Rohanás, egy-másfél órás randik, amelyek alatt ki kell derülnie, hogy pontosan milyen ember is a másik, hozza-e azokat a kritériumokat, amelyeket elvárunk az igazitól, azonos szándékok vezetnek-e minket,hogy egyáltalán képes-e kiváltani bármiféle érzést belőlünk?! Lehetséges-e ez avagy inkább kudarcot hordoz magában ez a forma? Az alábbi olvasói levél szerint ez inkább lehetetlen…

Saját sztorimat szeretném megosztani veletek. Nem mondhatni, hogy a mostani időszakomat megelőzően bármikor is problémám volt a kommunikációval. 
Úgy 2 éve dolgozom egy munkakörben, ahol napi szinten a Kollégákkal kb. 1 órát szükséges kommunikálnom, a fennmaradó időben inkább különböző “magányos tevékenységet” folytatok (adatbázisokban turkálok, agyalok). Mivel eléggé le vagyok terhelve, így a napi 30 perces ebédidőmben szoktam lelki életet élni pár emberrel. Otthon, a fiammal szoktunk beszélgetni, de ez teljesen más típusú (6 éves), a barátaimhoz ragaszkodom, de csak havi szinten tudunk össze futni. 
Hogy ez mit eredményezett?! Mára nagyon jó gondolkodó, szótlan, magányos farkas lett belőlem. A fősulin több tanárom is indítványozta, menjek kommunikáció szakra, mert a vizsgán nagyon jól kidumáltam magam (hogy mennyire nem készültem, az már botrányos volt…).
Mára eljutottam egy olyan szintre, ha oda jön hozzám egy tetszetős / kedves hímnemű egyed gondoltaim százával vannak, de beszélgetni igen nehezen tudok. Ez mit eredményez?! Aki nem ismer egy kicsit közelebbről, annak egy “buta szőke” vagyok. Igen, én magam is tudom, hogy így azért elég nehéz bárkit is találni. Ezzel csak azt akartam elmondani, néha több időt szükséges szánni valakire.  Saját tapasztalat, a párkapcsolatosdi terén is sokan úgy rohannak, mintha ezért díj járna.

Továbbra is várom az olvasói leveleket a [email protected] címre.