Jártomban, keltemben az online ismerkedős világ hálójában néha rábukkanok 1-1 “érdekes” személyiségre. Kapok olyan bemutatkozásokat, amelyek azért kiverik nálam a biztosítékot. Lányokkal ismerkedve ugyan trágár, szexuális töltetű mailek nem fogadnak – ellentétben a nőnemű párkeresőkkel -, de gondolkodásmódjában különösekkel viszont sokszor meglep a sors. ?me az alábbi, amelyet első körben kaptam:
Köszönettel vettem soraid, s kérésedre bővebben is bemutatkoznék: Jelenleg: xxxxx lakunk, – rendezett körülmények között. xxxxx éves Teológus hallgató voltam /levelező/, aki az életben mindazt a szépet, s jót, amit a sors nekem adott megbecsüli, s egyben megpróbálom a javamra fordítani. Bár mindenki igyekszik a legjobb színben feltüntetni magát, azért mégiscsak írnék egy-két reális támpontot rólam:
Több évig zongoráztam, 2 évig gitároztam, tehát mind a klasszikus, mind a komoly zenét is kedvelem. A mindennapos sablonokat félretéve: komolyan szeretek színházba, koncertekre, kirándulni járni, ill. érdekes előadásokat hallgatni. Mindemelett szeretek szórakozni járni: táncolni, régebben modellkedtem is. Mértékkel – de érdekel a divat is. 3x éves vagyok. Jelenleg xxxx dolgozom, xxx a szakmám. Távolabbi célok, tervek:
Szociális területen szeretnék majd elhelyezkedni, hiszen nagyon érdekelnek az emberi sorsok, légyen az akár kicsi, akár nagy, egészséges, vagy sérült.
Én úgy gondolom, hogy minden valódi és Isten szemében értékes tapasztalatnak az Úr Jézus személyes műve mélyebb megértésének új felfedezéséből kell megszületnie. Ez a határozott és biztos alap, erre építem az életemet,- nemcsak elmémben – hanem teljes szívemmel; de!! nem bigottan!! – ill.
ez az a plussz, amivel majd a leendő társamat is erősíteni, támogatni tudom. Szerettem volna,
ha nemcsak a külsőm miatt szólítgatnának le az utcákon, hanem megismerhetnék egy kicsit a “lelkemet” is. Tulajdonképpen egy keresztény társat keresek, aki szintén nem bigott, hanem tudja élvezni, és értékelni az életet, hisz én magam is ilyen vagyok.
A legnagyobb kincs az életemben, amire nagyon büszke vagyok, a gyönyörűszép, tengerkékszemü 7 éves kisfiam /már többször felkérték fotózásra,/- akivel kettesben lakunk saját otthonunkban. Egyházilag, – bár nem tudom, hogy jártas vagy e ezekben a “jogi procedurákban” – szabad állapotú vagyok, mivel az előző házasságom pápai jóváhagyással érvénytelenítve van.
Ha megkérhetnélek, és persze ha bemutatkozásom megérintett, kérlek Te is írjál kicsit bővebben magadról. Egyben ha kérhetem, írjad meg légy szíves nekem, hogy a hit, és a szeretet terén milyen elképzeléseid vannak.
Tisztelettel: xxxx
Kíváncsi vagyok, hogy ti, kedves olvasók, találtok-e bármiféle kivetnivalót, hibát, problémát, javítani valót a fenti bemutatkozásban avagy csak én reagálom túl?

Mintha mostanában az lenne a sorsom, hogy első hozzászóló legyek…. :):):)
Istent mindenki máshogy éli meg….
Van aki kézzel, lábbal tiltakozik ellene, van aki vakon hisz benne…..
Itt is az ember értelmi és tudásbeli együtthatói a mérvadóak…
Mindenkinek vannak igényei saját magával szemben, arra is rég rájöttünk hogy a tudás az hatalom… Csodák sincsenek, csak kevés tudás….
Ezután már csak az a kérdés hogy ebből a halmazból ki mennyit hajlandó magába engedni….
Hite mindenkinek van, ilyen, vagy amolyan…. Ezt tudni kell tisztelni a másikban…
De nem szabad a másikra rákényszeriteni a saját hitünket…
Ha tudjuk a másikét táplálni, az jó… Attól ő is több lessz…
Ha ezt ő viszonozni is tudja hasonló hozzá állással, ott elkezdődött valami…
A vallás, az a hit kinyilvánitásának eszköze… ( hite egy isten tagadónak is van !!! )
Valamitől viszont megy, műxik körülöttünk minden a maga utján, módján, jól, rosszul….
Isten teremtett jót is, rosszat is…. Az ember dolga az egyensulyteremtés a kettő közt…
Ezért teremtette az isten az embert… Külömben csak állatok, vagy növények lennénk, ösztönlények…
Szerény véleményem szerint isten nem azonos a vallással…
Isten nem teremtett papokat, vallást….
? csak elinditott egy folyamatot, amit nekünk kell magunkban megélni, kiélni, és értékelni…
Sokan leragadnak annál, hogy istent azonositják a vallással, ez alapvetően hibás koncepció….
Szerintem isten kizárólag a teremtésről, szeretetről, családról szól, és semmi másról !!!
Amikor valaki a saját családját épitgeti, terelgeti az életben, szeretgeti, ugyanazt valósítja meg mint isten hatalmas nagyban…..
Ha ezt jól tudjuk csinálni, akkor az is műxik, ugyanugy mint amit isten is teremtett….
Hogy ezen az úton ki mennyire érzi azt hogy isten keze van a dologban, vagy mennire nem, az már relatív…. Ezért nem szabad senkit sem elitélni, itélkezni felette…
Sok, nagyon sok embert ismerek, akik soha nem voltak templomban, nem veszik azt a szót a nyelvükre, hogy ISTEN, de ösztönösen tudják nagyon jól csinálni maguk körül a dolgaikat….
És ismerek olyan embereket is, akik megrögzött, bigott istenhívők, de egy ruppót nem adnék az életükért, a hitükért !!!!!
Az embernek a lelke számit, hogy milyen…
Van a jó, és van a rossz… Az ember a külömbségtételénél vizsgázik ….
Hogy ehez ki mennyire használja az ISTEN szót, az mindenkinek saját privilégiuma !!!!!!!!!!!!!
Ha nem vagy hívő, szimplán elég ennyi: “Én nem vagyok hívő, ezért úgy gondolom, nem illünk össze.”
Ennyi.
A fenének kell túlkomplikálni mindent…
“szabad állapotú” és friss állagú, színtelen, szagtalan folyadék, kötött vegyértékkel, 3-as ph-val.
Isti
Egyetértek az előttem szólóakkal. Nincs ezzel a bemutatkozással semmi gond. Egyszerűen el kell dönteni, hogy ez a mélyen vallásos (valószínűleg őszinte, kedves és jó lelkű hölgy) kell-e az adott férfinak.
Vera
Bocs, csak most vettem észre Isti üzenetét. Mi lehet ez a folyadék, valamilyen közepesen erős sav? Ha még jól emlékszem, a kénsav PH-ja 1, a vízé 7 (semleges kémhatás), a nátrium-hidroxidé (lúgkő) 14 (erős lúg).
így van, mélyen egyetértek Verával, Bagollyal is!
Akinek tetszik ez a válasz, az úgy is kap rajta, akiben pedig “megütközést” vált ki, az esetben a kapcsolatnak sincs jövője.
Egy fontos, mely helyzettel én is találkoztam a párkeresés során:
Akármilyen jó érzés is, hogy van “végre” valakink, SEMMI ESETRE SE hagyjuk magunkat saját nézeteinkkel idegen, szélsőséges vallási közösségekbe bevinni, újdonsült partnerünk vallási meggyőződésének ránk erőltetésének engedni.
Ha nem érezzük jól magunkat szakítsunk, lesz más partnerünk.
Üdv.
Nincs ezzel semmi baj, hogy a levélíró őszinte volt, hiszen pont ezt várjuk el tőle.
E.
Sehol semmi zsákbamacska.
Terített betli. Csak nyerni lehet .
Azt azonban magyarázza el vki, mi a különbség a klasszikus és a komolyzene között?
Merlin, Te tudod?
Érdekes levél.
Mondhatni ritka.
Hiába tiltakozik a hölgy még a levelében is, nekem egy kicsit bigott.
A hit az magánügy !
Igaz, őszinte is, hiszen ő csak egy hasonló gondolkodású párra vágyik…szerintem.
Én tisztelem a hitet, de én sajátos módon gyakorlom.
Én az embereket a CSELEKEDETEI által ítélem meg.
Vannak barátaim akik ateisták, de olyan rendes és őszinte emberek, akikkel bármely egyház csak gyarapodna.
A családom az nagyon vallásos volt….én is ilyen nevelést kaptam.
?rtani nem ártott…sőt.
Nagyanyámat a hite segítette abban, hogy eltemesse az egy szem lányát, az édesanyámat, és 96 évesen megbékélve, várakozással nézzen szembe a halállal.
Ha a legkisebb kétséged van, vagy őszintén furcsálod a levelét, akkor jobb, ha elengeded.
Biztos jó ember, de hosszútávon szerintem nem működne a dolog, ahhoz legalább olyan meggyőződéses elveket kellene vallani, mint ő.
Vallom, hogy minden ember egy szuverén lény, egy egyéniség !
Párkeresésre meg fokozottan igaz, hogy:
“Similis simili gaudet” – “Hasonló a hasonlónak örül”
Tessék figyelmesen olvasni. Az egyiket zongorázzák, a másikat gitározzák, vagy fordítva.
Terített betli? Ebben a pakliban ott a pagát, pikk dáma és a tök filkó.
Szia Permanencia…
Igen… tudom…
A klasszikus zenét lehet szeretni, a komolyzenét komolyan lehet utálni… :)
:):) Sorry, de nálam csak az operettig terjed a komolysága a dolognak… Onnét csak tisztes távolból tudom értékelni…
Ki oszt?
Oszt mit?
Merlin: pedig azt mondják, jótékony hatású. Csak szótlanul, csöndben, lazán, elengedetten hatni hagyni a rezgéseket.
Azt is hallottam, hogy a tehenek Mozartra jobban tejelnek. Ki tudja?
Próbáltad?
Úgy értem, rád milyen hatással van az egyik/másik?
Hesztia….
Ebben az esetben annyira nem magánügy, mert valamilyen szemlélethez is keres a lányzó partnert… Tehát kizárólag olyant keres, aki hajlandó ezt elfogadni…
Ugyanannyira nem magánügy, mintha bí nő keresne párt magának, vagy homo pasi….
Én az ő levelében semmi bigottságot nem éreztem… A bigottság a megélésnél van…
“Csak egy kislány van a világon…”
Én tejelek Mozart nélkül is rendesen… :-)))))
A Tehenek meg semmilyen hatással nincsenek rám, se négylábuban, sem kétlábuban… :-))))
Jó dolog a tehén, de csak a tejeskannában… :-)))))
Tarokk? Akkor Te emelsz :)
Sipistával nem játszok, csak a skízzel.
:-)))))))))))))))))))))))))))))
Hogy ez a blog most mennyire érdekfeszitő lett hirtelen………. :-))))
Én passzolok…
Merlin!
Én a zene és nem a tehenek hatásáról érdeklődtem.
A tarokk az egy másik dolog.
:-)))) Nálam az Edda, és Strauss igen jól megfér egymás mellett …. :-)))
És zene nélkül meg nem tudok műxeni… :-)))
Igazad lehet.
Én se nagyon. Csak kicsit másként :)
Az nem baj…
Nálam a komolyzene annyiban ki is merül, hogy a nagy operákat ismerem annyira, hogy ne legyek tök hülye….. de nem az én világom….
A komolyzene többi fajtája, megnyilvánulása meg ki is maradt…
Máma épp Illényi Katicát halgattam rongyosra… Szeretem nagyon amit csinál…
Most sakkozunk…….nem??
Részemről rekontra!
E z a beszélgetés érdekesen eljutott a bigottságtól a tejelő tehenekig. :)
Semmi kivetnivaló nincs ebben a levélben, bár minden nő ennyire őszinte lenne…
:-)))))….. No.. Van már egy Bocink is… haladunk…
:):):) Meglessz a létszám a römipartihoz is…. :)
De Merlin, römizni kettesben is lehet. Istenem, milyen jó rablórömipartikat játszottunk anyukámmal régen nyáron egészen hajnalig. Hol van az már…:)
:) Hááát, igen… a régi szép idők……
Rablósjáték, whiskyparti után, meg egyebek… :)
Najóóóó. A römi sem kutya…. :):)
:-)))))))))
Belegondoltam hogy szegény lányzó ha olvasná most ezt a topicot, ami féligmeddig róla szól, ugyan mily véleménnyel lenne rólunk???????????????????
Na, nembaj….. isten megbocsájtja nekünk…. :):):)
Sziasztok!
Berosálok rajtatok :-D
A levélből igazából nekem csak a komoly és klasszikus zene közötti különbség maradt meg, de elkommentelték előlem :-D
Römizni ki tud?
Szia She!
Én tudok, és főleg a rablórömit szeretem, ahol szabadon garázdálkodhatok az asztalra lerakott lapok között.:) Üdv.:
Vera
Szia Vera!
Hmm akkor te nagyon huncut lehetsz.
Engem pont a sima natúr kemény römiparti érdekel, ahol a pikantériát a 4 Jolly adja :-D
Szia She…
:):) Már éppen ideje volt hogy valami komollyal is foglalkozzunk ennyi gyerekes dolog után…
Itt már nehéz dolgod lessz… Szerintem ha tudsz ultizni, akkor még Ron szabad rá… :-))))
Vagy Tentotta sakkpartija????
Én is már el vagyok csábulva römizni Verával… :-))) Hacsak nem le akarod ütni a kezemről… :-)))
Szia Vera…
OK… Mehet a dolog…. A vesztes megy a bankba folytatni !!! :-)))
Ultizni nem tudok :-))))) Valaki megtanít :-D
Sakkozni sem tudok csak néha játszom!
Verával is szívesen csapnék rablórömi partit is aztán jól ki lennétek beszélve :-p
She…
:-)) Vera az az enyém… Mán csak harmadiknak szálhatól be…. :-))))
Hm… ? már tudja mit tervezel véle??? :-)))))
Merlin:
Viheted, én úgyis csak csajos programokat szerveznék vele.
A 3as felállást továbbra is két pasival szeretem :-p
Ha olvassa, tudja :-D
:-))))))
She………… :-)))))))))
Nem baj, isten megbocsájtja néked, én is… :-)))))
Háát, én még nem próbáltam 2pasival… Megbízhatatlanok, mindég csalnak….
Vagy Te nem a römiről beszéltél??? :-)))))))
De arról :-D Jó érzés mikor pasikat szarrá verek benne :-D
Jól eltértünk az eredeti témától :-)))
…és kétszemélyes chat lett a kommentekből :-D Ami nem baj…de jöhetne már valaki aki beböfög valamit
She…
Rémisztő vagyol….még verexel is itt….. ehhhh.
Lépek én is, megnézem mi lett abból az almáspitéből….
Nem is verekszem. NAgyon szelid vagyok :-( Csak általában nyerek römiben
Almáspiteeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!! Hol?????
Sziasztok!
Jöttem beleböfögni.:) Eddig a gyermekkel foglalkoztam. Kezdettől fogva sejtettem, hogy SHE lány (angolul nőnemű “ő”). Jelentem, a pite elkészült, jó lett, fogyogat, ezért igyekezzetek.:) Magam részéről maradnék a rabló röminél – ott kicsit többet kell agyalni. A sima römiben behatároltabbak a lehetőségek. Egy egész más kérdés: ugye ma éjjel állítjuk vissza az órát?Sziasztok:
Vera
Ui.: amúgy nem kanyarodunk vissza az eredeti témához?
Vera!
Mi volt az eredeti téma? :-)))
She eredetileg nem az angol nő-t jelenti nálam hanem a nevemből jött. Új kolléganő a cégnél, bemutatkoztam neki: Szia a nevem Orsi! Erre ?: Szia Siiiiiiiiiiiiiiiííííííííííííííííííííííííííí :-))) aztán lett She.
Ma állítunk órát jelentem :-D
Ja igen. A csaj levele. Nem is kommenteltem még le :-D De amit írnék azt már leírta más. Az őszinteségét viszont díjazom! nem lacafacázik :-)))
Micsoda erkölcsi fertő. Mit fertő, posvány. Krisztus a vérét adta értetek, ti meg csak veritek a blattot, esztek, isztok, imádkozni …. Rajtatok is csak a pápai jóváhagyás segít.
Rendben! Hagyjon jóvá! ?men
:-)
Nem az a fontos, hogy Te hiszel-e Istenben, hanem, hogy Isten hisz-e Benned!
:-)))) Ekkora csődületben a pite is almás lett… :-))))
Sajna halandó, gyarló emberek vagyunk…
Sem merlini varázslat, sem a megváltó sem fog már rajtunk segíteni…. :-))))
Ne keverd a rendezőt a statisztával.
Nem vagyok ateista és semmi bajom a hívőkkel, de az életem már így is be van redszabályozva, úhogy ez már nem nagyon fér bele. Szeretem a kártyát, a piát-mértékkel, és a nem mindig szent kapcsolatokat.
Ha a levélből kihagyjuk a mélyen vallásosságot akkor egy abszolút elfogadható bemutatkozó levél szerintem.
“…aki az életben mindazt a szépet, s jót, amit a sors nekem adott megbecsüli, s egyben megpróbálom a javamra fordítani. ” – ami persze csak addig szép és jó, amíg én annak látom, s ha már nem, – megyek a pápához, hogy felmentsen a felelősség alól? (első házasság)
“Én úgy gondolom, hogy minden valódi és Isten szemében értékes tapasztalatnak az Úr Jézus személyes műve mélyebb megértésének új felfedezéséből kell megszületnie. ”
Milyen a nem valódi tapasztalat?
Milyen az Isten szemében (?) értékes tapasztalat?
Az Úr Jézus személyes műve?
Mintha ez a világ túlságosan kerek lenne ahhoz, hogy a saját valóságában csetlő-botló ember ne érezné ott fölöslegesnek magát.
“…Isten az, ami történt, Isten az, ami van: és aki odaáll egy másik ember meg annak az igazsága közé, az…
…és Isten hatalma a határtalan szeretet. De amikor egy ember ezután merészel kapaszkodni, csak a hatalomért kapaszkodik” (A. M.)
Az őszinte vallásosság cselekedet, nem pedig köret. Szerintem.
Keresztény társat keresni egy profán társkeresőn? Hm…
Tentotta:
Nélküle is jól vagyok. De vele boldogabban lennék.
Kedves permanencia!!
Vele boldog lennél….
Tentotta………..
:):) Permanencia mondta jól……
Nemigen hiszem hogy épp Terézanya, vagy apáca akarna lenni……… :-)))))))))
Az mondjuk tény, hogy furi, hogy vallásos és itt keres na de mindegy. Azért arra kiváncsi lennék, sikerült-e neki.
Viszont a klasszikus és komoly zene közötti különbség még mindig érdekel, de ez már az én gondom :-D
Tentotta:
Ismét nem értünk egyet: én nem hiszek a boldogságban.
Hanem azt gondolom, a társaslét olyan életmód, ami garancia a borongós és a hajszálka-mentes, felhőtlen pillanatok egyensúlyban tarthatóságára.
Amikor a fönt és a lent: tudomásulvétel csupán, a rossz megosztása nélkül.
Olyan attitüd, amikor a legsűrűbb kételyen is átszüremlik a másik ember fénye.
Soha nincs teljesen sötét.
permanencia!
Véleményem szerint a társaslét nem garancia a borongós és felhőtlen pillanatok egyensúlyban tartására! Miért lenne az?? Ha az lenne ,minden társaslét kiegyensúlyozott lenne.Ha az lenne ,nem lennének társkeresők. De ez nem így van. ?gy van?? Szerintem igen!
Ha nem hiszel a boldogságban ,akkor mi hajt előre?? A boldogtalanság?? Vagy csupán a tenniakarás ,hogy ne sodorjon az élet a kézzelfogható rossz felé?? Esetleg önmagadat akarod meggyőzni arról ,hogy elég,ha elhiszed mindazt,amit el akarsz hinni?? Mert az hamis biztonságot és megnyugvást nyújt neked?? Lehet így is… valóban! De ez,csapda! A 22-es csapdája…. Egy kegyetlen örvény,ami lefelé húz és soha el nem enged!! Ellentétes irányú azzal,amire vágyunk!
A rossz épp attól lesz jó ,ha megosztjuk.Megosztjuk mással,önmagunkkal és önmagával.Ennek elviselésére más mód ,véleményem szerint,nem létezik!! Mivel minden rosszban van valami jó,és minden jóban van valami rossz. Ha megfelelően koncentráljuk,elég erőt adhat ahhoz,hogy összetartson két ellenkező pólust!
A boldogság kék madara….. mindenki beszél róla,de soha,senki nem látta még!!
Talán Te leszel az első,csak hinned kell benne!!
Merlin!
Azt én is erősen kétlem…..
Vagy mégsem??
:)))
Profán társkereső? Ez honnan tudható? Olyan van, hogy suba a subával, guba a gubával, de hogy vallásos a vallásossal az nekem új. Az is zártság.
Jesszusom
Mi a gond? Szombaton tivornya, vasárnap mise.
Semmise :-)))
Valahogy sosem éreztem késztetést arra, hogy minden tivornya, nem túl szent kapcsolat után rohanjak gyónni, pedig nem vagyok Istenellenes.
A misére járást pedig kicsit álszent dolognak tartom, abban az értelemben, hogy sajnos sokan delete-nek nézik.
Érdekes látni,mikor a néhai kiskönyvesek templomba mennek.
Dieu me pardonnera. C’est son metier. (Heine)
Ahha egyetértek :-))))) minkettőtökkel
Az Istenhittel nekem pont ez a problémám.
Hogy hihetik sokan azt, hogy a hét 6 napján erkölcstelenek és vas bemennek-ámen-kijönnek és minden rendben van?
Miért van az, hogy az ilyenek szemében a a hit nem templomban való megélése bűn?
Miért csak az lehet jó, tisztalelkű, erkölcsös, aki lépten nyomon zsolozsmázik????
Bocs a kirohanásért…..
“a hit, és a szeretet terén milyen elképzeléseid vannak.”:
pár éven belül a bíborosi rangig szeretném vinni, csak ennyi. Ja, és vadállatiasan őszinte vagyok :-)
Csak én hittem azt, hogy ez egy tesztlevél?
Ennyi finom kis ellentmondást egy bemutatkozásban!
A legjobban az tetszett: vallásos modell (Linda Evangelista mondjuk).
Most már jöhet a sakkparti!
Isti
Isti:
:-)))))))))
Még römizünk azt hiszem. Szal, Te emelsz!
Majd visszajössz. Ilyen a világ(otok). Az imitátorok világa.
Ember?
????
Vazzeeeeeeeee
-? + :
“Véleményem szerint a társaslét nem garancia a borongós és felhőtlen pillanatok egyensúlyban tartására!”
“A rossz épp attól lesz jó ,ha megosztjuk.”
Több sebből vérzik.
Permanencia…
Hm…… Netán ezt úgy érted, hogy különösebb érzelmi megnyilvánulások nélkül megélni a kapcsolatot?????????????????????
Tentotta….
Ne reménykedj…. :-)))))))))
Hm……
Megen sztori…..
Ez év elején volt szerencsém egy hasonló beállitottságu hölgyeményhez…
Mint némileg a véleményeimből talán kiderült, van némi elképzelésem istenről…
Olyan amilyen, az enyém…. Lényeg hogy elfogadom őt, és nem tagadom…
Az illető lányzó eléggé mélyen , mondhatnám úgy is, hogy már istenfélő volt….
Ment köztünk egy darabig a kinlódás, tartott vagy 3 hónapig….
Egy olyan ember, aki azt állitja magáról hogy hisz istenben, és közben meg halvány fogalma nem volt arról, hogy mi a szeretet, mitől, és hogyan műxik ez az emberekben, és őszerinte hogy isten mindent megold, még a szeretetet is két ember között………
Feladtam…. lehet nem istennek tetsző cselekedet volt tőlem, lehet vakon, hülyén menni kelett volna őutánna, de sorry… ha valaki még azt sem hagyja hogy szeressék, ott mit lehet mit tenni…. :):):)
Jaaaaaaaaaaj ha ezt én előbb tudoooooooooom!!! Akkor nem görcsölök 4 évig egy eleve nem működő kapcsolaton. Várom Istent hogy mondá: Lőn tiszta, büntetlen szerelem és kész.
:-)))))))
Ne keverjük az isteneket! :-)
Isti
Isti:
Melyiket a melyikkel???
:-)))))
Ember!
Épp attól emberi,hogy vérzik!! :)
——————–
Merlin!
A remény hal meg utoljára!!
Meg a reményhal…..
:))
Tentotta..
Nem..
Koncepciót váltottam…. Szerepcserés lessz a játék….Nem varázsolni fogok, mert az a kutyát nem izgatja már…. :-)))))))))
Shiiiii…
Mit is kéne mondanom??? :-))))))))))
She:
egyik saját, másik az övé, a harmadik az ?sz, a…
Isti
Attól lehetne állati is.
Tentotta:
Egyszer már leírtam, mit értek a “társ” fogalmán, a “társaslét” megvalósítása ebből (abból) következik.
Kék madarat láttam repülni a Bodrogon többször is: nem mondta, hogy Boldogságnak hívják.
Egyébként is erősen kétlem, hogy léteznek állandó érzelmi állapotok.
Mi visz előre? Ha Te azt tudnád :)
Merlin:
Nem értem, mire vonatkozik a kérdésed.
She:” Várom Istent hogy mondá: Lőn tiszta, büntetlen szerelem és kész. ” Miért gúnyolódsz vmin, amit nem ismersz ?
Sok, valóban vallásos értékrenddel élő ember van. És persze álszenteskedők is, ahogy a nem hívők közt is vannak képmutatók nem kevesen. Kiskönyvesek vagy sem: bántottak Téged? Akkor meg?
Permanencia:
Nem gúnyolódásnak szántam, sajnálom ha ezt érezted ki belőle.
Permanencia…..
“”"”Ismét nem értünk egyet: én nem hiszek a boldogságban.
Hanem azt gondolom, a társaslét olyan életmód, ami garancia a borongós és a hajszálka-mentes, felhőtlen pillanatok egyensúlyban tarthatóságára.
Amikor a fönt és a lent: tudomásulvétel csupán, a rossz megosztása nélkül. “”"”"”"
Erre …
She: miután a megjegyzésed még csak nem is idézet, nem igazán lehet másképp értelmezni.
Az érzéseimhez pedig köze sincs.
Egyébként, ha a MÜPA felé jársz, gyakran találkozhatsz zenészekkel, akik választ adnak a klasszikus/komoly dilemmádra. Majd nekem is meséld el légyszi’ :)
Visszatérve a levélre: profán vagy sem, ha én hívő lennék, keresztény társkeresőkön keresgélnék. Megnéztem a neten, rengeteg van!
Amennyire (elég közelről) ismerem szokásaikat, rituáléikat, közösségi életüket, hát vannak kétségeim, mennyire tudnak zöldágra vergődni a “világiakkal”?
De a levél megfogalmazása is túlságosan mesterkélt ahhoz, hogy simán hihető legyen.
Végül: ha valóban keresztény társat keres, nem igaz, hogy nem nézett fel itt néhány oldalra, blogra, beszólásokra stb!
Ha mindez nem tántorította el, nem is igazi hívő, csak kérkedik a pápa bácsival :)
“a szeretet terén milyen elképzeléseid vannak.”-erre Ti mit válaszolnátok? Az evidens dolgokon kívül
Permanencia…
She ben helyén vannak a dolgok amennyire kell.. Te vagy most túl komoly…. :)
She………
Az égvilágon semmit nem lehet arra mit válaszolni….
Amit csinálni kell tudni, azt csinálni kell….
Amiről beszélünk csak, az ott is marad ……..
Van meggyespitém, nem békepipának, hanem mert bazifinom lett. Megosztanám…
Merlin….
22.40es kommentre
Köszönöm…
Van varázskalapod is? :-)))))
Merlin
Akkor már válaszoltál is a kérdésedre, amit nekem tettél fel, de én sose állítottam :)
Szávitri története hátha megérint.
She: “a szeretet terén milyen elképzeléseid vannak.?-erre Ti mit válaszolnátok?
A szeretet nem elképzelés alapján működik.
Sziasztok!
Huh, végigolvastam, mi mindent írtatok a mai napon.:) Én semmit, mivel elfoglalt voltam: egész nap gyerekeztem. Most emésztem a fönt leírtakat. Üdv. mindenkinek:
Vera
permanencia: “kiskönyvesek”-ről Tentotta írt, nem She. Amúgy pedig mindegy. Templomba járni divatból is lehet, és lehet “keresztényi” életet élni istenhit nélkül is.
Az értékrend nem istenek kérdése.
Bagoly:
Köszi
+
:-)))))
Szia Vera!!!!! Römi??? :-)))
Bagoly: a köszit a 22.58as kommentre írtam. Beindult az írás :-))))))
Ja, és mondtuk már, hogy: She, üdv a Klubban?!
Nekem sokszor olyan jó szimmetrikus számokat generál a véletlen, itt alább.
Isti