Ismét érkezett egy olvasói levél – Superman-től -, amely egy szubjektív és megfigyelésen alapuló témát fejteget: szerinte a nők többsége csúnya a netes társkeresőkön s ebből adódik a sok félresikerült, defektes randi és később a süket telefon.
Valóban azok vagy csak Superman-nek vannak magas igényei? Ill. ti lányok/nők hogyan látjátok a másik oldalt?
(Hölgyek figyelem: az alábbi levél igen provokatív, törékeny tárgyakat olvasás előtt messzire helyezni!)
Sokan rászálltak arra a témára, hogy miért nem dobják az őszintét a találkozókon az emberek és miért nem mondják meg, ha nem tetszik a másik nekik?
Én egy másik észrevételemet tenném közkincsé, ami egy kicsit azért összefügg ezzel a témával is: szerintem a nők nagyon nagy része a netes társkeresőkön ronda. Felük bűnronda, mert elhízottak, anorexiásak, elhanyagoltak, életében fodrászt nem látottak, gyereket szültek éppen, szétestek a válás közben vagy csak egyszerűen apuci-anyuci ezt tudta összerakni és semmivel nem lehet segíteni.
Maradék 40%-uk nem elüldőzően ronda, csak nem éri meg értük kinyitni az adatlapot sem: már a fotójuknak a bélyegnagyságú thumbnailja is továbbgörgetésre ingerel. Olyan semmilyenek. Olyan nem nők. Szex nem jut az eszembe róluk, csak a házimunka fárasztó robotja…
A tényleg megmaradt 10%, az akit érdemes megnézni: nekik vagy az alakjuk jó, de gáz a fejük vagy fordítva. Szóval igazán szép nőt én még egy darabot sem láttam idefent! Miért is? Szerintem azért, mert a jó nőket viszik mint a cukrot: nem szállhatnak fel egy buszra, hogy ne kapjanak ajánlatot, nem mehetnek úgy el szórakozni, hogy ne zsizsegjen körülöttük 30-40 kan, sőt, őket már elvitték fiatalkorukban az iskolai fiú osztálytársaik, azóta élnek egy jó kapcsolatban és a pasijaik hülyék lennének kiengedni a szép barátnőjüket a kezükből – tán el is veszik feleségül, amint lehet!
Aztán azok, akik nem kellettek, akik megmaradtak mehetnek a levesbe, jobban mondva az internetre!
Ebbe kapaszkodva próbálják megtalálni pasijukat, mint olyan utolsó reménysugárként, amit a másik hasonló barátnő ajánl, mert neki egyszer már bejött.
Mert az a nő, aki akar, akinek normálisak az elvárásai, rendben van az agya és hoz egy átlagosnál picit jobb ápolt külsőt, annak az életben is simán megy bárhol!
Ha meg nem, akkor jöhetnek a semmit sem mutató fotók, a trükkös felvételek, az elmosódott arcok, kitakart hatalmas hasak, nagy tokák, görbe orrok, a szénné retusált műtermi felvételek, amik alapján éppen hogy csak fel lehet ismerni a nőt a személyes találkozón, ahol minden úgyis kiderül! Aztán jön a döbbenet, végig lehet feszengeni egy kellemetlen beszélgetést és lehet gondolkodni, hogy miért is nem hívott fel utána a pasi! Vagy jobb lenne azt mondaná szemtől szemben, hogy ne haragudj, de ronda vagy!?
Szóval a férfiak még mindig jó külsejű nőket keresnek, aztán ha egy kicsit mást mutatott a fotó, mint ami a valóság, akkor menekülnek. De megmondani ezt még őszintén sincs értelme…
Továbbra is várom leveleiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

tükör
A magyar nyelvhasználat még a házastársakat sem tekinti családnak, nemhogy az együttélést.
Ahhoz legkevesebb hárman kellenek. A mondandód lényegét nem érinti, de nem baj, ha sza-
batosak vagyunk.
Megkövetlek! Pontosan tudod, mi a család. Részemről a diszlexia.
Faluhelyen: ” Öcsém! Oszt’ család van-e mán?” “Van ám, Báttya! Két gyerek, meg egy lán.”
Nem értek egyet azzal, hogy mindenki általánosit,mindegyik nem részéről,
nézzetek jobban körül,nem minden nőnek a pénzért kell a pasi,én pl. sosem néztem
van-e pénze autója,ez elég furcsa divat mostanában,de a pénz sajnos nem boldogít,
hiába van ,ha nem vagy boldog,semmit sem ér,igaz jó ha van,de nem bármi áron,
egy romba dőlt házzasság után kellet párt keresnem,
nagyon sok csalódás után, és amikor nem számitottam rá, a neten találtam meg a párom,de azóta sem érdekel mennyi
a pénze,csak szeretni tudjon,ennyi az egész,egyszer mindenki megtalálja a párját,”türelem rózsát terem.”
Mennyi idő után találtad meg – azt nem írtad, meg azt sem, hogy már a házasságod alatt nekiálltál-e keresgélni, vagy attól romlott meg ? :-)
Ha már írsz valamit pontos információkat adj… :-)
Kedves tükör!a magánügyem úgyan nem tartozik rád,de válás után keresgéltem,
20 évig hűséges voltam,nem az én hibámból válltam,de ha te is együtt éltél volna
valakivel akit szeretsz is,de az ital mindent tönkre tud tenni,”de nem én ittam,”mielött
megkérdeznéd, ilyen életet senkinek nem kivánok,még neked sem,akkor sem ha rossz indulatú vagy,nehéz döntés volt,de megérte,mert újra boldog vagyok valakivel,ja 4 hónap elteltével találtam meg a párom,és csak egy átlagos nő vagyok,mégis sikerült.kivánom minden társkereső találja meg párját,és azzal lesz elfoglalva,nem mással.
Na mi van tükör?Nem találsz szavakat,hogy ilyen is van.Mielött megbántasz valakit,
olvasd el rendesen amit írt,”házasság után”nem egy értelmű?
Szőke…mivel ezt nem csak én olvasom – más is- gondoltam, félinformációkkal ne terhelj senkit.
( Nem rosszindulat kérdése, bár megjegyzem ez sem fog 20 évig tartani :-) )
Örülök neki, hogy megtaláltad azt akit kerestél.
(Remélem azért már tag nem vagy, ha ilyen nagy a szerelem :-) )
egy szőke démon: tükör nem feltétlenül rosszindulatból tette fel a kérdéseit.
Sajnos tapasztalat, hogy sokan még a házasságuk alatt keresnek valaki mást, és vannak, akik évek óta fent vannak társkereső(kö)n, max. időnként törlik magukat, hogy ez ne tűnjön fel.
Én pl. tegnap láttam egy olyan női adatlapot, ami már másfél éves regisztráció, a családi állapot nincs kitöltve. No neki hogyan higgyek? Egyáltalán: komolyan vehetem?
Erről szóltak tükör kérdései… Akár én is kérdezhettem volna.
Kedves tükör és bagoly!Igazatok van,de ilyen nehéz elhinni ,hogy vannak még rendes nők is a világon?azóta nem keresek társat képzeljétek töröltem magam a társkeresőből,nem baj ha nem 20 évig tart,még a 30 év is belefér,de remélem igy marad,bár meddig is tart,ja és nem hamis adatokkal voltam fent, mint azt a tapasztalatok is mutatják,nem akarok ezen senkivel sem vitatkozni,de nem biztos hogy mindenki hamis,bár ezt nehéz eldönteni,csak ha jobban
megismersz valakit,sok sikert nektek is,ja ne kép alapján döntsetek,egy randitól senkinek
nem lesz baja,max.nem az eseted,én mindenkinek megadtam az esélyt,és minden randira
elmentem,nem tüntem el,csak a pasik sokszor,de soha nem adtam fel.sok sikert mindenkinek!
uhh… ez tömény volt :-)
Tény, hogy minél többre tartjuk magunkat, annál nehezebb megtalálni a szerintünk nekünk való társat. A kérdés csak az, hogy egy olyan kapcsolatban éljünk, amiből sok minden hiányzik, ám legalább van valaki, vagy egyedül, és bízzunk abban, hogy csak beüt a mennykő, és lábunk alatt, előtt brekeg ?????? :-)
A matematikai valószínűsége annak, hogy pont az kattint ránk és jön el a randira, mert nem kellett mégse oltani vinni a kutyát vagy szemüvegért rohanni a papának, vagy hogy szembe jön velünk és épp belénk rohan, miközben sms-t ír bőszen, nos, ez igen kicsi.
Talán mint a jokernál: 1 : 1 millióhoz?
Tk. a gond ott kezdődik, hogy egyes netes keresőkön a “minta” koncentrált… erre utaltak többen is, a defektestől a csúnyáig terjedően mindenfélét.
Tény, hogy aki vonzó és főleg nyitott egy kapcsolatra, és ezt nyilvánvalóvá is teszi az utcán, m.helyen, bárhol, nem valószínű, hogy sokáig társ nélkül marad.
Ami fontos: meg kell különböztetni a társkeresőkön rövid időre feljövő és partnert találókat azoktól, akik hosszú ideje nem tudnak társra lelni, vagy épp megrögzött vadászók.
Azok, akik kapcsolatteremtési zavarokkal küzdenek, leginkább azok vannak fent tartósan szerintem. Nem az a lényeg csak, hogy hány éves, hány kiló, hogy néz ki, ok, ez is fontos, de inkább az, hogy a való életben nem képesek kinyilvánítani azt, facér vagyok, megközelíthető, van esélyed nálam… na persze a közeg is hiányozhat… pl. női tanári karban nehéz párt találni – kivéve a leszbiknek :-)
Nem hülyeség a hobbival kapcsolatos helyek látogatása. Ha ott összejössz valakivel, hosszútávú lehet a kapcsolat, mert a közös érdeklődés adott, ami az egyik legfontosabb összetartó erő. Ha ehhez jön a kémia és a barátság, jó eséllyel kitart pár évig a kapcs.
Ugyan miért is?Ne legyetek már ennyire negativak,különben meg ha valaki házas
úgy keres valakit,annak is oka van és nem elitélendő,lehet hogy hanyagolják,
vagy ilyesmi,vagy csak szeretetre vágyik, amit már nem kap meg,ezt kivülről senki nem tudhatja,ezért ebbe nem bonyolódnék bele.De ha nincs jobb dolgotok,nyithattok róla
vitát,férfi vagy nő,biztos nyomós oka van ha félre lép.Ebben nincs tapasztalatom,csak női logika.nekem pédául a házasság” szent “dolog volt,amig tartott.
Katicabogár,igazad van!
katicabogár: “Tény, hogy minél többre tartjuk magunkat, annál nehezebb megtalálni a szerintünk nekünk való társat.”
Ez bizony tény… Mégsem veszik figyelembe nagyon sokan.
egy szőke démon: A problémákat először meg kellene beszélni, vagy legalábbis megpróbálni megbeszélni. Ha nem megy, akkor lehet “kifele kacsintgatni”…
bagoly ,ebben egyet értek veled,de biztos vannak olyanok is akikkel nem lehet
megbeszélni,a volt férjem is pl.soha nem édekelte semmi jobban,mint a pia,
nagyon nehezen lehetett vele megbeszélni bármit is,,de annyit azért én is elértem,nem
akadályozott a válásban.Szerintem amíg két ember megérti és szereti egymást,
nem kacsintgat félre,ha már megteszi ott kezdődnek csak igazán a komoly gondok, én legalábbis
igy gondolom,ez az én véleményem.Te ebben talán tapasztaltabb lehetsz mint én,nem tudom
hány éves vagy, nincs is jelentősége,de minden esetre vágod ezeket a dolgokat,örülök hogy,te is igy gondolod.
Jo estet mindenkinek!)
En ugy gondolom, hogy tudja az ember, hogy mit akar es abba az iranyba induljon el.
Tovabbi kellemest a hasznossal mindenkinek!;)
Udv
Katicaborár: “Nem az a lényeg csak, hogy hány éves, hány kiló, hogy néz ki, ok, ez is fontos, de inkább az, hogy a való életben nem képesek kinyilvánítani azt, facér vagyok, megközelíthető, van esélyed nálam…”
pl. festhenénk magunkra pöttyöket, mint Indiában, vagy alkalmazhatnánk a cipőfűző szisztémát, mint a kamasz gyerekek.
Hajrá!
Egykoron a gyűrű útmutatást jelenthetett, ma viszont a “csak azért se árulom el magam” a jellemző.
Isti
Isti, a probléma az, hogy ha nem veszünk magunknak gyűrűt, akkor nincs mit mutogatni. Úgyanis most az a jellemző, hogy a férfiak nem szívesen vállalkoznak házasságra. Én szívesen mutogattam volna, “csak azért is elárultam volna magam, de a párom nem akart házasodni, csak gyereket. Egy nem kifejezetten jó házasság után pedig úgy gondoltam nem erőltetem, jobb egy élettársi kapcsolat, mint egy rossz házasság. Sajnos rá kellett jönnöm: nem a házasság intézményével van a baj, pedig én tudtam melyek a női szerepek… Sőt, el is végeztem azokat… Idővel pedig megértettem miért nem akarnak házasságot…
Lehet, be kellene vezettetni a henna festést a kézfejre, ha pedig megtaláltuk a társunk az idővel úgyis lekopik… :-)
Mármint a henna, remélhetőleg nem a társunk… :-))
:):) Fenemód jól megvan fogalmazva a téma, és lényegileg nem is lehet mit hozzászólni….
Ami kiegészitésre szorul még….. Az idő…….
Ha netán úgy sikerült hogy az elején, időben el tudott kezdeni az ember gyermeke egy kapcsolatot, és ha már elkezdte biztos volt rá oka, ha más nem is, legalább tetszett neki a nő…
Telik, mulik az idő, változik minden, változunk mi is….. a nő is…..
Felette is mulik az idő, és előbb utóbb semmi köze nem lessz legtöbbjüknek ahoz, amibe beleszerettünk…. Némelyik fenemód át tud változni, és fenemód megrondulni…..
És ez fenemód kiábránditó dolog…. Tolerál magában az ember egy darabig sok mindent,
összetartja őket még őket a kölöknevelés jobb esetben, de az ilyen házasságok halálra vannak itélve….. Azt is hajlandó vagyok elfogadni, hogy sok esetben nem biztos hogy az illető tehet pl. arról, hogy a kezdeti 55 kilójából lett 130……..
Az idők során azt is észrevettem, hogy vannak bizonyos jellemző változások mindkét nemben…
1… A nők ha biztonságban kezdik érezni magukat, jó pár kilót képesek felszedni….
( !!!!!!!!!!!!!!! A szájukra is !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! )
2… A pasik fenemód ellustulnak…….
Nem veszik figyelembe azt hogy egy kapcsolatért folyamatosan tenni kell, és az élet egyéb területein sem igazán teszik meg azt amit tenniük kéne…. ( elkedvetlenednek….?? )
Hogy mi volt előbb, a tyúk, avagy a tojás, az már relativ….. Minden eset más, és más…..
Mindenesetre semmi sem történik véletlenül, a hatás, ellenhatás az dolgozik….
Lehet-e kivédeni, akaraterő kérdése csak, vagy annál jóval több kell hozzá????
Ha igen, micsoda?????????????????
Merlin, kiegészíteném:
1… A nők ha biztonságban kezdik érezni magukat, jó pár kilót képesek felszedni….
( !!!!!!!!!!!!!!! A szájukra is !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! )
2… A pasik fenemód ellustulnak…….És ha a nő mellett elérnek egy bizonyos egzisztenciát, jövedelmi helyzetet lazán odavágják: Te mit tudsz felmutatni? Szóval nekik is terebélyesedik az orcájuk…
Lehet-e kivédeni? Persze, egy hajóban kell evezni, de lehetőleg ugyanabba az irányba…
Szia Kicsinő…..
Olvasgattalak itt, ott…. nem vagy nagyon kicsi….. :)
Valóban igazad van…. zsák a foltját meg kő találja….. de utánna ebben is jöhetnek változások, és azt is követni kell tudni a másikban…..
Vagy a köv lehetőség, hogy mindkét félnek leülni a seggére, és elfogadni a másikat, mindég, mindenhogyan……. :) félig birkamódra……. :)
Máshogyan itt folytatódik ujra a keringés, ide, oda…….
Szia Merlin!
Persze követni kell a változásokat, de ha valóban olvasgattál engem itt, ott, azt is olvastad, hogy véleményem szerint MINDKETT?JÜKNEK. Ha teszem azt, egy terhesség alatt mindketten meghíznak a nő is, pasi is kb. 20 kilót, és szülés után csak a nőről megy le 10, plusz próbálkozik a többivel is, biztos a csajt kell dagadt disznózni? Ha meg megoldja, hogy eljár tornázni azt hallgassa, hogy állandóan “plázákba” jár? Ezt csak példaként írkáltam.
Sem a nők, sem a férfiak jellemzően nem szépülnek az idő előrehaladtával. Bár azért akad férfi aki idővel sármosabb lesz…:-) Nőkről nem nyilatkozom ez ügyben…, mert lehet, hogy elfogult lennék :-)
Tényleg nem vagyok nagyon kicsi, mert a nemrég egy tetőbe vertem be a fejem. A kollegáim azóta azon röhögnek, hogy biztos kutyaól volt:-)
Jó éjszakát, szép álmokat mindenkinek!
Szia kicsiN?…
Legalább van humorod is…. És addig jó amig saját magunkon tudunk röhögni…. :):):)
Kedves kicsilány…
Ha az átlag hozzá állását veszem alapul, igazad van…. És valóban mindkettőjükről van szó… Erre mondtam én is hogy zsák a foltját….
Sajna az emberi primitivség nem ismer határokat, ahelyett hogy vennénk a fáradtságot ahoz hogy ismerjük, megismerjük a másikat, ráerőszakoljuk a magunkban felállitott képet róla, és aszerint itélkezünk is felette…. Ez vagy fedi a valóságot, vagy nem… Ez már a véleményalkotó saját észbeli felkészültségén múlik…. Ezenkivül őszinte, tiszta szeretet nélkül nem lehet normálissan csinálni egy kapcsolatot….. Ha ez megvan, az segit megérteni, elfogadni a másikat, nem kötekedni vele állandóan minden xaron amiről lehet nem is tehet…
Hibája mindenkinek van, de meg kell tudni találni azt az illetőt, akinek el tudom nézni a hibáit, vagy segiteni neki abban hogy le tudja magában küzdeni őket………. De ezt a hozzá állást valahogyan kölcsönössé kéne tenni…. Ez is csak szeretettel megy…..
Annak az embernek akinek szeretethiányos volt a gyerekkora, az nagyon-nagyon nehezen fogja megtanulni ujra hogy milyen is az…… Egy széthullott családban nevelkedő gyerek mit tanulhat othon???? Szeretetet bizti nem………. Utánna ha meg kiléáp az életbe, mit fog csinálni??? Kb ugyanazt mint amit othon látott………… És kezdődik minden előlről……….
Végeláthatatlan láncreakció az egész……………
És ez szabja meg a viselkedésünket, az alkalmazkodóképességünket, a saját szeretetünk mértékét, értékét…………
Egy apró szösszenetem, 18 éves korom bölcselete :
Ismerd meg önmagad, és megismered az embereket…
De aki az embereket nem ismeri, az önnön magáról is hamis képet alkot………
Tehát először is mindég saját magunkban kéne turkálni ahoz, hogy másokról is véleményt, hiteles képet alkothassunk………..
Kedves Merlin!
Ha a széthullott családon azt érted, ahol együtt élnek, utálják egymást és folyamatosan dúl a háború, talán a gyereknek fog megjönni az esze (lehet, hogy nem 18 éves korában, hanem később). Azért legalább az egyik szülőtől csak kapott az a gyerek szeretetet…
Újfent egy példa: Apám sajnos ivott, anyukámat kérleltem tizenéves koromban, költözzünk el. ? nem mert 3 gyerekkel lépni. Amikor már az én gyerekeim is megkérdezték tőlem, anya mikor költözünk már el, nem sokat gondolkodtam, hanem mérlegeltem a lehetőségeket… Bizom benne, hogy megszakítottam a láncreakciót…
Én magamon tudok a legjobban röhögni … :-)
Szia kicsiN?….
Igen, ez a szitu ismerős….. Nekem sem volt leányálom a gyerekkorom….
Amikor ennyire xar valmi, ott nem mérlegelni kell, hanem lépni… ez egyértelmü !!!!!!!!!!
Gondolom néhány levélváltásunk óta némi vélemény kialakulhatott benned rólam, én nem az ilyen, és ehez hasonló családmodellről beszélek… Abból tényleg csak menekülni lehet….
Én azokról beszélek, ahol látszólag rendben megy minden, csinálják ugy ahogy a dolgukat mindannyian, de elsekélyesedik a kapcsolat, megfásul, és nem tesz egyik fél sem azért hogy müködhessen normálisan a család…………….. Sajna ez a családmodell van többségben, ők azok akik nem tudják megoldani saját elképzeléseiket, nem tudnak alkalmazkodni egymáshoz, nem tudják értékelni az értékeket, és nincs épkézláb mérce amihez viszonyitani tudnának…. Kialakult bennük idővel egy megalkuvó, félig antiszociális társadalmi berendezkedés, egy olyan hagyjálbékénnemérdekelsemmilesszahogylessz hozzá állás, sodródnak az élettel ugy ahogy tudnak, és ennek az lesz a végső következménye, hogy törvényszerüen ők is előbb utóbb robbantanak maguk körül……… Vagy szépen, vagy csunyán, de széthullik körülöttük is minden…… Tehát marad a láncreakció …….
És te sem tudtad megszakitani, mert körülötted is szétesett a dolog…… Nem feltétlenül a te hibádból, a férjedet nem neked kelett volna megtanitsad dolgokra…. Gondolom neki is voltak szülei…. Mikor kölök voltam, nálunk is ment a piálás, a háború….. 18éves koromban ugy költöztem el othonról, hogy csak annyit tudtam milyen nem akarok lenni, és mit nem akarok magam körül…. De hogy hogyan kéne ” JÓL” csinálni fogalmam sem volt……
Én is elcsesztem, vagy ha nem is én, de igy alakult……….. Pedig saját véleményem és hitem szerint az égvilágon mindent megtettem azért hogy ne történjem meg velem is, a saját családommal… Nem piáltam, melóztam amennyit csak tudtam, igyekeztem a feleségem megbecsülni , nyaltam annyit a seggét amennyit csak tudtam…… ( neröhögj !! )
Mégsem tudtam az ő elmebajaival mit kezdeni, ő még szarabb családi háttérrel rendelkezett mint én, és ő még nem tanulta meg azt amit én már igen…..
Hozzáteszem, van közöttünk 22 év korkülönbség……… És mikor elszabadult őbenne is a királylányos-nagykislánylettem, onnét az istennek sem lehetett vele mit kezdeni…..
No…. a saját dolgaimat csupán példának szántam…. Gondolj róla amit akarsz…..
De a láncreakció az egyszer elindult, és nincs megállás….. Hogy mi lessz a vége, nem tudni….
Egész egyszerüen az egész társadalmi berendezkedés, a társadalmi problémák termelik ki magukból hogy ne is lehessen megoldani……….
Nem tudunk mit kezdeni a saját problémáinkal, és a körülöttünk levő emberekkel……….
Nőből vagyol, de próbáld meg elszaporitani magadban a következetességet….. :)
Egy normális, épkézláb hapsinak amikor családot alapit, az lenne a dolga hogy eltartsa a családját…. ugye????????????? Ezt meg lehet tenni ebben az országban??????
Ne gondolkozz……… lehetetlen !!!!!!!!!!!!!! Ezután meg nem is csodálkozni való az sem ha elkezd piálni tehetlenségében mint az állat……
Vagy épp csak annyit tegyen hogy 2 normális szót nem tud szólni a feleségéhez sem…..
Mi is lessz a következménye az egésznek???????????????
No, adtam olvasnivalót eleget…… Szép napot néked, meg mindenkinek aki olvassa……….
Drága Merlin! Te tényleg varázsló vagyol, mert úgy összezavartál, hogy már gőzöm sincs mennyi idős lehetsz, de nem is lényeges…:-)
Azért engedj meg néhány gondolatot, bár gyanítom nem mind fog tetszeni.
Én olyan családmodellben sem éltem volna sokáig, ahol látszólag rendben van minden. Azt meg végképp nem értem, hogy ez egyiknek sem tűnik fel… A partnerek nem tudnak/nem akarnak/nem mernek beszélni egymással szinte semmiről. A gondokról pedig pláne nem. Velem sem volt ez másképp. De miután eljutott a kicsi női agyamig, hogy gáz van megpróbáltam. Többször is, eredménytelenül. Tulajdonképpen már az első években gondolkodtam a lépésen, de úgy hittem a gyerekeknek az apjuk és anyjuk mellett a helye. Meg reménykedtem, hogy idővel jobb lesz. A láncreakció megszakítását természetesen nem saját magamra értettem, de a gyerekeim már most érzékelik a különbséget. Tudok felszabadult lenni, nem vagyok velük sem ingerült. Hiszem, hogy ők nem fognak egy megalkuvó kapcsolatot évekig húzni. Hab az lenne a tortán, ha sikerülne egy olyan társat találni /a remény hal meg utoljára:-)/ akivel egy normális családmodellt mutathatnánk be. Éppen ezért nagy a felelősségem párválasztás terén, tehát csak azért, nehogy, ne legyek egyedül nem megyek bele semmibe. Nem tudom ezek után következetesnek találsz-e vagy sem, de hát kérem kicsi N?-nek kicsibb az agya is, mert ha nem így lenne én lennék a nagyfejű… :-)
Akkor a fekete leves: Nem tudom jól értettem-e, de a feleséged és Te közötted volt 22 év korkülönbség? Mert ha igen, az már apa és lánya viszony akár. Én sem jóval idősebbel, sem jóval fiatalabbal, de még külföldivel sem kezdtem volna, és a jövőben sem fogok mert teljesen más kultúra, más életfelfogás. De nem itélkezem… nem tisztem. Viszont ami tény, a múlt hibáiból le kellene vonni a következtetéseket…
A másik halálom, amikor a társadalomra, meg egyéb dolgokra terelődik az ok. Valóban nagyon nehéz most egy családot eltartani. No akkor gondolj bele abba, hány nő egy fizetésből tartja el a gyerekeit, mert gyerektartást nem kap, mert apunak nincs munkahelye (gazdasági válság van ugye) de akár fenn tud tartani két autót, új barátnőt pedig külföldre viszi nyaralni, és nem is akárhová. Vajon miből?
Idézlek: “Egy normális, épkézláb hapsinak amikor családot alapit, az lenne a dolga hogy eltartsa a családját…. ugye????????????? Ezt meg lehet tenni ebben az országban??????
Ne gondolkozz……… lehetetlen !!!!!!!!!!!!!! Ezután meg nem is csodálkozni való az sem ha elkezd piálni tehetlenségében mint az állat…….”
Hát én viszont sajnos csodálkozom, mert azt a kevés pénzt ne piára, hanem a gyerekeire költse, meg esetleg ne utcalányokra. S még mielőtt megszólsz, a nők italozásáról is ez a véleményem. Sőt azt még jobban elitélem.
“Vagy épp csak annyit tegyen hogy 2 normális szót nem tud szólni a feleségéhez sem…..” Hmm, akkor váljon el!!! Persze tudom ez nehéz döntés, de mindenki úgy sz….ja el a saját életét ahogy tudja és akarja.
Egy kis útravaló a jövőre nézve, lehet, hogy nem pontos az idézet, de a lényeg benne van:
“Ha valaki egyszer megbánt Téged, az az ? hibája…
Ha másodszor is megbánt, a TE hibád…”
NO, remélem a kedved azért nem rontottam el.
Küldök neked smiley-kat
:-) :-) :-)))))))
Legyen szép napod!
Legyen szép napotok!
Csak az a baj, hogy ez fordítva is így van…
Szia kicsilány….. :):)
Az ha valami nem müxik, sosem egy ember hibája…. ehez két ember kell…. Ugyanugy mint ahoz is hogy normálisan müködjön valami….
Az hogy te tudtad mit hogyan kell csinálj, és én is tudtam, ez vajmi keves……..
Tudod mit is baxtunk el mindketten??? meg még nagyon sokan akik most itt aggódunk a saját sorsunk miatt????
Azt kicsilány, hogy amikről most mi itt agonizálunk, azt nem nekünk kéne megvitatni, hanem ha mindannyian a saját párunkal tárgyaltuk volna ki, akkor most nem lenne miről beszéljünk……
Rohadt egy dolognak érzem hogy tök ismeretlenekkel kell beszélgessek én is arról hogy mi a szeretet, a kölcsönös megbecsülés, a másik tisztelete……
De a saját feleségemmel én sem tudtam erről beszélgetni, a te férjed sem valószinüleg, és ugyanugy te sem ővele, és az én feleségem sem énvelem………………………
Amikor nyakig benne van az ember, akkor ösztönösen csinálja a saját dolgát, ahogy tudja…..
Nem gondolkozik, próbálja magát biztonságban érezni…… Végülis erre való a család…..
Ugye?????????????
Egy család alapköve a nő….. de az nagyon nem mindegy hogy milyen…..
Normális családot csak normális nő tud csinálni, ez bennetek van ösztönösen hogy hogyan kell..
És ha ez rendben van egy nőnél, akkor a leghülyébb pasi is észreveszi hogy hoppá… hát körülöttem rendben van minden, és kussba maradok, mert ez jó nekem igy ahogy van…..
És mire ezt nagy nehezen elértétek, addigra megint megindul a vezérhangya, megint elkedtek sündörögni az almafa körül, mert nem tudtok leülni a feneketekre, és azt mondani hogy most jó igy ahogy van……. és végeláthatalanul kergettek valamit, talán a sirig tartó örök szerelmet?????? Haha……. az sem egy emberen mulik……………..
Na…. nem muszáj mindent magadra vegyél ebből, nem igazán ismerem a te sztoridat….
De az hogy a saját férjedből te sem tudtál mintapéldányt varázsolni, az lehet a te hibád is, lehet az ő szülei hibája is…… Az is lehet hogy mással ő is, te is sokkal jobban meg tudjátok ezeket valósitani….. Akkor meg csak szimplán nem egymáshoz valók voltatok….
Mondom mindezt ugy, hogy közben minden tiszteletem, és hódolatom a tiéd, mert N? vagy…..
De akkor legyél nő, és tudd a dolgod….
:) igaz , ehez férfi is kell……….. :):):):):):) Hát, akkor sajna kénytelen leszel őt elviselni….
Néked is soksok sámli, meg smájli…. :):):) :-)))))))))))))))))))))))
És néked is szép …. most már estét kivánok……
Jó estét Varázsló bá’! :-)
Teljes a zűr a fejemben… Már nem tudom, hogy nékem szánod-e a hozzászólásokat, mert én már lány tuti nem leszek, maximum öreglány:-))) Egy régebbi blogban volt egy “kicsi lány” nevű hozzászóló, de az nem én vagyok:-)))
A sámlikat megkaptam, kicsit kupán vágott, de végre felértem a polc tetejét is… :-)
Komolyra fordítva: az én exemmel az volt a gond, hogy nem akarta megbeszélni a problémákat. Az egoja nem engedte, vagyis az én szememben észrevette a szálkát az ő gerendáját nem. Nem egyszer kaptam meg, hogy kiemelt engem a putriból, nehogy szólni merjek bármiért is… Egy idő után pedig tény és való nem tűrtem el, hogy a számra sz….jon. Egy kapcsolat szerintem a szerelemmel kezdődik el, és a kölcsönös tisztelet tart össze.
Mellesleg én nem aggódom a sorsomért. Hazudnék, ha azt mondanám, jó így nekem egyedül, de mindenáron nem kell társ. Mindettőnk által felvázolt családmodell megtestesíti a társas magány kategóriát. Ha csak ez a két választási lehetőség akad, akkor inkább egyedül… Természetesen tisztában vagyok a korlátaimmal, 40 feletti 3 gyerekes nőkért nem kapkodnak a férfiak…
A hibával kapcsolatos idézetet pedig, mint írtam a jövőre nézve adtam útmutatónak… Én biztosan nem fogom hagyni, hogy sorozatban megbántsanak. A félreértések elkerülése végett, azért mert ez a kapcsolatom zátonyra futott, én nem utálom a férfiakat, de kellő paranoiával fogadom sajnos mindet. De megadom a bizalmat az első megbántásig…
No, ha már egy férfit el kell viselni, akkor ott baj van. Meg akkor is ha a nőt.
“De akkor legyél nő, és tudd a dolgod….” ezt a mondatot kérhetném kicsi bővebben kifejteni?
Jó éjszakát!
Szia kicsilány….
Ha mégegyszer lebácsizol, elvarázsollak….
Meg ha nagyon okos varázsló lennék, nem itt lennék… Hihi….
Na, végre valami hasznomat is láttad, a sámlikból kifolyólag….. látod, minden rosszban van valami jó is…. :):)
Gyógyithatatlan vagyol kicsilány…. még mindég csak az a legnagyobb hibád, hogy a polcot hogyan érd fel……
És még egy bibi van a beszélgetésünkben… Hiányzik a másik fél…. akiről véleményt formálunk…. Valószinüleg neki is vannak legalább ugyanakkora okai a köpködésre, a szemrehányásokra….. De hát nincsenek itt………………………
…. Egy kapcsi akkor müxik jól, ha mindkét fél feladja a saját elmebaját, egóját, nem az elvárásaira alapozza az egészet, és egyenrangu félnek tekinti a másikat….
Vagy ha ezt kellő inteligenciával nem lehet, akkor kell csinálni ösztönösen, mint a kutyák….
Érdekes nem??? Az állatoknál miért müxik ez normálissan??? Lehet nincsenek bennük azok az elbaxott tulajdonságok mint az emberben????
A legtöbb embernél is müxik a dolog, amig ösztönösen teszi a dolgát…. De néha elkezd gondolkodni, és onnét megeszi a fene…. Ez jellemző mindkét nemre….
És utánna jön a sértett önérzet, az egymásra köpködés, a másik emlegetése, az anyázás…..
Csupán azért mert nem vagyunk egyformák, lehet különbözöen látunk, érzünk dolgokat, és fenemód karcsu a szókincsünk hogy ezt el tudjuk mondani a másiknak….
Vagy épp csak azt hisszük magunkról, hogy mink vagyunk a világ közepe, mi jobban tudunk mindent mint a másik, tehát a másiknak kutya kötelessége azt csinálni amit mi kigondolunk….
Hurrá, hát harcra fel, mert senki sem fogja hagyni az igazát ?????????
Rossz hírem van…… Pár napig nem leszek, tudom nagyon fogok hiányozni, de próbáld túlélni….
Addig is kivánok néked szép hétvégét, kellemetes időt hozzá, meg amire gondolsz…..
Pá, üdv, laci……….. :)
Szia Merlin fiú! :-)
?gy jó lesz? Komolyan megijedtem, hogy elvarázsolsz, és még véletlenül szép leszek, ebben a blogban pedig ugye arról van szó, hogy a nők marha rondák a neten… :-)
Látom, te kekeckedsz velem, de rossz hírem nekem is van: TE sem fogsz tudni felidegesíteni! :-)
Én tudom, hogy minden rosszban van valami jó…főleg tavaly óta…
Az én legnagyobb hibám nem az, hogy nem érem fel a polcot…Arra ugyanis vannak nagyon jó segédeszközök, mint például sámli, létra stb. :-)))
Én nem köpködtem senkit, csak tényeket közöltem a saját tapasztalataim alapján. Valóban nem ismered az én sztorimat, és talán jobb is, mert lehet, csodálkoználazon, mi mindent túl tudok élni… :-))
A bűvszót pedig te mondtad ki, illetve írtad le a párkapcsolatok és buktatói témakörre vonatkozóan, az pedig az EGYENRANGÚ FELEK. Ezt már bagollyal is megvitattam, a „Feleséget a webshopból? résznél. Az egyenrangú feleknek nem nagyon kell az ilyen eszmecsere, mint a miénk, mert jószerivel el sem jutnak a problémáig, vagy ha igen, higgadtan megbeszélik és pont. Ha pedig az egyenrangúság nem megoldott, jön a lelépés vagy a megalkuvás, és az azzal járó -(neröhögj!!) előtti cselekedet szorgalmas teljesítése férfi /nő felé egyaránt. Plusz mellette a kitekintgetés, kinek-kinek vérmérséklete szerint.
„A legtöbb embernél is müxik a dolog, amig ösztönösen teszi a dolgát…. De néha elkezd gondolkodni, és onnét megeszi a fene…? Ugye jól értettem, hogy Te is ösztönösen tetted a dolgodat, nem piáltál, melóztál, mégsem volt jó. Vagy úgy gondolod, ha nem kezdesz el gondolkodni minden szép és jó lenne? Én nem hinném. Valami oka csak volt annak, hogy elkezdtél gondolkodni…
Elég sok férfi hivatkozik itt a blogokban az állatvilágra. De soha nem a fekete özvegyre gondoltok, pedig az is onnan való :-)
Nos, akkor hagyjuk a múltat, forduljunk a jövő felé!
Ez a blog azért is van, hogy segítsük egymást. Valóban, én is egy vagyok a tökéletlen nők közül, ezért nem sikerült még újra társat találnom. Ugyan én még nem kezdeményeztem senkinél, de nálam jelentkeztek már, na nem sokan. Tételezzük fel, nekem voltak túl magasak az elvárásaim. Ellenben úgy érzem, Te nem vagy sem primitív, sem tahó, kellő intelligenciával rendelkezel. ?gy a segítségedet kérném. Légy szíves írd már le, te hogyan kezdeményeznél egy ismerkedést olyan hölggyel itt a neten aki akár a fotó, akár a bemutatkozó levele alapján szimpatikus neked. Összevetném az általam kapottakkal és lehet, hogy más választ írnék nekik …
Előre is köszönöm.
Minden jót!
Szia Kicsilány….
Nem vagyunk egyformák, és a tökéletes max az amit a teremtőnk alkot…
Mink már nem, mert nekünk már megadta a választási lehetőséget, a jó és a rossz között….
Vívódunk magunkban, hogy mit hogyan csináljunk, mi hogy lenne jó, vagy mégjobb….
Nem vagy Te se tökéletes, más sem az…. Mindenkinek mások és mások az igényei, a szellemi, értelmi felkészültsége az élethez, különbözőek az életről alkotott vélemények….
Egyedül, önmagában véve minden ember jó, és tudja a saját dolgát az élettel szemben….
Mióta Te is egyedül vagy, azóta csinálod te is a dolgodat, ahogy tudod.. ugye??
Más is ezt teszi.. És mindég annak van igaza aki beszél…………..
Tanácsot nehéz adni, tehát inkább maradnék annál amit mondtál hogy én hogy csinálom…
Az természetes hogy első körben a fotó, a bemutatkozás a fő szempont…
De képet, szöveget lehet fényezni ahogy akarjuk…. Nem mindég lehet adni rá…
Ha a fotó nem túl meggyőző, lehet tőle kérni másikat, de ezt csak később, ha már valameddig eljutott a dolog….
Sokszor adott a kezdőtéma a bemutatkozás alapján..
Nemigen szeretem az olyan kezdést, hogy szia, megjöttem, én vagyok, és húúúde jó neked hogy megtaláltalak… :):) A macsós, csajozós dumát mindég kerültem…. Aki erre bukik, az már első körben max egyéjszakás lehet nálam… (van nő akinek ennyi is elég… :) )
Itt a párom.hun lehet blogolni, rengeteg topik van, és nagyon sok a hozzászólás, és láss csodát… még a nők is igen aktivak benne… Mondhatnám ugyis, hogy aktivabbak mint a pasik..
Ha nem is irkálok mindenhova, de nézelődök… Az ha ismerem mások véleményét, nekem sem árt, és hátha még azt is fellelem, akit netán kiszemeltem, de még nem találtam olyan témát, amivel oda tudnék állitani hozzá…. Vannak néhányan félretéve énnálam is, csak még nem találtam ürügyet, témát amivel épkézláb módon szót lehetne érteni kezdésnek…
Mert ez a legfontosabb… Ha csajozós dumával megyünk, lebecsüljük, ha istenitjük, tulbecsüljük…. Tehát mindenképp kell egy semleges téma, amivel kezdeni lehet…
Ha ez sikerült, pár levél után ugyis kiderül, hogy mennyire áll közel a másik a saját elképzelésünkhöz, és abban mennyire tud megfelelni, mennyire tudjuk arra használni a másikat amire szeretnénk.. Ez most hülyén hangzik, de igaz…..
Ha már valameddig eljutott a dolog, akkor igenis figyelni kell a lélekre, kinek milyen lelke van…. :):):) Figyelni a sajátunkat, a másikét…… Ez fogja elárulni hogy a másiktól mit is várhatunk el akár hoszabb távon is….. Ezt hivják megismerésnek…
Vannak akiknek tiszta és nyitott a leke, őszinték, és önmagukat adják…
Vannak azért olyanok is akik bizalmatlanok, zárkózottak, nehéz megnyitni őket… Ez közben vagy sikerül, vagy nem hogy megnyissuk az ilyen embert, ez sok mindentől függ, még a saját lelkiállapotunktól is…. Ez is hülyén hangzik, de meg kéne tanulni kezelni is a másikat..( nem csak az elején… )
Ha odáig eljut a dolog, hogy látod a másiknak a lelkét, onnét már nyitott ügy…
Tudod hogy mit várhatsz tőle, mire alkalmas….. Onnét tiéd a választási lehetőség, kell, vagy nem kell…
Az ismerkedésnek is megvannak az alapvető emberi szabályai, akiben nincs elég kultúra, és inteligencia hogy ezt betartsa, attól még rövid távon sem várhatsz semmi jót…
Hát, ha tudtam némi támpontot adni, segiteni, örülök neki, máris nem volt hiábavaló hogy ennyit körmöltem… Megértem a te problémádat is, sajna tudom hogy milyen nehéz ügy még itt ekkora választékban is kiszürni a valamirevalót…
Egy őszinte vallomás: Egy másik oldalon csináltam egy Női nicket, direkt azért hogy én is tapasztalatokat gyüjtsek, és lássam hogy milyenek a többi pasik, hogy csinálják, hogy kezdik….. Katasztrófa….. röviden…. a felét rögtön kukázom a leveleknek, mert nem ir semmit, csak hogy no, itt vagyok…. néhányan veszik a fáradtságot pár sorra, de aki épkézláb módon bemutatkozik mond valami kézzelfoghatót, az 100ból 5 !!!!!!!!!!! Kb…..
Hülyék a pasik ugy ahogy van, pedig attól függetlenül hogy egy bombázó csajszi képe van kint, világosan és érthetően ki van irva, hogy pasi vagyok….. És mégis jönnek a széditéssel….
Na, megérdemlik azok….. :-)))))))))))))))))))))
Mégegy jótanács…. Ne másoknak állitsd a lécet, hanem magadnak…. és lásd meg, ki felel meg annak a szintnek….
Attól hogy esetleg alatta van, még nem biztos hogy rossz ember, csak másabb….
Te sem ismered az atommagdiffuzió alapelvét…. Bevallom, én sem….
De aki esetleg ismeri, az is lehet béna a kapcsolataiban….
Anyánknak egy bölcselete, voltam kb 20 éves amikor egy nehéz ügyben egyszer ezt irta nekem..: TUDJ KÜLÖNBSÉGET TENNI HELYZETEK ÉS EMBEREK KÖZÖTT……..
Én most ezt neked is átadom, használd jól , és ha megértetted, tudd te is tovább adni….
Jól csak a szivével lát az ember…. ezt sose felejtsd el !!!!!!!!!!!!!!!!
Pár napig nem leszek megint……. :(
Szia Merlin!
Köszönöm. Pont azt írtad, amire gondoltam. Csak megerősítettél abban, hogy nem nekem magasak az elvárásaim..….
Azt hol olvastad, hogy azt írtam volna magamról, hogy én tökéletes lennék? Mert én erre nem emlékszem. Nem is kívánok az lenni……
Üdv
Szia kicsilány….
Próbáltalak felderiteni, de a nickedre nem talál senkit…. merre vagyol???
Én a párom.hun…
Szia Merlin…
Szintén a párom.hu
Nem csodálom, mert nem ezzel a nick-névvel vagyok fenn.
Próbálkozz a bővített kereséssel, ha nem sikerül majd kigondolom milyen segítséget adhatok…
Jó éjt
Szia kicsilány….
Imádom a találóskérdéseket… :)
No, igyexem megoldani… Ha nem megy, visszaadom a nickemet, és veszem vissza a régit….
:):) Butika volt….. :):)
Nemtom mikorra fog sikerülni………. :):):) addig légy türelmes, én is próbálom nem összetördelni majd a billentyűt….. :):)
Na, olvashatom ujra az összes irományainkat előlről, hatszor egymás után…… :):D:)
No megájj te nyúl….. :):):)
Szia kicsilány……
Feladtam….
Végigolvastam az összes hozzászólásodat ezen oldalon, találtam egy csomó paramétereket rólad, 77szer végigfuttattam ezer variációban a bővitett keresőn, és semmit nem talált…
Vagyis semmi használhatót….
Tehát mostantól fogva csak nálam nagyobb varázsló tud megtalálni…. :):):)
HELP MEEEEEEEEEE……………… :):):) szép napot, szép hétvégét…. üdv.
Merlin: “kicsilány” nickje hasonlít egy magyar együttes nevére.
Amúgy tulajdonképp elsőre őt hozza a kereső, ha megadod az itt is szereplő paramétereket.
Szia bagoly..
Köszike a segitséget, de azokra nekem semmit sem hozott le….
Aszem veled diskurált jóval feljebb, amikor adott némi támpontot … 41-149-bp-3gyerek….
Ezekre semmi !!!!!!!!
Kérek egy nagykést !!!!!!!!!!!!!!!!!
HIHI… előtte még egy kőrt futok…. :):):)
pá, jó éjt….
Merlin: pedig a 3 gyerek, mint adat nem is kell… Te tényleg nagyon elszúrsz valamit :)
:):) szia bagoly….
Bővitett kereső: kor, magasság, lakhely, ez a három nem jön össze egyben….
A 3 gyerek már a leirásban szereplő dolognál lehet keresni, kinomban már azt is megtettem…
Ha élesbe irom be a dolgokat ráhagyás nélkül, nem talál senkit.. legalábbis a nők között.. :):):) Máshol nem jutott eszembe keresni.. :D:D:D
hihi…. ha olvassa ezeket a tobzódásokat, gondolom már hasfájást kapott a röhögéstől… :)
Na, én is csókolom őt…. :):):)
Mi nem jön össze rajta? Kor +-1 év, magasság +-5 cm beállításokkal összesen 12 találatot hoz a rendszer Bp-ről (utolsó 30 napon belépettek). Max. ennyit kellene átnézned :)
Nem baj, max. addig sem unatkozol :D
:):) csessze meg a paci…. már ezer variációt, ezer türéshatárokat állitgattam, már csak az enyém kezd fogyni… :):):)
Szerintem már a fél ország rajtam röhög, nemcsak ti… :):)
No, köszi… mék megen…. :):)
:):) Elmebaj mán…..
35-45 ig, 145-155ig, bp, 30 nap….. lehoz nekem 7 lapot…. abból tuti egyiksem…..
Nem baj, átadtam az ügyet a nemzetinyomozóóóirodának, az FBInek, az IRAnak, az ERAnak, meg a FIFAnak…..
:):):)
Nekem ezekkel a beállításokkal 32 találatot ad… Figyelj, melyik oldalon keresel? :) Nem a szexneked.hu-ról beszélünk, te… :) :)
Merlin, Merlin!
Te szórakozol velem, de nem baj mert legalább jókedvem van!
Lehet, hogy némelyik paramétert összekevered… Nem 41 cm és 149 kg:-)))
A bagoly által megadott együttes nem a Kistehén Zenekar!!!
Ja, és leszbi sem vagyok:-)
Üdv,
Szasz kicsilány…..
Ehhhhhhhh… ugylátszik másik böngészőm, vagy másik netem van…..
Nézegettem a szexnekedet is, de nem elsősorban ott kerestelek.. :):):)
Találj meg !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :):):) pááá…..
Merlin, még mindig nem találtad meg kicsi N?-t? Gyorsan vidd el a varázspálcád egy nagygenerálra, mert így nem mész át a műszaki vizsgán, zöldkártyát pedig végképp nem kapsz :)
Vagy tán nem vagy elég macsós…? :)
Szia bagoly…..
Hát, nem……. mán kinomban nekiálltam az összes 40-42 éves nőcit végignézni, azokból van ezer db…… :-)))))))))
Komolyan mondom hogy a bővitettbe beirom hogy :
évjárat- 39-45-ig
Magasság 145-160-ig,
lakhely Bp
És erre nekem csak 10 alatti számot hoz le, de azok közt nincs akinek 3 gyereke lenne, és a neve is olyan lenne amit emlitettél Te is…….
:-)))))))))) nem varázspálcámmal van baj, hanem a hiba a közvetitővonalban van…..
Vagy téllegde másik netet nézegetek mint ahol ő van…..
Téged is próbáltalak felderiteni egy privi erejéig, de bagolyból meg dunát lehet rekeszteni…..
basszus………. te jártál nálam, de gondolom inkognitóban…. :-))) pedig nem gondoltam volna azt rólad hogy a fiukat szereted….. :-)))))))))
Merlin… kicsi N?-t egyetlen adattal megtalálhatnád, ha figyeltél volna egy kicsit. Ez most komoly.
Engem hiába keresel, már töröltem magam kb. 2 hónapja…. :)
Amúgy nem kell ott lennem sehol, hogy tudjam a híreket, infókat :) Úgyhogy nálad sem jártam :)
Szia bagoly…
Szép… mindenki tud mindent, még tán azt is hogy mit is vacsiztam, meg mennyire büdös a zoknim …… Akkor léccike árúld el mán hogy hova a jó büdösfrancbaraktamacavintóóónt????????
Hihi… akkor tán te vagyol az egyik főmufti képelbírálás céljából, és te voltál a mindenható aki elbirálta amikor felraktam a “macsós” képet???? :):)
A másik lehetőség hogy komplett összesküvés kellős közepébe csöppentem, és állok a közepén mint bálám szamara????? :):):)
Basszus, tán még az is lehet, szép állat az a középen…. normális reglappal :)
No, cristálosodik már?
:):)
ÓÓÓÓÓÓÓÓÓhogyazajóóóóószagúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú………..
Azt még azé legalább tudjátok hogy melyikőtök kicsoda???? :-))))))))))))
Szia Merlin!
Nem bújócskázom, csak éppen nem voltam net közelében. Nem a böngésződdel van a baj… Az a gond veled, hogy nemcsak keresni nem tudsz, de még olvasni sem… bagoly azt írta neked, NE a szexneked-en keress.
Lehet, hogy azt vártad volna, hogy majd leírom, hogy Gipsz Jakabné vagyok az 123456 azonosító számon, de azért azt mégse…
Már nem bírom nézni ezt a kínlódást, ezért segítek… Regisztráltam a fenti nick-kel.
:):):) Tudok olvasni is, keresni is…..
És nem a szexnekeden kerestelek….
Nem szoktam kamuzni, amit feljebb is leirtam hogy mit, merre kerestem, az úgy is volt……
Merlin: mi még tudjuk, kik vagyunk, de te is? :) Amúgy pedig ez mindössze annyit jelent, hogy mi tudunk keresni – veled ellentétben :)
kicsi N?: gondolod, hogy most már megtalál? :)
Bagoly….
Ne bosszantsál mán léccike hülyeséggel…
Bagoly igazad volt…….
# bagoly üzenete:
2009. August 31. 22:34
Netuddki: Egy hónap még nem jelent semmit… Térjünk vissza rá úgy fél év múlva…
Ettől függetlenül sok sikert :)
Két hónap se jelent semmit…….
Basszus……
Permanencia….. visszaolvastam az eddigi mindenféléket…..
De ha most meg mersz szólalni, vereckéig zavarlak !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
permanencia üzenete:
2009. September 21. 23:58
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
No, cristálosodik már?
MEG NE SZÓLALJ, ÉS MÉG RÖHÖGNI SE MERJ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Merlin
Belefáradtam a reszketésbe.
Nincs min nevetnem, Te bajod, ha nem figyelsz :)
?ruld már el légyszi’, mit akarsz állandóan Vereckével?
Permanencia…
:) Látom kezdel betörni… vagy beletörődni??? :-))))))))))))))
Semmit……. ez jutott eszembe… Meg veresegyház az túl közel van, lett volna… :)
megszeretnem nezni a jatekokat
sziasztok