Eleddig többségében negatív kritikákkal éltem a virtuális társkereséssel kapcsolatban és negatív találkozásokat, élményeket írtam le. Mindezt az indokolta, hogy érzéseim, felháborodásom, csalódottságom, dühöm többletenergiájától – mondhatnám úgy, hogy érzelmi túlnyomástól – szinte maguktól jöttek a szavak, motíváltabb voltam a közlésben.
Azonkívül példákkal szerettem volna szemléltetni kedves olvasóimnak, hogy milyen hibákat ne kövessenek el, mit próbáljanak elkerülni ill. mire készüljenek fel: ugyanis itt sem fenékig tejfel a társkeresés! Nem csodaszer a netes társkereső ellenére, hogy nagyon sokan ezt hiszik s ezért feltétlenül csalódnak is és ezért nem konkrét személyeket vagy saját butaságukat okolják, hanem a rendszert.
Miért tartok ki a netes randizások mellett?
Ha csak és kizárólag a végeredményt nézzük, akkor joggal merül fel a kérdés: – Miért randizok ennyit, miközben fél év alatt sem sikerült megismerkednem az igazival?
Akik még soha nem próbálkoztak ezzel a módszerrel, akik eleve fenntartással viszonyulnak és viszolyognak (a rendszeres kommentálók közt is vannak ilyenek és gyűlőletük alátámasztására kapva-kapnak az alkalmon és rendszeresen idézik a negatív tapasztalataimat s próbálják valós és érdemi saját tapasztalatok nélkül lehúzni ezt az egészet), hogy az online társkeresők közt ők is szétnézzenek, tehát azok soha nem is tapasztalhatták, hogy milyen pozitív események is történhetnek az ilyen találkozókon, mégha az elsőn nem is a leendő feleségünk jön azonnal szembe. S mik is ezek?
Érdekes emberekkel futhatok össze
Lehetőségem van olyanokkal beszélgetni és belelátni számora különleges életükbe, munkájukba, magánkapcsolataikba és élettörténetükbe, akikkel egyébként – a hétköznapi szituációkat vizsgálva – sohasem lenne. A net egy fantasztikus olvasztótégelye a társadalmi csoportoknak, gondolkodásmódnak, különböző területen élőknek ill. tevékenykedőknek. Persze ehhez élvezni kell a kommunikációt és nem árt ha kíváncsinak vagyunk mások életére, gondolataira és történeteire.
Megadja a lehetőséget a barátságok kialakulásának
Ellentétben egy hangos, büdös és alkoholgőzös szórakozóhellyel, ahol – ha lehet egyáltalán - kizárólag szex és csak külső szimpátián alapuló ismerkedések jöhetnek létre, itt – mégha nem is annyira szimpatikus a külalakja – de a beszélgetés felszínre hozhat olyan értékeket, ami alapján kialakulhat igény a barátságra. Nekem is sikerült életem egyik legfontosabb barátságát itt és így kialakítanom egy lánnyal:
Szexuális élményekhez juttat
Nem elhanyagolható érdeme e virtuális társkeresősdinek, hogy míg megtaláljuk végleges, letelepedésre sarkalló jelöltünket, addig is összefuthatunk olyan partnerekkel is, akikkel nagyon kellemes órákat tölthetünk el. Fő cél ugyan a szerelem átélése, de mindemellett nem árt – magányos hónapjainkat kitöltendő – egy kicsit ellátni pezsgő hormonjainkat…
Kielégíti az ember hiúságát
Egy újabb fontos lelki szükséglethez érkeztünk: akár tagadja, akár nem, de mindenkinek fontos szüksége van a saját pozitív önértékeléséhez ahhoz, hogy sikereket arathasson a másik nemnél. És a netes találkozások kíméletlenül magukban hordozzák a sikert! Nem lehet olyannal találkozni, aki már ezt próbálta és egyetlen egy olyan randit sem élt át, ahol ő maga ne tetszett volna a másiknak! Nem érdekes, ha ez nem volt kölcsönös, ha nem lett belőle járás és egy komoly próbálkozás, de legalább kapott egy pozitív visszajelzést valaki(k)től! Tetszett, szimpatikus volt, valaki szívesen járt volna vele. Ettől igazán mindenki kihúzhatja magát és nagyobb önbizalommal mehet el a következőre!
Üres estékre is szórakozást és elfoglaltságot ad
A társnélküli emberek – a rengeteg, már párkapcsolatban élő ismerősük folyamatos elfoglaltságának következtében – sokszor marad program nélkül miközben színházba, koncertre vagy egy vendéglátóegységbe beülni azért igazán partnerrel jó. A netes ismerkedések lehetőséget adnak arra, hogy egy-egy szimpatikusabb és hozzánk hasonló emberrel együtt mehessünk el ilyen programokra, rálelhessünk az azonos szituációban élő emberekre.

Lehet a neten is társat találni…. Optimizmussal, humorral, kedvességgel, odafigyeléssel és türelemmel.
Bosszantó egy 40 éves nőnek, ha egy 45 éves férfi, a 25 éves lányok között próbál társat találni… Igen, sajnos csökken azok köre, ahol válogathatunk… De őket el kell engedni… És igenis van olyan 45 éves srác, aki 40 éves hölggyel szeretne kapcsolatot kialakítani… ?t kell keresni… Van ilyen! … Esetleg amiatt izgulhatunk, hogy adott percben ő is ott van-e, ahol mi vagyunk. :)
Szerintem a legfőbb vonzerő a mosoly! :)
Nekem sajnos csak rossz tapasztalataim vannak.Bizalmatlan,kétszínű,számító,bunkó,önbizalomhiányos nők gyülekezete.Az első netrandis oldalra vagy 5 éve regisztem be,de mostanra végképp feladtam.Sok-sok levelet írtam már eredmény nélkül és nem vagyok az az utolsó.Csak nem dagadt nőket,nem ribiket,nem golyósokat,nem eltartani való nőciket keresek.Pedig komoly szándékkal “jöttem” ebbe a világba mivel nincs lehetőségem ismerkedni.Fősuli nem vagyok már és legtöbbet egyedül dolgozom.Bulikba meg nevetséges a téma.Kurvákat,gyors kalandos ritty-rottyokat élőben is lehet bármikor intézni,mást meg nem nagyon lehet itt találni.Esetleg 1000-böl 1 biztos sikerülhet.A felszínt karcolgató műbarátkozásoktol meg a víz kivert.
höhö-nek
az a vita tárgya, hogy a legtöbb 40, sőt 50 feletti férfi 15-20 évvel fiatalabb nőt keres. nézd végig az adatlapokat, ez tömegjelenség
höhö mondd meg nekem, akkor egy normális negyvenes, ötvenes nő kire, s mire számíthat itt?
Én sem értem miért baj az, hogy valaki fiatalabbat, idősebbet keres a saját koránál. Ha az adatlapján feltünteti vagy az első leveleiből kiderül, akkor lehet továbblépni. Volt rá példa hogy egy srác ismerkedett volna de kizáró dolog volt a dohányzás, én dohányzom. Nekem kelett figyelmeztetni, hogy sorry de ez van. Szóval sokszor az is a baj h nem olvassuk el, mit ajánl a másik, aztán meg jön a döbbenet.
Mindenki maga dönti el, hogy miről gondolja azt, hogy valami jó lesz neki. Nem mindig azért kell az idősebb pasi, mert van pénze. Mint, ahogy nem minden 40esnek lóg a melle :)
A 40-esen már általában 2 gyerek lóg….vagy 3. Ha be meri írni…
Még mindig azt mondom nincsenek tisztában az emberek az értékeikkel, mivel rendelkeznek, és azért mit kaphatnak.
tükör:
Amikor „tejfogúként? a szexújságot bújtad, akkor nem nyilvánosan, de csinálták ugyanezeket. Pont a nyilvánosság és a k.nagy szexuális szabadság miatt kellene az apuciknak is jobban figyelni, nem gondolod?
De igazad van, vegyük csak le a felelősséget a férfiak válláról. Van nekik annyi bajuk a nőkkel :-)
She:
“Én sem értem miért baj az, hogy valaki fiatalabbat, idősebbet keres a saját koránál.”
Az a baj, hogy sok esetben jóval fiatalabbat keresnek…
És az miért baj ha jóval fiatalabbat keresnek?
Mindenesetre most mindenki nézen magába, emlékezzen vissza arra amikor húszegynéhány éves volt… Vajon volt rá példa hogy azért kosaraztatok ki valakit mert mondjuk 2-3 évvel fiatalabb volt? Vagy mert nem ő volt a menő srác? Vajon ha adtok neki egy esély, lehetséges hogy életre szóló együttlét alakul ki belőle? Nem tudom hogy volt-e nektek ilyen, de kiváncsi lennék.
höhö és többiek
azt írtam, hogy TÖMEGJELENSÉG, nem egyedi eset
a tömegjelenséggel van a baj
ezek szerint egy negyvenes nőnek csak egy 60-asnál, egy 50-esnek pedig egy 70-esnél van esély?
Na ne vicceljetek, amúgy meg tényleg nézzetek már a tükörbe!
anna:
Még azoknál sem, mert azok is a 30 éveseket keresik :-)
Hoho höhö!
A jóval fiatalabb nem 2-3 évet jelent, hanem 20-30, de minimum 10 évet.
Hogy a kíváncsiságodat kielégítsem :-), nem nem volt olyan, akit amiatt küldtem volna el. Az ok tök egyszerű. Nem udvarolt nekem fiatalabb sohasem, menő srácot meg sohasem akartam, mert mindenkinek az kell, és én magam sem tartoztam a menő csajok közé.
Jaj, de most jut eszembe volt egy fiú, és ott a 6 évet problémának találtam. Nagycsoportos óvodás volt, én meg 22, de tudtam a nyári románc nem tartós, mert egy balatoni nyaraláson lett szerelmes belém.
Elvétve okos kérdést is kapunk Tőled?
nincs rossz kérdés, ne feledd :)
Még mindig nem értem miért baj :)))))
Keressenek, de ha nem találnak, akkor ne panaszkodjanak. Én is kereshetnék irreális paraméterek alapján. ?lmodozni lehet.
Mondhatom 26 évesen egy 50es 60asnak, hogy köszi de nem, keress máshol. Ha nem érti meg akkor van gond.
Mindenkinek szíve joga az, hogy milyen paraméterek alapján keres társat magának Az, hogy mi nem értjük a miértet az talán azért van, mert nekünk nincs anya/apa stb kompexusunk és nem akarunk egyenlőtlen párkapcsolatot.
Rájöttem a megoldásra…. :-)
Vegyünk egy mérleget :
Az egyik serpenyőjébe tegyük bele azt a nőt aki keresgél… a másikba a férfit és szépen rápakolva azt ami rendelkezésre áll:
A nő A férfi
Gyerek/ei Gyereke/i
kora kora
kinézete kinézete
végzettsége végzettsége
anyagiak anyagiak
társkeresés ideje társkeresés ideje
Na szóval ha a mérleg nyelve egyezik – hasonló adottságok -, ideális lenne a párkapcsolat.
Amelyik fele igencsak lebillen… ott az önértékeléssel, kívánalmakkal eléggé nagy gond van :-)
Azért érdekes és nevetséges, hogy a 2-3 gyerekes elvált albérletben élő szakmunkás duci nők – a legtöbb helyen ilyeneket látni – , miért akarnak független sportos kinézetű fiatal pasit :-)
Mit akarnak ezzel kompenzálni ?
Hát híján vannak az önértékelésnek. Kimondják, hogy milyen pasi jön be nekik de nagyon és elszalasztanak egy csomó lehetőséget.
Ha lenne 3 gyerekem, elvált lennék és csóró, azért még szerethetném, hogy egy huszonéves kényeztessen két szülői értekezlet között, nagymosás után :P
Bárki irogathat túlzott igényeket max nem jön be neki semmi. Én is írhattam volna annak idején hogy Te Drága legyél: 175-185 cm 70-85 kg, testalkatban/ pénztárcában izmos, független, szőkésbarna hajú, zöld szemű 26-32 éves 15-19 cm :)))) lehetőleg finn állampolgárságú és kifejezetten vonzó és jóképú…. de két lábbal állok a talajon.
Nos, a megoldás elméletileg jó, gyakorlatilag viszont hiányos, így pontosításra szorul :-)
Tételenként kell az egyezőségnek megvalósulnia vagy az adatoknak (mint a vizsgált egyed ismérveinek halmaza) összességében kell megegyezniük? A második esetben ugyanis meg kell határozni a váltószámokat, így megteremteni az adatok összeadhatóságának feltételeit.
Másik gyakorlati kérdés: Csak a keresés időpontjára vonatkozik az egyezőség figyelése? Mi történik, ha változás áll be bármelyik tételben (például időközben a végzettségben)? Akkor már megszűnik ideális párkapcsolatnak lenni?
Tudjam, mire számítsak amikor bekerülök a serpenyőbe, mert aztán süthetem… :-)
„Azért érdekes és nevetséges, hogy a 2-3 gyerekes elvált albérletben élő szakmunkás…?
Tényleg nevetséges, ezért inkább nevetned kéne rajta.
Arra gondoltam, azért akarhatnak sportosat, hogy legyen egy mérce, akihez igazodni lehet :-) Tudod, húzóerő.
Hölgyeim és Uaim!
A Tükör Társkereső Szolgálat hamarosan megkezdi működését. Tegye mérlegre életét.
“Már egy köbcenti helyrebiccenti” A.H.
Kicsit kutakodtam (bár a felmérés nem reprezentatív, mivel az első 10 adatlap után nem volt már türelmem nagy mintát venni)
Az alábbi adatlapok közül (ezek jöttek ki első találatként):
739588
836156
846658
614128
753644
609899
727692
718704
846191
839665
10 fő életkor szerint a saját korosztályában keres, vagy nem adott meg életkort (ez talán 3 volt) bár volt egy kirívó eset közöttük, aki 45 éves létére 30 és 45 között adta meg az életkort. Hát nem is tudom mit képzel magáról. A maradék undorító módon a fiatalokra bukik. 20%-uk 15 fölött adta meg az életkort, 33% 18-tól, a maradék 20-22-től.
Ja és a fentieken kívül volt egy uriember aki 43 éves és 25-től 44-ig adta meg az életkor intervallumot.
? az: 569871
Anna, én még nem látom a tömegjelenséget, de majd ha egyszer nagyon inatkozok, utánanézek pontosabban. Ja és majd teszek fel okos kérdést ha lesz legalább egy okos hozzászólásod csillagvirág ;-)
Bár nem vitatom, lehet hogy van valami beépített pontozórendszer a keresőben, amely méri az emberek önértékelési szintjét, és azokat hozza fel első találatként. Kiváncsi lennék az algoritmusra. Na mindegy.
Höhö!
Hogy egy korábbi kiváncsiságodat kielégítsem leírok egy saját tapasztalatot.
Kb 20 éves voltam, ő 39 és tanár ( nem az enyém) majd 4 évig voltunk együtt. Rajongtam érte kb 2 évig ( ma már tudom, ez nem egészsges) figyelt rám, nem kishülyézett és rengeteg mindenre megtanított, többek között arra, hogy milyen nő NEM kell a pasiknak. Jól tartotta magát és normálisan hiú volt önmagához. Talán a korkülönbség, talán a tanár mivolt volt az oka a szakításnak. Elkezdtem nélküle gondolkodni, egyre többször fordult elő, hogy a véleménye nem az én véleményem volt és ennek hangot is adtam. Persze ez neki nem tetszett, de ez akkor engem már nem érdekelt annyira. Szakítás után, derült ki a sok mocsogsága. Tudtom nélkül tartott ellenőrzése alatt. Aranyból volt a cukormázas kalitka. Talán a 20 év különbség vagy a tanári stílus volt a probléma nem tudom. De akkor megfogadtam, hogy ha lehet, akkor sem sokkal idősebbel sem info tanárral nem kezdek sose. Nem kell senki, aki megmondja hogy: figyi bébi én ezt már ismerem és nem jó. Nekem kell rájönnöm mi az ami jó nekem vagy nem. Egy huszonéves gondjait lehet hogy megtudja oldani egy 40 éves de nem mindig szabad így lennie. Ugyanígy van ez fordítva.
Ha egy idősebb nő keres egy fiatal pasit, akkor valsz csak önigazolásra van szüksége vagy “játszópajtásra” nem pedig Társra.
Kicsi Nő, hányszor járta a nagycsoportot az udvarlód?
János, az én teóriám az, hogy mindenki olyan és annyi idős partnert keres, amilyet akar, csak aztán viselje a következményeket. Ha talál azért, ha nem talál azért. Ne a társkereső blogot sírja tele, hogy a nők ilyenek meg olyanok, a férfiak meg még olyanabbak. Az emberek sokfélék, mindenki megtalálhatja a párját, ha a realitások talaján mozog. Nekem írtak 24 évestől 60 évesig, sőt a való világban is kb. ekkora szórás, de nem fogok ezért lehülyézni senkit, mert tisztelem bennük az embert. A fiatalban és az idősben is.
Tükör, veled nagyon kicseszhetett egy albérletben élő, 3 gyerekes, szakmunkás ducika. Akarsz róla beszélni?
Rita nem volt ilyen barátnőm, én csak azt írtam le, amit kívülállóként láttam. Ilyen közegbe inkább nem csöppenek. Van az életben más is amitől hányni lehet, így egy okkal kevesebb.
Amúgy rossz a teóriád. De erről már írtam 2 Ft-tal senki se akarjon Audit venni…
Melyik része rossz a teóriámnak kedves Tükör?
Hát én a fősülin az infotanárommal szívesen kikezdtem volna… kár hogy a tanszékvezető barátnője volt :)
Azt hiszem she rátapintott a lényegre. Amíg a kapcsolatban csak a szex dominál, addig mükődik a nagy korkülönbség. Egyéb esetben csak akkor, ha az egyik fél aláveti magát a másik akaratának, de ezt már inkább apa ill. anyakomplexusnak hívják.
Van még egy harmadik kategória, amikor ismert ember választ jóval fiatalabb társat,ott még a másik fél rajongása is szerepet játszhat, sőt tartosíthatja a kapcsolatot.
A nőknél az a tipikus”de szeretlek kutyuli mert annyira sok pénzed van” :-)
Mondom kutyuli: annak is viselje a következményeit, ha talál magának egy 30 évvel fiatalabbat.
Viszont, ami miatt azt mondom, hogy a 4 évből min 2 megérte az tényleg a szex. Még a mocsok húzásai és a már már személyiségi jogogkat sértő cselekedetei is elhalványulnak, mert az, hogy kedvesemmel egy folyamatosan fejlődő, örömteli és gyönyörteli életet élhetek az részben neki köszönhető illetve azoknak a dolgoknak, amit tőle/ mellette tanultam.
Szóval végeredményben jól jöttem ki a dologból, de mégegyszer nem vágnék bele, mert már tudom, hogy hosszútávon nem egészséges.
Nem akarok 30 évesen azon rágódni, hogy vajon az 50 éves pasim megéri e a gyerekünk diplomaosztóját…
“Van még egy harmadik kategória, amikor ismert ember választ jóval fiatalabb társat,ott még a másik fél rajongása is szerepet játszhat, sőt tartosíthatja a kapcsolatot.”
Lehet még “karrier-építés” és “karrier-továbbépítés” is akár.
Rita:
Nem tudom hányszor járhatta a nagycsoportot:-)
Úgy sejtem most olyan 25-26 éves lehet, tehát csak remélem, az akkori „visszautasításom? miatt nem itt őrlődik, hogy milyen szemetek a nők :-)
Kicsi Nő
Lehet ő Googleboy. Tükör már túlkoros hozzá.
Tényleg.. ? hova tűnt? Szerelmes lett????? Vagy megalapította a Cs.F.T-t :)
Vagy megunta a hülyeségeiteket, meg a sok klárifárit amit itt előadtok közléskényszerből :-)
Aha! Kezdem összerakni :) Tükörtörő nő: Klári, szakmunkás, idősebb, van 3 gyereke, albiban lakik… :)
Egyébként Drága Tükör! Te is írogatsz sokszor és sokat. Közléskényszer???
:D
És kövér is… és munkanélküli is, de neki a sokkal fiatalabb, sportos, egyedülálló férfi kell :-)
Azt írom amit látok, semmivel sem többet és kevesebbet… bár lehetne bő lére ereszteni az írandót, de a hányáson kívül szóf.sásom még sincs :-)
az a gond hogy sokan csak nézelödnek, keresik szöke herceget. de jó lenne magukba nézni. egyedül neveltem fel a lányomat, akkor alig negyvenen túl senkinek nem kellettem, nem akart babázni csak szórakozni. Most is sokan elvárják hogy a férfi elfogadja a gyerekeit, de ök nem akarnak a másikáéval bajlódni. Amikor a feleségem meghalt az egy éves lányomat vittem a bölcsibe, a két év alatt egyetlen egyszer sem adták át a helyet, pedig volt amikot 24 óra szolgálat után a rosszullét kerülgetett, ha ezt egyszer egyszer leirom egy nönek, akkor rendszerint nincs válasz. Valószinü magukra ismernek. Az ilyen egyenjogúságot megette a fene. De nem is érdemlik meg.!
Most visszont csak és kizárólag egykorú és hadd ne minösitsem milyenek keresnek. Most már túl öreg vagyok nekik. A fiatal meg nem tudom mit is vár , legtöbbször pénzes pasit. Egyetemi városban élek, rengeted a fiatal, sokszor szemeznek velem fiatalok, de nem mnerem leszólitani öket mert esetleg elküldenek melegebb éghajlatra. Az esetem egyedi de egyre több férfi kerül hasonló helyzetbe. Talán azért is kellene inkább fiatalabb, mert nem egyszer lehet hallani, hogy egy rossz kapcsolat után a nő a következön bosszulja meg a sérelmeit.( esetleg pont olyanon aki nem érdemli meg)
Egy fiatalt még lehet nevelni valamelyest , a jóra.
Klári már nem szenved sokáig, mert a mosónők korán halnak.
George, le a kalappal előtted, egyedül felnevelni egy kisbabát, csak gratulálni tudok hozzá. A társadat viszont ne akard nevelni, azt senki sem szereti 14 éves kora után. Akkor már nem is lehet.
Ez fura. Én direkt örülnék, ha egy óvodás korú gyerekét egyedül nevelő kedves hozzámillő férfival hozna össze a sors, mivel szülni már nem akarok, viszont a poronty állandóan tesó miatt nyúz.
she-nek a tanárok már csak ilyenek mindig ök akarnak irányitani és csakis az ? véleményük a jó!!
Bocs Rita igazad van talán a tanitani szó jobb egy kicsit.
Második házasság lévén jól kijöttünk egymással minden téren pedig vannak nök akik ha ránéznek az emberre azonnal megjegyzik nem az igazi, ( mellesleg mostani tudásommal ez rájuk is vonatkozik.) Akkoriban egy munkatársam megjegyezte olyan kiegyensúlyozott vagyok. Valóban se azelött se azóta nem éreztem ugy magam. Talán azért mert mindketten becsültük a másikat és a tapasztalatunk alapján nem huzakodtunk egymással, nem feküdtünk le haraggal, hanem megbeszéltük ha volt valami.
Most sikerült átrágnom magam az eddigieken, és volna egy két megjegyzésem. Sajnos a választásnál az is közrejátszik, hogy egy 40 feletti nö a pauzával bajlódik és egy uj kapcsolatnál ez nem tesz jót a kapcsolatnak.
az idösebbek meg már csak barátkozni akarnak, akkor mi marad vagy egy egészen fiatal, vagy az alkalmi partner. Egyik sem az igazi de ez van.
A mai nők már azt se nézik jó szemmel ha a férfinak gyerek van, nem hogy ha még vele is él.
Ez főleg a 33-36 éves korosztály gyermektelen nőire jellemző.
De bezzeg, a másik kategória, mikor elvárják, hogy a függetlenként a férfi, fogadja el az ő 2-3, x gyereküket. Észvesztő….
Lehet, hogy furcsa, de számomra inkább plusz extrát jelentene egy olyan pasi, akinek van gyereke és vele is él. Bár mondjuk ez az én korosztályomban elég ritka.
Sajnos még mindig azt a világot éljük, hogy ha egy nő neveli egyedül a gyerekeit, akkor az teljesen normális míg ugyanez pasiban már kérdésekre ad okot. Mindegy milyen okból neveli a férfi egyedül a gyerekét, az emberek többségének az első reakciója: hökkk
Inkább azt a világot éljük, a magyar törvények szerint, ha alkalmas rá, ha alkalmatlan rá a nő, mindig a nőnél helyezik el a gyermeket…. igen csak szélsőséges eset az, amikor a férfinak ítélik meg.
Amúgy, a nők sosem szeretnek “versenyezni” egy kapcsolatban a gyermekkel, pláne – ha az lány. És akkor itt térek vissza az alapgondolathoz, a férfinak viszont muszáj elfogadnia az idegen nő, idegen gyermekét/eit ? :-)
Bár sok esetben is szembesülök azzal, mikor épp a gyermektelen “ossza az észt” olyannak, aki valóban a mindennapok során neveli a gyermekét.
(És ezzel nem rád céloztam She.)
george!
Természetesen becsülendő, hogy egyedül neveled a gyermeked, azért mégis néhány gondolat:
Nem írtad, hol nem adták át a helyet, így gondolom a tömegközlekedési eszközön, amin utaztál, ott viszont nemcsak nők ültek. Ellenben, ha egy velem ismerkedni szándékozó úriember ezt írná, nem tudom, mit reagálnék rá, és nem azért, mert magamra ismertem volna.
Túl vagy már a negyvenen, tehát az egyetemistákat talán nem azért nem kellene leszólítanod, mert elküldenek melegebb éghajlatra, hanem azért mert feltételezem nem hozzád valóak.
A két hozzászólásod között némi ellenmondást érzek:
„mert nem egyszer lehet hallani, hogy egy rossz kapcsolat után a nő a következön bosszulja meg a sérelmeit.?
„Második házasság lévén jól kijöttünk egymással minden téren? „Talán azért mert mindketten becsültük a másikat és a tapasztalatunk alapján nem huzakodtunk egymással, nem feküdtünk le haraggal, hanem megbeszéltük ha volt valami.?
Akkor mégsem jön be mindig az, amit hallani.
Amúgy, ha nekem egy özvegyember írna, elsősorban nem arra koncentrálnék, hány gyermek él vele, hanem mennyire „engedte? már el a feleségét.
tükör:
Tényleg, sok nőnek én sem adnám oda a gyerekét (nekem kapásból van két ilyen ismerősöm is), de számold össze légy szíves a két kezeden lévő ujjacskáidon (bár szerintem egy is elég lesz belőle), hogy mennyi férfi ismerősöd állt ki foggal-körömmel azért, hogy a gyereke hozzá kerüljön.
„a nők sosem szeretnek “versenyezni? egy kapcsolatban a gyermekkel, pláne – ha az lány.?
Nem is akarnék! Ha valamelyik férfi „versenykiírást tartana? köztem meg a gyerekei között érdekes lenne. Feltételezem, nem azt szándékozik velem tenni, amit a gyermekeivel, és velük sem azt, amit velem. Ennek fényében felettébb értelmetlen verseny lenne.
Én szeretem a kihívást, de értelmetlenül nem versenyzek senkivel.
Sziasztok,
Kicsin Nő,
“„a nők sosem szeretnek “versenyezni? egy kapcsolatban a gyermekkel, pláne – ha az lány.?
Nem is akarnék! Ha valamelyik férfi „versenykiírást tartana? köztem meg a gyerekei között érdekes lenne. Feltételezem, nem azt szándékozik velem tenni, amit a gyermekeivel, és velük sem azt, amit velem. Ennek fényében felettébb értelmetlen verseny lenne.”"
A fentebbi mondataidat aranyba kellene foglalni, és tudatosítani minden gyerekkel társat kereső emberben.
András
kicsi Nő… én már megelégednék azzal is, ha a sok bugyuta nő, akinek a bíróság odaítélte a gyermeket, megfelelően és tisztességesen nevelné, és a kapcsolattartást betartaná (nem fegyverkén használná a közös gyermeket ) úgy ahogy az szabályozva van, vagy ahogy azt a közös megegyezéskor aláírásával is megszentelte.
Nem csak pénzeszsáknak és hülyének nézné a ( lehet önhibáján kívül egyedül maradt) férfit.
Utána, lehet beszélni a harcról, és a gyerekelhelyezési per újraindításáról.
( Bár az idő haladtával nem tudom, mennyire érdemes, egy teljesen átformált gyerekért – akinek lelkéből az apa image-t teljesen kitörölték. )
Tudjátok, ha egy apa egyedül neveli a gyermekét, akkor nagyobb valószinűséggel akarta azt a gyereket mint a nő akinek becsúszott 18 évesen. Na mindegy.
És lehet felelősen, tisztességesebben neveli, mint az a nő aki csak úgy lemond róla… hogy tudja élni a világát, vagy a szenvedélyeinek élni.
Gondolom, nem az apák hagyják az inkubátorba a gyermeküket szülés után… vagy rejtik kukákba, akár elásva….
tükör:
Én nem harcról és gyerekelhelyezési per újrainditásáról beszélek.
Ha én férfi lennék (főleg, ha önhibámon kívül maradnék egyedül), ott sem hagynám a gyerekemet az alkoholista anyjánál, vagy annál ahol a konyhában olyan kupleráj van, hogy nem tudom mikor mi mászik el/le a “kredencről”. Azokról már nem is beszélve, aki sűrűbben cserélgeti a partnerét, mint a fehérneműjét.
Egyébként a magyar jog úgy sz…r, ahogy van.
tudom, a versenyt a nők maguknak okozzák… nem a férfi írja ki.
Tükör:
Nem ingem nem vettem magamra. A kommentjeimből rájöhettél, hogy elég liberális felfogásom van sok dologról :))))
Ha egy nő alkoholista/drogos stb, munkanélküli, albérletben lakik stb elsírja magát a bíróságon, hogy ő istenbiz jó anya lesz, megkapja a gyereket. Egy apa ha fősulis évei alatt elszívott 10 füvescigit és heti 2szer a haverjaival kocsmázik, még a láthatást is fontolóra veszik. hol az igazság??
Odaát… :-)
Míg a válási pert egy elvált, férfigyűlölő nő vezeti le több esetben, és a végeredmény az évszázados megszokott szokáson jogon alapul… addig nem is lesz.
Nem tudom, kevesebb lenne-e a nem kívánt terhesség vagy az elhagyott gyermek, ha a férfiak szülnének.
De zárjuk rövidre a dolgot:
Én már megelégednék azzal is, ha a nők és a férfiak nemcsak a jogaikat, hanem a kötelességüket is ismernék, és aszerint élnének.
Vicc : Mit olvas egy nő egy üres A4-es lapon ? :-)
(tiagoj a) :-)
Még, még, még, ennyi nem elég :-)
De legyen benne “patkányos” is ;-)
Tükör sziporkázik :))))
Az internet társkeresőiről randira elszánt nő olyan mint a pizza :-)
(Húsos, vagy gombás)
“kicsi Nő… én már megelégednék azzal is, ha a sok bugyuta nő, akinek a bíróság odaítélte a gyermeket, megfelelően és tisztességesen nevelné, és a kapcsolattartást betartaná (nem fegyverkén használná a közös gyermeket ) úgy ahogy az szabályozva van, vagy ahogy azt a közös megegyezéskor aláírásával is megszentelte.
Nem csak pénzeszsáknak és hülyének nézné a ( lehet önhibáján kívül egyedül maradt) férfit.
Utána, lehet beszélni a harcról, és a gyerekelhelyezési per újraindításáról.
( Bár az idő haladtával nem tudom, mennyire érdemes, egy teljesen átformált gyerekért – akinek lelkéből az apa image-t teljesen kitörölték. ) ”
Ez sajnos így van!!!!
Még annyit tennék ehhez,hogy válás után totális csőd köszönthet az apára,ha mindent hátrahagy a gyermek érdekében!!! Hiába minden megállapodás,tanúkkal aláiratva az ex ezek után is bármikor a bírósághoz fordulhat gyermektartásért!!És megítélik neki!!!!
Tentotta!
Szerintem is igaz, de ahogy “tükör-atya” szokta volt hirdetni az igét: Az éremnek van másik oldala is.
“válás után totális csőd köszönthet az apára,ha mindent hátrahagy a gyermek érdekében!!! ”
Ezzel én is így vagyok, csak én nőként élem ezt meg, és még válás sem kell hozzá.
Csak hogy értsd: Nekem élettársi kapcsolatom volt, a gyerekeket nem magammal vittem, hanem megkérdeztem: jönnek vagy maradnak. Az exem ügyvédje lazán a képembe vágta: megkérdőjelezhető az élettársi kapcsolat. Ennek eredményeként “40 feletti, albérletben élő 3 gyerekes egyedülálló anya” vagyok, hál’ istennek nem szakmunkás végzettséggel:-)
Gyerektartást már több hónapja nem kapok, amit fizetett önszántából a három gyerekre összesen, még férfiak is visszakérdeztek rá, hogy ugye gyerekenként? És mindezek ellenére minden második héten adom, nyáron több hetet is ott voltak. Pedig még csak megállapodásunk sincs. Felajánlottam azt is, hogy szeptemberben egy teljes hónapot ott tölthetnek nála, nem is értem miért nem élt vele, vihette volna őket iskolába, óvodába, tanulhatott volna velük jó apához illően:-)))
Az “apa image-t t” nem kellett kitörölnöm, megtette ? maga, amíg együtt élt a gyerekeivel.
Azért kíváncsi vagyok arra, ha már lesz bírósági határozat arról mikor lehetnek nála a gyermekei, meddig fog tartani az, hogy rendszeresen el fogja vinni.
Nézd, az a véleményem tényleg hülyék a nők, hogy nem adják oda a gyereket. Saját magukkal IS kicsesznek, én a magam részéről akkor tudok csak pihenni. De más hülyeségével most mit tudok kezdeni?
kicsi Nő… én csak egy dolgot kérdezek.
Ha megkérdezel egy gyermeket – a hogyant nem firtatom – kivel akar maradni, apával vagy anyával, szerinted 100-ból hány fogja (meri ) azt mondani apával ? (És abból hány nő engedné ?)
Na erről van itt szó…
(A többiről nem foglalok állást ismeretlenül. Lehet az oka a lustaságod, a tudatlanságod – általában mindent lehet jogi útra terelni – közös vagyont, gyerektartást is 6 hónapra visszamenőleg…. járj utána. )
tükör:
Kettőről biztosan tudok, az apjával is él. Én, ha rosszul is esne, engedném. Mások nevében nem nyilatkozhatok, de biztos kevesen lennének.
Egyébként a lányaimat nem is kérdeztem, látták ahogy csomagolok, és pakolták is a saját cuccukat.
Tényleg ne foglalj állást ismeretlenül, én tudok üres A/4-es lapot olvasni :-), csak sok mindennek utána kell járnom, de elég macerás, így munka és gyerekek mellett, főleg, hogy van, aminek nem Magyarországon kellene utána járnom.
“általában mindent lehet jogi útra terelni ” Én azt mondom, kell is, mert a tapasztalat azt mutatja, a megállapodásokat szeretik az emberek felrúgni.
Kicsi Nő!!
A teljes csőd szó szerint értendő!!! Nem tróger,nem alkesz!!! Mégis csőd!!
Ezek után is fenyegetés tárgyát képezi a hitvány pasi
!!! A miértekre senki sem kíváncsi!!!Az már gyenge vigasz ,hogy az ex 28% -os mindenkori jövedelemből való letitás igényét a Bíró (férfi) 5 perc szünettel jutalmazta!!! Hozzávalók: 1 csődbe ment élet. 2.:Alkalmanként több ezer ft-s (50-60) juttatás a gyermeknek! (szülinap,névnap,ballagás)3:Feltétlen szeretet (a gyermek szeretete)
Ezért cserébe egy identitását és az apához való érzelmi kötetlenségéért “szeretett” és elkötelezett gyermek szerethetősége!!!
Jó ár!!! És nem is akkor látható,mikor akarod!!! :((((
Tentotta:
A teljes csőd szó szerint értendő lett volna nálam is. Ugyanis ki akart rúgatni a munkahelyemről!!! Nem tróger,nem kurva!!!
“Alkalmanként több ezer ft-s (50-60) juttatás a gyermeknek! (szülinap,névnap,ballagás)” Miért kell az? Ne azért akarjon veled lenni.
tükör:
Azért kösz a jó tanácsot!
tükör!
Az internet társkeresőiről randira elszánt férfi olyan mint a kőrözött kenyér gazdagon :-)
(túrós és retkes)
Sértegetések nélkül nem megy? (Oda-vissza érvényes.)
Bagoly te nem érted a tréfát :)
Na, hogy visszakanyarodjunk a témához :
Tegnap találkoztam egy egyedülálló, gyermektelen 40 éves barátommal. Elmesélte, hogy 2 társkeresőre feltette az adatait, és a következők történtek vele.
Az elsőn : levelezés, telefonálgatás majd találkozás. Minden stimmelt, ok, jól érezte ő is magát, kölcsönös volt a szimpátia – még akkor is ha a nő gyermekével jelent meg (elsőre?) a közös programra. Jól érezték 3-am magukat. Folytatása az lett a dolognak, a nő ígéretet tett, hogy törli magát a rendszerből. A barátom megtette. Ez helyett a nő fél óránként mászkált fel a társkeresőre, levelezni, bemutatkozójába igaz beírta, hogy törli magát a látszat kedvéért. Barátom megkérdezte tőle, hogy az egész napos 30 percenkénti belépkedésnek mi lehet az oka. Válasz : a barátnője volt nála és az ő nevén keresgélt ( és lépkedett be az iwiwre is ), és amúgy is nem tartozik magyarázattal. Természetesen a barátom ezek után “hanyagolta” – a nő azóta sem jelentkezett nála.
Második eset : ismerkedés, hosszas skype beszélgetések, levelezés, találkozás, séta, és egy újabb randevú megbeszélése. (Az egyedülálló nő jobban erőltette a találkozás tényét. ) Találkozás után közös jóízű beszélgetés este a skypon. Majd 2 napig a nő részéről nagy csend. Sms-t küldött neki, levelet is válasz nincs. Körülnézett, és megtalálta egy társkeresőn fényképestől 5 évet letagadva a korából. A nő a találkozás estéjén M?R feltette magát egy másik társkeresőre is. Rákérdezett levélben tőle, a válasz, az esti sétán megfázott, beteg lett ezért tűnt el. Szembesítette azzal, hogy még aznap este feltette adatait egy társkeresőre fiatalabbnak kiadva magát – 3 éves képeivel, be-be lépkedett oda és az iwiwre a nő, a leveleit elolvasta, de érdemben neki viszont nem reagált. Mikor jelezte, hogy ez az elintézési mód nem épp etikus, válaszként egy goromba levelet kapott tőle. ( A nő állítólag ezek után törölte magát. )
Le lehet vonni a tanulságot…. és hogy miért nem szeretnek a férfiak ismerkedni ilyen helyeken. Pláne úgy, hogy ő tartós kapcsolatot reményében tette fel adatait.
A pizza és a kőrözött vicces volt (:-D), de a sértegetést nem feltétlenül ez a két poén jelenti, hanem az, ami alapból megy.
Höhö: vannak itt néhányan, akik tudják, hogy értem a tréfát, még ha nem is mindenben. the_ugly_truth tökéletesen ráérzett a lényegre.
Ja jó :)
Akkor viszont nem tudom mire írta, mert én nem azt látom hogy sértegetné mindenki a másikat, hanem inkább azt hogy mindenki általánosít, de ha átkerül a másik oldalra, rögtön sértve érzi magát. Azért ez vicces nem? (nem)
tükör:
A barátodnak üzenem: Legalább megpróbálta, és lehet, hogy az életben is ráfázott volna néhányszor.
“Ami nem öl meg az erõsebbé tesz.”(F. Nietzsche)” tudom, közhely, de attól még igaz.
A netes ismerkedés témájában pedig tudom, hogy az életben előbb felfigyelnének rám, ha olyan helyeken mozognék, itt viszont hiába olyan a “kör” vannak sztereotípiák rendesen. Nem fogom hasba döfni magamat emiatt.
“sértegetést nem feltétlenül ez a két poén jelenti, hanem az, ami alapból megy.” Utána meg csodálkoznak, hogy nem találnak társat maguknak.
Ajánlom figyelmébe a befogadóképességgel rendelkező társkeresőknek:
Hoppá by the_ugly_truth, 2010. 02. 20. 8:49 kommentjét.
Na igen, akkor felesleges a blog indító levele :-)
A rutinos társkeresők, idővel megtanulják, hogy kell kellő módon rejtőzködni, lesből “támadni a friss húsra” vagy épp “újra és újra álcázó bundát váltani”.
Bocs, tükör, nem rád gondoltam, mint “befogadóképességgel rendelkező” :-), neked szerintem a kedvenc kajádról szóló blog indító levélről is az jutna eszedbe, hogy a negyven feletti nők fiatalabbat keresnek, stb, stb.
Gondolom, még senki nem tudta megfőzni neked:-)
bagoly!
Igazad van! Elnézést kérek attól, akire nem illik, tényleg túl durva lett a tréfa! Ehelyett inkább azt kellett volna írnom:
Mit csinálnak a nők, ha egy olyan szigeten rekednek, ahol az egyetlen férfi a mi nagytudású tükör barátunk?
TUTAAAAAJT!!!!!!!
Az ilyesfajta szöveg az orgazmus egyik formája? Igazi tavasz lett, amolyan fejet szellőztető. Érdemes kipróbálni.
höhö: igen, sokan általánosítanak, de nézd meg, hogyan.
Hölgyválasz: ha a későbbi komentemet is elolvastad volna, láthattad volna, hogy nem konkrétan azzal a tréfával volt gondom, hanem úgy általában a stílussal. Ráadásul néha olyan érzésem van, mintha egy csapat Alzheimer-kóros lepte volna el a blogot.
ember: teljesen igazad van. Talán még a Cavinton-t sem kell szedni :)
Az a baj, hogy Tükör haverjának problémájával roppant nehéz azonosulni. Illetve a nőkkel. Egész kis korom óta tanít anyám olyanokra, hogy kérem szépen, köszönöm szépen és nem kérek köszönöm. A csajoknak lehet h nem volt gyerekszobájuk.
Olyan velem is volt már, hogy több szálon futott a netes társkeresés, de igyekeztem minél hamarabb rendet tenni benne. Nem tudtam volna egyik randiról menni a másikra…
36 éves nő vagyok. A fiatalabb éveimet sajnos tanulással, kemény munkával és nem kurválkodással töltöttem. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy a mai napig sem találtam meg a társam. Gyermekem nincs, hiszen családot alapítani csak olyan partnerrel lehet, akivel a kapcsolat legalább legalább az elején örök életre szólónak tűnik. A neten ismerkedni az én céljaimmal nem lehet. Az alkalmi hetyegés számomra elképzelhetetlen, s az itt regisztrált férfiak többsége vagy már erősen használt, vagy nem is alkalmas arra a célra, amire én keresnék társat. Akinek nincs fenn fotója, azzal a férfiak szóba sem állnak, gondolván, hogy bűn ronda lehet. Nekem azért nincs fenn fotóm, mert nem vagyok internetes kurva. Egészen más céllal regisztráltam. Konzervatív, monogám, magányos ember vagyok, aki szeretetre, értelmi és érzelmi társra vágyik. Nem szívesen teszem fel a fotómat olyan oldalra, ahol a férfiak minden nőről eleve feltételezik, hogy valami laza lotyó és válogatás nélkül bárkivel megelégszik. Komolyabb férfiak tapasztalatát a netes társkereső nők többsége valóban ilyen. Nekem tehát semmi reményem itt életem párját keresgélni. Érdemes megnézni mennyi értékes, értelmes, csinos nő hal meg 40 éves kora felé amiatt, mert soha nem volt boldog, nem válhatott teljessé az élete, megöregedve pedig még elviselhetetlenebb lenne a magány. Hogyan találhatnék itt normális eszű, még gyermektelen férfit, aki hozzám hasonlóan mostanáig várt arra, hogy végre egymásra találjunk, és közösen alapítsunk családot. Ennyit erről.
A külsőre tett megjegyzésekről pedig annyit, hogy rengeteg ronda és dagadt nő él boldog párkapcsolatban. Én világ életemben sokkal jobban néztem ki, mint ahogy éreztem magam a magány vagy a társas magány miatt. Van akinek megadatik, akár ronda, akár buta és bunkó, van aki meg hiába várja, hogy az Isten rájöjjön, megfeledkezett róla.
Mendi ilyen mentalitással nem is fogsz.
1.) Tény, aki nem tesz ki képet, nem írja be a kilóit, valószínű bűn randa.
2.) Aki kihelyez képet, nem biztos, hogy kurva… szerintem erre még a normális keretek közt keresgélő nők is kiakadnak
3.) Jól tetted, hogy tanultál, ezzel is magadat képezted, bár, a szó használatod és általánosításod nem ezt tükrözi :-)
4.) Nem azért halnak meg 40 felé mert nem boldogak az emberek
5.) Miért csak gyermektelen férfi jöhet számításba nálad ?
6.) Ha boldog párkapcsolatban élnek ezek a nők, mit keresnek még is a rendszerben ? :-)
7.) Tegyél érte, hogy boldog légy, ne itt játszd el a Lady Sopánkát :-) és hogy mindenki másban van a hiba.
Kedves Mendi!
„A fiatalabb éveimet sajnos tanulással, kemény munkával és nem kurválkodással töltöttem.?
Én is, mégis vannak gyerekeim, sőt én még a mostani „vén-rókaasszonyságú? éveimet is többek között tanulással is töltöm.
„Gyermekem nincs, hiszen családot alapítani csak olyan partnerrel lehet, akivel a kapcsolat legalább legalább az elején örök életre szólónak tűnik.?
Szerintem minden kapcsolatot úgy kezd az ember fia/lánya, amit komolyan gondol, hogy feltételezi: örök életre szól. Annak rövid időn belül ki kell derülnie, hogy valamiért mégsem lesz hosszú távú. Akkor kérdem én: miért kell éveket együtt maradni, főleg, ha még gyerek sincs?
Szóval egy kicsit úgy érzem, inkább a te döntésed lehet a ludas.
A több éves lemaradást meg nem hiszem, hogy akár a neten, akár az életben egyik pillanatról a másikra be lehet hozni, persze kívánom, hogy sikerüljön.
Sziasztok.
Nekem szerencsém van. Megtalált az aki szerettem volna, hogy megtaláljon. Nem azokkal a paraméterekkel rendelkezik amit a reglapomra írtam elvárásként, de megadtam Neki az esélyt – és jól tettem. 2 éve vagyunk együtt.
Ráadásul én is hendikeppel indultam, de ? is elfogadta a hibáim.
Van olyan hibám is amelyet csak én éreztem annak, de Neki tetszik.
A.