Lányok, ne beszéljetek egyszerre!

Valami van. Valami földöntúli, transzcendens összefonódás minden nő közt, valami eltéphetetlen és egyúttal láthatatlan fonál, amely összeköti mindegyiket, de legalábbis az egymáshoz bármilyen módon közel lévőket (fizikai, szellemi, hobbi vagy érdeklődés) és közös cselekvésre motíválja őket.

Ez néha kimerül a pisilésben, de sokszor megesik egy kevésbé irányítható és tudatos cselekvésben is, a menstruációban. Itt lehet valami érdekes és kutatásra érdemes téma!

Sőt, mióta a neten vagyok azt is megfigyeltem, hogy vannak unalmas, lyukas időszakok, amikor hiába küzdök csak nem kapok válaszokat, míg egy héttel később löketszerűen ír nekem mindenki, még olyan is, akinél egyáltalán nem jelentkeztem be!

Úgy tűnik egyszerre támad fel bennük a vágy egy kapcsolatra s egyszerre feledkeznek el róla, avagy unják meg. Egyszerre lépnek fel a netre, s lesznek undokak avagy nyitottak és kezdeményezők. Egyszerre ered meg a nyelvük…

Vajon ez a szexben is így történhet? Szegény szultánokat sajnálom, milyen zűrős, munkás, kimerítő időszak lehetett az életükben, amikor háremük összezárt nőtagjai egyszerre vonultak el a piros betűs napokon, majd ugyanakkor tértek vissza kiéhezve egy kis gyengédségre. ?llamügyek valószínűleg azokban az időkben kissé hanyagolva lehettek – talán így menekült meg Eger vára is: szegény vezír nem ért rá megfelelő ostrom stratégiát kidolgozni, mert őt ostromolták háremhölgyei!

Hasonlóan szoktam én is elvérezni: mivel nem írnak a lányok, így rálépek a gázpedálra és szórom a bemutatkozásokat. Aztán egy nap felébredek, fogat mosok, majd fellépek (avagy lehet ez fordítva is: utoljára ébredek fel) és ott vannak mind a postafiókomban, onnan mosolyognak rám sok-sok kedves üzenet formájában: a sok elektrontól szét akar robbani a gépem…

Serényen próbálok válaszolni nekik miközben elfüstöl pár billentyűzet a kezem alatt, de mihelyst végre a tettek mezejére léphetnénk – snitt – és eltűnik mind megint! Se telcsiszám, se MSN, se semmi csak nagy üresen kongó postaláda és sok-sok kihűlt üzenet…

Hova bújtok ilyenkor lányok? Vau, csak egyszer leljek rá a rejtekhelyeitekre! :-)

Category: Elmélet
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
155 Responses
  1. Nemes Tamás üzenete:

    Egy újabb levél a halott oldalra.?tnézve az utóbbi napok levelezését,főleg bagoly utolsó két levelét,egyre inkább az a véleményem,az ilyen,normális stílusban működő blogíró oldalak többet érnek,mint a “hivatalos” társkereső irodalom.A Csernus féle könyvek inkább szólnak egy női olvasói rétegnek,mintsem használhatók segítségként a társkereséshez.A férfi- és női magazinok baromságait pedig érdemes messzire elkerülni.Az eredményes társkereséshez rengeteg KOMMUNIK?CIÓ kell.Sokféle embernek sokféle dologról írni,akaratlanul is belemenni buta vitákba,legfőképpen fel kell vállalnia mindenkinek a saját gyarlóságát,tökéletlenségét.Egy hiteles kép megrajzolásához-levelezésen keresztül-jól kell tudni fogalmazni,nem árt a sokoldalú műveltség,sőt kell némi humorérzék is.Az élő randik tanulsága:az emberek tele vannak előítéletekkel,kimondva és kimondatlanul anyagiasak,ha én szélhámos lennék,pusztán a papírok megemlítésével átverhetném a nőket.Akkor vagy a legokosabb,ha nem akarsz okos lenni.Az is igaz,az élő randikon az emberek jelentős része pofára dönt.Mi már csak ilyen kirakatvilágban élünk…

  2. Nemes Tamás üzenete:

    Szép idő van és hétvége,ennek ellenére megélénkült a levelezés.Az elmúlt hetek esős időjárása idején sokszor napokig nem írtak blogokat.Ki érti ezt?

  3. Nemes Tamás üzenete:

    Az AC/DC Live At Donington koncertje zseniális.A kilencvenes évek elején ez a műfaj a virágkorát élte.Ez a koncert a Monsters Of Rock turné keretében került megrendezésre,olyan csapatok részvételével,mint a Metallica,Mötley Crüe,Queensryche és természetesen az AC/DC.Nagyon tömény ez a 2 órás anyag,az összes klasszikus rajta van.Az új lemezüket az internetről ismerem valamennyire,de bizonyos korszakokat,bizonyos albumokat nem lehet felülmúlni.Amikor a médiát és a politikát szidom,azt azért teszem,mert szerintem nagyon sok esetben nincs köszönőviszonyban a valósággal.Sokszor szó szerint.Ilyen szempontból nem teszek különbséget személyek és politikai oldalak között.Inkább keresek valamilyen rétegkultúrát.A kicsi is lehet szép.Sosem voltam elég birka sem a sztároláshoz,sem pedig valamilyen gyűlésre mászkáláshoz.Bocs,de nem érdekelnek a sorskérdések,ilyenek szerintem sohasem léteztek.A sok apró hétköznapi dolog többet ér,ezeket is észre lehet venni.A tévém gyakorlatilag halott,a csatornák műsorai nézhetetlenek,ha érdekel valami,megkeresem a neten,vagy megnézem DVD lemezen.Különben is,vidéken élek,van elég munkám a nagy házammal és a kertemmel,ki tudom tölteni a napjaimat.Sajnálom azokat az embereket,akik tv előtt ülnek naponta órákon át,vagy valamilyen idióta politikai baromsággal van tele a fejük.Egy csomó szép dologról maradnak le…

  4. Nemes Tamás üzenete:

    Az ezen az oldalon szereplő kommentek sok esetben szerepelnek az RSS2 csatornán is.Azon csodálkozom,mások miért nem írtak még ide,elég sok vitára ingerlő dolgot tettem fel ide.Egy csomó levél van itt fent,amibe bele lehetne kötni,nagyon sok esetben szubjektív,elfogult voltam.Pont ettől halott ez az oldal…

  5. Nemes Tamás üzenete:

    “…a kísérlet a hátszélben a bombákkal…”Pink Floyd:The Wall

  6. Nemes Tamás üzenete:

    “…két kézzel tépd le rólam az álcát…”Pink Floyd:The Wall

  7. Nemes Tamás üzenete:

    Valahol már írtam róla,most itt ismét előveszem a témát.Ez a fajta világhálós nyílvánosság sokkal jobb és demokratikusabb,mint a hagyományos tv,rádió,sajtó.Azok a hagyományos médiumok politikai és gazdasági alapon fel vannak osztva.Én úgy tapasztalom-már ami a helyi médiát illeti-sok esetben a személyi kapcsolatok döntik el,ki,hol és miért szerepelhet.Egy ilyen fórumon jóval kevesebb bürokráciával jóval több emberhez lehet eljutni.Az anonimitás ad egyfajta bátorságot és demokratikus légkört az egésznek.Minden bizonnyal ezért is durvább vagy tűnik durvábbnak az egész.Mi lenne ha ezeket a leveleket vagy a tartalmukat megpróbálnánk eljuttatni a hagyományos médiához?Ezeknek a szervezeteknek minden esetben van üzleti tervük (több hónapra előre),profiljuk(az itt szereplő témák nem is férnek bele),vezető arcok,vezető rovatok,műsorok.A levelek és témák jelentős része elvérezne a postai szelektálásnál.Ami mégis maradna,azt hozzáigazítanák a profiljukhoz,átszerkesztenék,esetleg kiforgatnák a mondanivalóját.Az is biztos,olyan helyen,olyan időben adnák le,ahol csak nagyon kevesen figyelnek rá,esetleg pont olyanok,akikhez ez nem is szól.Az átfutási idők miatt egy csomó téma elvesztené aktualitását.Az a bizonyos hagyományos média elég rugalmatlan,az emberek kénytelenek egy csomó tevékenységet a műsorhoz igazítani,a vacsorát,pisilést stb.Ez a netes műfaj akár a forrásokat,akár a témát illeti,maximális rugalmasságot tesz lehetővé.Ezért halott a tévém és a rádióm.Azok olyanok,mint a kihalásra ítélt dinoszauruszok.

  8. Nemes Tamás üzenete:

    “Parvis ignis incendium ingens exsuscitat.Kis szikra is okozhat óriási tűzvészt.”Livius

  9. Nemes Tamás üzenete:

    “Parvum servabis,donec maiora parabis.Azt mi silány,félted,s ami kincs,elszórva fecsérled.”

  10. Nemes Tamás üzenete:

    Visszatérve az előzőre,a nyílvánosság költsége sem elhanyagolható szempont.A kábeltévé vagy a lavór csak egyirányú kommunikációt tesz lehetővé.Az én mobil előfizetési csomagom havonta 6000 körül van,ez kb. megfelel egy kábeltévés csomag árának,ami viszont nem interaktív.A hagyományos média műsorsávokban gondolkozik,én akkor és oda írok ahova akarok.(Igaz,mindenhol van moderátor,de ha az ember tisztában van a játékszabályokkal,nem lehet baj.)Van egy használt gépem is,az még Windows XP rendszerű,adott esetben arról is kommunikálhatok.A hagyományos médiának ezzel szemben-a kicsik is-milliós eszközparkkal kell rendelkeznie a legócskább adáshoz is.A siker valószínűsége sok esetben egyenrangú az internetével.Az Indavideo vagy a Videa sikerültebb amatőr filmjeinek nézettsége szerintem vetekszik a kisebb tévék nézettségével,mindez kevesebb költséggel és kevesebb bürokráciával.Arra vagyok kíváncsi,ha ez a mostani 36%-os internetezési arány felmegy majd,mondjuk,70-80%-ra,és a költségek is lemennek,akkor mi fog történni?Az Egyesült ?llamokban a 80-as években a videofilmek nézettsége és forgalmazása meghaladta a mozifilmekét.Az internet vajon mikor fog produkálni hasonlót?

  11. Nemes Tamás üzenete:

    Sokszor nagyon jó dolog “kikapcsolni” ezt a világot.Úgy értem,egy időre félrevonulni a sok baromságtól,ami körülveszi az embert.Ez a félrevonultság nem feltétlenül rossz.Ha más szemszögből is szemügyre tudod venni a dolgokat,olyasmiket is észreveszel,amit egyébként nem.A társkereső levelezés hajlamos észrevétlenül is kliséssé tenni az embert.Nem veszed észre,és máris belesodródtál valamilyen tucattémába,egyetértesz valamilyen tucatvéleménnyel.Érdemes ezt a levelezést “madártávlatból” is szemügyre venni.?tnézni a régi leveleket elfogulatlanul,új tapasztalatok fényében,hideg fejjel átolvasni az egészet.A blogindító témák elég bugyuták,női magazin színtűek.Az oldal gazdái magánéleti kitárulkozásokra,szerelmi tucattémákra kíváncsiak az esetek 80%-ában.Azok közé tartozom,akik szeretnek köveket dobálni abba a bizonyos vízbe.Néha nem árt gondolkodóba ejteni az embereket…

  12. Nemes Tamás üzenete:

    A még előzőbb témát lezárandó,az egyik budapesti ismerősöm rendszeresen jár színházi próbákat megnézni.Az illető már nyugdíjas,60 feletti,egyébként tanár.Szerinte az elmúlt 15 évben nagyon sokat romlott a színvonal,ő inkább irodalmi találkozókra,estekre jár az utóbbi időben.Az egyik rockzenész egy évadot eltöltött az egyik színtársulattal.Élményeiről a Metal Hammerben számolt be.? úgy látta,azok a színészek,akikkel együtt dolgozott,el voltak szállva maguktól,nem a munka volt a legfontosabb,hanem önmaguk sztárolása,by kereskedelmi tv& rádió&bulvár.No Comment!

  13. Nemes Tamás üzenete:

    “Accidit in puncto,quod non seperatur in anna.Azt,miben annyi sok év nem dönt,eldöntheti egy perc.”

  14. Nemes Tamás üzenete:

    “Aliter in theoria,aliter in praxi.Más az elmélet,és más a gyakorlat.”

  15. Nemes Tamás üzenete:

    Ez az időszak a nyaralások ideje,van néhány szép dolog a környéken,amit még nem fotóztam le.Itt az ideje túrázni,vége az esős,ködös időnek,a napsütésben szép képeket lehet csinálni.Az egyik részt újra le fogom fotózni,az előzőleg csinált képekkel nem vagyok elégedett.A turistautak sok esetben a legrosszabb helyen vannak kijelölve.Kilómétereken át nem lát mást a turista,csak víkendházakat,fakitermelést.Sok esetben a helyi környezetvédők és önkormányzatok is ludasak a dologban,jó érzékkel jelölnek ki “városnéző” szakaszokat,hátha mások is meglátják azt amiről ők azt gondolják,hogy.Az a szakasz,amit le akarok fotózni,nem kijelölt turistaösvény,viszont nagyon szép panoráma látható onnan.Az eső utáni,szép napos időben lehet a legjobb fotókat csinálni,olyankor a levegőben kevés a por,messzire el lehet látni,szép,éles képeket lehet csinálni.

  16. Nemes Tamás üzenete:

    Igaz is,lement a dunai árhullám,meleg is van,a széplányok minden bizonnyal lemennek a Dunára.:)

  17. Nemes Tamás üzenete:

    Időnként azon filózom,mikor legoptimálisabb társat keresni.Ünnepek idején érdemes egyáltalán?Sokan ilyenkor inkább a családjukkal,rokonaikkal,gyerekeikkel vannak elfoglalva.Esetleg pont az ilyen alkalom megfelelő az igen kimondásához.Mintegy ajándékként valami mellé vagy valami helyett.És a nyár?A szórakozás és a nyaralás is pénzbe kerül,ha az ember imponálni akar egy nőnek,valamennyit be kell fektetni.A társkereső rendezvényeket nyáron szüneteltetik,azt nem értem,miért?A szabadságolások alatt érnek rá legjobban az emberek,ilyenkor van egy csomó idejük az alaposabb megismerkedésre,egy komolyabb kapcsolat kialakításához.Azért nincsenek ilyenkor rendezvények,mert azt feltételezik,amúgy is szórakoznak az emberek?Ezt a szabadidődömpinget érdemes lenne kihasználniuk,ezen egy csomót lehetne kaszálni.?lmodik a nyomor,majd pont ez a része fog a társkeresésnek rendesen működni!

  18. Nemes Tamás üzenete:

    “Inopiae desunt multa,avaritiae omnia.Vágy a szegény sokfélét,ám mindent,aki fösvény.”

  19. Nemes Tamás üzenete:

    “In eodem luto haesitare.Ugyanabban a mocsokban heverni.”Terentius

  20. Nemes Tamás üzenete:

    Rázzuk fel álmából a moderátort!Ilyenkor nyár közepén a média döglött lova az út szélén oszlik csendesen,csak a kósza böglyök szállnak rá.Elképesztő hírek azért most is vannak:”Bors újság:SZENZ?CIÓ!A HARGITAI BEA TUD ?RNI ÉS OLVASNI!MUNKAT?RSUNK FÉLÉVES KITARTÓ MUNK?VAL UT?NAJ?RT AZ IGAZS?GNAK!ELKÉPESZT? DOKUMENTUNFILMET L?THATNAK AZ ESETR?L A FÓKUSZ PLUSZBAN!A CIKKHEZ KAPCSOLÓDÓ NYEREMÉNYJ?TÉK F?D?JA 500000ft!További titkok a lapban!”

  21. Nemes Tamás üzenete:

    Azok az erotikus oldalak tényleg kéretlenül töltődnek le.A Skype-omra kaptam egy levelet,aminek a forrása egy budaörsi,angol nyevű erotikus honlap.Kénytelen voltam a szűrőimet átállítani.Van egy régi,használt Windows XP operációs rendszerű gépem,általában azon próbálom ki a bizonytalan dolgokat.Ez lehet CD lemez vagy letöltés,de az a gép ennek ellenére alkalmas szövegszerkesztésre,zenei anyagok,fényképek rendezésére.Azon a gépen a rendszergazda funkciók egy része nincs rendesen átállítva,ezért amikor interneteztem azzal a géppel,valaki másnak a Skype-jára szintén jött egy erotikus üzenet,elég kínos a dolog!Pedig egy csomó dolgot töltöttem le a tűzfal és a kémprogramok elleni védelemre.Azt a használt gépet nem “pucolták ki” eléggé,ez volt a probléma oka.

  22. Nemes Tamás üzenete:

    “Malum vas non frangitur.A lyukas fazék nem törik össze.”Erasmus

  23. Nemes Tamás üzenete:

    “Melior est canis vivus leone mortuo.Döglött oroszlánnál egy élő kutya többet ér”

  24. Nemes Tamás üzenete:

    Az Ötletbörzén szerepelt az alábbi mondat:”…azután felhígult a net…”Ehhez van némi hozzáfűznivalóm.Amikor feltalálták a könyvnyomtatást,a kódexeket kézzel író szerzetesek is kétségbe voltak esve,mi lesz ezután?Ami addig az ő kiváltságuk volt,ezután mindenkihez el fog jutni.Gustave Le Bon a Tömegek Lélektanában azon kesergett,hogy abban az időben Franciaországban rohamosan nőtt a diplomások száma,mi lesz ebből?Nincs új a nap alatt.A kilencvenes évek elején a mobiltelefon a Ferrarikkal száguldozó üzletemberek kiváltsága volt.Kétezer körül már gyakorlatilag mindenkinek volt,az egy főre jutó magyar átlag a skandináv átlaggal vetekedett.Mi lett ebből?Én úgy veszem észre,a környezetemben már nem csak a “fehérgallérosok” kiváltsága az internet,rohamosan terjed “lefele” is.Az hardverárak csökkenése és az előfizetési díjak kedvezőbbé válása óhatatlanul kinyitotta azt a bizonyos kaput.A nyolcvanas évek Commodore gépeihez még szükséges volt a Basic nyelv ismerete,programozói ismeretek nélkül legfeljebb a már beüzemelt gépet és a kész szoftvert lehetett használni.A mai gépek Windows-os rendszeréhez sokkal kevesebb alapismeret szükséges,a szoftverek és a gépek az egyre könnyebb kezelhetőség felé mennek el,ez az oka a “tömegesedésnek”.Mi lesz ebből?Szerintem kár keseregni,valamiféle elitista szempontot védeni.Fel fogunk hígulni.Még jobban,mint eddig!

  25. Nemes Tamás üzenete:

    “Pira desideras,pirum,non ulmum accades.Vágysz körtére?Keresd a saját fáján,s ne a szilfán.”

  26. Nemes Tamás üzenete:

    “Piscis nequam est,nisi recens.A hal semmit sem ér,ha nem friss.”Plautus

  27. Nemes Tamás üzenete:

    Megfigyeltem,bizonyos időszakokban mintha lanyhulna a társkeresési kedv,pedig egy csomó feltétel adott lenne akár a kisebb kalandokhoz,akár a mélyebb kapcsolatok kialakításához.Amikor a fizetős társkeresők rövid időre megnyitják az egyébként VIP szolgáltatásokat,özönlenek a levelek.Sokszor nem tudok rájönni,miért pont azok írnak vagy jeleznek vissza akik ezt teszik.Az elvált,gyerekes nők egy részének esetleg sűrgős a dolog anyagi és gyereknevelési értelemben,az ilyen jellegű visszajelzéseket még értem,sok mást viszont nem.Miért pont azok írnak akik írnak?A franc tudja!Ez vonatkozik a társkeresőblogra és a levelezésre is.

  28. Nemes Tamás üzenete:

    Visszatérve az internetre,a zenei piacot máris átalakította.Tudok olyan zenekarokról,amelyek teljesen ingyenesen tettek fel egész lemezanyagokat,a letöltések nagy száma miatt nem is adnak ki lemezeket.Az utóbbi 3-4 évben-hála a széles sávú internetnek-a filmletöltések jöttek divatba.Én például az utolsó,Arnoldos Terminátor3 filmet kb. 3 héttel a magyarországi bemutató után láttam DVD lemezen.A kópia minősége arról árulkodott,egy moziban vehették fel,amit azután PC-vel vagy DVD íróval másoltak le.A haverjaimnak több ezer letöltött filmből álló listái vannak,arra panaszkodnak,képtelenség megnézni az összeset.Ha érdekel valami,kiiratom DVD-re és megnézem.Na,ezért halott a TV!A YouTube,a Videa vagy az Indigo minden témakörben elképesztő mennyiségű,azonnal letölthető klipet,rövidfilmet kínál,ezeket egy olcsóbb előfizetési csomaggal is érdemes használni.A két “nagy” kereskedelmi tv csatorna egyre használhatatlanabb.Mostanában azt a hülyeséget találták ki,hogy a film kellős közepén megjelenik egy színes,grafikus ajánló,amelyben általában idióta talk show műsorokat ajánlanak kivénhedt szépségkirálynőkkel,egynyári playboymacákkal,pancs énekesekkel és színészekkel akik főznek,pókeroznak,táncolnak,énekelnek meg még mit nem!

  29. Nemes Tamás üzenete:

    Ez kimaradt:a letöltött/lemásolt filmeken nincsen reklám.:)

  30. Nemes Tamás üzenete:

    “Est post malam segetem serendum.Rossz termés után is kell vetni.”

  31. Nemes Tamás üzenete:

    “Irritare clabrones.Felbolygatni a darázsfészket.”Plautus

  32. Nemes Tamás üzenete:

    A Twitter ajánlóban olvastam a következőt:”…közkedvelt bloggerünk…”Ez vajon ki a fene lehet?Ezt a sok idióta témakört,”olvasói levelet”,lehetetlen szitukat bemutató blogindítókat kik vagy ki találja ki?Megnéztem a régebbi,tavaly nyári blogidító témákat.A zöme sokkal racionálisabb,életközelibb,mint az a sok baromság,amit manapság adnak fel.Tavaly ősz óta felpörgött a levélírás,a témák viszont egyre hülyébbek lettek.Nem is csoda,hogy a levélírók sok esetben eltérnek tőle.A Kánya Kata neve a Párommal kapcsolatban közismert.Ezeket a kérdéseket szerintem valamelyik szakpszihológus tanácsára adják fel.Nyílván ő van az adatlaphoz tartozó teszt mögött.Elnézve a blogindító témáit,ugyanolyan őrült,mint a betegei.Az is lehet,folyamatosan be van lőve.Én biztos nem tennék fel ilyen hülye kérdéseket,mint amiket nekünk felkínálnak!

  33. Nemes Tamás üzenete:

    “Natura fieret laudabile carmen,an arte,quaesitum est.Nagy kérdés,remeket mi teremt,a tudás vagy az ihlet.”Horatius

  34. Nemes Tamás üzenete:

    “Nomina stultorum iacent ubiqe locorum.Merre szemünk láthat,ott a neve a butáknak.”

  35. Nemes Tamás üzenete:

    “Közkedvelt” bloggerünk hőgutát kapott.De az is elképzelhető,túl sok sört,bort vagy valami ilyesmit ihatott az utóbbi időben.Hülye vagyok,manapság a drogok a divatosak,a pia az olyan proli dolog,”közkedvelt” bloggerünknek biztos futja rá.Most jut eszembe,kérdezni is tudni kell.Régi közhely,de bloggerünk nyílván nem tud róla.Arra lennék kíváncsi,intravénásan csinálja vagy pedig szippantja.A társkereső is volt ember,illene megtisztelni őt normális témafelvetésekkel.Az is lehet,a sületlen kamaszokat,mint netező,alkalmanként blogíró célközönséget akarják ezekkel a hülye témafelvetésekkel szórakoztatni.Valami olyasmi kellene ide,ami könnyed,játékos,flörtölésre okot adó,de átlag egy komolyabb,elméleti témát azért nem árt kérdésként feltenni.

  36. Nemes Tamás üzenete:

    “Deliberandum est diu,quod statuendum semel.Hányd meg jól,amiben végtire dönteni kell.”Publilius Syrus

  37. Nemes Tamás üzenete:

    “Cogitationis poeman nemo patitur.Nem büntetendő tény a puszta gondolat.”Ulpianus

  38. Nemes Tamás üzenete:

    Hurrá,a “közkedvelt” bloggerrel sikerült felbosszantani valakit.Hogy mertem én ilyet írni?Csak,hirtelen felindulásból.Már szóvá tettem az érzelmek írásbeli megjelenítésének problémáját.Jól csinálva az ilyesmi színesítheti a társkereső levelezést.Annak a szegény hülyének,aki védelmébe vette a “közkedvelt” bloggert,figyelmébe ajánlanám Richard P. Feynman munkásságát és hozzáállását.Az az ürge nem tisztelt senkit és semmit,amellett hogy nagyon értelmes volt nagyon jó kritikus is volt.A szemléletét szerintem érdemes átvenni,közérthető,fizikáról szóló műveit érdemes elolvasni.Ha jól tudom,évi átlagban 8 könyvet olvasnak Magyarországon évente,annak is a zöme valami hülye bestseller.Majd pont Feynmant fognak olvasni!

  39. Nemes Tamás üzenete:

    “Per risum multum debes cognoscere stultum.Hogyha röhög csak rád,erről ismerd fel a balgát.”

  40. Nemes Tamás üzenete:

    “Asino gramen et baculus.A szamárnak fű és bot jár.”

  41. Nemes Tamás üzenete:

    Ami a médiáról írt gondolataimat illeti,forrásként a Galaktika 2009 márciusi számát adom meg.Az írás címe:A Tévé Jövője.Szeretek idézni,most is ezt teszem:”…Ezek a kérdések felvetnek egy következőt:szükség lesz-e egyáltalán televíziós csatornákra?Hiszen eddig a televízió volt eddig az a közeg,amely a gyártóktól eljuttatta az alkotásokat a nézők otthonaiba,mindeközben megteremtve a saját bevételeit a reklámidő eladásából és/vagy az előfizetési díjakból.De már megszületett az újabb közeg,az internet,és ez sokkal rugalmasabb lehetőséget biztosít a nézőnek. …A közeg átalakul,akkor ülök le tévézni,amikor akarok,és azt fogok nézni, amihez csak kedvem van.?gy már nincs szükség televíziós társaságokra sem.”Kovács “Tücsi” Mihály.”Olvass A Jövőbe!”

  42. Nemes Tamás üzenete:

    A héten néhányszor áttévedtem a dokk.hu oldalra.A látogatók nagy száma lepett meg.Ezt annak fényében írom meg,amit ott tapasztaltam.Ha az a szűken vett százhatvanvalahányezer ember,aki havonta látogatja,antológia formájában megvenné az ott leírt prózát és verseket,az a kötet igazi siker lenne.A média teljes süketsége ellenére sok ismerősöm olvas és néhány esetben ír verseket.A propaganda ellenére a kultúra ezen ága nem halt meg.A kismarosi helyi újság honlapján is vannak “hazai” versek,sőt alacsony példányszámú antológiákat is kiadnak időnként.Úgy veszem észre,mintha ezt a társkereső levelezést megpróbálnák bulvárosítani.Viszont a levelezés mikéntje,a dokk.hu oldalhoz hasonlóan hajlamos témától eltérővé,eklektikussá,szabálytalanná válni.Ezt a netes műfajt szerintem nem lehet az írott sajtóhoz hasonlóan szabályossá,kipucolttá tenni.Azon se lepődnék meg,ha lefűződne róla.Ide is lehetne valami olyasmit csinálni,mint ami ott a Gyors&Gyilkos blogíró rovat.Jobban megfelelne a netes közegnek,mint a “közkedvelt” bloggerünk levelezése…Ami verseket illeti ,van élet a Jurassic Parkon kívül is!

  43. Nemes Tamás üzenete:

    Társkeresőblog 8. Téma:KÖZKEDVELT BLOGGERÜNK.”Ki ez az ember?Honnan veszi ezeket a lehetetlen olvasói leveleket?A buta témafelvetéseivel őrületbe kergeti a levélírókat és az olvasókat.Honnan veszi azokat az őrült fotókat,amik a blogok elején találhatók?Nem, nem és nem!Ha nem figyelsz oda, te is vitatkozni fogsz az általa megkérdezett őrültségen!Nem is csoda,ha a levélírók eltérnek az eredeti témától és a saját fejük után kezdenek menni.Okosnak hiszi magát,pedig nem az!Ne hagyd magad behúzni a csőbe!Ne válaszolj a béna kérdéseire,van neked saját fejed is!Gondold át,lehet,hogy az sem igaz,amit kérdez!”

  44. Nemes Tamás üzenete:

    Arra lennék kíváncsi,Mesterházy Lili,a Pesti Est kritikusa mikor fogja kiadni a 0 Pontos Filmek Nagylexikonát.Erre a hiánypótló lexikonra szerintem óriási szükség lenne,három kötetben,fejenként 2000 oldal,bőrkötés,plusz DVD melléklet citromdíjas filmekből.?bécé és kronológiai sorrendben benne lenne az összes kapitális bukás,menekülő színészekkel,öngyilkos rendezőkkel,rengeteg rohadt paradicsommal és záptojással.A kötetek végén táblázatok riogatnák az olvasót a költség/bevétel arányokkal,a kapitális bukták utáni reménytelen pénzbehajtási eljárásokkal.A mélymerített,színes lapokon dús infók lennének a Titanic szerű filmes vállalkozásokról,a katasztrofához vezető rögös,de egyenes útról.Ez a lexikon nem hiányozhat egyetlen filmbarát polcáról sem!

  45. Nemes Tamás üzenete:

    Na,jó akkor szórakozzunk a moderátorral.Az egyik leghumorosabb fiatalkori emlékem az,amikor május elsején felfújt kotongumival vonultak fel a gyerekek.A másik,amikor az egyik akadályversenyen a piros nyakkendőt a lábukra kötötték.Jól meg is hurcolták a gyerekeket érte,az az érdekes,az a tanár aki ezt tette,a rendszerváltás után a legnagyobb magyar lett.Örkény István TáDéVé egypercese jut róla eszembe.Thomas Bernhard Egy Okkal Több című,önéletrajzi írásában összeveti a világháború alatti felvonulásokat,oktatási rendszert a fiatal osztrák demokrácia hasonló dolgaival.Szerinte csak a vakolatot festették át,a mentalitás,a szellemiség szinte semmit sem változott.Valami hasonló van szerintem nálunk is ezen a téren.Az állami és ilyen-olyan pártrendezvényeket sok esetben olyanok szervezik,akik még anno,mentalitás,stílus stb.Az ezekre járó emberek fanatizmusa is sok esetben jellemző:”…ha ők elmennek,akik vannak,nem tudom mi lesz…”,”…ha majd ők jönnek,akkor sokkal jobb lesz,ezért van értelme…”,mert Kossuth Lajos azt üzente,hogy mindenkinek el kell menni.Ezért nem szeretem az ilyesmit,egy bizonyos szint alá nem szoktam lemenni!

  46. Nemes Tamás üzenete:

    “…egy őrült tábornokot kell megállítania…”Francis Ford Coppola:Apokalipszis Most

  47. Nemes Tamás üzenete:

    “…sosem lesz vége,sosem lesz vége,SOSEM LESZ VÉGE??!!…”Hobo Blues Band:A Vadászat

  48. Nemes Tamás üzenete:

    Itt az ideje bezárni a halott oldalt.Visszateszem a márványlapot a virtuális kriptára.A nagy Csinnadatra Cerebron is megsértődött,amikor Trurl mérnök a Léboló miatt becsengetett a kriptába.Úgy látom egyedül kábé annyit írtam ide,mint amennyit közös munkával más oldalon szoktunk összehozni.Az is igaz,ezt kritika nélkül csináltam végig.”…amikor még fiatalok voltunk,a Kirk kapitány alatt az Enterprise-on szolgáltunk a Romulán zónában.Csak úgy repkedtek körülöttünk a klingon vészmadarak…”Ez csak vicc volt.Különben meg úgy halott ez az egész társkeresés,ahogy van!Mintha azok is kezdenék észrevenni,akik ezt csinálják.Az az érdekes,ide gyakorlatilag bármit beírhattam moderátor nélkül.Biztos analfabéta az illető,ezért írhattam ide egy csomó vad,provokatív dolgot.Primus:Coattails Of A Dead Man.

  49. Nemes Tamás üzenete:

    “…Please,Come Home!”Dream Theater Live Scenes koncertzáró

  50. Nemes Tamás üzenete:

    “…jazz fusiuon Walter Bela Farkas…Thank you,good night!”King’s X Tape Head lemezzáró koncertfelvétel

  51. Nemes Tamás üzenete:

    “Odafenn szépen,sorban kialudtak a csilagok”Arthur C. Clarke:Isten Kilencmilliárd Neve

  52. Nemes Tamás üzenete:

    “…Al most székének vezérlőtáblájára vágott az ütővel,úgy zúzta szét a kapcsolásokat,mintha mozsárban kellene valamit porrá őrölnie.Aztán könyökét a karfán előrecsúsztatva megpróbált felemelkedni.Reszkető izmokkal igyekezett megtalálni az egyensúlyt.A golfütőre támaszkodva néhány óvatos lépést tett az ajtó felé.Amikor a küszöbre lépett,az ajtó feltárult.Napfény áradt be,fényesebb,mint a fényorgona legfényesebb színárnyalata.Alnak be kellett hunynia a szemét.Szellő hűsítette sápadt arcát.Por-,föld- és virágillat telepedett köhögésre ingerlően nyálkahártyáira.Al kinyitotta a szemét,és üggyel-bajjal még néhány lépést tett előre.Szürke betonfelületen állt.A beton három bungalóhoz vezetett,melyek tőle jobbra és balra,valamint előtte álltak.Lába port vert fel.A megerőltetéstől kapkodva szedte a lélegzetet,szíve dörömbölt a bordáin.Bizonytalan léptekkel,jobbra-balra tántorogva haladt tovább az útra-A SZABADBA…”Herbert W. Franke:Orchideák Bolygója 1961

  53. Nemes Tamás üzenete:

    Igazam lett,ebből nem lett vezető oldal és soha nem is lesz belőle!De nem ám!

  54. Nemes Tamás üzenete:

    “Blow your speakers”Manowar

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: