Fel van dobva a lányoknak a labda. Egy olyan jelenségre kérdez rá Sándor, ami a férfiak számára talán érthetetlen, de mindenféleképp ôk az elszenvedôi.
“Egy hónapja regisztráltam egy társkeresőn és egy új dolog felkeltette a figyelmem.
Nem tudom, kinek mi a tapasztalata, de ez engem jobban zavar mintha valaki eltűnik, válasz nélkül.
Szóval, amiről szólni szeretnék, az a nézelődés. Ez pontosan mit jelent?
?rom a leveleket a lányoknak és próbálok tisztelettel, nyíltan fordulni az ismeretlen felé.
Ez a dolgunk, ezt kell tennünk, de most jön az érthetetlen része számomra!
A lány oda ül a gép elé, megnézi mennyi levele érkezett.
Örömmel látja, hogy jött és megnézi a feladó adatlapját, egyszer, kétszer.
Másnap újra megtörténik, ismét megnézi a leveleit, majd rákkantit a tegnapi levél író adatlapjára. Eltelik 1-2 nap és a folyamat megismétlődik: ismét megnézi szórakozásból az x nappal ezelőtt író társkereső adatlapját.
És így tovább, tovább, tovább.
Tudom első olvasásra megkérditek,hogy mi ezzel a baj? Igazatok van, de olvassátok el figyelmesen,és hiányzik belőle egy fontos rész. Elárulom: a hölgyek “elfelejtették” elolvasni a leveleket.
1 hónap alatt eddig 4 nő játszotta el ezt az új népi játékot. (Ebből kettő írta az alap szöveget: a külső nem olyan fontos, csak légy kedves, figyelmes, humoros, merd kimutatni az érzelmeid!)
Szerintem, ha valaki ír nekem, akkor megnézem kitől jött, elolvasom mit írt, megnézem még egyszer és csak ezután döntöm el, hogy mit tegyek. Érdekelne, hogy valaki más is felfigyelt erre a jelenségre?”
Várom a további olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Hát egyszerűen csak arról van szó, hogy nem olvassa el a leveleket mert akkor azok megjelennek az “olvasatlan levelek száma” rovatban és azt mindenki láthatja, hogy milyen sok van neki. És ha sok olvasatlan levél van az azt a látszatot kelti mintha olyan rohadt sokan érdeklődnének felé vagyis, hogy ő egy jó nő aki levelek tucatjait százait kapja a férfiaktól. Tulajdonképpen gyűjti a leveleket, mert ez jó a “női önbecsülésének”. Viszont jó hírem van a számodra Sándor valószínűleg tetszel a nőnek, mert többször is visszanézi az adatlapodat.(Pesszímista esetben: Vagy csak arra számít, hogy írsz neki még egy levelet amit szintén nem olvas el , csak egyel növeli a számot és ez olyan kurvajó az egójának…)
Valljátok be csajok ez így van. Különben, hogy lehetne valakinek 40 meg nemtudomhány olvasatlan levele?
érdekes amit írtok és meg kell valljam bizonyára lehet is benne valami. Bár jómagam nem vagyok híve az efféle “játéknak”,mert hiszen azért vannak akik nem szórakozni járnak fel egy társkeresőre hanem esetleg tényleg komolyan is gondolják.
Nekem csak abból szokott herótóm lenni,amikor minden társkeresőn ugyan azok az arcok írkálnak ugyanolyan előre megszerkesztett sablon levéllel. Nos..azoknak vagy az arcmemóriájuk nagyon rossz,vagy csak szimplán minden mindegy alapon küldözgetnek minden friss regisztrált emberkének levelet.
Vissza térve a témához…srácok aki csak nézeget azzal ne foglalkozzatok szerintem:) Célozzatok meg mást,mondjuk akinek nincs alapból 10 olvasatlan levele:)
Sándor, hiszed vagy nem, éppen azon gondolkodtam, hogy én is írok egy hasonlót, hátha kiteszik ide, a többi közé.
Kb. fél éve regisztráltam. Minden hónapban küldök ilyen-olyan (mindenképpen normális hangvételű) érdeklődő levelet és az esetek 99 %-ában ugyan felbontják azt, de nem válaszolnak…
Mire fel regisztrálnak a nők?
Egyszerű a történet. A nagy részük tisztelet a kivételnek, de JÓL SZÓRAKOZIK.
A legtöbbjének még faszija is van, csak már vagy unja, vagy épp kicsit összezördültek és ezért van fenn. Ugyanezen kategórián belül vannak a KIR?LYL?NY típusúak, na az ő orrukat még szaros kóróval sem éred el a népi mondás szerint. Ha pilóták lennének sosem szállnának le a földre….igaz előbb-utóbb elfogy az üzemanyag, aztán jó nagy pofára esés lesz.
Szóval a nők nagy része szórakozik. Ha összejön egy randi, akkor is te fogsz fizetni, végülis lehet találkozni akár mindennap is egy-egy újabb hímmel. Fordítva már nehezen tudom elképzelni a történetet.
Mindenesetre a társkereső oldalakon lévő nők jórésze lelkisérült…
Szóval sok jóra itt ne számítsatok.
ugyan ez a férfiaknál is vissza köszön sajnos…szóval vica-verza ez is és mint mindig tisztelet a kivételeknek,akik egyre kevesebben vannak.
Sziasztok!
Eddig csak olvasója voltam ennek az oldalnak,de e cikk láttán után úgy éreztem meg kell osztanom egy tapasztalatot,miszerint mindez,amiről fenn lehet olvasni épp úgy jellemző a férfiakra is.Sajnos!
Egy példa: egy alkalommal egy szimpatikus férfitől levél érkezik,természetesen válaszolok.Utána telefonszám csere,minden nap egy-másfél órás beszélgetés( ő hív),egyszer csak csönd,gondoltam,biztos olyat mondhattam,amitől átértékelte a dolgokat vagy több vasat is tart a tűzben.Egyszer csak levél jött,nézem.Hát ismét ő.Elcsodálkoztam,de válaszoltam neki arra a kérdésére,hogy be mernék-e vállalni vele egy találkozást.És itt jön a történet lényege,ismét napokig nem lép fel az oldalra.Egy nap látom az elküldött levelem mellett a nevénél ott áll: TÖRÖLT TAG.Nem értem,miért akart mégis találkozni és ha már írtam neki,miért nem vette a fáradságot,hogy egyrészt elolvassa a levelem és talán még egy röpke válasz is bele férhetett volna: “bocsi,mégse”.Mindez úgy kapcsolódik az alaptémához,hogy ő is gyűjtötte az olvasatlan leveleket és nem csak engem tisztelt meg a viselkedésével,hogy még sem olvasta el az irományokat,melyek érkeztek neki.
De mindezek ellenére sem vagyok csalódott,sőt inkább szerencsés,az ilyen emberről jobb,ha előbb derül ki,mennyire…,mint később.
Ami a külsőségeket illeti – hogy mindenki lássa,kinek mennyi levele van – szerintem nevetséges.
További szép napot mindenkinek!
nem rég…2 napi levélváltás után msn csere. Ember eltűnik,de a társkeresőt látogatja…magyarázat?!…lassan már nem lehet új dolgot mutatni,inkább keresni kell tovább:)
Először én is naivan álltam ehhez a társkereső-kérdéshez. Azt hittem, itt majdnem mindenki azért regisztrál, mert társat keres, amiből következően az ittlévők nemtől függetlenül pásztázzák a másik oldalt, és irják az ismerkedő leveleket. Elvégre ez nem az iwiw, ahol kissé ciki másnál bepróbálkozni, aki jogosan elhajthat minket, lévén, hogy ő nem társat keres.
Bruhahaha.
Aztán rájöttem, hogy ugyanaz megy itt is, mint az életben, sőt a helyzet még rosszabb. A nők csak beleülnek (beleregisztrálnak) a jóba, aztán összekulcsolt karokkal, felhúzott orral várják, hogy a sok “hülye” pasi tacskóként loholjon utánuk a leveleikkel, amelyeken aztán biztos jókat szórakoznak, esetleg a barátnőikkel együtt egy csajos este keretében. Gondolom ribizliznek egyet: ez lúzer, ez kockafejű, ez béna, stb., a levelek pedig valamilyen szempontból mindig rosszak, ezeket később közröhej tárgyává lehet tenni. ?k maguk akár soha nem keresgélnek a faszik közt, és ha valakinek valamilyen okból meg is nézik az adatlapját, vigyáznak, hogy mindezt “külső látogató”-ként tegyék, nehogy kiderüljön már, hogy őnagysága ennyire lesüllyedt (ha a célszemély VIP tag). Levelekre (és itt most udvariasan megirt, nem sablonlevelekre gondolok) nem válaszolnak annyit sem, hogy “bú” vagy “bá”, “anyád”, “nem vagy az esetem”. Az ember mintha a /dev/null -ba irkálna. Ha esetleg komolyan is gondolják a társkeresést, és megtetszik nekik egy faszi, nagyrészt akkor sem kezdeményeznek, merthát az férfi dolga, főleg igy a XXI. században a nagy egyenlőség keretében (bezzeg ha valami vezető pozició betöltéséről lenne szó).
A lényeg, hogy mindezt végülis megtehetik. Erős sejtésemet tétellé akartam fejleszteni, ezért beregisztráltam nőként is, viszonylag szolid képpel. Oké, lehet szidni, hogy az ilyen **** ** * miatt (is) van olyan sok kamuregisztráció, elfogadom. A lényeg, hogy egy óra sem telt el, már 450-en látták az adatlapomat, kaptam kb. 23 virágcsokrot, 15 levelet. Amelyek közül egy sem volt primitiv (a helyesirást leszámitva), tolakodó vagy bunkó (esetleg egy, ami inkább vicces), ahogy azt sokszor női sirámként hallom. (Persze senkivel nem vettem fel a kontaktot, mert tényleg nem szórakozásból regisztráltam, inkább már kiváncsisággal fűszerezett elkeseredettségből (na jó, ez utóbbi azért túlzás)).
Hosszú idő tapasztalatait foglaltam most itt össze, én azt mondom, hogy a társkeresők férfiként elég szar terepnek bizonyultak (nagy a konkurrencia, stb), azokon tipikusan a nők járnak csak jól. Ennél még akkor is hamarabb célt érnék, ha kint az utcán odamennék egymás után 100 nőhöz ismerkedni.
Mindenesetre nemrég töröltem mindkét regemet, keressen itt nőt az, akinek hat anyja volt.
Nos igen tisztelt hölgyeim és uraim!
Elolvastam az alaplevelet és minden hozzászólást, és milyen érdekes, a gondolataim valahogy ugyanerre jártak/járnak nekem is naprakészen ebben a témában. Valóban a férfiember fejében megfordul az a gondolat: Egyáltalán minek regisztrál egy nő egy társkereső oldalra aki nem keres társat? Igen, a kérdés jogos. Sajnos rengeteg olyat olvastam a legkülönbözőbb társkereső oldalakon regisztrált hölgyek adatlapján (bevallom gyarlóságomat több oldalt is megnéztem) és bizony szép számmal vannak teljesen kitöltetlen adatlapok, illetve olyanok ahol az szerepel, hogy “kapcsolatban” illetve az hogy “nem keresek itt társat/pasit”(!!!). Ebből az én olvasatomban az derül ki, hogy bizony szép számmal valóban csak szórakozásból, időtöltésből, poénból regisztrálnak. Egyetértek azzal a hozzászólóval aki a csajos estéket említette… Lehet benne valami. Az olvasatlan levelek pedig hozzá tartoznak ehhez a kis játékhoz, szórakozáshoz. -Neked mennyi van? -8! fúúú nekem meg 23! Mekkora jó is ez. Hiszen ha már mással nem lehet versenyezni hát versenyezzünk a bókok számával, az olvasatlan levelekkel, a látogatók számával… Bevallom én is ezt csináltam az autóskártyával a panelház előtti padon a barátaimmal. Kié megy többet, kié viszi a másikét? Csak akkor én 8 éves voltam… Nekem is előfordult, hogy a levelem nem olvasták el, de az adatlapom megnézték többször is. Furcsán is néztem a monitort. Remélem hamar kimegy a divatból ez a szórakozási pótcselekvés (annyi jó dolgot lehet csinálni hölgyeim ennyi idő alatt!), és kikopnak majd a regeltek közül az adott emberek, legyen az férfi vagy nő. Persze hál’ Istennek azért vannak kivételes esetek is amikor elolvassák a levelet, és még kivételesebbek amikor méltatnak válaszra. De ezek aránya a fent említettekhez képest sajnos elszomorító. Nekem minden tiszteletem a nőké, ezek ellenére imádom ?ket, azokat a regisztrált hölgyeket pedig külön üdvözlöm akik nem úgy viselkednek mint ahogy az alaptémában olvasható.
Én pedig továbbra is nézelődök, keresgélek, levelet küldök elvégre azért regisztráltam, hogy ismerkedjek.
A levélírásnak és a levelekre válaszolásnak vannak bizonyos szabályai,kultúrája.A blog elején leírt dolgot én is tapasztaltam,az ilyen dolgokhoz hozzá vagyok edződve.A nők a férfiak részéről tapasztaltak ilyesmit?A témára reagálva szoktak írni ilyesmit:”…persze,mindig a nők ilyenek,XY férfiről is tudnék és tudok írni olyasmit,hogy…”Ha gyerekek szórakoznak egymással ilyen módon,az egy dolog.Ha valaki nem szimpatikus valakinek,inkább mondjon nemet,ezzel a marhasággal ne szórakozzon!Ha ez valamiféle virtuális szemezgetés,akkor párosulnia kellene valamilyen szerelemre utaló üzenettel.A netes társkeresésnek valamilyen módon hasonlítania kell az élő randikhoz,a dolog etikai részét illetően.
Kedves sokiksz,
Ehhez a mondatodhoz – “A lényeg, hogy mindezt végülis megtehetik.” – energikusan hozzábiggyeszteném, hogy nagyon is ez a lényeg, vagyis: mert megtehetik.
Ez a tipus szerintem nagy %-ban szűrhető, csak amig az ember rájön és már periférikus látással megtanul továbblapozni… idő, amit viszont rabolgatnak :-/
Azon gondolkoztam, hogy ez az olvasatlan levél gyűjtés valószínűleg jóval nagyobb számban a hölgyeknél fordul elő. Miért? Tán mert ők teszik ki inkább magukat mustrára, és ennek következtében ők azok akik várják, begyüjtik a reakciókat (aktív-passzív/jin-jang).
Akiknél ez megmarad játék szinten, azokat csak sajnálni tudom, hogy ilyen torz marhaságokban lelik örömüket.
?gy viszont mégjobban lehet tisztelni azokat, akik komolyan keresgélnek!
Srác a tömegből:
Ez az autóskártya hasonlat átütő! Magamra ismertem. Nálunk az olasz autócsodák vittek mindent : )
Nemes Tamás gondolatát folytatva: hölgyek hozzászólásait is várjuk!
Isti
hát a lányok már csak ilyenek……
Azon nők közé tartozom akik komolyan társat keresnek. Bizony bátortalanul,de levelet írok a legtöbb esetben válasz nincs, vagy második levél után kámforrá válik az úriember. Lehetséges egyik oldalról várják az urak mi nők is kezdeményezzünk,de azt tapasztalom ezt mégsem veszik jó néven.
kicsi:
lehet, hogy némelyek úgy érzik, a férfiasságukon esett csorba, ha levelet kapnak, úgy elsőre? Tán azt gondolhatják, csak egy béna nő kezdeményezhet, és ez sértés számukra?
Sajnos én nagyon szeretek levelet kapni, még a hölgyektől elsőre is :-)
Isti
Hasonló tapasztalatok másik oldalról.
- nem bontja fel, de az oldalt látogatja
- nem válaszol
- bármikor eltűnik, ki/leregisztrál…
Tegnapi vicc:
két hónapja írtam valakinek, azóta felvitte 9 olvasatlanra, most válaszolt, mennyire örült a levelemnek (sablon), és 3 olvasatlan levele van, tegnapi belépéssel…
Mert megtehetik:
mindkét nem elengedheti magát a virtuálban, mert jobban megteheti, mint a fiz. valóságban, és meg is teszi, ha olyan.
A plusz humorkákra pedig rá kell edződni, l. “periférikus látás”.
Kizáró formai okok valódi társkeresőknek, szerintem:
- túl régóta tag (1 év és a föle)
- sok olvasatlan levél (max. 5)
- egy hétnél régebbi utolsó belépés
stb.
Szép napot mindenkinek!
Én speciel, ha írnak, akkor visszaírok, ha nem tetszik az illető akkor is írok, legalább annyit, hogy ne haragudj, de nem te vagy az akit keresek, köszönöm, hogy írtál….Megtisztelem a másik felet, ha már megszólított, vette a “fáradtságot” és írt.
Szerintem nem kell megsértődni, ha valaki nem ír vissza. Nincs benne semmi. Nyilván, ha személyesen talizunk nem merne nem válaszolni, hiszen a nyilvánvaló bunkóság lenne, de így nem az. Nem ismer, nem látott, kapott egy levelet eldönti, hogy reagál-e vagy sem…ennyi. Túlzott reményeket fűzni egy levél kapcsán butaság….szerintem.
Egy srácot kerestem eddig meg levéllel, válaszolt, sőt! levelezünk, S???T! nagyon jókat szoktunk beszélgetni, de ha ő nem kezdeményezi, hogy talizzunk, vagy nem adja meg a mobilszámát, akkor ez van. Én nem fogom kérni. Nem azért mert nem érdekel….Ti férfiak néha betojik vagytok és lehet, hogy erőszakosnak tűnne a szemetekben egy nő “nyomulása”. Folyton ez van: A nők panaszkodnak a pasik miatt, a pasik a nők miatt, holott a régi elvek, hogy egy férfi kezdeményezzen nem biztos, hogy működik a társkereső oldalakon. A másik: inkább levélben tegyenek “lapátra”, mint szemtől-szembe….
Még valami: Ha meglátjátjuk – akár a férfiak, akár a nők-, hogy gyerkőce van a képen és a leírásban is tetsző, szimpatikus illetőnek általában megtorpanunk…..Vagy tévedek?
“Ti férfiak néha betojik vagytok és lehet, hogy erőszakosnak tűnne a szemetekben egy nő “nyomulása?.
Tisztelet a kivételnek…:)
1 lány…
.
nincs az a pasi a világon aki ne lenne tisztában azzal,hogy a gyerekes anyukák mindig problémásabbak mint azok akiknek nincs vagy már kirepült……..
főleg mostanság…mikor sok esetben a gyerek uralkodik az anyján..
persze ezt családja is válogatja…kegyetlenül hangzik de minél eggyügyübb egy társadalom,család…annál nagyobb szentség a gyerek…és ez általában rányomodik a kapcsolatkeresésre is….
mayday.
Vannak egyedülálló gyermekes apák is. Nem csak a nőkről beszéltem. Aki a gyerekeket problémának fogja fel az beteg és nagy valószínűséggel a kapcsolat sem működne. Engem megkeresett egy gyermekét egyedül nevelő férfi. Nem a gyerkőccel volt a gondom, hanem a férfi – szinte- segélykérő kapálódzásával…..
Addig, amíg nem ismered meg az illetőt, addig nem tudhatod, hogy a gyerek uralkodik-e az anyján. Elítéled kapásból. Nem nézel sok tv-t?
Ez a “kapásból” elítélés nyomódik rá AZONNAL a kapcsolatkeresésre!!!!!!
Marinov:
“nem rég…2 napi levélváltás után msn csere. Ember eltűnik,de a társkeresőt látogatja…magyarázat?!…lassan már nem lehet új dolgot mutatni,inkább keresni kell tovább:)”
Lehet, hogy jobban lefoglaltad msn-en, mint ahogy azt ő még tolerálta volna?
Nálam is volt olyan nő (nem is egy), aki szabályosan duzzogott, ha nem írtam vissza neki azonnal. Pedig azzal kezdtem, hogy nálam az msn csak “háttértevékenység”, olyan soha nincs, hogy én csak msn-ezek. Mindig csinálok közben valami mást is.
Aztán egyszer végleg meguntam a dolgot, és töröltem az msn címem. Aki ennyit nem tud (vagy akar) megérteni, felfogni, azzal hosszútávon úgyse jönnék ki. De ettől még a társkereső oldalra belépek…
Amit én figyelek: utolsó belépés ideje, olvasatlan levelek száma, és az alapadatok.
Ha pl. a családi állapot vagy a gyerekek száma nincs kitöltve, már nem is foglalkozom vele. Az “ismeretlen, külső látogatók” pedig nem érdekelnek. Nézegessen ha akar, attól sokkal okosabb nem lesz. Ha nem ír, soha nem fogom megpróbálni felvenni vele a kapcsolatot – merthogy nem is tudom, kivel “kellene”…
Egyébként pedig lassan nem is lesz kinek írni.
bagoly: a “gond” ott kezdődik,hogy még msn-re sem vett fel:)))…tehát gyakorlatilag már ott egy nagy kérdőjel lebeg a szemem előtt,hogy akkor mi a bánatnak kéri el?! Mert most vay ismerkedem vagy nem…szórakozni meg lehet máshol is,arra nem vagyok kiváncsi. Az meg,hogy valakit esetleg túlságosan is lefoglaljak msn-en nem igazán szokott lenni,mert ha látom nem túl komunikatív az ember akkor én sem erőlködök nagyon,nyílván meg még sem vagyok számára olyan érdekfeszítő.Azért meg duzzogni,hogy valaki nem folyton nekem ír….csak nevetni tudok rajta:) hiszen nem a ragadt a gép elé a poponk,hogy folytonk ott üldögéljünk és azt lessük mikor válaszol már az illető:) Ez körülbelül olyan ,mint amikor egy levél után 2 percenként nézegeti valaki a másik az adatlapját és azt lesi mikor olvassa el,majd méri az időt milyen gyorsan válaszol…most komolyan aki dolgozik,annak van 2 percenként ideje felugrálni?:))…
Másrészről teljesen egyetértek a szűrési módszereddel:)
1 lány
vannak egyedülálló apák…..alig…(bár én az voltam)…de nem ismertem mást rajtam kivül..
igenis a gyerek probléma…ha a barikád másik oldalán állnál és lenne ezirányú tapasztalatod akkor valszínűleg más lenne a véleményed…persze nem biztos mert ez a dolog is beletartozik az össznépi hazudozásba…kb olyan mint a cigánykérdés…van egy elvárás amit nem illik másképp látni…
visszatérve a gyerekesekre …ott te mindig csak második lehetsz egy kapcsolatban….ha van választási lehetőséged akkor ki az a hülye aki második akar lenni…..sok ismerősőm van de egyse mondta ,hogy szeretne….persze lehet ,hogyha ismernék nemzőképtelent vagy mazoistát…
gondolkozz ezen el…..
Ha nők kezdeményeznek,azzal szerintem semmi probléma.A netes morált illetően biztos vannak nagyon okos oldalak,de sem kedvem,sem időm nincs meglátogatni az ilyesmit.Az ilyen oldalak gazdái a saját véleményüket szajkózzák,a világ meg olyan amilyen.Akik eddig felém kezdeményeztek,normális leveleket írtak,az egyik esetben én válaszoltam hülyén.Van ilyen is.A nem válaszolás tapasztalataim alapján hétköznapi dolog,csak az első időben volt idegesítő.Ez a netes társkeresés olyan,mint egy kocsma,ahová rendszeresen jár az ember.Egy bizonyos idő után a cigifüstöt és a káromkodást már fel sem veszed…
mayday.
Honnan tudod, hogy a barikád melyik oldalán állok?
Ismerek gyerekeit! egyedül nevelő apát- szerencsére már nincs egyedül – és a párja nem érzi magát másodiknak.
Ismerek gyermekét egyedül nevelő anyát- már nincs egyedül – közös gyerkőcöt terveznek….
Fériak- tisztelet a kivételnek- miért érzitek azt, hogy egy gyerkőc vetélytárs, akadályozó tényező?
Túl nagy az egód vagy rosszak a tapasztalataid?
És igen, szerencsére kevesebb a gyerkőceit egyedül nevelő apa…
“Sok ismerősöm van, de egy se mondta, hogy szeretne…” Nem biztos, hogy jól tetted fel a kérdést, egyáltalán megkérdezted? Vagy ugyebár sokminden függ a körülményektől….
Gondolkozz el ezen…..
Párhuzamot vonni a cigánykérdés meg e között….hát nem tudom….inkább nem írom le mit gondolok….
A gyerek-kérdéshez annyit fűznék hozzá,
hogy tisztelt Férfiak és Nők (csak a nagybetűsök!) elsősorban a Nőt/Férfit = társat, barátot, szeretőt választjátok, az max egy tény, hogyha gyereke is van…
Aki valóban elég felnőtt és érett, és nem “csajt” meg “pasit” keres, az a másikban elsősorban az embert látja meg, és nem úgy tekint rá az első blikkre, hogy egy “problémahalmaz”, mert elvált, vagy mert gyereke van.
Tiszteletben kell tartani mindenki döntését, ha akar válaszol, ha nem, hát nem.
Fölösleges boncolgatni, hogy férfi vagy nő az illető.
Szerintem sok apró jelből /amiket Ti is leírtatok/ rá lehet jönni, hogy talán jobb is hogy felbontatlan maradt egy levél.
Fontos a külső- belső szimpátia és tudjuk azt is, hogy ritkán talál rá az ember élete során, az pedig még ritkább, hogy két emberben egyszerre történjen meg ez.
Legyetek optimisták, türelmesek és ha nem itt, majd máshol összejöttök az imádottal.
olvasva nem értem hogy mi a problémátok.
Az egyik 19 a másik 1 híján 20.
Én spéci itt ismertem meg a barát nőm.
Olyan csajszinak nem is írtam kinek volt 4 elolvasatlan levele,vagy 10 napja be sem jelentkezett.Megjegyzem hogy sok csajtól kaptam levelet és minden levélre válaszoltam is.Ebben volt elutasító de van akivel most is levelezek mint barát.
Nem kell túl komolyan venni és nem ér csalódás.
Vegyétek lazán.Komolyan ráértek az első tali után de akkor tényleg komolyan.
.
Marinov: jártál már úgy, hogy egy pasi elkérte a telefonszámodat, aztán nme hívott fel? Ez ugyanaz, csak a netes megfelelője. Azért nem msn-t írtam, mert ugyanezt el lehet “játszani” pl. skype, jabber, gtalk, icq, aim stb. esetében is. Ez van…
Amúgy meg van, aki otthon, unalmában lép fel msn-re. Én is csak otthon netezek, és fel is lépek kapásból jabber-re meg icq-ra, de az sokadrendű dolog nálam. Nem azért vagyok ott, hogy csak azzal foglalkozzak.
A szűréshez pedig csak annyit: nagyon komolyan veszem, épp ezért lassan nem lesz senki, akinek írhatnék :) De ez annyiból nem is baj, hogy így eleve kisebb eséllyel esek pofára.
Egy lány: sok nő hajlamos csak a gyerekének élni. Én is ismerek ilyet.
A másik gond, ha egy gyerekes nő kategorikusan kijelenti, hogy ő nem akar többet (pedig még abban a korban van, hogy lehetne).
Azt viszont tudja (mert ott van az adatlapon), hogy nekem nincs. Azaz: fogadjam el az övét, legyek az apja, de nem adja meg a lehetőséget, hogy igazán apa legyek. Na erre mondom azt, hogy menjen a francba…
Talán segítene, ha nem jelenne meg, kinek hány olvasatlan levele van, csak a küldő látná hogy elolvasták-e a levelét. Bár ez csak erdőtűzhöz a vizipisztoly lenne, szerintem ezen kívül is van elég probléma a netes társkereséssel – ezért is döntöttem úgy, hogy inkább “idekint” próbálkozom. De sok sikert azoknak, akikben több a kitartás mint bennem :)
bagoly: Nem,a telefonszámos eset még nem esett meg velem:)Talán ezért is ért kicsit váratlanul a dolog,de most már nem nagyon lepődők meg semmin:) A neten való szűrőgetést pedig határozottan jó dolognak tartom,nekem is megvan a magam szűrési “technikám” és igaz sajna már egyre kevesebben mennek át rajta.Talán,ha nem lenne ennyi szélhámos,szórakozni vágyó vagy épp unatkozó emberke akkor jobbak lennének a kilátások.
Másrészről meg igen …van esély a neten való pártalálásra,hisz nekem is volt már szerencsém.Csak valahogy az idő múlásával egyre nehezebb:)
Szerintem az interneten a felhasználók jelentős része amolyan bulifelhasználó,elsősorban a szórakozást,a szórakoztató oldalakat keresi.Az Indavideó amatőr poénjait,szexfilmjeit,szerepjátékokat stb. keresnek.Ez az oldal egy csomó embernek amolyan valóságshow,Big Brother,Való Világ.Kukkolni jönnek ide,egy jót röhögni,poénokat keresni.”Na nézzük,mit írnak ide ezek a hülyék,az a két levélíró a valóságban is találkozott egymással?”Elnézve a levelezést,cirkusz van itt rendesen.Vidám kis szövegfolyam a meló után,a kérdés és a válasz között két oda nem illő bloggal.Akik nem vigyáznak,hülyét csinálnak magukból.Kezdődik a hétvége,indulhat a cirkusz.Én nézlek téged,vagy te figyelsz engem?
Sziasztok!
Én is szeretnék csatlakozni az elöttem szólókhoz. Számos esetben próbáltam felvenni a kapcsolatot levélen keresztül, de a legtöbb esetben arra sem méltat a tisztelt HÖLGY, hogy választ írjon a levelemre.
Ha valaki nem akar ismerkedni, akkor miért van fent ilyen oldalon???
Jól szórakozik????……
Sok xxxxxxxxxxx-nek!
Én meg aszondom, hogy az keressen párt, akinek tíz apja van! :D
Naplóírás végett maradtam…:)
Néhány emberkének érdekel a sorsa…
Talán őket is az enyém. :)
Hogy ez itt az INTERNET?!
Köszi, tudom…
Én – személy szerint – 1% esélyt adok arra magamnak, hogy itt fogok “összefutni” olyannal, akivel kölcsönösen érdeklődést mutatunk.
Elolvastam a hozzászólásokat (többit is!!!)…és tökmindegy, hogy mennyire “ragozzuk túl”…mindkét oldalon (női és férfi!) vannak szélhámosok.
Ezen tovább kell lépni…:)
Nekem nincs “elképzelésem” és “álomlovagom”.
Minek?!
Még mindig CSAK egy lehetőség a sok közül…
Ennyi.
Engem is bosszant ez a sok eltűnés, főleg amikor már levelezünk egy ideje, és mondja hogy oké, talizhatunk, aztán meg…
Nekem alapvetően a következő a keresési stratégiám:
Nem foglalkozok vele, ha: túl jól néz ki a képeken, nincs bemutatkozása, vagy leírása a kit keresekről, 2-3 hónapnál régebben regelt, 2-3hete nem lépett be, ha 2-3napnál régebben lépett be és sok levele van.
Azt nem állítom, hogy szuper sikeres, de általában kapok választ, persze ez nem jelent semmit… :) szerintem sose lehetsz biztos benne, hogy lesz belőle valami… még ha meg is csókol, akkor se… :D
Hozzá kell szokni… egy barátomat idézve… “le kell szarni” :)
na akkor figyeljetek kedves sporttársak!
nekem felbontják a leveleimet! Pedig még fényképem sincs! Egyszerűen azért, mert érdekes a reglapom! pedig semmi extra sincs rajta. Mondjuk úgy, hogy az információtartalma a nulla felé konvergál. de kötetlen, laza, oldott, azt mondják a csajok, hogy vicces. És most kapaszkodjatok! 10 levélből 9-re válaszolnak is! Értitek? Fénykép nélkül!!! És akkor egy titok a végére: majdnem mindegyik csaj elmondta, levélben, vagy később személyesen, hogy unalmas szar üres leveleket kapnak, unalmas érdektelen, ócska reglappal rendelkező f.szoktól, amin mindenféle hülye pózolós szar fotó van idegen autók mellett. Nos? akkor hol is van a hiba????
Legyél színes, érdekes, szellemes, és nyugodj meg, el fogod nyerni a méltó büntetésed:))))
nemérdekes:
vágj be egy linket légyszíves! nagyon kíváncsi vagyok milyen lehet a te adatlapod. nem kell félni nem fogom másolni egyszerűen csak érdekel
Guglifiú!
Melyikről?:)))
És az a vicc, hogy ez nem vicc. Ha azt gondolom, hogy valaki megéri a fáradtságot, akkor csinálok neki külön egyet. És az sem számít, ha két nap a moderálás. Ha közben eltűnik a csaj, akkor úgy jártam. Nem lehet mindenkivel összejönni, de törekedni kell rá:).
Figyelj, elmondom: a normális csajok szarnak a pávákra. A pózolós hülyegyerekekre. Ez jópofa egy szalagavatón, de aztán már nem. Lemész egy szórakozóhelyre. És látod a csávót, amint azt hiszi, hogy baromi lazán támasztja a pultot, és hesszel ezerrel. Közben meg nem mer levegőt venni, mert jól felszívta magát. Az ilyenre csak az ostoba nők buknak.
És azoknak, akik azért ócsárolják a nőket, hogy csak szórakoznak itt: miért, mi van abban? Szórakozzatok ti is, érezzétek jól magatokat. Ha görcsöltök, az baromira átjön, és ezt a nők a jó képességeikkel azonnal kiszagolják. Ráadásul: miért gondoljátok, hogy ha itt fikázzátok a nőket, akkor az nem jön át a lényeteken???
Tessék tisztelni a női nemet! És sokkal lazábban hozzáállni a dolgokhoz. Ha az elején kaparod magad, akkor mit fogsz csinálni később? Légy őszinte, nyitott, kreatív, és szellemes. És aki ezek után sem jön be, arról tudd: nem érdemelt meg Téged!!!
kb ennyit tudnék így hirtelen összefoglalni.
PS tudd, de nagyon ne foglalkozz vele: fogalmad sincs, hogy ki van a másik oldalon…
Ez a társkeresés emlékeztet az aranyásásra.Baromi nagy tömeget kell feleslegesen megmozgatni egy apró sikerélményért.Ha valakivel sikerül összejönni,az előző disznóságokat egyből elfelejtem.Végül is,csak egy nőt kell megtalálni,de azt nagyon!A többi utána már nem érdekes.Humorérzék nélkül ezt a témát nem érdemes csinálni,azt a nagyon komoly értelmiségi pózt,amit egyesek felvesznek butaságnak tartom.Az élő társkereső randik úgy vannak megszervezve,hogy mindenki beszél mindenkivel.Az egymásra szánt idővel kezdeni kell valamit.Ezért jobbak a személyes találkozók.
nemérdekesnek:
a dolog ennél lehet, hogy kicsit árnyaltabb. Aki egyébként a való életben is könnyen talál párt, (életkor, kinézet, magabiztos fellépés, elvárások a helyükön) annak ezek az oldalak inkább szórakoztatóak. Aki meg kevésbé könnyen, az itt is egy icipicit görcsölni fog.
Lazán lehet ismerkedni, hisz aki több szelvénnyel játszik, annak a nyerési esélyei is nagyobbak, de kérdés az, hogy mennyivel. Mert aki azt az Egy-et keresi, – aranyásó hasonlat – az azért izgul is valamennyire, és nagy mázlia van, ha kifogja az aranyhalat!
Az eredetiség hiányáról szóló beszámolók a hölgyek részéről – vagyis, hogy mennyi sablonlevelet kapnak – viszont serkentően tanulságosak gondolom mindenki számára!
Isti
Ezen a társkeresésen lehetne vitatkozni, én nekem is nagyon negatív dolgok jelentkeznek. Egy 60 év körüli nő ne akarjon társat keresni,mivel a hozzá illő férfiak/55-65/csak fiatal 20-25 évvel fiatalabb vékony nőt keres,csak arról felejtkezik el,hogy ő sem az a férfi, ami 20 évvel ez előtt volt.Szerintem csak fölvágni akar mások előtt,hogy ő neki még milyen nők vannak az életében.És a legtöbb férfi nem tudja, vagy nem akarja elismerni,hogy már megöregedett. Vannak olyanok akik 5 éve keresnek partnert lehet,hogy egy egy alkalmi össze jön nekik,vagy éppen beleugornak egy szépnek látszó kapcsolatba,ami később rádöbbenti őket,hogy keresgélni kell még,mert mégsem az igazi.A férfiak mindig azt várják,hogy a nő írjon nekik,így megvan a lehetőségük,hogy válogassanak a nők közül.Ha nem tetszik neki aki ír, azt írják,hogy pont most találták meg az igazit,vagy most van kialakulóban.
Nemérdekesnek
Azért kértem h vágj be egy linket mert egyszerűen csak kíváncsi vok milyen egy laza, szellemes adatlap formailag, hangulatra stb. Sőt küldj el nekem egy levelet amit megírtál valamelyik csajnak! Csak jó tippekre van szükségem. Fogd fel úgy, hogy tanácsot adsz egy szerencsétlen férfitársadnak. Nekem egyszerűen nem jön össze és nem tudom, hol rontom el és csak azért olvasnék el egyet mert szeretném összehasonlítani és esetleg megtalálni a hibáimat. Végülis tök arctalan a dolog nem élnék vissza vele. Itt mailem: francis.domino@hotmail.com. PLEASE!PLEASE! HELP ME!
Googleboy el ne hidd már neki, hogy fénykép nélkül írogatnak neki. Ez egy nagy vicc. Ilyen nincs. ?rhatok én bármilyen humorosat, vicceset, ha vissza is írnak, az első, hogy küldjél magadról fényképet. Legközelebb majd elküldöm a Brad Pittet, mert annyira hülyék, hogy még el is hiszik….
Itt egy csomó idióta van, de egyébként az életben is rengeteg a nyomorék. Esélyed sincs normális társat találni. Csak az igények vannak. Ha mondjuk te vagy a Kedves Ferenc, akkor kedves leszel a nőknél is, vagy mondjuk sikeres sportoló vagy pl. Kucsera, akkor nedves lesz a bugyi, egyébként meg egy közepes nőért is vért izzadhatsz….
Legyél piszok jóképű és legyél tele pénzzel mint az állat és állítom, hogy megtalál a NAGY SZERELEM.
Nem könyörögni kellene egy szellemes levélért, hanem megerőltetni az agyadat egy kicsit. Majd bolond lesz a saját ötleteit kiadni, hogy utána minden balfék azzal próbálkozzon, és ezzel rontsa a saját esélyeit. A sablon levelekre nem fog a többség válaszolni, mert olyan leveleket tucatszám kapnak. A tárgy nélküli levelektől meg mit is várhatna, meg sem nyitja, jogosan. Aki nem hiszi csináljon egy reget egy bikinis csaj képével, és olvasgasson, miket is irkálnak a hímnemű egyedek. Abból meríthet ötleteket, ha tud. Ha viszont sikerül felkeltened egy nő érdeklődését, és megindul valami kommunikáció, onnan már csak elrontani lehet. Nem kell görcsölni, ne éld bele magad nagyon, vedd lazán az egészet. A nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb lesz válasz is. Aki teheti forgassa a Casanova titkok című könyvet, mert a csajozást is meg lehet tanulni.
netuddki
- nem könyörgök, hanem szívességet kérek mert tudni akarom mit nem tudok
- nagyon sokszor megerőltettem már a agyamat és írtam tuti üzeneteket, de vagy ronda vagyok vagy tehetségtelen
- nem élem bele magam hiszen nem is vagyok regisztrálva már 2 éve csak a blog miatt vagyok itt
-olvastam a Casanova könyvet,baromság, a valós életben nem működő tippek vannak benne (de el kell ismernem elég motiválóan hat)
netuddki-nek igaza van!
Nagyon sokan itt fantáziatlanul írnak. Volt olyan lány, aki megmondta nekem, hogy végre egy ember aki, olyan levelet írt neki, amiből nem jön le hogy ? a 50., aki ezt a levelet megkapja.
A főtémára reagálva: ha valakinek sok levele van és látom nap mint nap belép, akkor általában a tárgyra is óriási figyelmet fordítok, hogy felkeltsem a figyelmét. Bár olyan még nem volt, hogy nem olvasták el a levelemet. :)
“de vagy ronda vagyok vagy tehetségtelen” – erre meg azt tudom mondani, ha Te így látod magadat, akkor mit vársz másoktól???
GBoy: tapasztalat, gyakorlás, egyediség, empátia, humor, rögtönzőképesség és egy adag leszarás. Címszavakban ennyi kell itt a sikerhez. A fénykép nélkül írogató srácoknak pedig stand-uposoknak kell min. lenni, h válaszoljanak a csajok. Utána pedig még mindig ott a fénykép “mindent vivő” szerepe: ha van egy jó külsőd, az már félsiker, ha nincs jó fényképarcod, akkor kopás!
Netuddki receptje igenis jó! Én is csináltam női reget és elszörnyedtem – pár kivételtől eltekintve -, h mennyire szar szövegeket írnak srácok: 80%-ban ilyet és variációit – “Szia, felkeltetted az érdeklődésemet, ha én is a tied, írj!” Kerüld el azokat a megoldásokat, amik sűrűn fordulnak elő és szemezgesd ki, amit jónak érzel! Ja, és merj csibész lenni!
Ha pedig már beindult a levelezés, akkor merj nem rögtön válaszolni, merj el-eltűnni pár napra, h érezzék, nem ez az életed!
Merj bekérdezni, merj bohóckodni, merj egyes szívedhez közeli témákat kifejteni, más kérdéseit “véletlenül” válasz nélkül hagyni (és nem hagy majd békén!), titokzatos lenni, de mégis annyit elárulni magadról, mint ő neked elmond. Merj 3-4 levélváltás után telefonos beszélgetést bonyolítani, majd randizni! És neeeeee chatelj, mert az annyira foss, gyerekes és megöli a személyeséget
Hajrá! :-)!
A műszaki problémák vajon milyen szerepet játszanak a nem válaszolásban?Valamennyire ide való ez a kérdés.A felhasználók gépei,operációs rendszerei szerintem jókora szórást mutatnak.Egy másik társkeresőnél fényképet szerettem volna feltölteni.A fotót visszadobták,mert szerintük túl nagy a felbontása,információtartalma.Kénytelen voltam egy 1 megapixeles képet csinálni.Az ismerőseimnek 8-10 megapixeles gépei vannak,nem számít szerintem luxusnak.Az eset pár hónapja történt.Az átlagos felhasználók megelőzték a szolgáltatót.Az eltérő operációs rendszerek a kommunikációban okozhatnak némi galibát.Egyik ismerősömnek gondot okozott Vistás gépről XP-s gépre üzenetet küldeni.A felülről kompatibilitás ördöge.Máskülönben a felhasználók tudása is jókora szórást mutat,már ami az informatikát illeti.Úgy veszem észre,sokan megrekednek a céges szoftver+szövegszerkesztés,nyomtatás szinten.Vannak akiktől nem is merek fotót kérni,ismerve az illetők számítógéphez való hozzáállását.Az adatlapok rossz vagy hiányos kitöltése mögött sok esetben nem rosszindulat,hanem műszaki analfabetizmus van.A szándék esetleg megvan,csak az a fránya gép…
Erre csak azt mondanám hogy sajnos a férfiak is hasonloan csinálják,sőt sokszor választ se képesek irni.Én nagyon sok mindenkinek irtam már de három negyede nem is válaszolt aki meg igen érdekes modon megirta hogy most van kialakulóban valaki.Kérdem én ha ez igy van miért vannak fennt szerintem itt már nem a társ keresésa a lényeg hanem hogy ki tud több nőt hülyiteni,bocsánat ha ez valakire nem illik de én lassan három éve vagyok fennt és bizony nem tul sok sikerrel persze nem húsz éves vagyok és nem is nádszál.Kérlek akinek nem inge ne vegye magára de ez az én véleményem!
kedves székely ilona……..
sztem nem a hozzád illő pasiknak irsz……
Sziasztok kedves pasik!Én egy vok a sok regisztrált hölgy közül akik szivesen vesznek minden érdeklödő féfiembert és minden levelet elovas és válaszol még ha a levéliró esetleg nem is az akit keres de válaszolva ezt közli is.De akkor csak hogy tudd-tudjátok ti sem vagytok (tisztelet a kivételnek)külömebbek.Nem egyszer jártam már én is ugy mint a ti és igen bosszantó hogy ha ezt mivelik az ember lányával.Sőt olyan is volt hogy irtam mert kéte a férfiú hogy ezt meg ezt irjam le magamról megtettem és válasz nélkül el is tűnt….többé se levél se semmi.Akkor ez most mi volt?Szóval nem kéne általánositani én sem tesem azt.Minden nálam bejelentkezőnek megadom az esélyt és irok akár igen akár nem jön be az illető mert igy fair.Meg kéne tanulnunk kölcsönösen tisztelni egymást his mindenki emberből van.
Sziasztok.Az Én tapasztalatom is az,hogy csak szédítik a pasikat a csajok.Mikor elküldöm a képem és az a válasz jön;hogy kép alapján nem lehet eldönteni,hogy szimpatikus vagyok vagy sem.Akkor hol az első benyomás?Én nem levelezgetek olyan nővel aki nem szimpatikus.Ezt viszont csak fénykép alapján tudom eldönteni.Vagy írsz nekik és semmi reakció csak nézik az adatlapodat naponta többször is. Hölgyeim. Itt is fontos az öszinteség.Az öszinteségért még nem sértödtem meg.
Kedves Sorstársak !
Konkurenciák és Szép hölgyek ! :)
Az én véleményem az, hogy az internetes társkeresés semmiben sem különbözik az élettől. Az életben is vannak akik át fognak verni, ki fognak használni, vagy szeretni fognak, tisztelni stb. A társkereső egy eszköz, amit lehet jól és rosszul használni.
Egyébként működik a dolog, mert az előző barátnőmet is hasonló oldalon találtam.
További Jó ismerkedést !
Sziasztok.
Hát én nem tudom hogy minek vannak itt nők,de hogy nem kapcsolatot keresnek az tuti.Nekem az a kedvencem amikor írok neki levelet,elolvassa eltelik egy nap majd kettő stb. és semmi válasz.Arra se méltatják az embert hogy “bocs de nem”,vagy “ne haragudj nem vagy az esetem”,vagy csak egyszerűen elfelejt válaszolni mert annyi dolga van?De azért feljön minden nap…
További sok sikert mindenkinek azért!
Zozya75:
Nyilván gondolkoznak, várnak esetleg egy másik kapcsolat alakulására. Ez ugyan úgy lehetséges, mint az, ha szimplán letojják a másikat.
Nemes Tamásnak:
Az 1 MB körüli jpg-k már igazán nyomtatásra valók :-)
Én próbáltam megtalálni azt a minimum méretet, ami takarékos, gyors és a neten kiválóan lejön. Ez fotófüggő, ill. attól is függ, ki, milyen részletességgel akarja bemutatni önmagát. Nálam a 80 kB már épp elég volt! :-)
Isti
Jozsef megjegyzesere valaszolnek. Reszben igazat adok Neked es reszben nem.
A ferfiak zome aki itt van legyart egy sablon levelet, semmi szemelyes nincs benne ami Nekem szolna es elkuldi nekem, s ugyanakkor mellettem elkuldi meg 10 masik lanynak akit epp foto alapjan kinezett maganak. Mert valljuk be nagyon fontos hogy mit mutat az a par kep amit feltoltunk ide..
Van olyan aki meg arra se veszi a faradsagot hogy a korabban elkuldott levelben feltuntetett nevet atirja az enyemre. :D Te ennek valaszolnal? :)))) Mert en nem..
Vagy olyannak aki annyit ir h tetszik a reglapod, van kedved ismerkedni? Mar bocs, de ezen fajta leveleket en nem neveznem levelnek.. nincs tartalma.
Ha Ti nem vagytok hajlandok legalabb szemelyre szabott levelet irni, miert varjatok el a noktol azt hogy mi mindenre valaszoljunk?
Valoban illetlensegnek tartom en is ha nem valaszolok valaki levelere, de szerintem meg jobb ha valakinek inkabb nem valaszolok semmit, mint odairom hogy bocs nem jossz be a keped alapjan (akarmit mondunk mindenki azt nezi meg eloszor) es nem bantom meg. Persze magambol indulok ki mert nekem sokkal rosszabbul esne ha valaki visszairna, hogy “bocs nem tetszel” mint ha nem valaszol semmit. :(
Egyebkent Te minden levelre valaszolsz?
Kedves Társkereső sorstársaim, nemtől függetlenül:)
Nekem férfiként az a meglátásom, hogy a nők (de talán a férfiak is) nagy százaléka nem is tudja mit is akar valójában…
A nők mindig arról álmodoznak, hogy majd jön egy gazdag, jóképű, érzelmes, családcentrikus, józan életű pasi, aki szuperokos és mindent megold a családban mert ő a “tökös gyerek? Hát ki kell ábrándítanom a kedves hölgyeket mert ilyen pasi FÜGGETLEN kiadásban NEM létezik, hisz ezek az emberek valószínű kellemes családi légkörben élnek…
Sok női adatlapon nincsenek kitöltve az adatok. Kedves hölgyek legalább arra vegyétek a fáradságot, hogyha magatokról nem is árultok el semmit de legalább az istenadta jelölt adatait töltsétek már ki normálisan!
Más ez a “sportos? alkat mint igény… Húúú ez is komoly??? Milyen sport? Szumó vagy távfutás, esetleg vizilabda??? MI az a sportos alkat? Nem értem…
Szóval, 36 éves vagyok. tapasztalataimra támaszkodva bátran kijelentem hogy a társkeresők kb háromnegyede valamilyen KAPCSOLATBAN él… Ezért sok a kamu, és a hirtelen eltűnés mindkét nem részéről. Ez a titok nyitja. A másik meg az, hogy olyan ember aki őszintén felvállalja önmagát az tényleg kevés van itt. Na még egy vesszőfutás: a FOTÓ!!! Ez szép téma, mindenki a nemlétező fotón rágódik! Miért nincs kép, fénykép nélkül nem válaszolok, stb szentimentális nyavajgásaink… Hölgyek! Urak! NEM a fotó a lényeg!!!! Mert a fotó vagy 10 évvel régebbi, alkalmi sminkel, frizurával készült, vagy nem is az illető van rajta. Szerintem sokkal fontosabb az, hogy a közös hang meglegyen majd küld mailben képet aki akar.
Egyenlőre ennyi:)
Istire reagálva,3 megapixeles géppel is lehet nagyon jó fotókat csinálni,csak érteni kell a fényképezéshez.Úgy vettem észre,a nők sok esetben nagyon jó képeket tudnak csinálni a férfiakról.Az a bizonyos másfajta megközelítés.A jó ízléssel,jó témaválasztással megcsinált fotók nagyon be tudnak jönni!A társkereső fotók eléggé tipizáltak,sablonosak.Lehet egyedinek lenni,anélkül hogy beleesnénk a hivalkodás csapdájába.Némi bátorság és fantázia kell hozzá.Megjegyzem,a fényképezőgépek tudása,műszaki színvonala is jókora szórást mutat.Kamerás mobil,10 megapixeles csodák,webkamerák,szkennelt hagyományos fotók.
Hajnlapír, ugyan már. Az elfogadható, hogy te mint férfi, nem raksz fel képet, de az már nem, hogy egy nő nem tölt ki minden adatot magáról…
Kettős mérce, hallottál már róla?
Azzal viszont egyetértek, hogy kapcsolatban élnek sokan, akármilyen kis futó viszonyban, és közben keresnek… fél lábbal már kint vannak, nézelődnek.
Hát gyerekek,én a 33 évem alatt megtanultam egyet nagyon.
Nem bántólag mondom remélem érti majd mindenki amit mondani akarok ezzel:
“A nők olyanok mint a majmok,addig nem eresztik el az egyik ágat amíg nincs meg a másik”,és ez így van…
figiri:
Gondolatmenetedre pedig azt mondom hogy igen jobb amikor azt mondják hogy “bocs de nem vagy az esetem” mint amikor nem is válaszol.?gy legalább tisztában vagyok hogy nem tetszek,úgy viszont nem tudom hogy most mi van.Nem tud válaszolni,vagy elfogyott a levele,vagy csak vár.Egyébként a fotó tényleg nem mérvadó,mégis sokan egyből az alapján döntenek.Én is sok nőnél láttam hogy szép frizura,ruha,ragyogó smink és tessék írjatok.Speciel jobban örültem volna egy teljesen hétköznapi hirtelen fotónak,nem egy válogatott szépen pózolok rajta típusnak.Mert ha személyesen találkozunk akkor jön a döbbenet,hogy hát a fényképeken nem így nézett ki.És jobb inkább pozitívan csalódni mint egy fotós (láttam ilyet is) által stúdióban készített ki tudja mikor készült kép után meglátni a hölgyet.
Sziasztok,
Figiri,
Mi a baj a sablonlevéllel?? Az első levél szerintem a figyelem felkeltését szolgálja, melynek célja csak annyi, “szeretnék többet megtudni Rólad”!!! Ha a Hölgy fantáziát lát a pasiban, akkor válaszol, elkezdenek levelezni, és ezekben a levelekben már lehet szívhezszólóan írni, mert akkor már nem lesz teljesen ismeretlen a “partner”. Pár mondat nem elég kezdetnek?? Ki vagyok, merre lakom, mi érdekel!!! Te is, én is, mi is megnézzük a képet (ha van), elolvassuk a bemutatkozást (ha van) és ezek alapján döntünk, szimpatikus-e az illető vagy sem. Igen, sablonszagúak az én leveleim is, valószínűleg azért jön kevés válasz, pedig van fent fotó. De mégis mi a túrót lehetne szívhezszólóan írni egy olyan valakinek, akiről csak annyit lehet tudni, hogy barna, nincs tetoválása, x cm magas, y kiló meg szereti a palacsintát és jó esetben kitölti a keresett partner adatait?? Ha a Hölgyek írnak nekem, ők sem viszik azért túlzásba a “személyre szabást”, de sohasem ezen múlik nálam a kapcsolat kimenetele. Ja, én azért arra figyelek, hogy a nevet azért átírjam!!! Ha nem jön válasz, mehet a levél a következő szimpatikus Hölgynek.
Azt is észre lehet a fotók alapján venni, hogy a Hölgyek magukról nem túl jó minőségű, de a kutyájukról, macskájukról művészi képet tudnak készíteni!
Hajnalpír minden mondatával egyetértek!!
Andras
Aki nem előfizető, az nem fogja pazarolni a leveleit a nemleges válaszokra, ezért írni kell e-mail címet a levélbe, és akkor válaszol, ha akar.
A majmos hasonlat férfiakra is igaz, embere válogatja.
Sorstársak:)
Szerintem az a legnagyobb baj, hogy a netes társkeresésnek nincs meg a személyes varázsa:( Nem lehet összehasonlítani azzal amikor a “kiszemeltet”:) meglátod a melóhelyen, suliban, buszon, vízparton vagy bárhol ebben a fene nagy demokráciában:)
Akkor egyből tudod megvan e az a bizonyos közös freki…
Ez igy túl személytelen:( Mindenki fél a másiktól mert – valljuk be – a netes társkeriken rengeteg a kamu, még kapcsolatban élő, de kikacsingató egyén, persze nemtől függetlenül!!!
Mindenki az általa idealizált társat keresi, megpróbáljuk ráhúzni az elképzeléseinket a kiszemelt egyénre. Persze sokszor nem jön össze, mert mire randira kerül a sor, már nincs idő elmenni mert éppen a feleségünket, vagy az élettársunkat kell elkisérni fogászatra vagy a mit tudom én hová…
Ilyenkor jönnek a kifogások. az eltünések! Tudjátok honnan tudom? Én is kerestem annó úgy társat hogy még házas voltam, de persze letagadtam! Miért is ne??? Aztán ha jött a randi, persze hogy nem tudtam elmenni és indult a terelés, a hazudozás… Persze. kiderült minden mert elmondtam a frankót! Nem variáltam! Képzeljétek, megbocsájtottak!!! Miért???? Mert kiderült hogy a független menyecske is férjezett, ráadásul 2 pöttöm gyermekkel, akit az elején letagadott kapásból. Jó mi???
Na itt a baj!!! Nem vagyunk őszinték egymással, ha van valakid inkább mondd meg a legelején és akkor mindenki el tudja dönteni, hogy így is akarja e a dolgot. Megéri, hidd el. Tapasztalat! Ha IGAZ?N tetszel neki, úgyis akarni fog!
Egyenlőre ennyi:))
Üdv: Gergő
Szia Sándor! Nekem pedig az a problémám, hogy ha elolvassa a leány a levelem, akkor se ír vissza, legalább megtehetné azt, hogy visszaírja, hogy nem érdeklem! Nem tudok várni! Ha pedig még gondolkodik, akkor meg azt, vagy amit gondol, de rossz tényleg, hogy nem ír vissza semmit… a bizonytalan a legrosszabb, mert addig kérdéses, hogyan léphet tovább az ember! Én már rengetegszer csalódtam lányokban, vagy éppenséggel nem csalódtam, csak sajna még mindig szingli vagyok, ez azért rossz, mert napi szinten beszélgetek szép lányokkal, vagy csak látom őket, de eddig még egy barátnőm se volt. Szerintem ez nem csak az én hibám, de erről mesélhetnék sokat…
Szóval rossz ez a tévelygő, bizonytalan helyzet, inkább találnám már meg a lányt! ?rj mailt, akárki írhat: zsoles86@freemail.hu-ra, ha valami jó ötlete van. Vagy akár, ha leány és szintén keres valakit, és szép, szintén írhat!!!
Zsolti
A netes társkeresés vicc… :-) Szerintem rájöttetek mindannyian, lehet csak magatoknak nem valljátok be. Egy 5 éves kapcsolatomnak lett vége 1 éve, s azóta fenn vagyok 2 hazai társkeresőn. Azóta volt pár randim. 8 szám szerint. 5 ezekről az oldalakról, 3 real life helyekről. Most úgy néz ki, hogy szingli korszakom végéhez értem, de ezt nem a netes társkeresőnek köszönhetem…
Férfiként én csak a másik oldal hibáit látom. A nem válaszolás egy dolog. Túlléptem mindig rajta. De az tényleg csúnya dolog, hogy ott vigyorognak az olvasatlan levelek a hölgynél, és látom, hogy volt online, nem is egyszer. :-(
Sokszor tapasztaltam, hogy a kiszemeltem nem is singli…
A képekről pedig csak annyit, hogy tisztelem becsülöm azokat az embereket, akik nem a legelőnyöseb képet teszik fel magukról… A randin való szembesülés borzasztó.
Hogy mosolyt csaljak az arcotokra elmondom milyen volt életem legdurvább randija. Mentek a levelek, vagy 20 három nap alatt, s meg is beszéltünk egy találkozót. Nyilvános hely, kávéző, Első randinak tökéletes. Hatalmas döbbenet, képen sokkal jobban nézett ki, de a külső csak másodlagos. Mindig azt vallottam. Következő döbbenet. “Elkérhetném a személyi igazolványodat, hogy annyi vagy-e, mint amennyit mondtál? “Miért ne. -meglepetten én- Fiatalabbnak nézek ki?” “nem csak gyanakvó típus vagyok” Mennek a témák. Feljönnek az exek (én ösztönösen kerülöm ezt a témát ő hozta fel). Mondom nem igazán viselte exem, hogy barát körrel találkoztam heti egyszer… Erre ő: “Hát igen vagy kapcsolat, vagy barátok, másként nem megy.” Ekkor már a menekülési ösztön beindult, de megkérdeztem: “és neked előző kapcsolatod miért ért véget?” “Barátom nem tudta elfogadni, hogy nem ülök be mellé a kocsiba, én csak apukám mellé szálok be.” Diplomatikusan kérdezve, hogy ne az ő hülyeségének tituláljam.” “És meddig errőltette, hogy szálj be a kocsijába?” “3 évig”
26 volt a lány… Ez volt az ötödik randi… azóta nem tudom komolyan venni a netes társkeresést. Azóta már három különböző lánynak főztem…
További sok sikert kivánok nektek, és ne marjátok egymást, én leírtam egy sztorit, szerintem mindkét oldalon megvannak ezek visszásságok, ugyanúgy mint mint a “majom” effektus. Nagyon nehéz itt párt találni, ebbe nyugodjatok bele.
Kedves lányok, ezt a szituációt magyarázzátok meg. Látom, egy lány berakott a kedvencei közé. Uccu, nézzük meg a reglapját. Következő pozitív csalódás a hasonló érdeklődés (lovaglás, vitorlázás) Nagyszerű, még korban és alkatban is összeillünk.
A képen kellemesen fest, a bemutatkozásban kiemeli, hogy csak komoly kapcsolat érdekli. Nagyon jó, mert én is.
Ezek után naná, hogy írok neki egy kedves levelet, kiemelve a közös érdeklődést.
Eltelik egy hét, kettő… semmi válasz, pedig látom, hogy elolvasta. Akkor minek tett be a kedvencek közé?? Fotóm és részletes bemutatkozásom van, ebbe sem lehet hiány.
Racionális pasi aggyal feltételezem, hogy ha nem tetszenék neki, ekkor nem tett volna be.
Sajnálom, hogy ilyen sok a rossz tapasztalat.
Valahogy könnyedebben kellene kezelni ezt a fajta társkeresést, épp úgy mint sok minden más szituációt az életben.
Ha valaki nem olvassa vagy nem válaszol, biztos van rá oka pl. elfogaltabb, mint a levél írója és a napját ezernyi más dolog tölti ki, mint a társkereső oldalak folyamatos és kényszeres már-már beteges gyakoriságú nézegetése és különféle elméletek gyártása az ismeretlenről valamint annak viselkedéséről.
Nekem csak jó tapasztalataim vannak, még ha nem is volt sikeres több randi, de végül csak megtaláltam azt akit kerestem. Pont itt.
:)) sose fogjatok megerteni a noket, mert keptelenseg. Magam is az vagyok, es neha en se ertem oket :D Nem mintha Ti olyan egyszeruek lennetek.
Az a baj, tenyleg sok itt az olyan tarskereso aki maga se tudja mit akar, csak ketsegbeesett es felregisztral ide csodat remelve. Nem mondom hogy lehetetlenseg itt part talalni, sokaknak sikerult, de ha ilyen komolyan veszitek, hogy mint Sherlock Holmes nyomoztok azok utan akinek irtatok, volt-e fent, megnezte-e a levelet, irt-e, mittomen..hat igy bediliztek. Tekintsetek ezt a tarskeresot egy lehetosegnek.. Nem irt vissza? Hat akkor nem irt, legalabb mar most tudod hogy nem eri meg vele foglalkozni.
Összegzés:1.Lehet társat találni,vannak akik,pozitívan,értelmesen írnak vissza.Nem kell mindent mellre szívni!2.A sok szemét nem válaszol a levelekre,pedig értelmesen írtam,betartottam a játékszabályokat!Az ilyeneket le kellene takarítani a világhálóról!
Sziasztok!
Szeretnék hozzáfűzni egy tapasztalatot… 2 barátnőm is regisztrálva van az oldalon, én is csatlakoztam nemrég, és érdeklődtek, hogy tetszik az oldal, mikor mondtam nekik, hogy sokat gondolkoztam az elutasító levél megírásán, hogyan fogalmazzam meg, úgy hogy ne bántsam meg az illetőt, ha bármi oknál fogva nem szimpatikus valaki. Erre ők szinte kinevettek, hogy én ilyenre pocsékolom az amúgy is kevés levelet? Tartogassam arra, ha valaki tetszik, vissza tudjak írni.
Szerintem nem csak ők vannak ezzel így, korlátozva van a levélszám, ha nem fizetsz, és ez is csak arra készteti az embert, hogy ne válaszoljon…
Ezek ellenére én mindig válaszolok, és örülök, ha megad az illető egy mail címet, mert arra írva nem fogynak a leveleim…
Erről mi a véleményetek?
Hú… hát végigolvastam, nem kevés időmbe került.
Sokmindennel egyetértek, mindkét oldalon vannak szélhámosok és Igazi keresők….
Női oldalról tenném hozzá, hogy éna minden levélre válaszoló típushoz tartoztam, és az sem vette el a kedvem, amikor a nemleges levelemre válaszul mocskolódó levelek érkeztek, amiben voltam minden csak okos és szép nem… Uraim, ez azért nem szép… Bemutatkozásnak talán vicces, de semmiképp nem elfogadható számomra egy fénykép küldése intim testrészről, aláírva, hogy “Ez vagyok én. Mit szólsz?”
Valamikor a vélemyének közepe táján volt szó a gyerekes társkeresőkről (nemtől függetlenül). Bagoly írta, hogy:
” A másik gond, ha egy gyerekes nő kategorikusan kijelenti, hogy ő nem akar többet (pedig még abban a korban van, hogy lehetne).
Azt viszont tudja (mert ott van az adatlapon), hogy nekem nincs. Azaz: fogadjam el az övét, legyek az apja, de nem adja meg a lehetőséget, hogy igazán apa legyek. Na erre mondom azt, hogy menjen a francba…”
Annyit tennék hozzá, hogy 1. az igazán társat kereső nők nem apát keresnek a gyereküknek (annak idején ezt a reglapomra ki is írtam, hogy nem apát keresek a gyerekemnek, mert van neki, és nem eltartót magamnak). 2. a nem akar gyereket-téma több okot takarhat, amit nem biztos, hogy a nagyközönséggel is meg akar osztani, és emiatt elítélni és a francba küldeni vaskos előítélet. (konkrétan: előfordulhat, hogy nem is lehet neki több, vagy olyan procedúrába kerül, amit nem vállall még egyszer…). Ilyen esetben ne írj neki és ennyi. De ne szidd. (ha lehet)
G. Andras! Az első levél tartalmáról írt véleményeddel egyetértek. Hogy alátámasszam és jót is mondjak az elkeseredetteknek akik már nem hisznek a netes társkersésben: tavaly egy teljesen semleges tartalmú pár soros levélre válaszoltam (pedig a fénykép nem is tetszett annyira…), és a másodikban olyan írást olvashattam, amiből napi 4-5 levél, majd találkozás lett. Egy hét múlva mindketten levettük a reglapunkat az oldalról. 5 hónapja tart.:))
Tündérliliom:
1: lehet, hogy ő nem apát keres a gyerekének, de nekem azzal a gyerekkel együtt kell(ene) élnem. Vagy nem? 2: Ne mosd össze a “nem akarok” és a “nem lehet” kategóriát. A második oké, de én az elsőre gondoltam. Akármi is az ok, ami miatt nem akar per pillanat, azért egy lehetőséget már adhatna, mert nem én vagyok az, aki miatt így döntött. Magyarul: írja azt, hogy “nem tudom”, “talán”, “majd meglátjuk”, de ha ő kategorikusan elutasít engem már látatlanban, akkor én miért ne tegyem?
Részemről ennyi.
Ja még annyit: nem is írok nekik :)
tündé……….
igaza van bagolynak a gyerek járulék….hiába mond bármit a nő……sőőőt..manapság a gyerek fogalma kiterjed fiatal felnőttekre is……nem egy 30 körüli otthon élőskődik az anyján mindenféle gazdasági megfontolásból……….
Maydaynek:vannak családosok is,akik a szüleikkel élnek,pont a húszas-harmincas korosztályból.Régebben írtad,ezen az oldalon többet tud meg az ember a másikról,mintha levelezne.Ez szerintem is így van.Ha Lizi elolvassa ezeket a leveleket,többet tud meg a másikról,mintha megnézne egy feltúrbózott adatlapot,aminek a gazdája vagy válaszol vagy nem.Ide nagyon sok levelet lehet írni,udvarlásra miért nem használják ezt az oldalt?Ja,hogy ez nyílvános,az meg olyan ciki és perverz.Semmi,semmi.
Lizi, nekem tetszik a hozzáállásod! Még annak ellenére is csinálod, hogy kinevettek… tisztellek érte még így ismeretlenül is :) Szerintem ennek kéne a normális viselkedésnek lennie.
Bár így a sok hozzászólást elolvasva azt hiszem sikerült egy kicsit a nem válaszolókat is megértenem.
“mégis mi a túrót lehetne szívhezszólóan írni egy olyan valakinek, akiről csak annyit lehet tudni, hogy barna, nincs tetoválása, x cm magas, y kiló meg szereti a palacsintát és jó esetben kitölti a keresett partner adatait??”
Tárgy: “Ha én is tetszem, tudok egy jó palacsintázót!”
Tartalom:
”
Szia,
Ha nem vagyok unszimpatikus, örülnék, ha megküldenéd az elérhetőségedet a valaki@emailcim.com-ra.
Aláírás.
”
Ha ettől többet is lehet tudni a kiszemeltről, akkor jobban személyre lehet szabni a levelet. Én két éve találtam itt társra. Két hétbe került, és a második kiszemelt a listáról. Azóta is együtt vagyunk.
Amit esetleg tanácsolhatok, két hetes tapasztalatom alapján:
- Egészalakos fotó rakj fel magadról, hogy megadd a másiknak a lehetőséget, hogy el tudjon képzelni.
- ?rj egy kis bemutatkozást, mert a stílus amiben írod, a szóhasználatod már jellemez téged. Nem árt a nyelvtanra is odafigyelni!
- Nagyon szűrd le, – ergó tudd, – hogy kit keresel.
- Csak azok maradjanak a listádban, akinek beleférsz az elképzelésébe a célszemélyről.
- Ha a másik fél ír valamit magáról, akkor nem árt az első üzenetedben arra bármilyen apró utalást tenni, hogy vetted a fáradtságot azt elolvasni.
- Mindenképp írj e-mail címet, mert lehet, a másik kifutott a rendelkezésére álló üzenetekből, és max a következő hónapban tud válaszolni az oldal adta kereteken belül.
- Ha volt benn, de nem olvasta el, vagy nem dob meg egy méllel pár napon belül, az nem téged minősít, hanem őt! Jöhet a következő.
Remélem, tudtam tanácsot, ötletet adni.
Mindenkinek sok sikert!
Balt,
kitűnő összefoglaló, köszönöm mindenki nevében!
Gratulálok, itt a bizonyíték, hogy a szerencse mellé egy kis elszánt felkészültség is kell!
Isti
Sziasztok!
A hozzászólásokat olvasva nem tudom sírjak-e vagy nevessek?!
Vicces és szomorú is egyben ez a nőkről kialakult általános rossz vélemény!
Az alaptémához annyit fűznék hozzá, hogy ezt a “csínyt” :) emberek követik el elsősorban, nemre való tekintet nélkül, és még csak az ok sem azonos. Van aki azt hiszi, ez kevésbé bántó, van aki épp bántani akar, van akinek túlteng a szabadideje és ezért regisztrál ilyen oldalakra, sőt még azt is megkockáztatom, hogy sokaknak van párjuk (és ez szintén nemtől független)
A “gyerek kérdés”-t Eszterlánc-nál értelmesebben nem is lehetne megfogalmazni!
2 KISL?NY BÜSZKE ANYUK?JA VAGYOK!!!
Társkeresés kapcsán azt várom a másiktól, hogy az embert lássa és esetleg értékelje bennem! Hisz ugyanaz vagyok, mint a gyerekeim születése előtt, sőt kicsit “többnek” érzem magam azóta amióta nemcsak nő vagyok hanem anya is!
Akinél szempont a gyermektelenség, az nem értem, miért a 30 feletti nők adatlapjait nézegeti!
Köztudott, hogy a gyerekes nőket mítosz lengi körül! Nagyon de nagyon nehéz kikerülni azt a vermet, ami nagyon mély és úgy hívják EL??TÉLET!
A másik véglet, amikor 20-22 éves fiúcskák győzködnek arról, hogy gondoljam át a korosztályra vonatkozó elképzeléseimet (én 35 vagyok 2 pici lánykával)
……………………….no comment! :)
Egy másik oldalon találkoztam egy tiszteletreméltó úriemberrel, aki 2 kis villámüzi után véleményt alkotott rólam. Kérdezett pár dolgot, válaszoltam, erre nekem esett, hogy miért nyomulok ennyire? Nem kellene ilyen magabiztosnak lennem, mert mit képzelek én 2 gyerekkel!!! És hogy nagyon becsüljem meg azt a férfit, aki majd így is elfogad!
(Igen, megfogom becsülni, de nem azért, mert esetleg “megtűri” a gyerekeimet maga körül!)
Tanácsoltam neki, hogy ne töltse a drága idejét velem, mikor tele van az oldal szebbnél szebb, gyermektelen és “szerény” hölggyel! De ő kitartott fél délután és elmagyarázta nekem, hogy milyen vagyok! :):):)
(na ennyit a kezdeményezésről )
? kezdeményezett, mégis úgy nézett ki a végén, mintha én rohantam volna le! Én kicsit régimódi vagyok ebben a kérdésben, csak kivételes esetben írok egy férfinek!
Googleboy!
Nem kell a “tuti üzi” épp ez a baj, a görcsölés, agyalás! (megöli a személyiséged!)
Merj önmagad lenni, írd azt amit gondolsz, érzel. ?rj arról, ami érdekel!
Ne akarj másnak látszani, jópofábbnak tűnni, mint amilyen vagy!
Vállald magad és fogadd el a “nem”-et is! Ha az adott hölgynek nem jössz be, majd bejössz a másiknak, vagy a századiknak!
Összefoglalva az egészet vannak szélhámosok, nők férfiak egyaránt és vannak komoly szándékúak szintén mindkét nem-ben.
ARANYSZAB?LY:
Ne általánosíts!!!!!!!!!!!!!!!
Akard megismerni a másikat, mielőtt még elkezded a saját agyadban lejátszani, hogy milyen ember lehet!
Ha nem így teszel, lehet hogy épp “?” fog elsétálni melletted!!!
Szép estét Mindenkinek!
Jagerman!
Egy tanulságos történet, CSAK NEKED!!!
Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolódta.
- Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. ?t is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.
No comment! :)
Vir bonus in minimo peccans culpatur ab omni,vir malus,enormi peccat si crimine,nusquam.Legkicsinyebb vétkét is mind megrójuk a jónak,ám ha a gaz követ el súlyos bűnt,néma az ajkunk.(Partheniasz)
…mert a jónak kicsiny vétke is feltűnő, míg a gaztól megszokottak tettei…
Szép napot és szebb jövőt mindenkinek:)
Ti aztán nem variáltok… durr bele a közepibe avagy “szarva közt a tögyit” ahogy a vén Matula mondotta annó:)))
Ez a baj… az emberi rugalmasság hiánya és annak a ténye, hogy a társkeresők 95%-a nem is tudja mit is akar valójában, ráadásul rengetegen valamilyen kapcsolatban élnek mert ennyi “szingli” mind két oldalon egyszerűen itt fizikai okokból nem is lehet, ahhoz minimum Kína létszáma kellene…
Sajnos mi emberek, rászoktunk erre a netes biszbaszra mert -felmentvény magunknak- ?llítólag “NINCS ID?NK” stb… Ez a legnagyobb kamu a világon. Egy szinglinek miért ne lenne ideje néha? Régen amikor nem volt internet, mobil távközlés akkor is randiztak az emberek és érdekes sokkal több volt a stabil kapcsolatok száma mint manapság ebben a fene nagy demokráciában…
A PROBLÉMA gyökere abban rejlik, hogy a net mögött bárki lehetsz. Bárki. És egy mailt 5 perc alatt összedobsz és elküldöd annak akit éppen hülyítesz, hogy közben a feleség vagy a férj meg 50 cm-ről éppen tv-t néz, vagy olvas…
HI?BA kozmetikázzuk az esetek többségében biza erről van ám szó! Mit gondolsz? Miért van az, hogy valakivel levelezel, majd megadod a számod és nem is hív? Ha esetleg Te hívod akkor meg kinyomja a telefont, vagy a megbeszélt randira “véletlenül” nem ér oda??? és ez zsinórban így megy? A válasz a kérdésben leledzik. Azért van ez így mert bizony a társkeresők nagy része NEM független! Az éppen haldokló kapcsolatából kacsingat kifelé, ha talál szebbet, jobbat akkor vált, de addig csak puhatolózik…
És ez MINDKÉT nem esetében általában így van. Persze akinek nem inge nem veszi magára. A többieknek meg úgyis mindegy ez a nagy frankó helyzet manapság.
Sokan úgy keresnek társat, hogy az Istenadta Jelölt “adatait” ki sem töltik. Aki esetleg komolyan keres, az honnan szívja ki, hogy az éppen szimpatikus embernek mik az alap elvárásai kor, stb??? Ha én lennék itt a moderátor alias rendszergazda, olyan regisztrációs lapot nem engednék tovább ami nincs teljesen kitöltve ebbe szigorúan bele tartozik az ideális jelölt leírása is.
Az emberek két nagy csoportra oszthatók és egy vékony szegmensre társkeresési jellemzők szerint. Vagy EGOISTA és magát a kocsija, háza mellett fotóztatja le karba tett kézzel, természetesen télen is napszemüvegben, hogy ő a tökös gyerek, vagy a másik véglet az abszolút önbizalomhiányban szenvedő aki folyton önigazolást keres… Aki KOMOLYAN keresi élete P?RJ?T az a “vékony szegmenst” vesz inkább szemügyre, -néha fotó nélkül- ami megbocsátható mert ha arre lusták vagyunk, hogy legalább egy mail címet és fotót cseréljünk a másikkal, akkor mi a francot akarunk egyáltalán? Tehát van egy vékony réteg aki normális, aranyos és nincs magától elszállva sem.
És talán lezárta az előző kapcsolatát is.
A netes társkeresés, szükséges rossz, az igazi társat elvileg B?RHOL meg lehet találni. -Most nem folyok bele a DU?L lélek, vagy ikerláng, ikerlélek fogalmába, mert a DU?L megtalálásához egy bizonyos karmikus szint is tartozik, különben fel sem ismerjük a DU?L párunkat- (Ha valakit konkrétabban érdekel a téma akkor keressen meg, szívesen végzek sorselemzést, aura elemzést)
Szóval bárhol MEGTAL?LHATOD az igazit de ahhoz néha tudni kell kit is keresel:)
NAGY a katyvasz ezeken a portálokon az tuti.
Szerintem a személyes ismerkedés varázsát nem pótolhatja semmi.
Hát egyenlőre ennyi:) Várom a kritikákat, stb
Üdv: Hajnalpír (gergő)
Úgy látom a blog elején feltett kérdés megoldhatatlan,ez már nem az első eset az oldal gazdáitól.A gyanútlan levélírók sok esetben simán egymásnak esnek,a mezei olvasó pedig csak használható tapasztalatot akar.A hibátlan logikájú pro- és kontra érvek között időnként nehéz eligazodni.Válaszolni vagy nem válaszolni,ez itt a kérdés!
Egyelőre a véleményem annyi, hogy ha valaki túl hosszan ír, olyannyira fárasztó, hogy nincs is kedvem elolvasni. Ezek a szónok típusú emberek, akik a saját véleményüket szeretik hangoztatni, saját hangjukat szeretik hallatni, hallgatni és ráerőltetni a másikra.
Ez egy személyes találkozáskor hamar kiderül.
A lényeg, nem regényeket kell írni, hanem mielőbb találkozni!!! (ne a szavak, a tettek beszéljenek)
Végigolvastam a hozzászólásokat és nagyon szomorú lettem. Tényleg ennyire keserves lenne a helyzet? Bár… Egy másik oldalon két hete regisztráltam és bizony már majdnem mindenbe belefutottam, amiről itt rossz tapasztalatként írtatok. Csak azt hittem, hogy véletlen, nem tendencia. Valamiért azt gondoltam, hogy az a korosztály, akit én keresek(43-53 év) már nem a játszóruháját veszi fel. Hát de… Hajnalpír majd minden szavával egyetértek. Csak ne felejtsd el, hogy a hétköznapok körforgásában egyszerűen a lehetőségek fogytak el. Hol ismerkedjünk? Munkahelyen? Hagyjuk… Baráti társaságban? Mindenki magánakvaló lett. Ráadásul egyedül menni bárhova, utálom… A filmekben persze az autó hátuljába a sármos, okos, udvarias, gyerekszerető, intelligens… stb. férfi szalad bele. Nekem vagy egy nő töri össze, vagy a kertkapu. :-) De megérteni azért szeretném! Én is belefutottam a holnap folytatjuk… aztán nem válaszol, ott tanyáznak az olvasatlan levelek stílusba. Ettől függetlenül hiszem, hogy valaki majd megérzi, hogy írnia kell. Vagy válaszolni? A legnagyobb csalódás egyébként mindíg az, amikor a szimpatikus fotó, kellemes, korrekt bemutatkozás, felsőfokú végzettség (!) mellett akkora büdös bunkó (sicc!) mint egy ház. Akkor inkább várok és kutatok tovább.
permanencia:
“…mert a jónak kicsiny vétke is feltűnő, míg a gaztól megszokottak tettei…”
ez olyan jó, hogy én már – elsőként? – idézem is! :-)
Újra itt-nek:
Annyira eltérőek az igények és a szokások, a levelezést illetően, (levélhossz, a levelezési idő stb.) hogy itt is csak annyit általánosítanék, hogy aki sokat ír (fecsegve), az már rövid távon fárasztó, vagyis:.
Isti
Amiket itt olvasok mintha magammal beszélgetnék, ezért nem adom fel az itteni létemet…he
Angie!
Azért ne addfel! Nem lehetetlen dologra vállalkoztál!
Nem akarom elkiabálni, de nemrég találtam párra itt a neten, és voltak nekem is rossz tapasztalataim előtte már keményen…
Van olyan Férfi az általad említett korosztályból, aki nem két húszéves fruskára akarja lecserélni a nejét a kudarcba fulladt házassága után, hanem korban hozzáillő, tartós társat akar :) Csak igen ritka állatfaj :) és nehéz rátalálni… a megfelelőre is, de nem lehetetlen!
Fontos, hogy az elveidet ne add fel, és nagy kompromisszumokat ne köss magaddal :)
No és természetesen, hogy őszintén magadat add… az adatlapon is, képen is és a randin is.
Az én barátosném azt szokta mondani: ” Sok békát kell megcsókolni, hogy rátalálj a királyfira!” (D.V) :)
?szintén remélem, hogy neked is sikerülni fog :)
Ismered a mondást?
?Furcsa dolog az élet, ha nem vagy hajlandó elfogadni mást csak a legjobbat, akkor nagyon gyakran meg is kapod azt! „(W. Sommerset Maugham)
Üdv: Ladyb
Újra itt levelére reagálva,szerintem is néhányan összekeverik a társkeresést a Filozófiai Szemlével.Elvileg itt az emberi dolgokról kell laza,közérthető stílusban írni,sőt némi humor sem árt.A blogok elejére feltett vitaindító levelek jó része kész csapás!Feltételezem,valamelyik pszichológiai folyóirat “gyári” leveleit átfogalmazzák a társkereső blog igényeinek megfelelően.A játékelmélet ismer egy olyan problémát,hogy fogolydilemma.Megoldani ugyan nem lehet,de gyanútlanul sok levelet lehet rá írni,jól össze lehet veszni,a társkereső blog végére nem oldódik meg semmi!
Ladyb, köszönöm a biztatást, persze, hiszem, hogy minden rendben lesz… A megalkuvás ideje lejárt nálam, az nem jár boldogsággal. Én mindíg őszinte vagyok, az adatlapom részletes, őszinte. Az elvárásaim is világosak… De még véletlenül sem jelölnék be hajszínt, meg egyéb lényegtelen dolgokat. Fényképet elvből nem teszek fel, nekem kell a személyes kontakt. (más kérdés, hogy a munkahelyem miatt nem is lenne szerencsés)Megjegyzem, akinek küldtem, mindenkinek tetszett…Más kérdés, hogy nem egymást kerestük. Sajnos, a férfiak nem tudják mit akarnak, többségük azt gondolja pénzért minden és mindenki kapható, játszadoznak, azt sem tudják hol vannak. Elköteleződni? Na azt nem. Hangemberek, önkritika nélkül. Néha nem hiszem el, hogy az az ápolatlan, nagyképű pasi is válogatna… De ezt a netes játszadozást akkor sem értem… Miért is nem olvassa el a levelem? Akkor mi a francnak van fent? Ja és nem futok össze senkivel, míg épp szervízben van az autója, és nem érdekel a van egy fél óra ebédszünetem sem… Ha ennyit nem invesztál bele, hogy készüljön a fürdőszobában 20 percet, és nem kockáztatja meg, hogy nem tudjuk abbahagyni a beszélgetést… tuti nem engem keres. Neked is sok sikert, remélem belebotlottál a királyfiba!!!! :-))))))
Kedves Angie!
Nem kételkedem benne, hogy a reglapod a valódi énedet tükrözi, csak a buktatókra céloztam… Én már estem pofára, hogy a fényképen a pasi nagyon szimpi volt, aztán az első randin majd rá sem ismertem, annyira más volt az életben, mint az 5 évvel ezelőtti képen. Én ezt becsapásnak tartom :)
Az adatlapokkal is vigyázz, sokszor, amit a pasik odaírnak (ha egyáltalán kitöltik rendesen) annak a fele sem igaz… ezt is megtapasztaltam már… (A jelenlévő férfiak persze kivételek és sokszor a női reglapok sem különbek, ahogy hallom…)
És a személyes találkozásnál is vigyázz, légy egy kicsit bizalmatlan a királynői bánásmóddal szemben is, mert lehet, hogy a pasi az impotenciáját kompenzálja ezzel :) (sajnos ez is tapasztalat volt …)
Kérdezz rá a reglapján található információkra, (a neked fontosakra) és figyeld a reakciót, a testbeszéd minden esetben árulkodó, ha nincs összhangban a válasszal :)
Kérdezz rá a te adatlapodon szereplő feltételekre, mert többnyire nem szokták elolvasni… Velem is előfordult, hogy már a beszélgetésekből kialakult némi szimpátia és mikor a randit akartuk megbeszélni akkor derül ki, hogy dohányzik, mert megérzés volt, hogy kérdezzek rá… Nálam ez kizáró ok… és fájó szívvel mondtam nemet…
Igen, remélem hogy belebotlottam… bár vannak nehezítő körülmények, (hol nincsenek?) de szerintem nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség :)
És nagyon élvezem, hogy igazi nőként bánnak velem: rózsa, vacsora, apró (legutóbb borsónyi, fából készült katicát kaptam a párnámra) ajándék, kedvesség, udvariasság, pici romantika, sok dicséret, sok szeretet és egy ízig-vérig férfi karjai vesznek körül :) (Természetesen próba mindezt viszonozni is :)
Szinte alig merem elhinni, hogy létezik még ilyen a földön :) és nagyon remélem, hogy sokáig fog tartani… mert már igazán megérdemlem, hogy a sok rossz tapasztalat után történjen velem valami jó is :) rajtam nem fog múlni :)
Neked is nagyon drukkolok, és itt mindenkinek, aki még nem találta meg a párját, mert leledzik itt néhány értékes emberke, aki szintén megérdemelné, hogy történjék már vele egy kis jó is :-)))
Szia Ladyb, persze tudom, hogy hazudnak sokan, sajnos én elég naív vagyok…viszont egyszerűen megérzem ha valami nem stimmel. És sajnos abban is igazad van, hogy rengeteg férfival gondok vannak az ágyban, sajnos egy része lelki okok miatt, amit becses nőtársaink követtek el. Egy másik része meg egy nulla, viszont szupernek gondolja magát. És még elő is adja! Volt olyan találkozóm, hogy ötször elmondta, hogy vele max. a harmadik randin ágyba akarnak keveredni… csak épp büdös volt a szája. (már bocs a natur kifejezésért). Na mindegy, van egy párom valahol.. Neked meg drukkolok! :o))))))
Kedves Angie!
A mi korosztályunk férfiai már nagy százalékban küzdenek ágybéli problémákkal… ez tény… De amíg a lelki okok miatti problémákat egy megértő, kedves nő “kezelni” tudja, a szervi problémákkal nem ez a helyzet… És ha a delikvens nem hajlandó orvoshoz fordulni valamilyen okból a probléma megoldására, holott léteznek már erre gyógyszerek, (véráramlási zavarokra gondolok és nem a viagrára :) hanem azt várja, hogy majd a partner jó céda módjára minden alkalommal hmmm… orálisan megsegíti és valahogy majd csak lesz… nos ettől egy igazi nő előbb-utóbb idegbajt kap, de minimum önértékelési zavarai lesznek, mert azt hiszi. hogy ő nem elég kívánatos, ezért lankad le a kedves szeretkezés közben… pedig ez egyáltalán nem igaz…
Egy szerelmi kapcsolatban a jó szex alapfeltétel, legalábbis nálam…
Más kérdés, hogy ki mit képzel magáról… és valójában mit tud nyújtani… Ég és föld lehet a különbség… Sajnos a szexuális kultúra sem tantárgy az iskolákban, pedig tanulható :) A család is alkalmas lenne erre… ha a papák vennék a fáradságot, hogy átadják fiaiknak a tapasztalataikat :)
És igazad van, sok pasira igazán ráférne egy kis továbbképzés ezen a téren… vagy legalább olvasnának a neten… mert itt is van sok, jó anyag ezzel kapcsolatban, ne a pornófilmekből vegyenek példát, mintát :)
No, mára már biztosan eldugultam :)
Mindenkinek jó éjszakát!
“Nap nap után a gyilkos elülső ajtaja (pajzsa) Vértől vöröslött,mikor először Mentünk portyára a főnökkel, Istennőm; Most,hogy a kemény harc Épphogy véget ért,pihenhetünk Egész nap a parton A szép Londonban. Lidsmannaklor,A harcosok versei,1020 körül “Forrás:Eric Christiansen:Vikingek.Az idézett verssorok egészen jó bemutatkozó szöveg lehetne férfiaknak!
Sziasztok!
Hát nem egyszerű a társkeresés. Itt a társkeresőkön sem. (41 éves férfi vagyok) Sajnos sok olyan lány/nő regisztrál be, akinek esze ágában sincs ismerkedni, csak szórakozni akar.
Valahogy hiányzik a többségből az a minimum intelligencia, hogy ha kapnak egy levelet, arra illik válaszolni. Nem baj, ha nem felelek meg neki, de akkor is írjon vissza legalább két szót, vagy hogy, pl. Bocsi de mást keresek. stb.
Azt sem értem, (és ez ma történt), hogy néhány levélváltás után, miután a lány kérte, hogy küldjek képet, törölte magát. De NEM olvasta el a levelem, azaz, a fotómat sem látta. Akkor minek kéri???? Számomra ezek nagyon furcsák.
Ja, a kérés és törlés közt, talán 2-3 óra sem telt el. Ennyire nem látta a jövőt???
Persze azért vannak kivételek is.
Nekik külön köszönöm, mert jött már össze rövidebb-hosszabb ideig tartó kapcsolatom ezen társkeresőn keresztül is.
Sajnos én vagyok túl válogatós. :(
Nándi
Az nem baj, ha válogatós vagy… én is az vagyok… mindig abból volt a baj, ha nagy kompromisszumokra kényszerültem a kapcsolat fenntartásáért… már nem hiszek ebben… és csak kis kompromisszumokat vagyok hajlandó kötni magammal :-).
Én hiszek/hittem benne, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja a párját, akkor is, ha igényes… én már nem adom alább, mert nem szeretném 2 havonta cserélni a Kedvest… és ha egy mód van rá, nem csak 2 évre szeretném megtartani :-)
Üdv: Ladyb
Szerintem velünk, társkeresőkkel is baj van.
Nem tudom elképzelni, milyen lehet, és mit gondol az a férfi vagy az a nő, aki levelet ír valakinek, akinek 120 OLVASATLAN levele van ?
Mi motiválhatja?
Nem lehet ennyire bugyután álmodozó !
Miből gondolhatja, hogy ő lesz az igazi ?
Az önbizalom a tetőfokon……
Utána meg kesergés……
Pedig szerintem az olvasatlan levelek száma, nem biztos, hogy csak a hölgy vagy úr szépségének a bizonyítéka, hanem benne van egy nagy intelligencia hiány tükre is !
Ébresztő !!!!!!!
Azért döglött ez az egész,mert már régen nem az emberi értékekről van szó.Az anyagi érvényesülés,a kapcsolaton nyerészkedés,a külsőségek erőltetése jellemzi az egészet.Néhány ember részéről a társkereső levelezés amolyan “erőfitogtatás”,na én mekkora értelmiségi vagyok és milyen okosakat tudok írni.Azoknak a bizonyos érzelmeknek az írott formában megjelenítése sokaknak egyáltalán vagy nehezen megy.Pedig ez lenne a lényeg!Normál esetben az ismerkedés egy vidám,felszabadult dolog.De nem itt!A depressziós értelmiségiek vallanak félresikerült szerelmeikről,hamvába holt levelezésükről.Hurrá!Társkeresés érzések és érzelmek nélkül,dögunalmas egyetemi stílusba csomagolva.Lehetőleg 12753 karakter hosszúságban.