Netes randik védelmében

Eleddig többségében negatív kritikákkal éltem a virtuális társkereséssel kapcsolatban és negatív találkozásokat, élményeket írtam le. Mindezt az indokolta, hogy érzéseim, felháborodásom, csalódottságom, dühöm többletenergiájától – mondhatnám úgy, hogy érzelmi túlnyomástól – szinte maguktól jöttek a szavak, motíváltabb voltam a közlésben.

Azonkívül példákkal szerettem volna szemléltetni kedves olvasóimnak, hogy milyen hibákat ne kövessenek el, mit próbáljanak elkerülni ill. mire készüljenek fel: ugyanis itt sem fenékig tejfel a társkeresés! Nem csodaszer a netes társkereső ellenére, hogy nagyon sokan ezt hiszik s ezért feltétlenül csalódnak is és ezért nem konkrét személyeket vagy saját butaságukat okolják, hanem a rendszert.

 

Miért tartok ki a netes randizások mellett?

Ha csak és kizárólag a végeredményt nézzük, akkor joggal merül fel a kérdés: – Miért randizok ennyit, miközben fél év alatt sem sikerült megismerkednem az igazival?

Akik még soha nem próbálkoztak ezzel a módszerrel, akik eleve fenntartással viszonyulnak és viszolyognak (a rendszeres kommentálók közt is vannak ilyenek és gyűlőletük alátámasztására kapva-kapnak az alkalmon és rendszeresen idézik a negatív tapasztalataimat s próbálják valós és érdemi saját tapasztalatok nélkül lehúzni ezt az egészet), hogy az online társkeresők közt ők is szétnézzenek, tehát azok soha nem is tapasztalhatták, hogy milyen pozitív események is történhetnek az ilyen találkozókon, mégha az elsőn nem is a leendő feleségünk jön azonnal szembe. S mik is ezek?

Érdekes emberekkel futhatok össze

Lehetőségem van olyanokkal beszélgetni és belelátni számora különleges életükbe, munkájukba, magánkapcsolataikba és élettörténetükbe, akikkel egyébként – a hétköznapi szituációkat vizsgálva – sohasem lenne. A net egy fantasztikus olvasztótégelye a társadalmi csoportoknak, gondolkodásmódnak, különböző területen élőknek ill. tevékenykedőknek. Persze ehhez élvezni kell a kommunikációt és nem árt ha kíváncsinak vagyunk mások életére, gondolataira és történeteire.

Megadja a lehetőséget a barátságok kialakulásának

Ellentétben egy hangos, büdös és alkoholgőzös szórakozóhellyel, ahol – ha lehet egyáltalán -  kizárólag szex és csak külső szimpátián alapuló ismerkedések jöhetnek létre, itt – mégha nem is annyira szimpatikus a külalakja – de a beszélgetés felszínre hozhat olyan értékeket, ami alapján kialakulhat igény a barátságra. Nekem is sikerült életem egyik legfontosabb barátságát itt és így kialakítanom egy lánnyal:

Szexuális élményekhez juttat

Nem elhanyagolható érdeme e virtuális társkeresősdinek, hogy míg megtaláljuk végleges, letelepedésre sarkalló jelöltünket, addig is összefuthatunk olyan partnerekkel is, akikkel nagyon kellemes órákat tölthetünk el. Fő cél ugyan a szerelem átélése, de mindemellett nem árt – magányos hónapjainkat kitöltendő – egy kicsit ellátni pezsgő hormonjainkat…

Kielégíti az ember hiúságát

Egy újabb fontos lelki szükséglethez érkeztünk: akár tagadja, akár nem, de mindenkinek fontos szüksége van a saját pozitív önértékeléséhez ahhoz, hogy sikereket arathasson a másik nemnél. És a netes találkozások kíméletlenül magukban hordozzák a sikert! Nem lehet olyannal találkozni, aki már ezt próbálta és egyetlen egy olyan randit sem élt át, ahol ő maga ne tetszett volna a másiknak! Nem érdekes, ha ez nem volt kölcsönös, ha nem lett belőle járás és egy komoly próbálkozás, de legalább kapott egy pozitív visszajelzést valaki(k)től! Tetszett, szimpatikus volt, valaki szívesen járt volna vele. Ettől igazán mindenki kihúzhatja magát és nagyobb önbizalommal mehet el a következőre!

Üres estékre is szórakozást és elfoglaltságot ad

A társnélküli emberek – a rengeteg, már párkapcsolatban élő ismerősük folyamatos elfoglaltságának következtében – sokszor marad program nélkül miközben színházba, koncertre vagy egy vendéglátóegységbe beülni azért igazán partnerrel jó. A netes ismerkedések lehetőséget adnak arra, hogy egy-egy szimpatikusabb és hozzánk hasonló emberrel együtt mehessünk el ilyen programokra, rálelhessünk az azonos szituációban élő emberekre.

Category: Elmélet
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
253 Responses
  1. tükör says:

    + ha párkapcsolatban él valaki, és az kapcsolat már megromlott, a csőd szélén van, a hiányzó kedvesség, törődés beszerezhető másoktól különleges ráfordítás nélkül, elég egy jól irányzott fénykép feltöltése

    + ha párkapcsolatban él valaki, és a társ szexuális igénye alábbhagyott, sikeresen pótolható másoktól, jó szervezéssel

    + ugyanez, de a 3-as és 4-es és azonos neműek felállásra vonatkozóan

    + ha nem akarod személyes adataid megadni, elég az ismerős, vagy egy politikus adatait feltölteni, így is kiváló szórakozás unalmas estékre

    + ilyen helyeken nem szükséges az értelmes írásbeliség és kommunikáció, elég a “vok, telcsi, kapcsi, ismi, fürcsi etc…. és vigyorgó jelek sokaságának alkalmazása”, mert félszavakból is megértik ezeken a helyeken az emberek egymást

    + ha problémád, nehézséged van ( még ha te is vagy benne a hibás, vagy te okoztad azt ) pláne ha jól adod elő, meghallgató fülekre találsz, csak “jótanácsokat” kapsz, bárkit használhatsz szemetesládának

    + komplexusaid simán kiélheted mindenféle következmény nélkül

    + az ismerkedés céljából felhasznált áram fogyasztással, telefonálással, társkereső rendszerek előfizetéseinek igénybevételével megélhetést adsz az EON, mobil szolgáltatók, és a társkereső rendszer üzemeltetőinek, dolgozónak.

    Még a végén kiderül, milyen jó ez a “netes” párkeresősdi… és aki tud iratkozzon fel :-)

  2. höhö says:

    Tulajdonképpen te mit is keresel itt? :)

  3. tükör says:

    Csak ülök és mesélek… és Te ?

  4. She says:

    Vita vita… figyelek :))))

  5. G. Andras says:

    Sziasztok,

    Az én szerény tapasztalataim:

    - Hát, egy pár “érdekes emberrel, pontosabban szólva nővel” összefutottam már randizás közben. Pölö, aki letagadott gyereket, nagyságrendekkel különbözött a fényképtől (nem pár kilóval vagy pár évvel több volt, mint jelezte), 3 értelmes mondatot nem bírt kinyögni, pedig diplomásnak mondta magát stb.

    - Barátnő (havernő): tapasztalataim szerint nem sok rosszabb dolog van, mint amikor az általad kedvel, uram bocsá’ szeretett Nő azt mondja naivan, “azt hittem, csak barátok vagyunk”. Na ez nálam általában kiveri a biztosítékot. Lehet, én vagyok naiv, de szerintem ha valamilyen Nő (teljesen mindegy milyen külalakú, tulajdonságú, a lényeg az, hogy Neked megfelelő Nő ezt mondja), akkor felesleges volt tenni neki a szépet, és őszintén szólva barátból van elég. Nekem és szerintem sokaknak partner kell, nem barát vagy haver. Barátot, havert lehet találni az életben is.

    - Hát, nem sok itteni Nővel jutottam el az ágyig. Igaz, ez az én hibám is, mert nekem kell bizonyos érzelmi, nemcsak testi kötődés ahhoz, akivel ébredni szeretnék.

    - Unalmas estékre jelentett némi elfoglaltságot. Sokszor tapasztaltam azt az érzést, “na ez sem méltatott arra, hogy válaszoljon, hátha a következő majd fog”. Aztán megnéztem, milyen időjárás lesz holnap vagy mi lesz később a tévében illetve ki nyerte az aktuális F1 futamot.

    Andras

  6. Höhö says:

    Ényleg, milyen lesz az idő holnap? Én személy szerint imádom a havat… :)

  7. Höhö says:

    Nekem nincs bajom a barátsággal. A felületes barátságoktól viszont írtózom. Inkább nézzenek lelki szemetesládának :)

  8. monika says:

    szeretem az őszintességet,de sajnos nagyon kevés ember vallhatja magát annak.leírom amilyen vok.pár emberrel taliztam már,ami nem mondhato el rolla ugyanezt.Nem értem minek kell hazudni,miért nem mernek az emberek őszinték lenni,és ha valaki csinos,miért kell rögtön az ágyba cipelni?Ha nem önmagát adja az ember,nincs értelme az egésznek.Ilyen emberrel még nem találkoztam,igaz,olyan fiatal nem vok 43éves.azt hittem új életet lehet kezdeni

  9. ranger says:

    pl azért is megéri fent lenni,mert más lányok le tudják másolni a fényképed és ők is tudnak párt keresni a te arcoddal:))
    A moderátor pedig nem hogy tenne valamit,el sem olvassa a leveled amiben kéred töröljék a képed a másik adatlapjáról:(

  10. atali says:

    “…mégha az elsőn nem is a leendő feleségünk jön azonnal szembe” – feleségben eddig nem is gondolkodtam, lehet, hogy kéne ?

    A válaszra sem méltatást én nem értem, főleg, ha ír valaki, hogy megismerne, erre válaszolva írok pár sort magamról, aztán se kép, se hang…

    Viccet félretéve, én már kicsit unom a havat, bár gyönyörű látvány, de attól tartok, ha gyorsan fog elolvadni, úszó erőddé változik az otthonom.

  11. szilvia says:

    véleményem szerint sem itt , sem más társkeresőn nem lehet társat találni , pláne előfizetés nélkul.
    Én őszintén elmondtam mindent nagyvonalakban magamrol az vagyok amit az adatlapomon leirtam .Semmi hazugság. Kezdem hitemet veszteni, hogy valaha találok valakit akivel legalább a pár levélváltásig eljutunk. Nekem ezek a magamutogatos fényképek nem jönnek be ,fényképet direkt nem tettem fel magamrol, lehet ez is baj.
    40 éves multam, s én is azt hittem lehet új életet kezdeni.

  12. monika says:

    igazad van Szilvikém,én sem raktam fel képet,ha valaki komolyan gondolja,ha megismerkedtünk nem más levélváltás után,nem azonnal,de küldök.Jo emberismerő vagyok.atali te meg ne vegyél mindenkit egy kalap alá.aki nekem ír,megtisztelem a másikat hogy írok pár sort.pláne,ha őszinte a másik
    Itt is térdig ér a hó

  13. atali says:

    szilvia, ne add fel, én pl. személyesen kettő nőt is ismerek ( + kettő pasit ), akik neten keresztül találták meg életük párját.

  14. Rita says:

    Lányok, fénykép nélkül nullához közelít az esély, hogy ír valaki.

  15. höhö says:

    Fiúknál meg tökmindegy :D

  16. D says:

    Én tettem fel normális képet, amin nem is vagyok egy banya. Bár van már gyerekem és nem vagyok manökenalkat úgy tűnik ez olyan hátrány, hogy kb. fél éve még egyetlen pasi sem volt képes írni, nem hogy randira hívni, aki meg nekem tetszene csak a sportos, gyerektelen, vékony lányokat szereti. Hát így működik ez a rendszer

  17. Karesz says:

    Én 2009 Május 1-e óta vagyok tagja egy társkereső oldalnak
    de még egyetlen 1 randevún sem voltam még.
    Egyszerűen a csajok még fáradtságot sem veszik arra hogy egy esélyt adjanak és megismerjenek, mert ugye előkerül a régi bevált szokás hogy
    mindenki fénykép alapján ítél, ami nem biztos hogy sok esetben eredményes, pedig nem vagyok olyan ronda állat hogy lenézzenek.
    Nekem egyébként is nehéz ez a dolog mert otthonülő típus vagyok nem
    kimondottan az a bulizós fajta, viszont ha többet járnék szórakozni
    akkor a fenének se kellene a társkereső oldal.
    De 1 a lényeg amit tanácsolni tudok nem szabad feladni egyszer el kell jönnie az igazinak !

  18. polly says:

    Szembesülni azzal, hogy erős negyvenesként csak az 50-60 közöttiek keresnek bennünket – elég nagy trauma.
    Azzal együtt kitartok, mert az utcán nem írhatom ki a homlokomra, hogy mi a helyzet.
    Gyerek, ház, autó megvan, a többit meg kivárjuk… Apropó ház. Ha válás után küzdesz a lakás gondoddal gyere a deTUTI csere portálra. Én most ebben látom az esélyt, hogy végre megszabaduljak a közös családi fészektől – a múlttól.
    Kitartás Mindenkinek!

  19. HerzBiatro says:

    Az en velemenyem az, hogy vegulis lehet ismerkedni, de talan 32-36 ev kozott tunik a legertelmesebbnek, alatta nem, felette meg nem tudom.:)

    Na jo par ev alatt egyet agyba vittem, jah meg vagy 50-el talan megismerkedtem. 4-5-tel volt egynel tobb randi.

    1, A Nok nem szeretik a bartokat, hiaba igyekszel, legalabb akkora csoda kell hozza, mint metroban elsore dugni. Jo hasonlat.:)

    Ez miert van igy, sokan nem ernek ra az eletben, es csak a legszuksegesebb kapcsolatokat probaljak fenntartani, es nem szeretnek, ha egy barat toltene ki eletukben a megszokott urt, amit masnak szannak.

    A tarskeresesnek ez a fajtaja kegyetlen idotoltes, mert a csajok atlaga egyreszt atlagnal csunyabb, es meg valuk sem sikerul,
    masreszt tul sok ido megy el a gep elott, igy mig mindenki szorakozni jarna, tobb orat tolt este a gep elott. (en kordaban tartom magam, en inkabb youtube-on nezek valamit), de ez nem csak ferfiakra igaz.

    Sztem a jo strategia az ferfiak reszerol, ha harom hetig felkeszitjuk magunkat agyban, hogy bikak vagyunk, aztan 6 honapig hagyjuk az egeszet, osszejott vagy sem.

    2, Ket dolgot tehetsz, vagy azonnal agyba viszed, igy nyersz talan kicsit az ugyon, vagy mas viszi agyba, es csak felesleges idotoltes volt.

    A csajok hiaba mondjak, ebben az ismerkedesi modban, amig a csajok szkeptikusak, az atlag nagyon az, ugyis valakit az elok kozul fog valasztani. Hogy miert? Ha ugy ismerkedtek meg, hogy leultok egymassal szembe, akkor barmilyen megnevettetes keves hozza, hogy mukodjon a dolog, masodjara a lelkek kifaradnak, harmadjara meg eltunik az erzes, miert is akarunk mi osszejarni?

    3, Ket dolog lehetseges, hogy jobban tudj ismerkedni, az elso valami olyan kornyezetben talalkoztok, ami valami plusszt ad az elkezdeshez.

    Tudod a szomszed noje mindig zoldebb, egy vakrandi utan, siman tettszik a kep melletti lany is.:) Tehat joggal bizalmatlan mindenki.

    A masik, hogy tobbszor latjatok egymast, vagy egy kozossegben vagytok, vagy ugyanaz a torzshelyetek, vagy munkahely, ez utobbi ugye kilove sokszor.

    Ergo ezert keresnek olyan sokan, es ezert jutnak olyan kevesre.

    Az a kis plussz, amit az egesz ad, boven elveszik abban a sokban, amit elvesz.

  20. LBE says:

    Vidéki nagy becsszó!

    Azt hiszem, alkalmanként mindenki belefárad az életbe,és a felelősségbe.
    Valamennyien kötünk kompromisszumokat. a baj akkor kezdődik amikor túlságosan sok van belőllük. De talán az sem számít, amíg boldog az ember.

  21. Farago Éva says:

    Hölgy társaim ! Fénykép nélkül ne várjatok csodát anélkül tényleg senki sem ir de ha van egy hónap alatt 51 levél is jöhet és abból már lehet randizni választani ,ja és ha görcsösen,mindenáron akarsz valakit találni ,akkor nem megy csak ha már lazán veszed a dolgot nos akkor jönnek a telefonok ,levelek. Ez saját tapasztalat.

  22. zzee says:

    Megosztanám én is a virtuális szerelem keresésben szerzett tapasztalataimat,,,kezdeném az elején nem nagy bizodalommal vágtam bele a fent említett dologba de a kíváncsiság mégis erre az ösvényre terelt,,,hosszas keresgélés után már kezdtem feladni mikor jelzett irányomba egy kedves lány hogy szeretne velem megismerkedni,,és hát a kép alapján én is örömmel tettem eleget a kérésnek:)Sorozatos msn párbaj következménye az lett hogy kezdtem komolyan venni a dolgot és mindinkább színpatikus lett a szóbanforgó hölgy,,,,,mindig ott motoszkált a fejemben a sikertelenség esélye de erősebb volt az érzésem iránta mint az esetleges kudarc gondoltam én,,csakhogy a helyzet úgy hozta a találkozás elmaradt de a napi szóváltás megmaradt ami azt eredményezte napról napra közelebb kerültünk egymáshoz ami addig fokozódott hogy teljesen biztosra vettem hogy megtaláltam a másik felem és szerintem a hölgy is így gondolta.Csakhogy a találkozás nem a várt végletet hozta és a dologból sajnos nem lett semmi és ekkor jöttem rá ,hogy ez a társkeresési műfaj veszélyesebb ill nehezebb mint gondoltam.Annyi lett az eredménye a dolognak hogy teljes kudarcként könyveltem el a dolgot és az a baj hogy nekem nagyon hiányzik a lány csak ez a műfaj pont az ahol nincs második esély tehát nekem nincs pozitív tapasztalatom a témában,,,sajnos!!!!

  23. monika says:

    zzee nem értettelek miben csalodtál akkor ,hiszen a hölgyet nagyon jol ismerted,karesz te meg ne add fel!hiszen nekem is írtak már párszor,és mindenkit megtiszteltem hogy válaszolok rá.Fel a fejjel mindenkinek!Bíztatom magam is,hiszen én sem vagyok jobb helyzetben

  24. István says:

    Sziasztok!

    Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy az internetes társkeresés nem éppen az őszinteségről szól. Tapasztalataim alapján sokkal inkább a jó külső számít. Mint amikor Internenet keresztül vásárolunk egy tetszetős terméket. :) Csakhogy szerintem egy tartós kapcsolat nem alapulhat csak és kizárólag a külsőn! Az szintén “külön fejezet”, hogy sokszor válaszra sem méltatják az embert, és ilyenkor úgy érzem, hogy kár volt a billentyűzetet koptatni. :)

    Szép napot kívánok mindekinek!

  25. Zsolt says:

    Sziasztok !

    Én több mint egy éve próbálkozom az internetes társkereséssel és elég rossz tapasztalatom van. Na nem a randival ( mivel az nem volt ) hanem azzal hogy ez idő alatt írtam kb. 35-40 lánynak ( tudom ez nem valami sok ) és ennek kb. a tizede írt vissza hogy bocs de nem, a többiek válaszra se méltattak. 2 lány írt nekem kezdeményezésképpen, de azok sajnos nem tetszettek ( nem is nekik kellene írniuk ezt természetesen megértem). Tudom hogy nem vagyok olyan jóképű,de talán csúnya se de állítólag a férfiaknál ez kevésbé számít. Ezzel a jelenséggel már ismerőseim is találkoztak. Nem értem, ha már valaki regisztrál akkor miért nem ad egy esélyt saját magának ( és persze a másiknak is) hogy randizzanak ott úgyis kiderül a vonzalom ( vagy nem…). Nem tudom hogy bennem van a hiba vagy sokan félnek ettől a módszertől.

    Zsoli

  26. byb says:

    Nemtom!!!Voltam fent kép nélkül,őszínte hosszú szöveggel,nem jött be.Voltam fent képpel,szöveg nélkül azt már észrevették,igaz figyelmen kívül hagyta mindenki milyen pasi az ideálom.Csak sexet sokan akartak,de azért nem jelentkeztem volna egy társkeresőbe sem.40 éves vagyok,a korunkbeli pasik huszonévest akarnak,nekünk nem kell 50-60 közötti pasi,mert mi még sokáig mindentéren aktívak leszünk.Fura,hogy egyébként bejövök a 30-35 közötti pasiknak,a társkeresőn még sincs korban hozzám illő jelentkező.Hová lettek a 40-es pasik????Jól nézek ki,normális vagyok.Milyen nőre vágynak a férfiak?????

  27. atali says:

    István,

    neked jó a külsőd vagy őszinte vagy ? ;-)

  28. Mazian says:

    Bárki is legyél először is annyit mondanék, hogy elolvastam amit írtál és ne haragudj, de azt kell mondjam, hogy neked nem készséged az írás. Lehet, hogy csak nem nézted át, vagy, úgy gondoltad, vagy én nem tudom, de olyat leírni, hogy valakinek “fontos szüksége” van valamire… Tudom, hogy ez kukacoskodásnak tűnik, de ha már azt várod, hogy az emberek elfogadják, vagy megfontolják a tanácsaidat, legalább próbáld meg úgy leírni, hogy az értelmes legyen. Tartalmilag viszonylag kevés dolgot lehet kifogásolni benne amúgy, most az, hogy én speciális eset vagyok, és nekem ezekből az itt felsorolt dolgokból, egyiket sem hozta el a netes randik világa, az egy dolog, nem magamból fogok kiindulni.

    béke

  29. atali says:

    Zsolt,

    te adtál esélyt annak a két lánynak, aki kezdeményezett nálad? Randiztatok?

  30. littus says:

    A magam részéről, én minden adatomat őszintén leírtam mindig.Nem szeretek később magyarázkodni, s egyébként is , ha korrekt embert keresek, akkor nem is lehet másként! Azt hittem én is, hogy a koromhoz megfelelő férfiak fognak jelentkezni, ahogy megjelöltem.———Hát nem!!! Akik hozzám valók lennének, 20-40 évvel fiatalabbakat keresnek! Nekem pedig 30-40 évvel fiatalabbak jelentkeznek!!! Némelyik azt írja: “komoly kapcsolatot keres” ! Egy 20 évestől megkérdeztem, Vajon nagymamát keres???
    Megfordult ez a világ. Elveszítettem a reményét is annak, hogy a neten találjak még magamhoz való partnert!

  31. István says:

    Szia Atali!

    ?szinte vagyok :)

  32. Zsolt says:

    Kedves Atali !

    Valóban nem találkoztam azzal a 2 lánnyal akik kezdeményezőleg írtak nekem, de udvariasan megírtam nekik az elutasításomat.
    Zsolt

  33. piedro says:

    Littus,
    ….akik
    hozzám valók lennének, 20-40 évvel fiatalabbakat keresnek! Nekem pedig 30-40 évvel fiatalabbak jelentkeznek!!!…..
    A Káma Szútra szerint Tavasz és ?sz kapcsolata komoly előnyökkel járhat :)
    A 20-40 év különbség talán tényleg túlzás. Én ötven vagyok, és megelégednék 5-10 évvel fiatalabb hölggyel (de ne legyen nálam magasabb és súlyosabb, szebb, okosabb, gazdagabb lehet :)

  34. Rita says:

    De jó új arcokat látni, illetve olvasni.

  35. höhö says:

    “Nem értem, ha már valaki regisztrál akkor miért nem ad egy esélyt saját magának ( és persze a másiknak is) hogy randizzanak ott úgyis kiderül a vonzalom ( vagy nem…). Nem tudom hogy bennem van a hiba vagy sokan félnek ettől a módszertől.”

    Szóval akkor mit nem értesz ezen? :)

  36. höhö says:

    Littus, jó lehet a fotód nagyon :)

  37. höhö says:

    Na jó, tisztázzunk valamit. Tegye fel a kezét az a férfi aki ha kapna egy nap mondjuk 20 levelet, akkor mind a 20 lánnyal megejtene egy személyes találkozót. Na jó, ennyire ne legyünk szélsőségesek. Mondjuk válaszolna mind a 20 levélre. Nem látom mindegyikőtök kezét, de szerintem senki nem tette fel. :)

    Láttam egy lány statisztikáját, valamivel több mint 1000 levelet kapott, kb 400-at olvasott el, és nagyon becsülöm érte hogy erre volt energiája. Itt a pasik úgy keresik életük szerelmét hogy beírnak a keresőbe egy csomó feltételt, a gép kidob 80 találatot, írtok 40-nek és ha van közöttetek olyan aki mindenkinet személyre szabott levelet írt… De szerencsére az emberek különbözőek, és nem azt fogod elolvasni naponta 20-szor hogy: (ide lehet beilleszteni a szokásos sablonszövegeteket) ezért mindenkinek udvariasan válaszolsz. Legalábbis ez van 18-30 között. 30 felett? Nincs tapasztalat. De akik 40 felett keresnek, azoknak nem mondok semmit mert megköveznek. Ma egyébként sem vagyok kedves. :)

  38. höhö says:

    Azért szálljatok már magatokba…

  39. höhö says:

    Legalább egy kicsit :)

  40. monika says:

    höhö én 43-vok,de sok mindenben igazad is van,meg nincs, kaptam sok levelet pedig fotot sem tettem fel.nem sajnáltam a fáradságot visszaírni.sajnos sokan a kalandokat keresik,nem foglalkoznak a másik érzelmeivel,hiába őszinte az ember.magamban elgondolkoztam,nincs értelme.ritka az őszinte ember.légy kedves,ugy szép az ember.mindenkinek kellemes estét

  41. says:

    ez nagyon nehéz

  42. lacko says:

    Sziasztok!
    Én egy picit elszomorodtam azon hogy ha megismerünk valakit és randizunk vagy közös program alatt minden tuti, és másnap talizás helyett kikapcsolt teló meg leregelt társkereső oldal,meg mintha a zorkok tüntették volna el a földről úgy el párolog az illető! hát egy magyarázatot nem érdemelünk meg? vagy vissza ment a volt férjéhez? kitudja ! sok sikert !ne járjatok így ha lehet! sziasztok!

  43. lacko says:

    szia monika!
    valóban jól látod hogy a pasik nagyrésze csak a kalandra hajt,de aki mást szeretne és talál valakit aki nem kalandot keres az is a végén kalandá válik át mert amit a másik eltitkol előllük az nem ér többet annál hogy kaland legyen belőle, ami fontos lenne hogy őszinték legyünk mert úgyis kiderül és csak elpazarolt köröket futunk! Pl. én nem kalandra vágyom hanem tartós kapcsolatra, és végül mégis a másik félnek kiderül hogy a kaland jobban tetszik.és csak kiszeretné próbálni hogy tud e még hódítani a pasiknál! szépestét! Laci

  44. höhö says:

    A tartós kapcsolatok nem kalandokból alakulnak? :)

  45. monika says:

    lacko Ha mindenki ilyen őszinte lenne,már lelt volna mindenki párt,de sajnos sokan a kalandot keresik.miért nem merik leírni hogy tartós kapcsolatot szeretnének,vagy kalandot,így ők is megtalálnák egymást.segítettem aki hozzám fordult,cserébe nem kértem mást,csak őszintességet.idáig nem kaptam meg senkitől.már bízni sem merek az emberekben.gondolkozzon el mindenki rajta!

  46. monika says:

    höhö nincs igazad mert nem!!!én másképp vélekedem.az embernek a másikat is megkell ismerni,nem pedig azonnal ágyba dugni.más felfogású vagyok,és nem adom oda magam akárkinek,pláne akit nem ismerek.nagyon jol megszeretném ismerni a másikat.

  47. zsuzsa says:

    Az én legnagyobb bajom ezzel az egész netes társkeresővel az, hogy vidéki vagyok. Kb. 3 éve jártam itt először, és most, hogy újra benéztem, szinte csak ugyanazok az arcok köszönnek vissza. ?gy elég reménytelennek tűnik a dolog.

  48. höhö says:

    Bocsi Mónika, rosszul fogalmaztam…. én nem olyan kalandra gondoltam :)

  49. lacko68 says:

    monika sajnos vannak akik lehetőséget sem adnak hogy bizonyitsunk,és előitélettel kezelik hogy elvált vagy! bizonyára veled volt a baj! nem is gondolnak arra hogy majdnem engem tettek tönkre és csak csajozni akarsz! pedig társra vágyom akivel utazgathatok meg lehet vele beszélgetni komolyabb ügyekről,de lehet hogy túl gyanakvóak vagyunk és a nyuszi meg a porszívó esete lebeg a szemünk előtt? kitudja.szép napot nektek!lacko

  50. István says:

    Egyetértek veled, Mónika! Az embernek a másikat is meg kell(ene) ismernie. De az eddigiek alapján nekem úgy tűnik, a társkeresés manapság nem erről szól…

    Ismételten kellemes napot mindekinek!

  51. monika says:

    höhö elnézést kérek,nem értettem mi volt a “mondanivalod”"ezért írtam mást. lacko ne keseredj el,hiszen nem minden ember egyforma,s nem értem miéert nem leltél még párt magadnak,hiszen nőkben is vannak őszinte,lelki emberek.Ne “add fel”!ha remény nincs,elvesztél.(lehet egy cipőben járunk) István nagyon komolyan gondolkozol,bárcsak minden férfi ilyen lenne. puszi mindenkinek

  52. kakuktojás says:

    Nekem semmi kifogásom,a netes társkeresés ellen,mert nagyon sok jó emberrel ismerkedhettem,és volt is akikkel talákoztam,és kellemes napot töltöttünk együtt.Igaz vannak perverz alakok is,de hála istennek nem ez jelenti a többséget.��n 6 honap után megtaláltam az én páromat akivel nagyon jól élünk.Mindenkinek azt tudom javasolni,hogy keressen türelmesen,és legalább olyan boldog párkapcsolatra leljen mint én.

  53. _q_ says:

    Kielégíti az ember hiúságát? Hát, lehet, csak ahhoz a “jó” oldalon kell állni. Még jó, hogy én nem vagyok hiú. Igaz, önbizalmam sincs sok, és abból bizony faragtak a “netrandik”. Illetve a net-nemrandik.

    A 24-30 közötti nők bő 90%-a ugyanis vissza sem böffent, ha az ember ír nekik, csak húznak egy strigulát az önbecsülés-listájukra. Pedig tényleg nem árasztok el minden szembejövőt a soraimmal, és amit írok, az csak neki szól, egyéni, kedves, szellemes. És ezt nem én mondom, hanem az a 10%, aki válaszra méltat (újabb 90% köszikedvesvagydenemtégedkereslek). Kérdem én, akkor mik az elvárások?

    Csak szónoki kérdés volt, úgyhogy meg is válaszolom: légy jóképű. Mondjuk van, aki ezt explicite el is várja, de attól, hogy valaki nem hirdeti nagybetűkkel, még így van. Én pedig nem vagyok jóképű. Ugyan a Notre-Dameban sem én harangozok, de ez nem elég. Kipróbáltam, hogy nem küldök képet, jött is a válasz, hosszabb-rövidebb, tele smileyval, no meg persze azzal, hogy hol a fotóm. Amint megkapták, huss, eltűntek.

    Hogy ne keseredjek el? Nem, nem fogok. Csak hát nem tesz jót az ember önbecsülésének, hogy ennyire tesznek rá. Hogy – nagy szavakkal élve – annyira sem becsülik, hogy két sort írjanak neki. Két perc, ha valaki az állával gépel…

    Persze volt már randim, kellemes is, olyan, aminek a végén nem hangzik bántón a nemtégedkereslek. Csak éppen mutatóba.

  54. kicsi N? says:

    Szia _q_!

    “Persze volt már randim, kellemes is, olyan, aminek a végén nem hangzik bántón a nemtégedkereslek. Csak éppen mutatóba.”

    Bocs, de annak a randinak mi lett a vége? Csak a teljesség kedvéért.

  55. lacko says:

    Lacko
    sziasztok!
    látom aki ezen a fórumon beszélget annak valami baja van a net randikkal. viszont nefeledjük el hogy ez a századunk legkényelmesebb lehetősége arra hogy valakit leljünk magunknak.viszont tényleg vannak akik 28 évesen címlapsztoriból jöttek ide hogy társat keressenek vagy csak cinikusan mulassanak a helyzetünkön! ök mit akarnak ezektől a rovatoktól mert még dizsibe se nézik ki őket. ki az aki komolyan veszi ezeket az oldalakat? mikor 20 évesek velünk egy oldalon párbajoznak a kapcsolat teremtésért! a párbaj végét nem kell hogy mondjam ugye?
    mint a kis virág a rózsa bokor tövében csak a rózsát látjuk.Lányok asszonyok! ki az aki nem egy fitalabb pasit választ mégha egy bók erejéig is tart, a hiuság a fontos hogy rámnéztek a fiatalabbak is és lessz mit megbeszélni holnap a melóhelyen a munkatárs nőmmel!
    szép estét! ha esetleg rosszul látom a témát, javítsatok ki!

  56. höhö says:

    “Bocs, de annak a randinak mi lett a vége? Csak a teljesség kedvéért.”

    Szerintem az hogy: nemtégedkereslek

    ami mégsem volt bántó

    gondolom :)

  57. höhö says:

    Lackó te nem voltál felregisztrálva véletlenül a MyDate-en ugyanezen a néve, és nem vagy véletlenül bak?

  58. monika says:

    hát most Lacko nem voltál önmagad.nem vagyok 20éves tudod ha olvastad,de nem fiatal férfiakra startolok.vannak kivételek is,hiszen rengeteget csetelek,és sok 30éves aki komoly gondolkozásu.szeretek az emberekkel beszélgetni,és van mikor a kor nem akadály.gyere fel a gyaloglo chetre,meglátod milyen emberek vannak.vannak segítökész,komoly gondolkodásu,de sok a kalandvágyo.most nincs igazad.nem beszélsz emberekkel? moncsi

  59. aranak27 says:

    Helló mindenki!

    .. Szóval netes randi?… nem tudom. … Nemis tudom… hogy úgynevezett hányadik pofaviziten vagyok túl, mert ugyanis ezeket nem nevezném randinak! A legtöbb esetben inkább arról szólt a dolog, hogy kíváncsiak voltak arra, vajon miféle csodabogár írogat olyan levelet, mint jómagam! Közölték a lányok, hogy amúgy egész jól elvannak ők egyedül is, mindazon által, hogy én milyen jófej gyerek vagyok, és milyen jó velem beszélgetni!! Továbbá én miilyen jó barát vagyok amúgy meglehetősen alacsony az elképzelésükhöz, holott a lapon nagyon egyértelműen megjelöltem a magasságom!!!!
    Mellesleg van már jónéhány virtuális ismerősöm… semmi szükségét nem érzem továbbiak beszerzéséhez, de sokat tanultam a meglévőktől!!!
    Ebben a világban, akár a valóságban épp úgy a felszín számít, és SEMMI M?S!!! A KÖVETELMÉNY ADOTT: LÉGY F?ÉRFI!!!!
    …. ÉS A LÉNYEG… MILYEN IS EGY FÉRFI?….

    —-ÉRZÉKETLEN
    —-HAZUG!!!! (vagyis bókol nyakra-főre, még akkoris, ha az nem igaz
    —-ÖNZ?
    —TITOKZATOS (aki amúgy semmit nem oszt meg a másikkal, és nemis figyel partnerére
    —Továbbá ostoba, mert csak a szexen jár az esze!!!!

    AMENNYIBEN EZEKNEK A KRITÉRIUMOKNAK NEM VAGY KÉPES MEGFELELNI…. NEM VAGY FÉRFI!!!!!……

    ….Ergo következésképpen csak, és kizárólag barát lehetsz, vagy még az se!!!! … (de még az is lehet, hogy az illető nő a szexuális identitásodat is megkérdőjelezi!!!!)
    … Nos.. hát köszönöm, nekem ebből bőségesen elegem van!!!!

    Üdvözlettel: aranak27

  60. lacko says:

    Monika
    amire gondolok az nem a valakivel való beszélgetés,mert vannak akik a szájukkal elnyomják a másikat és jó a rádumáló képességük!
    Viszont,a foglalkozásomból eredendően nagyon sok ügyféllel beszélek és vannak akik a szemedbe mondják az áll igazukat,miközben /nem ették meg a túros tésztát de tejfölös a szájuk széle./ és elgondolkozunk hogy a homlokunkra van talán irva hogy nézz madárnak?
    vissza térve a beszélgetésekre.persze egy gyereknek is lehet komoly gondolkodása miért ne, csak most ezeken a társ kereső oldalakon mi nem hiszem hogy át akarjuk levelezgetni az életünket,és akik unatkoznak otthon azok nerabolják már az időnket azzal hogy te vagy az életem párja miközben a 25 éves barátja éppen a fürdőszobában a haját száritja! és ha talizni szeretnél vele mert begerjesztett a dumájával akkor jön a bocsi de túl idős vagy nekem.
    Remélem nem bántottam meg ezekkel a sorokkal senkit,de én már jártam így! és nem kivánom egyikőtöknek sem hogy hasonlót éljen át miközben már leírt tízezer mondatot a remény érdekében!
    sziasztok.
    laci

  61. monika says:

    lacko! tudod sokat gondolkoztam a mondanivalódon,és most tökéletesen igazat adok neked!Beszélni én is tudok,(nagyon kevés aki nem)történetesen velem is majdnem megesett,hogy átráztak.Ezért az ember őszinte sem mer lenni,nehogy visszaéljenek vele.”cogito ergo sum” komoly a gondolkodáás módod puszi mindenkinek moncsi

  62. Abigél says:

    Sziasztok!
    Eddig úgy hittem csak az ostoba nők hazudnak le a korukból. Nos…Egy szemlátomást 70-es pasi 58-nak állítja magát.A 180 -as férfiak 80 %-a alig 170, a sportos az hatalmas pocakot visel és azt magyarázza meg valaki hogy milyen fogalom a házas-független.Tehát ez nem tipikus női vonás.
    A diplomásnak mondott olyan helyesírási hibákkal tölti ki az adatlapot hogy az már vicc. Ja ,és persze legalább 10-15-el fiatalabb társat keresnek.
    Ezért látom reménytelennek az eredményes keresést.
    De, mint mondják a remény hal meg utoljára. Üdv. Nektek

  63. höhö says:

    Hát lehet hogy már annyira leamortizálta a szervezetét hogy 70-nek néz ki :) (amikor Charlie Parkert megtalálták a lakásában az orvos 50-60 évesnek becsülte, akkor volt azt hiszem 37 éves. Bedig a négereken nem is látszik a kor) A 180-at biztos vastagtalpú cipővel mérte a tarajfrizkója csúcsáig. Ja és hogy 10-15 évvel fiatalabbat keres? Hát a vagyont is kell valakire hagyni ;-)

  64. István says:

    Én azt tapasztalom, hogy fénykép nélkül is írnak a csajok. Pedig nem hazudtam semmiben!!
    Lányoknál is lehet tapasztalni, hogy a fénykép beállításával sokat foglalkoztak, meg még le is kicsinyítették, aztán a valóság meg teljesen más. Sms-ek, hívások, aztán a találkozón egy kicsit koppansz…
    Ennek ellenére sokáig együtt voltunk, pedig már az elején megbeszéltük, hogy csak szex. Mindketten jól éreztük magunkat.

  65. the_ugly_truth says:

    Nem akarok nagyon megbántani senkit, de ha valaki 4X évesen 2X évesekkel akar párbajozni, akkor lehengerlő sikerre azért ne számítson… Az alapkoncepcióval van egy kis gond. Vannak huszonéves lányok, akiknek belefér, hogy a pasijuk akár az apjuk is lehet, de a többségnek nem. Bővebb ismerettségi körömet átgondolva, bő 1:25-höz adnám… Persze megértem, fizikálisan jó eséllyel vonzóbb egy 20-as csaj, mint egy 40-es… de…

    És akkor ne akadjanak ki a nők, hogy a saját korosztályuk 15-20-al fiatalabb csajokat keresi…

    “aranak27″:
    Nézd, sokan a csak a bunkóknak dőlnek hanyatt, miközben egyfolytában a pasik tahóságán keseregnek. Ez tény.
    De nem minden csajnak a bunkó pöcsök kellenek. Ez is tény. Kár ennyire általánosítani, sok jó nem sül ki belőle. Vagy igen?
    Ha valaki nem tudja “eladni magát”, az nem a netes ismerkedési forma hibája. (Szerintem ez még mindig csak egy eszköz a kapcsolat-teremtésre.) Ha nem megy semmi, az nem a társekereső-oldal, nem is a másik nem kizárólagos hibája, hanem a mi hibánk is…

    A listából szerintem kimaradt, hogy az igazi férfi:
    - nem siránkozik ennyire látványosan a kudarcain,
    - tanul a fent említett kudarcaiból,
    - többet tud mutatni annál, hogy “legyünk csak barátok”,
    - és nem játssza el a ministránsfiút, aki nem is gondol a szexre soha… :-)

    Ui.:
    Nem bántásból írtam a fentieket senkinek,
    … csak a semmiről beszélek néha sokat. Ugye? :-P

  66. the_ugly_truth says:

    Egyébként a google segítségével rájöttem, hogy az itteni postok jó része bő egy éve már “megíródott” egy másik ilyen oldalra… hm hm…

  67. bagoly says:

    the_ugly_truth: nil novum sub sole :) Ezt már rég tudjuk.

  68. the_ugly_truth says:

    Nekem új volt, mivel nem vagyok régi motoros :-)

    Sebaj, elmaradt a nagy pénteki leleplezés :-D

  69. bogyika says:

    Én a komolyan társat keresők közé tartozom.sokáig probálkoztam, és elmondhatom:csak és csakis olyan Hölgyekkel találkoztam akik egyfajta szponzort kerestek, nem társat. Nyilván a rendes ,becsületes komoly Hölgyek vannak többségben de a 16közé akik jelentkeztek,sajna egy sem került.a legtöbb már az elsö randin igyekezett tisztázni a dolgai cseréjének időpontját,mosógép kocsi stb,és elmondták hogy melyik szigetre szeretnének lehetőleg hamar , elutazni. stb-stb. Néhányan uj lakást szerettek volna…Hát nem tudom…jó egészséget Mindenkinek

  70. lacko says:

    szép estét nektek! szebbet mint nekem volt a délutánom, mert akivel randizgattam sms ben közölte hogy annyira sok a teendője hogy nincs ideje rám pedig esküszöm nem lógtam a nyakán! mennyivel jobb volt régen a levelezési módszer,elmenni a postára megvenni a boritékot bélyeget megírni a levelet ,feladni és reménykedni a válasz felől! most meg! küldök egy sms-t és kész! lezárom vele egy hónapos kapcsolatot. ja és utóiratként NE ISS KERESS! látjátok! van egy készülék a kezünkben és ha rossza kedvünk valamiért nyomogatjuk még mielőtt gondolkodnánk hogy mit érezhet a másik! annyit sem érdemelünk meg hogy szemtől szemben mondjuk meg a másiknak a véleményünket! pedig kell a szemkontaktus hogy legalább látná a másik is hogy a rossz hir hallatán mekkorákat nyelünk bánatunkban,és a hangunk is elcsuklik.
    hát ez van! mit tehetünk talán más majd értékeli az igyekezeteinket.
    szép estét nektek!!!!!!
    laci

  71. lacko says:

    még annyit hogy közeledik valentin napja, akinek van társa vagy kilátásban van sokszerencsét kivánok nekik! viszont akiknek nincs az se búsuljon hiszen ez nem is magyar szokás csak amerikát szeretnénk csinálni magunknak! mert valahonnan arról ered,viszont ami a locsolkodást illeti az európai lenne ha nem merülne feledésben a más országok majmolása miatt!
    csákó -mákó nektek!

  72. Rita says:

    Bogyika, lenne egy indiszkrét kérdésem. Hány évvel fiatalabb leányokkal randiztál?

    t_u_t jó látni téged.

  73. Rita says:

    Szerintem aki sms-ben szakít az gyáva.

  74. the_ugly_truth says:

    Az sms, mail legalább felgyorsítja a dolgokat. Mi abban a jó, hogy két hétig nyalom a bélyeget és várom a postást? Az eredmény ugyan az, csak az “ügymenet” rövidebb
    - ha jó vagy a másiknál, nem fog kidobni és átverni.
    - ha nem vagy jó nála, időtöltésre, felejtésre, játszadozásra stb. kellesz neki, akkor idő kérdése a kidobás. Akkor meg minél előbb derüljön ki, annál jobb… szerintem.

    Leszögezem:
    én is görénységnek tartom, ha valaki interaktív módon és nem személyesen szakít a másikkal. De a „szakítás? kifejezés egy kapcsolatot feltételez.

    De ebben a kérdéses esetben miről volt szó?
    Egy hónap alatt mi történt? Kialakulófélben lévő kapcsolat, vagy csak 1-2 találka volt? (ami lehet, hogy csak nekünk volt randi, a másiknak lehet hogy csak “haveri tali” volt…amiből lenyom 4-5-öt egy héten…)
    Nem lejet, hogy a másik több vasat tart(ott) a tűzben és kiestél a játékból? 1-2 találka után nem biztos, hogy szükségét érezte, hogy összefusson 5 percre jelöltekkel és elcsessze a napját. Mert tudja, hogy jó eséllyel fájdalmas nézés, számonkérés, könyörgés stb. lesz a vége. Sajnos nem ért neki annyit az egész, hogy korrekt módon felvállalja ezt a “tortúrát”.
    (Ezzel nem a bigét akarom menteni, csak valószínű, hogy ezek vezethették…)

    Uhh “Valentyin” napja… komolyan rühellem. :-D
    Nem szeretem a kötelező virág-bonbon-plüssmaci-szíveslufis köröket.
    Valahogy mindenkinek jobb, ha a figyelem és a törődés nem csak egy napra koncentrálódik, hanem az egész évre. (Anyák napja, nőnap dettó pepitában…)
    Arról nem is beszélve, hogy a meglepetés, a kedveskedés tényleg egy eredetileg “szürke hétköznapon” az igazi… és nem akkor, amikor a kaputokban árulják a lopott bóvlit kilószámra… :-)

    Rita:
    Köszönöm!

  75. davidoff says:

    Ez a cikk egy reklám, semmi több, hogy vedd igénybe a szolgáltatást, persze pénzért, hisz ők mármint a társkereső üzemeltetői is abból élnek!:) De ha már témánál vagyunk elmondom a saját tapasztalatomat (mást nem is nagyon lehet!).:)

    Szóval nem ma kezdetem ezt a dolgot, vagyis a netes ismerkedést, és én is azt hittem naivan, hogy majd jön az igazi, szerelem, stb., stb. Nos nem így lett, mivel a legtöbben poénból, unalomból lehetnek itt, a rengeteg megválaszolatlan levél alapján, amit mások is felhoztak! Ha valaki legalább megírja, hogy “bocs, de nem téged kereslek.” az legalább tiszta sor, és tudod mi a helyzet. Nem kellemes, mert azt hiszed kaptál egy levelet, és végre valaki felfigyelt rád, közben meg csak udvariasan elhajt, de ez van.

    De ez is csak töredékre jellemző, a döntő többség játssza a süketnémát! Ezért aztán leszoktam a csodavárásról, és már jó ideje nem küldök levelet senkinek, mert ha válaszol is rá, még majd találkozni is kell, hisz én nem levelezőpartnert keresek! Arra meg valahogy soha senkinek “nincs ideje”, de a levelezősök is felszívódnak előbb-utóbb, amikor nem tud a dolog tovább haladni például a találkozó hiánya miatt, amire ugye “nem érnek rá”, de volt, hogy csak úgy szó nélkül is eltűntek, no comment!

    ?gy nem csak a csodavárásról szoktam le, hanem a kifogások elfogadásáról is: engem csak a TETTEK érdekelnek, nem a szófosás, mert előbb-utóbb úgyis a tényleges tett – vagy épp annak hiánya – mutatja meg a szándék komolyságát, a net viszont inkább a dumának ad teret és ezért azt konzerválhatja is könnyedén! Ezt a csapdát tudatosan igyekeztem elkerülni, másrészt minden közösség olyan amilyenné a tagjai teszik! Ha egy társkeresőben szinte csupa megbízhatatlan, lébecoló alak van akkor annak a morálja és megítélése is olyan lesz, mondjon bárki bármit! Ez mással is így működik!

    A reményt nem adtam fel, de már nem várok nagy dolgokat a nettől, mondhatni szinte semmit, és így megspórolom magamnak a csalódásokat (meg azt a kis pénzt amit a tagdíjra költenék)!

  76. höhö says:

    Pedig milyen jó is lehetett régen mikor az emberek még leveleket írogattak egymásnak mi? Ma sajnos már mindenki analfabéta, de sebaj. Szóval én nem értek egyet. Furcsa a szófosás kifejezés ebben a szövegkörnyezetben. :)

  77. anna says:

    Sziasztok!
    Azt hiszem a netes társkeresés megváltoztatja a férfiakat, nagyon sok az önként felajánlkozó nő, olyan akit könnyen megkaphat bárki és ez előbb-utóbb ahhoz vezet, hogy még a legnormálisabb férfi is azt hiszi, hogy a regisztrált nők mind könnyűvérűek.
    Talán ez az oka a férfiak szereptévesztésének is. 40felett már mindegyik 15-20 évvel fiatalabb nőről álmodozik. A legmegdöbbentőbb, hogy a 60-as társkereső pasik 30 éves kortól keresik párjukat. Hmm.
    Ezek után nem csodálkozom, hogy kevés hosszútávú kapcsolat születik.
    Mindenki kergeti az álmait, ahelyett, hogy a tükörbe nézne és a korosztályából választana partnert.

  78. tükör says:

    Anna, talán az a baj, hogy a társ és szex nélküli nők – vagy akár azzal – ( főleg kinézet – értsd duci – és esztétikai, orvosi problémák miatt ) összefekszenek bárkivel. Csak hogy pótolják hiányosságaikat. És úgy gondolják az internet megfelelő hely arra, hogy könnyelműen áldozataikat itt cserkésszék be.
    Azokról nem is beszélve, akik a fiatal fiúcskákra utaznak….mert csalódtak az azonos korú, idősebb férfiakban.
    Aztán ezek a fiúk fennen hirdetik a baráti körben, hogy hol és hogy lehetséges akár gyerekes vagy férjes nőt “leápolni”.

  79. anna says:

    Tükör, nem értek Veled egyet. 40-50 felett a legtöbb nőnek és férfinak van valami problémája, ha nem lelki, akkor testi, s a szépség is múlandó. Az egykor 40 kg-os csinibaba most esetleg 80 kg feletti, de nem biztos, hogy ő irkál a pasiknak, ő fekszik össze mindenkivel, nem biztos, hogy ő kelleti magát a fotókon.
    Szerintem nem a külső határozza meg, hogy ki milyen, hanem a belső.
    Nézd meg a képeket, nagyon sok olyan, mintha azt mondaná: tessék itt vagyok vihetsz. Kificamodott pózok, kigombolt blúzok stb.
    persze a pasik fotói se sokkal jobbak, a legtöbb 5-10 évvel korábbi.
    Kíváncsi lennék hányan találnak a neten igazi társra.
    Biztos van ilyen is, de nem hiszem, hogy túl sok, pedig lehetne másként is, ha tényleg komolyan gondolná mindenki a társkeresést.

  80. Rita says:

    Hja álmodozni azt lehet.

  81. She says:

    Anna:

    Nem írom le újfent a sztorimat lenti valamelyik blogban olvashatod. Nekem sikerült. Itt minden csak felfogás kérdése.

  82. János says:

    Idézet Annától:

    “40felett már mindegyik 15-20 évvel fiatalabb nőről álmodozik. [...] Mindenki kergeti az álmait, ahelyett, hogy a tükörbe nézne és a korosztályából választana partnert.”

    Anna: a hozzászólásod alapján egy 30-as lehetsz. Nem ismerem a körülményeidet, a hátteredet, az adottságaidat, de a hozzászólásod alapján tökéletesen beleillesz abba a képbe, ami napjaink hölgyeinek többségéről felvázolható. Nevezetesen abba, hogy a nők nagy többsége képtelen (vagy nem hajlandó) tudomásul venni, hogy az idő ellene dolgozik. Mint ahogy azt már sokan leírták, a férfiak többsége vizuális lény; először a külső, és ha az rendben van (elér egy bizonyos szintet), jöhet a belső feltérképezése. A 30-hoz közeli, ill. azon túli korosztályokon már egyértelműen látszanak az öregedés jelei. Ezt sokan látják ám… A kutya ott van elásva – aminek még fiatalabb korban tudatosulnia kellett volna, és akkor pl. nem kellene most, 30 közelében vagy azon túl olyanokat írni, hogy “a korosztályából választana partnert” -, hogy a férfiak korosztály szerinti merítési lehetősége eltér a hölgyekétől!! És ha folyamatos a fiatalabb és csinosabb “utánpótlás”, a férfiak többsége kik közül válogat? És ami a hölgyeknek óriási hátrány e téren: számukra nincs “utánpótlás”, nekik a náluk idősebb korosztályból kell válogatni, akik közül a szabad, és igényeknek többé-kevésbé megfelelő az idő múlásával egyre kevesebb. A széles körben elfogadott (hagyományos) szemlélet szerint a pár hölgy tagjának illik fiatalabbnak lennie. Ha nem így van, abból később probléma lehet (pl. válás; főleg, ha jelentősebb a korkülönbség. De már 1-2 év is sokat számíthat; ennek árnyoldala majd 40-45-ön túl jelentkezhet igazán. Tudom, ezt nehéz megértenetek, mert amíg az ember nem tapasztalja, addig csak legyint rá… – kivéve azt a kategóriát, aki azon ritka képességgel lett megáldva, hogy fel tudja mérni a mások kárán való tanulás jelentőségét). Tehát a lényeg: a hölgyek többsége “későn kapcsol”, mire észbekap, lehetőségei beszűkülnek. Ez különösen igaz erre a rohanó világra, amikor az évek “duplán számítanak”… Amúgy engem nem érdekelne ez a jelenség, csakhát az a bibi, hogy rám is kihatással van, mivel a helyesebb húszonéves lányok többsége (a neten fent lévők jóformán kivétel nélkül) éretlen, komolytalan, csak szórakozik… Aztán majd harmincon túl elkezdenek pánikolni, és a teóriagyártás (aminek nagy mesterei) sem fogja sokukat megmenteni a sanyarúbb sorstól…
    Egyébként nyilván, az egyéni sorsok és adottságok azért árnyalják a fenti képet.

    Fentiekkel nem azt akarom mondani, hogy akkor minden húszonéves kapkodja el a pártalálást/házasságot, csupán csak annyit, hogy bizony nem csak a külsőre nem túl előnyös hölgyeknek kéne “pedálozni”, illetve komolyabb hozzáállást tanúsítani, pl. a neten történő ismerkedés terén…

  83. Rita says:

    Még szerencse, hogy a férfiakon nem fog az idő vasfoga. Hihihi.

  84. János says:

    Mi rágósabbak vagyunk… ;)

  85. János says:

    Amúgy Neked mi a teóriád, Rita? ;)

  86. anna says:

    János, Te melyik korosztályhoz tartozol? :-)

  87. anna says:

    János, amúgy meg a tartós párkapcsolat titka nemcsak a fizikai vonzódás, ez csak szükséges de nem elegendő feltétel.
    A szellemi, érzelmi összhang, a közös gondolkodás legalább olyan fontos. Egyre inkább az a véleményem, hogy még a normálisabb pasik is elfelejtik ezt, mert annyi a magát felkínáló nő, ettől minden pasinak az egekbe száll az egója, és észre se veszi a normálisabb nőket.
    Végül megszokja, hogy ölébe pottyannak az alkalmi kapcsolatok és az igényeit egyre lejjebb adja.

  88. János says:

    Ja, és lehet humorizálni, de tény: nagy átlagban egy 30 és 40 közötti férfi kinézetre fiatalosabb, mint egy ugyanilyen korosztályba eső hölgy. Aztán majd később a férfiak behozzák a “lemaradást”… (értsd: a két nem külső jegyekben megnyilvánuló öregedési folyamata eltérő; kezdetben a hölgyek hátrányára – már ha a külsőt vesszük alapul…)

  89. anna says:

    “…a férfiak többsége vizuális lény; először a külső, és ha az rendben van (elér egy bizonyos szintet), jöhet a belső feltérképezése. A 30-hoz közeli, ill. azon túli korosztályokon már egyértelműen látszanak az öregedés jelei…”

    na persze :-) és hol a tükör?
    ez jó vicc, 35 éves koromban 18-nak néztem ki, most xx évesen 35-nek, a korosztályombeli pasik öregebbnek néznek ki , mint én, mégis a 20 évvel fiatalabb nők után kajtatnak :)

  90. János says:

    anna: húszas éveim végét taposom.

    “János, amúgy meg a tartós párkapcsolat titka nemcsak a fizikai vonzódás, ez csak szükséges de nem elegendő feltétel.”

    Én duplán aláhúznám a szükséges szót! Ha a fizikai vonzódás nincs meg az elején, úgy azért elég nehéz…

    “A szellemi, érzelmi összhang, a közös gondolkodás legalább olyan fontos.”

    Maximálisan egyetértek. De ezek is “csak” szükségesek, önmagukban azonban nem elégségesek.

    “és észre se veszi a normálisabb nőket.”

    Dehogynem, ha a külső adottságok terén is megütnek egy szintet. Csakhát ez a szűk kör meg nagyon fenn hordja az orrát, sok esetben komolytalan, csak szórakozik (különösen egy bizonyos életkor alatt).

    “Végül megszokja, hogy ölébe pottyannak az alkalmi kapcsolatok és az igényeit egyre lejjebb adja.”

    Itt azért kicsit problémásnak érzem az ok-okozati összefüggést. De ebbe most nem szeretnék belemenni. Lényeg, hogy nem értek egyet; sok esetben aki igényes, annak nem pottyannak az ölébe az alkalmi kapcsolatok, éppen azért, mivel válogatós, + ez függ attól is, hogy kit milyen cél vezérel; kalandor típus, vagy hosszú távra tervez + kettőn áll a vásár… – ld. fent)

  91. kicsi N? says:

    Szia János!

    “nagy átlagban egy 30 és 40 közötti férfi kinézetre fiatalosabb, mint egy ugyanilyen korosztályba eső hölgy”

    Ezt miről állapítottad meg? Egymás mellé állítottál egy 30 éves férfit és egy 40 éves nőt? :-)

  92. János says:

    Tükör sorstárs, Anna emleget ám… :) Nincs kedved pár hozzászólással bearanyozni az estét? :)

  93. kicsi N? says:

    Na ácsi tükör bácsi!

    Tudom, hogy a lányok, asszonyok sem angyalok, de azoknak a fiúcskáknak hol van az édesapjuk, akiknek kötelességük lenne felelősséggel elmagyarázni gyermeküknek, hogyan éljenek szexuális életet. De mit is várhatnánk sokuktól, amikor egy magát felelősségteljes apának valló férfi tizenegynéhány éves leánygyermekétől azt kérdezi: „Miért nem magas sarkú csizmát vetettetek? Az sokkal szexibb.

    Most komolyan, minden pasit itt a neten hülyének nézel, hogy a nők áldozatai lennének. Felnőtt emberek, könyörgöm. A „nem? szót is ismerik. Még Gogleboy-ból is kinézem azt, ha én megkeresném azzal, hogy „Légy a társam? annak ellenére, hogy itt sopánkodik, finoman vagy épp ellenkezőleg, igen durván elhajtana melegebb éghajlatra.

  94. anna says:

    Na, helyben vagyunk
    János Te még harmincas se vagy, miit szólnál hozzá, ha a huszonéves barátnőd egyszer csak rákattanna az 50 feletti riválisodra, mert annak biztosabb az egzisztenciája, ideig-óráig anyagiakat is biztosítja stb. stb.?

  95. János says:

    Miről beszéltek? Lehet, én vagyok már túl fáradt, de nem értem most mit akartok mondani?

    Jó éjt!

  96. János says:

    Anna, kicsi N?: szerintem Ti valamit nagyon félreértettetek!!

  97. János says:

    Tudom már, visszaolvastam. Elnézést kérek, ha félreérthető voltam, de nem túl szép tőletek, hogy az eddigi hozzászólásaim fényében ilyet feltételeztek rólam! Nem ment el az eszem, és deviáns sem vagyok! Nekem csak az lebegett a szemem előtt, hogy megpróbáljam elmagyarázni egy olyan hölgynek a dolgokat, akinek ezek szerint nem úgy alakult az élete, ahogy szerette volna… + Hátha olvasgatja ezeket a kommenteket pár fiatalabb, és tanulnak a hozzászólásaimból, a más kárán… (már bocsánat, de ez az igazság)

  98. anna says:

    János, maradjunk annyiban, hogy a tapasztalataidat ne vetítsd ki a nálad idősebb korosztályra, főleg ne úgy, hogy osztod az észt.
    Én tényeket írtam le, ha van kedved böngészd végig az idősebb társkereső férfiak adatlapját, nézd meg a korukat és azt is hány éves kortól keresnek partnert. No comment.

  99. tükör says:

    Szóval, én akkor is beszüntetném az összes társ és szexpartnerkereső rendszert, aztán boldoguljon mindenki úgy az életben, ahogyan tud.
    Több ideje lenne elgondolkodni magán, kapcsolatán, gyerekein, párján, háztartásán.

    Anna, dettó a nőknél is így van erről már írtam más hozzászólásomban. 50 éves csoroszlyák 30 évest keresnek.
    A 80 kilós elfolyós (balra nyúlok ott is nő, jobbra nyúlok ott is nő ) magát erotikusan daginak becéző nő is, legtöbbször sportos pasit igényel, kíván, azaz céloz meg. Persze a férfiak nem foglalkoznak az ilyen nővel – ki menne ilyennel végig az utcán -… mi marad ezeknek a nőknek… hogy alkalmi”légyottokból” szerezzenek “mélyre hatoló” élményeket :-) 1 szóval nem a férfi a hibás a legtöbbször.

    Kicsi nő: régen a “tejfogúak” szexújságokat néztek titokban, elbújva. Nem volt ekkora nyilvánosság, és szexuális szabadság.
    Ma már elég fellépni a netre látva, ahogy az elvált anyukák, egyedülálló nénik, dömperek, unalmukban döntögetik magukat előre, hivalkodva tetoválásaikkal, fehérneműs raszteres képeikkel azt gondolva magukról… világszépek és világszámok ( eltakarva hatalmas ülepüket, hogy ki ne derüljön a turpisság :-). )

  100. höhö says:

    Na álljon meg a menet. A hölgyektől kérdeném, pontosan miért is szeretnének olyan férfit aki inkább egy fiatalabbat szeretne? Mármint ez ilyen két oldalú dolog nem? Akaratuk ellenére akarjátok rátukmálni magatokat? Vagy hogy van ez? Miért baj ha egy nő vagy egy férfi fiatalabb nőt vagy férfit szeretne, (amennyiben az elmúlt 18 éves persze ;-) szíve joga. ?k pont azokhoz a férfiakhoz, nőkhöz illenek, akik idősebb férfiakat vagy nőket szeretnének. Ha én szőke nőt szeretnék magamnak, akkor mindenki megkövezne hogy mit képzelek magamról, miért akarok szőke nőt (azon túl hogy ők a legvidámabbak, mivel nekik van a legtöbb haja száluk), miért nem akarok inkább barnát. Mert fenn hordom az orrom és elferdült az énképem, meg ide még képzeljétek azokat a dolgokat amiker írtatok… szóval? Tulajdonképpen mi a vita tárgya?

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: