Nekem sem egyszerű… (14)

Ma ismét volt egy “randim”.
A hölgyet idefent találtam több hónappal ezelőtt. Egy teljesen átlagos, alacsony lány volt látható az egyetlen fotón: vízparton állt, felhajtott szárú nadrágban, szél belefújta arcába a haját. Kedves választ küldött a levelemre. Jó állása van, képzett, törekvő, normális értékrendű és nem kérette magát: bevallotta, hogy tetszett neki mindaz, amit az adatlapomon olvashatott. Rögtön javasolta, hogy folytassuk telefonon. Igaza van, minek kell ezzel a hosszú levelezéssel tölteni az időt?! Az ilyen önállóság, bátorság és nyílt sisakos ismerkedés mindig pozitív.
Felhívtam. Ott is kellemesen elcsevegtünk. Szimpatikussá vált – ismétlem – mégha a fotó alapján nem is. Bíztam megint a csodában – ami egyébként velem még soha nem esett meg – és azt gondoltam, hogy érdemes vele találkozni, mert hátha megkedvelteti magát velem és megláthatom közben benne a bűbájt. 
Volt még egy próbatétel: épp elutazott egyhetes nyaralásra, s megígérte, hogy ha hazaérkezik, jelentkezni fog. Itt még kétesélyes volt az ügy: ha nem hív vissza, minden megoldódik magától, hisz tapasztalataim szerint ezek a nyaralások, eltűnések csak megszakítani bírják a szinte még el nem kezdődőtt ismerkedéseket. ?gy könnyedén mentem bele ebbe a megalkuvásba…
Aztán eltelt a hét és láss csodát, érkezett tőle az sms!
- Itthon vagyok ismét. Szuper volt, de megfáztam nagyon.
Felhívtam. Valóban nagyon kerregő volt a hangja, betegnek tűnt, köhécselt. Kért még egy hét türelmet, hogy összeszedje magát. Mi az már nekem? Ó, hogyne, beleegyeztem.
S eljött a nagy nap, jobban mondva este. A megbeszélt helyen – kis téren – a padokon csak egy lány ült, mikor megérkeztem. Szinte észre sem vettem vagy legalábbis nem akartam, mert hasonlított is meg nem is, mindenesetre nem volt az esetem. Telefonáltam, hátha késik. Mit ad isten, az ülőnél csörgött ki. Odavánszorogtam, s közben tekingettem jobbra-balra, hátha az égből lepottyan egy kis segítség s megúszom ezt a kellemetlen szitut. Bemutatkoztunk. Egy pillanat alatt találtam – mint a késő éjszakai színvonaltalan vetélkedőkben – a képe és a való énje közt 100 eltérést, csak hogy a legfontosabbakat említsem: a haja rövid, közel sem ért a válláig, a testsúlya lazán 15 kilóval volt több és az élet is több ráncot vésett orcájára.
Azonnal csacsogni kezdett a helyről, amit már kinézett nekünk és hogy miket fog ott inni. Én hallgatagon mentem mellette és sanda oldalpillantásokkal próbáltam megbarátkozni az új külsővel. De olyan szintű volt az eltérés, hogy ezt már képtelen voltam benyelni. A kávézó előtt megállítottam:
- Valamit mondanom kell mielőtt beülünk. Az ember már az első pillanatban, mikor meglátja a másikat rengeteget megállapít róla. Szinte azonnal eldönti, hogy érdekli-e vagy sem. A fotók alapján is kialakít egy képet, amely – lehet, hogy az én figyelmetlenségem miatt -, de most nem azonos a valósággal. Úgy érzem, hogy köztünk – mint ffi és nő közt – nem lehet semmi. Ha ennek ellenére is szeretnél beszélgetni, ám legyen, de én legalább szóltam: nem akarom egyikünk idejét sem feleslegesen húzni.
- Hát igen. Köszönöm. Gondolom a hajam hossza, ami más, mint a fényképen és ez zavar, igaz?
- Többek közt – válaszoltam. Nem vette magára. De gyorsan elváltunk, mert még véletlenül sem szerettem volna, ha ennek ellenére is be kellett volna vele ülnöm fecserészni. Féltem, hogy a csalódottság dühe kirobbant volna belőlem.
S ismét dolga végezetlenül, nem a magam hibájából elszállt egy estém értelmetlenül…

Tanulság: telefonos beszélgetés alatt rá kell kérdezni finoman, hogy a fotók mikor készültek! Fontos infó!

Várom az olvasók leveleit, élménybeszámolóit a tarskeresoblog@freemail.hu címen!

Category: Magánrandijaim
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
201 Responses
  1. mayday üzenete:

    hihihi….ismerős a szitu….pont ezért kardoskodtam a gyors találkozás mellett…..
    mint ahogy a “normális” világban is a sorrend:előszőr meglátni aztán megyszeretni……

  2. Figaro üzenete:

    Szerintem azért más tanulság is akad pl., ha valaki nem tetszik, fölösleges erőltetni a dolgot. A kínálat ettől azért nagyobbnak tűnik.

    Egyébként, hogy egy hónap alatt csak ez a sovány sztori jött volna össze…
    hát ez majdnem hihetetlen.

  3. Isti üzenete:

    Legfontosabb érzékszervünk a látás.
    Én amúgyis vizuális gyakorlottságú vagyok,
    s ez alapján csak azt írhatom, ha az itteni fotó
    alapján valami gyanús, vagy szimpla, akkor az a
    valóságban sokkal inkább az lesz.

  4. nevem Laci üzenete:

    Hmm, korrekt a posztíró, egyenes normális stílusban. Szerintem mindenkinek van egy vagy több ilyen sztorija, nekem is van nem is egy, bár én megadtam az esélyt, hogy “megszokjam” az új külsőt, ezért beszélgettem velük egy órát. Persze nem sikerült megszokni… így hát elköszöntem.

  5. UD üzenete:

    Kedves Blogger!

    Nem igazán értem, hogy egyáltalán miért írtál a hölgynek, ha tetszett is a fotó meg nem is, és ahogy fogalmaztál, szimpatikussá válni is csak később kezdett… Ennyire csak nem gyenge a “felhozatal”!?

    Adott szituban megértem a reakciódat, és ha az illető kicsit magába szállt, gondolom ő sem bántódhatott meg a nyílt beszéden…

  6. Ancsa üzenete:

    UD, én megértem.
    Sokszor a fényképek nem a valóságot tükrözik, és nem úgy értem, hogy pozitív irányú a csalódás. Magam részéről mindig úgy indítok, hogy az illető bizonyára a lehető legelőnyösebb képét tette fel.
    Mindemellett a személyes találkozásnál az első mondat is fényévekre távolíthat el valakitől, vagy épp feledteti veled a látottakat, mert pl. olyan karizmatikus, vagy lehengerlő a kisugárzása, stb.
    Ebből kiindulva, ha valaki nem taszít egyértelműen, elméletileg lehetőséget kellene adnunk bárkinek, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki van a fényképek mögött nem?
    De általában nem. Inkább csak arra nyitunk, ahol egyértelmű szimpátiát érzünk, pedig ott talán mégtöbb a csalódottsággal végződő randi…

  7. Bambula üzenete:

    Hajszál pontosan én is ebbe futottam bele egy hete: a fényképek kb. 3-5 évvel korábban készülhettek a mostani állapotnál. Ha nagyon megerőltetem magam, akkor 2-3 randi után talán el tudtam volna fogadni a jelenlegi állapotot is, de… egyrészt nem azt kaptam, amire teljesen jóhiszeműen vártam, másrészt ki tudja, milyen egyéb csontváz lapul még a szekrényben, ha már az egyik legalapvetőbb elem sem stimmel, szóval randi után búcsú…

  8. Zoley üzenete:

    Azért a másik oldalt is meg lehet érteni: most milyen képet tegyen fel magáról ha már gyárilag is elég gáz? :) Valamivel rá kell venni az embert, hogy rámozduljon, aztán meg majd csak lesz valahogy.

    Vagy ahogy a nők szokták írni a reglapjukon: a külső megfog, a belső megtart. Na, ezt próbálta eladni neked a csaj. :))

    De megvan a netes társkeresőnek is a maga várzsa: én sosem ismertem volna meg ennyi kávézót magamtól. :)))

  9. Egy negyvenes üzenete:

    Nekem is van vagy 10 ilyen történetem, az a különbség, hogy én ha már találkoztunk, akkor fél órát elbeszélgetek a hölggyel, nem akarom megalázni, elvégre ő is szorult helyzetben van valahol.

    De egyszer szeretném végre megérni azt, hogy a valóság kellemesebb legyen, mint a kép. De már annak is örülnék, ha egyezés lenne.

  10. melinda üzenete:

    van pasim de ő kicsit nagyfalat nekem nemnagyon ért meg engem és mindig azt kell csinálnom amit ő mond vagy gondol kicsit uncsi mellete

  11. mayday üzenete:

    ud…valóban nagyon gyenge a felhozatal….
    melinda….telókártyát is erre a számra kell feltölteni?????:)

  12. melinda üzenete:

    én imádok futni ,kosarazni,táncolni,egyépként ahogy táncolok díjazzák.szeretek a természetbe járni imádom az állatokat,a gyerekeket,focizok de,nem csapatban.amúgy nehéz eset vagyok mert,alkeszok a szüleim és néha depis vagyok.tudnátok segíteni hogy hogyan olgyam meg ezt mert már szihológus is segített de,nem járt sikerrel.ezért vagyok mindig szótlan és inkáb befordulok éselkezdem magamnak mondani hogy megölöm magam ,nekem miért kell élnem mikor utálnak a szüleim,és még ettől rosszabak.

  13. melinda üzenete:

    ha nem akarsz hívni vagy írni nem mayday csak ismerkednék

  14. melinda üzenete:

    csak egy emberrel kéne beszélnem aki nem forgatja ki a szavaimat,aki bízik bennem aki megért,aki megvéd ha kell.

  15. melinda üzenete:

    kicsit molet vagyok de már dolgozok rajta

  16. Dóra üzenete:

    Melinda!

    A bejegyzéseidhez no comment… – bár sok gondolatot indukált…

    Olvasd el az oldalon található többi blogot is – sok megszívlelendő tanácsot kaphatsz, s akkor nagyobb esélyed lesz…

    Üdv.: Dóra

  17. ?gika üzenete:

    Melinda!
    A rokonokat sajnos kapjuk, de barátot, társat mi magunk választunk.
    19 évesen már illik is önálló életet élni…..szülőktől függetlenül.
    Tartsál önvizsgálatot, keresd meg magadban az értékeket, és nagyon fontos, hogy próbáld meg szeretni önmagad. A mostani pasid uralkodik feletted, valószínű ezt élvezi.
    Ezért kellesz neki! Elvész a szabad személyiséged…ha ezen nem változtatsz, akkor az egész életed szenvedés lesz!
    Ha a szüleid tettek érted, csak szeretetet nem adtak….akkor tiszteld érte ?ket…és ennyi.
    A magány ellen egy percig sem maradj azzal a pasival, mert a magány néha nagyon hasznos. Jó alkalom,arra, hogy jól magunkba nézzünk, önvizsgálatot tartsunk.
    ?gy tudod eldönteni azt, hogy kit szeretnél, ki való Hozzád, milyen életet kívánsz élni.
    Ha tisztában vagy önmagaddal, jöhet a társkeresés.
    Az én életem apám halála után gyermekként szó szerint “horror” volt….nem maradt személyiségem….19 évesen én is menekültem. Ezzel követtem el életem legnagyobb hibáját, ami később már visszafordíthatatlanná vált.

  18. melinda üzenete:

    köszi a jó tanácsot megfogadom

  19. melinda üzenete:

    csak a szeretetük hiányzik anyuméknak de az nagyon.

  20. melinda üzenete:

    mindig szitkokat meg átkokat kaptam meg volt hogy megütöttek én meg minden áldott este sírtam nemvolt olyan este hogy nem bőgtem volna és így aludtam el mindig.mostis néha rámtőr ha hazamegyek a suliból és látom hogy szétfojnak nagyon rosszul esik

  21. melinda üzenete:

    nemtudtam beszélni nekik eről mert úgyse értenének meg hogy nekem ez mennyire fáj

  22. melinda üzenete:

    szerintem nincs ezen a cseten akinek ne lenne ilyen problémája

  23. melinda üzenete:

    majd legközelebis írok most elkellmennem sziasztok és köszi még1szer.

  24. Ladyb üzenete:

    A fényképek többsége biztosan nem friss, és nem ez a nagyobb baj…
    Hanem az, hogy ha rákérdezek, akkor is azt mondja, hogy ő most is pont ilyen… aztán a randin esik pofára az ember… velem is megesett már párszor…
    Ha nem nagy a különbség, meg lehet barátkozni vele… de ha túl nagy, azt átverésnek érzem…

    Másik szempont, hogy nem mindenkinek van lehetősége több képre, vagy azért nem tesz másikat fel, mert az hasonlít szerinte a mostani énjére a legjobban.

    Egy biztos, a fényképen mindenképpen a jelölt arcára vagyok kíváncsi, nem más egyéb testrészére és nem a vagyontárgyaira :)

    Üdv:Ladyb

  25. ?gika üzenete:

    Melinda!
    Próbálj meg a saját tudatodban rendet tenni. Nem szép dolog mások helyzetével vigasztalódni, de ha arra gondolsz, hogy mennyivel rosszabb helyzetben lévő gyermekek is vannak. A Te szüleid legalább élnek. Sajnos nem kapsz szeretetet, de ha arra gondolsz, hogy én nem csak sírva, hanem a félelemtől rettegve elaludni nem mertem….mert a verések után meg lettem fenyegetve minden este, hogy álmomban fog anyám megölni. Tudtam, hogy ez nem csak fenyegetés, hiszen a nappalok azzal teltek, hogy menekültem a kés elől. Azért írom le, mert mindenkinek a saját helyzete a legnehezebb és a legfájóbb. Ha ebbe belegondolsz láthatod, hogy a Te helyzeted még nem is annyira vészes.
    A szeretet iránti igény természetes dolog, Önmagadban keresd az értékeket, hidd el idő kérdése, és megtalálod azt a fiút, aki ezt fogja értékelni, aki meg is fog érteni.
    Az a szeretet lesz az, ami igazán fontos lesz!! Ha menekülsz akkor önmagad elől menekülsz, sosem leszel boldog!

  26. kata üzenete:

    Sziasztok!

    Miért van olyan érzésem,hogy Besenyő Pista bácsink átkeresztelkedett Melindára?Már megint milyen felmérést végez,kedves Uram?:)

  27. ?sz üzenete:

    Melinda!
    Bár problémád nem tartozik szorosan a blog témájához,néhány gondolatot én is megengedek magamnak. Szeretetéhséged van,amivel sajnos manapság nem vagy egyedül. ?gi javasolta,tarts önvizsgálatot, ám én azt mondom, hogy ne az önállósodás, elszakadás gondolatával, hanem azzal kezd,hogy Te mit tettél azért,hogy érezd is a feléd irányuló szeretetet, mert bizonyára szeretnek Téged a szüleid,csak nem ajnároznak. Te nem is oly rég voltál nagykamasz,bizonyára annak a kornak minden negatívumával együtt. Dacosság, erőfitogtatás, az önállóságra való törekvés,próbálkozások a szülői felügyelet alól való kibúvásra. A mindennapi létért való küzdelem után nem minden szülő képes arra,hogy türelemmel és “szakértelemmel” kezelje ezeket a dolgokat,ilyenkor szokott elhangozni,hogy “ha nem tetszik,akár el is mehetsz!” és hasonló szülői fenyegetés,amit a legtöbb gyerek véresen komolyan vesz, és a szeretetlenség egyértelmű kinyilvánításának tulajdonít, holott ez nem más, mint a szülői tehetetlenség megnyilvánulási formája,amit egy szülő nem gondol komolyan.
    Tégy többet azért,hogy szeressenek.Változtass magadon,az addigi viselkedéseden.
    Légy kedvesebb, segítőkészebb, megértőbb,talán szófogadóbb is. Meglásd, meglesz az eredménye.Nem létezik,hogy ha Te ,ismerve a szülői elvárásokat, azoknak csak részben megpróbálsz megfelelni, kiérdemelni egy simogatást, egy jó szót, egy dicséretet türelemmel, egy idő után bizonyára lesz eredménye. Önsajnálattal csak magadnak ártasz. Harcolj azért a szeretetért, a jövőd múlik rajta.
    Apám nyugdíjas lett,mire megszerettem,de akkor nagyon.Akkor értettem meg,mint felnőtt ember, hogy az értünk való küzdelem az élettel,képtelenné tette arra, hogy a reggeltől estig tartó robot mellett, még 3 gyermeke lelkét is ápolgassa. Aztán,az unokák kamatostul kapták azt, ami nekünk korábban nem jutott.
    Ha csak egy kicsit elgondolkodtatnak soraim,akkor azt hiszem segítettem.

  28. nevem Laci üzenete:

    Úúú nehéz témák ezek nagyon. Nem tudom, alkoholista szülőkkel, nem hinném hogy olyan könnyű szót érteni, vagy bármit is tenni, hogy változzon a helyzet… és a legxarabb a dologban, hogy ez a terror vagy szeretethiány rányomja a bélyegét egész életére az illetőnek, ha nem kapcsol időben és kér segítséget… mint például most.
    ?gika történetét el se bírom képzelni… hogy élte ezt túl, vagy milyen személyiség lett belőle! Sajnos egyre gyakoribb az ilyen sztori!

  29. e.k.evita üzenete:

    Melinda!

    Csak kiegészíteni tudom az előzzem szólókat!Javaslom olvasdát mégegyszer amiket mondtak,és ezúttal kicsit lassabban,alaposabban,elgondolkodva!
    Bizony vagyunk itt néhányan nagyon nehéz életekből menekülve,túl vagyunk sok olyan dolgon,amikről te még (hozzáteszem szerencsére) csak képet alkotsz!Sláss csodát!!!Itt vagyunk,és élünk!Barátkozunk,ismerkedünk,-néha letoljuk egymást-,de nem fordulunk magunkba!!!!
    Mindenki cipeli a maga módján a saját élete terheit,akár tehet róla,akár nem!Sajnálatos,hogy neked már ilyen fiatalon ilyen problémáid vannak!Én is mesélhetnék az életemről,talán meg is döbbennél,hogy van rosszabb is!
    De nem ezt teszem,hanem megoldani próbálom minden energiámmal,vidámnak lenni,nyitottnak,értelmet keresni….!
    Nem erre mondták ugyan,de a “téma az utcán hever csak le kell hajolni érte…!”

    És mégegy jótanács:ne írdd ki a telefonszámod a kirakatba!Hallgass rám!!!!!!!!!!

  30. e.k.evita üzenete:

    Na ez már most kicsit más téma,de érdekelne mit szóltok hozzá!

    Egy illető,akinek nem írom ki a nevét-bár megérné-,össze-vissza járkál különböző fórumokban,és néven nevezve kidumál bárkit akit kedve van!A háta mögött persze!Én voltam olyan karakán,hogy külön levélben kértem hogy szórakozzon máshol,erre másnap azzal szembesülök,hogy kitette a kirakatba,de legyen ez az ő dolga!Aztán írom neki ugyanott,hogy nem kéne tán ezt csinálni,és még elnézéstis kértem-bár nem nekem kellett volna-,majd írja,hogy “megbocsát”,és úgy folytatja,hogy ismét mindenkit sérteget!Nem válaszoltam,és nem sokkal ezután egy másik fórumon találkozok azzal,hogy már ott is a nevem hangoztatja!

    És csodálkozik,hogy nem állnak vele szóba!Hadd ne mondjam,mit gondolok erről….!!!!

    Ha valakinek baja van,azt mondja meg neki,de ezt a kétszínű uralkodni vágyó hülye p..át……….!

  31. nevem Laci üzenete:

    Ja hogy nőről van szó?:) Szuper!

  32. Nemes Tamás üzenete:

    Ezt a témát inkább a veledutaztam oldalon erőltetem,az a műfaj megköveteli a rövid poénokat.Szeretek mostanában randizni,főleg ha jó a hangulat és jó a társaság.Ha az embernek van humorérzéke,a leghülyébb helyzetből is a legjobbat lehet kihozni.Ez a témakör kicsit elkésett,egy csomó randisztorit már más oldalakon leírtam én is és mások is.Itt is lehetne egy vasutasblog.Az a téma termeli a király sztorikat!

  33. e.k.evita üzenete:

    Igen Laci,ezúttal nőről!

  34. mayday üzenete:

    kata……
    melinda=thalys

  35. Dóra üzenete:

    mayday!
    Honnan tudod? Biztos vagy benne? / h. ki melinda?/
    Hát akkor itt is meg lehet tenni bármit?!?!!!

    e.k.evita!
    Ha valaki olyan szemét módon viselkedik, ahogy leírtad, akkor az a minimum, hogy mindenki megtudja – nehogy más is a csapdájába kerüljön!
    Soha nem szoktam sz..-t keverni, de ilyen esetekben úgy érzem, hogy ha másokat meg lehet menteni , akkor nem lenne “kibeszélés”, ha nyílt fórumon megírnád,KI is AZ ILLET?? – MEGÉRDEMELNÉ!!!!

    Olyan rossz érzés – itt a bizalom megingásáról van szó. – Valaki jól szórakozik?!?

    Azt hiszem, ma este sokan fekszünk le elgondolkodtató/kellemetlen érzésekkel – sajnos :-( !

    Üdv. az Igazaknak!: Dóra

  36. Isti üzenete:

    Melindának:
    valamiből, valakitől biztosan erőt tudsz meríteni, hogy egyenesbe kerülj, először és elsősorban önmagaddal!
    Ha úgy érzed, hogy a környezetedből most senkitől sem kapsz támogatást, ez azért is
    lehet, mert hogy elvárod azt. A szüleidtől jogosan. Persze amig magadat nem szereted eléggé, addig mások se biztos, hogy fognak téged szeretni. Az önsajnálat tényleg zsákutca, ezt magam is tapasztaltam.

    Dórának:
    e.k.evita mumusa lehet, hogy épp azt szeretné (mármint, hogy közhírré tegyék).
    Szerintem inkább nagyon nagyon felejtős. (annak ellenére, hogy ez a kellemetlen
    érzés lehet, hogy még sokáig megmarad)
    Üdv

    Isti

  37. e.k.evita üzenete:

    Dóra
    Ezek után ahol megláttam oda írtam én is,hogy tudják!Ergo:ahol dumál,ott kapja a választ is,előbb-utóbb muszáj lesz leszoknia erről!:)))
    Véleményem szerint arra megy,hogy vele foglalkozzanak,és tudjuk,a negatív reklám is reklám…

  38. e.k.evita üzenete:

    Tévedtem!Ez a fentebb említett kedves hölgy csak nem bír magával!Szerintem küldök neki egy virtuális csókot,hátha attól lenyugszik!
    Ha az sem használ,ki fogom írni a nevét mindenhová NAGYBETŰVEL hogy jól látható legyen!!!Már unalmas!

  39. Akárki Pista üzenete:

    A webes ismerkedés egy nagy átbaszás!
    Mindenkinek aki csak megpróbálja!
    Higgy nekem!
    Nem hazudok.
    Itt SZOPNI FOGSZ!
    ITT CSAK MEGSZOPATNAK TÉGED!
    NE BAZD EL FELESLEGESN AZ ÉLETED ERRE A KECSEGETET? SZARRA! CSAK AZ ID?DET LOPJA! Ha befizetsz akkor a pénzed is viszi ez meseszar parom.hu.

    Inkább tanulj meg odakinn élőben ismerkedni vagy menj el egy valódi társkeresőbe!

  40. Akárki Pista üzenete:

    A webes ismerkedés egy nagy átbaszás!
    Mindenkinek aki csak megpróbálja!
    Higgy nekem!
    Nem hazudok.
    Itt SZOPNI FOGSZ!
    ITT CSAK MEGSZOPATNAK TÉGED!
    NE BAZD EL FELESLEGESN AZ ÉLETED ERRE A KECSEGETET? SZARRA! CSAK AZ ID?DET LOPJA! Ha befizetsz akkor a pénzed is viszi ez a lehúzó meseszar parom.hu.

    Inkább tanulj meg odakinn élőben ismerkedni vagy menj el egy valódi társkeresőbe!
    Akárki Pista

  41. e.k.evita üzenete:

    Akárki Pista!

    Ezt kinek írtad?

    Mindenesetre csak annyit fűzök hozzá,hogy én speciel tudnék ismerkedni-nem kell tanulnom-,csak a lehetőségem korlátozott!Egyedül nevelem a gyerekeket,köztük egy picit akivel GyES-en vagyok,tehát munkahelyi ismerkedés kilőve,játszótérre még nem járunk mert ahhoz kicsi,és nemrég költüztünk ide ahol most lakunk,nincs itt ismeretségi köröm,a szomszédaim öregek,tehát…..HOL????

  42. ?sz üzenete:

    Kedves Akárki Pista!

    Hidd el nekem. hogy előbb-utóbb minden zsák megtalálja a maga foltját, akár itt az interneten is! Az is természetes,hogy annak a zsáknak, melyen ezernyi lyuk tátong, és ezt nem is titkolja, nehéz is foltot találni, ám választhat valaki más módszert, az a bizonyos szög csak-csak előbúvik a zsákból, főleg,ha annyi lyuk van rajta.
    Ez utóbbi megjegyzésem természetesen nem annulálja a bevezetőként mondottakat.

  43. István üzenete:

    Néha az az érzésem, hogy itt némelyek úgy tekintenek az internetes társkeresésre, mintha katalógusból rendelnék a nőket, azután felháborodnak, hogy más a színe, formája, meg garancia sincs rá, és különben is-mindegyik használt!Ha valaki annyira nagyra van magával, hogy neki senki sem jó, az mit keres itt?Valószínűleg ő annyira jóképű mint Brad Pitt.

  44. Évi üzenete:

    Ebben sajnos van némi igazság István….:)

  45. googleboy üzenete:

    Én nem értem milyen elgondolásból raknak fel egyesek olyan képet amin nem az saját hanem valaki más arca van. Hogy mernek elmenni ilyenek a randira? Néhányan itt a belső értékekre hivatkozva mentik a hölgyet, de könyörgöm mióta belső érték a hazugság? Kedves blogíró a hölgy nevében is én kérek elnézést!

  46. Nemes Tamás üzenete:

    Én is a személyes ismerkedés hive vagyok,de azért bizonyos normákat az interneten is be kell(ene) tartani!Erre a “le foglak szopni” színvonalra azért mégsem kellene lemenni!Szerintem elég sokszor provokatív vagyok,de azért nem fogok bizonyos határokat átlépni!A másik levélírónak illik megadni a tiszteletet,még akkor is,ha nem értek vele egyet!Szerintem ez nem a kocsma írott változata.Trágárság nélkül is lehet egy szöveg sokkoló vagy humoros.”Nem látták a késemet?Valamelyik matrózban hagytam!”

  47. e.k.evita üzenete:

    Na ezt nevezem…!

    Ebben most nem volt élc,de ha belegondoltok,érdekes,hogy egyébként mi itt a “saját köreinkben” is összekapunk néha (vagy sokszor?),de furcsa mód a “kívülállókkal szemben milyen egyetértésben tudunk lenni!

    De hát ez természetes,hiszen végülis egy közösség vagyunk,és mint ilyenben mindig voltak és lesznek nézeteltérések….,de ha kell,micsoda összefogás…!

  48. Baronex üzenete:

    Küldök képet ne aggódj 2009-be készült és nem fogok csalódást okozni az életbe sem.
    Szeretnék örömet szerezni neked.

  49. evita51 üzenete:

    Hát igen. Fel nem foghatom mi a fenéért hiszik sokan , hogy fair 5 évvel vagy korábban készült fotót feltenni.Én szivesen feltenném a fotómat ha tudnám. Sajna nem megy. Nem is értem hogy nem lehet valakinek felvállalni saját magát. Viszont úgy tűnik fénykép nélkül a kutya sem ir nekem.
    Lehet hogy a belső érték nem fontos. Jelentem nem vagyok bányarém. Valaki majd csak ír, és az is lehet hogy sikerül letölteni a fényképemet.

  50. Éva üzenete:

    Sziasztok! Éva vagyok.
    Két hónapja vagyok fent ezen a társkereső oldalon.Imádom olvasni párbeszédeteket.Igazán tanulságos számomra,pedig sok nehézségen mentem már keresztül ,és mégis tud újat nyújtani.
    Most ahhoz a témához szeretnék csatlakozni,ahol felmerült az a probléma,hogy nem azt kapja az ember, amit vár az élő randik során.Természetesen a feltett képek és a valóság közötti eltérésekre utalok.Megdöbbentem azon felismerésemen,hogy Én is elkövettem ezt a szarvashibát. Ugyanis Nő létemre medváltoztattam a hajam színét és hosszát.Vörösből lettem szőke és közp hosszú.Igaz,hogy állítólag fiatalabbnak is látszom ,szebb is az arcom.A napokban pedig tervezek egy randit.Képet nem tudok felrakni ilyen rövid idő alatt.Na? Most mitévő legyek?Örülök,hogy írhattam !Üdv:Éva

  51. Éva üzenete:

    Ismételten Éva vagyok!
    Elfelejtettem azt is leírni,hogy ez a változás a kűlsőmben csak két hetes.A feltett képem pedig pár hónapos.Talán hibáztam?
    A tantusz most esett le!
    Az Úr,akivel találkozni szándékozom,lát az ismerkedési oldalamon,de Én azt sem tudom ,hogyan néz ki,mert nem tett ki magáról fényképet.
    Jobb lenne,ha nem is randiznánk?Adnátok valami építő jellegű tanácsot?Jó éjt Nektek:Éva

  52. juditta üzenete:

    óhogymikvannak?!

    én még csak nemrég kerültem ide, már pár hete beregiztem, de csak most töltögettem ki az adatlapomat, már csak a képeim kell feltöltenem! ;)

    elég érdekes fotókat láttam eddig,
    elmosódottak, féloldalasak,szabadszemmel nem látható méretek, erőltetettség.
    hátnemistudom.

    igazából szerintem minden a hozzáállástól függ. aki elkeseredetten, görcsösen keresi nem fogja sem észrevenni, sem pedig megtalálni.

    én csakúgy feltoltam magam, mertmértne, az életben nem panaszkodhatok, többfiúval is járhatnék, sokan udvarolnak,bókolnak, izémizé de még senki sem tudott levenni a lábamról egy pillanatra sem.

    szerintem nem is lenne itt a helyem, de mégis itt vagyok.

    amúgy meg jó ez a magánrandijaim topic
    olyan jól megfogalmazod, olyan találóan
    hogy kifolyik a könny a szememből a nevetéstől,
    persze tudom, tudom, hogy egyáltalán nem vicces
    de ha egyszer olyan jól tálalod…

    nagybátyám klasszikusát idézném:
    neaggódj lányom, mindenki megtalálja a párját, zsák a foltját, szar a lapátját!
    remélem kifogsz valami jót!

    pusssz :*

  53. e.k.evita üzenete:

    Hmmmm…!
    Találóak!!!

    s mi van ha nem csak a hajunk színét változtatjuk meg???

    Éva
    Ott a két pont!!!

    Evita
    Mért nem tudod feltenni?

    És pedig “látjátok feleim szümtükkel” mégis kell az a fránya fénykép!

  54. Éva üzenete:

    juditta !
    Ha nem kellene itt lenned,akkor miért nem koptatod a lapot máshol?
    Gyanítom,hogy nagyon fiatalka vagy még és nem is tudod ,mit kezdj a szabadidőddel. Nem kellene kigúnyolni a másikat,aki már nem tudja felvenni a versenyt a fiatalabb korosztállyal.Fiatalabb koromban álva pisiltek a fiúk utánam.Nem is kellett ilyen eszközökhöz nyúlnom,hogy kapcsolataim legyenek! Tanulj és éld az életed!Nekem és más hasonszőrű ,korosabb hölgyeknek nem is olyan könnyű párt választani a sok,léha férjek után.Válogattunk,beválasztottunk és rosszul.Senki nem tudhatja előre,mit hoz a sors számára.Nem olyan egyszerű egyedül,társ nélkül (nem vagyok magányos,mert vannak csodaszép lányaim és unokám)leélni még jó néhány évet egyedül.Jobb,ha nem tudod meg. A lányaimnak nem kell társkereső oldal!!!Üdv:Éva

  55. e.k.evita üzenete:

    Éva
    ne akadj fenn ilyeneken,sokkal komolyabb dolgokon szoktunk összekapni!
    Olyan pedig mindig volt,van,és lesz is,aki nem érti minek vagyunk itt!Ha visszaolvasod akár ezt,akár a többi blogot,mindegyikben elhangzik ez,de már megszoktuk!
    Aki nem idevaló,úgyse lesz itt sokáig!

    Aki pedig még csak nem tapasztalta miről beszélünk,annak kívánom,ne is tudja meg!

  56. Isti üzenete:

    Éva!
    Amelyik férfi a hajszínt figyeli az adatlapon, az már nagyon spéci.
    Lehet, hogy szobadíszt akar a hálóba, vagy a kocsija kárpitjához választ.
    Ha jól áll neked szőkén, az a lényeg!

    evita51!
    Hogy a kép mikor készült, senkit sem érdekel, lényeg, hogy a valóságot
    kísérelje meg tükrözni, s ne pedig azt elkendőzni!
    Van olyan kereső szájt, ahol pontos arcképet rakhatsz csak fel, setét, távoli, egyebeket ábrázoló kizárva. Itt viszont ez a sokféleség is lehet jó támpont.

    e.k.evita!
    Úgy gondolom, hogy kép kissé inkább a hölgyekről lenne szükséges, hiszen őket a szépségükért választják alapjában. A férfiakat meg jó esetben tehetősségük szerint. Persze csak egy árnyalatnyi különbséget érzek ebben, hiszen manapság, a társadalmi berendezkedés általi nemi szerepcserék világában ennek épp az ellenkezője is igaz lehet.
    Szerinted?

    Isti

  57. mayday üzenete:

    istván…
    vedd vissza magad…lécci:)

    juditta..
    csók a nagybácsinak…de sok szar nem kerül lapátra…egyszerűen lehuzzák…

    isti..
    nem a szépség alapján választunk….legalábbis én nem..

  58. ?sz üzenete:

    Olvasom a hozzászólásokat,és közben próbálom kitalálni a hozzászólók életkorát.Van aki egyértelműen utal erre,van akinek csak az írásából leszűrhető gondolkodásmód, életszemlélet ad támpontot. Hogy miért lényeges ez? Mert a társkeresés szempontjait, a másikkal szemben támasztott elvárások prioritását merőben másképpen fogalmazza meg egy huszonéves, mint egy 45-50 feletti. Előbbieknek csak elképzelése, utóbbiaknak kellemes, vagy éppen nagyon is kellemetlen tapasztalata van a társas életről.
    Előbbieknek talán fontos,hogy szőke, avagy barna, utóbbiaknak kevésbé,a külcsin fontosságát inkább olyan tulajdonságok jelentik, mint magasság,súly, melynek lényeges különbözősége esetén bizonyára nehezebb egy bensőségesebb kapcsolat létrejötte.
    Ezért sem értem azokat az ötven körüli hölgyeket,akik párt keresve, személyes adataikból ezeket a paramétereknek publikálását mellőzik,nagyon sok ilyen társkeresőt látok az oldalon. Férfi vagyok, túl a hatvanon, 160cm magas (alacsony).
    Talán mondanom sem kell,hogy a “böngészés” folytán,a lehetséges “szóba jöhetők”kiválasztása a magasság az elsődleges szelektálási szempont.
    Persze,az is meglehetősen “hervasztó”, hogy ötvenes 150cm magas hölgy 170-190cm magas urat keres.Képtelen vagyok eldönteni, hogy ilyenkor érdemes-e “bepróbálkozni” avagy sem. Bocs,hogy itt most az idősebb társkereső korosztály problémáit feszegetem,de nem találtam ezen az oldalon olyan fórumot, topikot amelyik e korosztályt egy közösségbe tömörítette volna,holott a komoly szándékkal regisztráltak túlnyomó többségét, elváltak,özvegyek, valamely okból külön élők alkotják. Ezért kell Évának judittát helyre tenni (joggal) és ezért adódnak jelentős nézeteltérések a vélemények, bizonyos viselkedésnormák megítélése között.
    Természetesen a generációk keveredése, az ebből adódó vélemények esetleges különbözősége akár hasznos is lehet,de nem segíti elő a megfelelőnek vélt társ,partner megtalálását, holott ezek az oldalak elsősorban ezt célozzák.
    Ha közületek ismer valaki ezeken az oldalakon olyan fórumot,topikot, ahol a már idősebb korosztály oszthatja meg egymással tapasztalatait, én nagyon megköszönném,ha ezt jeleznétek.

  59. türelmetlen üzenete:

    Sziasztok!
    Régóta olvasgatom már a hozzászólásaitokat, többetekkel egyet tudok érteni, és szeretem mások tapasztalatait összevetni a sajátjaimmal. Most kikívánkozik belőlem pár mondat a fényképes témával kapcsolatban. 2 éve társkeresőzöm, egy hosszabb távkapcsolat és néhány randi a mérlegem. Időnként fényképpel, néha anélkül szerepelek, de nem azért, mert nem akarom vállalni magam. Minden képemen olyan vagyok, mint egy zombi, sokszor nem is hasonlítok, szóval szörnyű:) Ha teszek ki képet, alig van érdeklődés. Ha nincs kép, általában megindulnak a levelek. Természetesen mindenkinek mutatok képet pár levél után, nem árulok zsákbamacskát. Azt azért szeretném hozzátenni, hogy a személyes talikon eddig még minden esetben megkaptam, hogy élőben sokkal jobb, fiatalabb stb vagyok, ebből sejthetitek, már rég kinőttem a pattanásaimat.
    Na, ezt most jól összebarkácsoltam, egy tökéletes bányarémnek gondolhattok:))
    Talán mégis kibogozható az irományomból a lényeg, esélyt kell adni szerintem mindenkinek, legalább egy randira. Hiszem, hogy szerethető vagyok, ha nem is a vadászható nőstény kategória, az a bizonyos előredőlökmélyenkivágottblúzban típus…

  60. Dragonfrog üzenete:

    én meg már igazán megnézném a blogszerző oldalát itt az oldalon….ha valaki esetleg tudja, mégsi merre keresendő:DD

  61. Ladyb üzenete:

    sziasztok!

    Én is a bővebb élettapasztalattal rendelkezők körébe tartozom, bár még ötvenen innen :)

    ?sz
    Osztom a véleményedet a generációs különbségekről, ami a társkeresésben is feltétlenül megmutatkozik…
    Magam (is) szobacirkáló típus vagyok, azaz 155cm (alacsony) és csak a magasság plafont (180 cm) szoktam megadni a jelöltnél… de még azon is gondolkodom, hogy kiveszem belőle… (ugyanis vízszinben minden magasságkülönbség kiegyenlítődik… :)
    Az exférjem is 189 cm magas volt és nem ez volt a főproblémánk 11 évnyi házasság után…

    Sajnos a mi korosztályunknak való fórummal sem itt, sem más társkeresőben találkoztam, de tudom, hogy létezik egy külön weblap, ahol van valami hasonló.
    Megtalálod a Társkereső.lap.hu-n a speciális társkeresőben, Középkorúak klubja néven… (remélem nem törli az admin:)

    Türelmetlennek üzenem, hogy minden ember szerethető, csak meg kell benne keresni/ találni, mi az…
    És az egyáltalán nem baj, ha egy nő a megfelelő személynek, a megfelelő időben és helyen kicsit kacér :)

    Mindenkinek további szép vasárnapot: Ladyb

  62. Isti üzenete:

    Kedves e.k.evita, mayday!

    Ha már ez ilyen fotós oldal, még mindig ehhez a témához:
    A hagyomány szerint – merthogy itt néhányan furcsának érzik, hogy árucikk szerűek – a lányok szoktak eladósorba kerülni, ő hozzájuk szoktak menni háztűznézőbe stb..
    Vajon mennyire lehet ezeknek az évszázadok alatt kikristályosodott dolgoknak a mai, elszigetelődött városlakóknál létjogosultságuk? Letűnt kultúra szájhagyománya, vagy
    figyelembe kellene vennünk – vesszük-e – őket?

    mayday, szerintem te is a szépség alapján választassz, csak ez mindenkinek másban fogalmazódik meg, van akit a külső csillogás, van akit az egyéb kisugárzás, illat, hang, stb. alapján kedvelünk meg, hiszen érzékeinkre először ezek hatnak. Persze, hogy ezek mögött mik rejlenek, nyilván azok a tulajdonságok, amin a dolog igazábol áll, vagy bukik, – és szerintem erre gondolhattál – pl. a közös viszony, ami – igaz – egy szép képről még ugyan nehezen állapítható meg.

    ?sz: biztosan akad egy fain menyecske aki már megállt a növésben úgy százötvenöt
    centi környékén!
    Azt olvastam, hogy a kevésbé magas hölgyek könnyeben találnak párt, szóval kapósak, tán ezért vannak itt kevesebben. Ha zsiráfra vágynak, az szerintem is túlzás.

    Üdv,
    Isti

  63. Isti üzenete:

    Kedves Ladyb!
    Beelőztél!

    Az érettebb korosztályhoz: lehet, hogy a számítógéphasználatban keresendő a probléma gyökere, vagyis a viszonylag csekély számú fórum ezen a területen.
    Jómagam a kilencvenéves barátomat is szeretném megtanítani a PC-re.

    Fürgeségedért neked, és az összes hölgy olvasónak kívánok Boldog Nőnapot!

    Isti

  64. mayday üzenete:

    isti…
    arra gondoltam ,hogy a trendi szépségeket nagyivben kerülőm….

  65. Dóra üzenete:

    Isti!
    Kedves Tőled a nőnapi köszöntés! :-)
    “Az összes hölgy-olvasó” nevében/helyett(?) KÖSZÖNET Neked! :-)
    /Nehogy úgy múljon el a nap, hogy nem köszönjük meg…! /
    Üdv.,: Dóra

  66. ?sz üzenete:

    Ladyb!

    Köszönöm az információt, megnéztem, bizony az ilyenre mondják,hogy egy halott fórum.
    Vajon lenne létjogosultsága, továbbmegyek,-látogatottsága itt a Párom.hu fórumán nyitott topiknak?
    Egy próbálkozást talán meg is ér,lehet,hogy megkísérlem.

  67. Ladyb üzenete:

    Sziasztok!

    Isti!
    Köszönöm, köszönjük a nőnapi üdvözletet!

    ?sz
    Szerintem is lenne itt létjogosultsága, de ezt sajnos nem én döntöm e…
    Úgy látom, hogy a mi korosztályunkat valahogy mindig kihagyják/ki akarják hagyni minden jóból:)

    Üdv: Ladyb

  68. ?gika üzenete:

    ?sz!

    Szerintem maradj velünk, vagyunk itt egy páran 50 év fölöttiek.
    De van a találka.hu oldalon : fórum-ismerkedés-50-60 éves korosztály……és van a paprikás krumpli főzéstől a lecsó főzéséig, meg az unokák vírusainak jelenlegi helyzetjelentésétől kezdve minden baromság, csak értelmes gondolat nincs.
    De az is lehet, hogy velem van a baj!

  69. ?gika üzenete:

    Istinek köszönet a nőnapi köszöntésért…..viszonozni fogjuk ha lesz férfinap!!..nem is értem miért nincs!!!

  70. mayday üzenete:

    ági…veled van a baj……a lecsónál nincs fontosabb……………………………

  71. Nemes Tamás üzenete:

    Na jó,akkor írok egy bulvárstílusú levelet:”JOL?NKA15612 Verőfényes balatonparti este volt,amikor megismertem ?t.A sötétben nem láttam,csak a hangját hallottam.Azután reggel kiderült az életben is olyan mint a valóságban.Forró nyári este volt és táncoltunk és mindenki izzadt,csak azt nem tudom,télen miért nincsen ilyesmi?Két héttel korábban váltam el a férjemtől attól az állattól.Elvitte a kocsit és a lakást.A cégnél megcsalt azzal a szukával,aki a harmadikon dolgozik.Volt pofája abban a plázában kézenfogva sétálni vele,ahová a barátnőmmel járni szoktunk.Azt is megtudtam,hogy az unokatestvére kereszthúgával is!Ráadásul az új nője nem is tud róla,de majd én megmondom neki!A szemét!A hülyék nem ebben az utcában laknak!Majd én megmutatom neki!Mindennap részegen jött haza,azt hitte nem veszem észre. N?I MAGAZIN levelezési rovat”

  72. pogácsa üzenete:

    ?gika, teljesen igazad van, a 40-es, 50-es beszélgetések valahogy mind a főzés-unokák-takarítás kombóban merülnek ki, az istenért, semmi más sincs ennek a korosztálynak a fejében? Grrr. Én pl. utálok takarítani, és borzasztónak találom, ha egy nő a háztartási témákban tud csak kiteljesedni. Nem színházjárásra gondolok, mert nekem arra már pénzem sincs, ugyancsak itthonülő vagyok, hanem gondolatokra, humorra, észre, tudjátok, ami a fejen belül van, ott a csont megett.

  73. Nemes Tamás üzenete:

    “A prímszámok!Amelyik szoba száma prímszám,ott nincsen csapda!”"Descartes!A karteziánus koordinátarendszer!Amelyik szobánál a megadott számok kockán kívűli értéket adnak meg,az fog legközelebb az átjáróhoz menni!”"Okosak előre,szépek hátra!”Részlet a Kocka című horrorfilmből

  74. ?sz üzenete:

    Kedves pogácsa!
    Feltételezem,hogy hímnemű pogácsa vagy,a kérdés csak az,hogy hány napos? Nem tisztem a negyvenes-ötvenes nőket megvédeni, nemes egyszerűséggel általánosított véleményeddel szemben,ha találva érezték volna magukat, úgy is megteszik helyettem.
    Próbáltam megfejteni, hogy a nő “kiteljesedése” kapcsán miként asszociáltál a színházba járásra, fantáziátlan vagyok,nem jöttem rá.
    Gondolatok, humor, ész?-csak 40 alatt? khm!

    Gondolom figyelmesen olvastad Tamás üzenetét!? Ott van gondolat, igaz,kicsit elvontan.
    Vagy már nekem is berozsdált ott a “csont mögött”?
    Gőzöm nincs mit is akart Tamás üzenni a karteziánus koordináta rendszer segítségével.
    Vagy csak én vagyok ilyen tudatlan? Vagy a lányoknak szólt az üzenet és az én vevőkészülékem működik más frekvencián, ezért nem tudom fogni (fel)?

  75. pogácsa üzenete:

    Nőnemű negyvenes pogácsa vagyok. És el sem képzelhetem, miből következtettél arra, hogy Tamást szólítom ?ginak:)

  76. ?sz üzenete:

    Inkább azt a kérdést vártam volna,hogy miért képzeltelek hímnemű pogácsának, hisz én egy szóval nem utaltam arra,hogy Tamást szólítottad ?ginak.
    Tamást mint láthatod teljesen “külön kezeltem”,még sorközt is hagytam.
    Csak utaltam arra,hogy az sem jó ,ha” túlteng a gondolkodás”és szárnyal a képzelet, mert az bizony az érthetőség,értelmezhetőség rovására megy.(hangsúlyozom,lehet hogy csak nálam!)-akkor már inkább az unoka meg a lecsó.
    Ahogy írod, utálsz takarítani, pedig “valakinek”azt is el kell végezni, akár ésszel, akár ész nélkül.Speciel azért gondoltam,hogy férfi vagy,mert a nők többsége szeret takarítani, ami egyébként egy dícséretes dolog,kivéve,ha meccs van a TV-ben. Egyébként egy férfit nagyon nem érdekel,hogy utálattal takarít a párja, vagy lelkesen(gondolom én)csak tiszta legyen a lakás.Ennyit erről,de most gyorsan eltakarítom magam,mert én is megkaphatom ,hogy valami hiányzik ott a csont megett,ősz alatt.

  77. Isti üzenete:

    Én meg szeretek takarítani, mert pl. kikapcsol, akár hiszi pogácsa, akár sem:-)
    Azt meg csak szeretném, ha mondjuk kizárólag az unokámról szólna az életem!
    üdv
    Isti

  78. Ladyb üzenete:

    Kedves pogácsa!

    Itt a blogokra írogatunk páran a 40-50-s kategóriából, én spec kb 2 hónapja tévedtem ide… de még azóta itt nem volt szó sem főzésről, sem unokákról… ám a társkeresés útvesztőiről bőven… a nőkről és a férfiakról és a kapcsolatokról szintúgy…

    Hogy előtte miről esett szó azt is láthatod, ha végigolvasod a blogbejegyzéseket. Én megtettem, mielőtt írni kezdtem ide… de az előzményekben sem volt szó sem főzésről, sem unokákról, de még a takarítás fortélyairól sem…

    Üdv:Ladyb

  79. Nemes Tamás üzenete:

    Ennek az egész levelezésnek van egyfajta posztmodern szakadozottsága.A kérdések és a válaszok közé sokszor egészen eltérő témák kerülnek be.Egyszer már írtam egy levelet a hangulatlevelezésről.Ezzel a szakadozottsággal talán valahogyan játszani is lehet.Az eltérő stílusú emberek egész bizarr dolgokat hoznak össze.A hozzászólásokkal is azt kellene csinálni,mint a digitális fényképekkel:tematikusan leválogatni.Itt szerintem egy csomó értelmes dolog van,csak éppenséggel esetlegesen,összevissza.A Paraméterkönyvben idéztem Jorge Luis Borges Bábeli Könyvtárából.Nem véletlenül.Abban a könyvtárban is megvan minden információ,csak éppen kódolva,rendetlenül,szétszórva.Sokan talán akaratuk ellenére felhoznak olyan témákat,amit régebben mások kiveséztek.Mondjuk az is igaz,sokan azért írnak mert van egy üres lap,amire írni lehet…

  80. Isti üzenete:

    Még maydaynek:
    lehet valaki szép, de ha még trendi is akkor abból már hiányzik valami.
    Valami hasonlóra gondolhattál.
    Nemes Tamásnak: szerintem egyszer egy okos program úgy összeállítja majd írásainkat, hogy azt magunk is érteni fogjuk :-)
    Isti

  81. mayday üzenete:

    isti….
    nem….másra gondoltam…igazándiból arra gondoltam ,hogy sztem a trendiség elmossa az egyént és valami fals eredmény a vége….külsőleg ,belsőleg….
    lehet szidnom a globalizációt a médiát a társadalmi berendezkedést stb…de semmi értelme….inkább sajnálkozom magamon ,hogy hová tüntek azok “alternativ” nők akik ifjúságom idején oly szép számmal voltak……….felszivodtak….bedarálta a gép őket…
    nos azt a tulélő 1 ezreléket keresem….
    a szépségről csak annyit ,hogy aki nekem szép nem biztos,hogy másnak is…legyen inkább “csunya” de egyéniség …..
    mondjuk ez az én kivánságlistám:)

  82. Nemes Tamás üzenete:

    Én például sosem voltam trendy,mindig a saját utamat jártam.Mayday leveléről a Pink Floyd:The Wall jut az eszembe.Én is minden randin szembesülök ezzel az anyagias baromsággal.Nem születhet mindenki önző karrieristának.A papírgyűjtést jó lenne meghagyni a cserkészeknek!Na mindegy,ma ez az elvárás,ezt kell szeretni.Ha diplomával albérletben élsz,nagyobb a presztízsed,mintha érettségivel rendezettek a körülményeid.Az a lényeg,a papír megvan,a többi nem számít…

  83. Isti üzenete:

    Igen, az általánosban zsebpénzkéért gyűjtöttük a papírt, amúgy haszna is volt.
    Az egyetemeken meg ki-ki az ösztöndíjért, de ma már fizetnek is, csak gyűjthessék.

    Szerintem is, a trendiség csak elvesz az emberből, ill. “elmossa” (mayday).
    Isti

  84. Nemes Tamás üzenete:

    Nem is az a legnagyobb baj,hogy változnak a divatok,engem az emberi értékek devalválódása aggaszt.A műszaki haladással semmi bajom.Az emberi kapcsolatokat miért kell “felcímkézni” ,mint egy bolti árut?Bizonyos,alapvető dolgokhoz azért nem kellene hozzányúlni.Hülye hasonlat,de egy randin a partner nem olyan,mint a boltban 1KG oldalas.Mindent alárendelni a menő kocsiknak és a nagy kéglinek,az azért gyomorforgató.Valamennyit a klasszikus értelemben vett szerelemből is meg kellene hagyni!Némi bolondos romantika azért maradhatna!A középvezető-diploma-külföldi út szentháromságot meg vigye el az ördög!

  85. Ladyb üzenete:

    Kedves Nemes Tamás!

    Nekem az a tapasztalatom, hogy a romantikus pasi már kihalóban lévő “állatfaj”…
    Sokan csak azt mondják magukról, hogy azok… aztán azt értik alatta, hogy a nő legyen romantikus irányukban, szinte ő udvaroljon a pasinak… Én erre nem vagyok vevő… Az én korosztályomban még akad valóban igényes pasi a romantikára… de a fiatalabb (főleg a 30-s) pasik többsége már csak erotikus tárgyként kezeli a nőket… gyorsan lerohanni akarja a várat, nem csellel bevenni :)

    Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a mostani 20-s pasikban egyre több a romantikus lélek (többek között az én fiam) is, és ez a tendencia igazán örvendetes számomra :)

    Üdv: Ladyb

  86. Isti üzenete:

    Ladyb!

    Én abszolút romantikus vagyok, könnyű nekem, mert pl. ilyen jegyben születtem.
    De nehéz is, mert a hölgyek többsége valami mást keres a férfiakban!
    Egyébként én jó néven veszem(venném), ha az ellenkező nemű kezdeményez(-ne)
    Ellentmondás?
    …innen radíroztam…
    Hogy a romantika inkább női tulajdonság? Gondoljunk a romantika korára, amit bár nők ihlettek, de többnyire férfiak alkottak meg.
    Vélemény?

    Isti

  87. UD üzenete:

    Sziasztok!

    No Tamás, feltehetően nem nekem kívántad, ill. nyilván a hölgyek túlzott igényeire utalhattál, de az én “szentháromságomat éppen a héten vitte el az ördög”… Nesze nekem középvezetőség-diplomák-utazások (főleg szakmai), lojális hozzáállás — hétfőn közölték a cégnél, hogy minden köszönetük és X havi végkielégítés mellett ugyan, de beleesek egy komoly átszervezés kapcsán a leépítendők körébe. Trallala… OK, az első sokk után hozzáállhatok pozitívan is: végre jut időm a fent említett romantikára:). Egyébként terveztem váltást, gyökereset, de nem így…, fura egy szitu. És az ide vonatkozó rész: április 1-jén majd írjam át az adatlapomon, hogy munkanélküli vagyok?? Mert 11 év “multi” után, ha már így alakult, egész biztosan tartok egy kis szünetet…

    Isti, nehéz nőként (is) kezdeményezni. Persze csak a saját nevemben nyilatkozhatok, de nekem már 2 sikertelen próbálkozás is teljesen elvette a kedvemet… Elsőre választ sem kaptam, másodszorra egy nagyon kedves és teljesen korrekt visszajelzést, de ez talán még rosszabbul esett. Elsőt szimplán elkönyveltem “bunkónak” (ezt most direkt durván írom, mivel nálam magától értetődő, hogy nem hagyok válasz nélkül egy érdeklődőt sem – max. sablon szövegre hasonlóan reagálok, de reagálok). Másodikat valóban sajnáltam. Mindemellett a legkellemetlenebb esetem az volt, amikor egy fiatalembernek, az ő kezdeményezésére válaszként, meg mertem jegyezni, hogy még a legkezdetibb fázisban sem kívánok + egy lenni a 18 olvasatlan levele mellé. Hát itt tényleg jobban jártam volna, ha nem írok vissza. Válasza: menjek el pszichológushoz, óriási probléma lehet az önértékelésemmel, mit tehet ő arról, hogy bombázzák a nők, márpedig ő csakis rám lett volna kíváncsi. Aha…

    Romantika / virág témához annyit szeretnék megjegyezni, hogy a kedves gesztus és figyelmesség igen könnyen átmehet kényelmetlenbe, ha azt a bármilyen szép virágot pl. a moziban gyakorlatilag nincs hova letenni, ill. egy 2 órás, amúgy kellemes séta során kézben kell tartani. Már csak azért sem praktikus, mert ezáltal a hölgy egyik keze foglalt!:) Szóval: kedves randevút megbeszélő férfiak— előbbiek tükrében kérem légyszíves gondoljátok előre át, hogy a megbeszélt programhoz illik-e / kell-e a virág, és ha igen, milyen időzítéssel.:)

    Jó éjszakát / jó reggelt:
    UD Judit

  88. Ladyb üzenete:

    Kedves Isti!

    Én nem arról beszéltem, hogy nem merem megtenni az első lépést, ha úgy adódik… Megtettem, már többször is… egyszer lett belőle egy rövid (3 hónapos) kapcsolat is…
    Én mindössze azt sérelmezem, hogy elvárják tőlem, én udvaroljak, én tegyek először gesztusokat… nő létemre… holott ezt éppen fordítva kéne… mert az, igaz, hogy én (is) hordok nadrágot :-) de azért nem én vagyok a férfi :-) és nem vágyom szerepcserére, egyáltalán :-) de egy kis romantikára, és udvarlásra igen :)

    Üdv: Ladyb

  89. Nemes Tamás üzenete:

    Azokat a bizonyos emberi szempontokat akartam felhozni ide,ami ennek a dolognak a lényege (lenne).Egy emberi kapcsolat akkor az igazi,ha egy válság idején a legnagyobb az összetartás.Nem feltétlenül gazdaságira gondolok,lehet más is a háttérben.A romantika csak egy elem a sok közül.Az igazán jó kapcsolatokban spontán megtörténik egy csomó dolog.Mondjuk nem árt némi humorérzék is.

  90. Isti üzenete:

    Kedves Ladyb!

    Aki tőled elvárja az udvarlást, azt mondd meg nekem, elverem!
    De komolyan: kíváncsi vagyok rá, hogy ez miben nyilvánul meg?
    Az egyenjogúsodás fura melékterméke, vagy csak a nadrágod megtévesztő? :-)
    Szóval itt ezt a bizonyos elvárást érzem idegennek, amit teljes joggal sérelmezel.

    UD Judit: virág témában gyakorlott vagyok, korábban liliomcsokrokkal törtem át a tömegközlekedésen. Vízről gondoskodni kell, főleg melegben, ami egyszárasnál a bolti flakonnal megoldható, csokornál már nedves bebugyolálás kell, ami kicsit kiábrándító lehet, akár a szállításhoz használt csomagolás kezelése. Moziban volt, hogy a problémás virágkölteményt a film alatt vázába rakattam. Télen főleg a cserepes félét a fagytól kell óvni. Most már inkább házhoz viszek csak, a virágnak, és a tulajdonosának is egyszerűbb. Mindezt a kiegészítést persze a férfi kollégák okulására írom, virág rovatunkat pedig továbbgondolásra ajánlom.

    Napos hétvégét!
    Isti

  91. Ladyb üzenete:

    Kedves Isti!

    Abban várják el, hogy én találjam ki, hol találkozzunk, milyen programot szervezzünk, hová menjünk pl. sétálni és beszélgetni … Más lenne a leányzó fekvése, ha ő javasolna erre alternatívákat és én választhatnék kedvem szerint belőle… De miért nekem kell ezt kiagyalni, netán megszervezni is, ennyit nem lehet manapság elvárni egy pasitól?(Tudom, lustaság fél egészség, de te legyél teljesen egészséges! mondta Garfield) Én szeretném, ha ez elvárható lenne…

    Másik, hogy elfelejtik mondani, ha valami tetszik nekik rajtam, de bezzeg azt szóvá teszik, ha valami nem :) de tőlem elvárják a bókokat… miért nekem kell először ilyen gesztusokat megtenni? És nem tudnak, vagy nem akarnak beszélni az érzéseikről… pedig a visszajelzés a másik fél számára fontos, ha elmarad, elbizonytalanodik a saját érzéseiben is…

    Arról nem is beszélve, hogy a többség rögtön azzal kezdi, hogy “nem ígérek semmit és nem mondok semmit” no, ezzel a mondattal el is vágta maga alatt a fát nálam…
    Innen már nem sok idő telik el a búcsúig, mert ebből már csak felületes kapcsolat lehet… én meg azt nem szeretem… nem azt keresek, nem arra vágyom…

    Végül, de nem utolsósorban a nadrág kényelmesebb a mindennapos autózáshoz… a mostani hidegekről nem is beszélve… :-)

    Virágtéma: Én a cserepeset jobban szeretem, nem hal meg pár nap múlva és kibírja víz nélkül, míg bárhonnan hazaérek :) Persze van olyan alkalom, ahová nem illik, tudom :)

    Üdv: Ladyb

  92. Évi üzenete:

    Kedves Ladyb!

    Mintha csak magamat olvastam volna, uezek a tapasztalatok nálam is, kiegészitve a “kérdezz..” na ettől tudok megőrülni, ill. “hátt…nemtom..izé..”vajon csupa tanácstalan, ötlettelen emberekkel vagyunk körülvéve??
    Nem fogják fel sokan, hogy a nő igenis N?!!! Kell és szükséges az udvarlás, a határozottság, egy nyúlbéla nem nekünk való!
    Hímjeink-bocs a megszólitásért…-is kezdenek kiesni a szerepkörükből, elég szégyen ha mi udvarolunk szinte, arról nem is beszélve,mint fenn emlitetted, “nem igérek semmit…na erre…én se ugrálok örömömben..plussz bónusz még rá: egyelőre kötetlen kapcsolatot keresek, aztán meglátjuk…irják sokan. Némi kis logikával ki lehet következtetni, mit is látunk meg: a nagy semmit:) ezek felejtősek..
    Én látom csak ugy h szivvel-lélekkel, ugy istenigazából nem is törik magukat????
    Remélem tévedek….))

    Szép estét Mindenkinek! Évi

  93. Nemes Tamás üzenete:

    Kedves Évi!Szerintem kár lenne általánosítani.Az emberek jó részében van egy csomó bizalmatlanság és félelem is.Ebben nyílván a múltbéli csalódások is szerepet játszanak.Nyílván nem minden nő szereti,ha lerohanják.Talán két hónapja volt egy vita arról,hogy egy első randit hogyan kellene.Hát nem volt valami nagy közmegegyezés.Pedig mindenki azt hinné…Ha az éttermi illemszabályokon vita van,pont itt lenne egyetértés?

  94. Figaro üzenete:

    “Hímjeink-bocs a megszólitásért…-is kezdenek kiesni a szerepkörükből, elég szégyen ha mi udvarolunk szinte..”

    Valami mást tanultunk helyette.

    De mondhatnám úgy is, hogy…
    …elég szégyen, amikor egy férfi mosogat, takarít, főz …, s nem átallja mindezen hobbijait sokszor még egy nőstény jelenlétében is gyakorolni.

    No other comments!

  95. Ladyb üzenete:

    Figaro

    Nincs igazad… nem, az nem szégyen…

    1. Élnek/éltek pasik hosszútávon egyedül… és ha nincs mama/bejárónő, hát magad uram…
    Kontra: élnek nők is hosszútávon egyedül és nem esnek kétségbe egy villanykörte cserénél vagy egy polc felfúrásnál :)

    2. Már miért lenne szégyen a házastársnak/élettársnak/barátnőnek a házimunkában segíteni, hogy több ideje maradjon magára/gyerekre/Rád? ? is végigmelózza a 8 óráját a munkahelyén, mint te…

    Az a szégyen, hogy egy nő, – ha szeretne – tartósan nem maradhat otthon a családjával, mert a férfi nem keres annyit, hogy a család megéljen belőle… és jelenleg szükséges a nő keresete is a család megélhetéséhez…

    Nem igazán értem, hogy az udvarlás és a romantika milyen összefüggésben van a nemek közötti munkamegosztással :-) Igazán elmagyarázhatnád nekem :-)

    Isti

    Mostmár igazán kíváncsi lennék rád, itt merre lehet az adatlapodat megtalálni? Valami közelebbi adat kéne, ha publikus, (vagy magánba) mert legalább 100 Isti találat van, ha névre keresek rá :-)

    Üdv: Ladyb

  96. Évi üzenete:

    Figaro!:)

    Telibe találtam?:)))

  97. Figaro üzenete:

    Évi

    Totál mellé!
    De inkább öngól.
    (Részletek itt!)

    Ladyb

    Tudom, hogy ebben nem lehet igazam… :)
    Egyébként poén akart lenni, persze nem minden tartalom nélkül.

    A hangsúly egyébként nem a szégyenen van, (az az idézet, ismétlés által adná a poént, ha bejönne) hanem bizonyos nemi szerepeken, elvárásokon – amiben nagyon egyetértettetek és átment férfikritikába, csak közben elfelejtitek észrevenni, hogy a szerepek cserélődnek ill. a határok egyre inkább elmosódnak.
    (Lovagra vágyik az emancipált nő – ebben azért van némi ellentmondás – két különböző korszak ideája.)
    Az egészben az az igazán érdekes, hogy végül mindenki vesztesnek érzi magát.

    A nemek közötti munkamegosztás pedig pontosan az ellenkezőjéről szól, mint amiket írtál, csak néha olyan jó hangzatos kifejezéseket használni, anélkül, hogy végiggondolnánk valódi jelentésüket.

    Tehet arról az átlagférfi, hogy nem tudja eltartani a családját? Nem hiszem. Talán inkább az igények változása, pl. régen a többség életében se utazott, sokkal kevesebbet fogyasztottak, stb. Ha nagyon mélyre ásunk eljuthatunk még az emancipáció szerepéhez is.
    (Nem akarom persze korunk és a társadalmi berendezkedés, neokolonializmus szerepét feledni, csak azt kivesézni egy kicsit nagyobb falat lenne.)

    Kiváncsi lennék én, hogy, ha lehetőség lenne, hány hölgy óhajtana otthon maradni, hányan lelik örömüket az otthoni tevékenységekben. Én mostanában inkább GYES-betegség, meg hasonlókról hallottam, miközben meg merem kockáztatni, hogy ezer adatlapból jó ha egyen van valami homályos célzás a háziassággal kapcsolatban.

    Egyébként valószínűnek tartom, hogy ez a kérdés mostanában a gazdasági válságnak köszönhetően napirendre kerül, ha máshogy nem, akkor részmunkaidős foglalkoztatás formájában.
    Egy kedves adalék, most olvastam, hogy Angliában a tinik havi átlagos zsebpénze, ill. fogyasztása kb. 250ezer Ft-nak felel meg. Nálunk egy átlagos kétgyerekes család megélhetésére sem jut ennyi!!!

    ———
    Ha már a témánál vagyunk: Úgy tűnik a fogyasztói társadalom megbukott – egyre többen már ki is merik mondani – anélkül, hogy nekünk jutott volna a jobbik feléből is. Toldozni- foldozni persze lehet – különösen, hogy nincs helyette más – de már (remélhetőleg) sohasem lesz a régi.
    Valami humánusabb és sokkal zöldebb modellre lenne szükség és akkor mindenki könnyebben megtalálná a boldogságát is, ha nem minden a pénzről, a fogyasztásról szólna, mert így leginkább saját magunkat fogyasztjuk.

  98. Ladyb üzenete:

    Figaro

    Legközelebb, ha viccnek szánsz valamit, tegyél a végére mosolyt! Akkor talán nem értem véresen komolynak.

    Én egyáltalán nem vagyok túlzottan emancipált, de önálló igen. Nem férfikritikának szántam, amit írtam…
    Abban igazad van, hogy nem az átlag férfiak tehetnek róla, hogy nem keresnek annyit, hanem azok a pasik akik a bársonyszékekben osztják az észt…

    A munkamegosztásról meg csak annyit, hogy én nem ismerek külön női és férfi munkát egy háztartásban. Csak munka van, de az dögivel… és csak eleje van… vége sosem… :)

    S őszintén szólva nem vágyom olyan “törökbasa” férjre, aki hazajön a munkából és leül újságot olvasni, netán sörrel a kezében a tv elé, de elvárja, hogy ha én hazajövök a munkából, rögtön álljak neki a napi háztartási melónak… és utána még legyek türelmes, jó anya és esetleg este még kívánatos, tüzes szerető is :)
    Rólam sem lehet 7 bőrt lehúzni…

    Végül, hidd el hogy nagyon sok mai modern nő hagyományos női szerepre vágyik, azaz szeretne otthon maradni és csak a családjának élni, de nem teheti meg.

    Üdv: Ladyb

  99. Évi üzenete:

    Savanyú a szőlő kedves Figaro…néha mi is oszthatjuk az észt nem?:)))

  100. Nemes Tamás üzenete:

    “A tisztességes asszonynak olyan megélhetést biztosító jövedelemmel kell rendelkeznie,amely szeretőjét megnyugtathatja afelől,hogy soha,semmiképpen sem kell majd gondoskodnia róla.”Balzac

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: