Valami van. Valami földöntúli, transzcendens összefonódás minden nő közt, valami eltéphetetlen és egyúttal láthatatlan fonál, amely összeköti mindegyiket, de legalábbis az egymáshoz bármilyen módon közel lévőket (fizikai, szellemi, hobbi vagy érdeklődés) és közös cselekvésre motíválja őket.
Ez néha kimerül a pisilésben, de sokszor megesik egy kevésbé irányítható és tudatos cselekvésben is, a menstruációban. Itt lehet valami érdekes és kutatásra érdemes téma!
Sőt, mióta a neten vagyok azt is megfigyeltem, hogy vannak unalmas, lyukas időszakok, amikor hiába küzdök csak nem kapok válaszokat, míg egy héttel később löketszerűen ír nekem mindenki, még olyan is, akinél egyáltalán nem jelentkeztem be!
Úgy tűnik egyszerre támad fel bennük a vágy egy kapcsolatra s egyszerre feledkeznek el róla, avagy unják meg. Egyszerre lépnek fel a netre, s lesznek undokak avagy nyitottak és kezdeményezők. Egyszerre ered meg a nyelvük…
Vajon ez a szexben is így történhet? Szegény szultánokat sajnálom, milyen zűrős, munkás, kimerítő időszak lehetett az életükben, amikor háremük összezárt nőtagjai egyszerre vonultak el a piros betűs napokon, majd ugyanakkor tértek vissza kiéhezve egy kis gyengédségre. ?llamügyek valószínűleg azokban az időkben kissé hanyagolva lehettek – talán így menekült meg Eger vára is: szegény vezír nem ért rá megfelelő ostrom stratégiát kidolgozni, mert őt ostromolták háremhölgyei!
Hasonlóan szoktam én is elvérezni: mivel nem írnak a lányok, így rálépek a gázpedálra és szórom a bemutatkozásokat. Aztán egy nap felébredek, fogat mosok, majd fellépek (avagy lehet ez fordítva is: utoljára ébredek fel) és ott vannak mind a postafiókomban, onnan mosolyognak rám sok-sok kedves üzenet formájában: a sok elektrontól szét akar robbani a gépem…
Serényen próbálok válaszolni nekik miközben elfüstöl pár billentyűzet a kezem alatt, de mihelyst végre a tettek mezejére léphetnénk – snitt – és eltűnik mind megint! Se telcsiszám, se MSN, se semmi csak nagy üresen kongó postaláda és sok-sok kihűlt üzenet…
Hova bújtok ilyenkor lányok? Vau, csak egyszer leljek rá a rejtekhelyeitekre! :-)

Erre a teljesen halott oldalra írok néhány értelmes sort.”Férfinál minden érzemény gondolat,asszonynál minden gondolat érzemény,ez a nagy különbség a két nem között.” Eötvös József:Aforizmák.Utóirat:ezek az oldalak,ebben a halott formában tökéletesen alkalmasak a kritika nélküli vélemény kifejtésére.Mikor tették fel ezt a blogot,mint kérdést?Szerintem még be sem voltam ide jelentkezve…
Ezek a halott oldalak nagyon hasznosak.Most írok ide egy semmihez sem passzoló levelet.A Voivod Phobos című albumán található egy King Crimson feldolgozás, a 21st Century Schizoid Man.A King Crimson féle eredeti egy fantasztikus film zenéje volt,amiben Vittorio Gassman játszotta a főszerepet.A társa talán Claudia Cardinale volt,erre nem mernék megesküdni.A film sztorija a következő:a jövőben a háborúk megakadályozása érdekében kitalálnak egy játékot.Véletlenszerűen kisorsolnak két embert.Egyik lesz a vadász,a másik lesz az áldozat.Mondanom sem kell,a főhősöket,akiket a két színész alakít,összesorsolják.Egyikük kap egy pisztolyt,és elkezdi üldözni a másikat.Lelövöm a poént,a végén szerelmi történet lesz belőle.Hasonló témájú film,mint a Menekülő Ember a nyolcvanas években.A közkedvelt Terminátor,talán még kaliforniai kormányzó is csinált egy hasonló témájú üldözéses filmet.Valamelyik régi,nagy formátumú Galaktikában van az ilyen tematikájú filmekről egy kétoldalas elemzés.A Phobos lemezen debütált az ex-Metallica gitáros Jason Newsteed.Egyébként a lemez visszatérés a Dimensön/Killing vonalhoz,annak is a jobbik részéhez.A lemezen szereplő énekes,Eric autóbalesete után visszavonult,Jason állandó tag lett a csapatban.
Ez tényleg egy tökéletes oldal.Hogyan tudnak írni ennyi tipizált,üres baromságot előző és folyamatban levő kapcsolataikről magukat komolynak tartó férfiak és nők?Manapság dől belőlük a karakter,egyre önismétlőbb,kiüresedett az egész.Semmitmondó önvallomások,tucat szerelmi történetek.Valaki hallgasson meg és értsen meg!Digitális pusztába kiáltott szó.Itt megtalálható minden és mindennek az ellentéte.Nagyon röviden,nagyon hosszan,elvont értelmiségi,sima köznyelvi,helyesírási hibákkal terhelten is.Valamit,ami eredeti,szimpatikus,emberi,azt nagyon nehéz megtalálni itt.Özönlenek a tucatlevelek a tucattémákra.A nagy semmi a nagy semmire.Olyan közhelyes az egész!
Ismét a halott oldalon!Valamikor,úgy jó 15 éve Henry Rollins írt néhány cikket egy ismert amerikai férfi magazinnak arról,hogy nők szexuálisan molesztálnak és megerőszakolnak férfiakat.Ebben az időben a Rollins band-el túrnézott,két lemez közti időben,turnészünet alatt újságíróskodott.A témából talán könyv is lett.Bejárta az államokat,megkérdezett orvosokat,áldozatokat,munkaügyi szakértőket stb.Alapos munkát végzett.Akkor már befutott sztár volt.Nálunk hol írtak róla először?A Metal Hammerben először.A média többi része döglött lóként húzott el mellette.Ebben a mostani vadkapitalista világban van egy csomó jól kereső vállalkozó,vezető beosztású nő,akinek módja és lehetősége van erre,és hasonló céllal a maguk módján kihasználják a férfiakat.Ilyenről Magyarországon írni?Inkább nézze a jónép a Barátok Közt című baromságot és a Hal a tortán idióta “sztárjait”.
Ez az egész sok embernek egyfajta szellemi magamutogatás.A saját korosztályom egy csődtömeg,ha nem is anyagi,erkölcsi értelemben.Bizonyos dolgokban kompromisszumot kell kötni a család és a munka miatt.Ezt megértem.De ilyen elvtelenül, sokszor nagyon pojáca módon?Sokan nagyon szánalmasak.Túlsminkelve,elhízva,kopaszodva.Hazamennek a munkából,elolvassák a bulvárt,megnézik a világ legpocsékabb műsorait.Normális dolgokra már nincs igényük,”erre én a sok teendő miatt nem érek rá”.Változik a világ,ez rendben is lenne,de bizonyos erkölcsi elveket azért nem kellene feladni!Valami borzalmas felvett pózban tetszelegnek sokan,megpróbálnak középosztályt játszani.Olyan emberek járnak ilyen-olyan politikai gyűlésre,akik fiatalon még a témát is messziről elkerülték.Ennyit erről…
Újra a halott oldalon!Ez kicsit olyan,mint Dino Buzzati Tatárpusztájában az a bizonyos erőd.Esténként a távolban fények villanak,valahol a messzeségben történik valami,itt viszont nyugi van.Csak úgy írok valamit,ami éppen eszembe jut.Valamikor tavasszal voltam egy budai ismerősömnél.Igazi elit környék,a lakók egy része közismert,kőgazdag.Nem érdekli őket a gazdasági válság,azon versenyeznek,egy évben ki hányszor volt Thaiföldön,Las Vegasban stb. nyaralni.Az döbbentett meg,azon környéken sok helyen nincs levágva a fű,gazosak,rendezetlenek a kertek.Egyik kertész ismerősömtől tudom,azon a részen egy kb. 300m2-es kert megcsinálásáért-neki 2-3 nap,minőségi munka-feketén kifizetnek 70000ft-ot.A pénz nem igazán számít.Nálunk Kismaroson sokan azt is rendbetartják,parkosítják,ami elvileg közterület.Sok idős néni rokoni segítség híján felfogad alkalmi munkásokat a kert rendbetételére-havi pár ezer forintért-csak azért,hogy ne maradjon szégyenben.Azok a milliomosok simán felfogadhatnának azon a részen valakit erre.Vagy legalábbis hétvégén eljátszhatnák az újgazdag vircsaftot,napszemüvegben,méregdrága fűnyíróval,joggingban:”na most mozgunk és kertészkedünk egy kicsit!”
Erre még a moderátor sem jár,ez egy nyugis oldal!A legutóbbi társkereső rendezvény elég pocsék helyen volt megrendezve.Egy U alakú svédasztalnál kellett beszélgetni a lányokkal.A régi hely,egy randizásra tényleg megfelelő teaház volt.Azt nem értettem,miért kell mindenkinek ordítania?Ezt egyébként néhány lány is megjegyezte.Az egyik lány megkérdezte:”Mit olvastál utoljára?”Umberto Eco:Művészet és szépség a középkori esztétikában,feleltem neki.”Wow!”,válaszolta.Na,ezt jól kifogtam!Miről beszélgessünk drága?Irodalom,történelem,zene,bulvártéma?”Az egyetem elvégzése után a cégnél középvezetőként helyezkedtem el,a férfiakkal szembeni elvárásaim…”Én meg alig várom a beszélgetést,a melletted ülő lánnyal!Ezt a szellemi sivatagot nevezik modern társkeresésnek!
Újabb levél a kriptában!Azon a régi helyen,ahol előzőleg tartották az ilyen bulikat,volt egy számomra emlékezetes nő.Szegénynek Sláger Rádió túladagolása volt.Ez három mondat után kiderült.Ezt az adót pusztán a kollégáim jóvoltából ismerem,munkakezdés előtt hallgatják kb. fél órát.Előadta nekem,hogy az ő nagy kedvence az AC/DC.A rádióban éppen akkor ment a reklámkampányuk.Harmincas nő volt,talán voltak már gyerekei is,esetleg ők beszélték rá.A rockzenét folyamatosan követem,finoman rákérdeztem az irányzatokra.Glam,alter,trash,progresszív?A nő teljesen hülye volt hozzá!Na jó drága,lett volna közös téma,de ahhoz korábban kellett volna felkelni!A témát illetően van egy rakás húszas éveiben járó ismerősöm,férfi és nő,ismerem a mostani divatot ezen a téren,anya nem volt teljesen képben.
Ez tényleg moderátormentes hely,ide bátran lehet írni!Nálunk a kultúrház kötött egy szerződést az egyik váci könyvesbolttal.Helyben lehet venni 25-30 könyvet,listáról lehet rendelni további könyveket,CD-ket.Valentin nap előtt átnéztem a helyi huszonvalahány könyvből álló kínálatot.A sok verseskötet és gagyi között találtam egy Csernus könyvet.Belelapoztam,beleolvastam.?szintén megmondom,én valami Ceizel Endre/Buda Béla stílusú felvilágosítást vártam arra vonatkozólag,szerinte hogyan érdemes ismerkedni ebben a netes,villámrandis világban.Ehelyett a könyvben egy fiktív figurákból álló társaság dögunalmas élete és szerelmi kalandjai voltak benne.A Nők Lapja,Best,Júlia regényújság rajongói vevők az ilyen baromságokra.Biztos a klinikai tapasztalataiból és a beérkező leveleiből gyúrta össze azokat a (szerinte) típusfigurákat.Azt nem tudom,a Csernus akkor éppen dr.Jekyll vagy mr.Hyde volt,amikor ezt a könyvet írta.Vettem egy könyvet a Börzsöny geológiájáról,a szokolyai denudációs medence foraminiferái érdekesebbek voltak,mint Csernus épületes történetei.
“…A helyzet nagyon szigorú…Ezt a musztángot nem lehet betörni…”Boston Klinika:Hirtelen Felindulásból
“A legendák maguktól születnek,senki sem csinálhat magának,és más sem neki,különben úgy jár,mint Kun Béla!”Hobo Blues Band:A Tábortűz Mellett
Ebből az oldalból nem lesz még egyszer vezető helyen szereplő társkereső blog!De nem ám!
“Omnem iacere aleam Egy kockadobásra feltenni mindent” Erasmus
Egy újabb levél a halott oldalra!Ide valahogy könnyebb írni,más oldalakon nem tudom és nem értem miért sértődnek meg egyesek ezen vagy azon a véleményemen.Szerintem Budapesthez közel érdemesebb lenne randikat szerveznie a társkeresőknek,mint bent a városban.Vidéken lassabb a tempó,kisebb a zaj,jobban oda tudnak figyelni az emberek a másik mondanivalójára.Mondjuk Vácon a Pingvin vagy a Főtéri Cukrászda ideális lenne erre a célra.A Pingvinben most 240-ért adnak 3 nagy gombócot.:)A verőcei Vén Dunát nem venném jó néven.Olyankor szoktam menni,amikor van hely,viszonylag kicsi a forgalom.Ha a cukit lefoglalnák,amikor én menni szoktam,nagyon dühös lennék.Nem örülnék neki,ha a törzshelyemre szombat délután nem tudnék beülni.Ha ott ülne egy hülye,harmincas középvezető nő,akkor nagyon dühös lennék!”Szia,X.Y. vagyok,amióta feljöttem Pestre a cégnél a fizetésem…”Nem érdekel drága,szeretném nyugodtan megenni a sütimet és meginni a jégkásámat!” …a kocsimat el kellene vinni a szervízbe,és az idén szeretnék 2 hétre Olaszországba menni!”Tudod mit drága,kérek még egy jégkását,és ráöntöm a fejedre!
“Exstincta lucerna omnis mulier eadem Oltsd el a lámpát:mind egyforma a nő a sötétben.”
Eszembe jutott Csernus könyvének a címe:Szerelem az interneten.Volt egy hasonló című társkereső blog,ahová én és a többiek sokkal értelmesebb dolgokat írtunk,mint amiket a Csernus a könyvében összehordott.A múlt hónapban Nagymaroson meló után volt egy kis munkám.Az állomáson vártam a vonatot,hazafelé tartottam.Odajött hozzám egy nő,olyan 38-42 közötti lehetett.”Kölcsön tudnál adni 80 forintot,leszakadt a gombom,összevesztem a párommal és nem akarok hazamenni a cérnáért?”Drága,kicsit direktebb módon is közeledhettél volna!Aha,már fél éve írok a Páromba,megnézted a fotómat és felismertél!Egyébként férjes asszonyokkal elvből nem ismerkedem.”Sajnos nincs nálam pénz,csak a retúrjegy van nálam!”Még egy öt percig ott ült mellettem a nő,azután elment.Különben is,az állomás tele volt fiatal lányokkal.Visegrádról jöttek át komppal,inkább velük szemezgetek!
A semmi ágán című filmnek szerintem az volt a legjobb jelenete,amikor a csöves srác a biztonsági őrnek lenyomta azt a dumát a vonalkódokról.A jelenet végén még pénzt is adott neki a dumájáért.A Pont Neuf Szerelmesei sem volt rossz film.Ahhoz kellően borult volt,hogy megnézzem.Volt egy független filmes amerikai alkotás,a címe most nem jut eszembe.Egy motelben 4 vagy 5 pár szállt meg egy éjszakára.Elvis rajongó pár,titkos légyotton levők,a várost utoljára megnéző idősek stb.A párhuzamosan futó cselekmények hol összefutottak, hol szétváltak.Minden pár a saját szemszögéből látta az eseményeket,mint abban a bizonyos Kuroszava filmben a szemtanúk a csatát.?llítólag létezik mozis társkereső rendezvény is.A világért sem mennék el.Csak angol nyelvű filmekkel,mert az egy szűrő(?)Utána meg álljak neki vitatkozni valami céges kinevezés előtt álló irodistával.Brrr…
“…az ország egész területén felhős idő várható,a Dunántúlon még eső is várható,de Salgótarján felett egész nap sütni fog a nap…”Macskanadrág:Goodbye
A vitaindító blogban szerepel Eger vára.Az Egri Csillagok nyitójelenetét Verőce és Kismaros határán forgatták,a Morgó patak torkolatánál,azt a részt,ahol a török elrabolta a gyerekeket.A Zivatar című ötvenes években készült film egy részét a kismarosi holtágnál vették fel.Az Oldás és Kötés című Jancsó film egyik jelenete a verőcei kőfalnál,a dunaparton játszódik.Nekem lámpást adott kezembe az úr…
“…ha száz éves leszek,keresztet vetek,meggyónom bűneimet,többé nem vétkezem…ha újra születnék,mindent másképp tennék…mégis ugyanide jutnék”Prosectura:Ha,és 3 pont…
Ma voltam az Alexandrában,találtam még egy Csernus könyvet,pontossabban az írás része volt egy tanulmánykötetnek,amit a Popper Péterrel meg még valakivel közösen írt.Ebbe a könyvbe is beleolvastam.Az az írás már emlékeztetett valamire.Azt árulja már el valaki,miért kell a szemetet előtérbe állítani,a normális dolgokat eldugni?A könyvheti ajánlóban volt egy Fejős Éva ajánló.A téma pont idevaló.A Csajok című könyv,az ajánló alapján maga a borzalom.A karakterek elriasztottak.”Móni dolgozott…szinkronszínészként…”"Flóra …televíziós szerkesztő”"Márk…legfrissebb kötetete…Dönts,és az Univerzum meghálálja”.Ezek tipikus,átlagos emberek,ilyenekkel van tele a zónázó vonat,a körúti McDonalds,a Westend.Erről a Monthy Python sorozat jut eszembe.Az egyik részben a gonosz pudingok megtámadják a Földet.Egy dilettáns orosz teniszező teniszben megmérkőzik a Pudingokkal.”A teljesen hétköznapi Agyminta házaspár,az Epszilon Eridaniról” a nézők között van.Egyszer csak gondolnak egyet,odamennek a pudingokhoz és megeszik őket.”Ez teljesen ehető,nálunk ekkorára nőnek a pudingok”.Az emberiség ezen a módon megmenekül a teljes kipusztulástól.Inkább veszek egy kék,norvég papagájt,mintsem egy Fejős Éva könyvet.Az legalább életképes.:)
“Lassan lépdel a fűben a vak zenészek kara,mondjátok emberek,ez már Európa?”Hobo Blues Band:A Vadászat.
Amire biztosan nem mennék el,az a Főzőrandi.A főzés nálam ízlés kérdése.Az ismerőseim szeretik a húséteket jól megpaprikázni,erős fűszereket adni hozzá.Én viszont jobban szeretem,ha szolídabban van ízesítve az étel.A húslevesbe a paradicsom is “egyéni szociális probléma”.Egy rakás sznob,divatból vegetáriánus és egzotikus konyhát kedvelő emberrel semmi kedvem bájcsevegni.Az ilyen összejöveteleket szerintem sokan ilyesféle rongyrázásra használják.A divatos,trendy gasztronagymenők.Fejből tudják az összes biobolt és thaiföldi konyha címét.A semmivel sem külömb nőknek előadják ,hogy ők a profi szakértők.Párszor voltak kint Párizsban és Rómában,az ottani gasztrót is a témához lehet csapni.A céges előmenetelükre büszke csajok így tudnak méltó társat találni.Tartjuk a színvonalat!
“Ahol lakom,sok a koma,mindennapra jut egy lakoma”Hobo Blues Band:A Vadászat.
Nekem legutóbb Andorrából írt angolul egy 28 éves,gyerekét egyedül nevelő nő.Egyik hírdetésemben sem jeleztem,hogy külföldi társat szeretnék találni,ha erre törekedtem volna angol nyelvű hírdetést adok fel egy “nemzetközi” társkeresőben.Szeretem személyesen megismerni a partnereimet,a repülőút,akár ő jön ide,akár én megyek oda időigényes és drága.Azt a nőt mi motiválhatta?A legendásan magas magyar munkabérek?Az adatlapom alapján nyílván utánanézett az országnak is,nyílván van valami elképzelése.Ez mostanában többször történik meg velem.Kapok egy angol nyelvű levelet a világ végéről.A távoli Magyarországról nem akarnak írni a lányok…
Ismét a halott oldalon!”Centuriae seniorum agitant expertia frugis,celsi praetereunt austera Ramnes.Azt,mi tanulságot nem nyújt,gáncsolja a vén-rend,túl komoly írás meg nem kell a fiatal lovagoknak.”(Horatius)
“Connubia sunt fatalia.Házas élet-mindig végzet”
Lányok ne beszéljetek egyszerre?Egy jó hangulatú,értelmes,csak nőkből álló társasággal szerintem érdemes jól elbeszélgetni.A blogok elejére mindig sablonos,idióta témákat tesznek fel,az a pszihopata gyerek különböző pózokban van megörökítve.Az a fazon a blog elején.Tiszta őrültekháza.Azt a mikroblog marhaságot megnézem én is.Hátha.(Önámítás részemről).Ez az egész társkereső dolog egy önámítás.Egy nagy önbecsapás.Csak ezt a részét sokan nem merik bevallani!
Az ismerősök szerepe és a társkeresés.Erről a témáról sem fognak társkereső blogot indítani!A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.Talán három éve az ismerőseim figyelmembe ajánlottak egy megözvegyült anyukát két gyerekkel.Mit ne mondjak,nem voltunk egymás esetei,ránézésre sem.Két hónapja össze akartak hozni egy negyvenes nővel,akinek van egy tizenéves gyereke.Itt szerintem az volt a probléma,hogy egyáltalán nem vagyok templomba járó fajta,és a politika sem érdekel már évek óta.Tíz év a közszférában elég volt arra,hogy kiábránduljak mindenből.A franc tudja,biztos vannak olyanok,akiket az ismerősök hoztak össze,esetleg komoly dolog lett belőle,nekem saját részről pozitív tapasztalatom nincsen.
“…meló van,kemény meló van,a multigályán kemény meló van…ne feszítsd túl a húrt,a korbács lesújt,ez egy jó munkahely,vésd az eszedbe,ha kidőlsz bárki szívesen ülne a helyedre!”Hétköznapi Csalódások:Multi Meló
“…nagy buli,volt az éjjel,raboltak szenvedéllyel,az áldozat kifosztva fekszik a híd alatt…hol a rendőrség?hol a rendőrség?”Panksapka:Hol a rendőrség?
Az első villámrandira csupán kíváncsiságból mentem el.Nézzük meg,hátha.Ami ezt a mostani “középvezető”,karrierista,gazdag pasikat kereső női réteget illeti,a dolog nem ért meglepetésként.Anyukámnak-amíg élt-volt egy nálam pár évvel fiatalabb barátnője,pont ebből a típusból.A stílust és a hozzáállást volt alkalmam tanulmányozni.A több éven át külföldön dolgozó nő,akinek az életszínvonalbeli és anyagi elvárásai…Dé já vu érzés az első találkozón.Nem is egyszer.Arra is kíváncsi voltam,a találkozók társasága akkor pont véletlenszerűen volt ilyen,esetleg más alkalommal másmilyen az összetétel.Úgy értve,gondolkodásmód,társadalmi helyzet,szellemi igények.Ezután még néhány találkozóra elmentem.Ez amolyan “diplomás gettó”,a fővárosi,zömmel irodai munkát végző réteg számára.Miért gondolják ezek a magukat értelmesnek tartó emberek,hogy pont egy ilyen rendezvényen lehet megtalálni a boldogságot?Más réteg miért nem jár hasonlóra?Egy ilyen bulin nem lehet kifogni egy szélhámost?Ha nem veszed komolyan,egy jót lehet nevetni rajta!
“…ott hol a szörnyek öltönyben ülnek,a lóvé hegyekben áll,asszonynak bunda,neki egy kurva,épít egy új palotát…”Cool Head Clan:Elemlámpa
Szeretek tavasztól őszig hétvégenként túrázni.Az ilyesmit egyedül szoktam csinálni,meglepő,de lelkileg segít helyrejönni.Igyekszem olyan útvonalat keresni,amely valamennyire érintetlen.Lehetőleg minimális fakitermelés a környéken,ideális esetben zéró turista.Ha nincs zaj és forgalom egy turistaúton,többet lehet látni a vadon élő állatokból,mintha egy szervezett,zajos csapat része lennél.Egyszer átvágott előttem az úton egy csapat őz,a távolság nem volt több,mint három méter.Rókát is sikerült ilyen módon természetes környezetében meglátni.Egy ilyen túrán át lehet gondolni az előző napok eseményeit.Sokszor felkavaró az ilyesmi,de a túra végén a helyére kerülnek a dolgok.Az alig ismert,járhatalannak minősített turistautak a legjobbak.Ott még érintetlen a természet,a terep kihívásai számomra egyáltalán nem riasztóak.Aki ismeri a növényeket,megfelelő időben több ebédre való gombát is össze tud szedni.Ehhez persze a fajtákat is ismerni kell.Én a bogyós gyümölcsökre hajtok,a városiak meg sopánkodjanak szezon közepén a szeder árán!Arról nem is beszélve,hogy vegyszermentes és totál bio!
“…válaszol az apja a fiának,nem mehet akárki vadásznak…”Hobo Blues Band:A Vadászat
Tegnap a vihar miatt “elszállt” két olyan blog,amit ide szerettem volna leközölni.Ez az eldugott oldal tökéletesen megfelel kísérleti levélírásra.Egy üres webes felület ebben a műfajban szerintem abszurd,nonszensz.Mondjuk az is igaz,ezen az oldalon elvontabb és helyenként durvább vagyok.Erre jó a kritika nélküli levélírás,amit én itt csinálok.Sokszor úgy érzem,ez a társkeresés,akár személyes,akár internetes,nagyon behatárolt témákat vesz elő.Az a típus vagyok,aki szeret spontán írni.Megtetszik egy téma,kitalálok egy poént és leírom.Van úgy,hogy az sem érdekel,kapcsolódik-e a levél az oldal elején feltett kérdéshez.Ez egy jó téma,le kell írni és kész!
Úgy veszem észre,ezekre a régi oldalakra,a téma levétele után már alig írnak levelet.Én ezt a témát rugalmasan kezelem.Többek között ezért is írok ide.Örkénynek volt az a bizonyos egypercese a külföldi útjáról és a régi hírekről.Egy bizonyos idő után egy régi hír is lehet érdekes.Sőt,híreket is lehet kreálni.Ha értelmesen csinálja az ember,még szórakoztató is.Néhány régi téma érdekesebb,mint amiket mostanában feladnak.Az új levélírók talán nem is ismerik őket.Ha egy régi oldalt,134 levél után újra feltennének,az milyen hatást váltana ki?Ismerve a társkereső blog gazdáit,a következő téma a kockasági együttható lesz!
“Nec semper feriet,quodcumque minabitur arcus.Nyíl se talál mindig be a cél kellős közepébe.”Horatius.
“Excedere laborat,cum femina plorat.Válni akar tőled,mikor ontja az asszony a könnyet.”
A környék ismét gyarapodott egy randihellyel.Pár napja nyílt egy új kávézó a környéken.Szerintem ez is ideális lenne villámrandira.Ez a hely itt van nálunk,ráadásul központi helyen.A régi cukrászda helyén nyílt meg.Lényegében egy zárt,csendes udvaron van,jó időben az udvaron is lehetne ismerkedős délutánokat,esteket szervezni.Az épület üzemeltetője elég rugalmas,rossz idő esetére egy nagy terem is rendelkezésre állna.A zajos,felpörgetett fővárosi helyek hajlamosak elvonni az emberek figyelmét.Már írtam róla,az ilyesmit célszerűbb lenne az agglomerációban,a városhoz viszonylag közel,csendes helyen megrendezni.
Ez egy érdekes levél lesz.A sztorihoz kapcsolódó blog a veledutaztam.hu oldalon van.Tavaly a közkorházban voltam a szemészeten.Éppen várakoztam,amikor egy szőke ápolónő egy megtermett pasival egy nagy ládát cipelt.A nő nagyon el volt szállva magától.Negyvenes lehetett,talán tíz éve még egy bombázó volt,de ott akkor elég átlagosan nézett ki.Öntelt módon a folyosón mindenki füle hallatára kijelentette,majd ő az interneten fog egy pasit.Mert a világháló!Az ám igazi!Akkor még nem voltam bejelentkezve a társkeresőre,de akkori tapasztalataim fényében is megmosolyogtató volt.Azóta bejelentkeztem,az a nő most még mulatságossabbnak látszik.Mert a buta a buta,és aki buta,az nagyon buta!
“Aetas semper aportat aliquid novi.Minden korszak hoz valami újat.”
“Virtutem primam esse puta compescere linguam.Hidd el,a fő s legszebb erény,fékezni a nyelved!”Cicero
A környéken,ahol élek az Expressz Tábor volt a legjobb ismerkedős hely,de legalább 15 éve bezárták,az épületek 90%-át lebontották,csak a terület egyharmada működik,messze nem olyan szinten,mint a régi.A régi Tábor legendás volt.A hatvanas évek végén,hetvenes évek elején itt kezdett az Illés,Omega,Hungária.Nyáron minden hétvégén volt egy koncert,szezon idején mindig volt kb.2000 ember.Rengeteg külföldi volt,németek,franciák,nemcsak magyarok és kelet-európaiak.Nagyon sok sztori fűződik a helyhez.Egy csomó szerelmi kaland,poénos emlék.Az általam említett zenekarok tagjai itt lógtak egész nyáron,a szüleimnek és másoknak egy életre szóló élmény volt.Ebben a mostani kapitalista világban működhetett volna igazán,de áldozatul esett a telekspekulációnak.Amíg működött,nagyon nagy élet volt benne.
“Nescit regnare,qui nescit dissimulare.Nem tud uralkodni,aki nem tud színlelni.”
“Ne sutor ultra crepidam iucidet.A varga ne mondjon véleményt másról,csak a kaptafáról.”
Ez a téma sem kapcsolódik semmihez.Charles Fort régen írt egy könyvet Lo! (Jé!) címmel.Ebben a könyvben furcsa természeti jelenségeket írt össze.Békaeső,haleső stb.Valamikor 1999 körül én is átéltem hasonlót.Egy derült,száraz nyári napon Verőcén 15 percig eső csepergett a semmiből.Abban az utcában ahol ez történt,szokott nyaralni egy nyugalmazott egyetemi kémiatanár és a felesége.Az asszony a ház előtt tette rendbe a kertet,amikor elkezdett esni az eső.”Mi az,megbolondult az idő?”Nagyon meg volt lepődve.Felnéztem az égre,egy kör alakú,mélykék területről hullott alá az eső.Az eső képződéséhez jégmagokra van szükség,az a folt nyílván egy hidegebb területre utalt.A levegő is poros volt.Ez eddig rendben is lenne,de az a hideg levegő,abban a szélcsendes időben hogyan került oda?Az a környék az egyik nemzetközi légifolyosó alatt fekszik.Elég sűrű a forgalom,ha a gépek okoznának ilyen esőt,arról én is és a helybeliek is tudnának,ilyesmi azonban nem szokott előfordulni.Az Élet és Tudományban pár éve volt egy cikk földre záporozó jégmeteorokról.Ha ilyesmi lett volna,valamilyen fényjelenséggel és robbanással járt volna,ilyesmi azonban nem történt.
Ez a társkeresés tényleg halott műfaj.Adott egy csomó technikai lehetőség,és az emberek a fülük botját sem mozdítják,ha kapnak valahonnan egy levelet.Olyan halott műfaj ez,mint ez az oldal.Teleírhatom szinte bármivel,anélkül,hogy bárki elolvasná,reagálna rá,felfigyelne a dologra.A társkeresés Tatárpusztája.Itt sem történik az égvilágon semmi,néha mintha megmozdulna valami,azután kiderül,csak félreértés volt.Ami történik,az valahol máshol történik.Az emberek bejelentkeznek ebbe a nagy semmibe,a vágyaikkal,elvárásaikkal,azután jól pofára esnek.A rendezvények sem jobbak.Gépies,elüzletiesedett az egész.Valahol,valakik kaszálnak rajta,de emberi kapcsolat ezen a módon?Egy Viszockij vers jutott az eszembe:…de a vadász marka is üres marad…”
“Si qua venit sero,magna ruina venit.Késik a bűnhődés?Lesz iszonyúbb ezután.”Propertius
“Si qua placent,abeunt,inimica tenatius haerent.Száll tova gyakran a jó,de a baj nem akar sose múlni.”Parthenius
Azon tűnődöm,a szüleink vagy a nagyszüleink ebben a tekintetben jobbak voltak-e mint mi.Nem feltétlenül.Az anyagi érvényesülés és az előbbrejutás szerintem egy csomó embernél minden korban szempont volt.Régebben sokkal kevesebben beszéltek angolul,németül,franciául.Ismerek jónéhány ötvenest,akik ilyen nyevtudás birtokában szereztek külföldi partnert maguknak,lényegében az anyagi érvényesülés mozgatta az egészet.Ezek a kapcsolatok,házasságok 10-15 év után befuccsoltak,ami nem is csoda!Ami az anyagiasságot illeti,néhány mai ötvenes borzasztóan primitív.A gyerekek iskoláztatásánál,pályaválasztásánál sok esetben ez a döntő,nem a rátermettség és a tehetség.A buta,primitív rongyrázás a gyerekeken keresztül.
“Fata regunt orbem,certa stant omnia lege.Végzet a sors ura,vastörvény igazítja világunk.”Manilius
“Ficta cito ad naturam reciderint suam.?brándot gyakran felvált a durva való.”Publilius Syrus
Ennek a társkereső blogozásnak is megvan a maga közhelyes stílusa.Mintha az egyik középiskolai tanárnő említette volna valamelyik levelében,hogy ezeket az oldalakat sok középiskolás olvassa.A gyerekeket hülyének kell nézni?Azokat a kretén blogindító leveleket nekik találták ki?Mintha a Balázs vagy kicsoda említette volna az egyik reggel a Pirítósban vagy micsodában,azt szereti,ha a feltett kérdésre özönlenek az egyforma levelek.Bocs,de nekem saját gondolataim vannak.A semmitmondó,tucatlevelekről megvan a saját véleményem.Nem fogok átvenni semmilyen seggfej stílust,csak azért,mert egyesek szerint ez a divat.Ami a szemüveget illeti,a régi nóta jutott az eszembe:”…az ész a fontos,nem a haj…”Az a réteg hová tűnt,amelyikkel normálisan lehetett kommunikálni?Az emberek egyik fele kikötött a politikai élet agyatlanságainál,a másik fele a bulvárgagyinál,a sorozatok és a sztármagazinok előtt hülyülésnél.Az egyik ismerősömmel beszélgettünk róla,azok se normálisak,akik ezek miatt az idióta politikusok miatt összevesznek egymással.
“…apád hogy élt,felmentette magát,nem tett semmit,csak a szép időkre várt…”Hobo Blues Band:Csavargók Könyve:Fiúk rock and rollja
“Mennyből az angyal ledob egy csikket,aztán elfelejt minket”Moby Dick
Az az új kávézó,ami nálunk nyílt,egész jó.A csomó finomság bevezető áras,a felszolgálók nagyon kedvesek.Szeretem a jól megcsinált,nívós helyeket.Nekem a tisztaság,a felszolgálók közvetlensége,kedvessége,a design elsődleges.A Nagykörúton az egyik házi rétest kínáló pár négyzetméteres üzlet jobban bejön,mint a tőle pár méterre található Café.?rban sok különbség nincs,engem viszont elriaszt a sznobizmus.A Westendben is szívesebben veszek rakott krumplit vagy mákos gubát,mint valami frissen kreált gyorséttermi extra csodát.A magyaros étel egyébként árban olcsóbb is.A török konyha sem rossz.Néhányszor ettem egy padlizsános,krumplis,marhahúsos valamit,az laktató és finom volt.
Tényleg döglött ez az egész.Ide valami zsigeri primitívségre van szükség,már ami a társkeresést illeti.Mintha erre rendezkedtek volna be a társkereső szolgálatok,és a blogírás és a blogok elején feltett kérdések is erre vinnék el az egészet.Nyilván egy lepusztult közönség igényét kell kielégíteni,a blogok elején a témák is erre utalnak.A blogírás állítólag menőnek számít,csak azt tudnám miért?Elnézve a témákat és leveleket,ahhoz hogy valaki menő lehessen,szükségeltetik némi szellemi háttér és írói tehetség.Az oldalt talán sokan olvassák,de csak az értelmes és minőségi mondanivaló jut el az emberekhez.Hülye szöveggel ellenkező hatást lehet elérni.Egyszer lehetne nyitni egy oldalt a társkereső blogok hiábavalóságáról.
“…emeletes a hétvégi házad is,kacsalábon forog,bejárónőd,háziorvosod van…de boldog mégse vagy!”Moby Dick:Ugass Kutya
Akkor adjuk fel a leckét a moderátornak.Ez egy igazi svejki történet.Jópár éve volt egy választasi gyűlés a kúltúrházban,az önkormányzat részéről hivatalosan jelen kellett lennem.Profi módon meg volt szervezve,a helyiek mellett egy népes küldöttség is volt ott Erdélyből.A körzet országgyűlési képviselője tartotta,aki akkor éppen miniszter volt.Az elején úgy ment minden,ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.A képviselő éppen a 200%-os béremelésnél tartott,amikor községünk megmondóembere felállt:”az a kurva miniszter mindennap itt megy el a kocsijával,és nem látja milyen szarok itt az utak?”Az igazsághoz tartozik,az illető ugyanezt a szöveget a másik nagy párt gyűlésén is előadta.Az utakat azóta úniós pénzből megcsinálták,viszont az illető azóta nem miniszter…
“…csodálatos kocsikon legendás hősök érkeznek,soruk nyílegyenes:első a csend,azután a rend,FEGYELEM,FIGYELEM!…”Hobo Blues Band:A Vadászat
Ez már egy borult oldal,most teszek róla,hogy még borultabb legyen.Egy kicsit játszom az idézetekkel.”Az emberiség sok kihívással néz szembe a végéhez közeledő évszázadunkban,de egyik sem nagyobb,mint az egy főre jutó gabonatermés 1984 óta tartó csökkenése.Ha ez a csökkenés meghatározatlan ideig folytatódik,politikai instabilitáshoz,társadalmi széthulláshoz vezet majd,olyanhoz,mint amit ma Szomáliában,Szudánban vagy Haitin tapasztalunk”A Világ Helyzete 1994:Szembesülve a bizonytalan élelmiszerhelyzettel.”A rizs maximális terméshozamai már harminc éve változatlanok.A biomasszát tekintve elértük a platót-és erre nincs egyszerű magyarázat”Robert S. Loomis 1999 Forrás:A Növekedés Határai. “Az élelmiszerárak tavalyi ugrásszerű növekedése világszerte vészjelzésként hatott.2005 és 2008 nyara között a búza és kukorica ára háromszorosára,a rizsé ötszörösére nőtt.A magas árak vagy két tucat országban éhséglázadáshoz vezettek,és további 75 millió embert taszítottak szegénységbe.”National Geographic Magyarország 2009 június.
“Omnia fert aetas.Mindent meghoz a kor.”Vergilius.
“Necessitatem ne dii quidem superant.A kényszerű helyzeten még az istenek sem tudnak változtatni.”Livius
“…mindig van egy fejsze a kofferomban…”Pink Floyd:The Wall
Az az új helybéli kávézó tényleg jó.Az egyik késő délután,amikor voltam teljesen tele volt.Találkoztam egy csomó haverral és ismerőssel is.Az a nap akkor nagyon hosszú volt,egy csomó munka volt aznap.Kerékpárosoknak 10% kedvezmény!
Az új Dream Theater albumon nincs sok újdonság.Helyenként mintha érezhető lenne a Queensryche hatása,pedig néhány éve Geoffékkal csúnyán összevesztek.A második cédén szereplő feldolgozások jobbak,mint maga a lemez anyaga.Vannak/voltak kísérletezős korszakaik,de igazán visszatérhettek volna a Scene/Awake/Images And Words korszak komplex technikás zúzásához.Az új lemez az előző folytatásának tűnik,egy csomó zenei megoldást egy az egyben áttettek erre a lemezre.Elég nyugis lemez,nekem a Six Degrees Inner Turbulence című 40 perces szám nyugissabb részei jutnak eszembe róla.Bár a számok zöme 10 perc feletti,egy Change Of Sessons szerű,30 perces,komplex,zúzós csodát igazán megalkothattak volna!Nekem a Qeensryche Promised Land című albuma jut eszembe az új lemezről.Az is egy nagyon zenei,de öncélú kísérletezgetés volt.Ha már QR ,akkor inkább az Empire album.A Silet Lucidity című számot annak idején még az angol királynő zenekara is játszotta!Az Empire című nótához készült klipben a politikusokat és a drogbárókat megszemélyesítő színészek kezet fognak egymással.Ezt a klipet annak idején levette az MTV.Mellesleg a QR és a Dream Theater pár éve csinált közösen egy Pink Floyd feldolgozást,a Comfortably Numb-ot.
JJ leveléről,amiben a határon túli magyarokról írt,a Living Colour Auslander című száma jut az eszembe.A kilenvenes évek elején pont akkor voltak Németországban,amikor ott egy idegenellenes hullám söpört végig.Ehhez azt kell tudni,a zenekar tagjai mind feketék.?ket egyébként Mick Jagger fedezte fel a nyolcvanas években,egy new yorki klubban.Pár éve a Szigeten is felléptek,az egyik tagot a King\’s X frontembere,Doug Pinnick helyettesítette.A King\’s X-ről azt nyilatkozta az egyik alternatív zenekar vezetője:\"mindig várom az új lemezeiket,egy csomó témát lehet lenyúlni róluk.\"Doug Pinnick a Lines In The Sand című Dream Theater számban együtt énekelt James LaBrie-val,az együttes énekesével.
Ismét kezembe került egy Csernus könyv,Férfiak a címe.A Westendben a Libriben lapoztam bele.A jó doktor ott folytatta,ahol az Internetes Szerelemnél abbahagyta.Trágárság is került bele,úgyhogy teljesen szakmai a könyv.Az egyik mondaton megakadt a szemem.Tartalmilag próbálom idézni.Az anyagi jellegű kapcsolatok tartóssabbak,mint az érzelmiek.Ha a Mannhardt András vagy a Csányi Vilmos etológiai alapon bebizonyítja,hogy a testi adottságok mellett fontos a hierarhiában betöltött hely,a szakmai érvényesülés is szempont a párválasztásnál,a tudományos bizonyítékokat elhiszem.Anyám,amikor még élt beszélt egy vállalkozó nőről,aki férjhez ment egy alkoholista szakácshoz vagy pékhez huszonvalahány éve.Ivott mint a kefekötő,de jól fogyott az áru,a befolyt pénzt nem tudta mind elinni.Milyen lehet egy ilyen csak anyagi kapcsolat?”Kisfiam,ne beszélj a papának erről a bácsiról!Az ajtónál sem illik hallgatózni!”Megvan a nagy kégli,a menő kocsi(k),külföldi utak,de mit ér az egész boldogság nélkül?Csak azért ne váljunk el,mert akkor nem lehet rázni a rongyot?A megfelelő időben vigyük haza a “titkos” partnert?A doktor úr példalevelei csapnivalóak!Ha én írnék ilyesmit-idézőjel kinyitva és bezárva-a permanencia és a Dóra egyből visszaírna:”…Nemes Tamás,ne fárassz minket megint ilyen hülyeséggel,van elég bajunk a középiskolásokkal…”
“…íme az utolsó kínrím:ez egy nedves kor,nappal vér folyik,este bor…”Hobo Blues Band:Vadászat
“Eius ego vellem viventis noscere nomen,qui non feminlas lusus ab arte foret.Csak tudnám egyszer,vajon él-e velünk olyan ember,kit még nem vezetett félre asszonyi csel.”Ovidius
A tegnapi,ide szánt levelem a vihar miatt nem került be ide.Mostanában azon tűnődöm,mi a jobb,ha belemegyek valamibe,vagy az,ha kihagyom a dolgot.A felkínált szar dolgot nem érdemes elfogadni.A társkeresők a közhelyes,unalmas levelezési témákat favorizálják.Nagyon nehéz értelmes,könnyed,figyelemfelkeltő levelet írni.Nagyon kevés itt az a jó értelembe vett társasági levelezés.Egyszer megnéztem a VIP “saját téma” levelezést.Az egész nem más,mint tizen- és huszonévesek ökörködése.Azok a bizonyos bulifelhasználók,bagoly fórumozói szórakoztatják egymást és a közönséget.
Visszatérve a Férfiak című Csernus könyvre,az a könyv a villámrandikra járó,”értelmiségi gettót” alkotó réteget célozta meg.Darabokra szedve a könyvet,simán be lehet tenni a Nők Lapjába vagy valamelyik hasonló női magazinba.Friss példa az ismeretségi körömből,gyakorlati feladat a doktor úr számára:hogyan találjon társat egy 45 éves,munkanélküli,gyerekét egyedül nevelő nő?Adjon el néhány céget tőkeerős cégeknek?Szálljon be olajvezeték építésébe?Az a sikeres középkorú réteg csak egy szűk nagyvárosi csoportot jelent.Nagyon sok helyen leépítések vannak,jobb esetben átszervezés,sok ember sorsa bizonytalan.Ezeknek az embereknek a kutya sem akar gyakorlati tanácsot adni?Aki nem nyakkendős,irodai alkalmazott,az ne is akarjon társat találni magának?Ha ilyen szinten nézik hülyének az embereket,nem is csoda,hogy problémák vannak a társkereséssel!
“Noscitur adverso tempore verus amor.Balsorsban látszik meg,mi igaz szerelem.”
“Noscitur ex sociis,qui non cobnoscitur a se.Nem tudod azt,ki milyen.Rájössz:nézd meg,ki a barátja!”
“Nullane de tantis gregibus tibi digna videtur?Ekkora nyájban hát egy méltó nőre se lelnél?”Iuvenalis.Az internetes társkeresés mottója férfiaknak.
Ingyenes fodrász és miegyéb,volt egy kis meglepi a postaládámban.Apróbetűs részt nem láttam,fogalmam sincs,mennyi az az ingyenes.A retúr a zónázóra 1500,a BKV jegy árát nem tudom,nem néztem meg a helyszínt.Egyelőre marad a helyi fodrász,azt legalább ismerem.Hülyeségből talán érdemes kipróbálni,csak nem csinálnak bohócot az emberből.A végeredményt dögös csajokon kellene tesztelni.:)A puding próbája az,hogy megeszik,egy túl divatos fazonnal biztos hogy kiröhögnek.Ha esetleg jól sikerül a séró,kinevezem magam felsővezetőnek!Sőt cégtulajdonos leszek!Az sokkal jobban hangzik,mint a középvezető!Nem beosztott vagyok,hanem én vagyok a király!I am Glamour Boy!Living Colour.
“Indulget fortuna malis,ut laedere possit.Kedvez a rossznak a sors,hogy később tönkretehesse.”Cato
“Inoperta quamvist bumilem docti metuere.Retten a bölcs ember,bármily kicsi rágalom éri.”
“In nil sapiendo incundissima vita.Legszebb a lét,ha mit sem kell töprengenünk.”Szophoklész
Végre itt a jó idő,csak ne lenne ilyen fülledt a levegő.Még rímmel is!Ennek a társkereső műfajnak a blogírás a legjobb része,egyedül itt lehet érdemben kommunikálni,levelezni szerintem teljesen felesleges.Ebből a buliból pont a kommunikáció hiányzik,de nagyon!A gépemre átlag háromhetente telepítik a legújabb frissítéseket,a legutóbbi például lehetővé teszi az összes audio/video formátum megtekintését,de ebben a társkereső világban ember nincs,akivel érdemes lenne kipróbálni.Valamikor az év elején kaptam meghívást néhány olyan embertől,akik ide írogatnak,de akkor tele voltam munkával,mint ahogyan most is.Az ismerősökkel levelezni az egy dolog.Már úgy vagyok vele,marad a blogírás,a többi része halott a dolognak,ugyanúgy,mint ez az oldal.
“Argumentum ad nominem.Személyre szóló érvelés.”
“Artificem commendat opus.Az alkotót alkotása dícséri.”
“Aulica vita splendida miseria.Udvari tisztség-cifra szegénység”
A kedvenc cukrászdámban bement egy dögös szőke csaj.Verőce és Kismaros lényegében össze van épülve,nem tudta melyik községben jár.Egy időben a két település össze volt vonva Verőcemaros néven.Jól nézett ki,de rossz helyre ült,mindig hátra kellett néznem.Mivel nem volt helybeli,még egyszer nem fogom látni,az biztos!Legalább történt valami jó a mai napon,az ilyen szép pillanatok megtörik a monotóniát.Úgy néz ki,a héten sikerült kikeverednem egy baráti ajánlatból.A tíz évvel idősebb,elvált anyuka nem az esetem,ezt végre sikerült megértetnem.Történik valami,de azért mégsem!Ilyen az élet!
“Diligitur nemo,nisi cui fortuna secunda est.Nem szeretik sosem azt,akinek nem kedvez a jó sors.”Ovidius
“Difficile est tristi fingere mente iocum.Tréfálkozni nehéz,hogyha szívünk szomorú.”
?tnézve a régebbi leveleket,az enyémet és másokét is,sokszor kényszerűen körbejár az egész.A vidék-város témát háromszor hoztuk,hoztam fel.A Judit még januárban megsértődött,amikor felvetettem a kelet-magyarországiak hátrányos helyzetét.A Paraméterkönyv már érdekessebb volt.Igaz is,ott más partnerekkel leveleztem.Ha jól emlékszem,Ladyb vidékre költözése volt a harmadik kör,a témát ő dobta be.Az ő véleménye,stílusa már ismert volt a Paraméterkönyvből.Az a srác,aki leírta szerelmi csalódását,az én véleményemre hajazott.Ezeket és az ehhez hasonló párbeszédtöredékeket érdemes volna valahol összegyűjteni.Egy nő a legfrissebb kommentek között levelet írt a nem válaszoló férfiakról.Ezt a témát is érdemes lenne több oldalról leválogatni,ez a blogírás,ebben a formában egy katyvasz,szelektálás nélkül nem ér semmit!
A verőcei Vén Dunában bővült a kínálat jégkásából.Apránként megkóstolom mindegyiket.:)
Az a levél az előző oldalon meglepett.Az illető jobban tette volna,ha rákeres az adatlapomra és ír egy levelet.Bár az oldal gazdái örülnek neki,szerintem jobb az ilyesmit diszkréten intézni.Nem szeretem,ha belekiabálják a világba,jobban szeretem személyesen intézni az ilyesmit.Ja,az anonimitás,úgysem tudják meg,hogy ki vagy!?lnéven azt írsz,amit akarsz!?gy már érthető!Ma vettem egy Mötley Crüe koncert DVD lemezt,egy csomó klasszikus nóta van rajta.A Decade Of Decadence válogatásukat,amit a kilencvenes évek elején adtak ki,eddig még nem tudtam CD lemezen megszerezni,az interneten biztos le lehetne tölteni vagy meg lehetne venni,de lusta vagyok hozzá.Jobban szeretek hagyományos módon a boltban a lemezek közt turkálni.Ha valaki,hát akkor ők mindent tudnak a csajokról,a jobbik fajtáról persze!
Ez most egy hosszabb idézet lesz:”A Föld egyszerre több lett elszigetelt dolgok halmazánál:több,mint a sok-sok ház,szikla,betonút,egy-egy ló,egy-egy ember,hevenyészve megásott,kővel jelölt sírban,több,mint néhány szúrós kaktusz,egy-egy fényárban úszó város az éjszaka kellős közepén,nem millió és millió különálló tárgy volt többé.Egyszerre mindent áthatott és összetartott valami:a lüktető elektromos hálózat.S ő villámgyorsan ömlött be a szobákba,ahová beköszöntött az új élet,és megpaskolták a meztelen újszülöttet,szobákba,ahol az élet távozni készült az emberi testekből,mint a fokozatosan elhalványuló villanykörtéből a fény:a szál egyre tompábban izzik,végül teljesen kialszik.Jelen volt minden városban,nimden szobában,fénymintákat rajzolt száz és száz négyzetmérföldnyi területre:látott és hallott mindent,s nem volt többé egyedül,egy volt a sok ezer ember közül,aki mind gondolkozik a maga módján és hisz is valamiben.”Ray Bradbury:A Villanytelep.1964
A Mötley Crüe DVD nagyon jó volt,a legprofibbak csinálták a filmezést és a keverést is,A csajok a színpadon és a nézők között nagyon dögösek voltak.A Carnival Of Sins egy igazi tuti anyag.Egy nagyon jó,felhúzott csajjal érdemes igazán megnézni!Legalább a Sláger Rádió játszhatná őket,de megállt náluk az idő,mint Gothár Péter filmjében.
“Scribere scribendo,dicendo dicere disces.?rva tanulsz meg csak jól írni,beszélve beszélni.”
“Sed iacet aurato vix ulla puerpera lecto.Ott,hol az ágy aranyos,nem igen látsz benne szülő nőt.”
“Si careas aere,cupiat te nemo videre.Nincs elég pénzed?Nem akar más látni se téged!”
Már írtam róla,a környékünkön a múltban megfordult néhány ismert ember.Mostanában,ha jól tudom,Bacher Iván lakik,lakott Verőcén.A Zónázó című könyv biztos a vasúttal kapcsolatos élményeiből született meg.Gyerekkoromban Verőcén laktam,egy utcában lakott velem a Kiss Virág nevű,későbbi modell,tévés személyiség.Közvetlenül ismerni valakit egészen más,mint ismeretlenül,a médián keresztül megtudni valamit róla.Az a fajta kultiválás,ami manapság a politikát és a médiát jellemzi,ezért idegen tőlem.Egyik ismerősöm szerint a politikusok kihasználják az embereket.Ez szerintem is így van.Kihasználják a naivitásukat,változtatni akarásukat,eszméiket.Ezeknek a gyűlésekre mászkáló embereknek néha nem ártana visszaemlékezni a múltra.Milyen sok párt és politikus került rövid időre vezető pozícióba,majd ezt követően ezek a vezető emberek teli zsebbel leléptek,mozgalmukat botrányokon keresztül lenullázták.Michael Schumaher az egyik versenyén kiesett,az egyik riporter utána kérdőre vonta.A pilóta így válaszolt:”Én is csak emberből vagyok”.
Vámos Miklós egyik tévéműsorában a 90.-es években Csiszár Jenő azt mondta:”…nálunk Magyarországon a sztárok úgy járnak az utcán.mint a napkeleti bölcsek,de ha átmennek Ausztriába a cukorgyárba,a kutya sem ismeri fel őket…”Jelentem,a helyzet azóta változott,ezeket a sztárokat én már itthon sem ismerem fel az utcán.?szintén megmondom,sok ember arcáról és nevéről semmi sem jut eszembe.A Barátok Közt című sorozatból összesen 5 percet láttam,de az is elég volt!Azóta úgy hívom a sorozatot:Hülyegyerekek Közt.Se füle,se farka történet dilletáns szereplőkkel.Pár éve volt egy cikk valamelyik Nők Lapjában,anyukám,amíg élt az előfizetője volt.Azt feszegették benne,a régi sztárok percre pontosan elmentek az újságírókkal megbeszélt találkozókra,a vidéki haknikra is rendes műsorral készültek,fontos volt nekik a közönség pozitív reakciója.Ezeknek a mai bunkóknak több mobilja van-egyiket sem lehet elérni a titkos szám miatt-testőrökkel járnak(kitől félnek,a dühös nézőktől?),általában lenézik a kisembereket.A celebek úgy röhejesek,ahogy vannak.Ezek azok az emberek,akik semmi komoly művészit nem tudnak felmutatni,viszont folyamatosan benne vannak a lapokban.A Nagy Senkik,akikkel tele van a Fókusz Plusz.Csiszár Jenő mondta:”…a színpadon és a kamera előtt esztergálnak…”
Úgy látszik,itt semmit sem moderálnak ki.Érdekes egy oldal.Ezek szerint ez egy moderátormentes övezet,ahol mindent lehet.Én úgy érzem,ezen oldalon sokszor a határokat feszegetem,jópárszor bementem a tilosba.Megint találtam egy jó kis hangulatos éttermet,viszonylag közel a lakásomhoz.Egy régi étterem helyén nyílt meg,szerintem nagyon hangulatos kis hely,csendes,erdei környezetben.?rakat illetően átlagos,van egy csomó parkolóhely mellete,sőt ,az étterem előtt megy el az erdei vasút.Ott is lehetne villámrandit vagy valami hasonlót tartani,jobb mint a büdös belvárosi helyek.
“Maga nem engem ütött.Valami mást akart ütni,de én voltam kéznél.Nézze,felültem már.Nincs semmi bajom.”Ray Bradbury:Szabadjegy a Chicagói Bombatölcsérbe.
Én leszek hát a legjobb középszer,és harcolni fogok azok ellen,akik azt mondják:tűnj el,merülj alá,lepjen el a por,hordjon bógáncsot a szél élő sírod fölé.Tiltakozni fogok a kóborló majomember-hordák,a távoli földeken rágcsáló birkaemberek ellen,az őket zsákmánynak tekintő feudális-földesúr farkasok ellen,akik néhány megmaradt felhőkarcoló-toronyba vonulnak vissza,és elfelejtett ételeket halmoznak fel.Konzervnyitóval és dugóhúzóval ölöm meg ezeket a gazembereket.Buickok,Packardok és Cadillacek kísértetével gázolom agyon,medvecukor-ostorral ütöm le őket,míg sírva nem könyörögnek valamilyen megnevezhetetlen kegyelemért.S hogy meg tudom-e tenni mindezt?Meg kell próbálni.”Ray Bradbury:Szabadjegy a Chicagói Bombatölcsérbe