Nekem sem egyszerű avagy szemelvények saját tévelygéseimből 12.

Taktikát váltottam, igen tisztelt hölgyeim és uraim! Elég az elcseszett estékből, elég a ronda avagy lökött hölgyekre elpazarolt értékes órák cappucinóval nyakon öntött lehúzásából! Oly sok időm ment már rá a felesleges randikra, miközben annyi, de annyi teendőm lenne ebben az életben! Fontos lenne a rendezett magánéletem is, de most felébredtem és rájöttem: nem áldozhatom fel az összes szabadidőmet párom megtalálásának érdekében! Hogyan lehetne megoldani, hogy az elkerülhetetlen kudarcos randik mellett a saját életem is folyhasson a maga medrében?
Gondolkoztam és rájöttem a megoldásra!
Módszer neve: két légy randi.
A taktika a következő: el kell intéznem ezt avagy azt. Mi lenne, ha ezt közösen tennénk? Miért kőbe vésett szabály, hogy csak a fenékformájúra koptatott teaházi-kávézói székekben ücsörögve lehet ismerkedni? Dehogy! Rúgjuk fel és üssünk – szerencsés esetben – két legyet egy csapásra!
Nemrégiben felújítottam a lakásom. Kellett bele pár berendezési tárgy. Irány az Ikea! A helyszín kultúrált, a bútorok közt sétálva rengeteg téma adott – a lakberendezéstől kezdve az ízléséig -, ráadásul étterem is van! Aktivítás ezerrel, hiszen célirányosan is kell közben mozogni, meg kell találni azokat a tárgyakat, amikért jöttünk: így közösen dolgozunk egy célért, ennél fesztelenebb ismerkedési lehetőség nincs is!
Nemrégiben egy hölggyel oda beszéltem meg találkát. Mondanom sem kell a kis fényképeken nem rendelkezett oly – khm, hogyan is mondjam ezt finoman(?) – román bányász arcvonásokkal, mint a való életben. Rémületemen az idő múlása sem tompított. ?gy áldottam magam az ötletért, hogy a szűkős szabadidőmből nem dobtam ki egy teljes estét és legalább design tanácsadómnak felhasználhattam!
Gazdagabb lettem egy fogassal és egy letesztelt jó randimódszerrel! :-)

Kedves olvasóim: ti milyen többcélú randihelyszíneket találnátok ki?

Category: Magánrandijaim
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
84 Responses
  1. Judit üzenete:

    Szia!

    Több írásodat is olvastam, és nagyon tetszenek! Ez a mostani nekem nagyon kreatív!! Végül is sehol nincs lefektetve, kőbe vésve az, hogy csak egy étterem vagy egyéb jól menő hely lehet egy találkozó színhelye. Bár végig gondoltam, ahogy elolvastam a legújabb “epizódot”, lehet, hogy én meglepődnék, ha a randipartner egy ilyen helyszínnel állna elő, de azt hiszem nem ellenkeznék.
    Nem tartok rosz ehlyszínnek egy kiállítást sem, oersze ehhez az is kell, hogy a partner is örömét lelje benne, hogy legalább egy kicsit érdeklődjön a téma iránt. Ez lehet, hogy kicsit necesebb vállalkozás lenne, mint az IKEA.
    Engem évekkel ezelőtt az egyik srác (netes ismerettség) biliárdozni vitt el! Mivel szeretem, illetve szerettem, mert rég nem volt rá lehetőségem, tetszett az ötlet.
    Remélem, más is rátalál erre a cikkre és jönnek még ötletek! Azokból sosem elég!

  2. Évi üzenete:

    Kedves Blogiró!

    Valahogy az az érzésem, hogy ez a “lezavarom a randit, 2 legyet..stb..” felér egy gyors és kósza numera feelinggel.
    A randihoz idő kell. A randihoz türelem kell. A randihoz még sokminden kell, nem mondom 2.,3.,sokadiknak jó ötlet az IKEA és társaik,de elsőnek..????
    Vagy csak én vagyok ódivatú? hm? Hol vannak az öszebujós, egymásszemébenézős, pirulós, levegőizzós kis találkák? Biztos nem az IKEA-ban köttetnek…
    Vásárlás közben mit is nézhetek? Biztos nem a partnerem tekintetét az akciós tányérkészlet mellett..Amúgy is modortalanság, ha nem forditasz 100% figyelmet a társadra-mégha kaktuszba ülve érzés kerit hatalmába az elvárt , de nem kimondottan megvalósult személy jelenléte.
    Egy szó mint száz: egy randi nem instant, ha valóban keresel és valóban komolyan, akkor szánnod kell rá időt is!! És nem fogalmaznék ugy, hogy elvesztegetett..

  3. A Blogger üzenete:

    Elméletben szép. mindaz amit mondasz Évi. A gyakorlatban – sok-sok 100%-os figyelmet fordító, szerelmet, szép és kedves lányt mégsem eredményezô találkozás (inkább csak annak nevezem és nem randinak, mert nemhogy vonzalmat, de még alapvetô tetszést sem hozott nálam meg a lány s ennek lehetett oka taszító jelleme, unszimpatikus volta avagy voltom, külseje és gesztusai, stb) után – joggal lehet csalódott a férfiember.
    Egyébként az elsô találkozás inkább informatív és figyelemfelkeltô nem pedig lázas érzelmeket hozó. Legalábbis a neten. És ha eljutunk a másodikig, akkor már lehet egymás szemébe mélyen nézô is…

  4. Eszti üzenete:

    Ha már ötletekről beszélünk, én már beszéltem meg elsőrandit a Ferihegyi reptér érkezési oldalára, amikor hazafelé jöttem valahonnan. Az biztos, hogy nem szokványos, érdekes, izgalmas – tutira a torkodban dobog a szíved mielőtt kinyílik a fotocellás ajtó, ha nem jó az első benyomás, akkor az illető csak hazavisz, ha viszont úgy néz ki, valami elkezdődhet, akkor lehet folytatni valami szokványosabb “randihelyen”. Persze lényeges, hogy ez ne egy 28 órás repülőút után történjen, hogy lehetőleg még egy kicsit hasonlíts a feltett fényképeidre :-)

  5. Mágnes üzenete:

    Szia, és gratula! Megpróbálkoztam az alvással, de nem igazán jóttek az álommanók, tehát gépet bekapcs, és indul a keresgélés. Ide vetődtem. Szóval , nem bánom. Végigolvastam pár írásod, hol megnevettettél/keserű élettapasztalat, de ez a veled együtt nevetek katagória, és nem a ki!/, hol pedig elgondolkoztam azon a tükrön amit elém is tettél. Ütős, élmény volt itt lennem! Új év, akkor kívánok Neked is: Találd meg akit keresel!, ja és persze magamat se kímélem, nekem se ártana már az a bizonyos Mr. Az ötletességed pedig csak díjazni tudom:)

  6. László üzenete:

    Kedves Eszti! “a nem jó az első benyomás, akkor az illető csak hazavisz”
    hmm azért ez elég érdekes, ez a kihasználás urambocsá hitegetés fogalmát meríti ki, szóval az “annyit várok el amennyit adni tudok” ebben az esetben sántít szerintem.

  7. Eszti üzenete:

    Kedves László! A “nem jó az első benyomás” nemcsak az én részemről fordulhat elő, hanem a másik fél esetén is igaz. És szerintem jobb 20 kínos percet eltölteni együtt egy kocsiban, mint mondjuk 2 kínos órát egy étteremben, úgyhogy nem tartom kihasználásnak a dolgot. Ennyi erővel bármilyen “randit” tarthatunk kihasználásnak azzal szemben aki mondjuk a vacsorát/kávét/teát/koktélt fizette, nem?

  8. Judit üzenete:

    Kedves László!

    Nem értek egyet Veled! Nem kihasználás az, ha egy lányt hazavisz valaki és tegyük fel ez volt az első találkozás. Ha nem szimpi a srác, egy intelligens nő úgyis megmondja, hogy bocsi, nem ilyennek képzeltelek, vagy hasonló! Hitegetés az lenne, ha többször is, több másik sráccal is eljátszaná (párhuzamban) ugyanazt: Étterembe, moziba, színházba vitetné magát… Aztán úgy a 4-5 alkalom után csak úgy lazán eltűnne, ahogy azt egyes férfiak teszik, akár már az első találkozás után is…
    Lehet, hogy ez személyes tapasztalatból írtad??

  9. Irén üzenete:

    Kedves Eszti!
    Én ezt első randiként lehúzásnak érezném, ha férfi lennék!
    Jó szó rá az “ingyentaxi”. Akkor már inkább az ikeás változat!:))

  10. László üzenete:

    Természetesen saját tapasztalat, viszont a nő nem mondta meg hogy bocsi de nem, hanem hallgatott, és ha korrekten megmondja akkor még haza is viszem.. de így hazafurikáztatni magad, aztán meg nem fogadni a megkereséseket email, telefon.. na az szerintem nem szép dolog.
    Egy idegent sem kérsz meg arra hogy vigyen haza a reptérről, ugye? főleg egy neked nem szimpatikus idegent, miért lenne ez más helyzet, mert miután eldöntötted hogy nem jön be a másik onnantól kezdve idegen. És jöhetnénk a gesztusokkal, hogy igen egy hölgyet ígyisúgyis illik hazakísérni.
    És igen, én szoktam fizetni az első kávét/teát/forralt bort, és általában ehhez ragaszkodok, még akkor is ha tudom, hogy nem lesz folytatás. Ellentmondás mi?:)

  11. doki üzenete:

    Kedves Blogger!

    Meglepődtem az írásodon, értem a problémádat, csak ez nem hiszem, hogy a megfelelő kezelési stratégia. Az eddigiek alapján Te valahol az elején elrontod. Miért nem szelektálsz jobban? Nem hiszem, hogy pont Te lennél, aki mindig szerencsétlenül jár, és nem azt kapod, akire számítasz…Magam is túl vagyok számtalan netes randin (kb. 30 -40 db), de teljesen ismeretlen számomra a csalódás. A fénykép stimmelt, a pár levélváltás a személyiséget is körberajzolta. Hm,lehet, hogy rosszul kérdezel? Vagy tényleg kifogod? A nagy számok gyenge törvénye alapján ennek egyszer vége lesz…
    A repülőgépes-kávézós kihasználós oda-vissza passzolgatáshoz annyit, hogy valahogy mindkettő kihasználás, de míg a kávézósnál a fiú legalább egy kávét megiszik, a repülősnél marad neki a benzinszámla és a “hőn áhított” nő látványa valamint egy kellemes vagy kevésbé kellemes csevely…

  12. ecsy üzenete:

    Szeretem olvasgatni,mennyire mások vagyunk….nekem bejött volna az IKEA. Viszont falra tudnék tőle mászni,mikor a férfi első randin vacsizni akar vinni,és a kocsijával akar levenni a lábamról. A legklasszabb randim eddig egy négyórás séta volt.Felköltöztem Pestre,semmit nem ismertem, a Drága bepattant az autójába,utazott 120km-t és a Deák-térről felsétáltunk a várba,aztán vissza.Hatalmasakat nevettünk és egyszerűen csodás volt….hónapokig megtettem utána ezt a kört egyedül is.A lényeg,hogy ötletes legyen az első találka és sosem fogjuk elfelejteni.

  13. rts üzenete:

    Évi: A randihoz idő kell, viszont egy elsőrandinak még semmi köze sincs egy randihoz. Az csak egy tali.

    Eszti: Ahhoz, hogy egyáltalán beleülj egy idegen férfi autójába, máris egy nagyfokú bizalom kell. Ez nem alakulhat ki csak úgy pár nap alatt. Az a nő, aki első tali után mégis beül, hazaviteti magát és többet nem keresi a férfit, az egy dupla nulla a szememben. Szórakozóhelyre beülés esetén meg egy első talin egy korrekt nő ragaszkodjon hozzá, hogy kifizesse a saját számláját. Nincs bajom azzal sem egyáltalán, ha én hívom meg! De az, aki fizeti a sajátját, a szememben rögtön nagyot tud nőni. És ezzel szerintem a hímsoviniszták kivételével a legtöbb pasi így van.

    Blogger: Vitatnám az egész koncepciót, hiszen a pasik köztudomásúlag csak egy dologra képesek figyelni egy időben… Én legalábbis igen. Hacsak fejből nem vágom a bútorbolt teljes termékskáláját, akkor biztos, hogy nem tudnék a másik emberre annyira odafigyelni, ahogy ilyenkor kell. Mindenki radarozza a másikat ilyenkor, ha közben a konyhaszekrények ajtajait nyitogatom, akkor hogy hangolódjak rá a másik emberre? :)
    Szerintem jó ötlet lehet még egy cipő vagy egy kabátvásárlás is. De persze nem több, mint 2-3 üzlet jöhet szóba, több már sok lenne és sok időt sem szabad erre szánni. Egy plázában vasárnap kora reggel, amikor még nincs tömeg, remekül lehet andalogni és így legalább a másik ember ízléséről is sokat megtudhatsz. Csak vidd be egy nagy táskaboltba és nézd meg, milyen retikült választana. Az felér egy kész jellemrajzzal. :)

  14. Judit üzenete:

    László:
    Hát, ilyen felállásban tényleg Te húztad a rövidebbet, ha szabad így fogalmaznom. Nálam is volt olyan szitu, hogy bár akkor úgy éreztem, szimpatikus voltam a srácnak, hazavitt a talákozó után (akkor még nem volt kocsim) de utána nem jelentkezett többször… Ezek szerint nem jöttem be Neki, de udvarias volt és hazavitt. Ez korrekt volt részéről, nagyon. Az mondjuk már kevésbé, hogy nem mondta meg, hogy részéről ennyi volt, hanem elmenekült… Mindkét oldalon vannak ilyen esetek hidd el, de túl kell lépni rajtuk.
    Nem ellentmondás, csak udvariasság részedről, ritkaság a mai világban!

    rts:
    Kicsit meglepett, amit írtál. A nő fizesse ki a számlát az első talákozáskor, mármint a saját részét? A férfi nem érezné kellemetlennek. Képzeld már el, jön a pincér és a hölgy kezében a pénztárca és azt mondja a pincérnek, hogy az enyémet külön számolja legyen szíves! Vagy ebben az esetben azt mondod, hogy szó sem lehet róla?? Nekem ez ciki lenne ha férfi lennék azt hiszem.

  15. László üzenete:

    Szerintem ha egy nő ragaszkodik a saját része kifizetéséhez, az az elutasítás egyik jele, mivel nem akar adós maradni, vagy olyan fényben feltűnni hogy meghivatta magát, holott tudja hogy nem fognak találkozni többször.
    Én legalábbis ennek veszem általában, és eddig be is jött! Ezért általában udvariasan megkérdezem, hogy meghívhatom-e, mert ez a férfi dolga, és ha ezt visszautasítják, akkor máris nem hagyják hogy a férfi szerepben tündökölj.

  16. Judit üzenete:

    Kedves László!

    Te férfi szemmel másképp látod nyilván, és örülök, hogy leírtad. Ebből is sokat lehet tanulni szerintem, legalábbis nekem tanulságos volt. Sosem gondoltam arra, hogy esetleg nekem “illene” kifizetnem a fogyasztásomat. Ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök, eszembe fog jutni! Köszönöm, tényleg! ?rhatnál még Férfi szemmel egyéb észrevételeket is, hátha nekünk nőknek is használható a férfiakkal kapcsolatban!

  17. László üzenete:

    Szívesen segítek persze, de én nem vagyok a tipikus korunk férfija, szóval nem lehet a véleményemből általánosságokat levonni. Ha eszembe jut valami még, akkor írok!

  18. László üzenete:

    Na akkor én is kérdeznék, kedves Judit..Miért vigyorogtok egész randi alatt, elhitetve hogy bejön nektek a srác, ill láthatóan pozitív jeleket adtok, aztán meg szőrén szálán eltűntök… ehh nem értem ezt!

  19. Judit üzenete:

    Kedves Laci!

    Remélem nem bánod, ha rövidítek. Várom a további meglátásokat, mindenképp!! Nekem segít!

    Én nem vigyorgok szerintem, bár mit ne mondjak elég régen nem voltam randin. Ha valaki folyamatosan vigyorog, vagy netántán vihog, az gyanús, szerintem! Én csak akkor mosolygok, ha tényleg kiváltja belőlem a férfiú! Én is jártam már így férfival, hogy végig mosolygott, meg úgy csinált, mintha zavarban lenne… Lehet, hogy zavarban is volt, de nem amiatt amire én gondoltam. Márminthogy bejövök Neki és nem tudja hogy én mit gondolok. Úgyhogy a pasik is megcsinálják ezt a végig mosolygok című műsort, nemcsak a nők. Jajj, olyan nehéz dolog ez…
    Ezt viszont olvastam valahol, hogy ha egy találkozáskor bármelyik fél is keresztbe tett lábbal, vagy karba tett kézzel ül, akkor érdektelen a másik féllel szemben. De ez lehet, hogy köztudott dolog és csak nekem volt újdonság???

  20. Évi üzenete:

    Judit, ez a testbeszéd nyelve: bazárkóztam, nem érdekel , amit hallok, amit mondasz…
    Vannak kifejezette jó könyvek e témában, szerintem nem ártana egyikünknek sem elolvasni, bizonyos gesztusok mit jelentenek.
    A szőrénszálán eltünéseket viszont én se értem.
    Ma már röhögök rajta, de egy éve még csk néztem nagyot, mikor akkori szerelmem azzal az indokkal jött, hogy szakitani akar hogy: “voltam jósnőnél, és azt mondta, hogy semmi jó nem fog ebből a kapcsolatból kisülni..”szó szerint!!
    Hozzá kell tennem, előtte sose érdekelte az ezotéria semmilyen formában,hideglelést kapott minden okkult tudománytól. Erre jön ezzel a dumával:S
    Én is amellett teszem le a voksomat: ha nem is barokk körmondatokban, esetleg regény formájában, de pár szóban, vagy mondatban igenis mindenkinek “jár” az elutasitás okának tisztázása! Elvégre emberek vagyunk vagy mi? Az is válsz: sajnos nem tudom, ne haragudj, de most igy érzem, nem szeretném folytatni…
    Csak legyen valami kézzelfogható magyarázat. Nem magyarázkodás, magyarázat.
    Azt veszem észre, hogy sokan se kulturáltan ismerkedni, se kulturáltan szakitani nem tudnak, a kettő közti vmiről pedig halvány fogalmuk sincsen.

  21. László üzenete:

    A vigyorgás alatt én is mosolyt értettem, persze lehet zavarban is mosolyogni. Régen azért jobb volt a helyzet nem? Az érzelmi és értelmi intelligencia is jobb szinten állt.
    Persze testbeszéd, tekintet hogy jobbra vagy balra néz, le vagy fel az mind jelzés, például a hazugságot úgy lehet észrevenni, ha balra lefelé néz közben azt hiszem, az érdeklődés jele a tág pupilla, nyitott testartás… pszichológia az egész, hasznos dolog.

  22. Zoli üzenete:

    Végigolvasva jót lehet mulatni a nem is olyan vicces hozzászolásokon .
    Az hogy ki hogy és hol közeliti meg a másikat az teljesen emberfüggő .
    Az mindegy hogy melyik nemhez tartozol . Azért nehéz megtalálni a megfelelőt mert mindenkinek sok olyan elvárása van amit szinte lehetetlen teljesíteni .
    Ezért csalodás sok esetben az első találkozás .
    Kulturálatlan “álatok” modjára viselkedünk .
    Milyen jó is a megbeszélt dolgokhoz tartani magunkat .
    Nem csak az első randin (találkozáson) hanem az életben is .
    Ja de ha mindenki a gerincesek közé tartozna milyen egyszerű lenne .
    Hát ezért ilyen vagy olyan bonyolult .

  23. buoa üzenete:

    Szerintem ez egy IKEA reklám volt, nem? :)
    Ha előre tudom, hogy román bányásznő jön a randira, akkor valami sötét helyre viszem élből, ha már muszáj. De ki a franc akar órákat egy bányász arcú nővel bolyongani…?! Ezt nem is értem. Egy kávézóból bármikor felállok szó nélkül……és utána megyek az OBIba. :)

  24. Kihasználás, átverés, becsapás??? Ismeretlen, idegen?? Talán éppen egy bérgyilkosról van szó?

    Ha megismerkedik az ember egy társkereső oldalon egy másik emberrel, az nem ugyanaz, mintha egy TELJESEN ISMERETLEN emberrel menne találkozni. Amikor eljön az idő (türelem, lehetőség, vérmérséklet kérdése, mikor) a személyes találkozásra, már KELL, HOGY TUDJANAK EGYM?SRÓL ANNYIT, ami alapján ez a találkozó létrejöhet. Egy találkozó az két ember KÖLCSÖNÖS MEG?LLAPOD?SA. Nem egy írott szerződés ugyan, de mégis megállapodtak ketten valamiben. Ha abban állapodtak meg, hogy a srác hazaviszi a lányt, akkor abban állapodtak meg. Ha vannak ennek feltételei, akkor vannak, ha nincsenek, akkor nincsenek. Ha abban állapodtak meg, hogy a fiú fizeti a számlát, akkor a fiú fizeti. Ha feleznek, akkor feleznek. Ha az egyik pl 250 km-t utazik egy találkozásért, és a másik felajánlja a szálláslehetőséget, kaját, egyebeket (pl. fagyi, mozijegy, vagy akármi), akkor abban egyeztek meg. Teljesen mindegy, hogy mi történik, és hogyan, AK?RH?NYADIK IS AZ A RANDI, meg lehet állapodni mindenben. HA AZZAL KEZD?DIK EGY ISMERKEDÉS, HOGY KÉT EMBER TELJESEN EGYSZERŰ DOLGOKBAN NEM TUD MEGEGYEZNI, akkor van egyáltalán értelme bárminek????

    Na!!!

  25. Judit üzenete:

    Évi:
    Valóban furcsa a volt párodtól, hogy ilyet mondott, főleg, ha előtte nem is hitt az ilyesmiben… Azt hiszem itt is becsületesebb lett volna az igazságot kimondani, mint ahogyan arra írtál is példát. Én úgy érzem, hogy valahol kihalt az emberekből az igazságérzet, illetve maguk iránt sincs anniy elvárásuk, hogy oda merjenek állni és szemtől szembe mondani a problémákat. pedig ha tudnák, hogy mennyivel többre becsülné az ember lánya/fia az őszinteséget. Nem tudom, miért jobb sunyiskodni…

    Laci:
    Abszolút igazad van a testbeszédet illetően, ahogy ezt Évi is írta. De ez kivitelezhető??? Az első találkozás alkalmával én valahogy sosem figyeltem erre… Sokkal inkább figyeltem arra, hogy mit kérdez a másik, hogy én mit és hogyan kérdezek… Ez valószínűleg az én “hibám”, mondható görcsösségnek, megfelelni vágyásnak, vagy nem is tudom még minek. Ahogy korosodom, talán kezd benőni a fejem lágya, és itt is sokat tanulok ám! :)) Lehet, hogy nekem több idő kell az apró fortélyok elsajátítására, a jelzések kellőképp reális módon való értékelésére.

    társkereső tanácsadó:
    Te magad is társkereső vagy? Mert ha igen, akkor tudnád, hogy attól, hogy pár levélváltás történik még egyáltalán nem “ismered” egy kicsit sem a másikat! Nekem pl. volt olyan netes ismerettségem – nem nevezem kapcsolatnak, mert ahhoz túl rövid volt – hogy naponta kétszer-háromszor váltottunk hosszú leveleket, amiből nekem az jött le, hogy ez egy értelmes fickó, akinek néha nem gond egy kis séta, egy jó beszélgetés, egy színház vagy mozi. Aztán úgy öt héttel a megismerkedésünk után vacsorázni akart vinni, a következő héten meg eltűnt mint ama szürke szamár… tehát egyáltalán nem garancia az a pár levél…

  26. Judit üzenete:

    Jut eszembe!! Ma reggel várt egy levél a társkeresős postaládámban. Kíváncsi voltam, így megnéztem, nem akartam estig húzni, én már csak ilyen vagyok. :))
    A levél ennyi volt, de ez halál komoly:

    Kedves Judit!
    Ugye ismered Egerszegi Krisztinát? – Ez most miiiiiii ????

    Teszem hozzá ez egy 51 éves, pocakos, kopaszodó nőtlen fickótól jött!! Úszni akart vinni, vagy mi a szösz???? Újabb randihelyszínnel gazdagítom a palettát, remélem. :))

  27. László üzenete:

    Kedves Judit, gyakorlás kérdése az egész mint minden másnak, ha tudatosan figyelsz az ilyen jelekre is, előbb utóbb már automatikusan észreveszed, főleg hogy a nők tudnak több féle dologra is figyelni, nem úgy mint mi.
    Lehet azt hittte, hogy az úszónő rokona vagy!:)
    Lehet hogy nem idegen, de az elsp randin még nem is ismerős, max van némi infód róla, ami nem szentírás általában.

  28. Öreg barátom, még a net-korszak előtt okosított. Nem volt szegény, Tsz elnökként
    ment nyugdíba. -Lacikám! Az utóbbi három évben ötszáz nővel találkoztam, ha én
    midegyiket virágcsokorral várom, akkor éhenhalok! Egy kávét bármelyikőjüknek
    fizetek. Délbudán lakom, én is mentem már a reptérre egy neten megismert hölgyhöz, Solymáron lakott, onnan haza, mitmondjak: szép kis túra volt! Ne értsetek félre, a
    hölgy örökké szép emlék marad, barátságban váltunk el. De…! csak a parkolási díj
    700 forintba került. Én megengedhetem magamnak! Kérdem én? Csupa milliomos
    találkozgat, randizgat itt a neten?

  29. rts üzenete:

    Judit, Laci: egyáltalán nem az elutasítás jele, ha a nő ragaszkodik hozzá, hogy kifizesse a számláját. Persze, lehet az IS, ha a beszélgetés közben hideg volt mint egy jégcsap, csikorgott, mint villa a tányéron. De önmagában ez semmit sem jelent. Judit, nyilván nem a pincér előtt kell a számlát közösen fizetni, látom azért te még nem nagyon csináltál ilyet. :)
    Kifejtem… A saját számla kifizetése egy önálló, önfenntartó, független, határozott egyéniség kifejezése, aki ezzel egyben azt is jelzi, hogy nincs szüksége sem a férfira, sem a pénztárcájára, sem a támogatására, aki megél és megáll a saját lábán egyedül. Az atyáskodó, óvó-támogató típusú férfiaknak ez nem fog bejönni, de az olyanoknak, mint én, akik a nőben totálisan egyenrangú partnert látnak, kifejezetten felkelti az érkelődését. Nyilván ha két teát iszok meg vele, akkor az nem tétel, nem illendő felajánlani a nő részéről sem hogy beszáll 200 forinttal… nevetséges és pitiáner lenne. DE több ezer forintos számla esetén viszont nagyon is helytálló a dolog.

    És persze még itt van Papp Laci felvetése is fentebb, lehet vele vitatkozni, de valahol azért igaza van. :))

  30. A Blogger üzenete:

    Kezd kicsúcsosodni a vita a “ki fizeti a cehet” téma körül. Valóban gazdagnak kell lennie annak az úriembernek, aki a netről akar randizni? Valóban elvárhatja a nő, hogy kifizessék a kávéját? Vagy sértő a férfi számára, ha nem engedik neki?
    Alaptézisként azt vetném fel, hogy mindkét nemnek vannak kötelezettségei. Kötelezettség = áldozat. A férfinak kötelező udvariasnak és lovagiasnak lennie, így meghívnia (ésszerű keretek közt) álmai hölgyét. Ha nem fér bele pl. havi 8 kávé, akkor randizz kevesebbet, nézd meg jobban, kivel találkozol! Ha belefér a lesz, ami lesz alapon történő randi és még élvezed is az ismerkedést, akkor pedig hajrá!
    Senki nem mondta, hogy a csajozásnak nincsenek költségei. Teljesen igaz, hogy első randira felesleges rózsacsokorral érkezni, viszont kettőnk fogyasztását (1000 Ft) csak ki kell tudni termelnie egy önálló és büszke férfinak: nem vagyunk már zsebpénzen élő kiskamaszok, ugye?!
    S igazságos-e így? Tök mindegy! Ez van. A nők sem örülnek, hogy csak ők kapták a menstruáció gyönyöreit… Én inkább álltam a kávék árát!

  31. Judit üzenete:

    Laci:
    Örülök, hogy ezt írtad, hoogy egy nő több mindenre is tud figyelni! Persze erre sem képes mindenki, de a nők nagy többsége szerintem igen! Nem zárom ki, hogy férfiban is van ilyen!
    Hát rutinosnak nem mondanám magam, az biztos. Eléggé hiányosak a tapasztalataim, be kéne már lendülnöm egy kicsit! Elmegyek uszodába??? Hmmm???

    rts:
    Igazad van, nem vagyok járatos a témában, ahogy azt itt fentebb Lacinak is írtam. Mivel általában ne szoktam hatalmas tételeket fogyasztani, így fel sem merült bennem a számla saját részének fizetése. Abban viszont egyetértek, hogy nem kell virágcsokorral érkezni az első alkalommal! Én is találkoztam már olyannal (vakarandi volt, nem láttam róla képet) aki egy szál vörös rózsát hozott! Na nekem ez sok, még túl korai… Abban is igazad van, hogy ha egy nő jelét adja annak, hogy a saját számláját kifizeti, az egy férfiban, már ha olyan mentalitású, akkor maximálisan pozitívumként csapódhat le. De ez is ugye férfifüggő, hogy ki hogyan éli ezt meg… De ha egy nő kreatív, akkor “kiharcolja” hogy saját maga fizessen a saját fogyasztásáért. Ha én eddig hagytam, hogy a férfi fizessen (tea, üdítő, semmi komoly) akkor az baj??

    Blogger:
    Az utolsó két sorod nagyon tetszett!! Köszi a nők nevében is! :)) És valahol igazad is van, abban, hogy kevesebb, tartalmasabb randi is megoldás a “felesleges” költekezések elkerülése érdekében.

    Üdv Mindenkinek, Judit

  32. rts üzenete:

    Blogger, egyszerűen imádnivaló, ahogy a menstruációt párhuzamba állítod a lovagiassággal :DD Ez annyira rossz poén, hogy messze túl van azon a rossz vicc kategórián, amin már nevetni se lehet és így aztán már mégis újra lehet rajta. Az fvtr-en is te publikálsz mellesleg ?

  33. Judit üzenete:

    Sziasztok!

    Hogy visszatérjek az eredeti témához, melyben többcélú randihelyszín kerestetik. Eszembe jutott pl. a könyvtár. Az épület elé meg lehet beszélni találkozót, és egyúttal 5-10 percre be is lehet menni, míg az ember visszaadja mondjuk a könyveket.

    Egy másik, nekem volt ilyen: ha esetleg lehet tudni, hogy a másik fél kedveli-e a kutyákat, akkor egy kellemes sétával is össze lehet kötni az első találkozást.

  34. László üzenete:

    Judit, főleg ha a másik félnek macskája van, együtt kergethetnék őket a kutya a macskát, a férfi a nőt, és kiki a saját háziállatját!

    Az első randira virágcsokrot, én is ellenzem azt kb a 3.-4.re mondjuk, de sztem az gáz ha egy 300 ft-os kávé kifizetéséhez ragaszkodik a nőci. Egy hatfogásos vacsora esetében ami ugye nem elsőrandi kellene hogy legyen, fel se merülne bennem, hogy álljam… max évfordulón:))

    Nekem tetszett a mentsruációs kirohanás:D

  35. Nemes Tamás üzenete:

    Lehet,hogy hülyeség,de szerintem egy randinak meg kell adni a módját.Úgymod imponálni kell egy nőnek.Pusztán a romantika miatt egy kicsit túlszaladhat a költségvetés.Ha megvan a kölcsönös szimpátia,és nem valami netes zsákbamacska van a háttérben,akkor szerintem a lehető legjobbnak kell lennie!Belefér egy normális étterem,előtte vagy utána valamilyen buli.Elég snasz dolog elsőre valakinek-mondjuk-fokhagymás lángost és sört venni.Ha valaki szereti az állatokat,nyílván a társkeresésnél is szempont.Én például nem szeretem a kávét,de egy rendes cukrászdában valami normális fajtát kérnék Neki.

  36. Judit üzenete:

    Szia N. Tamás!

    Ha ismét magamból indulok ki, én azt mondom, hogy nekem egy vacsora elsőre, lehet hogy “sokkoló” lenne… Egy jó kis cukrászda viszont már annál inkább bejönne, ez is jó ötlet!! Ott van mindenféle, szerintem mindkét fél megtalálhatja az ízlésének legmegfelelőbb itókát, és még egy süti is lecsúszhat. :))

    A fokhagymás lángosról jutott eszembe a főtéma ismét, a két légy randi: Ha mondjuk az ismerkedős fázisban mondjuk még a levélíráskor kiderülne egy ilyen téli szezonban mondjuk hogy mindketten szeretnek korizni, akkor oda is meg lehet beszélni egy első találkát nem?? Ha nem is fokhagymásan a lángost, de a lángos egy ilyen helyen szerintem teljesen rendben van, maxi forralt borral sör helyett!! De ha a hölgy mondjuk mindkettőt szereti… ??? Az sem ciki…

  37. Nemes Tamás üzenete:

    Nekem az a véleményem,hogy a randinak is van saját kúltúrája.Egy vacsora elsőre sokkoló?Miért?Nem a Gundel étteremre gondoltam.Szerintem van egy csomó,az átlagnak megfizethető hely Pesten és vidéken is.A kedvenc cukrászdám a szomszéd faluban egy hónapig zárva van.Kár.Finom forró csokoládéjuk van.Én szeretem a normálisan megcsinált,rendes helyeket.Egy kocsmában randizni??zlés kérdése.Alkoholista pároknak biztos bejön.Az a fillérezgetés,amit az előző blogokban olvastam elborzasztott!Én sem vagyok gazdag,de ez nem igazán idevaló!Ha egy randi kicsit idealizált,jól fésült ,maradandó élményt tud okozni.Az a lényeg,a jó benyomások domináljanak.Nyáron tele van a kertem rózsával,de egy rendesen megcsinált csokor sok virággal az igazi!

  38. vénbanya üzenete:

    kedves nemes tamás és kedves mindenki!

    elnézést, ha ezerszer lerágott csonthoz tolakodom a véleményemmel…

    én is frászt kaptam attól, hogy egy nőnem egy nyavalyás kávét nem fizetne valaki…
    nekem spec. eszembe nem jutna előállni, hogy a tejekávémat magam rendezzem…
    biztos nincs öntudatom :-)
    ráadásul drágább is vagyok, mint a szimpla feketekávésok:-DDD

    nem is a filléreskedés zavar, mert tökmindegy az az x forint
    hanem a gesztus, ami nincs meg
    és a gesztus, amit elvárna az illető
    nagyon tanulságos
    az elvárás pl.
    hogy ebben demonstráljam, mennyire önálló stb vagyok
    mert biztosan nem itt fogom, nem ebben…
    de ez lehet, hangsúlyozom, koromból adódik

    és:

    kedves mindenki!

    érdekes, hogy ezen az oldalon és blogokban mennyi ok ember van
    ritka, tényleg
    jó társaság…

    jó hétvégét!

    ui.
    ki-ki fizesse lángosát, kv-ját ahogy tetszik
    lényeg, hogy a randi bejöjjön
    :-)

  39. Judit üzenete:

    Kedves N. Tamás!

    Én sem kocsmára gondoltam, hanem valami kis kávézóra, vagy hasonlóra. Én Nyíregyi vagyok, így sajnos nem ismerem a Gundel éttermet. Biztosan jó hely. Itt is vannak kellemes kis kávézók, teázóhelyek, ahová télen is be lehet ülni.
    Persze, a fillérezgetéssel én sem értek egyet, azért az egy gesztus a férfi részéről, hogy azt a két-háromszáz forintot “feláldozza” az első találkozáskor. Sőt, nekem olyan találkáim is voltak, persze ennél jobb időben, hogy sétáltunk egyet mivel van erdő a közelben.
    Pár évvel ezelőtt volt olyan, hogy egy sráccal ültem egy kávézóban (első találkozás volt), és bejött egy kis kosárkával egy hölgy, virágot árult. Odajött hozzánk, és csak bízni tudtam abban, hogy a srác nem vesz tőle. Biztosan én vagyok fura, de nekem első, még talán második alkalommal is fura lenne, ha virágot kapnék. Később persze ha már megvannak az alapok és azok jók, nem csak bebeszéltek, akkor örülök neki.

  40. Nemes Tamás üzenete:

    Itt pusztán arról van szó,hogy itt is vannak elemi viselkedési szabályok.Nem erődemonstráció,rongyrázás,inkább jólneveltség.Olyan nők vannak,voltak a környezetemben,akiknek saját maguk és mások felé is voltak elvárásaik.Ez szerintem visszahat a férfiakra is.A jó példa pozitív értelemben is.Akinek egy randinál nincsenek igényei,nem tud viselkedni-akár férfi,akár nő-attól mit várhat az ember?Ahová egy férfi elvisz egy nőt,valahol az illetőt is jellemzi.Nem is annyira anyagi,mint emberi értelemben.

  41. Judit üzenete:

    Tamás, ezzel abszolút egyetértek!!!

  42. mayday üzenete:

    igazad van ha összekötöd valamivel a randid…akkor sokkal több derül ki a másikról mintha egy asztalnál smuzoltok…persze ha csak “arra” kell a nő akkor lehet lábat rázni ..van aki kalálja…persze sokkal olcsobb egy profi..szóval ha van valami közös program akkor nagyon sok minden kiderülhet..legjobb ha a saját hobbyd “erőlteted” .az ha hosszú távra dolgozol akkor ugyis kardinális dolog..

  43. Nemes Tamás üzenete:

    Kedves mayday!Szerintem a partnerek stílusa,esetleges közös érdeklődési területe dönti el,merre megy a dolog.Adott esetben csak egy félóra egy kis kávézóban,ha esetleg komoly a dolog-mondjuk-egy színház vagy koncert utáni vacsora is lehet belőle.Embere válogatja.Pusztán a szex miatt-ha valakinek csak arra van gusztusa-ott a szexrandi rovat.Szőkék,barnák a készlet erejéig!

  44. mayday üzenete:

    tamás..egyetértünk…kivéve a színházat…az max később jőhet,nem az első randin..
    én csak azt mondom ,hogy egy aktiv program sokkal többet elárul róla-rólam mint egy moziban ücsőrgés…azt nem tudom,hogy más pasinak mi a tapasztalata de a sexet inkább a nők sürgetik..l

  45. slajgaj üzenete:

    Hááát, való igaz, hogy nem egy IKEA feeling , de mit ne mondjak, sajnos tapasztalat, hogy a lányok a netr népesek 4-5 évvel korábbi fotót felrakni magukról. AKkkor bizony jól jön egy kis menekülő útvonal:)

  46. Nemes Tamás üzenete:

    Én például jobban szeretek személyesen ismerkedni,mint a neten.Végül is az az igazi.Zsákbamcska internetes nőt először látni szeretném.Ilyenkor derül ki,mi az igazság.Barátnőkkel megíratott levelek,ezeréves fotó stb.Utána döntöm el,milyen irányt vesznek a dolgok.Az is lehet,hogy nemet mondok…

  47. Mankel üzenete:

    Sziasztok

    Nekem nem is azzal van gondom, hogy eleinte meg meg hívom a hölgyeményt valamire, hanem sokkal inkább azzal, hogy természetesnek számít, hogy csak én fizetek, megmondom őszintén egyetemista lévén nem vet föl a pénz sajnos. Eleinte ez finanszírozható egy egy kv sör vagy cola. De kedves öntudatos,egyenrangú hölgyeim ne várják el azt, hogy az 5. randin is még mindig én fizzemsem ki az 1000 forintos mozijegyet, meg színházi jegyet stb. mert nekem mondani azt, hogy figyelj kérlek fizesd ki a sajátodat szörnyen kellemetlen, viszont mondjuk egy 3-4 ezer forintos vacsora után gondolkozhatok, hogy a hét melyik fennmaradó napján egyek húst. Félre értés ne essék, ha volt soha egy pillanatig sem sajnáltam, és úgy sem engedem, hogy kifizesék de ha nincs akkor kellemtlen kérni. Tulajdonképpen én úgy érzem, attól a pillanattól, hogy nekünk komolyabban közünk van egymáshoz akkor egyenrangúvá kéne vállni pénzügyileg is, és természetesnek kéne lennie annak is, hogy nekem nem kell azt mondanom, hogy figyi.. odaadod a mozijegyed árát, hanem magától fel kéne ajánlani és ha nem engedhetem meg magamnak úgy is visszautasítom, ha meg kell a pénz kevésbé kellemetlen, mint elkérni, de lehet hogy tévedek. Ez a hozzászólás kimondottan a 20-on éves korosztálynak szól idősebbekel nem randizom:-) bár lehet hogy kéne…

  48. Nemes Tamás üzenete:

    Szerintem egy komoly,normális partner egy idő után egyenrangúvá válik.Lehet,hogy olyan nőket fogtál ki,akik esetleg a pénzes pasikra hajtanak,vagy arra számítanak “majd engem eltart valaki,erre van a férfi”.Sok családban a nők veszik kézbe a kasszát,én sok példát látok erre.

  49. Mankel üzenete:

    Nah akkor nem csak pénzéhes pasikra vadásztak és ezért undorító alakok, hanem hülyék is mert tisztán lerí rólam, hogy nekem nincs pénzem.

  50. mayday üzenete:

    mankel ..a képlet egyszerű …vidd olyan helyre ahol nem kell költeni…. a viselkedéséből legalább le tudod vonni mi kell neki ..te vagy a pénzed?….

  51. Mankel üzenete:

    Itt nem is a pénzéhes csajokról van szó, inkább azokról akik nem azok csak nagyon kényelmes nekik ha én fizetek érted egyszerűen nem tudja magától, hogy most hogyan is kéne viselkednie.

  52. Nemes Tamás üzenete:

    Én azokat a régebbi blogokat csupán azért írtam,mert el akartam mondani a véleményemet a randi mikéntjéről.Nem szeretek sztereotípiákban gondolkodni.A párkeresés pont az a terület,ahol csak személyre szabottan lehet gondolkozni.Ez vonatkozik a csajokra is.Nyilván nem minden nő anyagias.Szerintem egy kialakult kapcsolatban fel is cserélődhetnek a szerepek.Tudok példát arra,hogy munkanélküli barátot,férjet tart el,segít a barátnője,felesége.Egy már kialakult kapcsolatban elfogadható az,például a nő fizeti a nyaralást,a rezsi jelentős részét.Anyám-amíg élt-hetente vásárolta a Nők Lapját.Úgy 4-5 éve írtak egy cikket a szimmetrikus-asszimetrikus férfi-nő kapcsolatról.Talán valamelyik archívumban megvan,akit érdekel keresse meg!Amíg egy kapcsolat ki nem alakul,marad a költséges randizás!

  53. angie üzenete:

    kezdek a rajongód lenni…és az ikeát is szeretem, még diákként sokat dolgoztam ott, zárójel bezár

  54. Nemes Tamás üzenete:

    Kedves angie!Tényleg jó az IKEA,én is szeretem a lapraszerelt bútorokat.Én három éve jártam ott.Valami jó kis vita a férfi-nő kapcsolatról?Jó lenne a vénbanyát felbosszantani!

  55. Zsó üzenete:

    Kedves Mankel!
    Egyetértek! Én elég feminista vagyok ilyen téren, szóval igyekszem fizetni az én részemet. DE! Csóri egyetemistaként nem engedhetem meg magamnak mindig. És a fiúknál is ugyanez a helyzet. Örülök, ha meghív egy teára, kávéra stb, a mozi már kicsit soknak tűnik (a Művészben hétfőn oké :) ). Nézem azt is, hogy kivel találkozom. Úgyértem valakitől, aki dolgozik, és van pénze nyugodtabban fogadom el a meghívást, nem ragaszkodom ahhoz, hogy én fizessek (hatfogásos vacsorán még nem voltam, de nem hinném, hogy a közeljövőben lesz rá példa :) úgyhogy csak kávé-tea-mozi-biliárd stb amiről beszélek), míg ha valaki iskolába jár, ahogy én is, gesztusnak rendben, örülök neki (az első néhány randin), de utána úgyis felesben megy a fizetés. Vagy ha épp nekem van pénzem, én fizetek, ha épp neki, akkor ő. Szerintem egy kapcsolatban ez így működik. De milyen férfi az, aki az első randin képtelen egy 200Ft-os bármire meghívni egy nőt?! Szerintem nulla.
    Virág pedig… nem szeretem a csokrokat, de egyszál virág jólesik néha… jártam már pár sráccal, de egy kivétellel (neki is külön kellett szólni egy hónap után, hogy ugyanmár, egyszer-kétszer meglephetne valamivel) nem kaptam soha (meghívni sem nagyon szoktak – örülnünk kéne az egyenjogúságnak, mi? Csak hol marad közben a lovagiasság…). A mostani barátom már az első randira hozott egy szál rózsát, bár nem vöröset (szerencsére xD ), meghívott teára, sétáltunk, szerintem ez teljesen korrekt, életem egyik legjobb/legemlékezetesebb randija volt. És ugye ő még “gyerek”, idősebb pasiknak (itt 24-28 éves korosztályra célzok elsősorban) nem is nagyon jut eszébe, hogy udvariasnak kéne lenniük, legalábbis én ezt tapasztaltam.
    IKEA vagy bármilyen vásárolgatós program szerintem is jó, de nem az első randira. Ott tényleg oda kell(ene) figyelni a másikra.
    További sok sikert mindenkinek ;)

  56. Mankel üzenete:

    Zsó!

    Szívesen elmegyek veled moziba de te világ másik oldalán az 100%:-) Nos igen első randira nem szokásom virégot vinni, mint ahogy Valentin napra sem veszek soha semmit. Én ezeket randomra szoktam intézni:-)

  57. Zsó üzenete:

    Mankel! Rendben! Te fizetsz :D :D

  58. mayday üzenete:

    zsu-mankel duó……jessszuss…mit keres itt a 24-26 éves korosztály????????? ennyire megváltozott a világ????meneküljetek mig nem késő….

  59. Mankel üzenete:

    Zsó egye fene… Mit nézzünk meg? De csak akkor ha segítesz eldönteni, hogy a hét melyik napján legyen hús és ne zsíros kenyér. Amikor egyetemr kezdtem járni nem hittem el, hogy ha választanom kell a kaja és a cigi között cigit fogok venni, vagy sört:-D

    Mayday

    Vizsgaidőszak tomboló hormonok, mindenki a könyv fölé görnyed… A szabad idő partnerem meg bepasizott egy hónapja így maradt kézi meg a 10 lánya. Az egyéjszakás kalandokat meg nem szeretem, ugyanis a 18-27 éves leány korosztály borzasztóan rossz az ágyban, az hagyján, hogy nem tudják nekem mi kell, arról sincs fogalmuk, hogy ők mit szeretnének. ?gy jobb a hosszabb kapcsolat. mert sok energiát kell belefeccölni mire kitanítom a kismiújságot, hogy legalább azt tudja neki mi a jó…

  60. mayday üzenete:

    mankel…dehogy rosszak…isteniek…bár nemigen adatik meg nekem manapság…de emlékezetem szerint egyáltalán nem rosszak…igaz manapság van egy trendi miszerint az idősebb nők és a fiatalabb srácok …persze mindnyájan tudjuk ,hogy ezek egy hatalmas hazugságra épülő kapcsolatok…csupán gazdasági okai vannak…persze a hülyébb nők elhiszik,hogy ők kellenek és nem a lakásuk,kocsijuk stb…….a fiam (aki 25 éves) barátai közt többen vannak akik ezt a sportot űzik de ha a delikvens nő egyszer hallaná ,hogy ezek a srácok ,hogy röhögnek rajtuk……….de persze ez a te dolgod..tedd ha van gusztusod…
    bár nekem is van olyan gyerekkori havercsajom aki pont feleannyi ídős pasival él eggyütt …de ő tudja,hogy megveszi a srácot és nem áltatja magát ,hogy a tecnikájáért van oda a pasi…..

  61. Zsó üzenete:

    24-26?! Én 20 vagyok :) És csak a blogot olvasgatom, ha van mit, mert jópofa. A párommal nagyon jól elvagyok, szóval nem emiatt vagyok itt :D
    Amúgy kösz xD A 18-27 éves lányok rosszak?! És a fiúk?! Fájdalmat okozni tudnak, 8 napon túl gyógyuló sérülést okozni tudnak, de mást..?!
    Mayday, amit te írtál, abból is látszik, hogy milyenek a férfiak (?), vagyis inkább fiúk. Nekem van olyan ismerősöm, nem is egy, ahol a lány fiatalabb (de ilyen 15-20 évvel), mint a pasi, és nagyon jól elvannak ,szeretik egymást meg minden, és köze nincs a pénzhez… Mivel a srácok a fiatalabb korosztályból is csak szórakozásból választanak, ezért nem is csodálkozom, hogy a lányok jórésze felnőtt embert akar… Az a nő, aki meg elhiszi egy pasiról, hogy szereti… hát… úgy kell neki :D

  62. Filo üzenete:

    Én most vagyok 28, ha mondjuk várnék még úgy 10-15 évet, akkor már kellenék valakinek?:)

    Ugye ezt nem gondoltad, komolyan IZsóka:), mert én akkor Jákobka vagyok.:)

    Az az igazság, hogy 26 évesként túl fiatalnak éreztem magam, most meg túl idősnek egyes korcsoportokhoz.:)

    Hogy is van ez?

  63. Ildikó üzenete:

    Akkor korban lehet hogy én vagyok a tökéletes a 43 évemmel?
    Jó ezt tudni :)

  64. Nemes Tamás üzenete:

    Kedves Ildikó!Szerintem annak vagy tökéletes,aki szeret és megért téged.A többivel nem kell foglalkozni!

  65. Péter üzenete:

    Szia mimdenki.
    Itt olvasgatom, hogy melyik korosztály függetlenül nemtől milyen az ágyban.
    Szerintem elfelejtetek egy nagy ígazságot mindenki olyan az ágyban amit a partnere kihoz belöle, és a jó lepedőgyürögetést nem lehet egy-két ájszaka alatt megélni. Ahoz több idö kell megismerni a másik testét lelkét, ezért nem is értem az egyéjszakás kalandokat az csak egy ürítés szerintem nem több.

  66. mayday üzenete:

    péter….már megint a sex:)

  67. Györgyi üzenete:

    IKEA-s nak üzenem: király az ötlet! Feltételezhető, ha már odáig eljutunk valakivel, hogy találkozzunk,valami információval rendelkezünk róla. Csak ügyesen kell kérdezősködni és azt is elmondja-amit ő maga- talált ki. Példa, hogy értsétek: a társkereső oldalakon csupa”vállalkozó,szellemi szabadfoglalkozású” pasi van. Olyan képeken pózolnak, ahová halandó(egyszerű)ember lehet, hogy csak álmában jut el, de lehet, hogy ő sem! a technika!Elég néhány konkrét kérdés mondjuk Egyiptom egy kevéssé ismert helyéről és máris megfogtad! Persze ha elég okos, akkor utánanéz, ha meg nem akkor már van egy mínusz pontja.Szerintem az első találkozás-amit én sem neveznék randinak- arra jó, hogy kiderüljön van e egyáltalán rezgés két ember között. Nekem szimpi, ha egy pasi kreatív, vicces és GONDOLKODÓ. Az IKEA-ban sétálgatva nagyon sok mindent meg lehet tudni a másikról, nem csak azt, hogy mi a kedvenc színe!!!!………

  68. Nemes Tamás üzenete:

    Kedves Györgyi!Amiről írsz,az nemcsak a férfiakra jellemző,hanem a nőkre is.Szerintem már jóideje léteznek olyan szoftverek,amelyekkel valaki a saját képét beszerkesztheti egy külföldi háttér elé.Az én környezetemben sokan járnak külföldre.Lényegében ugyanolyan átlagemberek mint én.Az ok eléggé vegyes:tanulás,munka,stb…Ha valaki egy ott készült fotót feltesz a képei közé,az szerintem magánügy.Ha túl hivalkodó,az az illető szellemi színvonalát minősítí.Az IKEA nekem is tetszik,de ha nincs lakberendezési hangulatom nem megyek oda!Inkább valami hangulatos,meghitt hely…

  69. Judit üzenete:

    Sziasztok!

    Szerintem nem feltétlen az a baj, hogy feltesznek ilyen képeket, hanem az, hogy egyesek csak ilyeneket!!!!! De sehol egy olyan fotó, amin mondjuk az illető található egy normál átlagos környezetben, ne adj isten olyan megvilágításban, hogy látni is lehessen az arcát….
    Motorral, spotkocsival, netán másik nővel – aki nem a lánya, vagy a kolleganője – , csalafintábbak már kivágják az exet és úgy teszik fel magukat, csak a hölgy keze látható még éppen a kép szélén…
    És persze a dagadó bicepszűek az izompólóban, vagy az atlétában, a félpucéron kockahas mutogatók, mindenféle sporteszközön lógók, bizonyítván, hogy ?k mennyire odafigyelnek a testükre… Ez rendben is van, de nem erre vagyunk kíváncsiak a keresés fázisában… Legalábbis én nem!!! Soha nem írtam fent említett kategóriás pasiknak….

    Már elnézést azoktól, akire nem jellemző ez, de valljuk be a hirdetők többségére sajnos igen…
    Ha én veszem a fáradtságot, hogy olyan képeket keressek magamról, amikről tudom, hogy élőben is olyannak látna majd az “érdeklődő”, akkor elvárom, hogy a másik fél is ezt tegye! Szerintem ez nem nagy kérés és kivitelezhető…. Könnyű azt írni, hogy jóképű és sármos… Hiszem, ha látom… :)))

    Bocsánat az elemzésért, csak úgy éreztem az utolsó bejegyzésekhez paszolnak. :))

    Kellemes napot Mindenkinek! Üdv, Judit

  70. Györgyi üzenete:

    Kedves Tamás! Teljesen igazad van, nőkre is jellemző. Arról is meg van a véleményem.Igen, jó ötlet lehet a hangulatos, meghitt hely,ha megtaláljuk a megfelelőt.
    Viszont teljes mértékben egyetértek Judittal. Én is erről beszélek: mindenki vállalkozó, meg sportos, sármos bl.bla.bla…………. és ráadásul még ehhez képest fogalmaz meg elvárásokat. pl. 54 éves (és tükörbe nem nézett)és 30 éves, okos, művelt,humoros stb.nőt keres.Én nem állítom, hogy nem fontos a külső, de attól még, hogy valaki nem 30 körüli, hosszú lábú, pláza cica – (ugyanez pasiban is érvényes,lehet egy mackós,átlagos külsővel BELÜLR?L vonzó és sármos)-lehet, hogy kiváló T?RS lehet. Szerintem ezek nem is társat keresnek, csak a hiúságukat legyezgetik. Bocs! “akinek nem inge….”
    Szép napot !

  71. Nemes Tamás üzenete:

    Kedves Györgyi!Nem vagyok vállalkozó,mezei alkalmazott vagyok.Már írtam róla,nem az anyagi szempontok az elsődlegesek nálam.Nekem az a bajom,próbálom valami más irányba vinni a levelezés/beszélgetés témáját,de valahogy mindig a szakmai előmeneteli baromságnál és a karriermániánál köt ki a dolog.Ha van valami közös téma-akár film,könyv,képzőművészet,sport stb.-ezerszer szívesebben beszélek róla,mint arról hogy milyen pénzügyi bevételt tervezek a következő 5 évre.A céges előmenetel és a nyereséges vállalkozói karrier nálam nem szempont.Reménytelen eset vagyok.Ez van!

  72. UD üzenete:

    Sziasztok!

    A karrier témához szólnék hozzá, saját példával.

    Soha nem törekedtem ilyen téren (sem) babérokra, de 2 éve utolért egy kinevezés… Semmi extra, gyak. csoportvezetőség, amit persze hívhatnék fellengzősen középvezetőnek is – tekintve, hogy multi és régióközpont. Simán lemondanék róla, főleg amennyire megszenvedtem, hogy egyenlők közül kiemelve, milyen rosszul fogadták a közvetlen kollégák… Arról nem is beszélve, hogy ennek is nagy szerepe volt abban, hogy végül nem működött a hosszú kapcsolat…

    Viszont: egyszerűen vannak olyan helyzetek, amikor vagy elfogadunk egy felajánlott előrelépési lehetőséget, vagy elköszönhetünk a cégtől… Utólag lehet, hogy máshogy csináltam volna.

    Lényeg a lényeg: a háttér ismerete nélkül én sem magát a karriert, sem az irányába mutatott érdektelenséget nem tartanám kizáró oknak. Persze nagyon sokan könyökölve vagy “vízszintesen” lépnek felfelé, de a saját magam esetéből tudom, hogy néha csak “megtörténik”. Kulcs, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Közhelynek közhely, de attól még igaz!:)

    Üdv,
    UD

  73. Aphofis üzenete:

    Sziasztok!

    Itt mindenki olyan mélabus:)) Sikertörténetet még nem hallottam!

  74. Judit üzenete:

    Aphofis!

    Ha türelmes vagy, majd azt is hallasz!!! Vannak itt is próbálkozások… És nem mélabús itt senki :)))

  75. Koktél üzenete:

    Sziasztok! Csendesen elsétálgattam az írásaitok között…tetszik a hangulat!
    Az Ikeás ötlethez csatlakoznék. Ha megismerni szeretnék, jó ötlet a természetes közeg. Segít a feloldódásban. Vidéki kísérővel örök sláger a városnézés by Koktél, azaz a kedvenc helyeim bemutatása. Karácsonykor a téli vásár, BNV idején a számomra kedvesebbek, esetleg a Teaházaim valamelyikében is jól el lehet bújni, vagy a Macibolt… Igen, én ezt így jónak tartom.

    A fizetés…kellemetlen téma. Velem előfordult már, hogy tudtam, hogy csak egy rövid időt fogunk együtt tölteni, esetleg nem lesz következő alkalom…ilyen esetekben nem várom, nem is fogadom el, hogy a másik fizessen, elvégre én már eleve döntöttem, és ez akkor így korrektebb.
    Azokon a randikon, amelyekben felmerül bennem hogy a férfi elvárja, hogy eleve én rendezzem a számlát, esély sincs az első találkozásra.

    Első találkozás: étterem. Az első találkozás számomra a figyelem felkeltés, a rezgések, és az egymásrahatás felméréséről szól….nem a borsos számláról. Szerintem hiba éttermet választani. Egyszerűen túl hosszúnak érzem, és túl szabályozottnak. Meetingre, tárgyalásra még elmegy, de első találkozásra nem kedvező választás.

    Választás… Kivel találkozom? Gyakran szólítanak meg a neten, és köszönés után máris randit, telefonszámot kérnek, vagy a sláger, hogy szinte engedélyért folyamodnak az ismerkedéshez… arc nélküli emberek, akik utána nem értik a kultúrált nemet…
    Kevesebb, de azért bíztató az a néhány levél, amiben van egy kis fogódzó, infó, humor, játékkedv amivel a beszélgetés egyáltalán elindítható, ezekben az esetekben, ha valóban kíváncsi leszek, és találunk olyan közös időtöltést, ami mindkét félnek kellemes, már csak egyetlen kényes “pillanat” megtalálni hozzá az időt…

    Tehát: hajrá Möbelix!:)
    Üdv: Koktél

  76. mayday üzenete:

    zsó…
    nekem is van egy(igaz csak ez az egy) ismerősőm ahol a pasi 60 és a neje most lett 30(az apja fiatalabb mint a férj)….nyáron született gyerekük….ez még nem olyan nagy dolog-de itt a csaj aki nagyon de nagyon gazdag..a pasinak szinte semmije se volt… stílusa az ami megfogta …..van ilyen is..

  77. Nemes Tamás üzenete:

    Akkor tud egy kapcsolat igazi sikersztorivá válni,ha belülről jön az egész.Én egy csomót tudok,de az nem a nethez kötődik,hanem az emberekhez.Szerintem sokan egy be nem vallott tökéletes társat keresnek.Akiket én ismerek és boldogok,sok esetben úgy tökéletlenek,ahogy vannak!Sőt,mintha ettől működne az egész.Lehet,hogy hülyeség,de akik “komoly” elvárásokat támasztanak és be is akarják tartatni azokat másokkal,azoknál halálra van ítélve az egész!Az egyik nőismerősöm kízárólag anyagilag jól szituált pasikkal…Még mindig szingli,írigyli a babakocsit tologató csórókat.Ennyit a “ne adjuk alábbról”

  78. Gábor (Erwas) üzenete:

    Szerintem lehetne vegyíteni is a dolgokat… McDonalds, vagy egy kávézó… ingyenwifi… lehetne pl. közben torrentezgetni, így megtudnád az ízlését is, lehet olyan filmet szedsz le amit nemsoká együtt néztek meg, vagy hogy extrémebb legyek: Windows telepítés :D
    Lehet hogy túl kockás voltam, bocsi… állítólag aspergeres vagyok… :)

  79. Aphofis üzenete:

    Sziasztok társkeresők!

    Tamással teljesen eggyet értek!Nekem is van egy ilyen tipusú nő ismerősőm!Az ismerős nem megfelelő szó mert nő a rokonom.Az unokahugom!Nagyon jól néz ki!És ezt tudja is magárol!Bolonditja a férfiakat de persze csak pénzesekkel ál szoba!Akik persze a pénzűkkel és luxússal leveszik lábárol!Mindig rinyál hogy milyen szemetek a férfiak!Hogy csak arra kell nekik az ember lánya hogy megdugják!/Valamit valamiért efektüs! A pénzén nyujtott luxusért valamit el is várnak tőled bogaram_gondoltam/!
    Minap is találkoztam vele és ujra elkezte sűket szövegét a szemét ferfiakról!
    Én pedig félbeszákitottam és a kővetkezőtt montam neki:”LASSAN MONDOM HOGY MEGÉRZSD! AKI KURV?NAK ?LL AZ NE SIRJON AMIKOR BASZNI KELL!”:)
    Ma reggel találkoztam vele a buszon! És láss csodát nem rinyált és nem kellet halgatnom szemét férfiakról szoló történeteit! MEGÉRTETTE! LASSAN MONDOM:MEGÉRTETTE:))))

  80. Gábor (Erwas) üzenete:

    És vajon azt ÉRTETTE MEG, hogy nem így kéne, vagy azt hogy ne sírjon? Mert azért az sem mind1… bár szerintem inkább az utóbbi :S

  81. Ladyb üzenete:

    Sziasztok!

    Én első randiztam már bevásárlás közben egy nagyáruházban. Igaz, hosszú kihagyás után ez volt az első randim valakivel, és szükségem volt valami semleges közegre, ahol nem jövök annyira zavarba attól a ténytől, hogy egy húsvér pasi van a közelemben. Előtte már kb. két hete leveztünk és volt közben telefon és chat is. Vásárlás közben sokat beszélgettünk, és véletlenül hozzáért a kezemhez…
    Utána sétálni mentünk, mert még senki nem akaródzott hazamenni… utána beültünk egy teára valahová, mert kezdtünk fázni és még mindig volt mit mondani egymásnak. 6 órán át tartott ez az első randi :)

  82. Attila üzenete:

    évek óta alkalmazom ezt a módszert. csak én nem adtam neki nevet.

  83. Györgyi üzenete:

    Sziasztok!

    Gáborral értek egyet. szerintem is inkább az utóbbit értette meg.
    Engem is gyakran már az első levélben telefonszámmal keresnek meg. Oké, hogy nem vesztegetjük az időnket, de azért nem árt, ha van némi infónk valakiről, akinek megadjuk a számunkat. Egy-két levélváltásból sokszor kiderül, hogy pl. van humora az illetőnek van nincs-mert nekem ez fontos. De sokszor nem!?lljon itt okulásul egy múlt heti kis közjáték, ami velem történt. Először bosszantott, de azóta halálra röhögöm magam rajta. Üzenetet kaptam egy “diplomás” könyvelőtől aki azt írta:”hasonlít a stílusod az Omegára” (és persze odaírta a telefonszámát)Ezt nem annyira értettem, mire én : “ez aranyos-hasonlítok Kóbor Jánosra?………….majd volt még néhány levélváltás és azt gondoltam, annak ellenére hogy könyvelő van humora, nem is lakik messze tőlem- megadtam a telefonszámom. Egyik este csörög a telefonom és egy merev részeg hang közli velem: “Sanyi vagyok”-mondtam és? mennyire vagy túsz-odaférsz a sörhöz? (nem értette)majd közölte, ő az aki írt nekem. Kedvesen leráztam, mondtam most nem tudok vele beszélgetni, majd hívjon holnap. Másnap este dettó, újra a részeg hang. Na ez már sok volt. Küldtem egy üzenetet, hogy a egy diplomás könyvelő nem így akar ismerkedni és kértem ne is próbálkozzon. Még napokig nem adta fel, állandóan telefonált,amit persze nem vettem fel. Na hát így adjuk meg a telefonszámunkat!

  84. Tincia üzenete:

    Sziasztok!
    szerintem is tök jó ötlet, ha 2 legyet ütünk egy csapásra és abból az egyik az első randi: ugyanis, ha az illető nem szimpatikus, akkor jöhet a vásárlás, ha igen, akkor be lehet ülni az Ikea éttermi részébe és akkor lehet 100 %-os időt ráfordítani! mindig a megoldásra törekszem, nem pedig azt nézem, hogy mi a hiba az adott dologban! ezt javaslom mindenkinek, mert ezzel a felfogással sokkal könnyebb az életet élni!!! :) nincs feszengés, hogy nem szimpi az illető és akkor mégis itt kell ülni min. 1 órát! vagy elképzelhető, hogy “evés közben jön meg az étvágy”: olyan megnyilvánulásai, gesztusai vannak, amelyek felkelthetik az érdeklődésemet a vásárlás közben!

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: