A személyes tapasztalatom osztanám meg, a témához kapcsolódik.

Feltűnően csinos hölgy írt Bp-ről, már itt kezdett gyanús lenni:
1. általában annyian bejelentkeznek a hasonló szépségeknél, hogy a leveleit elolvasni nincs ideje, nemhogy írni.
2. én az egyik vidéki megyeszékhelyen lakom, és kikötöttem egyértelműen, hogy csak helyiekkel ismerkedem.

Mindenesetre kíváncsivá tett, mi lesz a vége. (Meg persze ott van az emberben a kisördög, hátha őt keresem.) így válaszoltam a levelére, a szokásos módon.

Ami ezután jött, na az volt a kabaré. Ã?llítása szerint szeretne velem beszélni telefonon, de nem adná ki a tel. számát, mert már “zaklatták” telefonon.
!!! Ezért írjam meg a számom, és küldjek egy feltöltő kártya kódot (xy telefontársaságét). !!!
Ami még külön finom volt, hogy a mondat kérdőként kezdődött, de felszólító módban ért véget.

Nem tudom milyen “igények” merültek volna fel a késÅ‘bbiekben, itt megrekedt a levelezés.

Egyébként van 1-2 ember akirÅ‘l lerí, hogy “vállalkozók”. Csak virágnyelven van megfogalmazva a bemutatkozások.

Valamellyest eltér a véleményünk, nem tartom jó dolognak az “utógondozást”. Mi hárman nevelkedtünk testvérek a családunkban, az elsÅ‘ volt a gyermek és emlékszem olyan esetre, hogy apu addig nem evett az egyébként szeretett gyümölcsbÅ‘l, míg mi pukkadásig nem laktunk vele, ha neki nem maradt, akkor nem maradt. Egymást a szüleim apunak és anyunak szólították. Nekem középsÅ‘ként sikerült levállnom, házasság kötéssel messzire költöztünk, ekkor tanultam meg az önállóságot. Ma nÅ‘véremnek három gyermeke van és kb 60%-ban a szüleim nevelik a gyerekeket, mert csak pár utcával laknak feljebb. Öcsémék pedig együtt laknak anyuékkal, két gyerekkel, közös háztartás, gyakorlatilag anyuék fizetnek mindent. Szerintem ez a fajta utógondozás ártalmas. Mert bár édesanyám lendületes és csodálatos asszony, de ha Å‘ elmegy, akkor életképtelen lesz a testvéreim családja!

Úgy gondolom, minden kornak megvan a saját fejlődési szakasza, ahogy megtanul járni, beszélni egy gyerek, úgy meg kell tanulnia önállóan élni is, erre kell tanítania a szülőnek a megfelelő időben. Sőt egy bizonyos kor után épp a fiatalnak kéne támogatnia a szülőt.

Tisztában vagyok vele, hogy ma nem igazán ez a helyzet, de ettől még ez a normális, szerintem.

A szülőknek pedig fontos kell legyen a szülő szerepen túl a társ szerep is. A férfi-női szerep.

Szerintem egy nagymamának a dolga teljesen más, mint egy anyáé és ezt nem jó összekeverni.

A túlzott utánkövetés eredménye szerintem valahol a túlzott egó, a gyermek megszokta, hogy a szüleinek Å‘ volt a világ közepe és ebbÅ‘l nem is tud kibillenni attól sem, ha neki magának is lesz gyereke… (hiszen Å‘ sem nÅ‘tt fel, nem vált le)

Valóban kicsiny kategóriát hagytál magadnak az ismerkedésre:-)) Bevallom, halvány gőzöm sincs, hogy milyen most a felhozatal a 30-35 éves hölgyek körében és azt sem tudom, hogy szeretnének-e gyermeket. Nem ez a célcsoportom, ahonnan társat szeretnék találni, nem vonz a saját nemem:-))

Az általam felállított kategória sem tágabb, mint a tiéd: 37-42 éves férfiak:-)

Zsini

A 30-35 éves értelmiségi nők legalább 90%-a apró gyermekes családanya, kisebb gondja is nagyobb annál, hogy elváljon-e.
T ű a szénakazalban, hogy szabad legyen és gyereket akarjon…
Drukkolok Neked!

üdv.,

Úgy emlékszem, 41 éves vagy – és csodálkozom azon amit írtál / …”egy ici-picike, gyermekvállalásra hajlandó hölgyet sem leltem itt azok közül, akik pedig még igazából olyan korban vannak…”/!
Természetesen nem abnormális a szülés 20 évesen, – ízlések és pofonok… : én személy szerint korainak tartom – úgy általában! /Persze lehet valaki 20 évesen is érett az anyaságra, és 40 évesen is éretlen…/

Valahol szerencsés is vagy, mert mára már kitolódott /és elfogadottá, sÅ‘t gyakorlattá vált/ az “elsÅ‘ szülés” korhatára is, így tágult az a sáv, amelybÅ‘l Hozzád illÅ‘t választhatsz – hogy elkerüld a már fentebbi levelekben említett nagy/obb/ korkülönbséggel járó késÅ‘bbi hátrányokat!

Å?szintén kívánom, hogy mielÅ‘bb megtaláld jövendÅ‘beli gyermekeid anyját! :-)))

Jó éjszakát!: Dóra

Ja, és Anita boldog évei is fontosak, de ennél még neki is fontosabb kell legyen a gyermekei boldogsága – és biztosan az is!
Isti

Isti!
Nem látom kristálytisztán, hogy is gondoltad?
Egy “érett” nÅ‘vel élni, közben egy még saját maga is neveletlen/éretlen nÅ‘nek 6-8 gyereket csinálni? – És ki nevelné a Gyerekeidet?
Vicc, ugye?
Vagy netán hallottál arról a TV-ben is büszkélkedÅ‘ 2 pasasról? : egyszerre több feleségük is van / “Kisfeleség”, “Nagyfeleség”,… / és a csajok még élvezik is az osztozkodást!!! – Vagy Å?k az okosak, és pusztán elfogadják a realitást: a család régi értelemben való működésének ellehetetlenülését?

Sokféle elmélet és gyakorlat…

Anita!
– Tudom, hogy ez most nem vígasztal Téged :-((( – de Neked legalább volt jó pár boldog/ideális éved… – ami sok-sok embernek egyáltalán meg sem adatik! /Az is igaz viszont, hogy annál fájóbb a hiánya – hisz csak annak elvesztése fájhat, amit igazán szerettünk, értékekeltünk…?!/

Találomra felütöttem a Gondolatok Könyvét :

“Belépsz az életbe, mint egy étterembe, hogy asztalhoz ülj. De tévedsz; minden hely foglalt. Nem az étkezés természetes, hanem a koplalás. Nem a balszerencse természetes, hanem a szerencse…” /Hippolyte Taine 1828-1893/
/És még mondja valaki, hogy sokat változott a világ! – Biz. tekintetben nem is annyira… ?! /

De próbáljunk pozitívabban gondolkodni – talán az segíthet! /?/…

Lelket- és testet /is/-pihentető másfél ünnepnapot kívánok Mindenkinek: Dóra

Én 22 évesen szültem az első gyermekemet, 30 évesen a másodikat! Csodálatos családban éltünk, munka, rokonok, barátok, kirándulás, nyaralás.. stb. Ahogy a nagy könyvben meg van írva. Aztán jött a bizonyos harmadik ( 35 ) megirigyelve a harmóniát, a pénzt, és vitte ( akit lehetett persze) az ötvenes, őszülő, kisportolt férjemet:-) ( de gyereket már ő sem akar neki szülni, mert akkor le lenne kötve:-) )
Szép napot, jó pihenést mindenkinek! (_)o Ez pedig egy nagy adag kávé annak, aki kéri