Milyen gyógyszert szedjünk szerelmi csalódásra?

pasiA napokban kaptam az alábbi szomorú hangvételû levelet. Egy neten kezdôdött szerelmet ír le, ami sajnos csúnyán végzôdött. Jelenleg akkut post szerelmi sokkban szenved, amely lelki és testi tünetek egyaránt produkál. Hasonlóan a kanyaró vírusához, ezen is túlesik életében egyszer mindenki, hogy legközelebb már óvatosabban és védett formában közelíthessen meg minden szerelemmel fertôzô egyedet s ha bekövetkezik a baj, már kevésbé súlyós tünetekkel reagálhasson. A levélíró több – számára – ellentmondásos jel, jelenség után kéri a blog olvasóinak véleményét, hogy mire hallgasson: az eszére vagy az apró darabokra tört szívére?

“Ami miatt úgy döntöttem,hogy írok nektek és kikérem a véleményeteket az az a hatalmas csalódottság ami miatt már lassan egy hete nem tudok egy normális éjszakát végigaludni.

Február elején a semmiből előttem termett egy olyan helyes lány, akit én még életemben nem láttam. Nem is mertem egyből kezdeményezni (félénk lennék?) csak megjegyzésként odabiggyesztettem a postafiókjába, hogy mennyire tetszik:) Két napi levélváltás után találkozót beszéltünk meg, amit akkor  Ő szépen tologatott egyre későbbre. Kicsit agyaltam a végefelé mert engem másnap munka várt és nem akartam hullaként bemenni dolgozni. De megtört bennem az ellenkezés és belementem.

Amint megláttam (mosolyogva galoppozott felém) tudtam ,hogy bakkeeer, itt nem lesz semmi baj.Már az első percekben egy hullámhosszra kerültünk és ez így is maradt hajnali 2-ig !!! Életemben ilyen jól még senkivel nem éreztem magam, pedig van pár év mögöttem. Elsô látásra szerelem volt. Közben telt az idő és egyre többet találkoztunk és egyre többször aludt  nálam, amitől én olyan boldog voltam, hogy azt el sem lehet mondani. Tökéletes  volt minden perc, amit együtt töltöttünk és komolyan hittem, hogy igen,megtaláltam! Így telt el másfél hónap… de úgy éreztem ezer éve ismerem… Apró részletekben kezdett csak felvilágosítani, hogy Ő valójában milyen is.

Mindig azt gondoltam,hogy egy 30 feletti állandóan bulizgatós lány az nem biztos, hogy komoly kapcsolatra való, de mellette ez az érzés elhomályosodott bennem. Heti 1-2 egész éjszakás buli (kizárólag barátnőivel és leittasodva) és utánna a  szabadkozás, hogy rosszul érzi magát. Bár hozzáteszem, így is hajlandó volt találkozni pedig elég “szépen” nézett ki ilyenkor. Egyszer a buliból eltaxizott csak azért hozzám, hogy velem lehessen. Értékeltem ezt is. De szerettem és nem foglalkoztam vele. Az, aki szép az reggel is szép…ugye?! :D Nem foglalkoztam azzal sem, hogy jött a szakdolgozatírásának ideje és már nem  akart velem annyit foglalkozni mert hát ugye az sokkal fontosabb. Így is van, egyetértek! Ami bántott az az volt,hogy míg velem nem találkozott – pedig belementem a kutya- sétáltatós fél órás találkákba is –  addig barátnőire továbbra is szentelt elég időt. Közben végig állította mennyire jól érzi magát velem…

Kivitt a családjához is, ami szerinte nagy dolog mert 2 éve egyetlen pasiját sem  mutatta be nekik… igaz volt vagy 20 abban a 2 évben. Igen, ez sem érdekel, mert szerettem. Az utolsó 2 hét a két hónapból már sajnos nem a szerelemről szólt az Ő részéről. Kezdtem gyanakodni, hogy valami nagyon nem oké a lánynál, mert furcsán viselkedik és erősen megtört a kezdeti lendület. Ekkor minden velem vagy együttlétünkkel kapcsolatos infót törölt a  wiwes oldaláról… tudom nem számít a wiw és társai, de rosszul esett akkor is.

Később már mindent a szakdolgozatára fogott. Itt követtem el életem legnagyobb hibáját és tudta nélkül belenézetem a levelezésébe. Ő is megtette ugyanezt csak úgy, hogy velem együtt. Tudom undorító vagyok és esz is a fene emiatt, de talán sosem derül ki róla, hogy azokban a bulikban Ő rendszeresen flörtölget másokkal és plátói szerelembe esik a volt pasijaival. Nem tudom megcsalt-e, de talán ez már mindegy is. Nem fájna jobban! Amikor ezt elmondtam neki én erőltettem a szakítást de kemény fél óra múlva rájöttem,hogy  mekkorát hibáztam és lényegében megalázkodva könyörögtem vissza magam. Nem ment. 2 nap múlva találkoztunk, hogy ezt-azt odaadjak neki, ami nálam maradt, de megint furcsa lett a vége. Egymás karjaiban kötöttünk ki és ugyanott ahol összejöttünk:) Végülis sokat köszönhetek neki  mert olyan dolgokat megtettem amit eddig soha. Nyugodt és türelmes voltam mellette, kávét és reggelit vittem neki az ágyba… és nem érdekelt az sem, hogy “udvarolni” a 8. kerületbe járok, ahová eddig még autóval sem szívesen mentem be. Nem érdekelt az sem, hogy állandóan dohos szagú volt a ruhája, ami a penészes lakása miatt volt.

Egy hét telt el a szakítás óta és Ő először időt kért, majd 2 napja abban maradtunk, hogy végevégevége. Közölte, hogy végülis Ő a hibás mert nem szabadott volna belemennie egy párkapcsolatba, mert nem képes feladni a múltját és nem tud ezen változtatni. Ugye csak azt tudjuk nagyon megbántani, akit szeretünk? Még mindig nagyon szeretem és nem telik el perc,hogy ne gondolnék rá… tudom egy barom vagyok, de nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. Napok óta gyógyszert szedek, hogy ne remegjen kezem, lábam és ne legyen gombóc a gyomromban. Nem tudom meddig fog ez tartani, de kezdek félni. Forduljak szakemberhez,igyak és gyógyszerezzek tovább? Ez nem jó és csak magam pusztítom ezzel. Tudom, de csak így bírom elviselni azt a mérhetetlen nagy fájdalmat, amit okoz nekem  ez a történet. Sajnos keményebb dolog is megfordult a fejemben, de próbálok ezzel nem foglalkozni   mert élni szeretnék még. De nélküle? Annyira hiányzik,hogy a szívem szakad meg…pedig felfogtam,hogy már sosem leszünk együtt :(  Tud ilyet okozni egy másfél hónapos kapcsolat?Normális vagyok vagy tényleg csak megtaláltam az igaziigazi nagy Ő-t csak elcsesztem valamit? Van egy kedvenc idézetem: " tudni akarom,hogy akkor is velem vagy amikor épp nem vagy mellettem" Féltékeny lennék? Szerintem a párkapcsolat lényege,hogy el kell felejtsük az Én-t,hogy helyet kapjon a MI. Kérek mindenkit,hogy aki akar és tud az segítsen a véleményével de ne a helyesírásomhoz vagy fogalmazásomhoz szóljon hozzá:)   és ha lehet akkor a marshallman@freemail.hu címre küldje…. Üdv! Tamás  (aki hisz még a csodákban)”

Várom a további olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Category: Olvasói levél
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
21 Responses
  1. Erica üzenete:

    Szia Tamás!
    Én is hasonlóan jártam, mint te. Társkereső, levelek, egy hét múlva randi, vonzalom, s talán szerelem első látásra. Igen, őszinte volt, megmondta, hogy van egy felesége, aki nagyon beteg, ő külön él tőle. Egy hét után minden nap találkoztunk… kivéve a hét végét. Három szép hónap, kézfogásos, bújós szerelem. Gyerekeim első perctől imádták, ő is megszerette a srácokat. Mint egy szép család. :-) Aztán bennem kérdések merültek fel. Milyen jövőnk lehet nekünk a feleség mellett, akihez a férj rendszeresen hazajárt? Mi lesz karácsonykor, szilveszterkor? A gyerekeim szerettek volna az ő gyerkőceivel találkozni, most mit mondjak a fiúknak, miért nem lehet? És millió kérdés! Elmondtam neki a kételyeimet. Megdöbbent. Majd elment. Mindketten emésztettük magunkat, álmatlan éjszakák. Aztán egy hónap elteltével újra találkoztunk. Viharos, szerelmes két nap. Aztán csend. Egyik levelében azt írta, hogy szeret, csak el kell intéznie pár dolgot, aztán keresni fog… Igen, keresett (ma) és azt mondta, hogy közben kialakult egy másik kapcsolata, amiből próbált kilépni miattam, de nem sikerült. És egyébként is, a másik lánynak is van egy társa, így nem érzi azt, hogy a kapcsolatban csak ő lenne bűnös. Igaz, ott nincs szerelem, de majd lesz valahogy, most sodródik az árral.
    Talán hasonlít a történetünk…de én ebben sem vagyok okosabb. Bár lehet, ha jól meggondolom mind a ketten jól jártunk. Biztos, hogy neked egy olyan lányra van szükséged, aki rendszeresen bulizik és iszik, és aki valószínű nem is szeret téged? Kinek jó egy kiszolgáltatott, egyoldalú kapcsolat?
    És nekem olyan srácra van szükségem, aki mellet nem tudom mi lesz holnap?
    Még egy két álmatlan nap, aztán már könnyebb lesz. És te fiatal vagy, még nem tudod, de mindent túl lehet élni. :-) Csak mosolyogni kell!
    Jó éjszakát! :-)

  2. tükör üzenete:

    Tamás bár nem tudom hány éves vagy, mert nem derül ki a leveledből, szerintem foglald el magad amivel tudod… barátok, sport, egyéb passziók, munka… és ne gondolj rá, mert csak magadat emészted fel.
    Értelme ennek meg nincs, pláne úgy, hogy nem volt teljesen őszinte veled szemben, és tudnod kell sok esetben a barátnők sem kapcsolat barátok. Itt arra célzok, hogy frusztrálja őket, ha másnak van barátja, megtesznek mindent, hogy akadályt gördítsenek, vagy megmételyezzék a másik boldog párkapcsolatát. Lehet tudat alatt nála elérték.
    (Bár azért egy szakdolgozatírás sem egyszerű, megannyi idegeskedéssel jár, ezt is tudnod kell.)

    Hidd el, jön még másik “busz”…. és lehet az első szakítás alkalma után nem kellett volna visszakönyörögnöd magad.
    Az ilyen helyeken hemzsegnek az ilyen nők… tudják magukról szépek… esetleg összeszedtek annyi rutint, hogy kell valakit kifacsarni – élj a mának szlogen – … hogy kell magukba bolondítani… ha megkapták azt amit akartak már részükre nem érdekes a további történés.

    De az is lehet pont belebotlottál egy olyanba aki titkon felejteni akart, de nem tudott, egy darabig gyógyír voltál számára. Csak vigyázz Te se ess abba a csapdába, ha megismersz valakit, hasonló módon építsd le, mint ahogy ezt most és így megtette veled.
    Szerintem lépj tovább…. és lépj a felejtés útjára… vagy rúgj be te is a haverokkal :-) Egy nő után sem szabad keseregni…..

  3. permanencia üzenete:

    Az erős gyökeret fúr a mélybe, megpihen, majd szárbaszökken, virágba borul, s előbb-utóbb termőre fordul. Kiirthatatlan, mint a tarack. Az első fuvallatig a pitypang is csodaszép.

  4. Ildikó üzenete:

    Igen, erre szoktam mondani, hogy nagy szerelemnek nagy szar a vége!
    Igen ismerős az érzés, se vele, se nélküle, őrjöngés hogy már nem az enyém, ugyanakkor megmagyarázom magamnak hogy helyesen döntöttem, nem vagyunk egymáshoz valók, hallgassak az eszemre, és ne a szívemre! Még most is sokszor ezt mondom magamnak a mai napig, ne kergess álmokat nem ér csalódás!
    Sok mindent kibír az ember, és mindig tanul a múlt hibáiból, ez így van rendjén, hogy tudjuk a következő kapcsolatban az ilyen hibát már ne kövessük el!, mindig van másik kiút, mindig van más lehetőség, csak nem szabad feladni a reményt!
    Aki nem reménykedik, az beletörődik a lehetetlenbe, pedig nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember! Ember küzdj, s bízva bízzál!……

  5. Rita üzenete:

    Amikor egy szerelem véget ér, az valódi veszteség. Meg kell gyászolni. A fájdalmat nem lehet megspórolni, éppúgy része az életünknek, mint az öröm. A kettő nincs egymás nélkül. Az alkohol és a gyógyszer menekülés a valóság elől. Hagyni kell, hogy fájjon, úgy előbb elmúlik. Mindenképp idő kell hozzá.

  6. kicsi NŐ üzenete:

    Örülj, hogy két hónap után kiderült, és nem herdáltál el éveket…

  7. tükör üzenete:

    Megint írtam egy hosszabb lélegzetvételű levelet a tárgyban, de eltűnt az ájerben. Csak annyit röviden… jön a következő busz, bé kell rúgni azt elfelejteni a leányzót. Az őszinteségével valami problematika leledzett.
    (Bár abban sem vagyok biztos, átnézve az internetet, hogy levélírónk egy nyugodt, türelmes emberke. ) Mindennek 2 oldal van.

    Majd ha lesz időm, talán ismét megfogalmazom, most megyek ápolom magamat valószínű ritkábban is írok…. sajnos rossz híreket kaptam magamról :-(

  8. Rita üzenete:

    Amúgy teljesen jellemző a mai világra, adjanak egy pirulát és egycsapásra szűnjön meg minden bajom. Ha ennyire nyápicok vagyunk, mitől működne a párkeresés vagy a párkapcsolat? Nulla frusztráció tűréssel. Nem lehet mindent könnyen megúszni.

  9. She üzenete:

    Igaza van Ritának!
    A bánatot is és az örömöt is meg kell élni. Máshogy nem lehet egészségesen továbblépni, csak ha hagyod, hogy átjárjon a fájdalom tisztán és józanul. Ha kell, sírni kell, üvölteni kell… hagyni, hogy átmenjen a lelkeden. Az csak tőled függ, hogy hagy-e kárt benned… de tudnod kell, hogy egyszer ennek is vége lesz. Napok, hetek, hónapok múlva csendesedik, szépül és EMLÉK lesz.

  10. Csabi üzenete:

    Ezzel én is úgy vagyok, hogy nemcsak a boldogság az élet velejárója, hanem a csalódás is. A rosszat is meg kell élni, mert leküzdésük erősebbé, bölcsebbé tehet – vagy nem, de mindenképp lehet belőle valamit tanulni. :) Aki képtelen tanulni a saját kárán, ne lepődjön meg, ha sokkal többet fog csalódni. Egyszerű a képlet: nem illik hozzád. Felejtsd el, és lépj túl a dolgon, ahogy pl. én is megtettem már az előző szakításom óta (páran még biztos emlékeznek itt rá). Nagyon szerettem, és még mindig szeretem, de nem kezdenék vele új kapcsolatot. Ez az én filozófiám, amit újfent sikeresen alkalmaztam: aki egyszer elhagyott, az legyen továbbra is boldog nélkülem, majd másvalakit teszek hihetetlenül boldoggá. Csak a kislány hiányzik, de piszkosul! :( Tudom, hogy 23 évesen még nem ezzel kell törődnöm, de imádtam foglalkozni vele, ajándékot venni neki, leülni játszani vele, és megtanítani az élet kisebb-nagyobb dolgaira (hiába volt 3 éves, nagyon eszes érdeklődő volt). Ha valakit, akkor őt biztosan nem fogom elfelejteni még hosszú-hosszú ideig.

  11. Rita üzenete:

    Örülök Csabi, hogy sikerült túllépned azon a halálra ítélt kapcsolaton. Remélem a következő jobban sikerül.

  12. höhö üzenete:

    höhö! Kihalt a fórum :)

  13. tükör üzenete:

    túlgyógyszerezték magukat a csalódásoktól…

  14. Csabi üzenete:

    Én is azon gondolkoztam, hogy eléggé lehalt a fórum – tán mindneki becsajozott/bepasizott? :P

    Egyébként Rita azóta nem sok jó élményem volt a párkeresésben: 3 “jajdeszimpivagyafotódésazéletviteledmindjártbeszarok”-(majd a személyes találkozón)-”nemrádgondoltaménmásvalakitkeresek” randi, egy csaj, aki imádta, ahogy csókolom és simogatom a melleit (de ennél többet nem akart), egy csaj megmutatta, milyen egy igazi férfi adatlapja (ijen-ojan jo dólgok vóltak a nöhöz intézwe – gondolom, érted a stílusbeli célzást), és helló. A randik alatt mindig olyan egyedül éreztem magam, jobban, mint előtte vagy utána (fapofa tekintet, kb. 0 értelmes válasz, és töméntelen mennyiségű keserűség a pasik miatt). Nem is baj, hogy elkezdtem dolgozni, van mi sokkal értelmesebbet csinálnom. :S

  15. Csabi üzenete:

    Ja, és egy kis örömhír azok számára, akik néhanapján maguk alatt vannak a magánytól: mindjárt itt a 2012-es világvége! :)

  16. the_ugly_truth üzenete:

    Tényleg behalt :-D

    Ámbár a mellnyalogatós sztori tetszett
    (ezt azért írtam le, hogy erősítsem a nőkben azt a sztereotípiát, hogy a pasik ciciperverzek. Teljesen igazuk van! Azok! :-P)

    2012:
    Nem lesz vége, csak átfordul a maják naptára, mint az autóban a km óra :-D

  17. Zsuzsa üzenete:

    KEDVES TAMÁS! NEM AKARLAK ELKESERÍTENI, DE EZ, AZ ÉRZÉS SOHA NEM FOG ELMÚLNI! TAPASZTALATBÓL TUDOM. NEKEM IS VOLT, EGY IGAZI NAGY SZERELMEM 18 ÉVESEN, EGY HÓNAPIG TARTOTT. Ő GAZDAG VOLT ÉN SZEGÉNY, ÉS AZ Ő SZÜLEI, ELTILTOTTÁK TŐLEM. MOST 44 ÉVES VAGYOK. VAN KETTŐ FELNŐT GYERMEKEM, KETTŐ HÁZASSÁGON TÚL VAGYOK. DE HA BÁRMIKOR AZT MONDTA VOLNA, HOGY MENJEK, ÉN HAGYTAM VOLNA CSAPOT, PAPOT, ÉS MENTEM VOLNA! DE NEM ÍGY LETT, ÉS AZÓTA IS, HA RÁGONDOLOK, NAGYON FÁJ A SZÍVEM! MERT HA IGAZÁN SZERETTED MINDIG A SZÍVEDBEN FOG MARADNI! AZT TUDOM TANÁCSOLNI, LÉPJ TOVÁBB, PROBÁLD MEG MÁSSAL! EGYET TUDOK, A FÁJDALOM CSÖKKENI FOG, DE ELMÚLNI SOHA! TOVÁBB KELL LÉPNED, MUSZÁJ! MUSZÁJ!!! NAGYON SOK TISZTELETTEL, ÉS MEGÉRTÉSSEL, ÜDV.: ZSUZSA

  18. höhö üzenete:

    TUT! Csak feltételezés hogy átfordul a maják naptára, ugyanis az egészen pontosan úgy fog kinézni, hogy 13.0.0.0.0 (hátulról visszafelé: napok. hónapok, évek. 20 évek 400 évek) merthogy mindíg 1-20-ig megy a számozás, ezért egy kicsit el vannak tolva az évek is. így ugye egy hónap 20 napból áll, egy “év” 20 hónapból. De ők az évet nem a nap körüli kerignéshez viszonyították, mert pontosan tudták hogy egy nap körüli keringés (már ha tudták hogy az az) az 365- napból áll. Mi sem bizonyítja ezt jobban egy maja piramis, amelynek 4 oldalán 91-91 lépcsőfokvan, plusz 1 szentély a tetején. Számoljatok csak után :) Ez a csúnya igazság.

  19. höhö üzenete:

    ja bocs, 0-19-ig megy a számozás… na és a lényeg hogy nem biztos hogy átfordul, lehet hogy megy tovább, és majd 19.19.19.19.19-nél fordulá át, és na akkor lesz a világvége. De akkor nekünk már nem lesz fontos a párkeresés, mert már rég esznek minket a kukacok.

  20. the_ugly_truth üzenete:

    Köszi a javítást/infót!
    Megyek és utánaolvasok.

  21. Igor üzenete:

    Mitegyek h joblegyen????a lányal két évet jártam szeretem tisztaszivböl kidobot engem!!!már 5 hónapja és azotais szenvedek mitegyek h joblegyen???irj

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: