talán a kérdésekből is kiderül, szintén zenész, legalábbis egy kicsit. :)

Néha nem árt, pár lépés távolságból szemlélni a dolgokat. Lehet, hogy így könnyebben megértjük a körülöttünk lévő világot, életünk folyamatait.

Helyes a gondolatod, idén – sÅ‘t már karácsony elÅ‘tt is – korábban kezdÅ‘dött a “tavasz”. Az online társkeresÅ‘k sorban döntik a rekordokat és ez ugye nehezen lenne az egyre késÅ‘ kikelettel magyarázható.
Az okokat, mozgatórugókat nehéz most még egyértelműen meghatározni, de a jelenség már jól látható. Azért nagy valószínűséggel valami szerepe lehet a válságnak ebben. Egy kapcsolat valamilyen mértékű biztonságot is jelent.

Vajon hol volt eddig ez a rengeteg társravágyó hölgyike?
(Nem tudom, ugyanez megjelenik-e a fiú oldalon is?)

Szerintem nem feltétlenül a motiváció a lényeges, sokkal fontosabb, hogy, hogy fog működni a kapcsolat, mivel és hogyan lehet kitölteni az akár anyagi “szövetséget”.
Nem biztos, hogy mindkét félnek ugyanazt kell egy kapcsolatba bevinnie.
Már megint az a félreértett egyenlÅ‘sdi…
Mindig is voltak ilyen szempontok, lásd “háztűznézÅ‘”.
Egyébként is úgy mondják: Együtt könnyebb!

Azért kiváncsi lennék, milyen gondolatok merülnek fel benned – és másokban is – az elÅ‘zÅ‘ hsz.-ban felsorolt kérdéseken elmerengve.
Különösen az utolsó kérdést találom nagyon érdekesnek.

én közgazdász vagyok – legalábbis 2 napig még egész biztosan -, talán ezért sem jutott soha eszembe a társkeresést “piacgazdasági”az irányból közelíteni. Ahogy így jobban belegondolok, a jelenlegi nehezebb helyzet tulajdonképpen ugyanúgy hathatna ösztönzÅ‘leg is a társkeresésre – bár megette a fene, ha valaki csak a stabilabb anyagi háttér miatt lép bele vagy marad egy kapcsolatban. Inkább attól tartok, hogy a gyerekvállalási kedvet nyomja le még mélyebbre…

Jön az a tavasz, én már érzem, csak fura, hogy már megint sötét van reggelente.

UD Judit

szerintem nagyon jó irányból közelítitek meg a témát.
Nagyon sok mostani probléma oka a túl gyors változás, sok mindenről még nem derült ki, hogy zsákutca.
A média mindent befolyásol (szerintem leginkább rossz irányba) maradandó értékeket pedig nem igazán tud teremteni.

Marad a nagy kavarodás, amiben nehéz eligazodni, sokan nem találják meg a helyüket, önmagukat.

Itt pedig már egy magasabb szintű problémához jutottunk el.
Működik-e ez a modell hosszútávon?
Megold-e minden – akár társadalmi – problémát a piac?
De lehetne úgy is fogalmazni, hogy:
Meg tudja-e oldani a problémáit a társadalom piacgazdasági körülmények között?
Pontosabban, kinek kellene megoldania?

Lehet, hogy mégsem annyira jó ez a korlátlan szabadság.
Ãœdv.

Ui.
Kicsit lassan akar ideérni az a tavasz. :)

Az ” egyszerűen elfogadták” azt hiszem, lényeges, és én ki is emelném abból, amit az imént írtál. A hagyomány, az évezredes kultúra medre által vezetve lehetett valami jó.

Köszi az invitálást, a tavasz pedig – ha most éppen viharos is az éj – neked is jön! :-)

Üdvözlettel
Isti

8-10 éve még teljesen kiakadtam, ha bárki is bele “mert” szólni, ill. megkérdÅ‘jelezte a választásomat… Azóta értem egy kicsit:), ill. sajnos sok rossz példát és negatív értelemben vett függÅ‘séget láttam akár csak a szűk baráti körben is, és rájöttem, hogy – bár a döntéseket nyilván mi magunk hozzuk meg -, ez a külsÅ‘ tükör mekkora segítség lehet. OK, persze tudva, hogy nem minden az, aminek elsÅ‘re / kívülrÅ‘l látszik, stb., stb.

A nagyszüleink korabeli házasság-szervezés véleményem szerint azért működhetett többségében, mert egyszerűen elfogadták, hogy ez van (pl. földet a földdel), ebből kell kihozni a lehető legjobbat, és valóban egymás (sors)társai próbáltak lenni, jóban-rosszban. Akár szerelem nélkül, de kölcsönös szeretetben és tiszteletben. (Bocsánat a közhelyekért, de általában igazak.)

Ma úgy tapasztalom, hogy a rózsaszín-szerelmes korszak elmúltával a harmincasok egy része inkább bepánikol és megfutamodik a problémák elÅ‘l, ill. újabb lángolást keres. Legalábbis nagyon nehezen szánja rá magát az elkötelezettségre, gyerekvállalásra, mert OK, szép és jó, de lehet, hogy van szebb és jobb…?

Mindez privát vélemény, nyilván több alátámasztó példával, de még – “álmodj királylány” felkiáltással – reménykedve az ellenpéldákban!:)

Utolsó sorra:
Egy hete én is azt reméltem, hogy talán sikerült, de sajnos mégsem…, úgyhogy adok még egy hónapot magamnak…
Remélem, Te most szerencsésebb leszel! Ha pedig esetleg “elszámoltad” magad, gyere az nlc-re.:)

Ãœdv,
UD Judit

Akkor neked ez a függetlenségi döntés ezek szerint bejött :-)
Magam is 14 évesen tanultam szakmát, de jobb választás is lehetett volna, mert már rég kiment a divatból. Persze ennek is voltak pozitív részei, kihatásai, s hogy anyagi értelemben mennyire, az már egyénfüggő, ki, mit hoz ki a lehetőségeiből.

Azon gondolkodom: mikor a szülők határozták meg kőkeményen gyermekük jövőjét a házasság területén, akkor ők ráadásul valamennyire a kívülállók rálátásával is rendelkezdtek. Az ember saját magának bizonyos dolgokat nehezebben határoz meg, a tapasztalatán kívül is.
Manapság a felnÅ‘tt korosztálynak maradnak a barátok erre a célra, vagyis igyekezni segíteni a párkeresésben…

Köszönöm legaluli kérdésed, válaszom: csak érzésre, még magam sem tudom!
Isti

Ã?rásban könnyű félreértenünk egymást – remélem, hogy azért feltételezitek rólam a maximális jóindulatot, tudni meg én tudom magamról, hogy “normális” az értékrendem.:)

Ha ehhez még valaha, valahol, valakitÅ‘l gyakorlati útmutatást is kaptam volna a párválasztás nehéz témájában, valószínűleg most az otthon melegét Å‘rizném, boldogan, és nem multik szeszélyein aggódnék…

Mindazonáltal továbbra is tartom, hogy – nyilván azért 2 lábbal a földön állva és kellÅ‘ rugalmassággal, de – ragaszkodom bizonyos elképzelésekhez. Ha ezeket nem találom meg, akkor inkább egyedül…

Isti,

Semennyire nem biztosak az anyagiak, fÅ‘leg válsághelyzetben, versenyszférában. Az otthoni függÅ‘ség rossz példáján tanulva én 14 évesen tudatosan olyan szakmát választottam, ami biztosítja az anyagi függetlenségemet. Ez nyilván sok áldozattal járt, de sokat is adott (nem feltétlenül a pénzre gondolok)… Szintén emiatt, a korábban említett leépítést az elsÅ‘ sokk után valahol “felszabadulásnak” is meg tudom élni, bár nyilván jön még azért némi kétségbeesés is.

Mindezek után fogalmam sincs, hogy másnál mi a választási szempont. Sem a szív, sem az ész nem elég magában, érdekbÅ‘l meg még csak elképzelni sem tudom…

Más. Ha szabad megkérdezni: azért mész el, mert találtál valakit?:)), vagy mert kilátástalannak tűnik…?

Ãœdv,
UD Judit

Vajon manapság mennyire a biztos anyagi helyzet, avagy mennyire az abszolút biztos anyagi helyzet (pénzes pasi, eltartós, “kényeztetÅ‘s”) szerint választanak a nÅ‘k?
A kettő milyen arányban keveredik?
Avagy: hol húzódik a “biztonsági” határ egy nÅ‘ számára?
Számomra érdekes kérdések, melyek pl. a népmesék szerzőit is foglalkoztatták.
Aki most munkanélküli, lehet, hogy holnap már jól keres és fordítva.
Érzelmi vonzalom, vagy a biztos alapok: ezet régebben a szülők ítélték meg. Szabadságot kaptunk ebben, útmutatást kevésbé.
Isti

Szintén teljesen egyéni, hogy ki milyen állásban találja meg önmagát, ill. kinek milyen anyagi háttér felel meg. Én éveken át egy egészségügyest szerettem, nagyon – gondolhatod, hogy nem a fizetése miatt.

Ãœdv,
UD Judit

Elég rossz tapasztalataid lehetnek, tényleg – kár. A “normálisnak tekinthetÅ‘” sem valami biztató…

Személyes találkozásnál soha eszembe nem jutott rákérdezni anyagiakra. Az természetes, hogy ismerkedésnél érdekel a másik foglalkozása, de elsÅ‘sorban azért, mert sok minden elárul a beállítottságáról, értékrendjérÅ‘l, idÅ‘beosztásáról. Azzal pedig elég jól tisztában lehet lenni, hogy nagyságrendileg mennyit keres pl. egy közalkalmazott vagy egy versenyszférában dolgozó (bár ez utóbbi bizonytalanságát éppen a saját esetem is alátámasztja). Ha bizonyos hölgyet csak ez érdekel, akkor pedig ne bánd…

Az anyagi háttérrÅ‘l szintén sokat elárulhat pl. egy ing, cipÅ‘, illatszer is, vagy akár egy szemüvegkeret – és itt most nem sznob oldalról közelítek és egyáltalán nem a márkafüggÅ‘ségre, hanem inkább az igényességre gondolok. Úgyszintén pl. a járás dinamikája. Aki ezekbÅ‘l tud olvasni, nem fog rákérdezni.:)

Jó éjszakát!
UD Judit

Az csak rajtunk múlik, hogyan visszük át ezt a valóságba…

Nem lehet, hogy eddig a nem megfelelő alanyokkal találkoztál? Hányszor voltál ilyen társkereső rendezvényen? 1x, 5x 10x?
Azért én a helyedben nem vonnék le belÅ‘le messzemenÅ‘ következtetést, azaz nem általánosítanék róla, hogy minden nÅ‘ gazdag pasit keres és a készbe akar beleülni…

Ha pesszimista lennék, ezt én is mondhatnám… pont fordítva, hogy a korombeli pasik is ilyenek… Å‘k is szívesen beleülnének a készbe… pláne, ha már 1-2 feleség teljesen leamortizálta Å‘ket anyagilag :) vagy tartásdíjat fizetnek 2-3 gyerek után…
Ha pedig rendezett hátterűek, akkor 20 évvel fiatalabb csinibabát akarnak, akivel reprezentálni lehet… nem pedig társat… vagy olyan irreális igényeik vannak, amit egy 40-50-s nÅ‘ nem tud teljesíteni…

Most következtessek ebből arra, hogy minden pasi ilyen? Mi értelme lenne akkor az egész társkeresésnek?

Ãœdv: Ladyb

Arra nagyon törekszem, hogy ez a virtuális ismerkedés mielÅ‘bb átmenjen személyesbe! Ã?m nagyon sokszor nem rajtam múlik, hogy nem jön létre a randi… sok esetben a pasik futamodnak meg… illetve kámfort játszanak :)

Nemes Tamás,
A nyitott szem, és a nyitott szív nem jelenti azt, hogy a józan észt töröltem a palettáról :)

További szép estét mindenkinek! Ladyb

Viszont amire felfigyeltem, hogy az érettebb korosztály bárhol egyből szóba elegyedik a hasonló korúval, és talán azért is mert már rájöttek, (Világháború stb.) hogy hasznos lehet a kommunikáció egy addig ismeretlennel is, meg őket még úgy nevelték, egyáltalán: nevelték.
Mi el vagyunk rendesen szigetelődve egymástól, főleg városban, autós, füstös vagy fülhallgatós páncélt növesztettünk, itt viszont a virtuális életünknek is csak akkor lehet jövője, ha az ismerkedés a valóságban is folytatódik, legalább akkora sikerrel.
Szóval csatlakoznék a véleményedhez, hogy működik, hiszen miért ne?
Ãœdv, Isti