Olvasói levél

Béla nevű hölgy tollából:

Az utóbbi napokban elment a kedvem a társkeresők látogatásától, de tegnap nem tudtam aludni, gondoltam felnézek az egyikre, hátha van más insomniás is rajtam kívül. Az online listát nézegetve kiszúrtam egy pasit, írtam neki. Válaszolt. Első körben ugye mindenki meséljen magáról. Neki “értékrendje van” és ehhez tartja is magát! Hűűűű! Nekem meg két lábam és állok rajtuk. Kérem szépen, az “elveim vannak”, önmagában eléggé kevés. Mindenkinek vannak elvei. A kunszt abban rejlik, hogy melyek ezek. Másrészről aki folyamatosan hangoztatja őket és mögéjük bújik, annak nem életvezetése van, hanem….nem is tudom… pajzsa. Hiszek abban, hogy az embereket a tetteik határozzák meg. Ugye aki tudja, csinálja, aki nem, tanítja. (Mondom ezt én, amikor tanárként is dolgozom:) Mindegy, most a saját hátsómra is adtam egy pacsit :)) Ha valakinél fogytán a muníció, még mindig lehet vaktöltényeket durrogtatni szép szólamok formájában.

Következő levélben kérdezte mivel foglalkozom. Többek között most végzek a főiskolán, ahol “ilyenésilyen területre szakosodott közgazdász” feliratú diplomát osztogatnak. Utalva – a szerintem nem túl erős – képzési színvonalra, viccesen megjegyeztem,hogy annyira fogok a gazdasághoz érteni, hogy még az államháztartási hiány elemzése is meghaladná a képességeimet. (De írhattam volna bármilyen gazdasági jelenséget is.) Itt jött a nagy fordulópont. Nekem ugyen miért haladná meg a képességeimet? Majd hosszas leírás a jelenlegi kormány hanyag munkájáról, stb. Nem részletezem, mostanában hasonlókkal van tele a média és az utca. Említettem, hogy nagyon gyenge pontom mindenféle uszítás. Ad 1: társkeresésbe mi a fenének kell politikát belevinni? Ad 2: nem a jelenlegi politikai helyzetre utaltam, hanem viccből említettem egy jelenséget, ami egyébként is, kormánytól függetlenül létezett, létezik, létezni fog. Hogy ez jó vagy nem, azt pedig nem egy ismerkedő (potenciális későbbi partner kiválasztását célzó) levelezésben kellene kifejteni. De még ha valakinek van is ilyenről véleménye (nyomatékosítanám, hogy pártállástól függetlenül!!!), miért nem lehet annyit mondani, hogy “szerintem a jelenlegi helyzet jó/nem jó”. Pont. Lapozunk. De hogy fél oldal terjedelemben politikai cikket írni, tárkereső levélnek álcázva…. Rúgjon meg a ló, de én nem pártállás alapján válogatok. Mindenki oda szavaz, ahova akar. Abban az istenben hisz/ nem hisz, amiben akar. Meg én is. Ne ezen múljon már…
                
De még mindig nem tudom mit szeret a szabadidejében csinálni, milyen ETIKAI értékrendje van… Azt tudom, hogy van neki, de államtitokként kezeli a részleteket…
Lehet, hogy nekem is ezt kellene csinálnom :)) Nem teszek ki fényképet. Ha megkérdezik, milyen az alakom, megmondom hogy van. Szemem színe? Van neki színe! Hajam? Az is van ám! És ezt tessék elfogadni ellenkezés nélkül, mert én ilyen vagyok. Van alakom, szemem, hajam. Egye fene, akivel bizalmi viszonyba kerülök, annak elárulom, hogy lábam, karom és fülem is van. Mindegyikből pontosan kettő. De ez már csak a belső körnek jár :))

Más:
Msn, ma este:
            
X úr üzenete: Hol laksz?
Béla üzenete: Budapesten
X úr üzenete: Azon belűl?
X úr üzenete: Van még képed?
Béla üzenete: Nincs több
X úr üzenete: Mijen pasik jőnnek be nekked?
Béla üzenete: A jó helyesírásúak…

Mindig hangsúlyozom – tisztelt urak és hölgyek -, hogy a helyesírás alapvető, elengedhetetlen ezen a fórumon. A szellemi igénytelenség, képzetlenség, olvasatlanság, tájékozatlanság, fantáziátlanság jele, ha valaki alapvető hibákat vét. Hasonlóan durva, mintha koszos ruhában jelenne meg az illető a randin. Tessék egy kis időt rászánni és akár online szótárak segítségével ellenőrizni azokat a szavakat, amelyekben nem vagyunk biztosak! S ha valaki kettes volt magyar nyelvtanból, ne erőltesse a chat-et az élőszavas kommunikáció helyett, mert oly buktát szenved mint a fenti példa!

Várom az olvasói leveleket a netes társkeresési élményekről, véleményekről az parkeresoblog@parom.hu címre!

Category: Olvasói levél
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
19 Responses
  1. holvagyszerelem? üzenete:

    Kedves “Béla”!

    Nagyon jók az írásaid, élvezettel olvasom,ha szomi vagyok, egyből jókedvem lesz tőle…pedig lehet h el kéne keseredjek, mert nagyon rossz tapasztalataim vannak-eddig..
    No de nem adom fel! Fő az optimizmus!:) Max. idén is egyedül karácsonyozok, de ez már évek óta így megy-megszoktam…
    Lassan kezdem azt hinni, a hiba az én készülékemben van-ebben itt olvasó “kedves”fórumozó társak is besegítenek….senki se hibátlan, s makulátlan de azért…nem mindenáron!!! Én ezt vallom. csak hogy ne legyek egyedül, nem vagyok hajlandó semmiféle méltatlan kompromisszumra…na bumm! És akkor mi van???
    Kövezzenek meg, de kivárok…lehet életem végéig:)

  2. Ati üzenete:

    “Béla”!

    Hogy veled mindig ilyen dolgok történnek :D

  3. lonelyplanet üzenete:

    Hja, hogy én (is) már hány csetlapról szoktam le a primitív “politizálás” miatt!
    “Akinek nincs hivatala, ne foglakozzon a kormányzás dolgával” (Kung-ce, azaz Konfuciusz)… Lónli

  4. ATom üzenete:

    Kedves “Béla”!

    Ezek fizetett szövegek, írások? Na mindegy…

    Jó hejes… izé helyesírás, és még valami: FIGYELEM! Ha begépelek valamit, átolvasom még egyszer, és nem lesz a szövegben ilyen, mint a tijéd… tiédben: “Nekem ugyen miért haladná meg a képességeimet?”. Idézet Bálától (direkt elírás): “Tessék egy kis időt rászánni”.

    “Hogy veled mindig ilyen dolgok történnek” – ezért fizetett. De legalább mindig olvashatunk valamilyen bölcsességet, van tanulság, olyan “evés előtt moss fogat”, vagy “minden reggel kaksizz” minőségű. Valószínűleg Dr. Bélához a manuszhoz, a társkereső oldalakon magát nőként reklámozó házi pszihó…pszichológushoz van szerencsénk, aki iskolában tanulta, hogy a “hülye pasi” lelövéséhez milyen kacsasípot kell fújni, és ezt gyakorolja is; vicces, nem beteg! Aztán majd össze is jön belőle egy jó kis tanulmány.

    Egyébként meg tök igaz. Itt Magyarországon MINDENBE belekeverjük a politikát! “A szomszédnak MSZP-s korcsa van, látod?”. Nincs jó/rossz ember, szakember, művész, esemény, kezdeményezés, csak a 3-4 nagy párt zászlaja alatt masírozó arctalan masszák. Kell ez??? Jó ez???

    Tamás

  5. László üzenete:

    Hello Béla!

    Jó,igazad van,de mért nem lépsz tovább,mért ragadsz le,mi ebben az a nagy dolog,hogy találtál egy ilyen delikvenst? Ezer pasi van akit nem érdekel a politika vagy nem hozná ide. Akkor?

  6. EgyLány üzenete:

    Szia Béla!

    Nos,ami a sztorit illeti…nagyon jól megfogalmaztad az egész helyzetet és arra is jól rávilágítottál,hogy van,vannak olyan emberek,akikre a többség csak annyit mond TE JÓ ÉG!
    Na igen!
    Ezzel egyet értek,de hol marad a többi férfi,nő? Hol maradnak azok a személyek,akikkel öröm megismerkedni….???
    Vannak ugyanis ilyenek is!
    Tapasztalatból tudom,hogy nem csak negatív példákat lehet mutatni….
    A párom itt ismerkedtem meg és szerencsémre nekem ? a legjobb példa! :) Sokan írtak furcsa levelet és volt akinek igen…tényleg gondot okozott a nyelvtan,de Istenem,ha nem akarom,nem foglalkozom velük és kulturált ember módjára elutasítom…persze,ha nem ért valaki a szóból,akkor másként is lehet.Bár én az első verziót ajánlom és ha mégsem,akkor egyszerűen nem törődök az illetővel és akkor vége.
    Meg van a választásod,hogy azzal ismerkedj,akivel szeretnél,akinek esélyt szeretnél adni arra,hogy megmutassa magát ….ez nem csak virtuálisan működik így!
    Ami a László üzenetét illeti,nos teljesen egyet értek vele:”Mi ebben a nagy dolog..”Ezer pasi van…”

    TS.

  7. János üzenete:

    Bélácska!
    Mit iszo abbó a pohárból mán ,tán csak nem csatt.maszlag levet,hogy ennyi eszed van?
    A helyesírás is egy olyan tanult dolog mint sok más,persze jó ha megy ,de azért ebből végletes következketéseket levonni?Sztem sok jó helyesíró “fehérgalléros”sokkal rosszabb lehet mint a rosszabb írású de normális emberek.
    Egyébként egyetértek a fizetett házi pszihológus megnevezéssel Rólad,és nincs is ezzel baj.De az már igen h a minden havi ,nehezen megszült ,nyögvenyelős történeteid után sorjáznak a helyeslő női levelek,sűrű bólogatással,aztán meg mi bosszankodunk.Más nincs a tarsolyban?

  8. János üzenete:

    És még valami.Csak nehogy az írásaidtól szomik annyira depisek legyenek ,hogy aztán jöjjön az öngyi.

  9. Dezső üzenete:

    Érdekes, hogy mindig(szinte) csak a hülye pasikról szólnak a kis történetecskék. A hasonló képességű hölgyek merre vannak?Betegre nevetem magam, némelyik hirdetéstől.A segítségnek magasabb az értéke , mint az öncélú bírálatnak. Igaz, hogy ez viszont ingyen van.

  10. Kata58 üzenete:

    Kedves Béla/vagy Kedves Akárki/
    Mélységesen egyetértek a fenti észrevételeiddel. Ez ugye csak azokra vonatkozik, akik veszik egyáltalán a fáradtságot és válaszolnak. Nem is tudom minősíteni azoknak a stílusát, modortalanságát és neveletlenségét, akik annyira ….., hogy nem képesek pár udvarias elhárító sort írni, hogy köszönöm, de nem, ezért vagy azért. Mit várnak el egy párkapcsolatban, és mit várhat el az ember egy ilyen személytől aki már helyből ennyire tahó. Aztán persze látom, hogy ilyen regisztrációs időpontok is vannak, hogy 2001-2002 és hasonlók. Nyilván az illető magatartása is belejátszik. Az általánosítás itt sem helyes, de lassan köszönet illeti azokat akik nem így viselkednek. Jött már ilyen válasz a tartózkodó hangú érdeklődésemre miszerint nincs e kedve levelezni, hogy ” Jó hát irjá”
    Lehet, hogy rossz volt a célszemély kiválasztása, de belefut az ember ilyesmibe is sajnos.

  11. János üzenete:

    Béla nevű hölgy!
    Tövig rágom körmöm újabb januári (rém)történeteidre várva,már megint milyen bunkóságot követtek el ellened.Gondolom Te meg azon agya(l)sz (ez Kata kedvéért volt) ,hogy tudnál összeollózni valami újabb fércművet ,amiért kapsz egy kis lóvét.
    Dezső,én ajánlanám Neked annak a nőnek a regjét (kár nem írtam fel),amelyik 100 pontba határozta meg ,hogy milyen ffi nem kell neki.Pl higiénés dolgok ,genitáliákat,és perisztaltikát emlegető problémák,ahogy a nők erről fújogva tudnak beszélni,tudod h fúúúj ezek a férfiúi disznóságok szörnyűáűűű….Az egész leírás egy kirekesztő jellegű nősoviniszta volt(furcsa h ilyet nem szoktak emlegetni),ja én kb 40 pontot bírtam betölteni belöle,szóval írnom nem kellett.Hát ilyen is van nemcsak Bélácska fizetett történetei.

  12. Pista üzenete:

    Keresem azt a hölgyet, aki 40-es fiúval megismerkedne . Sajnos levagyok bénulva, de nem 100%-ig. Remélem megtaláljuk egymást! Tel:06209965669

  13. M.I. üzenete:

    Olvastátok, hogy a füléről és az orráról nem írt! O-o Ajjaj… :)

    Komolyan! A helyesírás nemtől és iskolai végzettségtől független, nem mindig a rossz forma rögzülése a hiba, hanem a hanyagság, az igénytelenség és persze a sietség, ami a mai világban egyre jobban terjed (nem olvassuk végig, mit írtunk! Nálam is maradnak le betűk, mert vétlenül nem eléggé nyomok le egy billentyűt, aztán nem fárasztom magamat az egész szöveg átolvasására).

    Sok mindenben egyetértek a posztíróval: ne politikát, ne! De X. úr se tehet róla! Meg lett ezzel fertőzve minden! Mindenki fertőzött, de van, aki figyel magára, és nem hagyja, hogy győzzön a “betegség”! :)
    Jelen sorok írója bölcsész egyetemet végez, tanár szakon: kb. hasonlóak az élményei az egyetem felkészültségéről, stb. ami az egyetemen zajlik. Nem a diploma tesz értelmisgivé, hanem a te igényed a tudásra, műveltségre. Nagyobb részt az egyetemen is saját magadat kell képezned (OLVASNI! OLVASNI! OLVASNI! a vizsgákra)

  14. Dr. Kadocsa üzenete:

    Szűkits az egódon, és tágitsd a tetre készségedet, és mindjárt sikeresebb földlakó leszel!

  15. petya üzenete:

    szia bella ,
    ha te vagy a képen és nem vagy travi szeretnélek megdugni petya

  16. joe üzenete:

    Sziasztok
    1. Politika. Azt kifogásoltátok, hogy X úr révén miért kellett belebonyolódni a politikába, X úr nem azért hozta fel a politikát , illetve érdeklődött róla mert többet szeretett volna megtudni a mai gazdasági helyzetről, hanem mert agyilag zokni volt és zavarában nem tudta a helyzetet másképp megoldani, nem tudott értelmes dolgokról írni. Remélem, jól értelmeztem Béluci írását illetve amit mondani akart.
    2. Helyesírás. Akárkivel levelezünk alapvető követelmény a helyesírás. Nem Bélucinak akarok ezzel nyalni. Valaki fent említette. hogy a “mai rohanó világ”-ban nincs idő mindig átnézni a szöveget, de más a helyesírási hiba ami a tudatlanságból fakad és más elütni a karaktereket ami már nem minősül helyesírási hibának hanem inkább gyakorlatlan klaviatúra kezelésnek. Tehát Bélucinak ebben is igaza van!
    Utóirat: futtassátok le a szövegen minden feladás előtt a nyelvi ellenőrzést.
    Utóirat: kedves Béluci, vannak szavak melyeket nem kellene egybe írni és az “ugyen”-t pedig “ugyan”-nak írjuk, bocsika.

  17. Bea üzenete:

    Sok ember szerintem nemtudja mit akar mert.,én diplomás vagyok akkor mindent szabad enyém a világ,enyém a szabadság én,vagyok az okos,akkor,miért társ keresőbe találják magukat? Nem megszolni akarom őket,? Legalább ,ha okosvagyok fomálom az életemet,ha a Tanulatlan ember belenéz a tükörbe,nézzen belea Diplomás is mert nem,hiszem hogy valaki nem ismeri fel az ön becsülést! Fiatalon fel adjuk! Akkor mi marad egész életünbe! Mindig van egy ut ami előre visz az életben.Az önbecsülés a legnagyobb eréj,ha van kiut meg kell találnunk az utat,mert van ki ut,az életben ,mi emberek vagyun egy lény mely,vezet minket.Aki nem hiszi az nem tudja végyig csinálni! Elősször,néz bele a Tükörbe És kérdez meg magatól ki,vagy valójában ,Ismerd meg ön magad!

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: