Béla álnevű lány olvasóm és rendszeres hozzászólóm most ismét jelentkezett és leÃrta a nemrégiben megesett kalandját. Tanulsága a férfiak számára is van – méghozzá elég fontos! Figyeljünk oda mit mond a másik oldal és ha nagyon ragaszkodik a “nem”-hez, hát lépjünk (akár le)  – a saját érdekünkben!
Szokták mondani, hogy a nÅ‘k egy része hajlamos már az elsÅ‘ randin fejben megvarrni az esküvÅ‘i ruhát. Az alábbi történet álljon annak bizonyÃtékául, hogy erre nem csak nÅ‘k képesek…
Jópár hónappal ezelÅ‘tt lett vége egy – az én fejemben legalábbis – szépnek ÃgérkezÅ‘ kapcsolatomnak, ami a lelkivilágomra meg is tette a hatását, pár hét összeomlás. Ebben a se enni, se aludni nem tudok fázisban már annyira kikészültem az önsorsrontó gondolatoktól, hogy kÃnomban beregisztráltam az elsÅ‘ szembejövÅ‘ társkeresÅ‘re, mégpedig azzal a „nemesâ€? céllal, hogy én bizony randizni fogok. A cél rettentÅ‘ egyszerű volt: addig is emberi arcot látok és valami elvonja a figyelmemet. Ã?gy különösebb elvárásokat se állÃtottam fel, aki elsÅ‘nek szembejön. Jött is, találkoztunk is. Én, lelkiállapotomra tekintettel inkább hasonlÃtottam egy auschwitzi menekültre, mint nÅ‘re, belül pedig maga a nagybetűs KÃ?OSZ volt, jó adag keserűséggel és fájdalommal átitatva. Nem is érdekelt, találkozunk-e még, ki az illetÅ‘, egy óra figyelemelterelést akartam, ennyi. Rögtön borÃtottam szakÃtásom fájdalmas részleteit. Urak, mindenki tegye a szÃvére a kezét, ugye ez az a pillanat, amikor egy laza mozdulattal a randipartner arcába löttyintitek a kávét és távoztok… Å? maradt és csillogó szemmel hallgatott. Maga Teréz Apu.
Elhatározta, hogy megment. Majd’ mindennap jött értem, elvitt enni, és ha két falatot is, de ételt tukmált belém. (Az akkori 44 kg-ommal tényleg ijesztÅ‘en néztem ki, az anyagcserém szerintem kétezres fordulatszámon pörgött a stressz miatt…) Majd jöttek a finom próbálkozások, hogy mi lenne ha… Mondtam, hogy semmi, nem érzek vonzalmat, meg amúgy is újra kell épÃtenem magam belülrÅ‘l, mert bizony egy elefánt járt a porcelánboltban és a biztosÃtó nem akarja térÃteni a káromat. Ennek ellenére rendületlenül ostromolt, smsek, telefonhÃvások és minden egyéb lehetséges kommunikációs csatornán biztosÃtott rajongásáról.Telt-múlt az idÅ‘, picit csappant hévvel, de töretlenül próbálkozott és ha megeresztettem egy-egy kényszeredett mosolyt, már örömtáncot járt. Én szimplán nem értettem az egészet, mert tényleg a lehetÅ‘ legrosszabb oldalamat ismerte meg.
Majd pár héttel ezelÅ‘tt, a folyamatos magánéleti zsákutcák után valami elpattant bennem és vérben forgó szemekkel kézbe vettem a dugóhúzót, azzal a szándékkal, hogy most nagyon össze fogok barátkozni egy üveg borral. Az ismerkedés jól sikerült, pláne mivel ritkán iszom alkoholt, nagyot ütött. Bizonyos mennyiség után kitört rajtam a telefonitisz és elkezdtem a telefonomban található neveket sms-ekkel és hÃvásokkal bombázni (hÃvásoknál némi hátrányt jelentett az egyre hanyatló beszédkészségem…). Sajnos a szórásba Å‘ is bekerült. Mikor részleteztem világfájdalmamat, hajnali kettÅ‘kor, tÅ‘lem 50 km-re bepattant a kocsijába és átjött megmenteni a lelkemet.
Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag úgy gondolta, hogy jelen helyzetben a legjobb ajándék egy üveg bor lesz. Én már annyira benne voltam az ismerkedésbe, hogy ha egy pohár benzint hoz, szerintem azt is kérdés nélkül megittam volna.
Most egy kis matematika következik. Hónapok óta epekedő férfiember + nagyon nagyon nagyon nagyon sok bor= ………………
Igen, a matematika szabályai itt is érvényesültek. Másnap reggel persze jött a tejóistenmiafenétcsináltamkiezittmellettem érzés.
A történetbe még azt a csavart beszúrnám, hogy épp volt egy barátnÅ‘je, akibe saját bevallása szerint szerelmes volt. De a jelek szerint ez akkor nem különösebben zavarta, reggel már belém volt szerelmes. Egy-két napig még próbáltam magammal egyeztetni a történteket. Amikor legközelebb átjött, felmerült részérÅ‘l a kérdés, hogy akkor mi most hogy is állunk. Mondtam, hogy részemrÅ‘l tökéletesen megfelel ez a laza, semmilyen kapcsolat, per pillanat nincs igényem többre, azt csinál, amit akar, annyi kitétellel, hogy vÃrusok és egyéb élÅ‘sködÅ‘k nincsenek szÃvesen látva, úgyhogy ezt oldja meg a megfelelÅ‘ módon. Nem nagy örömmel, de látszólag elfogadta.
Pár nappal később békésen játszunk az ördög bibliájával, amikor a kedvenc országom egyik zenéje megszólalt a rádióban. Félhangosan megjegyeztem, hogy legyen már végre meg a diplomám és azonnal megyek ki legalább egy fél évre. (nyelvtanulás, meg egyeltalán ottlevés ) Azonnali reakció a részéről: „…és ha visszajöttél, megkérem a kezed!� Először vigyorogva rápillantottam, hogy de jó vicc volt, de amikor megláttam a cseppet se viccelődős arckifejezését, keresztbeakadt a torkomon a falat.
Miután belenéztem a fulladásos halál torkába, egyet nem értek csak… ha elmondtam a saját hozzáállásomat a dolgokhoz, miért kell a következő 20 évünket megtervezni?
Az elmúlt pár évemre-hónapomra visszatekintve, azt hiszem az az állapot állandósult, amit a közgazdászok úgy hÃvnak, hogy a kereslet és a kÃnálat sosem találkozik…
Továbbra is várom az olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu cÃmre!