Olvasói levél – Társkereső pasik kategóriái
Ma kaptam ezt a nagyon érdekes, humoros és egyes kijelentéseivel kegyetlenül találó levelet, (a minél nehezebb beazonosíthatóság véget hívjuk a hölgyet (saját kérésére! :-) ) Bélának) – amit mindenféleképp – az írónőjének engedélyével természetesen – közzé szeretnék tenni, hiszen a férfiaknak újra – vagy még mindig – meg kell tanulniuk a randizás, udvarlás és széptevés művészetét ill. nem ártana – ezen görbe tükör segítségével – egy kis önismeretre szert tenni, hogy önkritikát gyakorolva ne folyton a csajokban keressék a hibát és a kudarc okát!
Véletlenül keveredtem a blogodra – aztán jól ott is ragadtam :) Mintha a saját élményeim férfiverzióját olvasnám… A saját fejben hozzátett kommentárokkal :)
Jó két hete ismét töményen a netes társkeresés bugyraiba vetettem magam és sok történet visszaköszönt az oldaladról. Régebben is, ha éppen szingliként tengettem az életemet, akkor is a netes társkeresőkhöz fordultam – hát nagyon vegyesek a tapasztalataim. Lassan már a kategóriák is kezdenek körvonalazódni a fejemben. Amúgy a teljesen rendes, normális kategóriától a "vigye már valaki vissza Lipótra léccciiii"-ig szinte mindennel találkoztam. Pillanatnyilag loveboxon töltök több időt, így arról tudok nyilatkozni, de szerintem nagyjából – némileg karikírozva – ráilleszthető a többi site-ra is.

1. Ne a pénzemért szeress! – ők azok, akik hosszasan lamentálnak, hogy mindenki csak a pénzükre hajt, majd egy sanda oldalpillantás a képeikre: a)BMW-re támaszkodik, b) öklömnyi fuxok lógnak a nyakában, c) egyértelműen luxusberendezéssel bíró lakás méregdrága kanapéján fényképezték le; illetve a luxuslakás közepén fekszik a BMW-n öklömnyi fuxokkal – bár ez valóban a ritkább verzió :)
2. Akit elhagytak – az adatlapján felsorolva, hogy milyen NE legyen a keresett célszemély, egyúttal hihetetlen pontos személyiségrajzot adva a "szemét, dög, stb" exről, akinek az elvesztését még mindig nem heverte ki.
3. A kétségbeesett – na ők a mindenre elszántak. Több okból is kerülhet valaki ebbe a kategóriába. Simán csak csúnya. Vagy járatlan a személyközi kommunikációban és ezt már ő maga is felfedezte. Vagy nemrég szakított és nagyon gyorsan keresi a "szőrit" a harapására. �?k azok, akik küldenek egy statit, és ha válaszol rá az ember, akkor átmennek kullancsba. Ha nem válaszolsz azonnal, követelőznek, számonkérnek. Hogy én éppen kivel vagyok és hol? Miért nem válaszoltam azonnal??? Tán van valakim?? Mert akkor jönnek és jól szétverik a pofáját… kérem szépen, ők építik ki a menekülési ösztönt az emberben.
4. Hazudozók, kalandorok, libidócsődörök – ebbe a kategóriába jön a kamuadatlap, illetve amikor a kedves delikvens nem érti, hogy miért vagyok azon megütközve, hogy az első randit a lakásomon tartsuk. (De tényleg, mi rossz van abban? Maximum feldarabol miután aláíratott velem egy papírt, hogy szabadon rendelkezhet a lakásom, jó állapotban levő belső szerveim és kedvenc háziállataim felett.) Ennek a "kultúráltabb" változatával is találkoztam már, aki a személyes randin kerek-perec közölte, hogy ő bizony megizélget mindenkit, aztán majd lassacskán talán dönt valamelyik mellett. Legalább őszinte volt és esélyt adott, hogy egy grimasz kíséretében megköszönjem az idejét és távozhassak.
5. A tétova – ezt a kategóriát nagyrészt a frissen – korán belelépve a házasság kötelékébe – elváltak teszik ki. Még fogalmuk sincs mit akarnak az élettől, de érzik, hogy egyedül nem jó. Na ők azok, akik hatszázszor tudtomra adják, hogy mennyire tetszem, de még azután se kérik el a számomat, hogy nyilvánvalóvá tettem, hogy szívesen találkoznék velük. Vagy ha valami csoda folytán össze is jön a randi, és még akkor is biztosítanak róla, hogy tetszem, tétovák maradnak, találkozgatunk, de nem lépnek semmit, és többnyire exfeleségről is többet esik szó a kelleténél….
 
 
Csak a sztorizgatás kedvéért néhány történet, ami hirtelen eszembe jut, ha másra nem, hát szórakoztatásra jó lesz. (Amikor megtörténtek, nem mindegyiken tudtam nevetni, némelyikhez kellett egy kis idő, hogy mosolyogni tudjak rajta…)
 
Lovebox, jó kiállású pasas, pár stati után átnyergeltünk msn-re. Néhány mondat után kezdett kibontakozni a teljes sötétség. Semmi gond nem volt a sráccal, csak nem a többlóerős verziót kapta a genetikai lottón agy néven. Bennem egyre inkább kezdett erősödni az érzés, hogy nem ő lesz a lelki társam, de már-már komikusnak ható "nem értem"-ek kezdték követni egymást. Nem volt szimpatikus – és isten lássa lelkemet, gonoszkodós hangulatban voltam – feltettem a nagy kérdést neki: "Mint kívülálló, mi a véleményed az intelligenciáról?" Itt hosszas csend következett. Tapintani lehetett a gondolkozás erejét. Majd felvillant a válasz néhány perc múlva: "ezt most nem értem…"
 
 
Évekkel ezelőtt találkoztam egy úrral. Vagy a fényképész volt nagyon ügyes, vagy a plasztikai sebész nagyon béna, de amikor rámköszönt a megbeszélt helyen, hát én istenemre mondom – megijedtem az arcától. De akkor már tisztességből végig kellett ülni a randit. Időközben kiderült, hogy alig pár hete vált el, még méregtől és keserűségtől fröcsögve tudott csak az exnejről – illetve semmi másról – beszélni. Kérdeztem, zavarja-e ha rágyújtok. Zavarta. Rágyújtottam. Majd’ egy doboz cigit elszívtam, reménykedve, hogy menekülőre fogja. Nem fogta. Három mondatnál többet biztos, hogy nem beszéltem, pedig jó két órát ültem vele. Sietve elköszöntem és fellélegeztem, hogy végre vége a rémálomnak. De nem ám… felhívott pár óra múlva. Én vagyok az a csodálatos, kedves, aranyos kis tündérke, akit egész életében keresett. Vettem egy mély levegőt és ami diplomáciát sikerült belepréselnem a közlendőmbe, azt belepréseltem és közöltem, hogy sajnos egyoldalú az érzése, én nem szeretnék többet találkozni. Kitalálod a végét? Igen, hetekig zaklatott telefonon, sms-ekkel, képtelen volt felfogni, hogy NEM.
 
Srác élőben, csakúgy, mint a fotóin, nagyon helyes. Jó humora van (gyengém), szép a mosolya. Beülünk egy kávéra. Eleinte egész jól alakult a beszélgetés, majd valahogy a lakhelyére terelődött a szó. Kiderült, hogy sok kisebbségi lakik arrafelé. Na egy dolog van, amire nagyon érzékeny vagyok – ha bárki vagy bármi ellen uszítva beszélnek, legyen az etnikum, vallás, politika, bármi. Itt jött a vehemens "dögölne meg az összes cigány", "gázkamrába az összes pontpontpont cigánnyal", stb. Finoman próbáltam jelezni, hogy nem értékelem a beszélgetésnek ezt a fonalát, de fittyet hányva rám, csak engedte kifelé a gőzt. Igen, gyalog mentem haza.
 
Az egyik legdurvább történet pár éve esett meg velem. A szóhasználatért előre is elnézést kérek, csak a pontos idézet kedvéért hagyom érintetlenül.
Delikvens egy jól szituált harmincas. Első randira egy méregdrága sportkocsival érkezik. Ilyet még soha nem láttam, bazári majom jelleggel megnéztem. Mentünk is egy kört. Az első tíz perc csodálkozás után már kiütköztek a negatívumok is, például eszméletlen kényelmetlen az ülése. Beültünk kávézni. Fickó ötpercenként az ablakhoz rohant, hogy nem lopták-e el a kocsiját. Következő randira egy másik méregdrága járgánnyal érkezett. Harmadik randira egy harmadikkal, a forgatókönyv – felugrálás, idegeskedés – ugyanaz volt. Kértem,hogy a negyedik randira szerezzen valami pórnépnek való autót, mert szépek, de elég nehézkes úgy beszélgetni, hogy ötpercenként a hátát látom csak. Szerzett egy "átlagautót". Viszont még a harmadik randin feltűnt, bár nem értek a kocsikhoz, hogy egy betű és sok szám a rendszáma mindegyiknek. Rákérdeztem, miért. Mert vámolás alatt vannak. �? meg autókereskedő. Nem volt nehéz rájönni,hogy a garázsból nyúlta az autókat egy-egy randi erejéig, egyik se a sajátja.
De a java még csak most jött. Ülünk az autóban és nagyjából a "nálatok is sokat esett ma?" izgalmi szinten beszélgetünk, amikor teljesen váratlanul felém fordul és blazírt arccal megkérdezi: "Leszopsz?" Itt kellett volna pofán vágni, de férfiasan bevallom, annyira meglepett és váratlanul ért a helyzet, hogy hirtelen egy "nem"-en kívül mást nem bírtam kinyögni, csak nagy kerek szemekkel néztem. "De legalább megfogod?" Itt már teljesen értetlenkedve (esküszöm már a rejtett kamerát is kerestem, hogy ez valami rossz vicc) csak egy még felháborodottabb nem-re telt tőlem. De nem adta fel: "De azért megnézed?" "DEHOGY nézem meg!!!" Rendben akkor várjak egy pillanatot, felhívja a haverját. Itt végképp elvesztettem a fonalat, ezután a szürreális epizód után mi van a haverral? Miért kell felhívni? "Még nem volt nő, aki nemet mondott volna nekem, muszáj Pistinek elmesélnem"
Ez volt az a pont, ahol visszatért a józan ítélőképességem és az ajtót bevágva gyalog mentem hazáig.
 
 
Category: Olvasói levél
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.