Fel van dobva a lányoknak a labda. Egy olyan jelenségre kérdez rá Sándor, ami a férfiak számára talán érthetetlen, de mindenféleképp ôk az elszenvedôi.
“Egy hónapja regisztráltam egy társkeresőn és egy új dolog felkeltette a figyelmem.
Nem tudom, kinek mi a tapasztalata, de ez engem jobban zavar mintha valaki eltűnik, válasz nélkül.
Szóval, amiről szólni szeretnék, az a nézelődés. Ez pontosan mit jelent?
?rom a leveleket a lányoknak és próbálok tisztelettel, nyíltan fordulni az ismeretlen felé.
Ez a dolgunk, ezt kell tennünk, de most jön az érthetetlen része számomra!
A lány oda ül a gép elé, megnézi mennyi levele érkezett.
Örömmel látja, hogy jött és megnézi a feladó adatlapját, egyszer, kétszer.
Másnap újra megtörténik, ismét megnézi a leveleit, majd rákkantit a tegnapi levél író adatlapjára. Eltelik 1-2 nap és a folyamat megismétlődik: ismét megnézi szórakozásból az x nappal ezelőtt író társkereső adatlapját.
És így tovább, tovább, tovább.
Tudom első olvasásra megkérditek,hogy mi ezzel a baj? Igazatok van, de olvassátok el figyelmesen,és hiányzik belőle egy fontos rész. Elárulom: a hölgyek “elfelejtették” elolvasni a leveleket.
1 hónap alatt eddig 4 nő játszotta el ezt az új népi játékot. (Ebből kettő írta az alap szöveget: a külső nem olyan fontos, csak légy kedves, figyelmes, humoros, merd kimutatni az érzelmeid!)
Szerintem, ha valaki ír nekem, akkor megnézem kitől jött, elolvasom mit írt, megnézem még egyszer és csak ezután döntöm el, hogy mit tegyek. Érdekelne, hogy valaki más is felfigyelt erre a jelenségre?”
Várom a további olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Tamás, egyetértek. leginkább ez a 35 fölötti korosztályt jellemzi, a fiatalabbak biztosan nem a vélt szellemi fölényüket fitogtatják, hanem mást :-) talán nekik könnyebben is megy az ismerkedés.
az egyetemi stílus.. ez nagyon találó :-)) itt kellett volna a szakdogám megírásához segítséget kérni :-) (na jó, viccelődést félre tettem )
Tamás!
Depressziós értelmiségi egy sort sem képes írni, nem hogy 12753 karaktert :)
Van valami közös a netes ismerkedésben és a társkereső rendezvényekben.Az a közös téma borzasztó szűk keretek között mozog!Olyan ez az egész,mint a keljfeljancsi.Bróbálom elvinni az egészet,mondjuk az irodalom,érzelmek,humor felé,azután visszatér a “mennyi papírom van és mennyit lehet keresni” téma felé.Valaki előadást tarthatna a társkeresőknek arról,hogyan kell az érzelmekről írni!Az adatlapok adataiból és a levelek tartalmából egy közgazdász jó kis elemzést végezhetne!Ha azokat a bizonyos érzelmeket magas szinten,normálisan elő tudnák adni az emberek,akkor lehetne beszélni társkeresésről.Ettől beteg ez az egész!
Nemes Tamásnak elsősorban:
/bocs. a személyességért, de itt erre van mód!/
“Valaki előadást tarthatna a társkeresőknek arról,hogyan kell az érzelmekről írni!…
Ha azokat a bizonyos érzelmeket magas szinten,normálisan elő tudnák adni az emberek,akkor lehetne beszélni társkeresésről.Ettől beteg ez az egész!”
Azt hiszem, rossz az irány – épp fordított a dolog! :
Magas szinten, normálisan, azaz átéléssel/!/, hihetően/!/ csak akkor lehet érzelmeket előadni, – azokról írni vagy beszélni, – HA VANNAK!
És HA VANNAK, AKKOR A SZAVAK-, MONDATOK JÖNNEK MAGUKTÓL – NEM KELL TAN?TANI! :-)))
DE!
A társkerersés – mint ismerkedési forma /akár netes, akár személyes/, – nyilván nem azonnal kezdődik érzelemmel! És az érzelmek kialakulásáig sokféle dolgot meg kell/ene/ tudni a Másikról – erről már többször is beszéltünk…
/Ritkán, nagyon kivételes esetben előfordul, hogy kölcsönös a “meglátni és megszeretni”, – de erre várni nem célszerű! :-) /
Gyakran írtad már, hogy Te a mielőbbi személyes ismerkedést tartod jobbnak.
Ez balul is elsülhet: sokan vannak, akik a külső miatt esélyt sem adnak a másiknak a belső értékek megmutatására… – persze ez azt is jelenti, hogy ők nem tudják, mennyivel fontosabb a jellembeli szépség a külcsínnél!
“…irodalom,érzelmek,humor” … Sokoldalúan művelt, olvasott embernek ismertelek meg a hozzászólásaidból – olyannak, aki mély érzelmekre vágyik.
Nyilván hozzád hasonló tulajdonságokkal bíró Társra vágysz!
Ne add lejjebb! ?szintén drukkolok, hogy mielőbb rátalálj az Igazira! :-)
Más /részben ellentmond, részben megerősíti a fentebb írtakat/ :
“A külső ami megfog, a belső ami megtart” – mondják, és van is benne valami!
Már régóta gondolom, hogy meg kellene mondani Neked – ha Te az a Nemes Tamás vagy, akit itt a keresőben megtalálhat bárki, – hogy fogadj el egy jótanácsot!:
csináltass egy modernebb szemüveget ahelyett, amit a feltett fényképed mutat…
Ezt mint évtizedek óta szemüveges /ergo nem a Te korosztályodbéli/ mondom Neked! – Tapasztaltam, milyen önbizalmat-, egész más fellépést ad, ha megdícsérik a szemüvegemet – vagy egy vadidegen szemüveges megkérdezi, hogy hol csináltattam amit viselek, mert olyan klassz/jól áll! :-) – Legjobb, ha viszel magaddal valakit, akinek adsz a véleményére, de az a legjobb, ha találsz egy olyan eladót, aki megmondja, hogy melyik keret áll jól/jobban! Érdemes az eladó/k/ra hallgatni!
Ugyanis mi, szemüvegesek mindig az előző, megszokott keretünkhöz viszonyítunk, míg egy idegent nem befolyásol a régebbi megszokott forma.
Kedves Tamás!
Remélem, hogy egy pillanatig sem hitted/hiszed, hogy bántani akarlak?!
Magamból kiindulva-, tapasztalatból írom, hogy – úgy általában is – érdemes elgondolkodni teljesen kívülálló- és érdek nélkül emberek véleményén! /De erre biztosan Te is rájöttél, már régebben… :-)/
Bízom benne, hogy nem bántottalak meg! :-)
Jó éjt!: Dóra
“Legjobb, ha viszel magaddal valakit…” helyett
“Jó, ha viszel magaddal ……., de az a legjobb, ha…”
Sziasztok !
Sajnálattal tapasztaltam , hogy itt nem ismerkedni , társat keresni lehet . Ugyan is az urak valoszinü ezen élvezkednek,10 személyel leveleztem 10-ből 10 szélhámos . Az adatok falsak, nem válaszol a levelekre , vagy nős, esetleg 10-ével idősebb mit leírta, vagy olyan hölgyet szretne aki eltatsa. Van olyan ezen a redszeren aki komolyan társat keres? Mert rájőttem ,hogy ezért fizetni sajna ,de nem érdemes!!!!!!!!!!!!!!
Dórának üzenem,nem vagyok az a sértődős fajta.Nem vagyok a külsőségek embere,másokban sem elsősorban ezt keresem.A szemüveg az egy szubjektív dolog,nem szoktam gondolkodni rajta.?zlések és pofonok.Horváth Katalinnak üzenem,lassan ugyanúgy gondolom én is.Egyébként a társkereső rendezvények sem sokkal jobbak.Ez az egész egy csődtömeg,sok mindenről azért írtam,talán mások is elolvassák ezeket a dolgokat,vannak hasonló tapasztalataik,talán változik valami.
Szia Tamás tudod vannak emberek akik nem ismerik a régi bőlcsmondás, ahhoz menj feleségül akivel jokat tudsz beszélgetni,mert idöskorodra csak ez marad. A szépség mulandó és eszt tudomásul kell venni!
Azon gondolkoztam, hogy aki 30-35 felett teljesen egyedül van, (semmilyen komoly kapcsolat, gyermektelen) és ráadásul kapós, abból itt valóban elég kevés lehet.
Vígözvegy, későn érő, …
Van aki pedig együtt lakva valakivel, teljesen független és magányos és van, aki totál egyedül élve is rendkívül rugalmatlan, függő (munka, drog stb.).
Ne vegyétek ezt a párja mellől kikacsintgatós valamit ennyire vörös posztónak, – főleg az érettebb korosztálynál – ez a vörös lehet, hogy jobban megnézve rózsaszínné fakul!
Gondolom, sok a csalódás a beköszöntőkben még leíratlan kapcsolatok miatt, – hú, a barátjával él! – de vigyázat, itt is lehetnek pozitív kivételek, mert: mindenki másmilyen, és minden helyzet egyedi.
Isti
Isti megjegyzéséhez, miszerint ne vegyük vörös posztónak… majd mindjárt megsajnálom szegény kapcsolatban élő férfit, aki itt keresgél, hülyítve a fent lévőket valamint a párját is, akivel éppen él. sőt, még örülni is fogok neki. komolyan mondom, kész vicc az egész. ha valaki érett, akár korát akár felfogását tekintve, az le tudja magában zárni amit le kell, és csak utána keres. aki erre nem képes, azt rögtön el kell felejteni, legalábbis nálam ez egy minimum szint. mármint az, hogy csakis függetlennel ismerkedem.
Csupán a kivételekre hívtam fel a figyelmet, akik valakivel, valamiért egy fedél alatt élve is le tudták zárni. A nagy általánosság, aki élből átver azokhoz: no komment.
Iletve annyi, amiről sok szó esett, vagyis egyetlen házas “párkereső” sem indít ezzel: kapcsolatban élek.
A másik oldal: ott vannak azok, akik teljesen egyedül élnek, de mégsem tudták lezárni.
Aztán lehet, hogy évek múlva jössz rá, hogy még mindig egykori emlékei rabja.
Tudtam, hogy ezzel egy kis vitát indítok, de az élet-, szociális körülmények és az aktuális/hosszútávú érzelmi állapot – kötődés – járhatnak külön utakon!
Egy nagy gond persze van: a kamuzók csak ráérzéssel és sok-sok tapasztalattal kerülhetők ki, és a tapasztalatok többnyire sajátok és rosszak :-/
Isti
Sziasztok, becsülettel végigolvastam, ráment a reggelem:) Istivel, Nemes Tamással már a “másik” olvasói levél kommentjeiben is egyetértettem, most Hajnalpír is felkerült melléjük:) Rengeteg rossz tapasztalat és csipetnyi jó után még mindig próbálkozom… Most épp egy olyanba futottam bele, akivel a neten már levelezünk, majd látom, hogy fenn van, egyidőben velem, a lapjára új fotót tesz fel, meg valszeg moderálja is, nekem pedig nem válaszol az előző nap elküldött levelemre… A magáról feltett új képen egy olyan gyönyörű nővel látható (nem tudom, párja, vagy csak ismerőse volt), hogy Julia Roberts sírva menekülne el… Ezek után elgondolkoztam… Mit akarhat tőlem? Ha fel tud menni a reglapjára, nekem miért nem válaszol, holott már megírta, hogy találkozni is szeretne velem… Nyitott kérdések, ha megtudom a választ, biztos megírom Nektek:) Ja és most kaptam egy gyönyörű, nem sablonos levelet egy kedves fiútól, aki sajnos szegedi, és most válaszolok neki, tisztességgel, ahogy illik, hogy NEM, pedig már csak 5 levelem van:( Tudom, a távolság nem lehet akadály, de én is gyerekes vagyok és nem két hétben egyszer szeretném látni a páromat…
Sok sikert kívánok Nektek, Isti, Tamás szívesen levelezek veletek, nagyon tetszik a hozzáállásotok… fionda.lombardi@gmail.com… persze ez a többieknek is megadatott:)
“A barátjának az ember legyen barátja És a barátja barátjának is; De senki ne legyen barátja Az ellensége barátjának.”Forrás:Eric Christiansen:Vikingek
Mi van akkor, ha hónapokkal ezelőtt már elutasítottam vkit. Most újra írt…Elfelejtette, hogy egyszer már bepróbálkozott? Most más képpel van fent. Lehet, hogy azt hiszi szenilis vagyok? Eddig mindenkinek válaszoltam, de most lehet, hogy nem fogok…..
Bocs, ha már olyasmiről írok ami téma volt, de megosztanék Veletek egy-két tapasztalatomat, gondolatomat!
Én már találtam társkeresőn Kedvest, sajnos hamis volt a Drága, azt az időt amit együtt töltöttünk, semmitől nem különbözött a való élettől. :-) Talán még szerettük is egymást! Ezen felbuzdúlva, hogy nem lehetetlen a neten ismerkedni, regisztráltam magam egy-két társkeresőn. Független, pár nap múlva 36 éves, gyermektelen, igényes nőnek tartom magam! Az adatlapomon próbáltam meghatározni milyen társat keresek, mert tartom azt, hogy nem tettszhet egy 165 cm pasi, és egy 190 cm pasi, egy 60 kg-os, és egy 110 kg-os ffi egyszerre stb. Elég nagy különbség van, ennek ellenére mindeféle levelet kapok. Nem felszínes vagyok, hanem pl. a párkapcsolatomban eddig 180 cm felett volt a kedves, és ez nekem nagyon bejött, ezért határoztam meg a magasságot, de írhatnék még pl. (dohányzás) Ilyen levelet kapok, nőttem 5 cm-t, most már szóba állsz velem? Leszoknék a dohányzásról, ha volna kiért (miért eddig nem volt?) Én is írtam már levelet ffi-nak, mert ennyi erővel ülhetnék a gép előtt, és várhatnám, hogy megtörténjen a csoda, és egyszer csak jön egy levél a nagy ?-től. Nem véletlen, hogy regisztráltam magam, megszeretném találni a társamat, és tenni is szeretnék érte, hátha! Volt aki nem válaszolt, volt aki igen, volt aki komolyan vette, volt aki a 4.-ik fotót kérte, amikor töröltem a leveleit. Láttam, hogy belépett, levelet nem olvasta, csak a képet nézte meg, és nem írt. Nem háborodtam fel, mert én is ezt csinálom, úgy fogom fel a dolgot, mintha egy buliba lennék, rá nézek egy nekem tetsző ffi-ra, ha nem viszonozza a pillantásomat, nem jön oda magyarázkodni, miért nem jövök be neki, és én sem akarom hallani, tovább kell lépni. A legutóbb pedig egy-két levél váltás után, megadtam az MSN címemet, mert arról panaszkodott, hogy a nők nem is gondolják komolyan a társkeresést, nem akarnak lépni, csak levelezni. Kb. 1 hónap múlva bejelentkezik nálam MSN-en, már azt sem tudtam ki az, elkezdtünk beszélgetni, mikor kiderült, hogy ? sem tudja kivagyok, megbeszéltük, hogy küldünk képet egymásnak, pedig ? keresett meg. Pár mondat váltás után, rájöttem, hogy nem csak velem beszélget, hanem még legalább 2 hölgyel, mert összekeverte a neveket, helyeket. :-) Figyelmeztettem rá, erre felháborodott, hogy baj, hogy mással is beszélget? Mondom nem Drága, az nem baj, az a baj, hogy nem emlékszel kivel mit beszéltél. Kérte, hogy küldjem a képet, a technika közbe szólt, csak később tudtam elküldeni, akkor már kiábrándultam a srácból, de elment közben kép. Elköszöntem tőle, hogy úgy látom nem megfelelő az időpont a beszélgetésnek, és folytatásnak sem látom semmi értelmét. Aznap éjjel jött egy levél tőle, megérkezett a kép az mail címére, és írt, hogy nem érti miért mentem el olyan gyorsan, szívesen ísmerkedne, találkozna velem! Csak a fotó miatt, mert onnantól kezdve lettem érdekes neki? :-) Szinte hiszti rohamot kapott az elutasítástól! Kérdésem, ha most nem tud figyelni rám, időt fordítani, akkor mikor fog? Vagy legyen okosabb! Nem vagyok lelkileg sérült, nem vagyok megkeseredett, nekem ezek a dolgok nem marnak meg, szeretnék egy társat, gyermeket, de már eddig tudtam várni, most már egyre fontosabb, hogy kitől lesz az a gyermek, mert hosszú távra tervezek! Nincs mit tenni, várni türelemmel! :-) Addig is a legjob tanácsom az, hogy meg kell találni, hogy milyen társaságban érzed jól magad, a hobbi az nagyon sokat segít, ezen keresztül értékes embereket ismerhetsz meg, de én otthon is jól megvagyok mozaikozom órákon át. A többi meg úgyis alakul, nem szabad feladni! Hajrá! :-))))))
Egy jó hozzászólás. Határozott, tudja mit akar, nem kesereg, nem nyavalyog,
optimista és nem ítélkezik.
Csak egy kérdés.Miért van az,hogy egyes oldalakat fenthagynak 532 hozzászólás erejéig,másokat meg levesznek 84 hozzászólás után?Ezt magyarázza el valaki!
Jött valami fontosabb gondolat! : )
Fiona, köszönöm, köszönjük a bizalmat!
Szanten:
nekem egyből fotót küldj! :-)
Isti
Ui: még lábadozom
Ui: még lábadozom, ezért is történhetett az elgépelés, helyesen: fionda.
Isti
Uui:
köszi mégegyszer!
Elovastam a leveleket az a véleményem ,hogy én is leveleztem jó darabig egy férfival úgy nézett ki 100%-ban meg felelünk egy másnak,de kiderült hogy 8-évvel idösebb mintleírta. Ez még nem volt gond , de mikor képetkért rólam azt írta , hogy túl szexi vagyok neki. Amit leírtam nem nyavajgásnak szántam ! De úgy gondolom meglehet írni, hogy bocs nem vagy szipi. Mikor úraim azt írjátok , hogy jó veled levelezni , és közben mindenok nélkül eltüntök a rndszerből. Van olyan ezen a rendszeren aki megtalálta az igazit, esetleg nem okoztak neki csalodást?
Elovastam a leveleket az a véleményem ,hogy én is leveleztem jó darabig egy férfival úgy nézett ki 100%-ban meg felelünk egy másnak,de kiderült hogy 8-évvel idösebb mintleírta. Ez még nem volt gond , de mikor képetkért rólam azt írta , hogy túl szexi vagyok neki. Amit leírtam nem nyavajgásnak szántam ! De úgy gondolom meglehet írni, hogy bocs nem vagy szipi. Mikor úraim azt írjátok , hogy jó veled levelezni , és közben mindenok nélkül eltüntök a redszerből. Van olyan ezen a rendszeren aki megtalálta az igazit, esetleg nem okoztak neki csalodást?
Horváth Katalinnak üzenem,nekem egy túl szexi nő nem okozna gondot!Egy normális férfi örül,ha az értelmi képességek és a szépség találkozik egy nőnél.Nekem egy 8 évvel fiatalabb nő nem okozna gondot!
Tamás!
Gondolod, hogy ebben a konkrét esetben fennáll, hogy “az értelmi képességek és a szépség találkozik “?
Ennél Te sokkal tapasztaltabb, jobb emberismerő vagy…
Persze kérdés, hogy milyen távlatokban és céllal gondolkodsz…?
Dorának üzenem ,hogy egy pénzügyicég fiókvezetője vagyok jelenleg! Nem értem , hogy az értelmi képességeim miért kérdöjelezed meg? És a sors hozta úgy , hogy a férjem fiatalon elhunyt. Sajnálattal veszem mikor valaki minden előzetes ismeretség alapján ítél . 10-évig egyedülneveltem a gyermekeim ,most úgy éreztem jólenne egy társ,de sajna rossz helyen regisztráltam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kedves H. Katalin!
Tudod, a rossz helyesírásodból /és a stílusodbólból is/ adódik a “kérdőjelezés” az értelmi képességek vonatkozásában!
/Avagy ismét provokál valaki?- de nem baj, mert a téma hasznos lehet esetleg mások számára is… :-) …/
Nem tudom, ki írja az üzleti leveleidet, de ha Te, és az itteni leveleidhez hasonlóan, akkor … – azt javasolom, hogy fogadj egy jól-, helyesen írni tudó titkárnőt, – a magánleveleidet pedig ellenőriztesd valamilyen helyesírás-ellenőrző programmal!
Csak azok nem vonnak le következtetéseket a Tiédhez hasonlóan írt levelekből, akik szintén nem érzik ennek a súlyát…
Hidd el. hogy ha kicsit jobban figyelsz erre, akkor az intelligensebb – vagy a valóban hosszú- és komoly kapcsolatot és nem kalandot kereső – emberek is írni fognak Neked!
Mindez nem kérdőjelezi meg, hogy értékes ember lehetsz/vagy, – de ez is egy lehetséges szűrő az emberek egy bizonyos csoportja számára. – Intelligencia-szűrő sokak szemében, akkor is, ha ezt nem szokás itt leírni!…/Bár a férfiaknál ez nyilván nem olyan lényeges, ha valóban “túl szexi” vagy! :-)/
És még mielőtt bárki is “irigységgel” vádolna meg, – ne tegye, mert nagyon kellemetlenül érezné magát, ha nem lennének titkok itt a neten…
Ne légy sértődött, – ha levonod a tanulságot, sikeresebb leszel a keresésben/rátalálásban! :-)
Ha igaz amit Magadról írtál, akkor őszintén kívánom, hogy mielőbb találd meg a Hozzád illő Igazi Társat, akivel egyetértésben nevelheted Gyermekeidet! :-)
Jó éjt!: Dóra
Elovastam a leveleket, az a véleményem, hogy én is leveleztem jó darabig egy férfivel, úgy nézett ki, 100%-ban megfelelünk egymásnak de kiderült, hogy 8-évvel idősebb mint leírta. Ez még nem volt gond, de mikor képet kért rólam azt írta , hogy túl szexi vagyok neki. Amit leírtam nem nyavajgásnak szántam de úgy gondolom, meg lehet írni, hogy “Bocs, nem vagy szimpi!”. Mikor uraim azt írjátok, hogy “jó veled levelezni”, és közben minden ok nélkül eltűntök a redszerből. Van olyan ezen a rendszeren aki megtalálta az igazit, esetleg nem okoztak neki csalódást?
Huuh! Csak úgy kútfőből. Javítsatok, ha kell!
Most már magam is megérdemelnék egy “túl szexit”! :-)
Isti
Isti!
:-) :-) :-) … Köszi, – már csak néhány /2db :-)/ vessző hiányzik – emiatt 5_ (ötös egy icipicit alá)!
/De csak akkor, ha kizárólag a helyesírást nézem – és a tartalmat nem értékelem… – “Amúgy” nem vagyok magyartanár!/
Megérdemled >>> kiutalok Neked egy “túl szexit”, – de vigyázz, inkább csak beszéljetek, ne írjatok – hogy ne érjen csalódás! :-)
Jó éjszakát!: Dóra
/mosolyogva megyek én is aludni…/
/”Elvagyunk” – nemde? – Bocs., Többiek! /
Isti, ne görcsölj :)
Ez itt nem grammatika szakvizsga!
Bár a zsák és az ő foltja kétségtelen…
Dóra!
OK az intellektuális fölény, de H.Katalin is tudhat olyasmit, amihez más fajta nyelv professzionális gyakorlása szükséges. Szerencsére sok fajta felhasználási terület létezik a munkanélküliség orvoslására, nem csak az ELTE…
Még vmi: vásároltam már “ócska piacon” csodálatosan szép, értékes holmit, mert éppen arra jártam és megakadt rajta a szemem….
Szándékosan jártam “éppen arra”, de nem történt volna semmi, ha nem találok semmi szív’ melengetőt.
Vagyis: aki egy társkereső portál sokféle “felhozatalából” biztosra akar menni, vagy feltételei, elvárásai vannak, szinte biztosan csalódni fog.
Itt nincsenek kötöttségek, referenciák, garanciák, az van, ami van: mint az “ócska piacon.”
Ha jókor vagy jó helyen,……kifogtad, örülj!
Sztem előítéletekkel, elvárásokkal csak az indulatokat és pesszimizmust lehet generálni.
Ha úgy fogod fel, hogy ez 1 kaland, (jó értelemben), akár még jól is érezheted magad.
Ha azzal kezded, hogy “de én komoly….”
Az 1len komoly dolog az életben a koporsó, az pedig tán nem oly sürgős…
Addig élvezd a lehetőségeket, amik adottak, s ha úgy érzed “most JÓ”- ne keress tovább.
Addig azonban érezd magad Hamupipőkének, aki okosan (és gyorsan) kiválogatja a búzát az ocsu szemek közül.
Hidd el, Téged is gyakran keresnek meg 1 “üveg cipellővel”, csak nem tudsz mit kezdeni vele, mert szana-szét nyomorgatod magad!
üdv.
Időnként mintha előjönne az a bizonyos ellazultság,ami a társkereséshez kell.Ha valaki felidézi magában egy kötetlen,jó hangulatú buli vagy este hangulatát,akkor talán könnyebben megy a dolog.Permanenciának igaza van,itt nagyon sokan elvárásokban gondolkoznak és nem érzelmekben.Mint amikor a heti piacon zöldséget vesznek,úgy túrkálnak az adatlapok között,azután megsértődnek,ha a kiszemelt nem ír vissza vagy nemet mond.Néha az se baj,ha valaki teljesen őrültre veszi a figurát.Ami Horváth Katalint illeti,éppen jó kedvem volt,egy ilyen oldalon miért ne írjak olyasmit,ami tetszik egy nőnek?
“…éppen jó kedvem volt,egy ilyen oldalon miért ne írjak olyasmit,ami tetszik egy nőnek?”
Tamás!
Hónapok óta az őszinteség hiánya a téma – Te vagy az egyik fó szószólója annak, hogy csak őszintén érdemes! – Esetleg félreértettem valamit? !
Akkor most mit is jelent az idézett mondatod?!???
“egy ilyen oldalon” – ????????????????? – Mért? Ez éppen egy olyan oldal a sok közül, amelyiken lehet/szabad?!
Lányok!
Mit szóltok a mondat 2. részéhez?: “miért ne írjak olyasmit,ami tetszik egy nőnek?”
Hááááááááááát, – ezek után érdemes egyáltalán bárkinek is bármit elhinnünk?
:-))) Tamás!
Szinte biztos vagyok benne, hogy nem gondoltad komolyan, – hisz akkor Te sem lennél/nem vagy különb egyik itt szórakozó-, szélhámoskodó alaknál sem!
Ismét “direkt” provokációnak szántad ezt a magyarázkodásnak álcázott mondatot?
Hmmmm… – Nem is rossz szöveg: tkp. ilyen hivatkozással bármi – és az ellenkezője is – leírható akár ugyanabban a levélben – nem?
Most komolyan!:
ha egy eddig normális gondolkodásúnak-, emberi értékekre igényesnek látszó pasi is ilyeneket ír, – s aztán kimagyarázza, – akkor van-e egyáltalán egy szó is ezeken az oldalakon /a blogok bármelyikében is/, ami elhihető???
>>> ?szintén kétségbe vonhatók azok esélyei, akik Komoly Társkereső Szándékkal leveleznek itt! /A nagybetűk a tiszteletemet hivatottak kifejezni!/
permanencia!
Kösz. a leveledet, – értem minden “fordulatát”! :-)
“Sztem előítéletekkel, elvárásokkal csak az indulatokat és pesszimizmust lehet generálni.”
Igazad lehet az előítéletekkel kapcsolatban:
indulatokat generálnak, – de (erről már írtam egyszer, régebben, máshol…) vannak bizonyos jelek, a többieket hülyének néző emberek, direkt végtelenül primitív/igénytelen “levelezők”, akiknek a leveleit ide se szabadna engedni /!!!/ – éppen a színvonal süllyedésének meggátolása miatt – én így gondolom.
Tkp. szomorú, h. az elvárásokat sem előnyös szerinted megfogalmazni, mert pesszimizmust válthatnak ki!
- ???
Nem tudom – bennem biztosan nem!! És, gondolom azokban szintén nem, akik nem szórakozásból vannak itt, hanem az estlegesen sok kudarc ellenére sem adják fel, hogy a kalandorokkal ellentétben hosszabb/hosszú távra találják meg a hozzájuk illő Társat!
Mindig ugyanoda lyukadunk ki:
- csak őszintének érdemes lenni,
de honnan tudhatod, hogy ki az, aki önmagát adja?
Amúgy fel a fejjel, mert ha hiszitek, ha nem, ismerek olyan párokat – többet is, – akik itt jöttek össze, tartós/boldog a kapcsolatuk, – és őszinték voltak mindig is!
Bíztatásul:
“Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is benned valóra váltani.
Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte!” /R. Bach: Illúzoók/
Jó éjszakát Mindenkinek!: Dóra
/ Vegyes ez a levél – gondolatok sora, bocs., ha kissé hosszú! :-(
?gérem, elhallgatok egy időre… /
helyesen:
Richard Bach: Illúziók
jééé! egy sorstársam. :-)
akár én is írhattam volna. bizony az esetemben pl. az akár 75 db. megbambúlás, de válaszolni, elolvasni na azt meg minek:-(
Dórának (is):
A válaszom: Rostand: Cyrano de Bergerac
A verbális kommunikáció info indexe 16%(ha jól elkészem). Az írásos közlésé még ennél is kevesebb.
Mindenki azt ír, amit és ahogy akar. Sőt! A képzettebb még nyelvtani hibát sem vét, s nem probléma számára akár többféle stílus alkalmazása sem.
Az 1szerűbb ember vszínűleg több támadási felületet hagy, pedig lehet, őszintébb, s sebezhetőbb is.
Aki nem olvas leveleket, vagy olvas, de” kámforrá válik”, vszínűleg azért teszi, mert tudja, v megijed attól, h a személyes találkozáskor lebukik.
Pesszimizmust pedig azért okoz a levélírónak, mert úgy érzi, becsapták. Pedig nem. Csak élnek a lehetőségekkel.
Itt a Fórumon beszélgetni a tapasztalatokról, elképzelésekről, megismerni a lehetőségek “erősségeit és gyengeségeit”, jó dolog. DE ENNYI.
Leírt szöveget senkinek, szemtől szembe mondott szavakat is csak ismert, kongruens embertől érdemes elhinni.( S még így is….. :))
üdv.
Én sokszor nem értek egyet Nemes Tamással, de ezúttal igen.
Sztem is, aki valóban T?RSAT keres, a személyes találkozásig (a saját érdekében)
jobb, ha mindent megkérdőjelez. Könnyebben jön ki belőle jól, ha szükséges.
Permanencia
Nemes Tamás okosságát kiegészíteném azzal, hogy a Társkeresőnek ne csak a személyes találkozásig tartson ki az egészséges bizalmatlansága, hanem egy kicsit tovább is… a randin is lehet még szemrebbenés nélkül hazudni… saját tapasztalat…
Hogy meddig tartson ki, azt nem tudom… úgy gondolom, mindenkinek máshol van ez a határ…
Üdv: Ladyb
Ladyb levelére reagálva,ez a mostani társkeresés egy álszent játék,akár az internetes,akár a személyes találkozókat nézzük.Borzasztó felületes,valóságtól elrugaszkodott igényekkel,az emberek jó része a másikat hülyének nézi.Mostanában megpróbálom “kívülről” nézni,így előjönnek ennek a mókának más oldalai,megnyilatkozásai is.Időnként szükség van perspektívaváltásra,pusztán a tisztánlátás végett.A dolog hülyeség jellege miatt kénytelen vagyok sokszor én is komolytalan lenni.Amíg jót tudunk nevetni az egészen,addig nincs baj!
Nemes Tamás
Abban is igazad van. hogy nem kell annyit görcsölni… (tudjunk nevetni lányos zavarunkban is… a nevetés is feszültségoldó :)
Az első randin sem, de az első egész éjszakás randin sem… utóbbira én úgy mentem el, hogy lesz, ami lesz, hagyom sodortatni az eseményekkel magam… úgyis csak annyi történik, amennyit én akarok :) És egyébként is, jól akarom érezni magam, és azt szeretném, ha ő is jól érezné magát velem…
Nem is fogom megbánni soha, hogy így döntöttem… (mármint, hogy lazára vettem a figurát :) mindkettőnknek olyan éjszaka volt, egy kis úszással, nagy sétával, egy beszélgetős vacsorával kombinálva, hogy azóta is emlegetjük :)
Üdv: Ladyb
Dórának üzenem, hogy a helyesírás minőségéből botorság lenne messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis ugyanolyan részképesség, mint az olvasás, az írás és a számolás… Nem mindenkinek van érzéke/tehetsége hozzá, nem tanulható meg 100%-ban, tehát nem IQ és műveltségfüggő. Az az ép intellektusú ember, aki pl. diszlexiás, (olvasási képességzavar) az többnyire helyesírási zavarokkal is küzd, de előfordulhat önmagában is mint részképességzavar. Lehet, hogy az illető nem is tud róla, hogy neki ilyen van…
És gondolj az idegen ajkúakra is, ők is többnyire rossz helyesírók… (pl. romániai magyar állampolgárok, stb.)
Üdv: Ladyb
“…a helyesírás minőségéből botorság lenne messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis……….. részképességzavar”
Ladyb!
Sőt, az is előfordulhat, h. mindhárom… : diszlexia “+” diszgráfia és diszkalkulia is…
Igazad van, – annak ellenére, hogy tisztában vagyok e fogalmakkal, nem gondoltam erre!
Bocs. Katalinnak, :-(((!
De a jó helyesírás és stílus nekem annyira meghatározó, hogy az ellenkezője láttán valóban elhamarkodottan ítélek – amint azt meg is tettem, :-(((!
A tanulságot levonom!
Erre mondják azt, hogy az a legjobb, ha “hasonló a hasonlóval” kezd… – igaz?!
Jó éjt Mindenkinek!: Dóra
Ladyb! Nem gondolom, hogy Dórát meg kellene védeni, megteszi ő maga, de azért érdemes tisztázni:
Tévedés, a helyesírásnak köze nincs a részképesség zavarokhoz, annál több az intelligenciához, a szándékhoz és igényességhez.
Shackallor : A magyar helyesírás alapelvei
„A helyesírás egy nyelv írásának közmegállapodáson alapuló és közérdekből szabályozott eljárásmódja, illetve az azt tükröző, rögzítő szabályrendszer. A helyesírási sztenderdet a Magyar Tudományos Akadémia szabályzatban rögzíti, körülbelül a nyelvi szinkrónia időtartamához igazodva, legutóbb 1984-ben a XI. kiadásban.
Az értelemtükröztetés az egész helyesírást átszövő rendszerszerűséget, a szabályok egymással összefüggő rendszerét jelenti.
……a nyelv közösség alkotása, közösen elfogadott normarendszer, a helyesírási szabályzat igényes használata és betartása megkönnyíti a kommunikációt? (részletek a cikkből)
Az egész nyelvi kérdés fonémákon alapul, amire ( a siket-némák kivételével) minden ember képes.
Egyébként ma már mind3 “disz? sikerrel gyógyítható
Beethoven TELJESEN SÜKETEN írta a IX. Szimfóniát, ….egész jó lett ?…Vagy nem?
A személyes találkozásról: ha két ember jól érzi magát egymás társaságában, mi okuk lenne hazudni? Ez paradoxon.
üdv.
Dóra
Ez teljesen igaz, hogy hasonló a hasonlóval, ám még így is érhetnek meglepetések… kellemesek és kellemetlenek egyaránt :) de ez is “benne van a pakliban”…
És bocs, hogy kibújt belőlem megint a gyógypedagógus :) de ez fontos számomra, ezért adtam neki hangot…
Jutott eszembe az őszinteségről…
Szép dolog, én is lelkes híve vagyok, csak manapság már ez is viszonylagos…
Kisebb csúsztatásokból, néhány nem túl lényeges elhallgatott infóból már nem csinálok ügyet, mert pl. lehetnek olyan okai, amire én álmomban nem gondolnék…
Ha nagy horderejű dolgokban, fontos infókban nem mond igazat a jelölt, az már más tészta… az lehet szakítópróba is, akár…
Jó éjt mindenkinek: Ladyb
Kedves Permanencia!
Nem kívánok szakmai vitát nyitni a helyesírás képességéről… én azt tudom itt elmondani róla, amit 4 évig az ELTE BG GYTF -n nagynevű gyógypedagógusoktól hallottam és tanultam. 2008- nyarán diplomáztam, mint tanak (tanulásban akadályozott) szakos tanár, tehát elég frissek az információim róla.
Azt azért nem hiszem, hogy ne tudnád te is, hogy a jó helyesíráshoz érzék kell… ezt már 30 éve is sokszor elmondták az alsó tagozatos pedagógusok… az már csak apróság, hogy a mai pszi-ped-gyógyped tudományok szerint részképességgé lépett elő…
Ha szerinted tanulható és az intelligenciával is összefügg, hogy lehet, hogy a nem magyar anyanyelvűek sosem tudják maradéktalanul elsajátítani? Minden külföldi nem lehet normál IQ alatti… ez nonszensz…
Üdv: Ladyb
Kedves Ladyb!
A fentiekben szakmai tanulmányból idéztem….
Valóban ne nyissunk vitát, bár meglepne, ha a GYP lenne az egyetlen tudomány, aminek állításai nem vitathatók.
Érdekes lehet a magyarázata, h 30 évvel ezelőtt miért írtak SOKKAL helyesebben a gyerekek? Ha ez képesség kérdése, nyilván romlik az “ember-anyag”?!
Ez a nonszensz.
Cyprusi művész barátom kifogástalanul ír, bár erősen “töri” a beszélt nyelvet.
A lányom disgráfiásan nyert országos magyar versenyt…nem járt az ELTE-re…
Nem ez a lényeg, hanem ha vki annyira igénytelen, h még a számítógép ebbéli segítségét sem veszi igénybe, az igenis IQ kérdése.
jó éjt!
Ja igen!
A külföldiek más hanképzése okozza a mi helyesírásunk elsajátításának “nem-maradéktalanságát” és még sok más egyéb, de magyar emberekről és nem “tökéletes kivitelezésről”, hanem az igényesség szándékáról beszéltünk.
Ahogy írva vagyon, a helyesírás egy szabályrendszer és annak alkalmazása.
Mindenki nagy ívben tesz a kovenciókra – úgy is működik minden.
Miért lenne ez a kivétel?
Örülök, hogy ez a téma – mely alapjaiban határozza meg lényünket – oly kapós.
Egy kis szörnyűség: a tömegtájékoztatásban szinte nincs olyan mondat, olyan hangsúly és szóképzés, amely a magyar nyelvtől teljesen idegen! Aki ebben nő fel, annak annyi. A hírolvasók – sajnos az ifjabb generáció – alapvető mondatértelmezési hibákkal adja elő magát úgy, hogy észre sem veszik.
?llítom, hogy jó a nyelvérzékem, kitűnő tanáraim voltak, és épp ezért hallatlan fájó mindez! Már a 90-es években megjelent egy hosszú újságcikk az akkoriban terjedő “affektizmusról”, melyet kivágtam és nagy becsben őrzök. Ez egy negatív folyamat, és nehéz lenne csupán a nyelv egyszerű (vissza) fejlődésével magyarázni.
Abban azért biztos vagyok, hogy az igényesség mindig is jelen lesz!
Dórának: a két darab vesszőt szándékosan hagytam ki, mert annyi egy mondatban már túlzás, ha külön mondatokat képzek, akkor elrontom a forrást – egy kis költői szabadság :-)
Isti
A tömegtájékoztatást felejtsük el.Akár helyesírási,akár a kiejtésről van szó,meg egyébként is.Az Élet és Tudományban átlag két hetente írnak olyasmiket,mint amiről Isti kivágott újságcikke szól.Az igényesség sokszor attól igényesség,hogy csak egy szűk,művelt rétegben van jelen.
Kedves Permanencia!
Abban teljesen igazad van, hogy a helyesírás ellenőrző programok segítségét figyelmen kívül hagyni már igényesség kérdése…
A diszgráfia nem zárja ki a jó helyesírás képességét, ugyanis a helyesírási képesség zavara diszlexiával jár együtt, de persze jelentkezhet önállóan is… :)
Nem akartam egyébként sem Dórát provokálni, az én szememet is bántja, ha súlyos helyesírási hibákat látok egy írásban, de én már nem akadok ki rajta, és nem vonok le belőle messzemenő következtetéseket…
Gondolj bele, ha csak ez lenne a hibája a társjelöltnek, és egyébként minden másban megfelelne az elvárásaidnak, ezért lapátra tennéd már az elején, esélyt sem adva neki, hogy igazán megismerd őt?
Én ezért biztosan nem mondanék neki első körben nemet… és ez nem igénytelenség a részemről… csak tolerancia…
Mindenkinek további szép estét!
Esetleg ejthetnénk a helyesírásról szóló tanulmányokat?
Visszatérhetnénk az olvasatlan üzenetekre. Ehhez kapcsolódva szeretném megkérdezni,hogy miért jó nekem, ha tudom, hogy a másiknak hány olvasatlan üzenete van?
Csak még egy kicsit :-)
Nemes Tamáshoz:
találkoztam már olyannal, aki más anyanyelvű és állampolgárságú, szinte iskolázatlan, magyarul alig tud írni, beszélni viszont sokunknál szebben beszél magyarul!
A “szűk réteg” sajnos helytálló, de a “művelt” az szerintem pontosításra szorul.
Erika,
fogalmam sincs.
De ha hihetünk az adatoknak, akkor – mindenkinél máshogy – beindulhat valami sejtés-féle…
Isti
Kedves Erika!
Ha ezt a témát sokáig folytathatnánk, magadtól is rájönnél a válaszra. ?
Csak még 1 rövidke szösszenetet engedj meg, hogy elnézést kérhessek Ladyb-től, ha az ellenvetésemet bántónak érezné. 1xerűen csak nem értünk egyet. ? is, én is máshonnan nézzük a pöttyös bögrét ?
• diszgráfia, mint a diszlexia tüneteinek megjelenése az írásos tevékenységben, szabálytalan, hibás írás
• diszgráfia a BNO-10 értelmében a helyesírási képesség specifikus zavara
A diszgráfia előfordulhat önmagában, de gyakran jár együtt más tanulási zavarral. Szinte minden diszlexiás egyben diszgráfiás is.? (Forrás:Gyógypedagógiai alapismeretek, szerk.: Illyés Sándor, ELTE BGGyF, Budapest 2000.)
Nemes Tamás már többször említette a rendelkezésre álló techikai eszközök alkalmazásának “bevetését”, ez 1 ilyen dolog, akinek nincs, kérjen segítséget, más híján 1 géptől. Ez is a figyelmesség megnyilvánulása a másik ember felé. megadni a lehetőséget, hogy úgy értse, ahogy gondolom. Mert az írás arra hivatott, hogy megjelenítse a gondolatot
A SZÜRÉSR?L:
A fentiekről jutott eszembe 1 olyan adatlap, ahol bizonyos tematikák jelennének meg kérdésként, s a kapott válaszokból lemérhető a kérdező kíváncsiságára adott attitüd elfogadhatósága….
Az anatómiai és egyéb paraméterek méricskélése viszonylag rövid idő alatt befejeződik, s aztán jó lenne vmiről beszélgetni is…vagy nem?
PL. a helyesírás nehézségei és szükségessége 1 életen át vitalizálhat 1 kapcsolatot, ha mind2 felet érdekli.
Sztem a reglapok jelenlegi felvezetése és érvényessége legfeljebb a 2. találkozásig tart, s azon túl “ott a tág világ…”
Ezt a fórumot akár arra is használhatnánk, hogy közösen összehozzuk, milyen szegmensek jelenjenek meg a reglapon?
Erika: ha Neked nem tűnik fel, hogy az illető hány nő érdeklődő levelét hagyja figyelmen kívül napokig, hetekig, akkor magadnak se remélj többet. ?gy már érted?
jó éjt!
Permanencia
Maradjunk abban, hogy mindketten másfelől nézzük a pöttyös bögrét…
De a kérdésemre nem válaszoltál… igaz, nem volt kötelező… csak kíváncsi lettem volna…
“Gondolj bele, ha csak ez lenne a hibája a társjelöltnek, és egyébként minden másban megfelelne az elvárásaidnak, ezért lapátra tennéd már az elején, esélyt sem adva neki, hogy igazán megismerd őt?”
Üdv: Ladyb
Permanenciának abban is igazad van, hogy ezek a társkereső oldalak csak az esélyét növelik meg a társ találásnak, és nem helyettesítik a személyes kontaktust.
Magyarul a világot tágítja ki számomra, és a lehetséges találatok számát növelik meg… Ha szimpatikus lesz valaki nekem, vagy én neki, akkor már csak rajtunk múlik, hogy mikor lesz belőle randi. Innen pedig már ugyanaz a forgatókönyv, mintha bárhol máshol ismerkedtünk volna meg…
Jó hétvégét mindenkinek! Ladyb
Kedves Isti, Tamás, kedves Többiek!
Megtörtént a csoda, rámtalált az, akira talán egész életemben vártam… Nem akarom elkiabálni, de reménykedem, hogy tényleg ? lesz a nagy ?:)
Mindenkinek ilyen párt kívánok,
Üdv,
fionda
Kedves Fionda!
Én február vége óta reménykedem ugyanebben… :)
Kívánom, hogy mához számítva egy év múlva is (és még tovább) őszinte szívvel írhasd le ugyenezeket a sorokat :)
Ladyb
Ladyb!
Bocsánat, nem akartam a személyes véleménnyel “feltartani” a fórumot.
Nem tudok igennel, vagy nemmel válaszolni kérdésedre.
A szöveg környezet, tartalom, stílus, helyesírás együttesen határozza meg, hogy a szövegvétés az info gyorsaságából, figyelmetlenségből, gépkezelési ügyetlenségből, tudatlanságból vagy hanyagságból ered…
Ezek alapján döntöm el, szeretném-e megismerni, vagy sem.
Fionda!
Kívánom, hogy ITT sose találkozzunk!
Minden jót!!
üdv.,
Ladyb!
“…ha ez lenne az egyetlen hbája…”
Fogalmam sincs, mennyi és milyen hibája van 1 ismeretlen embernek.
A reglapok adataiból, de még az első találkozásból sem derül ki ez.
Nem is fontos.
Az a fontos, mennyire erős 2 ember érdeklődése egymás iránt, mert ettől függ, mennyire képesek tolerálni és elfogadni a másságot ahelyett, hogy hibának minősítenék a különbözőséget.
üdv.,
Ez nyelvészeti fejtegetés érdekes volt.Már írtam róla,ezt a levelezést érdemes lenne utólag szétválogatni,mert így,ebben a formában a “pillanat hangulatát” visszaadja,de sok esetben kaotikus az egész.Egy “szakmai” vitát megszakít 2-3 “hurrá,szerelmes vagyok” stílusú levél,bár ehhez az oldalhoz az utóbbi illik jobban.Mondjuk az is igaz,én is szeretek kísérletezni,mind a témát,mind a szöveget illetően.
Kedves Permanencia!
Én tudtam volna határozott nemet mondani rá, mármint hogy határozottan nem dobnám ki első körben ezért… ugyanis a nagy számok törvénye alapján biztosan sok olyan értékes emberke lóg a neten és keres társat, aki még nem gyakorlott a klaviatúrán való bűvészkedésben és 1 max. 2 újjal gépel… sőt olyanok is vannak szép számmal, akik már gyakorlottak és épp a gyorsaság megy a minőség rovására… (kb. ez utóbbiakhoz tartozom a közel 220/perc leütésemmel, és így si nagyon sok hibát vétek, amit utólag javítani kell. Főleg betűcsere hibákat, amitől sokszor teljesen más értelmet kap egy szó :-)
Ezek szerint velem sem állnál szívesen szóba…
Kedveseim!
Én komolyan nem értem, hogy mi a fenét görcsölnek páran a helyesíráson…
Szerintem nem ez egy ember értékének a meghatározó eleme, sokkal inkább fontos a szeretet, az őszinteség, a bizalom, a tisztelet, és a jóság… kb ebben a sorrendben…
Legalábbis nekem…
További szép napot mindenkinek! Ladyb
Üdv: Ladyb
Kedves Ladyb!
Ezek szerint nem éretted meg, amit írtam, de abban igazad van, hogy úúúúútálom a közhelyeket!
üdv.
Kedves Permanencia!
Ez legyen a legnagyobb problémám az életben :-)
Néha elő szokott fordulni, hogy nem kattan rá az agyam a másik ember észjárására, főleg, ha szellemileg alaposan lestrapált vagyok, mint ahogy az ezen a héten is történt…
De ha esetleg felhomályosítanál, mit nem értettem meg, azt igazán megköszönném :)
Üdv: Ladyb
Kedves Ladyb!
Ezlegyen a legnagyobb problémám az életben…:)
üdv.,
Kedves Ladyb!
Ez legyen a legnagyobb problémám az életben…:)
üdv.,
“Voltam a szíriaiakkal;és a kínaiakkal;Voltam a görögökkel;és a finnekkel;És Cézárral.”Forrás:Eric Christiansen:Vikingek.Ez az idézet nem is rossz bemutatkozó szövegnek.
A következő téma – Hölgyeim és Uraim – a Romantikáról fog szólni! :-)
Isti
:-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) . . . . . ……………………………….
Honnan tetszik ezt ilyen biztosan tudni?
Isti,
netán Te indítod? :-)
Találomra felütöttem a Gondolatok könyvét, – ímé:
“Amikor úgy érezzük, hogy beleszerettünk egy nőbe/férfibe, mielőtt elköteleznénk magunkat neki, azon kellene tanakodnunk: ‘Vajon milyen a környezete? Hogyan él?’
Jövendőnk egész boldogsága erre épül.”
(Vigny 1797-1863, csaknem 200/!/ éve! )
Nesze neked, Romantika!
Bár az is igaz, hogy ha időben megismerjük a ‘vajont’ és a ‘hogyant’, kevésbé érhet csalódás, és Romantika kisasszonnyal is megmaradhat a jó viszony…?!
Üdv. és jó éjt Mindenkinek!: Dóra
/Én “kétneműsítettem” az idézetet.. :-) /
Egy romantikus oldal biztosan átmenne giccsbe.A szirupos sablontémák elárasztanák az egészet.
Hali mindenkinek!
Viszonylag új vagyok itt, alig két hetes regemmel. Ezelőtt pár évvel regeltem több másik társkeresőre is (akkor talán még nem is létezett a parom.hu). Teljesen más volt a légkör, mint itt. Vajon minden társkeresőn ez megy, vagy csak ezt jellemzi?
A másik nem képviselői nem válaszolnak a leveleimre (8 levélre 0 válasz, egy még nem olvasta). Ezt alapból bunkóságnak tartom, bár lehet hogy bennem van a hiba, vagy “rossz” neveltetést kaptam, mikor édesapám arra tanított: “ha hozzádszólnak akkor válaszolj illendően”. Mindenesetre ez messze nem volt ennyire jellemző néhány évvel ezelőtt.
A gyerekkérdéshez:
Igenis, meghatározza egy férfi/nő kapcsolati viszonyát, hogy az ellenrésznek van-e kölke. Főleg ma, amikor idő/képesség/ambíció/nemtörődömség eredményeképpen a gyerek csak nő mint a dudva, elvadul, a szülő nem foglalkozik vele. Persze a másik fél próbálna hatni a purdéra ilyen-olyan eszközökkel, de ettől a gyerek a falra mászik (”na nehogymá anyám legújabb idióta faszija mondja meg nekem mit csináljak”), a vérszülő agya meg bedurran, kész a vita, a feszültség.
Korábbi íráshoz: párhuzamot bármik között lehet vonni, legyen az akár egy hangyalábszőr és Einstein relativitáselmélete, vagy akár egy pohár víz és tesóm szemfoga. Csupán a megfelelő szempont és hozzáállás kérdése.
Neten kívüli társkeresés: olyan helyen dolgozom, ahol a kollegáim nagy többsége nálam 10-20 évvel idősebb, de szinte biztos hogy “stabil” kapcsolata van (legtöbbször férj, feleség). Nincs idegen, vagy ha nagy néha beesik, akkor férfi, és valamelyik szerverünkben jött matatni. Tehát idebenn a társtalálás valószínűsége kisebb mint nulla.
Munkahelyem miatt távol költöztem szülőfalumtól, be Pestre. Haverok, ismik mind otthonmaradtak, itt még a szomszédomat sem ismerem. A szülőfalumban a legnagyobb kaliberű fesztiválon szokott összeverődni 2-3 ezer ember, itt minden nap látok ennyit és ez kissé frusztráló, nem vagyok hozzászokva. Megvallom őszintén, egyedül nincs vér a cerkámban odamenni egy vadidegen csajhoz az utcán/aluljáróban/metrón, hogy a tömeg közepén állva a zajban ordítozzak vele: “Meghívhatlak egy teára/kávéra/üditőre?” Otthon, haveri társaságban ezzel nem volt gond, és a körülmények is gyökeresen mások voltak, de nem olyan kapcsolatot keresek, amiben a lány több mint 50 km-re lakik tőlem.
Helyesírás: Voltam országos versenyen, ergo alapból belémrögzült tanéveim alatt a helyesírás. ?gy képtelen vagyok elfogulatlanul vélekedni a témáról; de véleményem szerint rengeteg mindent le lehet szűrni egy ember helyesírásából, szóhasználatából, kifejezésmódjából. Ha egy lány értelmes, akkor tud helyesen írni, és igenis vegye a fáradtságot arra, hogy írásbeli megnyilvánulásaiban lehetőleg kerülje a hibákat. Ez kicsit olyan, mint a verbális kommunikáció során a bazmegelés mint kötőszó, ordenáré szóhasználat, vagy a szavak elharapása, izével meg hasonlókkal való gyakori helyettesítés. Aki nem tud vagy nem akar figyelni az ilyenekre, az vagy tanulatlan, vagy nemtörődöm. Egyik sem az a kategória, ami iránt érdeklődöm.
És a végére egy kis gondolatindító, ahogy én látom a mai világot közel 30 éves fejjel: A nők őszinteséget várnak el, de általában megbántódnak ha megkapják. Ha komoly vagy akkor befásultnak, ha poénkodsz, akkor komolytalanak, léhának titulálnak. Azt mondják, nincsenek elvárásaik veled szemben, de azt elvárják, hogy jóképű és humoros legyél, legyen némi egzisztenciád, anyagi háttered. Ha valamivel megbántod őket, csak duzzognak, nem mondják el mi bajuk; ha rákérdezel, akkor “találd ki”, “gondolkodj el rajta” a válasz. És bezárul a kör: ez lenne az őszinteség?
Bocs a bő lére eresztett véleményért,
Egy begyöpösödött, humortalan lúzer
Candi!
Alapjában véve egyetértek a gondolataiddal…
De:
“…véleményem szerint rengeteg mindent le lehet szűrni egy ember helyesírásából, szóhasználatából, kifejezésmódjából.” – írod.
Igen, szerintem is!
Ehhez képest:
- “vegye a fáradtságot” helyett: vegye a fáradságot!
- “hozzádszólnak” helyett: hozzád szólnak
- a “kölök, purdé” megnevezés /mint szóhasználat/ nekem rideg, szerintem nem idevaló… – Gyerekes nőknek biztosan rosszul esik!
Amúgy nem hiszem, hogy begyöpösödött, humortalan lúzer lennél!
Nyugi – még bőven van időd megtalálni az “Igazit”! :-)
Üdv.: Kritika
Kedves Blogger!
Az órátok -1 óra eltéréssel – a téli időszámítás szerint – jár!
???
/Nem mintha lenne jelentősége – de “nomen est omen” :-) /
Kritika!
“otthonmaradtak= otthon maradtak
Belémrögzült= belém rögzült
: után kis betű
ha előtt vessző
komolytalanak= komolytalannak
veled= Veled
Ha lúd, legyen má’ kövér….
Candi!
Az írás is verbális tevékenység…
Amúgy meg: ne cseszegessük 1mást :))
Már megegyeztünk: a helyesírás 1fajta igény kérdése. Másoknak más fajta igények a fontosak…
üdv.,
… és “hogy” előtt is vessző, mindig…
Candi, Te írtad:
“Ha egy lány értelmes, akkor tud helyesen írni, és igenis vegye a fáradtságot/?!!/ arra, hogy írásbeli megnyilvánulásaiban lehetőleg kerülje a hibákat…
Aki nem tud vagy nem akar figyelni az ilyenekre, az vagy tanulatlan, vagy nemtörődöm. ” – Melyiket vállalod? :-)
“Ne ítélj, hogy ne ítéltess” … – ez mindenkire vonatkozik, természetesen rám is, – úgyhogy abbahagyom! :-)
Jó éjszakát Mindenkinek!: Dóra
Candi:
olvasom, téged is megfogott az aluljárók “hangulata”! :-)
Igen, mikor a normális emberi tevékenységet, a gyaloglást – a “haladás” nevében – száműzték a föld alá, azóta olyan sprintben húz át az egészséges ember ezeken a helyeken, – hogy ne érezze a bentlakók bűzét – mint a patkány, mikor veszélyt szimatol.
Itt, ami a legjobban megfog, hogy ezek az üregek a legkevésbé öntisztulók, de mint tudjuk: két hét után már pereg…
Vagyis, ha már egy kellemes teázóban kialakult a hangulat, az aluljáró csak utána jön, mint az est fénypontja!
Ha elég sokáig maradtok akkor viszont az éjszakai forgalomban már a felszínen is megtehető a városi séta : ) (éjjeli állatok bölcsessége)
…hát ez a mi kies, “fejlett” fővárosunk, ahol csodálkoznék is, ha ennél nagyobb lenne az ismerkedési kedv.
Isti
Nem is én lettem az első a helyesírási versenyen :D
Kritika! Ha az ember nagyon keres, akkor természetesen mindenkiben fel lehet fedezni valamilyen hibát, ezzel tisztában vagyok. Tökéletes embert még nem sikerült gyártania a természetnek.
Dóra! Nem mindig, van egy eset, amikor a “hogy” elé nem teszünk ki vesszőt.
Isti, hogy érted, hogy “két hét után már pereg”? Három hónapja lakom itt, de még mindig képtelen voltam megszokni ezt a nyüzsgést, tülekedést.
Candi:
“két hét után már pereg?, természetesen a kosz az aluljárókban.
Viszont utána ott is marad!:-/
Ha megszoktad ezt a tunya tülekedést, az azt fogja jelenteni, hogy már valami baj van veled :-)
Isti
Candinak üzenem,ez a nem válaszolás az én meglátásom szerint a legújabb divat.Az egyik társkereső szolgálat adatlapjainál a számítógépem rendszeresen hibaüzeneteket küld.?llítólag erős szűrőim vannak,de ez szerintem nem is baj.Egyedül az ilyen társkereső blogokban válaszolgatnak az emberek leveleire,ha személyesen írsz valakinek,általában nem ír vissza.Úgy veszem észre,a blogírás jelenti ebben a műfajban az egyetlen kommunikációt,más itt nemigen akad.Technikai lehetőség van rá,de minek?
Sztem a demokráciában teljesen érthető a sokféleség megjelenenése, ugyanakkor mindenkinek szive-joga eldönteni, mivel ért egyet, vagy sem.
Hogy ki, mit” tesz ki” a kirakatba, az ő dolga, vszínűleg azt, ami számára lényeges, s ez így van jól. (Elmész egy piacra, senki sem kényszerít, hogy felvásárolj mindent…)
Akinek nem tetszik, odébb áll, vagy jobban szétnéz, s bízik benne, hogy talál számára megfelelőt IS.
Nem igazán értem, miért foglalkoztok ennyit ellenszenves nőkkel/férfiakkal?!
Mintha CSAK olyanok lennének Itt…
üdv.,
Perma: írtam feljebb, 8 kiküldött levélből 0 válasz. Most már a 8. is olvasta a levelem, és beállt a sorba a többiek mögé. Tehát eddigi rátája a parom.hu-nak: 8-ból 8 bunkó, 100%-os arány. Kivel foglalkozzak, ha nincs más? :D
Ez egyébként, ami itt tombol kicsiny hazánkban, szerény véleményem szerint távolabb áll a demokráciától mint a diktatúrától. Most olvasom Székely Gábor “Hitler hatalomra jutása” c. könyvét. Mintha csak a jelent vetette volna papírra 1983-ban.
Azon filózom, ha lesüllyedek próbából az ő szintjükre és bunkó hangvételű levelet írok nekik, akkor vajon válaszolnak-e, és bunkóságnak fogják-e venni. Nekik ez a szórakozás, nekem az. Végül is “demokráciában” élünk :D
Candi!
Arról, hogy éppen őket szólítottad meg, csak Te tehetsz.
A Te rossz választásodért miért ők a “bunkók”?
Öreg, nehogy már én legyek a bunkó, mert ők ba..nak válaszolni :DD Egyiknek sincs kiírva a profiljába, hogy “ne írj, mert úgyse válaszolok”.
Azt pedig ugye Te sem gondolod komolyan, hogy az összes regelt közül 100%-ban kiszúrtam pont azt az összesen nyolcat, amelyik bunkó :D
Permanencia öreggé avanzsált.:)
Ha egy fej és egy könyv találkozik, és kongó hangot hallat, nem feltétlen a
könyv a hibás. (A szerzőre már nem emlékszem, elnézést tőle.) Mindenki
érti, ahogy akarja.
Candi:
olyannak kell írni, akinél bejön valami plusz bizsergés, permanencia is erre gondolhatott :-)
Isti
A saját amatőr fényképalbumomat is kimoderálták a profilomból!!! Pedig sem elérhetőség, sem cigányozás, sem pre18, de még csak egy vacak kakikuki se volt rajta! Sztem meg se nézték. Miért nem a mélyen tisztelt moderátorok írják meg a profilszöveget is helyettem? Ki is töröltem magam a fenébe a rendszerből. Ez is ugyanolyan semmirenemjó társkereső mint a többi. Fizess mindenért de semmit nem szabad úgy ahogy Te szeretnéd.
Isti, ha lenne kit bizsergetni, nem ezen az ócska oldalon nyűglődnék ^^
Gondolod hogy olyanoknak írtam, akik “nem jönnek be”? :D
Valszeg megpróbálom legyőzni a bennem élő visszatetszést az útszéli nőleszólításokkal kapcsolatban, és élőben is hülyét csinálni magamból :D
Ez nem a Csodák Birodalma, ahol minden vágy hipp-hopp teljesül.
Candi!
Én már értem, miért nem válaszoltak… :)
Az nem elég, h Neked bejönnek, valszeg nem Téged kívántak foltnak a zsákjukra…
kong, kong, kong…( Ember után szabadon :))
Igen, valószínűleg így van. De én akkor is veszem a fáradságot és megtisztelem a másikat azzal, hogy legalább annyit írok neki: “Csaje, nem vagy az esetem, hagy békét nekem.” Ember az ember iránti tiszteletből, ha másért nem is.
Valószínűsítem, ezt Te sem találod taplóságnak. Én viszont az ellenkezőjét igen.
Candi!
Ha Te így válaszolsz(válaszolnál) bárkinek is :
“Csaje, nem vagy az esetem, hagy békét nekem.? – az bizony nem tükröz “ember iránti tiszteletet”! A saját szavaiddal: bizony – bizony “taplóság” !
Legalábbis az én mércém szerint – és hidd el, sokak szerint is!!!
A mondat 2. felével vívod ki ezt a minősítést – hogy tudd…
/Amúgy ” hagy” helyett: hagyj! /
/Az első leveled alapján többet gondoltam Rólad…/
Candi!
Túl gyors vagy!
Pedig már megtapasztalhattad, hogy az igazán jó dolgok hosszan érlelődnek.
A csirke csak sütve finom, de nem tud repülni…
T?RSKERES?BLOG 7. A levélírás kultúrája:1.A magyar helyesírás szabályai.2.A másik nem tisztelete.3.A levélírás és a levelekre válaszolás elemi szabályai.4.Az érthető és élvezetes levelek írása.5.A fényképezés kultúrája.Várom az ötleteiteket és javaslataitokat!
Kritika! Még mindig jobb egy ilyen levelet kapni, mint a nagy semmit várni napokig. Amit írtam, csak egy abszolút példa volt, nem fogok ebben a blogban sorokon keresztül írni egy “normális” “lekoptató” levelet.
Egyébként pedig nője (levele) válogatja, hogy kinek milyen stílusban írok vissza. Ha az illető hölgy számára testhezállóbb a rébuszokban és szóvirágokban történő levélváltás, akkor én is a hangzatos, hosszú, romantikus jelzőkkel teletűzdelt és körmondatokba foglalt szöveg megfogalmazásának útját választom a vele történő társalgás keretében. ?m ha a csaj lezser formában írt levéllel dob meg, én is hasonlóképpen válaszolok neki. Ezt hívják alkalmazkodásnak, ami szerintem elengedhetetlen egy párkapcsolatban.
Permanencia! A példákkal az a gond, hogy a példát hozó személy mindig az adott helyzetben az ő szubjektív értelmezéshez leginkább passzolót választja ki. Ellenpélda: igazán jó dolog tud lenni a piros lámpánál a szomszéd sávban dekkoló sofőrrel történő versenyzés is, pedig ott csak néhány másodperced van a rákészülésre ;-)
Sziasztok!Csak magambol indulok ki,de ha ennyi lany es elvalt no van az orszagban,akkor mindenki kulon el vagy elvalt?Mert nem csak ez az egy tarskereso van,es mindegyiken van regisztracio rendesen.En mar masodszor regisztraltam ide,de meg egyszer sem kaptam valasz egyik levelemre sem.????????? Talan nem is keresnek senkit csak nezelodnek?Vagy keresnek,de az idealjukat?Vagy felnek az ujtol?Akkor meg miert regisztralnak?Vagy az emberekben van a hiba,nyaktol folfele?En keresnek es ismerkenek de ha senki sem ir vissza ( tisztelet holgyeim ) akkor sajnos nem lehet ismerkedni itt.Meg egy hetig kivancsiskodom,aztan torlom magam innen,mert en ezek utan nem toltom az idomet ertelmetlen irogatassal,es ido pazarlassal.Csak ennyit szerettem volna.Sziasztok
sziasztok!
Nem olvastam el mindenkinek a hozzászólását, elnézést, de rengeteg, csak bele-bele olvasgattam.
Szóval szerintem ez minkét félről elmondható, hogy ide csak szórakozni járnak az emberek. Igen, ismerek olyan nőket és FÉRFIAKAT is, akik gyűjtik a leveleket, hogy megközelíthetetlennek tűnjenek.
Nekem is vannak fura észrevételeim, csávó elkéri az msn címem, megadom, látom, hogy feljelentkezik, de egyből az “elfoglalt” táblát kiteszi.. és gyakorlatilag nem ír, lehet sosem ír. ?gy törlöm. Azért ez idegesítő, miért kéri el, akkor. Több nőt doromboltat.
Jó olvasni ezeket a hozzászólásokat, mert tanul belőle az ember. Valaki, írta, hogy milyen bunkósság nem visszaválaszolni, valóban az, eddig én is próbáltam mindig visszaírni, ha nem is jött be.. akkor is, de utána meg mindig nekik állt feljebb.. elkezdett engem fikázni, előtte meg még ismerkedni szeretett volna. Szóval időnként ott állok (ülök :) ) a levél előtt.. és gondolkodom, hogy mit írjak, hogy írjam, hogy ne sértsem meg a lelkét.. én komolyan annyira próbálok korrekt lenni, viszont nem feltétlenül kapom vissza a korrektséget..
Ti férfiak úgy látjátok, hogy a legtöbb nő itt lelki sérült. Aláírom, de én meg ezt a másik oldalon veszem észre…
Én igazából ennek a társkereső oldalaknak sem vagyok híve. Nem tudom miért nem tudnak a férfiak udvarolni, úgy, mint akár 10-15 évvel ezelőtt. Igen, talán a nők túl rámenősek, de azért vannak olyanok, és ki lehet szűrni azokat, akik nem.
Én sem lennék itt, (nem ezzel a névvel vagyok fent) ha kezdeményeznének a férfiak.
A másik dolog, meg, nagyon sok olyan férfi ismerősöm van, akiket ha pl. itt látnék kép alapján – nem biztos, hogy randiznék vele.. viszont őket ismerem innen – onnan és nagyon jó fejek.. szóval én csak bátorítani szeretnélek Titeket Férfiakat, hogy kérlek élőben tessék kezdeményezni, a nő értékelni fogja. Lehet nagyképű cicamica lesz, de mit veszíthettek, olyan gondolom nem is kellene, és bejöhet egy aranyos, kedves, csinos, kb. olyan eséllyel, mint itt, talán nagyobb eséllyel, mert itt ha ráklikkelsz valakire, akkor lehet fárad vagy, vagy már eleged van.. és továbbmész holott lehet élőben egy tök jó fej csaj lenne.. most a jó csaj alatt, nem feltétlen bombázót értek, hanem kedves, aranyos, humoros. szép tehát pont olyat, amilyet szeretnétek, de tudjátok-e Ti is, hogy mit szeretnétek?
szerintem itt társat találni sokkal nehezebb, mint kint a “világban”.
Én “haragszom” is rátok emiatt, hogy ennyire nem kezdeményeztek. Tisztelet a kivételnek. jelenlévők mindig kivételek. :)
sorry kimaradt a “t” a fáradt -ból.. :) ezt nem hagyhattam annyiban, hisz itt mindenki nagy hangsúlyt fektet a helyesírásra, és legyen is így. :) csak lemaradt, mert oly gyoran gépelek, mint villám. :D
Mármint gyorsan, és “mint a ” ;)
Bocsi, ezt nem bírtam kihagyni :)