Nekem sem egyszerű avagy szemelvények saját tévelygéseimből 13.

Szilveszteri élmények

Nos, a blogíró most megosztja veletek egy szilveszteri élményét, amely bemutatja a téves és megkésett kommunikációval járó szituációk ékes példányát. Nem lesz rövid, de legalább hosszú! :-)

Szokványos fényképes adatlap egy harmincas nőről. Szimpatikus dolgokat írt magáról s az egy szem apró méretű egész alakos fotó sem rémíszt el. Miért ne, menjen neki is a sablonlevél!
Válaszol, levelezünk, majd november elején találka.Kellemes hangulatban elbeszélgetünk, sok mindent megtudtam róla. Jól menő sminkes-műkörmös, anyagilag eleresztve. Szakmája látszik rajta, hisz a természettől kapott alapanyagot elég jól feltunningolta. ?llítása szerint rendszeresen fut, alakja rendben van, habár a drága farmerja nem épp ideálisan áll a gömbölyű fenekén: talán más fazonnal kellemesebb látványt érne el! ?m nekem így is jó – külsőleg. A lelkét pedig felfedezem majd – gondoltam. Beszélgetésünkön legalábbis annyit sikerült megállapítanom, hogy az értelmesebb és kultúrális szempontból az igényesebb emberek közé tartozik, rendszeresen jár komolyzenei koncertekre, komolyabb kiállításokra és színházba. Jókedélyűen válunk el egymástól és felbátorodva kérdeztem meg, hogy találkozunk-e még? Igen volt a válasz.
S valóban, 4-5 nappal később, szombaton este ismét összefutottunk egy teázóban. Ekkor már tapasztalhattam furcsább dolgokat is: kérdezek valamit és 3-4 másodpercig nem történik semmi, rezzenéstelen arccal réved a semmibe. Például kinézek egy asztalt, megkérdem leülhetünk-e ide s ő csak bámulja legalább 10 mp-ig az egyik falra függesztett képet miközben én tanácstalanul topogok mellette, majd mintha kábulatból révedne fel rámnéz és megkérdi:
– Akkor leülünk ide?
A beszélgetés sem oly izgalmas már – talán engem is bizonytalanná tett még pár, a fentihez hasonló incidens -, de ettől függetlenül kapok pár érdekes infót róla. Például, arra készül, hogy megműtesse az orrát, mert régóta zavarja nagysága és görbesége. Valóban, nagyobb az átlagnál, de meg lehet szokni. Magánélete tulajdonképp 6 éve nem létezik, azóta nem talál maga mellé pasit. (Hogyne, szexpartnere akad, azzal nincs gond, de az állandóra kiszemelt hímtársaim mindig elmenekülnek előle – itt miért nem szólalt meg bennem a vészcsengő, nem is értem?!)
Aztán hirtelen kijön a transzból és bejelenti, hogy felfordult a gyomra, mert indulás előtt az egész napos éhezés után túl sok szendvicset tolt be: vigyem gyorsan haza!
Megteszem. Még mielőtt kiszáll, megbeszéljük a harmadik randi időpontját, amit 2 nap múlva lemond: – Majd jelentkezem! – ígérettel. Meglepődés abszolút nincs bennem: hozzászoktattak ezekhez a nők. S ebben a konkrét esetben talán még meg is könnyebbülök…

Eltûnt: csak úgy porzott utána a virtuális tér oly gyorsan kilépett ebből a “bimbodzó” kapcsolatból. Továbbléptem, mert szerencsére volt hova és el is felejtkeztem róla.
Aztán a Jézuska december 25-én meghozta a drágát ajándékba. Meglepetésemre egy mail fogadott aznap reggel a következő szöveggel – hangsúlyozom, 1,5 hónap néma csend után:

“Van mentségem: munka és az ominózus plasztikai-műtét. Időigényes és körülményes volt a gyógyulás… Most már jól vagyok, vállalható az arcom.

Benned egy igazán kedves, különleges embert ismerhettem meg.
Abban az időszakban, amikor mi találkoztunk, én nem tudtam azt a figyelmet megadni, melyet Te megérdemelsz.
 
Remélem, még nem veszett el teljesen minden, és talán van aktualitása a folytatásnak.
Szívesebben hívtalak volna fel, de telefont kellett cserélnem. Nem tudom a számod.
 
Az enyém: xxxxxxx, várom a hívásod és bízom a megértésedben.”

Elolvastam, megdöbbentem. A szöveg gyökeresen ellentmond a  viselkedésének. Szinte már felér egy vallomással. Vagy tévednék? Két nappal később fel is hívtam, kicsit bosszankodtam eltűnése miatt, de minden mindegy alapon – ha már épp adódott a zártkörű szilveszteri bulinkon üresedés – hát elhívtam oda. Tettem ezt a biztos elutasítás tudatában. Nem vettem komolyan ezt a lányt, mégha ilyen gáláns lépést tett is, mégha ilyen szívhez szóló levelet is írt, mert mindenféle üzenet és értesítés nélküli eltűnésében az érdektelenséget sejtettem. Ha egy nőnek tetszik az udvarlója, a sok munka ellenére is kapcsolatban marad vele – akár telefonon.
Ha kórházba kerül, akkor pláne jól esik, ha van mellette valaki és bátorítja. De ez a lány szó nélkül eltűnt. Hogy is vehetném komolyan?

Szóval csak bedobtam a témát. Meséltem egy picit a 2 napos kiruccanásról. S ahogy ecsetelem rávágta:
– Jó. Ugyan vidékre kellene mennem a rokonaimhoz, velük beszéltem meg a szilvesztert, de ez érdekesen hangzik. Lemondom….

– Jól értettem? Ez azt jelenti, hogy megbeszéltük? Tényleg jössz?

– Aha.

– Hm. Nem vagy semmi – válaszoltam – Vadidgen emberek közé eljössz több napra szilveszterezni. Sőt, igazából mi sem ismerjük még egymást. Bátor vagy!!! De tetszik…

– Remélem, nem bánom meg!
– Igyekszem majd… De van még egy apróság: hely már csak az én hálószobámban van. Mivel párok jönnek, így a mellettem lévő ágyban van még egy hely.
– Gondoltam. Megoldjuk.
?tvettük a technikai részleteket, majd elbúcsúztunk.
Gondolkodóba estem: ha ilyen üzenetet ír több hónap távlatából, ha egy vadidegen társasággal eljön, miközben már egy megbeszélt programja van, amit le kell mondania, egy ágyban alszik velem probléma nélkül, akkor valamiért én mégis fontos lehetek neki. Csak tudnám hirtelen mitôl lett ennyire lelkes?
Nem töröm tovább ezen a fejem. Lesz, ami lesz,  együtt szilveszterezünk. Az én barátaim ott lesznek, velük – ha esetleg rosszul alakulna – még tudok bulizni.   Aztán, ha mellette összejön valami kellemes esemény, az csak feldobja az évvégét plusz pontokért. Vajh, hány gumit vigyek? Édes gondok ezek….

Az úton
Reggel – a ködös párás épp csak világosnak mondható idôben – találkoztunk.  ?lmosak voltunk mindketten. Legurultunk a  találkozási pontra. Mindenki bemutatkozott, majd elindult a társaság Hévízre.
Kocsiban próbálok beszélgetni, de valahogy nehezen megy a társalgás.
– Neked soha nem áll le az agyad? – kérdi.
– Ezt úgy érted, hogy sokat beszélek? Unalmas vagyok és hagyjam abba a szövegelést?
– Nem, de sokszor olyan jó hallgatni is.
– Kérlek.
Később mégis kinyitotta a dumazsákot és ismét beszédbe elegyedtünk. Én marha, megdicsértem a bátorságáért és bevállalósságáért, hiszen így vadidegenül – hiszen engem is alig – eljönni egy szilveszeri bulira igenis kemény dolog. Ráadásul még tudva azt is, hogy egy szobában alszunk:
– Na ez az igazán kemény kihívás! – válaszoltam tréfálkozva.
Komoly arccal válaszolt:
– Remélem tudod, hogy semmi nem történhet kettőnk közt!
Kicsit megfagyott a hangulat, mert nem tudtam hirtelen hova tenni ezt a megjegyzést. De biztosan humorizál csak nála a Holló Színház faarccal előadott poénjai a menők.
– Ó, persze hogy nem, meg sem fordult ilyesmi a fejemben – mondtam színpadias túlzásokkal hanghordozásomban.
– Reméltem is!
Kezdtem gyanakodni, hogy mégsem tréfál, de innentől kezdve az útra koncentráltam. Egy óra múlva végre megérkeztünk s átvehettük apartmanunkat.

Szobaelosztás
A társaság elosztotta önmagát: én – a “csajommal” – egy 4 ágyas, 2 szobás apartmanba kerültünk, s társaságnak kaptunk a nyakunkba egy magányos srácot. Ott agonizálni kezdett:
– Nem tudnánk másképp megoldani?
– Mire gondolsz? Te akarsz a sráccal aludni? – kérdeztem.
– Esetleg ti alszotok itt kint (ez volt az apartman nappalija, kihúzható ággyal) és én pedig a hálószobában – mondta kényszeres mosollyal.
Elakadt a szavam. Nem elég, hogy előre megbeszéltük, hogy mi együtt fogunk aludni, nem elég, hogy én hívtam le a saját kis ismerőseim közé a saját szilveszteremre, még képes lenne kitúrni a hálószobai kényelmes ágyamból és kiűzni a srác mellé míg ő bent elterpeszkedhetne. A pofátlanságtól egy kis időre leblokkoltam.
– Nem. Én bemegyek a hálóba és te pedig eldöntheted, hogy melyik szobában leszel! – közöltem vele.
Ennél a pontnál már kezdtem gyanakodni, hogy a kellemes szilveszterem élvezeti értéke csorbulni fog!

Szaunázás
Délután – mivel a többiek kidőltek az utazás fáradalmaitól – csak ketten ugrottunk át a közeli – 4 évvel ezelőtt épült, egyáltalán nem olcsó – élményfürdőbe. Szilveszter miatt – ahogy várható volt – nem csak páran lézengtek odabent. Már a medencerészben húzni kezdte a száját:
– Mennyien vannak itt. Undorító a tömeg. De tréh ez a hely. A Hotel Aqvincumba járok és ott sokkal kultúráltabb minden.
Mindenáron szaunázni akart, így felugrottunk a lezárt részbe is, ahol – elvileg kötelező volt a lepedő használata. Persze, mi magyarok, nem vagyunk ehhez a szabadsághoz még hozzászokva, így sokan egyszerűen a fürdőruha felé tekerték a lepedőt. Eddig én is csak “magyaros” szaunában jártam, így a meztelenség ilyetén megnyilvánulása kissé zavarba hozott. Hozzá kell fűznöm, hogy akik betartották a rendelkezéseket és valóban megszabadultak fürdőruhájuktól, azt egy paraván mögött tették és intim részeiket elfedték a lepedővel. Hasonlóan cselekedtem én is. Hölgyem viszont magától érthetődően ott mindenki elôtt öltözött át.
Bementünk az egyik fülkébe, ahol már mindenféle nemű, lepedővel betakart emberek üldögéltek. Leültem az egyik padra, míg ő egy szinttel feljebb helyezkedett el, tőlem 1-2 centire úgy, hogy nemesebb és intimebb részei pont fejmagasságba kerüljenek velem, ami a lepedő szabályos és szabványos hazai userbeállításokkal történő üzemeltetése esetén semmi problémát nem okozott volna, de levetette magáról, szépen leterítette és anyaszült meztelenül ráült: a vágyott punci pont mellettem volt egy heves mozdulatnyira…
– Én tudom hogyan kell szaunázni, ugyanis külföldön ennek kultúrája van. Sokat jártam ilyen helyekre és szörnyű, hogy idehaza szinte senki nem ismeri ennek szabályait. Te miért nem veszed le a fürdőlepedőt? Erre rá kell ülni!– parancsolt rám.
– Ezt most verd ki a fejedből! – mondtam, mert épp azzal küzdöttem, hogy ne állítsak egy kis sátrat alul. Mereven (majdnem szó szerint) figyeltem a lesötétített ajtó előtt odakint szaladgáló embereket és próbáltam olyan kiábrándító témákra gondolni, mint például az egészségügy szétverése, a cégfejlesztés kezdeti lépéseinek nehézségei ill. pár magyar politikushölgy ruha nélkül.
? közben – magát egyáltalán nem zavartatva – trécselt tovább mindenféle lököttségről. Közben – igen hígénikus módon – seperte le magáról az izzadságot – rám. Egy idő után elfogyott a cérna és otthagytam a sok, szintén zavart pillantású, néha sunyiba a nőt mustráló férfitársam közt.
Leültem egy nyugágyra kicsit kipihenni az izzadás fáradalmait. Negyedóra múlva letelepedett mellém.
Elérkezettnek láttam az időt szóba hozni kettőnk lehetséges viszonyát.
– A kocsiban elhangzott egy érdekes mondat a szádból. Nem ismerlek, így nem tudhatom, hogy vicceltél-e vagy komolyan beszéltél, de mindenféleképp kíváncsi lennék. Most te valóban nem akarsz semmit tőlem?
– Hát persze, hogy nem! De ez teljesen egyértelmű volt… Te kis buta, komolyan elhitted, hogy igen?
– Micsoda? Mi volt egyértelmű, már ne haragudj! Soha nem mondtad, hogy ne kaparjak, mert nincs értelme! Ráadásul nem én jelentkeztem be nálad, hanem fordítva. Nem én mondtam le egyéb elfoglaltságaimat, hanem te, hogy eljöjj velem vadidegen helyre és emberekkel. A két randinkon minden rendben folyt, kellemesen elbeszélgettünk…
– De nem történt semmi! – válaszolta – Ha akartam volna tőled valamit, akkor nem csak ennyi történik.
– Mert nem feküdtél le velem a második randin, ebből nekem egyértelművé kellett volna válnia, hogy semmi esélyem sincs? Logikus. Bocs, hogy nem ismerlek és saját hülyeségeim miatt nem kapcsoltam. De minek jöttél le, minek írtál nekem?
– Mert jól érzem magam veled, kedves srácnak gondollak.
Ettől szokott általában eldurrani az agyam: úúúúúúútálok kedves srác lenni!
– Már ne haragudj, de ha csak barátkozni akarsz velem, akkor miért nem ültünk be – az egész mostani szilveszteri mizéria helyett – január 3-án egy kávézóba? Normális emberek így csinálják…
– Érdekesnek hangzott ez a program…
Újabb technikai szünet következett, amely pontosan addig tartott, míg 10-től elszámoltam 1-ig.
– Mivel nem akarsz tőlem semmit, nekem viszont külsőre bejöttél, ezért örülnék ha a rám való tekintettel nem illegetnéd magad előttem meztelenül – kértem.
– Miért? – kérdezett vissza naívan.
– Talán mert zavar. Nem tudok úgy rád nézni, mint egy vadidegen, semmi-közöm-hozzád-csak-egy-meztelenül-szaunázó csajra. Én szerettem volna összejönni veled, így a tested is a vágyaim közt volt. Rendben, hogy nem lesz semmi köztünk, de ne kínozz azzal, hogy a mézesmadzagot itt húzgálod az orrom előtt!
– Ugyan. Majd megszokod, fogyeld meg. Itt ez a természetes.
– Jó, ettől fogva külön megyünk be a szaunákba – válaszoltam mérgesen. – A barátságot pedig hagyjuk, mert abból van egy pár. Ha ezt még odafent veted fel, akkor nem hozlak magammal: lett volna más is, akivel ilyen alázások nélkül is el tudnám tölteni ezt a pár napot. Nem barátkozni akartam veled, hanem … hagyjuk!
– Most bedurciztál. De semmi gond: hamarosan úgyis megbékélsz és elfogadod a helyzetet, aztán pedig nagyon jól ki fogunk jönni egymással, hidd el.
– Neked kellene elhinned, hogy nem!
A diszkurzus további részében még elmesélte miért is nem jövök be neki, mint pasi: nem látta meg bennem a csibészséget. Azonkívül az ötös skálán magát 4-esnek osztályozta, engem 3-masnak: tehát külsőleg nem vagyunk egy polcon, így ezért sem járhatunk.
Kezdte magát egyre inkább megkedveltetni: az forgott a fejemben, hogy lealacsonyodjak az ő színvonalára avagy sem? Mindenesetre a művésznő becenevet kapta tőlem…

Az este
Hazaúton már hívtak a többiek, hogy merre járunk és megvárjanak-e a vacsival. Szendvicseket készítettek, ami a “művésznőnek” nem tetszett: ő kerek-perec kijelentette, hogy nem szereti. Marhára nem értettem, hiszen azt sem tudja mi van benne: hogyan nem lehet nem szeretni? Ez kb olyan, mintha valaki kijelentené, hogy nem szeretem a levest: na jó, de melyiket?
Először hajlottam arra, hogy beülök vele egy közeli étterembe, de nem tettem: nekem igenis jó a szenya, szenvedje ki ő maga és költse a saját pénzét! Rendeljen valamit magának…
?gy is lett. Visszaérve a többiek közzé vetettem magam és beszélgettem velük, miközben megettem a nagyon finomra sikerült vacsit. A művésznő eközben az apartmanunkban – elbeszélgetve a magányos sráccal – rendelt magának trendi kaját (francia hagymalevest és cézár salátát) Fent maradtak, miközben a társaság java a közösségi helyiségben beszélgetett, játszott. Ez is irritált, mert elég rossz híre volt a hím lakótársunknak, aki már megpróbált az egyik – partnerrel rendelkező! – hölgyre is rászállni. Ezek után már én sem reménykedhettem, hogy itt ez csak egy ártatlan beszélgetés.
Forrni kezdett bennem a düh: nem elég, hogy hülyének nézett, mert elhitette velem, hogy akar valamit tőlem. Nem elég, hogy még aláz is és kioktat. De most nekilát és az ismerőseim előtt akar megalázni, mint pasit?! Egy olyan lépés, egy olyan szó, egy olyan nyilvánvaló eset, ami arra utal, hogy ezek össze akarják szőni szexualitásuk pókfonalát, amelyben fennakadhatna büszkeségem és férfiasságom még megmaradt aprócska kis tavaszi legye, abban a pillanatban lecsapok és kihajítom mindenestül a hóba, a fagyba, az éjszakába!
A többiekkel maradtam. Néha benéztem hozzájuk, hol tartanak épp, próbáltam leinvitálni magunkhoz, de nem akaródzott nekik:
– Olyan jól beszélgetünk itt – közölte a művésznő.
Késő este “hazamentem”. Már az ágyban volt. Lezuhanyoztam, befeküdtem mellé, szinte egy szó nélkül és elaludtunk.

Másnap
Reggel felkelt és kisétált – szó nélkül. Odakint elkezdett a sráccal beszélgetni. Én sem voltam rest és felöltöztem, majd csak egy odavetett köszönéssel kisétáltam. Reggeli után a többiekkel megbeszélve készülődni kezdtünk a fürcsihez. A művésznő – mikor visszaértem az apartmanba – megint az ágyban feküdt és olvasott.
– Mi elmegyünk fürdőzni. Velünk óhajtasz jönni? – kérdeztem tőle.
– Igen.
– Akkor kezdj el készülődni, negyedóra múlva indulunk.
Odafele csak ő ült az én autómban és egy szót sem szóltunk egymáshoz. Durciban jó vagyok – ezt még nem tudhatta -, így ha kellemetlen helyzetbe akart hozni a struccolásával, hát ez nem sikerült. A másik kocsi sofőrjével együtt kiraktuk utasainkat a bejárat előtt míg mi távolabb leparkoltuk autóinkat. Mire visszagyalogoltunk egy kupacban álltak az ismerőseim és a művésznő jóval arrébb telefonált. Hideg volt – decemberben ez azt hiszem nem megdöbbentő – így nem akartuk megvárni, míg befejezi: bementünk az előtérbe. Sorba álltunk – hosszú volt, tán majd tízperces. Reméltem addigra befejezi és csatlakozik hozzánk. Nem tette meg. Viszont agyamat kissé bepöccintette ezzel a modorral: ha már társasággal jött legyen kedves megtisztelni őket jelenlétével. ?m mivel ezt nem tette, így mondtam, hogy mi vegyük meg a belépőket – s mivel művésznő felnőtt ember – majd elintézi ő is magának feltéve, ha be tudja ezt az irgalmatlanul fontos, sürgős és hosszú telefont fejezni. Halvány reményként megcsillant bennem, hogy tán a hazaútját szervezi…
Odabent kellemesen elvoltam a tövbbiekkel. Egy óra múlva – mikor épp félrevonultam magányosan vállat masszíroztatni – megjelent mellettem.
– Mikor fogod abbahagyni ezt a hisztit? – kérdezte “kedvesen”.
– Úgy érzed, pont egy ilyen mondattal kell indítanod?
– Nem értem mi bajod. Csak csinálod itt feleslegesen a feszültséget. Szerintem ez az egész egy műbalhé – nyávogta.
– Műbalhé? Te valóban nem érzed, hogy mikor léped át a határt?
– Nincs semmiféle határ… Hagyd már abba, ez egy férfinak nem áll jól! Ne viselkedj úgy, mint egy nő! Különben is, ti meddig  maradtok?
– Még másfél órát.
– Én egész napra vettem jegyet. Visszajösz értem ötre?
– Nem vagyok futárszolgálat. Kezd elegem lenni ebből a szituból. Mivel te a legapróbb erőfeszítést sem tetted meg, hogy úgy viselkedj, amivel figyelembe veszed az érzéseimet, mert egyszer még lehet hülyének nézni, de amikor már kikezdesz a lakótársunkkal a szemem előttszinte semmibe sem véve, na ez már túl sok! ?gy most levetem az úriemberség nekem amúgy is szűkős zakóját és feloldozom magam: innentől kezdve oldd meg magad. Vagy jösz velünk másfél óra múlva és akkor beülhetsz mellém avagy ahogy akarsz este visszabumlizhatsz. Válassz!
– Jó, elmegyek, megkérdezem van e taxi errefelé
30 perc múlva előkerült és mégegyszer bepróbálkozott. Nem adtam be a derekam.
– Maradok és majd megoldom a visszajutást – közölte.
?gy is lett…

Az éccaka
Szilveszter éjszaka kellemesen telt: nekem mulatsággal, neki pedig alvással. ?gy volt jó…

Hazaút
A csekély 3 órás hazaút – mert mégiscsak úriember révén hazahoztam – tökéletes csendben telt el.

Tanulság? Neki sok. Nekem is egy kevés:
talán kiskamaszos, talán egy kicsit kellemetlen, de érdemes az “alig ismeretség” esetében egy hosszúnak ígérkező együtt töltött hétvége előtt letisztázni – mégha olyan egyértelműek is a jelek – konkrétan ki mit szeretne a másiktól, hogy a konkrét vágyak és ellentétes elképzelések mellett mindketten eldönthessék, hogy fel merik e vállalni a bekövetkező szituációt és még véletlenül se érezhesse átverve magát senki! Mert ebben az esetben nekem csak ez volt a kellemetlen.

Category: Magánrandijaim
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.