Nekem sem egyszerű… (6.)

Online randiközvetítés 4.

Kedd. A mozi nem valósult meg, mert szereztem egy fanatasztikus kölcsönautót (Peu 407 SW) és kihasználva az jutott az eszembe, hogy leviszem ôt a Dunakanyarba. Laza egy órás kényelmes autókázás közben beszélgetünk, egyre szépült körülöttünk a környék, majd megérkezve a csendben sétálva, padra ülve, a Duna sodrását nézve, elmerengtünk a lemenô nap fényében. Kicsit ugyan beborult az ég, ám még így is kellemes volt a környezet, kellemes volt kiszabadulni. a nyüzsgô városból A szél is megérkezett és hosszú hetek után egy picit még fázhattunk is.
Hazafelé menet egy piros lámpánál lazán elkaptam és megcsókoltam. Meglepôdôtt, így még soha nem csattant el az elsô… Bevallom még nekem sem, de legalább “emlékezetes és formabontó” marad: mennyire gáz lett volna a lemenô nap sugaraiban, nem? :-)
Aztán még vacsiztunk egyet Szentendrén és utána gyorsan hazavittem, mert egyrészt már 10 is elmúlt, másrészt mert elkezdett ásítozni: fáradt volt. Nem akartam nyújtani, mint a rétestésztát, a jóból is megárt a sok(k). A kocsiban – házuk elôtt – még egy picit belebeszéltem a szájába közelrôl s megbeszéltük a következô randi idôpontját.
Konklúzió: minden elôírás szerint történt, nagy csalódás vagy nagy pozitívum nem volt. Talán építgetjük felfele normális rendben a kapcsolatunkat, habár a volt pasija megint hívta a randink közben! Ebbôl még lehet kavarc…

Category: Magánrandijaim
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
3 Responses
  1. Somos Ibolya üzenete:

    Az élmény csodálatos bizsergetöen szép lehetett de a telefon kapcsolat azt jelenti még nemszakadt el a másiktol és nem is fog.Te csak egy vikkend voltál.Ezt biztosra tudom 40 év után szakitott el egy telefon a férjemet tölem.Alelki érintkezést nagyobb bünnek és tartosabbnak érzem mint a szekszuálisat.Üdvözöl Ibolya

  2. marica üzenete:

    Ibolyának teljesen igaza van!!! 6 éves kapcsolat “van,vagy lesz”befejezve,a 28 éve elvált volt feleség miatt.Elég egy telefon és az én drágám összerezzen és teszi amit az ex mond.Semmi baj nem lett volna ezzel,ha én a szívből jövő szerelmemet és ezen kívül is mindent nem adtam volna bele ebbe a kapcsolatba.?géret volt,-mindent elrendezek és meglátod,hogy együtt lehetünk -véglegesen.Ide költözöm csak várj még egy kicsit,stb.
    Rájjöttem,igaz sok évnek kellett eltelni és nagyon nagy árat fizettem ezért a “részéről nem létező” szerelemért,de akarom,hogy felébredjek és véget vessek,ennek a kínzó,fájó,megalázó szerelemnek.Ennyit a fiúkról és a lányok hiú ábrándjairól.

  3. Lara üzenete:

    Szerintem igenis fontos az hogy beszéljetek, -jenek egymással a felek szakítás után.
    Az én ex-pasim elvált volt, ő például durván nem volt hajlandó az ex-feleségével szóbaállni. Ez sem a lezárás azt gondolom,gondoltam mindig is.
    Talán az lenne a helyes ha az amit a két fél együtt épített fel közösen is bontodna le. ?gy nyilván hosszabb de aki azt gondolja egyik napról a másikra túl lesz mindenen rendesen átvágja magát.
    Persze új elméletemet még nem volt időm kipróbálni, és lehetőségem sem mert most meg velem nem áll szóba:)

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: