Olvasói levél – Ismerkedési stratégiák

Milyen alapvetô hibákat követhetünk el az elsô találkozások alkalmával? Sokat számít az elsô benyomás – sôt, nem túlzás azt mondani, hogy eldönt mindent, így közel sem mindegy, hogyan is tudunk és akarunk viselkedni, amikor találkozunk partnerjelöltünkkel.  Szeretnénk jó érzéseket kelteni benne, elnyerni bizalmát és érdeklôdését. Ehhez bizony nem árt kissé kontrollálni viselkedésünket – nem megjátszani magunkat, csak odafigyelni! Errôl írt pár gondolatot Sagittar:

Felvetülhet egy jó kérdés, ha párkapcsolatot építünk, hogy miért a “rossz” viselkedés a vonzó a hölgyek számára? A kedves, érzékeny, őszinte közeledés többnyire nekem se jött be, sőt szeretek kisérletezni és talán egy életre megtanultam, hogy lazán kell venni az ismerkedést). Próbálkozom különböző normák, módszerek szerint ismerkedni, viselkedni a randikon. Volt olyan lány, akihez kedvesen, ôrlődve, sokat kínlódva közeledtem, de olyan is, akihez lazán, könnyedén, játékként felfogva a dolgot és adott esetben olyan kérdéseket szegezve a lányoknak, amitől még jómagam is elpirultam …

Érdemes túlzottan kedvesnek, érzékenynek, sebezhetőnek mutatkozni az ismerkedés elején? Egyértelműen nem! És ezt azután még bátrabban merem állítani, hogy a páromat a legszokatlanabb, legextrémebb módon ismertem meg és sose gondoltam volna, hogy a tiszta, kendőzetlen, a szexualitásra gyakran utaló magatartás sokkal vonzóbb lehet, mint a romantikus, ideális szerelmet kereső, kedves férfi képe. Nálam amúgy ez a viselkedésmód-váltás nem szándékos. Van olyan lány, akihez igy állok, van akihez úgy, függ ez a személytől, a kapcsolatfelvétel módjától, a szimatomtól, a hangulatomtól….

Nem bíztatnék senkit sem arra, hogy játsza meg magát (sőt tilos is), ha ismerkedne. A legnagyobb hiba, ha nem önmagunkat adjuk. Ez közhelyként hathat, de tény, hogy így van. Magunkat kell adnunk, de az, ami belőlünk jön, folyamatosan meg kell hogy újuljon és flexibilisen, alkalmazkodóan kell viselkednünk a különböző helyzetekben, különböző lányoknál és tilos a görcsös, “túl kedves”, túlzottan ragaszkodó, a hölgy számára is fojtó magatartás.  A végcél persze az, hogy megfogjuk és megtartsuk az ideális nőt, de ehhez sajna kell pár hét “játék”, de ez a játék nem kell, sőt nem szabad, hogy erôltetett legyen. Egyszerűen csak meg kell tanulnunk játszani és  lazán, görcsök nélkül kell tudnunk ismerkedni. Nincsenek szabályok, ösztönösen kell viselkedni, de talán a statisztika, a hölgyek túlnyomó többségének a reakciója már irányt mutathat arra vonatkozóan, hogy mi kecsegtet nagyobb sikerrel és mi jelent nagyobb valószínűség szerint kudarcot.

Az ismerkedés első pár hetében nem szabad kiadni magunkat. A szilárd, elszánt, makacs férfi képe a vonzó, aki nem tudja mit akar, megközelithetetlen, elérhetetlen és bizonytalan. Ha a lány annyira vonzó, hogy a nadrágunkat kismama ruhára kéne cserélni ahhoz hogy ne repedjen el, ha ránézünk még ekkor se szabad kiadni magunkat és a hölgy számára egyértelművé tenni, hogy nagyon tetszik nekünk. A csendes, higgadt bizonytalanságot kell mutatni, finoman jelezve, hogy a hölgy szimpatikus és szeretnék vele sokat beszélgetni, ismerkedni. Ez az első 2 randin ideális recept. Érdemes az első két alkalommal meggyőződni róla, hogy a vonzalom kölcsönös-e, általában erre a hölgyek maguktól adnak választ.

Az első két találkozó után már új fejezet következik. Itt még szintén nem szabad kimutatni az érzelmeket. Ehelyett célszerű merészen, de NEM SZEMTELENÜL viselkednünk. Itt már felmerülhet egy-két olyan kérdés, amely pl. hölgy szexuális szokására vonatkozik. Utalhatunk rá finoman, hogy az orális szex mely válfajait szeretjük és jelezhetjük, hogy ha ez nekik nem megy olyan szinten, ahogy szeretjük, szívesen vetjük alá többhetes kurzusnak. :) (Remélem, a barátnőm nem talál rá a blogra:) )

Lehet, hogy ez szemtelennek tűnik és valószinű, hogy sok hölgy most azt gondolja, hogy ez milyen arcátlan viselkedés, de nekik jelzem, hogy én ezzel pontosan tisztában vagyok. (De élvezem, ha ilyen lehetek, szeretek egy lányt zavarba hozni, szeretem ha egy nő elpirul, szeretem érezni, hogy nyert helyzetem van, szeretem a pszichikai fölényt és s a nők is szeretik érezni az alárendeltséget) Ezzel a szélsőséges (bár általam újabban gyakran alkalmazott) példával csak azt akartam szemléltetni, hogy a kedves jófiú képe csak ritkán vonzó. Kipróbálva mindkét szerepet, állítom, hogy érdemes bátran viselkedni.

Nyilván ez önmagában édes kevés, sőt, szinte semmi. Először is a legfontosabb a vonzó megjelenés, igényesség, ápoltság, stb. Tehát alapszinten tetszenünk kell, nyilván ez a legfontosabb és erröl nem szabad megfeledkezni és még véletlenül sem szabad azt mutatni, hogy odavagyunk, szívünk szerint felvásárolnánk a föld összes vörös rózsáját, csakhogy egy virtuális kosárkában elédobjuk.

Viszont azt már kevesen gondolnák szerintem, hogy a pimaszság, csipkelődés, az időnként elejtett szexuális utalás, finom gonoszkodás, magabiztos piszkálódás megnövelheti az esélyünket egy nőnél: de kizárólag ha intelligensen, okosan, az arányokat megfelelően eltalálva visszük véghez! Az uralkodó, magabiztos, pimasz nem tévesztendő össze a primitív, buta, idétlen viselkedéssel.

Ha már egyértelmű a pozíciónk egy nőnél, kialakult az, aminek ki kell, akkor onnantól már fontosak az őszinte gesztusok, az udvarlás, a kedvesség, a virágok, a bókok, de azt sem szabad túlzásba vinni.

Van sok-sok kivétel, sőt minden ismerkedés más és más, sőt természetes, hogy nem is lehet általános recept a sikerhez. Ezért is tettem hozzá, hogy a férfi alapból legyen ápolt, legyen életcélja, lehessen rá építeni, támaszként szolgáljon, hisz a siker kulcsa biztosan nem az önmarcangolás, tépelődés (bújkálás a fedezék mögött), hanem a sok-sok személyes tapasztalat (nyílt csata a fronton). Ez amit leírtam, csak egy aprócska adalék az esetleges sikerhez.

Furcsa dolog ez, lehet hogy sokan úgy fogják gondolni hogy teljesen fölösleges volt ezt megírnom, – hisz mindenki számára evidensek -, de számomra nem volt természetes és visszaemlékezve az elmúlt évekre, bizony a kudarcaimat is e szabályok be nem tartása eredményezte…

A férfiakkal szemben támasztott elvárások mellett fontosak a mi elvárásaink is, tehát csak olyan hölgyre szabad pazarolni az energiánkat, aki megfelel a SAJ?T elvárásainknak!

Fontos hogy általában csak annyit várhatunk el a másiktól, amennyit mi is tudunk “hozni”. Sokan esnek abba a hatalmas csapdába, hogy olyan nőt (vagy férfit) tűznek ki célként, ami nem reális az ő számukra. Hallottam már olyan igénylistát ápolatlan, csúnya nőktől, hogy az angol királynő is beleszédülne és az ellenkező oldalon meg sok férfi várja az álomnőt, miközben koszos a cipője, büdös a szája, földig lóg zsírosan a haja, és ez persze csak a külcsíny. Mindenki próbálja kihozni a maximumot magából. Nem az a fontos, hogy adonisznak, vagy miss hungary-nek szülessünk (bár mindenki csecsemőnek születik:D ), hanem az, hogy a lehetőségekhez képest maximumot hozzuk ki magunkból. Ez megint apróságnak tűnik, de közben ha belegondolunk, nagyon gyakori problémával állunk szemben. Hány nőnek és férfinek kéne ezt tudomásul vennie, hogyha a randin egy igénytelen külsejű, a saját életét elhanyagoló, szüleivel, rokonaival viharos kapcsolatot ápoló, céltalan nő közli – “neki fontos hogy a párja cégvezető legyen, vagy legalább legyen Xy cm magas, izmos, szeresse a családját, a gyerekeket” -, akkor először magába és magára kellene néznie!

Annyit várjunk el másoktól, amennyit mi is tudunk adni, külsőleg, belsőleg egyaránt. Ha ez működne, kevesebb magányos ember lenne.

Persze, minél többet elérünk, minél komolyabb elvárásaink lehetnek a másik nemmel szemben, annál nehezebb a megfelelő személyt megtalálni és ez újabb és újabb problémákat vet fel, de ez már egy emelt szintű tanfolyam keretében sajátítható csak el. Jelentkezni lehet nálam:)

Category: Olvasói levél
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
144 Responses
  1. Merlin üzenete:

    Permanencia….

    Ezenkivül meg ahogyan dumálgatunk itt egymással, azt lehet épitő célzattal is felfogni mások számára, de inkább ne ide ezt…. Ez túllóg a topic, és a blogolás közhasznúságán….

  2. permanencia üzenete:

    Merlin

    Közhasznú micsoda??
    Mi lóg? hova?
    Te már megint félreértettél valamit!

    Semmi olyat nem írtam, ami ne lehetne publikus.
    Az udvarlás pedig nem tartozik az elfoglaltságaim közé.

  3. Merlin üzenete:

    :):) Örülök hogy most már végre megértsük egymást….

    Úgyhogy, nem lóg semmilyen közhasznú sehova…… nemérdekes permanencia…..

  4. permanencia üzenete:

    Köszönöm Merlin!

    Békejobbod jeléül abbahagyhatnád ezt a förtelmes helyes(?)írási stílust, mert csöppet sem humoros, én pedig (az undok, önző egoista) kifejezetten falramászok tőle.
    Amilyen figyelmes vagy, ennyit szívesen megteszel a kedvemért :)

  5. Merlin üzenete:

    Kedves permanencia….

    Örülök neki hogy ennyire fontos vagyok néked , hogy az istennek sem bírod abbahagyni…

  6. Marcsi üzenete:

    Kedves Permanencia és Merlin!

    Miért nem jöttök már össze olyan jókat veszekedtek mint egy pár,tele van szenvedélyel mindegyktek válasza a másik felé!

    Ember téged birlak jó a humorod !

    További jó vitát én élvezem! Üdv:Marcsi

  7. permanencia üzenete:

    Marcsi: a látszat MINDIG csal!
    Rosszul látod.
    Ami igazán lényeges, csak nagyítóval látszik.

  8. Marcsi üzenete:

    Kedves Permanencia!

    Te mindig mindent nagyítóval nézel? Tudod a nagyító csak kívülröl nagyítsa fel a hibákat,de mi van belül,azt mivel vizsgálod? Esetleg magadat is megszoktad nagyítóval nézni? Mert ezis lényeges sőt először ez a legfontossabb !

    Üdv:Marcsi

  9. permanencia üzenete:

    Marcsi

    Bizony. Még falak helyett is tükrök és nagyítók vannak körülöttem, bennem :)

  10. Marcsi üzenete:

    Ennek örülök ! és mit látsz a tükrökben? remélem szépeket!

    Üdv:Marcsi

  11. Marcsi üzenete:

    Kedves ittlévők!

    Tegnap véletlenül akadtam erre a blogra elolvastam a bejegyzéseket,és az én olvasatomban az jött le,hogy vita van (?dám és Éva) között,ami van mikor építő jellegü,de van mikor már csak hisztibe megy át mit szólnátok ahhoz ha a férfiak felé kérdést intéznénk ők meg öszintén válaszolnának rá hátha megismerjük egymás értékeit,és ők is vissza kérdeznének minket mi is őszintén válaszolnánk rá. Szeretnék akkor egypár kérdést feltenni nektek FÉFIAK!
    1. TUDJ?TOK A P?ROTOKNAK MI A KEDVENC VIR?GA?
    2. ZAVAR BENNETEKET,HA A P?ROTOK TÖBBET KERES MIND TI?
    3. MIÉRT GONDOLJ?TOK, HOGY NEKTEK KELL MINDENT MEGTEREMTENI,HA NEM ?GY VAN MIÉRT SÉRT?DTÖK MEG?
    4. ELFOGADJ?TOK,HOGY MI N?K KÖZBEN V?GYUNK NÉLKÜLETEK IS SZÓRAKOZNI? AMI NEM ARRÓL SZÓL,HOGY MEGCSALUNK BENNETEKET!
    5. MIT GONDOLTOK,HA NEKÜNK MAGASSABB ISKOL?NK VAN MINT A P?RUNKNAK EZ MIÉRT ZAVARÓ NEKTEK?
    6. MIT GONDOLTOK A ROMANTIK?RÓL,A CSÓKRÓL?
    Egyenlőre ennyi kérdésem lenne hozzátok FÉRFIAK várom az őszinte válaszotokat.Üdv:Marcsi

  12. ember üzenete:

    1. Nincs párom.
    2. 1. pont.
    3. Nem gondolom. (Szülni nem tudok.)
    4. El.
    5. Nem zavaró. (Örülök, hogy nem üres a feje.)
    6. Viktor Hugo: A nevető ember; Auguste Rodin: A csók (Nem dugunk, hanem szeretkezünk;
    Kell-e róla gondolkodni?)

    1. Miért nem akartok gyerekeket?
    2. Miért fontosabb az önmegvalósítás, mint az együttesség?
    3. Miért gondoljátok, hogy a problémák orvoslásának legfrappánsabb módja a faképnél hagyás?
    4. Elfogadjátok, hogy mi férfiak közben vágyunk nélkületek is szórakozni? Ami nem arról szól,
    hogy megcsalunk benneteket!
    5. Miért gondoljátok, hogy az élet egy permanens buli, csupa móka és kacagás, ahol is nincsen-
    nek nehéz időszakok?

  13. Marcsi üzenete:

    Szia Ember!

    1. nem az én asztalom,én 2 gyermeket szültem

    2. ha egy nő elkezd önmegvalósítani a kedves párja elakarja benne nyomni ,hogy neki ez ugyse sikerülhet,így egyedül marad ezen az úton és vagy visszafordul,vagy határozottan önmegvalósít,sajnos az együtteség kimarad (tisztelet a kivételnek)ez jó kérdés Ember!
    3. a problémák megoldásához kell az 50%-50% és ebböl lesz a 100% a faképnél hagyás szerintem se frappáns,de ha valami már nem mülödik ki kell mondani és békében elválni!
    4. én el
    5. ezt én nem gondolom,viszont ha egy párkapcsolatban ádám és éva összefog akkor a nehéz időszakok akár móka és kacagássá alakulhatnak.
    6. Jó válasz ember!
    Köszönöm a hozzászólásod igaz több FÉRFIRA SZ?M?TOTTAM!

    ÜDV:Marcsi

  14. permanencia üzenete:

    ember

    1. Van aki akar. Én is szültem.
    2. Az együttesség segíti a kibontakozást.
    3. Ian Stewart-Vann Joines: A TA – MA
    4. Ismerek egy (több) házaspárt, 30 éve a nap 24 órájából 24-et töltenek együtt. Egyetlen önálló gondolatuk sincs. Belehalnék.
    5. Nem gondolom.

  15. Isti üzenete:

    permanencia:
    ember az első pontnál jelenidőre gondolt, vagyis: ma, a termékeny korú nők általában, valamilyen szörnyű oknál fogva azt hiszik, hogy az utódok és társ nélküli önmegvalósítás az életfeladatuk, óriási tisztelet a szerencsés kivételeknek!

    Marcsi: “2. ha egy nő elkezd önmegvalósítani a kedves párja elakarja benne nyomni ,hogy neki ez ugyse sikerülhet,így egyedül marad ezen az úton és vagy visszafordul,vagy határozottan önmegvalósít,sajnos az együtteség kimarad (tisztelet a kivételnek)”
    A kivételeket inkább sajnáld!
    “6. MIT GONDOLTOK A ROMANTIK?RÓL,A CSÓKRÓL?”
    Ez egy olyan – cseles :-/ – tesztkérdés, amely a mit sem sejtő férfi delikvensnek eleve rossz választ sugall, így szerintem inkorrekt, még akkor is, ha a tesztet egyedül – és emberesen – kitöltő ember ezen átlépett.

    Admin: tudom, hogy az oldalfejlesztés lezárult, de a betűket – ha ekkorák maradnak – nemsokára nagyítóval kell nézzük.
    Isti

  16. Marcsi üzenete:

    Isti!
    Miért érzed azt ,hogy a 6.kérdés inkorrekt a romantika és a csók fontos nekünk és semmi csel nincs a kérdésben.Te talán nem romantikázol és csókolsz? Erre van jó válasz.
    Üdv:Marcsi

  17. kicsi N? üzenete:

    Ember, Isti:

    „1. Miért nem akartok gyerekeket?
    2. Miért fontosabb az önmegvalósítás, mint az együttesség??
    Erre a két pontra együtt válaszolnék. Véleményem szubjektív így nem feltétlen mérvadó. A kérdés, mint Isti is felvetette, a mai még termékeny körű nőkhöz szól inkább. Sajnos látják anyjuk, ismerőseik életében, hogy aki szül – sajnos sok esetben – egyedül marad ilyen-olyan okból, rendszerint egy fizetéssel. Mielőtt leharapnátok a fejem nem „minden esetet? írtam. Akkor pedig már gyerek mellett újra kezdeni, a padlóról felállni alapok nélkül igen nehéz!!! A becsületszóra adni pedig nem lehet… Itt mindenki saját véleménnyel tud előhozakodni. Én annak idején adtam a „becsületszóra? az együttességgel kezdtem, a gyerekszülés helyett abba kellett hagynom a főiskolát, mert az előtte beígért segítség elmaradt és mi van most? A padlóról kellett felállnom 3 gyerekkel, egy fizetéssel, albérletben. Mivel most sűrűn járok ügyvédhez, tudom, hogy nem vagyok egyedül ebben a cipőben. Nem panasznak szánom, csak tényként közlöm.
    „3. Miért gondoljátok, hogy a problémák orvoslásának legfrappánsabb módja a faképnél hagyás??
    Nem gondolnám, de ha valamit több éven keresztül nem lehet orvosolni, vagy újabb és újabb gondok kreálódnak helyette, mindenkinek jobb megadni egy új, más élet lehetőségét, mielőtt rá megy az életük.
    „4. Elfogadjátok, hogy mi férfiak közben vágyunk nélkületek is szórakozni? Ami nem arról szól,
    hogy megcsalunk benneteket!?
    El, de ez ne merüljön ki abban, hogy CSAK nélkülünk…
    „5. Miért gondoljátok, hogy az élet egy permanens buli, csupa móka és kacagás, ahol is nincsen-
    nek nehéz időszakok??
    Az élet nem egy permanens buli, de vidámsággal, jókedvvel könnyebben viselhető el minden. És ezt most tudom csak igazán, ezt is konkrét tapasztalat. Inkább nevetek, mint sírok. Bár néha azt is megteszem, jólesik és addig is „méregtelenítek?. :-)
    További szép napot nektek!

  18. kicsi N? üzenete:

    Bocs, elírtam, termékeny korú lenne a 4. sor vége.

    Úgy látszik, még nem gyógyultam meg egészen :-)

  19. permanencia üzenete:

    Szia Isti!
    Azt nem tudom, hogy ember mire gondolt, én alapból nagyon ódzkodom az általánosítástól.
    Azt kellett volna írnom, hogy „nem tudom?.
    Úgy vélem, a kérdés megválaszolására azok illetékesek, akik nem akarnak gyerekeket. Lehet, a valódi okot még ők sem tudják, de az is lehet, hogy egyszerűen másképp gondolkodnak családról, kapcsolódásokról, gyerekről, mindenről. Más értékrend alapján rendezik be az életüket és az elképzelt jövőt mint azok, akik akarnak gyereket.
    Sztem az egymást – és nem saját érdekeiket – szerető emberek között ez a kérdés fel sem merül, ha mégis, akkor már az eleje sem volt igaz.

    Marcsi kérdései nem tesztkérdések: egyenesek, megválaszolhatók.
    Miért gondolod, hogy „eleve rossz választ sugall? a 6. kérdése?
    Kedvet kaptam a kérdésekhez, talán van kedvetek játszani, nemtől függetlenül:

    Kezdetleges alternatív reglap: Totáltutitárs

    1.Kockára, vagy csíkokra?
    2. Mi a véleményed az exedről tőmondatban?
    3. Mit vennél a piacon csütörtökön?
    4. Praktikus-e a villanyírógép? (Bükki bennfentesek a kérdés alól felmentve :)
    5. Kívülről, belül, kitámasztva, vagy apródonként?
    6. Van-e nyitva gyógyszertár meccs/fodrász közben, ha a párodnak fáj a feje?
    7. Hány párja van egy zokninak?
    8. Kicsi-e, ami apró?
    9. Hangzavart? Azt, ha…

  20. permanencia üzenete:

    A kérdésekre az a jó válasz, amit a kérdés feltevője kedvezőnek tart :)

  21. ember üzenete:

    1. A sorrend mindegy.
    2. Volt.
    3. Sütőtököt.
    4. Elektromos.
    5. Ömlesztve.
    6. Puszi a főre.
    7. Akárhány.
    8. A jóból keveset adnak.
    9. akarsz

    Játszani jó!

  22. ember üzenete:

    Még ilyet! Akkor szégyeld magad!

  23. ember üzenete:

    A hölgyeknek köszönet a válaszokért!

  24. permanencia üzenete:

    Nem szégyellem :)
    A kérdések filozófikusak és személyreszabottak.
    Erről szól a társkeresés, vagy nem?
    Kinek-kinek referenciakerete szerint.
    Csak jó válaszok lehetségesek.

  25. Marcsi üzenete:

    Kedves Mindenki!

    6.kérdésre még csak ember válaszolt,mi van talán kényes a kérdés? A kérdések nem tesztek drága fiúk hanem egyszerű kérdés amit a nők bármikor feltehetnek!Kérdezzetek ti is minket,vagy nem vagytok kíváncsiak az évákra?

  26. Isti üzenete:

    Marcsi:
    csak én hiszem azt, hogy ez egy nagybetűs elváráslista? :-)
    Ha az, akkor szerintem a helyén van.

    permanencia: villanyírógépet sosem használtam, de aki igen, annak – ahogy láttam – megkönnyítette az életét. Akkor az most praktikus? Avagy egyszerűen csak villany?
    (Ehhez még fel kell nőjek! :-)
    Isti

  27. Isti üzenete:

    Marcsi, beelőztél.
    6. kérdés: kérdés?
    Isti

  28. ember üzenete:

    “Fölsír a hat, de mire mégy? A hetedik te magad légy!”

  29. Tentotta üzenete:

    A hetedik ,te magad légy!!!!!!!!

  30. Tentotta üzenete:

    Ehhh…

    A hetedik Te magad légy…..

  31. ember üzenete:

    Van rá egy pezsgőd? Száraz legyen!

  32. Tentotta üzenete:

    Mint a fájdalom???!!!

  33. Marcsi üzenete:

    Isti
    GRATUL?LOK!

  34. bagoly üzenete:

    1.Kockára, vagy csíkokra?

    Torta: 6 szelet, vagy 12?

    2. Mi a véleményed az exedről tőmondatban?

    Melyikről?

    3. Mit vennél a piacon csütörtökön?

    Csütörtökön nincs piac (nálunk).

    4. Praktikus-e a villanyírógép? (Bükki bennfentesek a kérdés alól felmentve :)

    Nem :)

    5. Kívülről, belül, kitámasztva, vagy apródonként?

    Honnan nézve?

    6. Van-e nyitva gyógyszertár meccs/fodrász közben, ha a párodnak fáj a feje?

    A gyógyszertár nyitvatartása nem a fejfájástól, meccstől/fodrásztól függ.

    7. Hány párja van egy zokninak?

    Amennyit akarsz.

    8. Kicsi-e, ami apró?

    Nem. Apró.

    9. Hangzavart? Azt, ha…

    …itt az ideje.

  35. bagoly üzenete:

    Marcsi: a kérdéseidre a válaszom így egyben: minden a partnertől függ…

  36. Marcsi üzenete:

    Bagoly

    itt van az ,hogy egyensúlyt tudni kell tartani ez a legszebb egy kapcsolatban és a legnehezebb,de nem lehetetlen az adás-kapás törvénye ami egyensúlyba tud hozni két embert,és az elfogadás,de még sok apró összetevője is van és ezeken is nagyon sok múlik mert ezek egy idő után összegződnek és átalakulnak pozitív érzésekké és ezekkel jutunk előre apró lépésenként sok türelemmel,megértéssel és elfogadással.
    permanencia drága nagyon egyoldalról figyeled az életet,nem kéne kinyitni magad és mást is beengedni?

  37. worker üzenete:

    …ez a cikk mennyire gáz. Nem különben a hozzászólások. Ilyenkor győződöm meg teljes bizonyossággal arról, hogy tökéletesen értelmetlen a netes párkeresés. Lúzer temető…

  38. permanencia üzenete:

    Marcsi: a jobb oldalról. Mindig. Semmi forgolódás :)

    Kedves bagoly!
    Köszönöm!
    A reglapod alapján remek srác vagy. A füled is rózsaszínű, nem tollas.
    Azonban jogtalan előny igénybevétele, hiba. Ezért hangszórót nem adhatok Neked, viszont megtisztelő lenne számomra, ha elfogadnád a barátságomat!

  39. Marcsi üzenete:

    Worker
    melyik cikk gáz? mert van egypár írás az oldalon! ha számodra értelmetlen a netes párkeresés keress élőben és ne lúzerezzél te senkit nem ismersz minket és el se olvastad az összes hozzászólást,ebben biztos vagyok!Mekkora arc benéz ide és kritizál!!

  40. Isti üzenete:

    worker: felejtsd el ezt a traumát, a munka is segít!
    Csak pozitívan!

  41. Vera üzenete:

    Kedves Mindenki!

    Elkezdtem olvasni a hozzászólásokat. Szeptember tizenvalahanyadiki dátum utániakat már csak átfutóan, mert kicsit kezdett zsongani a fejem a sok információtól. Abszolút alkalmatlan vagyok a vitára, mivel szinte minden hozzászólásban látok olyasmit, amit magam is úgy vélek. Szerintem pont az a jó bennünk, hogy különbözőek vagyunk, mindenkinek más kell, beleértve ebbe a társat is. Régen rossz volna, ha minden férfinak egy nő, és minden nőnek egy férfi kellene. Ami az én ízlésemet illeti, nekem pl. szimpatikus Géééé profilja, őt szívesen megismerném.:) Mindenkinek sok sikert:

    Vera

  42. Merlin üzenete:

    Worker….

    Ha arra gondolsz, hogy sok szó közt elvész az igazság, akkor tökéletesen igazad van….. :):)

  43. She üzenete:

    Örömmel látom megint egy olyan blogot olvasok ahol van Merlin és Vera :-D

    Azt gondolom h a leírtakat olvasva már nem igazán tudok mit írni a problémára.

  44. 84 üzenete:

    “…a tiszta, kendőzetlen, a szexualitásra gyakran utaló magatartás sokkal vonzóbb lehet, mint a romantikus, ideális szerelmet kereső, kedves férfi képe.”

    Már akinek!
    Én személy szerint az ilyen férfiakat szoktam visszaküldeni oda, ahová egyáltalán nem akarnának menni…
    Lehet, hogy az ilyen viselkedéssel tényleg könnyű megszerezni egy nőt (ha tényleg olyan hülye, hogy hagyja…) de kíváncsi volnék, hogy az ilyen kapcsolatok hosszútávon vajon működnek-e…
    (Kérdeztem embereket, eddig úgy tapasztaltam, hogy nem igazán…)

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: