Archive for » február, 2009 «

Paraméterkönyv

Sokat hallhattunk régebben a zűrős BKV és a fővárosi önkormányzat nyilatkozataiból egy bizonyos paraméterkönyvről. Ez leírja azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a BKV köteles teljesíteni, összefoglalja azokat a minimumokat, amik nélkül nem kapja meg az állami támogatást: benne van minden, a járatsűrűségtől kezdve a szolgáltatási területen át a szolgáltatási időszakig.

Párkeresési időszakunkon elején mindenki kinyit egy paraméterkönyvet. Szűz lapokkal, szinte még üresen, hisz akkor még oly kevés elvárásunk van: annyi csak, hogy szeressenek, hogy legyen mellettünk valaki. Aztán folyamatosan tapasztalunk kapcsolatról kapcsolatra, s úgy írjuk tele ezen lapokat elvárásainkkal és az utált tulajdonságokkal. Minden megélt-átélt jót szeretnénk viszontlátni következő partnerünkben, miközben a rosszakat szeretnénk elkerülni. S túl az ötödik, tízedik, huszadik kapcsolaton már az udvarlás elején, az udvarlási időszak első hónapjaiban keressük és végigveszük ezeket.
Fiatalságunk kezdetén könnyű párra találni, s egyre nehezebb időskorban: feljebb és feljebb akarunk lépdelni, egyre jobbat, szebbet szeretnénk – a paraméterkönyvnek megfelelőt. Vagy talán nem jobbat, csak konkrétabbat: a vágy képe egyre élesebbé válik és ehhez hasonlítót szeretnénk kihalászni a nagy zűrzavarból. Szerencsénk van, ha megtaláljuk, de nekünk is passzolnunk kell az általa felállított árnyékképbe, különben felborul a szépnek induló kapcsolat. Nem akarok túl pesszimistának tűnni, de azt állítom, hogy 18 évesen minden második korombeli lány “bejött”, tizenakárhány évvel később már csak minden 100. lobbant lángra bennem valamit. Ha ugyanezt az arányt veszük számításba a másik oldalon is, akkor tulajdonképp 1:10 000-hez az esélyem megtalálni manapság a párom. Matematika tanárom mondta a valószínűségszámítás oktatása közben, hogy ez azt jelenti, hogy lehet, elsőre kihúzom a piros pontos golyót Tibi bácsi zsákjából, de ha nincs szerencsém, akkor csak a tízezredikre találom meg!
No, eleddig a saját reszortomat és aránypáromat letudtam: sikerült két darab piros pontos golyót kikapnom, csak “rosszat kívántam”. Pár lánynak én lehettem volna a piros pontos golyó, de ott meg az érzelmeim nem akartak kimászni tüskés vackukból.
Mindenesetre várok tovább az igazira: itt ülök a nézőtéren és tapsolok, hátha végre megérkezik az én kívánságom is…

Várom az olvasók leveleit, élménybeszámolóit a tarskeresoblog@freemail.hu címen!