Kapcsolatfelvevő üzenetek elemzése fiúknak (1)

Tán mondanom sem kell, hogy egy jól megírt adatlap megfelelő méretű és minőségű fotóval még csak fele az előttetek álló feladatból: ez addig passzív, míg nem generáltok elég látogatót rá. Igaz, hogy a lányok néha maguk is szoktak keresgélni, sőt, még ritkábban még kezdeményeznek is, de ha erre vár az átlag férfi, akkor bizony szép kis ősz szakálla nőhetne, mire olyan lány köszönne be nála, akire vágyik.
Az élet rituáléja képeződik le itt is – mégha sokan, akik félnek és nem is ismerik ezt a fajta ismerkedést váltig állítják az ellenkezőjét: a férfiaknak kell a kezdeményezőknek lenniük! A jó nők – hasonlóan a valósághoz – sok-sok bejelentkezést kapnak, míg a kevésbé előnyősek vagy a fotó nélküliek kevesebbet.
A különbség mindössze abban áll – sokaknak bizony ez egyben a nehézség is -, hogy itt verbálisan kell virítani: olyan szöveget kell kitalálni, ami humoros, figyelemfelkeltő, egyedi, verbális képességekről tesz tanúbizonyságot, nem sablonízű, nem öncélú vicceskedős, kicsit talán fityiszt mutat a rendszernek, nem rámenős és a lány adatlapjából indul ki!
Nem mellékesen: nem hemzseg a helyesírási hibáktól! (helyesírási hibákkal megjelenni képzettebb lányok előtt felér azzal a sértéssel, ha valaki fikás orral megy randira!)

Hűha. Ugye, nem egyszerű? De ki állította, hogy az lesz? Önmagában az igazi megtalálása sem az, függetlenül a használt ismerkedési médiumtól. De ha magunkévá tesszük az itt létező játékszabályokat, akkor majdnem pofonegyszerűvé válik. (szórakozóhelyre sem megyünk le addig és próbáljunk meg táncba vinni a lányt, míg nem vagyunk birtokában az alaplépéseknek!) Szóval vegyük a fáradtságot és 1-2 estét szánjunk rá annak kitalálására, hogy mi legyen a bemutatkozó szövegünk, amivel célt akarunk érni. Ne másoljunk, ne lopjunk idézeteket, mert azzal elfedjük a magunk személyiségét, ami a randin úgyis kiderül: legyünk az elejétől fogva saját magunk s “csodálatos lényünk” ragadja meg a lányt! Idegen tollakkal ugyanúgy nem jó ékeskedni, mint idegen fényképekkel: azonnali a bukta. Mert mi történik, ha kivételesen ismeri a lány azt az idézetet, amit használtunk – velünk ellentétben?! Elég disszonáns jelenet: nagyot csalódhat bennünk szívünk hölgye, hiszen elképzelte, hogy milyen jót fog beszélgetni az adott műről, de mi habogva közöljük vele: nem olvastuk a magunk által büszkén használt sorokat tartalmazó könyvet!

Senki nem költőnek-írónak születik vagy tanul. De mindenkinek kell, hogy legyenek saját gondolatai, érzései, stílusa: ebből kell megszülni verbális önmagunk fejezetcímét-reklámszlogenjét! Teljen ez 2 napba, háromba, egy hétbe, de akár csak egy szerencsés megvilágosult pillanatba: megéri a beleölt időt. Ne legyünk igénytelenek, lusták: később megtérül! Ez itt nem a rögtönzés helye: arra jó az utca, diszkó vagy a sakkszakkör. Itt ez a 32 fajta karakter segít kiszabadítani és útjára indítani a kíváncsiság kék madarát felénk.

Ne magunkról szóljon, ne bemutatási célja legyen a beköszönő levelünknek, hiszen arra ott az adatlapunk. Figyelemfelkeltés, jópofaság, kedveskedés, társalgásindítás, frappáns véleménynyilvánítás

Praktikussági szempontokból nem rossz, ha olyan sablonszöveget írunk, ami sok helyzetben használható egyes szavak, mondatrészek cseréjével. Fel kell készülnünk, ha csak nem vagyunk fantasztikus külsővel rendelkező egyének, hogy bármit is teszünk a lányok közel 10%-a fog csak válaszolni nekünk. Tehát 9 nehezen megszült, előre nem tippelhető levél a kukába kerül,a minek rengeteg oka lehet: belefutottunk egy kamu regbe, már bepasizott, épp rossz hangulatban találjuk, még csak kiváncsíságból tesztelgeti a piacot vagy egyszerűen nem találtuk el az ízlését. Ha biztosan szeretnénk 1 darab levelet kapni és mindegyik jelöltnek 20 perces munkával írnánk valamit az máris 3 és fél órát jelentene az életünkből. Megéri? A lányok azonnal rávágják, hogy igen, de ha nekik kellene ezt megtenni, akkor azonnal más lenne a véleményük! Szóval itt magunk közt – srácok – egyezzünk ki abban, hogy inkább a jól elkészített sablonlevél a célszerűbb.
DE! Még véletlenül se lehessen rajta észrevenni a sablonítást, mert abban a pillanatban a lányok hiúsága megorrontja ezt, már – tartalmától függetlenül – dobják is. Elvárják, hogy nekik a lovaguk nem a számtani valószínűség elvén sokszorosított levelet küldjön – csak bejön belőle egy elvén -, hanem a szívével érezze meg, melyik az igaz egyetlen szívük szerelme és annak küldjön. Fő az egyenjogúság, de a romantikát soha nem öli meg!

Ha elkészültünk, tegyük el pár napra, majd ismét vegyük elő és objektíven, szinte kívülállóként olvassuk el, mintha mi kaptuk volna. Jó érzést kelt bennünk, azt a hatást váltja ki, amit szeretnénk? Ha igen a válasz, akkor hajrá, jöhet a keresés és a vadászat!

Nos, eddig tartott a száraz elméleti rész, s most jöjjön pár igen elrontott példa, az igazi állatorvosi lovak (amelyeket egy hölgy hozott nyilvánosságra úgy, hogy a nyilvános naplójába másolta be a hozzá érkező fiúk leveleit)
(Kurzívval szedem a saját kommentjeimet)

Üzenet 1:
Indítsunk egy igazán szép, azonnal törölt levélkével

“Hellobello,
– milyen köszönés ez? Egy kamasszal van dolgunk vagy egy komoly ffival?

Remél em jól vagy.
– beteglátogatóba érkeztél? Miért lenne rosszul? S biztos, hogy egy hogy vagy avagy egy mizu kérdéssel kell indítani? Diszkópatkányokban sem jött be!

Gondolom OK ha tegezve írok – a bemutatkozásban te is tegeződsz. Egyik első levelem ezen a site-on. örülnék, ha válaszonál és jó sokat írnál
– Helyesírás!? Miért írjon sokat? Nem szerencsés felszólítani a hölgyet, h meséljen magáról sokat, amikor te még itt bénáskodsz verbális totyorgással.

Szép vagy és kedvesnek tűnsz, biztosan sok levelet kapsz.
– igen, azt kap. És mi közöd hozzá? Ha határozott ffinak akarsz tűnni, akkor ne érdekeljen a konkurencia!

Jó ötlet a levelezgetés de azért túlzásba ne vigyük, a személyes találkozásban jobban hiszek. (Bár nekem nem volt még “rutinszerű randiszériám” – ezt itt tanultam, neked is van ilyened? vagy csak én nem tetszem senkinek?)
– Ajajajj! Ebben benne van minden, kérem szépen. Még el se kezdtél kommunikálni, de már unnod és befenyegetsz, hogy azonnal szeretnél véget vetni neki! Utána közlöd, hogy gyakorlatlan vagy, de mégsem, mert tudod mi az a randiszéria ill. azonnal feltételezed – miközben semmi okod sincs rá -, hogy a lány szintén nagykanállal eszi a srácokat. Ez nem hízelgő ám! Nem így kell bókolni. Viszont összekavarni hódolatod tárgyát, azt igen.
Majd közlöd – nagyon sok önbizalomról tanúskodva – és rögtön nagy randizási kedvet csinálva a lánynak, hogy te nem tetszettél ezeken a szériákon annak a x számú lánynak. Kis Hamlet, szinte megjelenik a kép előttem, ahogy a billentyűzet felett tartott koponyával küzdesz a dilemmával.

Na,pár szót magamról:
– Na-val nem kezdünk mondatot, maximum szóban, amikor igen zavarban vagyunk már, de írásban igen nagyfokú képzettlenségről árulkodik.

A turistáskodás kevésbé jön be, ezért mentem el élni egy keveset Londonba. Amióta hazajöttem nehezebben találom a helyem, de jól érzem magam – nem velem van a baj sztem, hanem Budapesttel.
– hűha, nem találod a helyed, problémás eset vagy. Ez vonzó így elsőre egy hölgynek?

Nem vagyok egy mamlasz, ismerkedek élőben is, főleg partikon, de sajnos ez elég nehézkes és egyre kevésbé viselem el ezeken a helyeken a sok unszimpatikus embert (persze azért nem vagyok embergyűlölő). Viszonylag keveset vagyok otthon – lehet, hogy többet lennék ha lenne kivel – jó kis helyen lakom.

– szerinted mamlaszság kell ahhoz, hogy valaki a netes ismerkedés talajára vesse utolsó reményeinek magvát? Vigyázz, mert ezzel az itt található hölgyet is ide soroltad! (ugye szépen haladunk a “miért nem válaszolt ez a lány se” sárga útján!?) Már csak a vége hiányzott, ahol egy igen szerencsétlen, visszafelé elsült bevagizás kitűnő iskolapéldája látszik.

Van két testvérem – jó testvérek vagyunk és anyámmal is jóban vagyok, apám nehezebb kérdés. Hugomnak van egy 4 hónapos lánya – elég sokat babázgatok mostanában, de érzem, hogy ehhez még “kicsi” vagyok.
Alapjában rendezett az élet körülöttem de “sokszorosan ikrek” jegyűként tudok elég problémát generálni, hogy változatos legyen.
– kissé problémás családdal semmi gond, de ezt így elsőre, kérdés nélkül, a csábítási figyelemfelkeltési szakaszban nem kellene propagálni. Sem a saját magad által generált feszültséget sem, mégha ez hivatalosan adódhat a csillagjegyedből is: tudom, ezzel a lányok által kedvelt horoszkóp-mániának szerettél volna adózni, de legközelebb a jegy pozitív oldalát emeld ki!

Remélem hamarosan hallok felőled.
– szerintetek?

Category: Elmélet
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.