Amúgy ma biztosan van valami vírus a levegőben, mert a mai napon legalább 4 lány írt levelet, hogy szimpi vagyok nekik, és szívesen megismernének. :) Nah, de holnap munka, és most a hét nagyon hajtós lesz, mert gondolom projektleadás lesz, és még ezer dolgom van – imádom a munkám, most olyan boldog vagyok, még ha a társkeresésben nem is vagyok egy álompasi, és az esetek 99%-ban elutasítanak! :)))

Azt inkább nem írom le, én miért nem voltam kitartó és elégedett, mert aztán megkapom, hogy megint „egy negyven feletti, többgyerekes panaszkodása”, abból meg kösz, nem kérek.

Mit gondolsz azoknak a nőknek, akikre ráillik, hogy „hűséges, kitartó, elégedett, megbízható”, mit mutatnak fel cserébe férfitársaid? Nyomdafesték hiányában nem tudom leírni :-), de elképzelheted.

Fordítsunk egyet a dolgon: Ha a nő azt adja, vállalja, amit ti szeretnétek, mit kaphat, mit várhat?
Ugyan egy hasonlót már nem is olyan régen kérdeztem, akkor nem tudtam eldönteni a válaszod kijelentés volt-e vagy kérdés, de nem, nem elég leadni a fizetést hó elején az egész havi szexuális élmény reményében:-), és ráadásul sokan vannak, akik le sem adják… és úgy várják. :-) Persze, biztos vannak, akik leadják, a szexuális élmény meg elmarad…
Viccelődhetünk, de a társkapcsolat nem (csak) erről szól.

Ahol rendben mennek a dolgok férfiúi vonalon is, ott nem kell nyelni és tűrni a női vonalon.

Mondjuk az igaz, a nők maguk alatt vágják sokszor a fát. Igen, én is beleestem először abba a hibába, hogy az indokolatlan kötekedések után, egyre kevésbé volt kedvem bármit is jobban csinálni. Úgy gondoltam minek, ugyanaz az eredmény, akkor is, ha szívem-lelkem kiteszem és akkor is, ha nem. Szerencsére időben eszméltem. Nem höbölögtem, amikor meg kellett tanulnom a benzines fűnyíró beindítását például, hanem pozitívan arra gondoltam, de jó ezt is meg tudom csinálni.

Semmi kényszerről nincs itt szó…
Épp azt szemléltetettem, egyes nőknek önmaguktól eszébe sem jut sok minden – ülnek a gép előtt, szalad a lakás, de elvárják, hogy a férfiak körülugrálják, szórakoztassák, ide oda vigyék, pénzeljék… a kis kereplő meg elég rendesen jár, főleg barátnős körben… :-)
Ha meg nem kapják meg azt amit a tévében látnak, vagy épp álmukban és unalmukban elképzelnek, dobbantanak egy másik pasi irányába…. vagy rögtön az internetes társkeresőn kötnek ki lenge ruházatokban, hogy kipróbálják magukat….

Hirtelen azt hittem, olyan jó hatással volt rád a hozzászólásom, hogy meggyógyultál, de úgy látom még mindig beteg vagy. :-)

Miért is kellene nyelni és tűrni? Nem attól férfi valaki, hogy ezeket elvárja, kikényszeríti.
Ha lenne hozzá tehetségem, visszavarázsolnálak néhány évvel a múltba a helyembe, és kíváncsi lennék, mennyi ideig tűrnél, nyelnél? Mennyi ideig tűrnéd mondjuk a borotválkozás utáni maradványt, vagy lenyelnéd-e? :-)

„egy nőnek kell többet tennie, felmutatnia, segédkeznie”
S közben még legyezzen is a pálmalevéllel? :-)

A hajszál, az hajszál marad a lefolyóban, mindegy hogy valaki egyedül van, vagy párban él, vagy vágyakozik.
Sőt ahogy tovább egyedül marad az ember még jobban nem tűri meg azt, hogy más után takarítson.
Férfiként amondó vagyok egyedül is lehet rendetlenséget okozni, de ha segítség nincs a nő részéről, vagy nem veszi észre a dolgokat, ott már nagy baj van. Pedig ezeket a “fogásokat” eleve gyerekkorától, nevelés, rászoktatás által kellett volna elsajátítania.
Mint azt, hogy buszon átadjuk a helyet az idősebbeknek, vagy a terhes nőknek.
Én úgy veszem észre sokan nehezen szembesülnek az emberek a hibáikkal, hiányosságaikkal, és férfiként is azt mondom, egy nőnek kell többet tennie, felmutatnia, segédkeznie, pláne, ha a férfit megkívánja tartani vagy szerezni. (Soknál az a baj főleg az internetes pillangók táborában, hogy ezt a testiséggel próbálják kiváltani. ) Csak sajnos manapság a nők elfelejtettek nyelni és tűrni….

De beszélgessünk a nők elsárkányosodásáról is, mikor alapjában biztonságban érzik magukat és azáltal próbálják a férfiakat pattogtatni, kihasználni, nem utolsó sorban a mai kor vívmányaként – legfőképp anyagilag… :-)

Nem kell bocsánatot kérned. Azért írtam, hogy teljesen egyetértek vele, mert annak a „hagyományos szerepnek” kellene lennie az alapnak. Azért akadnak kis hazánkban olyan párok, ahol működhetne ez az alap. A szerepek sérülése mindkét oldalon (női-férfi) többféleképpen is történhet, ezt most nem sorolnám fel.
Az biztos, nagyon könnyű itt egymást félreérteni, egész egyszerűen azért, mert mindenkinek más-más élete volt, más-más gondokkal, mint ahogy mindenki más ok miatt van jelen pillanatban egyedül.
Éppen ezért egy általános megfogalmazás mindenkinél más érzést kavar fel, a saját szemszögéből mást érez fontosnak az adott szövegből. /Úgy fogalmaznék, más miatt sérült a szerep, hogy következetes legyek :-)/
Ha valakihez hűtlenek lettek, tesz rá, hogy mi volt a „takarítással”, másoknak az okozhatott problémát, hogy kihasználták (pl. anyagilag), másnál meg az, hogy „emberszámba” sem vették. Van, ahol az jelenti problémát, hogy sok volt a gyerek, van, ahol az, hogy nincs, esetleg nem is lehet. Aki özvegyen marad, mit nem adna néhány lefolyóban lévő hajszálért.
A „párkapcsolatosdi” nehéz és összetett dolog, és tényleg az a legjobb, amit már te is említettél: bűnbak-keresés helyett átgondolni, mi mit ronthattunk el.

G.Andras

Tudod, sok esetben a kapcsolat elején pl. nem hagyják szét a cipőt, csak jóval később érzik úgy a felek, hogy most már mindent szabad. Abból sem szabad messzemenő következtetést levonni, hogy valaki odaégeti-e a teát. Én húszas éveim elején nem voltam egy konyhatündér, most sem vagyok, de már régóta jól tevékenykedem a boszorkány-konyhámban. Megtanultam, mert akartam: szakácskönyvekből, kollegáktól, ismerősöktől, néhány fortélyt ellestem a TV-ből. Viccesen azt szoktam mondani, úgy főzők, mint ahogy vezetek. :-)

Egyébként én sem takarítottam napi szinten, sőt – de a sár az teljesen más, annak nincs helye a lakásban, és ha rászárad a padlóra (miután a kutya széthordta az egész lakásban, gondolok itt főleg a szőnyegre és az elérhető közelségben heverő ruhákra), akkor lehet kézzel súrolni. :S

Most épp alakulófélben van egy kapcsolatom egy 19 éves lánnyal. Ma volt a második randi. Kicsit esetlenül csókol, de mellettem hamar meg fog edződni – még abban is. :) Sajnos erről a dologról még nem esett szó, pedig igen fontos elem egy harmonikusan működő kapcsolatban, a “csak lelki dolgok”-ból pedig már kinőttem. Hmmm, majd lesz ahogy lesz, de feltétlen az elején meg lesz ez is beszélve, hogy később ne okozzon problémát.

Hasonlóan gondolkodó, egyirányba néző emberek között szerintem nem vita tárgya, mire kell költeni és mire nem, ki hordja a nadrágot és ki a szoknyát.
A mai gazdasági helyzet (válság) is annak a következménye, hogy (az USA-ban) egyesek túlvállalták magukat, nem addig nyújtózkodtak, amíg a takaró ér, hanem jóval tovább. Van kinti ismerős, aki egy egyszerű melós fizetésből, mondjuk egy átlagos jövedelemből tart két autót, emeletes családi házat, motorcsónakot és minden évben hazajönnek látogatóba, a párja nem dolgozik. Azt mondta évekkel ezelőtt, hogy a hiteleit ki tudja fizetni, de hirtelen jött kiadásokra már nincs félretett pénze. Ilyet szerintem mindenki tud mondani az ismerettségi köréből, akár itthon, akár külföldön.
Másik téma. Egy jó kapcsolatban nem lehet kérdés, hogy ki vigye ki a szemetet, ki vigye szerelőhöz a kocsit, ki főzze a vasárnapi menüt. Ha ez nem működik, akkor miért kellett elkezdeni az egész együttélést vagy pláne házasságot? Mert az egyik azt gondolta, hogy a másik majd megfog változni? Ugyan, ugyan!!! Aki nem rakja el a cipőit a hazajövetele után, az 20 év múlva sem fogja, az a nő, aki a teát odaégeti, abból sohasem lesz mesterszakács. Akinek nem tetszenek a másik szokásai, az miért erőlteti a kapcsolatat? Azért a trehány nőknek (pasiknak) ellentételei sem sokkal jobbak! Ahol naponta porszívóznak, egy morzsát sem lehet leejteni, mindent vissza kell tenni használat után a helyére, az sem sokkal jobb, pláne ha kisgyerekek is vannak a rokonságban. Én segítek elpakolni, felhozom a pincéből a zöldséget, elmegyek a piacra, nagybevásárlást is elintézem, tárgyalok az autószerelővel, de nem főzök vasárnapi ebédet, de ha a páromnak kedve szottyanna naponta kitakarítani, abban már nem lennék partner, holott én sem akarok disznóólban élni, de mindennek van határa.

Andras

A disznó a legtisztább állat lenne, eggyetlen problémája hogy disznóólban tartják.

Ha én akarok a társamra figyelni, megteszem, akármilyen fáradt is vagyok. Ha a társam is akarja még inkább. Persze változik a helyzet, ha a társam nem akarja. Ott már azon kell elgondolkodni, akarok-e ilyen életet, társas magányt.

Néha én is fáradtan megyek haza, de minden este olvasok a fiamnak mesét. Sokan még ezen is meglepődnek. Még óvónők is. Amikor a lányaim kicsi voltak, nekik is olvastam.

Igazad van az ember teljesítőképessége véges, többfelé szakadni pedig nem lehet. Meg lehet teremteni az egyensúlyt, de csak egy fél nem elég hozzá.
Nálam sem állnak glédában a dolgok, nem tartom a szennyest színenként külön szemetesben például :-) Néha hagyom, hogy a gyerekek kitombolják magukat.

Visszatérve az általam említett házaspárra, a legnagyobb baj velük is az, nem mérik fel jól az erőviszonyaikat, a külvilágnak (a jobb módú ismerősöknek) akarnak megfelelni, miközben a felszínen élik az életüket. Náluk nincs gond a pihenéssel, csak ott is „elszállnak”, de nagyon.

Az akarás sajnos kevés. Át kell gondolni az életüket, képesek-e, valójában akarnak-e ennyi mindennek megfelelni és ha nem, változtatni amíg nem késő. Az ember teljesítőképessége véges. Aztán egy nap arra ébrednek, csücsülnek a szép házuk medencéjének partján, nézik a drága fürdőruciban lubickoló kölyköket és nem értik, miért nem érzik jól magukat a bőrükben. Az évek telnek, a személyiség csak merevebb lesz az idő folyamán, a test elfárad, az anyagi javak egyre rövidebb időre boldogítanak. És azt kérdezik maguktól: ennyi volt az élet? Lehet a felszínen élni az életet, de nem érdemes. Az anyagi kényszer persze nagy úr, de nagyon nagy szükség van a pihenésre is. Akár egy kis kupi árán néha.

Rugalmasság = Szerepek átvállalása MINDKÉT OLDALON!!!

„Fáradtan, idő hiányában hogyan lehet egymásra figyelni?„ Akarni kell, ennyi a titok.

Amiket leírtál, azok a hagyományos férfi-női szerepek. Kérdés, egy nem hagyományos világban mennyire tarthatók. Nem a szerepek sérülése vezet a kapcsolati konfliktushoz, sokkal inkább az, ha mereven ragaszkodnak hozzá a felek. A rugalmasság hiánya és az erőn felüli életszínvonal hajszolása túl sok erőfeszítést kíván, nem csoda ha belefáradnak. Fáradtan, idő hiányában hogyan lehet egymásra figyelni? Sehogy. Kifullad a kapcsolat, kiüresedik. Az idő meg csak ketyeg. Ebből lesznek a 40 éves elváltak. Aztán jönnek ide Tükört boldogítani.