http://www.youtube.com/watch?v=oEQgw9-l9Ec

Valóban minden a külcsín, minden azon dől el hogy hogyan nézünk ki, és nem a belső értékek számítanak?
Miért van az hogy a jóképű férfiak mégis a “csúnya nőket” választják?
Ők biztos tudják rá a választ! Igaz?

( Pl. jót szoktam rehegni a magassarkúban kirándulókon, és néhány éve a holdjáró 10 centis talpazatú acélbetétes magzatvízelhajtó cipőben járni sem tudó egyedeken. Mostanában meg a Márai, Coelho, Müller, Exupery és egyéb hangzatos idézetek tömkelegét a bemutatkozások helyett.)

Így igaz, a rohanás vagy oda nem figyelés, vagy éppen a szülők sincsenek tisztában az alapvető emberi értékekkel. Nem csak a gyerekekre van azonban mindez hatással, hanem ránk felnőttekre is. Tudatossággal valamennyire függetleníthetjük magunkat tőle, de a kultúra, még ha gagyi is körülvesz minket, részünkké válik, a levegő, amit belélegzünk. A tévében például megszoktuk, hogy a szereplők szépek és annyira hozzászokott a szemünk, furcsa ha csúnya embert látunk, az is többnyire a gonosz szerepét tölti be. Nem csoda, ha kissé elszállnak az igények és valóban, a gyerekek kevésbé vannak felvértezve ellene.

Tényleg sokat ártanak a félrevezető filmek, de én sokkal nagyobb gondnak érzem azt, hogy annyira elfoglaltak vagy inkább elfoglaltak akarnak lenni az emberek, hogy nem képesek a gyerekeiknek elmagyarázni, hogy film is egy-két kivétellel csak mese és azok többnyire miért fals dolgok.
Sok esetben szülők közötti hatalmi harcok miatt is eltorzult értékítélettel nőnek fel a gyerekek…még családon belül is.

A pleisztocén során tehát viszonylag ritka lehetett a gyermektelen nő, ezért a férfiak kénytelenek voltak velük „beérni”. (Viszont valószínű, hogy egy gyermekes nő olyan szempontból vonzóbb lehetett, hogy a termékenysége már „bizonyított”.) Így a nők bár legtöbbször férfipartnerrel élhettek, de az aktuális partnerük általában csak a legutolsó gyermekük apja lehetett. Aktuális partnerük megvédhette a nőt más férfiaktól és hozhatott is némi élelmet a „konyhára”, de mivel a gyerekek jó része nem az övé volt, ezért viszonylag kevés energiát fektethetett bele a családfenntartásba, ami jórészt a nők vállán nyugodott. (Sarah Blaffer Hrdy szerint a nők öröklötten rendelkeznek olyan képességekkel, amelyek révén egyedül is felnevelhetik gyerekeiket.) A nők egyébként csoportosan éltek (főleg nőrokonaik között), kölcsönös segítséget és védelmet nyújtva egymásnak. A férfiakat általában csak megtűrhették, hacsak nem voltak kedvező tulajdonságaik (például jó szerető, szórakoztató, segítőkész, stb.).

Így a férfiak szerepe a gyermeknevelésben sem lehetett jelentős (az állatvilágban – így az emberszabású majmok között – is az az általános, hogy a nőstény egyedül neveli a kölykét). Mivel a férfiaknak zömmel gyermekes nőknek kellett udvarolni, akik körül szinte állandóan ott voltak a gyerekeik (akiket nem tudtak rendszeresen senkire rábízni), így az udvarlóknak a gyerekekkel is kedvesnek kellett lenniük, hogy a választott nőt megnyerjék. Ezért mondja újabban több evolúciós pszichológus, hogy az apai viselkedés az udvarlásból fejlődhetett ki a nemi szelekció révén. (A jelenség nyomai egyébként más főemlősöknél is megfigyelhetők, például abban, hogy ha egy hím „jóban szeretne lenni” egy nősténnyel, akkor gyakran először annak kölykével is barátságosan viselkedik.) [37]

Több házaspáron végzett vizsgálat kimutatta, hogy az egyes párok között a vallás, etnikai hovatartozás, rassz és társadalmi-gazdasági helyzet tekintetében [31] a legnagyobb a korrelációs együttható értéke (+0,9). A következő legnagyobb mértékű korreláció a személyiségjegyek és az intelligencia között volt kimutatható (+0,4). A korreláció mértékét tekintve csak ezek után következnek a fizikai tulajdonságok (+0,2 értékkel).

A fentieket összegezve az alábbiakat mondhatjuk ki a hosszútávú kapcsolatban élő párokról:

* Hosszútávra szóló párválasztásunkat a külső megjelenésnél sokkal jobban befolyásolják olyan, nem fizikai jellegek, mint például a világnézet, intelligencia, személyiségvonások, társadalmi-gazdasági helyzet, hasonló iskolázottság (ez utóbbiak szerepét/jelentőségét fejezi ki a „guba a gubához, suba a subához” mondásunk).
* Ideáinkra (keresőképünkre) nagy befolyással vannak a minket gyermekkorunkban ért benyomások. Ennek értelmében hajlamosak vagyunk olyan párt választani magunknak, aki főleg édesanyánkra, édesapánkra, esetleg testvérekre vagy más gyermekkori ismerőseinkre hasonlítanak.

Elég megnyitni az olyan tárkereső rendszereket ahová regisztr. nélkül be lehet nézni. Van akit, és megélhetési körülményeit is ismerem – máshonnan. És ez csak néhány kívülről vételezett “minta” volt, milyen lehet a többi keresgélő, akik ugye párjuk mellett keresik a “betevőt” :-)

A látásommal még nincs semmi gond… lehet előbb észreveszem azt amit más nem. És általában lekopogom, jól látom, és a megérzéseim sem hagytak cserben. Ma már az internetről szinte bármi kikereshető, vagy ismeretségi kőrből is több megtudható.

Pedig én is vágynék egy olyanra aki fiatal, esetleg jól is keres, jól is néz ki, lakása és valami a fejében is van, max. 1 gyerekkel és nyaralóval, kocsival rendelkezik… behozza a sört keddenként a bajnoki mérkőzésekkor a fotelbe… és még főzni is és takarítani is tud :-) És képes bizonyos helyzetekben meg csendben maradni :-)
És a fizetésemet magamra és szórakozásaimra költhetem emellett :-)

Igaz, a férfit ki kell szolgálni, mert ő az Úr a házban, de akkor viselkedjen Úrként!!!
A normális helyeken mit remélhet a nő a kiszolgálásért cserébe, a „valamit valamiért” elv jegyében?

Én nem szeretném, ha a férfiak szülnének, a lázat is alig bírják elviselni:-)