van, hanem….nem is tudom… pajzsa. Hiszek abban, hogy az embereket a tetteik határozzák meg. Ugye aki tudja, csinálja, aki nem, tanítja. (Mondom ezt én, amikor tanárként is dolgozom:) Mindegy, most a saját hátsómra is adtam egy pacsit :)) Ha valakinél fogytán a muníció, még mindig lehet vaktöltényeket durrogtatni szép szólamok formájában.

Következő levélben kérdezte mivel foglalkozom. Többek között most végzek a főiskolán, ahol “ilyenésilyen területre szakosodott közgazdász” feliratú diplomát osztogatnak. Utalva – a szerintem nem túl erős – képzési színvonalra, viccesen megjegyeztem,hogy annyira fogok a gazdasághoz érteni, hogy még az államháztartási hiány elemzése is meghaladná a képességeimet. (De írhattam volna bármilyen gazdasági jelenséget is.) Itt jött a nagy fordulópont. Nekem ugyen miért haladná meg a képességeimet? Majd hosszas leírás a jelenlegi kormány hanyag munkájáról, stb. Nem részletezem, mostanában hasonlókkal van tele a média és az utca. Említettem, hogy nagyon gyenge pontom mindenféle uszítás. Ad 1: társkeresésbe mi a fenének kell politikát belevinni? Ad 2: nem a jelenlegi politikai helyzetre utaltam, hanem viccből említettem egy jelenséget, ami egyébként is, kormánytól függetlenül létezett, létezik, létezni fog. Hogy ez jó vagy nem, azt pedig nem egy ismerkedő (potenciális későbbi partner kiválasztását célzó) levelezésben kellene kifejteni. De még ha valakinek van is ilyenről véleménye (nyomatékosítanám, hogy pártállástól függetlenül!!!), miért nem lehet annyit mondani, hogy “szerintem a jelenlegi helyzet jó/nem jó”. Pont. Lapozunk. De hogy fél oldal terjedelemben politikai cikket írni, tárkereső levélnek álcázva…. Rúgjon meg a ló, de én nem pártállás alapján válogatok. Mindenki oda szavaz, ahova akar. Abban az istenben hisz/ nem hisz, amiben akar. Meg én is. Ne ezen múljon már…
                
De még mindig nem tudom mit szeret a szabadidejében csinálni, milyen ETIKAI értékrendje van… Azt tudom, hogy van neki, de államtitokként kezeli a részleteket…
Lehet, hogy nekem is ezt kellene csinálnom :)) Nem teszek ki fényképet. Ha megkérdezik, milyen az alakom, megmondom hogy van. Szemem színe? Van neki színe! Hajam? Az is van ám! És ezt tessék elfogadni ellenkezés nélkül, mert én ilyen vagyok. Van alakom, szemem, hajam. Egye fene, akivel bizalmi viszonyba kerülök, annak elárulom, hogy lábam, karom és fülem is van. Mindegyikből pontosan kettő. De ez már csak a belső körnek jár :))

Más:
Msn, ma este:
            
X úr üzenete: Hol laksz?
Béla üzenete: Budapesten
X úr üzenete: Azon belűl?
X úr üzenete: Van még képed?
Béla üzenete: Nincs több
X úr üzenete: Mijen pasik jőnnek be nekked?
Béla üzenete: A jó helyesírásúak…

Mindig hangsúlyozom – tisztelt urak és hölgyek -, hogy a helyesírás alapvető, elengedhetetlen ezen a fórumon. A szellemi igénytelenség, képzetlenség, olvasatlanság, tájékozatlanság, fantáziátlanság jele, ha valaki alapvető hibákat vét. Hasonlóan durva, mintha koszos ruhában jelenne meg az illető a randin. Tessék egy kis időt rászánni és akár online szótárak segítségével ellenőrizni azokat a szavakat, amelyekben nem vagyunk biztosak! S ha valaki kettes volt magyar nyelvtanból, ne erőltesse a chat-et az élőszavas kommunikáció helyett, mert oly buktát szenved mint a fenti példa!

Várom az olvasói leveleket a netes társkeresési élményekről, véleményekről az parkeresoblog@parom.hu címre!

Véletlenül keveredtem a blogodra – aztán jól ott is ragadtam :) Mintha a saját élményeim férfiverzióját olvasnám… A saját fejben hozzátett kommentárokkal :)

Jó két hete ismét töményen a netes társkeresés bugyraiba vetettem magam és sok történet visszaköszönt az oldaladról. Régebben is, ha éppen szingliként tengettem az életemet, akkor is a netes társkeresőkhöz fordultam – hát nagyon vegyesek a tapasztalataim. Lassan már a kategóriák is kezdenek körvonalazódni a fejemben. Amúgy a teljesen rendes, normális kategóriától a "vigye már valaki vissza Lipótra léccciiii"-ig szinte mindennel találkoztam. Pillanatnyilag loveboxon töltök több időt, így arról tudok nyilatkozni, de szerintem nagyjából – némileg karikírozva – ráilleszthető a többi site-ra is.

1. Ne a pénzemért szeress! – ők azok, akik hosszasan lamentálnak, hogy mindenki csak a pénzükre hajt, majd egy sanda oldalpillantás a képeikre: a)BMW-re támaszkodik, b) öklömnyi fuxok lógnak a nyakában, c) egyértelműen luxusberendezéssel bíró lakás méregdrága kanapéján fényképezték le; illetve a luxuslakás közepén fekszik a BMW-n öklömnyi fuxokkal – bár ez valóban a ritkább verzió :)

2. Akit elhagytak – az adatlapján felsorolva, hogy milyen NE legyen a keresett célszemély, egyúttal hihetetlen pontos személyiségrajzot adva a "szemét, dög, stb" exről, akinek az elvesztését még mindig nem heverte ki.

3. A kétségbeesett – na ők a mindenre elszántak. Több okból is kerülhet valaki ebbe a kategóriába. Simán csak csúnya. Vagy járatlan a személyközi kommunikációban és ezt már ő maga is felfedezte. Vagy nemrég szakított és nagyon gyorsan keresi a "szőrit" a harapására. �?k azok, akik küldenek egy statit, és ha válaszol rá az ember, akkor átmennek kullancsba. Ha nem válaszolsz azonnal, követelőznek, számonkérnek. Hogy én éppen kivel vagyok és hol? Miért nem válaszoltam azonnal??? Tán van valakim?? Mert akkor jönnek és jól szétverik a pofáját… kérem szépen, ők építik ki a menekülési ösztönt az emberben.

4. Hazudozók, kalandorok, libidócsődörök - ebbe a kategóriába jön a kamuadatlap, illetve amikor a kedves delikvens nem érti, hogy miért vagyok azon megütközve, hogy az első randit a lakásomon tartsuk. (De tényleg, mi rossz van abban? Maximum feldarabol miután aláíratott velem egy papírt, hogy szabadon rendelkezhet a lakásom, jó állapotban levő belső szerveim és kedvenc háziállataim felett.) Ennek a "kultúráltabb" változatával is találkoztam már, aki a személyes randin kerek-perec közölte, hogy ő bizony megizélget mindenkit, aztán majd lassacskán talán dönt valamelyik mellett. Legalább őszinte volt és esélyt adott, hogy egy grimasz kíséretében megköszönjem az idejét és távozhassak.

5. A tétova – ezt a kategóriát nagyrészt a frissen – korán belelépve a házasság kötelékébe – elváltak teszik ki. Még fogalmuk sincs mit akarnak az élettől, de érzik, hogy egyedül nem jó. Na ők azok, akik hatszázszor tudtomra adják, hogy mennyire tetszem, de még azután se kérik el a számomat, hogy nyilvánvalóvá tettem, hogy szívesen találkoznék velük. Vagy ha valami csoda folytán össze is jön a randi, és még akkor is biztosítanak róla, hogy tetszem, tétovák maradnak, találkozgatunk, de nem lépnek semmit, és többnyire exfeleségről is többet esik szó a kelleténél….

 

 

Csak a sztorizgatás kedvéért néhány történet, ami hirtelen eszembe jut, ha másra nem, hát szórakoztatásra jó lesz. (Amikor megtörténtek, nem mindegyiken tudtam nevetni, némelyikhez kellett egy kis idő, hogy mosolyogni tudjak rajta…)

 

Lovebox, jó kiállású pasas, pár stati után átnyergeltünk msn-re. Néhány mondat után kezdett kibontakozni a teljes sötétség. Semmi gond nem volt a sráccal, csak nem a többlóerős verziót kapta a genetikai lottón agy néven. Bennem egyre inkább kezdett erősödni az érzés, hogy nem ő lesz a lelki társam, de már-már komikusnak ható "nem értem"-ek kezdték követni egymást. Nem volt szimpatikus – és isten lássa lelkemet, gonoszkodós hangulatban voltam – feltettem a nagy kérdést neki: "Mint kívülálló, mi a véleményed az intelligenciáról?" Itt hosszas csend következett. Tapintani lehetett a gondolkozás erejét. Majd felvillant a válasz néhány perc múlva: "ezt most nem értem…"

 

 

Évekkel ezelőtt találkoztam egy úrral. Vagy a fényképész volt nagyon ügyes, vagy a plasztikai sebész nagyon béna, de amikor rámköszönt a megbeszélt helyen, hát én istenemre mondom – megijedtem az arcától. De akkor már tisztességből végig kellett ülni a randit. Időközben kiderült, hogy alig pár hete vált el, még méregtől és keserűségtől fröcsögve tudott csak az exnejről – illetve semmi másról – beszélni. Kérdeztem, zavarja-e ha rágyújtok. Zavarta. Rágyújtottam. Majd’ egy doboz cigit elszívtam, reménykedve, hogy menekülőre fogja. Nem fogta. Három mondatnál többet biztos, hogy nem beszéltem, pedig jó két órát ültem vele. Sietve elköszöntem és fellélegeztem, hogy végre vége a rémálomnak. De nem ám… felhívott pár óra múlva. Én vagyok az a csodálatos, kedves, aranyos kis tündérke, akit egész életében keresett. Vettem egy mély levegőt és ami diplomáciát sikerült belepréselnem a közlendőmbe, azt belepréseltem és közöltem, hogy sajnos egyoldalú az érzése, én nem szeretnék többet találkozni. Kitalálod a végét? Igen, hetekig zaklatott telefonon, sms-ekkel, képtelen volt felfogni, hogy NEM.

 

Srác élőben, csakúgy, mint a fotóin, nagyon helyes. Jó humora van (gyengém), szép a mosolya. Beülünk egy kávéra. Eleinte egész jól alakult a beszélgetés, majd valahogy a lakhelyére terelődött a szó. Kiderült, hogy sok kisebbségi lakik arrafelé. Na egy dolog van, amire nagyon érzékeny vagyok – ha bárki vagy bármi ellen uszítva beszélnek, legyen az etnikum, vallás, politika, bármi. Itt jött a vehemens "dögölne meg az összes cigány", "gázkamrába az összes pontpontpont cigánnyal", stb. Finoman próbáltam jelezni, hogy nem értékelem a beszélgetésnek ezt a fonalát, de fittyet hányva rám, csak engedte kifelé a gőzt. Igen, gyalog mentem haza.

 

Az egyik legdurvább történet pár éve esett meg velem. A szóhasználatért előre is elnézést kérek, csak a pontos idézet kedvéért hagyom érintetlenül.

Delikvens egy jól szituált harmincas. Első randira egy méregdrága sportkocsival érkezik. Ilyet még soha nem láttam, bazári majom jelleggel megnéztem. Mentünk is egy kört. Az első tíz perc csodálkozás után már kiütköztek a negatívumok is, például eszméletlen kényelmetlen az ülése. Beültünk kávézni. Fickó ötpercenként az ablakhoz rohant, hogy nem lopták-e el a kocsiját. Következő randira egy másik méregdrága járgánnyal érkezett. Harmadik randira egy harmadikkal, a forgatókönyv – felugrálás, idegeskedés – ugyanaz volt. Kértem,hogy a negyedik randira szerezzen valami pórnépnek való autót, mert szépek, de elég nehézkes úgy beszélgetni, hogy ötpercenként a hátát látom csak. Szerzett egy "átlagautót". Viszont még a harmadik randin feltűnt, bár nem értek a kocsikhoz, hogy egy betű és sok szám a rendszáma mindegyiknek. Rákérdeztem, miért. Mert vámolás alatt vannak. �? meg autókereskedő. Nem volt nehéz rájönni,hogy a garázsból nyúlta az autókat egy-egy randi erejéig, egyik se a sajátja.

De a java még csak most jött. Ülünk az autóban és nagyjából a "nálatok is sokat esett ma?" izgalmi szinten beszélgetünk, amikor teljesen váratlanul felém fordul és blazírt arccal megkérdezi: "Leszopsz?" Itt kellett volna pofán vágni, de férfiasan bevallom, annyira meglepett és váratlanul ért a helyzet, hogy hirtelen egy "nem"-en kívül mást nem bírtam kinyögni, csak nagy kerek szemekkel néztem. "De legalább megfogod?" Itt már teljesen értetlenkedve (esküszöm már a rejtett kamerát is kerestem, hogy ez valami rossz vicc) csak egy még felháborodottabb nem-re telt tőlem. De nem adta fel: "De azért megnézed?" "DEHOGY nézem meg!!!" Rendben akkor várjak egy pillanatot, felhívja a haverját. Itt végképp elvesztettem a fonalat, ezután a szürreális epizód után mi van a haverral? Miért kell felhívni? "Még nem volt nő, aki nemet mondott volna nekem, muszáj Pistinek elmesélnem"

Ez volt az a pont, ahol visszatért a józan ítélőképességem és az ajtót bevágva gyalog mentem hazáig.