A reménytelen esetek.

Vannak páran. Akik már évek óta itt fent. Nem kényszerűségbÅ‘l járnak vissza – mint azok a pechesek, akik találkoznak, járnak, majd szakítanak. Å?k legalább megpróbálkoztak egy kapcsolattal és a kudarc után – ismét feljelentkezve – keresnek tovább. Viszont azokat nem értem, akiket évek óta itt eszi a fene. Kapják a maileket, de érdekes módon egyik jelentkezÅ‘ sem az igazi. Å?k a reménytelenek. A netes társkeresÅ‘kre kattantak. Akiknek senki és semmi nem elég jó. A lelkileg megtiportak. Akik igazából nem újat keresnek, hanem a régi exüket. Vagy valami annál is jobbat.
Vonzó külsővel rendelkeznek, tehát biztosan kapnak szép számú jelentkezést. Tán még az adatlapjukat is ki tudják tölteni értelmes szöveggel. De aztán kész. Válaszolni képtelenek. Randizni képtelenek. Ránéznek egy adatlapra és már csukják is be, mert nem Mr. (avagy Miss) tökéletes található rajta. Talán nem is olvasnak levelet, adatlapokat, csak fényképet néznek: ha nem Richard Gere, akkor megy a kukába!
Semmibe nem kerül manapság felregisztrálni egy társkeresÅ‘ oldalra: kb 5 perc a munkahelyi géprÅ‘l és internet elérésrÅ‘l. Már szinte mindenütt van, lassan már a vakolókanálba és a parizeres mérlegbe is tesznek egy hot spotot. Mobilja pláne mindenkinek van, így aztán még egy emelt díjas sms-sel is meg tudja támogatni ezt a friss adatlapot – ha kell egyáltalán.
Aztán lehet nézegetni a jelentkezÅ‘ket. És törölgetni. Mert ez egy nagyon jó szórakozás, igaz? Egy idÅ‘ után már lehet írni fikázó szöveget is az adatlapra – mert pár ilyen lány a sok jelentkezÅ‘tÅ‘l azért egy picit felbátorodik és megemeli kezdeti igényszintjét is: követelni kezdi a sablon dumák helyett az egyedit, a jópofa szöveget, a szórakoztató levelezést, a 160-as magassága mellé a min. 180-as pasit, a kocsit+pénzt+diplomát+sármot. Legyen határozott, de figyelmes! Legyen a nÅ‘k kedvence, de hűséges! Legyen független, de ragaszkodó! Legyen érzelmes, de nem nyálas! Legyen határozott véleménnyel rendelkezÅ‘, de mindig mindent figyelembe vevÅ‘! Legyen egzisztenciával rendelkezÅ‘, de ne pénzhajhász! Legyen szép, ápolt, de nem hiú!
Sajnálom az ilyen adatlapok és jelentkezÅ‘k közt kukázókat, akiknek már semmi nem elég, akik reménytelenül várnak a jobbnál is jobbra, akiknek életformájuk lett a netes társkeresés: a rengeteg jelentkezÅ‘ közt elvész a lényeg, s örökre egyedül maradnak…

Idézek egy adatlapból, amelyre mindez abszolút igaz:
“Királylány. Olyan hétköznapi fajta. Csillogó ruhák, ékszerek, lovagok nélkül. Tulajdonképpen csak egy copfos apró lányka. Kócos tincsekkel, smink és tűsarkú nélkül. Még nem vagyok alkalmas a szerelemre. Akkor sem, ha mindenféle beleszerettem statit írtok. Amúgy a szerelem mellett most a dugásra is alkalmatlan vagyok. RemélhetÅ‘leg idÅ‘vel mindkettÅ‘ változni fog:-)
2003 szept.27 óta az XXXXX(társkereső oldal) tagja.
Eddig 161466 alkalommal nézték meg a lapját.”

Ha körülnézünk a társkereső oldalak adatlapjai közt, akkor mindkét nem netes társkereső tagjai közt találhatunk bőven példát a fantáziátlanságra, a minimális önismeret hiányára, tájékozatlanságra, mondhatni szellemi igénytelenségre.
Soha nem fogom megérteni, hogy nem képesek emberek magukról pár sornyi infót kisajtolni, ami alapján egy kis támpontot adhatnának a jelentkezÅ‘knek?! Hogyan is gondolhatják, hogy a következÅ‘ (igen sűrűn belefutok ilyenekbe) szöveggel bármilyen szinten sikert arathatnak: “Nem tudok magamról mit írni, de muszáj, mert nem enged tovább a gép. Ezért írok, de remélem most má’ elég, mert nem tudok többet mesélni magamról, ha valakit érdeklek, akkor majd úgyis kérdez!”
Brrr… S ennek egy gyönyörű kiegészítése, amikor befikázza az érdeklÅ‘dÅ‘ket: “Levettem a képeimet, mert azt vettem észre, hogy sokan csak amiatt írnak.”
Nos, a kép igen fontos – többet is mond ezer szónál. Értéke ezen értékelhetetlen bemutatkozások mellett óriásira nÅ‘! Ha a fentihez hasonló információtartalmú szöveg mellett szerepel, akkor valóban csak a fotó csábítja be a jelentkezÅ‘ket: ugyan mi más?
Mindenkinek van munkája, hobbija, társasági élete, családja, céljai és eredményei, élményei és emlékei: egyszerre rosszak és jók. Néha még értékes gondolatai is! Miért nehéz mégis ezekből 5-6 mondatnyit összeállítani?
Tessék – tanácstalanság esetén – segítséget kérni: a szülÅ‘k, barátok, kollegák meséljenek pár dolgot rólunk! Miért kedvelnek, miért utálnak, milyen a külsÅ‘nk, mit értékelnek bennünk, mikor érezték nagyon jól társaságunkban magukat, mi volt az elsÅ‘, amit megismertek belÅ‘lünk, milyen előítéleteik voltak, miért csalódtak bennünk, mivel nevetettük meg nagyon Å‘ket…
Nyugodtan mesélhetünk álmainkról és terveinkrÅ‘l: ha nagyon unalmasak vagyunk (vagy annak gondoljuk magunkat), akkor írjunk lelkesen azokról az új dolgokról, amiket még ki akarunk próbálni az életben, hiszen nem feltétlenül csak az az ember, amit eddig elért és megtett – nagyon sokat mutathat meg az is, hogy még mit szeretne véghez vinni! Lehet az álmokainkról is szÅ‘ni egy szép bemutatkozást…
Mesélhetünk egy legutóbbi izgalmas hétvégénkről, nyaralásunkról, bajnokságunkról, bármilyen élményünkről.
Mesélhetünk elvárásainkról: előző kapcsolatainkról, azok oly tulajdonságaikról, amiket szerettünk és amiket keresni fogunk az újban is.
Mesélhetünk a szerelemről: milyen érzések, gondolatok születnek meg bennünk, mi nekünk vagy akár kedvenc írónknak a szerelem?
Mesélhetünk jelzÅ‘kkel: végiggondolva elég sok jelzÅ‘t fel tudsz magadról sorolni – ne fáradj a jópofa mondatok megszerkesztésével, ha nem megy, elég egy felsorolás is!
Mesélhetünk barátainkról: ha bemutatjuk őket és melyiket miért kedveljük, talán egy kép rólunk is kialakul avagy mondjanak ők rólunk 1-1 mondatot.
Mesélhetünk kedvenceinkről: filmben, könyvben, előadásokban, zenékben, színészekben, írókban, politikusokban (mondjuk ez utóbbi kétséges, hogy lenne)
Mesélhetünk iskoláinkról, tanfolyamainkról, szakköreinkrÅ‘l…

Mesélhetünk bármirÅ‘l, csak könyörgöm: valóban nyissuk ki a szózsákot és ne kelljen több “Nem tudok magamról mit mondani…”  bemutatkozást olvasnom!

UI: ja, és erre időt, energiát és néhány agysejtet kell áldozni? Bizony, befeketés nélkül itt sem terem babér.

Régebben minden egyszerűbb volt, őszintébb, bizalmasabb.

Manapság már nemhogy azt nehéz elérni, hogy válaszoljanak a normális üzenetre, de mintha egyeseknek különleges érzékük lenne mások idegein táncolásnak, mintha kéjes örömöt lelnének abban a levelezésben, amelyeknek aztán ők a legnagyobb bénázói a maguk pár soros, tőmondatos, fantáziátlan, sablonos válaszaikkal. Divat lett, hogy bátortalanságukban, tehetetlenségükben, döntésképtelenségükben nem adják meg a számukat. Külön imádkozni kell és győzködni őket, mintha a cél nem egy megtestesült, kézzel fogható, normális kapcsolat lenne, de legalábbis egy való életben lebonyolódó randi. Tombol a levelezési fetisizmus!

Lányok! Pont így estek bele az egyéjszakás férfiak hálójába és üldözitek el magatoktól a tisztességes szándékúakat. Három kör üzenetből már elég információhoz lehet jutni, hogy ki milyen iq-val és érdeklődési körrel és/vagy perverzióval rendelkezik. Ebből igenis el lehet dönteni, hogy folytatjuk vagy rövid úton megszakítjuk vele a kapcsolatot. De ne kelljen már heteken keresztül gépírni, mert lenne más egyéb normális elfoglaltságom is helyette!
Csak a hazudozó, magát másnak kiadó vagy borzasztó előnytelen külsejű öregek (legyen akár férfi vagy nő) akarnak/tudnak heteken-hónapokon át levelezgetni, mert érzik, csak így van esélyük.
Mások, munkával hobbijaiktól, akár normál társasági életüket élők viszont elfoglaltak. Napi 20-30 percet egy fantáziadús, humoros, sokatmondó levélre áldozni, miközben igazából fogalmunk sincs, hogy a másik oldalon ülő ki a fene, megéri-e, akarjuk-e s egyáltalán igaz-e mindaz, amit állít magáról, kissé pazarló életmód lenne. Sőt, aki szeretné még belátható időn belül a konkrét elképzeléseinek megfelelő társát megtalálni, az nem ér rá csak egy vonalat futtatni (persze tudom, hogy a hölgyek az igazi mesterei ennek, csak persze ezt soha nem vallanák be, viszont porig alázzák a másik nemet, ha megtudják véletlenül!), hisz az eredmény kiszámíthatatlan: két-négy hét alatt derül ki, megér-e valaki egy személyes találkozást és csak a találkozó után derülhet fény arra, hogy lesz-e az egészből kapcsolat!
Ã?gy azt tanácsolom mindenkinek, hogy ha a harmadik negyedik levélváltás után sem érzi azt a kíváncsiságot és bizalmat, ami elÅ‘futárja lehet egy jó randinak, akkor hagyja abba és búcsúzzon el! (kultúráltan és informálva errÅ‘l a másik felet) EllenkezÅ‘ esetben pedig irány a kávézó, s derüljön ki, hogy a vonzalom túllép-e a karaktereken/üzeneteken és valódi érzelemmé tud-e válni!? Az élet rohan, s nekünk pedig úgy érzem nincs sok idÅ‘nk, hogy elvesztegessük hiábavaló várakozással és semmibe veszÅ‘ információcserével. SzegrÅ‘l-végrÅ‘l – mégha itt vagyunk ebben a büdös kibertérben – mégis valódi ölelésre vágyunk!