Ami neked tankönyv ízűnek tűnik, az nálam tapasztalat, végigzongoráztam a gyakorlatban és működik. Fontos az elemző gondolkodás, érzelmi síkon is. Fejleszthető magunkban. De nem akarok meggyőzni senkit, mindenki azt csinál amit akar.

Beiratkoznék egy “Hogyan értekezzünk hosszan a semmirÅ‘l” című kurzusra. De csak ha rövid.

Komolyan kezdek aggódni a vérnyomásod miatt. Lazíts!
Ugye most sem más nevében beszélsz? Inkább nem is írok Neked, mert kezd lejönni Nálad az ékszíj. :-)

Egyébként meg grrrrr… :-D

Ki vagy Te , hogy eldöntsd, mikor minÅ‘sül vmi “emberi beszélgetésnek”, és kinek a képességei alkalmasak erre?

Egyébként a saját nevemben beszéltem: személy szerint jobban kedvelem Örkény egyperceseit, mint a hosszúlére eresztett fejtegetéseket.

“ember” nem ítélkezik, nem ad felelÅ‘tlenül tanácsot, nem okoskodik: egyszerűen csak ember. Ã?gy szeretjük. Ez meg ilyen műfaj!

De ennyi erővel kihagytam még a figyelmet, a harmóniára törekvést és még jó néhány kapcsolódó dolgot. Kössél bele ezekbe is nyugodtan. Majd reagálok azokra is.
Ha már a megértésrÅ‘l beszélünk: képzeld atya, megvan bennem a türelem, a megértésre törekvés, a lojalitás… De ezt teljesen fölöslegesen írtam le, mert:
1, nem Neked akarom ezt bizonyítani;
2, úgysem hiszed el;
3, elkönyvelted már, nagy okosan.

A megértés, tolerancia, elfogadás számomra nem azt jelenti, hogy mindent meg akarok érteni minden áron, és el akarok fogadni a másikban. Megvan egy bizonyos határ, amin túl nem működnek. Ez mondjuk változik / változott, az évek és az életem történései során (most nem politikai és egyéb nézetekről beszélek, hanem csak a magánéleti dolgok viszonylatában) és gyanítom változni is fog.

A kétsoros beszólásaidon kívül várom a kerek mondatokban alkotott hozzászólásaidat! Akkor emberi beszélgetés is lehet belőle, ha gondolod… és persze ha képes vagy rá…

Az érzelmek kinyilvánításáról: “Fecseg a felszín…” had’ ne folytassam, de akit valóban érdekel valaki/valami, mélyre ás és nem a teszt-eredményekre vár.
De hogy ki, mit, hogyan tud/akar kifejezni, had’ legyen már az Å‘ dolga/képessége, egyénisége a saját önzésünktÅ‘l függetlenül.
Ebben sem az a lényeges, hogy ő mit közöl, hanem hogy te mit fogsz fel az adásból.

Å? jól látja a lényeget szerintem, ennyi.

“Egy dolog az elmélet (elvárás) és más a valóság, az egyed személyisége.”
Nyilván ezt eddig is tudtuk…

“Mindannyian tudunk kifejezni valamit és nem tudunk kifejezni nagyon sok mindent.”
(Aham… most akkor békaróka vagy rókabéka? :-D)
Sajnálom, nekem szokott menni az önkifejezés… törekszem rá, ennyi a titok. Nem leszek szegényebb és gyengébb ha beszélek az érzéseimrÅ‘l, vagy éppen kimutatom Å‘ket a másik felé. Ez egy komoly kapcsolatban nem okoz gondot, nem félek tÅ‘le… Javaslom, hogy gyakorold, ha lesz olyan, akivel érdemes.

“Hogy a másik mit fog fel belÅ‘lünk, nem elvi kérdés.”
Ebben egyet értünk, szigorúan gyakorlati.

Valószínű azok a megoldhatatlan konfliktusok megoldhatóak lennének, ha nem akarna mindkét fél mindig jól járni és a cél érdekében megpróbálni a másikat átformálni, hanem elfogadni olyannak, amilyen. Akkor még mindig eldöntheti, kell-e neki, de ahhoz először

1. Tudnia kell saját magáról, mire vágyik, milyen partnerre van szüksége
2. Tudnia kell milyen a másik, vagyis tényleg meg kell ismernie a partnerét, nem a saját ábrándjait, félelmeit belevetíteni

Ha ezek után arra jut, nem illenek össze, akkor felesleges tovább kínozni egymást, de mire idáig eljut az ember, valószínű sok konfliktus megszűnik. Ehhez is két ember kell persze, tudom banális, de megint oda jutottam, magunkon kell kezdeni.

Utána jöhet a sör és a szex, igaz She? Vagy előtte, vagy közben.

Zárkózott ember ezerféleképpen ki tudja fejezni az érzelmeit tettekkel, törődéssel, egy szép pillantással, odafigyeléssel. Akik a szexre korlátozzák a kifejezést, általában pont nem az introvertáltak közül kerülnek ki. A félreértések elkerülésére találták fel a kommunikációt pár millió éve, de az mintha nem működne a mai világban megfelelőképpen. Szerintem nagy szerepe van benne az érzelmi távolságtartásnak, ami mögött a félelem áll. Félelem a csalódástól, elutasítástól. Igazad van, jó lenne, ha nem a címkézéssel kezdenénk, hanem megpróbálnánk megérteni a másikat és magunkat.

Egy dolog az elmélet (elvárás) és más a valóság, az egyed személyisége.
Mindannyian tudunk kifejezni valamit és nem tudunk kifejezni nagyon sok mindent.
Hogy a másik mit fog fel belőlünk, nem elvi kérdés.