Meglepő számomra – aki teljesen konzervatív gyermeknemzés dolgában -, hogy sok, túl sok gyermekes és egyedülálló anyuka van. Pelenkáskoromban is már úgy képzeltem, hogy olyan nő fog nekem gyereket szülni, aki iránti érzéseimben halálbiztos vagyok. Soha nem hagyom/hagyhatom el a gyerekeimet s őket mindenáron együtt neveljük fel. Talán ebben az elgondolásomban megerősített az a tény, hogy én is csonka családban nőttem fel: tudom elég közelről, hogy ez mit jelent!
Ahogy egyre többet tapasztaltam, próbálkoztam egy békés és nyugalmas kapcsolatot megvalósítani – tán saját vad és nyughatatlan természetem, torz értékítéletem, a felelősségtől való túlzott félelem, érettlenségem vagy csak a pechem miatt – annál inkább elkerült a siker.
Sokan tán az első hosszútávú párkapcsolataikban úgy érzik, hogy megtalálták az igazit – ha a második vagy a harmadik lány/srác beváltja az elképzelések nagyját, akkor máris fiatalos hévvel belevágnak a házasságba és a gyermeknemzésbe. Aztán ahogy kezdenek igazán felnőtté válni ezek az emberek – úgy alakul át a gondolkodásmódjuk, elvárási preferenciáik és jönnek rá arra, hogy túl gyorsan választottak: egyrészt nem éltek, másrészt nem próbálták ki magukat mással. A konfliktusok pedig dagadnak, a szeretet – ellentétben a klímánkkal – csak hűl, a szürke hétköznapok pedig gyilkosokká válnak. Innentől kezdve csak az a kérdés, hogy mikor fog belépni és melyik oldalon az a bizonyos harmadik, aki egy gyutacsként fogja felrobbantani ezt a fiatalos hévből és türelmetlenségből és optimizmusból összehozott házasságot. Az esetek többségében ilyenkor az asszony marad egyedül a gyerekével s rá hárul az az igen nehéz, esetenként pedig lehetetlennek tűnő feladat, hogy magának partnert találjon, aki elfogadja a gyermekét is.
A társkereső oldalakon sok ilyen magányos anyukát találhatunk. A hibákat ők is elkövetik – ahogy gyermektelen sorstársaik is – csak elég speciálisakat. Szeretném ezzel a bejegyzéssel segíteni őket, hogy párkeresésük ezen a fórumon könnyebb és sikeresebb lehessen.

Hibák, amik elrémíszthetik a férfiakat:
– fotókon nagyon előtérben van a gyermek és háttérben az anyuka
A pasik, bármily egyszerűen és tán túl kegyetlenül hangzik is, de nőt, partnert keresnek maguknak, nem pedig gyermeket. Fokozva a kegyetlenséget, nem is szereteik igazán más ffi gyerekét felnevelni. Ezt bevállalni csak úgy tudják, ha már nekik is van, így azonos “hátránnyal” indulnak, vagy az “áldozatért” cserébe kapnak valamit – egy olyan nőt, aki szépségével, érzelmeivel, ragaszkodásával, egyéniségével szerelembe ejti őket. De akkor is elsősorban egy nőt keres a pasi, vele akar kapcsolatra lépni, s majd ha az elrabolta a szívét és komolyra fordul a helyzet, akkor szeretne foglalkozni a gyermek “problémájával”.
�?gy az a jó ebben a helyzetben, ha korrektül szerepel a gyermek ténye az adatlapon, de egyébként nem állítjuk falként a két felnőtt közzé: sok nő olyan fotót tesz fel “magáról”, amin elbújik a gyerek mögé. Tragikus a helyzet, ha csak ezt láthatja a delikvens – ez azt sugalja, hogy az asszony nem egy tartós párkapcsolatot, szerelmet keres magának, hanem egy apát a gyereknek. S csodálkozik, ha ilyenkor egyáltalán nem érkezik levél avagy igen “érdekes” egyénektől… A társkeresô oldalak nem közösségépítô site-ok! Nem egy iwiw, ahol régi ismerősők, rokonok számára kell prezentálnunk eddigi életünket, magunkat és ha van gyermek, akkor azt is bemutatni. Itt mindenki partnert keres saját részre: cél magunk “eladása” korrektül, de hatékonyan! Tehát, ha fotók, akkor lehetôleg ne legyen gyermek rajta! Ha a pasi érdeklôdik, meg lehet mutatni, ám elsô körben nem ez a lényeges.

– Szöveg:
“Nevelgetem 4 éves kicsi fiam, egy hangulatos házban, és élvezem az életet, s ahogy mondani szoktam: jóképű legyen, sokat keressen, és imádja a gyerekeket, de igazán csak az a fontos, hogy rendes legyen, és a fiam úgyis szelektál helyettem is.”
Igen, kijött a farbával: legyen fullos pasi és még könnyedén elviselje más gyerekének a meglétét is, sôt, vágyjon rá!

“Mit is írjak? 29éves leszek, van egy 4 éves kisfiam. �?ltalában vidám, őszinte ember vagyok, utálom a hazugságot…..a többit majd talán…”
Uncsi: az egyetlen információ magáról az, hogy van egy gyereke? A többi semmitmondó általánosság, kb. mintha azt írta volna, hogy két keze van és két lába…..

“Amint a személyes adataimból láthattad, elváltam, gyermekemet egyedül nevelem, sokat csalódtam és mostmár keresem azt az embert, aki mellett boldog lehetek végre.”
– gyermekes lúzer. Süt ebbôl a 2 mondatból a megkeseredettség és az unalom.

“Naplóbejegyzés: Ma reggel sem várt egy levél sem. Kezd unalmassá válni. Pedig én írtam sokaknak, becs szó. Kedves barátném kifejtette, biztos azért mert én nevelem a kisfiam :( Én eddig azt hittem attól jobb vagyok, hogy van egy gyerekem – lehet tévedtem.”
– elég nagyot. Mindenki saját és boldog családra vágyik. Nem az szerepel a fiatalok álmaiban, hogy majd ha elérem a 35-öt, akkor keresek magamnak egy gyermekes, elvált anyát és felnevelem más ffi gyermekeit. Ez egy tolerálni való hiba, amivel együtt kell majd élni. Csak már szintén elvált apukák ill. gyermektelen de valami gonddal rendelkező férfiak vállalják be alapból ezt a szituációt. Az életben persze más: pl. egy munkahelyen dolgozók beleszerethetnek csak úgy egymásba, de hogy egy ismeretlen embernél eleve így keressen rá egy jó pasi nôre, az elég érdekes.

“EGYEDÜL NEVELEM 14 ÉVES FIAMAT. OLYAN T�?RSAT KERESEK AKI VELE EGYÜTT ELFOGAD ÉS CSAL�?DKÉNT TUDN�?NK ÉLNI. SZÉPARCÚ N�? VAGYOK. NINCS RÓLAM
KÉP A NETEN DE AKI KOMOLYAN MEG AKAR ISMERNI ANNAK KÜLDÖK MAGAMRÓL.”
Itt inkább a fénykép nélküliséget emelném ki: miért kell imádkozni valakinek, hogy ugyan mutassa meg magát? Rengeteg idôt pazaroljanak el levelezésre, miközben nem is biztos, hogy tetszeni fognak egymásnak? Kérem szépen ezt azért átgondolni! Ennyire nem lehet valakinek szegényes az igényszintje, hogy teljesen mindegy legyen a másik fizimiskája! S a hölgynek sem lehet mindegy, hiszen ki is emeli arcának szépségét! Tessék megmutatni!