Archive for the Category »Magánrandijaim «

Nekem sem egyszerű (20)

Életem első netes randija

Nos, a személyes élményeim ismertetésében egyik legfontosabb, kihagyhatatlan állomása életem leges-leges-legelső netes randija, mégha számomra az igazán meghatározó a második alkalom volt. De eredményétől függetlenül – mindenféleképp említést és bejegyzést érdemel e blogon!

Még az ősidőkben kezdtem, amikor a modemes netezőt nem őskövületként mutogatták, hanem ez volt az egyetlen elérhető és nagyon nehezen megfizethető módja a közember számára, hogy hozzáférhessen a világhálóhoz. Amikor még nem alap, hanem kiváltság volt az irodákban a net. Amikor még csak kóstolgatták idehaza ezt az egészet. Amikor még videók és filemegosztók főleg csak az egyetemek szerverein terjedtek. Amikor youtube és a blogírás sehol sem létezett. Szóval akkoriban rátaláltam egy társkereső internet site-ra: műkődésének metódusa nagyon hasonló volt már a maihoz egyetlen egy óriási különbséggel – vakrepülést kellett bemutatni, mert a digitális fényképezőgépek még nem terjedtek el annyira, mint manapság – pl. egy 3 megapixeles átlagos gép akkoriban annyiba került, mint megapixeleinek száma beszorozva 100.000-rel! Ilyen körülmények közt csak a scannerrel rendelkezők (vagy ilyen kollegát ismerők) tudtak magukról feltölteni 1-1 rosszabb minőségű fotót.

more…

Levelezéseimből…

tehenkeLevelezéseimből egy csokorra valót kötöttem nektek, hogy ezt olvasva a szeretet ünnepe alatt a szerencsés párra talált olvasók boldogabban és elégedettebben ölelhessék magukhoz partnerüket, mert az alábbi tüneményes és türelmet igénybe vevő esetekből már kimaradhatnak s amelyek a társlelés  “izgalmait” próbálják bemutatni a netes közegben.
A “Nekem sem egyszerû…” sorozat célja, hogy bemutassam a rátok váró problémákat a saját szivacsaim közreadásával. Tehát itt kizárólag a negatív példákat fogom leírni – mint ahogy azt egyes kommentezők megjegyezték, igen megkeseredett embernek tűnök ezek alapján -, de ha erre is lesz igény, akkor az örömteli randijaimat is nagyon szívesen megosztom veletek!

Néha lepetézek az embereken. Olyan dolgokat produkálnak, amelyek számomra felfoghatatlanok: valami nagyon elromlott egyesekben! Istenem – a kibertér meghülyíti a nők (és a pasik! –  a korrektség mondatja ezt velem) nagy részét vagy már eleve ilyenek.
Szerintem eleve ilyenek.

Eset:
A szokásos beköszönésemet elküldöm. Elolvasta, megnézte az adatlapomat, majd a következő levelet küldi:
“szia, később írok, nincs időm Bocsi :) “
Ennyi. Magyarázzátok meg, hogy ez mire jó?! Én vagyok ily korlátolt, hogy nem tudok erre mit reagálni? Én vagyok gondolatilag impotens, mert ezt nem így csinálnám, hanem megvárnám az alkalmat, amikor majd lesz időm és akkor írnék egy kedves választ?!

Más:
A következő mailt szintén az egyik bejelentkezésem után kaptam izibe, a hölgy első reakciója (megjegyzés: se BMW, se aranynyakláncos, se kacsalábon forgó villás kép nincs fent rólam!):
“Nagyon tetszik a leveled, nagyon jó pofa! De nem tudom, hogy elegendő infóval tudok e majd szolgálni! Meg az az igazság,hogy nem igazán tudok magamról mit írni!
Szégyenlős vagyok!!!!Na jó nem vagyok az,csak nem szeretem magamat fényezni, meg ugyebár emberből vagyok és nem is akarom a legrosszabb tulajdonságaimat felfedni!!!Mert nincsenek is!!!
Na jó biztos vannak!Sőt inkább úgy fogalmazok,hogy VANNAK!:S
Megnéztem az adatlapod!
Irigyellek,hogy tudsz utazni,hogy ennyire aktív életet élsz!Én sajnos ezt nemtudom megengedni magamnak!
Mivel azt írtad magadról,hogy őszinte vagy,hát elárulom,hogy ÉN is!Ezért leszek most is az! Nekem az anyagi korlátaim nagyon lekötnek sok tekintetben! Én ezért bevallom azt is, hogy mit gondolok!
Szerintem te nem azokból a körökből származó ember vagy, mint amibe Én élek!Ami tök jó és örülj neki,de Én ezen nemtudok változtatni!És engem ez egy kicsit zavar!És tudom,hogy ez Téged is zavarna!Kérlek ne haragudj,de nem hinném,hogy ezért lehetne ebből komolyabb is,mint az,hogy erre még válaszolsz!És ennyi!
Remélem az őszinteségem nem érted félre,de mindig megmondom,hogy mit gondolok és mit érzek!Én ezt gondolom és érzem! Nekem sose jelentett semit se a pénz, és nem is érdekel, de tudom,hogy abból mindig csak a baj van! És nagyon félek! Sajnálom!Remélem nem haragszol!
Majd ha gondolod írj!”

Más:
Adatlap. Szép és független hölgy kb. 1 hónapja regisztrált. Napról-napra feljár és bonyolítja ügyeit. ?rok neki. Két nappal később jön a következô válasz:
“Köszönöm kedves leveled.
Bár nagyon szimpatikus vagy számomra viszont már nem aktuállis a párkeresésem.
Neked sok sikert és szép napot!”

Korlátolt valék és nem értem mi a frászt lehet még csinálni egy társkereső oldalon, amikor valaki megtalálta párját?

Más:
A féltékenység és gyanakvás és hazudozás netovábbja. Lánynál bejelentkezem. Azonnal a tárgyra tér válaszában. Szimpi vagyok, örül nekem és elárul magáról pár dolgot. Nem válaszolok neki 2 napig, mert épp egyéb dolgok és levelek foglalják le képzetem. Jön az újabb küldemény tôle, amiben bővebben kifejti életének részleteit, majd javasol 1 találkozót, aminek abszolválásához megadja a telefonszámát is. Na ennek fele sem tréfa – gondoltam. Érdemes legalább elbeszélgetnem vele telefonon és kideríteni, hogy mi ez a soha nem tapasztalt lelkesedés. Telefonon szuper minden, megegyezzünk az időpontban és a helyben is. Aztán 2 nappal előtte lemondja, mert dolgoznia kell. Ok, akkor jelentkezzen, ha felszabadul egy estéje. Aztán több hetes csend. Majd egyszerre a következô igen tömör küldeményt találom tôle:

Ô: “Van Neked egy H… A… nevezetű barátnőd, aki ténylegesen a barátnőd is?”

Én: “Mi ez a kérdés????? Eltűnsz, nem írsz vissza, majd hirtelen felmerülsz a feledés habjaiból és nekem esel egy soha nem hallott csajnévvel, aki szerinted a barátnőm?! Fordított esetben te mit szólnál ehhez?”

Ô: Nem tüntem el! Én hívtalak de nem vetted fel a telcsit! Ma megkeresett egy lány és azzal jött, hogy ő barátja Gábor és honnan ismerem! Egyedül csak te vagy Gábor “ismerős” és csak megkérdeztem! Talán nem lehet kérdezni! Semmit nem szólnék fordított esetben, válaszolnék a kérdésre! Ennyi!” 

Én: “Semmiféle nem fogadott hívásra nem emlékszem, üzenet sem érkezett, de biztosan csak a memóriám rossz… Szóval a csajról nem hallottam, nem én vagyok az a Gábor!
Hol is hagytuk abba: ja, igen! Találkozni szerettünk volna. :-) Nos, mikor, hol?”

S ismét a csend hangjai következnek…
Ha nem akar velem találkozni, én ezt elfogadom, de vajh miért merült fel az első eltűnése után egy ilyen buta kérdéssel?
(Jó, jó, nem őrülök bele ebbe a dilemmába, de rövidtávon, akkor és ott azért az ilyen esetek egy kissé idegesítőek)

 

Más:
Ezt egy kedves hölgy ismerősőm kapta. Döntsétek el, hogy kamu vagy valóság:
“Én egy afrikai fekete ffi vagyok! keresem partnerem egy komoly nö személyében!! 29/6, 4 a méteres! ha nem gond vagy tetszik akkor ismerkedhetünk!! és imádom az omega zenekart ezért is van a jelük a testemre tetoválva!.. sokan kételkednek a méretemben! nállunk afrikában sok gyereknek kiskorában nyujtják a farkát hogy könyebben találjon feleséget! mert ez ott hagyomány és az ottani nöknek ez a pár választásnál ez fontos! mikor ide jöttem és magyar lányokkal ismerkedtem el voltak ájulva! és nem tudtam hogy miért! én ezt természetesnek gondoltam! de itt nincs ilyen pedig itt is ezt kéne csinállni és az ember tudna mivel büszkélkedni! nó de sebaj nekem ekkora és kész!”

Nekem sem egyszerű… (15)

1, Egérke
Szimpla találkozás. Szimpla nő. Szimpla külső. Szimpla gondolatok. Szimpla beszélgetés. Szimpla élet.
Nem ronda és nem is szép. Nincs nagy melle, de kicsi se. Se nagy feneke, se kicsi. Nem duci, de nem is vékony. Nem karakteres az arca, de legalább semmiféle érzelmet sem vált ki.
Beszélgetünk. Kellemesen, de mindenféle ütős téma nélkül. Sem nem nagyon vicceskedős vagy érdeklős, világmegváltós, odamondós. Nem is kellemetlen vagy utálkozós vagy nagyon ásítozós.
Nem magába zárkozós, de nem is kinyílós. Nem lazáskodós, de nem is görcsös.  Nem mindent kitevős, de nem is nagyon betakarós. Nem kihívós, de nem is agszűzieskedős. Szexis poénoktól nem zavarba jövős, de ezt a témát mégsem forszírozós. Nem karrierista, de nem is munkáját utálós. Szemébe mélyen belenézős, de abba mégsem beleszédülős. Minden témára reagálós, de mégsem érdekességeket mondós. Poénokat értős, de mégsem humoros. Nem izgulós, de nem is fagyos. Gyakorlott randizgatós, de mégsem lényegretörős.
Bort ivós, de mégsem becsicsentős. Érdeklődős, de mégsem odalevős. Picit tesztelgetős, de mégsem bátran provokálós.
Hazakísértem. Rájöttem: nem egyéjszakás, de nem is vele többet randizós…

more…

Nekem sem egyszerű… (14)

Ma ismét volt egy “randim”.
A hölgyet idefent találtam több hónappal ezelőtt. Egy teljesen átlagos, alacsony lány volt látható az egyetlen fotón: vízparton állt, felhajtott szárú nadrágban, szél belefújta arcába a haját. Kedves választ küldött a levelemre. Jó állása van, képzett, törekvő, normális értékrendű és nem kérette magát: bevallotta, hogy tetszett neki mindaz, amit az adatlapomon olvashatott. Rögtön javasolta, hogy folytassuk telefonon. Igaza van, minek kell ezzel a hosszú levelezéssel tölteni az időt?! Az ilyen önállóság, bátorság és nyílt sisakos ismerkedés mindig pozitív.
Felhívtam. Ott is kellemesen elcsevegtünk. Szimpatikussá vált – ismétlem – mégha a fotó alapján nem is. Bíztam megint a csodában – ami egyébként velem még soha nem esett meg – és azt gondoltam, hogy érdemes vele találkozni, mert hátha megkedvelteti magát velem és megláthatom közben benne a bűbájt. 
Volt még egy próbatétel: épp elutazott egyhetes nyaralásra, s megígérte, hogy ha hazaérkezik, jelentkezni fog. Itt még kétesélyes volt az ügy: ha nem hív vissza, minden megoldódik magától, hisz tapasztalataim szerint ezek a nyaralások, eltűnések csak megszakítani bírják a szinte még el nem kezdődőtt ismerkedéseket. ?gy könnyedén mentem bele ebbe a megalkuvásba…
Aztán eltelt a hét és láss csodát, érkezett tőle az sms!
– Itthon vagyok ismét. Szuper volt, de megfáztam nagyon.
Felhívtam. Valóban nagyon kerregő volt a hangja, betegnek tűnt, köhécselt. Kért még egy hét türelmet, hogy összeszedje magát. Mi az már nekem? Ó, hogyne, beleegyeztem.
S eljött a nagy nap, jobban mondva este. A megbeszélt helyen – kis téren – a padokon csak egy lány ült, mikor megérkeztem. Szinte észre sem vettem vagy legalábbis nem akartam, mert hasonlított is meg nem is, mindenesetre nem volt az esetem. Telefonáltam, hátha késik. Mit ad isten, az ülőnél csörgött ki. Odavánszorogtam, s közben tekingettem jobbra-balra, hátha az égből lepottyan egy kis segítség s megúszom ezt a kellemetlen szitut. Bemutatkoztunk. Egy pillanat alatt találtam – mint a késő éjszakai színvonaltalan vetélkedőkben – a képe és a való énje közt 100 eltérést, csak hogy a legfontosabbakat említsem: a haja rövid, közel sem ért a válláig, a testsúlya lazán 15 kilóval volt több és az élet is több ráncot vésett orcájára.
Azonnal csacsogni kezdett a helyről, amit már kinézett nekünk és hogy miket fog ott inni. Én hallgatagon mentem mellette és sanda oldalpillantásokkal próbáltam megbarátkozni az új külsővel. De olyan szintű volt az eltérés, hogy ezt már képtelen voltam benyelni. A kávézó előtt megállítottam:
– Valamit mondanom kell mielőtt beülünk. Az ember már az első pillanatban, mikor meglátja a másikat rengeteget megállapít róla. Szinte azonnal eldönti, hogy érdekli-e vagy sem. A fotók alapján is kialakít egy képet, amely – lehet, hogy az én figyelmetlenségem miatt -, de most nem azonos a valósággal. Úgy érzem, hogy köztünk – mint ffi és nő közt – nem lehet semmi. Ha ennek ellenére is szeretnél beszélgetni, ám legyen, de én legalább szóltam: nem akarom egyikünk idejét sem feleslegesen húzni.
– Hát igen. Köszönöm. Gondolom a hajam hossza, ami más, mint a fényképen és ez zavar, igaz?
– Többek közt – válaszoltam. Nem vette magára. De gyorsan elváltunk, mert még véletlenül sem szerettem volna, ha ennek ellenére is be kellett volna vele ülnöm fecserészni. Féltem, hogy a csalódottság dühe kirobbant volna belőlem.
S ismét dolga végezetlenül, nem a magam hibájából elszállt egy estém értelmetlenül…

Tanulság: telefonos beszélgetés alatt rá kell kérdezni finoman, hogy a fotók mikor készültek! Fontos infó!

Várom az olvasók leveleit, élménybeszámolóit a tarskeresoblog@freemail.hu címen!

Nekem sem egyszerű avagy szemelvények saját tévelygéseimből 13.

Szilveszteri élmények

Nos, a blogíró most megosztja veletek egy szilveszteri élményét, amely bemutatja a téves és megkésett kommunikációval járó szituációk ékes példányát. Nem lesz rövid, de legalább hosszú! :-)

Szokványos fényképes adatlap egy harmincas nőről. Szimpatikus dolgokat írt magáról s az egy szem apró méretű egész alakos fotó sem rémíszt el. Miért ne, menjen neki is a sablonlevél!
Válaszol, levelezünk, majd november elején találka.Kellemes hangulatban elbeszélgetünk, sok mindent megtudtam róla. Jól menő sminkes-műkörmös, anyagilag eleresztve. Szakmája látszik rajta, hisz a természettől kapott alapanyagot elég jól feltunningolta. ?llítása szerint rendszeresen fut, alakja rendben van, habár a drága farmerja nem épp ideálisan áll a gömbölyű fenekén: talán más fazonnal kellemesebb látványt érne el! ?m nekem így is jó – külsőleg. A lelkét pedig felfedezem majd – gondoltam. Beszélgetésünkön legalábbis annyit sikerült megállapítanom, hogy az értelmesebb és kultúrális szempontból az igényesebb emberek közé tartozik, rendszeresen jár komolyzenei koncertekre, komolyabb kiállításokra és színházba. Jókedélyűen válunk el egymástól és felbátorodva kérdeztem meg, hogy találkozunk-e még? Igen volt a válasz.
S valóban, 4-5 nappal később, szombaton este ismét összefutottunk egy teázóban. Ekkor már tapasztalhattam furcsább dolgokat is: kérdezek valamit és 3-4 másodpercig nem történik semmi, rezzenéstelen arccal réved a semmibe. Például kinézek egy asztalt, megkérdem leülhetünk-e ide s ő csak bámulja legalább 10 mp-ig az egyik falra függesztett képet miközben én tanácstalanul topogok mellette, majd mintha kábulatból révedne fel rámnéz és megkérdi:
– Akkor leülünk ide?
A beszélgetés sem oly izgalmas már – talán engem is bizonytalanná tett még pár, a fentihez hasonló incidens -, de ettől függetlenül kapok pár érdekes infót róla. Például, arra készül, hogy megműtesse az orrát, mert régóta zavarja nagysága és görbesége. Valóban, nagyobb az átlagnál, de meg lehet szokni. Magánélete tulajdonképp 6 éve nem létezik, azóta nem talál maga mellé pasit. (Hogyne, szexpartnere akad, azzal nincs gond, de az állandóra kiszemelt hímtársaim mindig elmenekülnek előle – itt miért nem szólalt meg bennem a vészcsengő, nem is értem?!)
Aztán hirtelen kijön a transzból és bejelenti, hogy felfordult a gyomra, mert indulás előtt az egész napos éhezés után túl sok szendvicset tolt be: vigyem gyorsan haza!
Megteszem. Még mielőtt kiszáll, megbeszéljük a harmadik randi időpontját, amit 2 nap múlva lemond: – Majd jelentkezem! – ígérettel. Meglepődés abszolút nincs bennem: hozzászoktattak ezekhez a nők. S ebben a konkrét esetben talán még meg is könnyebbülök…

Eltûnt: csak úgy porzott utána a virtuális tér oly gyorsan kilépett ebből a “bimbodzó” kapcsolatból. Továbbléptem, mert szerencsére volt hova és el is felejtkeztem róla.
Aztán a Jézuska december 25-én meghozta a drágát ajándékba. Meglepetésemre egy mail fogadott aznap reggel a következő szöveggel – hangsúlyozom, 1,5 hónap néma csend után: more…

Nekem sem egyszerű avagy szemelvények saját tévelygéseimből 12.

Taktikát váltottam, igen tisztelt hölgyeim és uraim! Elég az elcseszett estékből, elég a ronda avagy lökött hölgyekre elpazarolt értékes órák cappucinóval nyakon öntött lehúzásából! Oly sok időm ment már rá a felesleges randikra, miközben annyi, de annyi teendőm lenne ebben az életben! Fontos lenne a rendezett magánéletem is, de most felébredtem és rájöttem: nem áldozhatom fel az összes szabadidőmet párom megtalálásának érdekében! Hogyan lehetne megoldani, hogy az elkerülhetetlen kudarcos randik mellett a saját életem is folyhasson a maga medrében?
Gondolkoztam és rájöttem a megoldásra!
Módszer neve: két légy randi.
A taktika a következő: el kell intéznem ezt avagy azt. Mi lenne, ha ezt közösen tennénk? Miért kőbe vésett szabály, hogy csak a fenékformájúra koptatott teaházi-kávézói székekben ücsörögve lehet ismerkedni? Dehogy! Rúgjuk fel és üssünk – szerencsés esetben – két legyet egy csapásra!
Nemrégiben felújítottam a lakásom. Kellett bele pár berendezési tárgy. Irány az Ikea! A helyszín kultúrált, a bútorok közt sétálva rengeteg téma adott – a lakberendezéstől kezdve az ízléséig -, ráadásul étterem is van! Aktivítás ezerrel, hiszen célirányosan is kell közben mozogni, meg kell találni azokat a tárgyakat, amikért jöttünk: így közösen dolgozunk egy célért, ennél fesztelenebb ismerkedési lehetőség nincs is!
Nemrégiben egy hölggyel oda beszéltem meg találkát. Mondanom sem kell a kis fényképeken nem rendelkezett oly – khm, hogyan is mondjam ezt finoman(?) – román bányász arcvonásokkal, mint a való életben. Rémületemen az idő múlása sem tompított. ?gy áldottam magam az ötletért, hogy a szűkős szabadidőmből nem dobtam ki egy teljes estét és legalább design tanácsadómnak felhasználhattam!
Gazdagabb lettem egy fogassal és egy letesztelt jó randimódszerrel! :-)

Kedves olvasóim: ti milyen többcélú randihelyszíneket találnátok ki?

Nekem sem egyszerű… (11)

Túl vagyok már pár randin. A sok találkozás alatt kevés olyan – külsőleg – megragadó hölggyel futottam össze, aki már az első pillanattól kezdve izgatta volna képzetem és egyértelműen arra ösztökélt volna, hogy megismerjem. Hiába válogatok a fotók alapján igazán körültekintően és szelektálom ki kilencven százalékukat, majd próbálom a lehető legrosszabbul sikerült képet figyelembe venni s képzeletemben azon is tovább rontani, a személyes találkozások eredménye még így is minden esetben alulmúlja!
Nem hiszem, hogy túl igényes vagyok, miközben – természetesen – vannak elvárásaim. Nem kifejezetten modell lányokat keresek, nem szépség-idolokat, egyszerűen csak az engem megragadó gömbölyded típust.
Amikor az autóban ülök rengeteg nekem tetsző lányt látok az utcán: biztosan 5 perc alatt találnék olyat, akivel szívesen beülnék egy kávéra. A neten viszont – s erre keresem a választ – oly kevés figyelemfelkeltőt találok. Miért? Mások jelentkeznek fel egy társkereső oldalra? Valóban más – a való élethez képest – az összetétel a neten? Biztosan. Úgy tűnik még mindig nagyon kevesen kerülnek a háló közelébe, pláne még kevesebben határozzák el magukat a társkeresésre…
S akik elhatározzák magukat a regisztrációra, vajh tényleg csak azért teszik, mert külsejük alapján nem kapósak? Mennyire fog szétválni a társkeresés: lesznek a szépek, a jók, a bátrak és szerencsések, akik a való világban fognak ismerkedni ill. lesznek az előnytelenek, a gyámoltalanok, a szerencsétlenek, akik pedig a neten? Lesznek fiatalok, akik a suliban, sporteseményen, szórakozóhelyen megoldják és lesznek öregek/elváltak/gyermekesek, akik lehetôségek híján a netre kényszerülnek?
Avagy mindez hülyeség és előbb-utóbb mindenki a 21. század új ismerkedési formáját fogja használni, mert gyors, hatékony, széleskörű és mert a való életben kezdünk már annyira elszigetelődni egymástól, hogy bizalmatlanságunk okán visszamosolyogni sem merünk az utcán?

Nekem sem egyszerű (10)…

“És kalandorok kíméljenek!” – írta adatlapján a lány, aki már a 500. megtekintett volt a hónapban és már tökre untam az egészet és azt borítékoltam magamnak, hogy nekem már a büdös életben nem lesz csajom, ha ezek közül a gizdák közül kell választanom. És kerestem tovább és az 501-nek is elképesztően uncsi, copy-paste volt az adatlapja: kirándul és moziba jár – hát ez se egy tüzes, szerelembe, teljes anyagi, érzelmi, energetikai, értelmi és erkölcsi csődbe borító fruska, – gondoltam magamban -, amin még az sem segített, hogy adatlapjának vallomása szerint intenzív szexuális életet él, így kompenzálva üres kis életét: szegény szerencsétlen, igazán szánalmas. (persze kérdés, hogy kivel ha állítólag nincs partnere és még kalandorkodni se szabad mellette, akkor neki most mégiscsak honnan van szexuális létezése, s tán majd egyik pillanatról a másikra abbahagyja humán eredetű avagy kis elemes cerkájával önmagának kielégítését intenzíven, ha az nagy szerelem édesdeden bekopogtat rózsaszínű szobájába és pihe-puha mellecskéjére hajtja szőke fejét koronástól, hercegi pecsésestül homlokának közeptájékán, amely fehér papripáján történő hosszú és küzdelmes lovaglása alatt nyomodott bele fájdalmasan?!)
Nincsenek már jó nők ezen a Földön, mind elsüllyedt a Titaniccal együtt – mondtam magamban, de azért írtam neki egy levelet, mert azt gondoltam, hogy a remény hal meg utoljára, és egyébként is szabad vagyok péntek este hisz még a tévém is kipurcant, legalább csináljak valamit, ha már Barátok közt sincs, aztán majd írok belőle egy kis blogot…

Nekem sem egyszerű… (9)

1, Egérke
Szimpla találkozás. Szimpla nő. Szimpla külső. Szimpla gondolatok. Szimpla beszélgetés. Szimpla élet.
Nem ronda és nem is szép. Nincs nagy melle, nincs kicsi. Nincs nagy feneke, sem kicsi. Nem duci, de nem is vékony. Nincs nagyon karakteres arca, de legalább emóciót sem vált ki.
Beszélgetünk. Kellemesen, de semmi nagyon ütős téma, nagyon vicceskedős vagy valamelyikünket megmozgatós, érdeklős, világmegváltós, odamondós. Nem is kellemetlen vagy utálkozós vagy nagyon ásítozós.
Nem magába zárkozós, de nem is kinyílós. Nem lazáskodós, de nem is görcsös. Nem mindent kitevős, de nem is nagyon betakarós. Nem kihívós, de nem is aggszűzieskedős. Szexis poénoktól nem zavarba jövős, de ezt a témát mégsem forszírozós. Nem karrierista, de nem is munkáját utálós. Szemébe mélyen belenézős, de abba mégsem beleszédülős. Minden témára reagálós, de mégsem izgalmasakat mondós. Poénokat értős, de mégsem humoros. Nem izgulós, de nem is fagyos. Gyakorlott randizgatós, de mégsem lényegretörős.
Bort ivós, de mégsem becsicsentős. Érdeklődő, de mégsem odalevő. Picit tesztelgetős, de mégsem bátran provokálós.
Hazakísértem. Rájöttem: nem egyéjszakás, de nem is vele többet randizós…

more…

Nekem sem egyszerű (8)…

“És kalandorok kíméljenek!” – írta adatlapján a lány, aki már a 500. megtekintett volt a hónapban és már tökre untam az egészet és azt borítékoltam magamnak, hogy nekem már a büdös életben nem lesz csajom, ha ezek közül a gizdák közül kell választanom. És kerestem tovább és az 501-nek is elképesztően uncsi, copy-paste volt az adatlapja: kirándul és moziba jár – hát ez se egy tüzes, szerelembe, teljes anyagi, érzelmi, energetikai, értelmi és erkölcsi csődbe borító fruska, – gondoltam magamban -, amin még az sem segített, hogy adatlapjának vallomása szerint intenzív szexuális életet él, így kompenzálva üres kis életét: szegény szerencsétlen, igazán szánalmas. (persze kérdés, hogy kivel ha állítólag nincs partnere és még kalandorkodni se szabad mellette, akkor neki most mégiscsak honnan van szexuális létezése, s tán majd egyik pillanatról a másikra abbahagyja humán eredetű avagy kis elemes cerkájával önmagának kielégítését intenzíven, ha az nagy szerelem édesdeden bekopogtat rózsaszínű szobájába és pihe-puha mellecskéjére hajtja szőke fejét koronástól, hercegi pecsésestül homlokának közeptájékán, amely fehér papripáján történő hosszú és küzdelmes lovaglása alatt nyomodott bele fájdalmasan?!)
Nincsenek már jó nők ezen a Földön, mind elsüllyedt a Titaniccal együtt – mondtam magamban, de azért írtam neki egy levelet, mert azt gondoltam, hogy a remény hal meg utoljára, és egyébként is szabad vagyok péntek este hisz még a tévém is kipurcant, legalább csináljak valamit, ha már Barátok közt sincs, aztán majd írok belőle egy kis blogot…

Felpörgetjük a dolgokat

Újabb két randin vagyunk túl. Mindkettő a NAGY FÉLREÉRTÉSEN(azt hittem megtaláltam a szerelmem) túlról érkeztek be a pixisbe, vagyis jó egy hónappal ezelőtt kezdtem el levelezni velük, amit egy kissé félbehagytam, amikor benéztem a nagy fekete lyukba, a szerelem mély vermébe, elragadott a hév, megszólaltak a nagyharangok, görcsbe rándult a szívem.
Azóta annak vége s kutyaharapást szőrivel, tartja a mondás, hát én is ehhez kalibráltam magam és belecsaptam a lecsóba. A nagy levelezgetés és néhány találkozás kissé elveszi a blogírástól az időmet, energiámat és a karaktereket, de igyekszem behozni a lemaradásom. Hiába – egyszerre kell gyûjtenem az élményanyagot és megírnom ôket – amire még rátesz egy lapáttal a tapasztalatok “tudományos formába” öntése is. De megoldom! :-)

?me két újabb páciens:

AD1: fiatal, nálam jóval, tán sacc/kábé 12 évvel. ? jelentkezett be nálam még – számomra csodálatos módon megédesítve az újdonsült adatlapom sikerét – s pompássá téve hím önbizalmamat. Barna haj, nagy mellek, szelíd arc és beszédmodor. Ezzel lehet beinteni az exeknek: milyen jó pasit dobott el, ha már a fiatalok – és nem rondák! – ugranak rá.
Mondjuk a randit irgalmatlan nehéz volt összehozni: a megbeszélt idôpontokat folyamatosan mondta le – hol egy kemény vizsga miatt csúsztatta 2 hétig, hol váratlan hazautazás miatt, amibôl elegem lett s közöltem vele, hogy majd akkor telcsizzen, ha végre biztosan meg tudunk beszélni egy konkrét idôpontot s be is tudja tartani azt! Aztán egy hónapos szünet után rámizuztam az iwiw-en. Rögtön találkozást javasolt. Miért is ne?!
Megjelenésekor – talán az antinôs öltözködése miatt: farmernaci, bô pulcsi és farmerkabát – kicsit csalódnom kellett. (Vajh, mi ez az érzés, ami mindig elkísér ezekre a randikra?) Valahogy nagyobbnak tûnt mint a képeken – magasságban felért velem. Kilóban is. Döntés azonnali volt: nem lesz a kedvesem. Elzavarni nem akartam, mert a negatív érzésem csak enyhe fokban jelentkezett: nem volt annyira ronda, taszító, hogy még megjelenni is égô vele. Beültem vele beszélgetni: kedves, aranyos szolíd lány, akitôl megint érdekes magánéleti sztorit hallottam, megint meglepôdhettem, hogy nem csak a filmeken van 15 éves korkülönbség, hanem az élet is produkál ilyen aranyos jelenségeket. Igaz, túl érett nem lehetett a pasi – korához képest biztos – mert a harmincas évek dereka után nem elôremutató dolog még motoros pizzafutárként tengetni az életünket – nem ideiglenes jelleggel! A szülôk próbáltak tiltakozni, természetesen nem nagy hatásfokkal, ám az élet azért dolgozik helyettük és szétszakítja amit szét lehet: a haverok fontosabbak lettek a srácnak, mint a barátnôje. S hiába fiatalság, tapasztalatlanság, de a lány megtette, amit megkövetelt a haza és a helyzet: lelépett!

AD2: Kicsit magasra nôtt, szinte centire ugyanakkora mint én. Piszhológus. Erre a randira fel kellett kötnöm a gatyámat, hiszen egy igazi lélkekbúvárral fogok elbeszélgetni, aki szakmájából kifolyólag azonnal le fog venni sok mindent. Mit neki testbeszédből olvasni, mit neki pár szó a családomról – máris átlátja a gyermekkori sérüléseimet, mit neki elmúlt szerelmekről szóló problémák és szakítások, azonnal leveszi, hogy mennyire elviselhetetlen vagyok egy párkapcsolatban, beszélek a munkahelyemről és máris tudni fogja, hogy mennyi feszültséget viszek haza onnan. Ahogy telcsin beszélgettem vele igazán nyugodtnak tűnt: semmi provokáció, semmi szakmai kérdés, semmi dokinénis interjú. Persze én nem hagyhattam ki a finom célozgatást arra, hogy micsoda elônnyel indul az egy órás beszélgetésünk alatt…
Megpillantva ôt – a fotóihoz képest természetesen – kicsit más volt: pár ránccal öregebb és nehezebb pár kilóval. Egyik sem zavart – csak egy pillanatig. ?tkalibráltam a bennem lévő képet a valósra – 5 perc általános kezdő kommunikációs nyögdécselés erre pont jó alkalmat adott. Elkönyveltem magamban, hogy az első látásra szerelem megint elsétált mellettem, de hátha a randi végére megszokom, sőt a benne lévő bájat is meglátom. Majd beszélgetés közben felmérem jobban és megkeresem az első pillantásra nem felbukkanó szép részleteit.

Egy dologra nem számítottam: döcögni fog a beszélgetés! Nem tud/mer előhozni témákat, sztorikat, nem mer érdeklôdni és kicsit talán kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben.
Úgy hittem, majd jól fel kell kötnöm a gatyámat, mert igen éles, kemény, provokatív kérdésekkel fog bombázni és kihozza minden helyzetbôl a lehetô legélesebb konfrontációt. De nem. Egy muja, csendes, kissé zavarban lévô, magába fordult nôvel találkoztam, aki egyetlen egy komoly, hosszútávú (30 felett már azért illett átesni legalább 1 db min. 2-3 évesen) kapcsolattal sem rendelkezett! Nôtt az a határozott meggyôzôdésem, hogy pszichológus, ha baj van, valóban nem sokat képes segíteni – sem magán, sem máson! Igazából azért fizetünk neki, hogy végighallgassa hülyeségeinket, amit már a barátaink is unnak – másra nem jó…

Szóval ismét tanultam valamit, ismét hallhattam valamit – randiról randira újabb és újabb nagy flasheket kapok az életbôl-életrôl. Basszus: talán egy élet is kevés lenne mindent megélni, mindent hallani és tapasztalni, hogy már ne hallhassunk olyat, amire ne tudnánk rábólintani: igen, ez meg volt!

Nekem sem egyszerű… (7)

Ahogy az előző “Nekem sem egyszerű…” részekben leírt nagy szerelmi lángolásom elmúlt (mert másik oldalon nem talált megfelelő viszonzásra) rögvest visszakerültem a netes placcra – mert úgy tűnik, hogy a nagy rendezőnk a sors/isten/vakvéletlen szeretné még megörvendeztetni minden kedves olvasómat pár blogbejegyzéssel személyes élményeimről. Ismét elkezdtem randizgatni. E találkozások pár furcsaságát szeretném világgá kürtölni…

Első randim
Ez a lány nem tetszett nagyon, hiszen kilábalva egy testemet és lelkemet megmozgató szerelemből, nehezen hittem abban, hogy most találnék egy hasonlóan izgalmas csajt. Egy hónapja húztam a randi időpontját, így rászolgált, hogy végre megkaphasson, láthasson és kirúghasson. Na jó, ez utóbbi nem a hivatalos program része, de igazán nem érdekel ha így tesz: sőt, már szinte arra vágyok, hogy inkább ez történjen meg, mert elegem van a csúnya, unszimpatikus lányokból. A fotók alapján egy túrázó, sportos, egy helyben ülni nem szerető lányról volt szó, elég széles arcberendezéssel: kissé agresszív kinézetet kölcsönzött neki a szemkörnyéki oldalsó kidudorodás és a széles száj. Nem tetszett, nem lelkesített, de becsületből elhatároztam, hogy találkozok vele!

Még 1 héttel ezelőtt egyeztetünk nehezen erre az estére egy időpontot. Aktuális nap reggelén – még szinte be sem bootoltam 64Kb-s rendszeremet – cseng a telefonom. ? az. Na, vajh mi lehet ennyire fontos, hogy még a betűző napocska fényeit lekorlátozó függönyöm sötétsége mögött kell kora hajnali telefonbeszélgetést folytatnom?
– Szia. Csak azért hívlak, hogy a ma estére megbeszélt találkozónkat lemondjam.
– Jó rendben – válaszolom lassan.
– Ugye nem ébresztettelek fel? – kérdi.
– Ugyan dehogy.
– Akkor jó. Ugyanis találkoztam egy sráccal, aki úgy tűnik, hogy érdekel, szeretném megismerni, de közben tisztességes is maradni és úgy gondolom, nem lenne etikus veled találkozni. Veled szemben sem és vele szemben sem…
Teljesen szokványos sztori és mondatok, egyáltalán nem lepnek meg s legalább felszabadítják az estém és lehetővé teszik, hogy végre megírjam a következő “Nekem sem…” epizódot, így rezignáltan hallatszik válaszom:
– Persze, megértem.
– De közben meg egy kicsit kitolásnak is érzem, hiszen oly régóta halogatjuk és most végre sikerült megbeszélnünk, összehoznunk egy alkalmas időpontot… – nála is előjött a csak kellene tisztességből találkoznunk effect!
– Ne bándd! Ha valóban azt érzed, hogy nem tudnál rám koncentrálni, akkor teljesen felesleges egymás idejét pazarolni!
– De olyan kíváncsi vagyok rád!
– Én is – mondtam – de itt már nincs mit tenni. ?gy jártunk…
– Jaj, ez így annyira nem jó. Az előző kapcsolatom is bezavar még, a szakítás óta nem vagyok képes normális kapcsolatot kialakítani, mindenkit az exemhez mérek…
Kezdett nagyon nem tetszeni mindaz, amit hallottam. Nekem most pont egy ilyenre van szükségem? Dehogy! Épp túl vagyok egy csalódáson s akkor jön egy ilyen, bizonytalankodik, nem tudja mit akar és még én tegyem képletesen vállára a kezem és vígasztaljam, meg győzködjem és adjak neki pszichológusi beöntést, hogy gyorsan megszabadulhasson minden belékötött lelki problémától? Na azt nem!
– Erre nem tudok mit mondani: a döntést nem nekem kell meghozni.
A lófüttyöt fogok neki segíteni! Szenvedje ki maga. Nekem eleve pocsék a helyzetem, hiszen épp vissza akarnak utasítani…
– Közben meg annyira kíváncsi vagyok rád – szenvelgett. – Tudod mit? Találkozzunk mégis!
Nagyon jó. “Kezd egyre nagyobb kedvem lenni az estéhez.” A mínusz hányadik szintről indulhatok így? Mennyit kell kaparnom azért, hogy legalább odáig eljussak, hogy “köszi, szimpatikus vagy, jól éreztem magam, de nem te lennél az, akit keresek!”
– Biztosan? Nézd, valóban nem akarom se a te időd, se a magamét pazarolni. Nincs probléma, ha nem futunk össze, nem fogok haragudni, de az már viszont bosszantana, ha előre tudnád, hogy nem állsz nyitva egy új kapcsolat felé s mégis eltöltünk együtt feleslegesen egy estét! Szóval?
– Eldöntöttem és szeretnék veled találkozni. Maradjunk a megbeszélteknél, jó?! – jelentette ki a határozatlanságnál egy fokkal biztosabban.
Végre! Untam már a szenvelgést.

Délután megeresztettem egy ellenôrzô telefont: ilyen bizonytalan csajoknál ez nem árt, mert akár 5 perc múlva – ahogy elfogy a bátorsága – máris másképp gondolhatja, de értesíteni már csak az utolsó utáni pillanatban fog, amikor már más progit szervezni képtelen vagy.

Randi az általa megadott helyen: beszélgetés során kiderül, hogy minden, ismétlem, minden pasiját ide hozta! (Nagyon biztosra megy: vajh nem csak a vendéglőkből nem szeret megismerni újakat, hanem a férfiakkal is így van?)

A beszélgetés folyékony – hiába a szómirigyeim jól működnek, s hamar az előző, több éves komoly kapcsolatára terelődik a szó, amiből még nem lábalt ki teljesen. ExPartnere egy kemény pasi volt: hegyet mászott – mégpedig a legmagasabbakat (pl. Himalája) – és médiaszemélyiségként is ismert. Ilyen sportos, kitartó, határozott, eltökélt, be nem törhető sportember, akinek – mivel médiás is – még dumája is van, általam felülüberelhetetlen. Nyíltan be is vallotta, hogy ez okoz gondot neki 2 éve, amióta szakítottak: nem talál olyat, akire felnézhetne ugyanúgy, ahogy az exére. Nem csodálom! A csúcson kezdte, majd kirúgták és hozzászokva a jóhoz, az extrához, már nem akar visszalépni, már hiányzik neki mindaz az életminőség, különlegesség, extrák, amiket akkor átélhetett.
Itt kapcsoltam át egy kímélő üzemmódra: agysejtek fele leállít, szórakoztató, elbűvőlő üzemmód kikapcs. Eredménye nem is lett az estének: másnapi moziba invitálós telefonomra kijött a farbával és mivel nem érzi azt az érzést, amit várt, így nem igazából látja értelmét elmenni. De ettől függetlenül nagyon szívesen találkozik velem, csak nem úgy…
Mundus haud flecto.

Második randim:
Ez a hölgy egy érdekes szokással rendelkezik: nem lehet vele konkrét időpontra EL?RE megbeszélni randit! Csak kizárólag spontánul, csak az utolsó pillanatban! Vajh ennek mi lehet az oka? Én megsúgom: valószínűleg más lovagokat is a tűzben tart s ha azok lemondják a randit avagy fel sem hívják, akkor előveszi a béta (béna :-)) hímeket a fiókból és velük elmegy egy körre. Jó, ebben nincs semmi gond, amíg nem velem játszák el ill. nekem is vannak tartalékban így lányok. Csak ez hova vezet? Tiszta, igaz szerelemhez nem nagyon. Ráadásul elég hamar rá is unok, hogy nem lehet rá számítani és bekomolytalanodok…
Ha épp alfa nőstény nem ér rám: don’t panic! Felhívjuk spontánkát! Ha viszont egy kellemes , szervezést igénylő programról lenne szó, semmiféleképp nem spontánka jönne szóba: rá nem tudunk és így nem is akarunk szervezni, kitenni magunkért.

Másik kedvenc szokása, hogy nem lehet vele beülni semmiféle vendéglátóhelyre, helyette inkább sétát javasol. Megfejtettem ennek okát is: nem szeretné elkötelezni magát, mág egy bubis ásványvíz erejéig sem, nehogy szó érje a ház elejét. Valahol igen becsülendő eljárás ez – hiszen találkoztam olyannal is, aki szó nélkül elfogadta, mit elfogadta, el is várta a több ezres vacsi kifizetését – anélkül, hogy bármi is történt volna köztünk. Már hallom is a hölgyeket: ez egy bunkó és a szerelemből üzletet csinál és egy vacsiért már szexet akar! Nem. Szívesen vagyok lovagias, de valahogy nem az első-második randin, amikor még nem tudjuk-tudhatjuk merre is menetelünk tovább.
Visszatérve eredeti hölgyünkhöz: a harmadik talcsin azért már beleférhetne egy bubis ásványvíz elfogadása mert lassan elkopik az futóművem a rengeteg gyaloglástól.

Szóval e két ok miatt belazultam én is és ha nagyon szeretnék beszélni valakivel, akkor felhívom vagy találkozok vele. De nem töröm magam, nem küzdök, nem páváskodok és nem udvarlok: csak elbeszélgetünk addig, míg van érdekes téma és kész. Aztán egyik pillanatról a másikra – ha nekem, ha neki összejön valami – eltűnünk egymás életéből…

Nekem sem egyszerű… (6.)

Online randiközvetítés 4.

Kedd. A mozi nem valósult meg, mert szereztem egy fanatasztikus kölcsönautót (Peu 407 SW) és kihasználva az jutott az eszembe, hogy leviszem ôt a Dunakanyarba. Laza egy órás kényelmes autókázás közben beszélgetünk, egyre szépült körülöttünk a környék, majd megérkezve a csendben sétálva, padra ülve, a Duna sodrását nézve, elmerengtünk a lemenô nap fényében. Kicsit ugyan beborult az ég, ám még így is kellemes volt a környezet, kellemes volt kiszabadulni. a nyüzsgô városból A szél is megérkezett és hosszú hetek után egy picit még fázhattunk is.
Hazafelé menet egy piros lámpánál lazán elkaptam és megcsókoltam. Meglepôdôtt, így még soha nem csattant el az elsô… Bevallom még nekem sem, de legalább “emlékezetes és formabontó” marad: mennyire gáz lett volna a lemenô nap sugaraiban, nem? :-)
Aztán még vacsiztunk egyet Szentendrén és utána gyorsan hazavittem, mert egyrészt már 10 is elmúlt, másrészt mert elkezdett ásítozni: fáradt volt. Nem akartam nyújtani, mint a rétestésztát, a jóból is megárt a sok(k). A kocsiban – házuk elôtt – még egy picit belebeszéltem a szájába közelrôl s megbeszéltük a következô randi idôpontját.
Konklúzió: minden elôírás szerint történt, nagy csalódás vagy nagy pozitívum nem volt. Talán építgetjük felfele normális rendben a kapcsolatunkat, habár a volt pasija megint hívta a randink közben! Ebbôl még lehet kavarc…

Nekem sem egyszerű… (5)

Online közvetítés egy kapcsolat alakulásáról 3.

Online Randi News jelenti: A vasárnap esti – ügydöntő – randi jól sikerült. Kellemes helyen töltöttük, neki is tetszett, jól elbeszélgettünk, talán egy kicsit közvetlenebbül, mint szombaton este: talán lehullott rólam a drukk és ő is egy kicsit spontánabb volt. Párszor átöleltem – finoman, mintha önkéntelen mozdulat lett volna – s érezhettem fantasztikus testének finom hajlatait. Fáradt volt: nem szokott hozzá a sok bulihoz – a péntek és szombat este kimerítette, így nem húztam sokáig: hazavittem este 10-re.
Most nem hagytam ki: megnéztem a fenekét! Mit is mondjak: itt sem okozott csalódást! Kerek, de nem nagyon, nem lapos, de nem is nagy, finoman körte, kedvesen gömbölyödik, de nem harsányan kemény s sportos, a pont nekem való kategória.
Már nem szerencsétlenkedtem el, nem adtam esélyt a hezitálásra, saját magamnak a kínzására és marcangolására – végre egy előbújt a gyakorlott énem: ott az elválásnál rákérdeztem, hogy volna-e kedve kedden moziba jönni velem? Egyenes kérdés és egyenes válasz.
Volt.
Kedden este kérem szépen mozi! :-)

Nekem sem egyszerű… (4)

Online közvetítés egy kapcsolat alakulásáról 2.

Ma – átbeszélve a tanácsadóimmal a helyzetet – elhatároztam, hogy nem húzom tovább a szombat esti találkozásom eredményének ill. a lány érzéseinek kiderítését: felhívom “spontánul” 6 körül és javasolok neki egy kis laza találkozást egy cool helyen. Ha eljön, akkor jó, ha nem ér rá és még egy másik időpontot sem javasol, akkor ugrott a szerelem és maradok-sztorizok tovább.
Nem mondom azt, hogy nem dobogott 10%-kal magasabb frekvencián a szívem, nem mondom azt, hogy nem izgultam, de meg kellett tennem, hogy pontot tehessek a szombat este elkezdett mondat végére.
Talán szerencsém volt azzal is, hogy napközben Velencei tónál voltam, napoztam, fürcsiztem és kiszívott mindkettô: égett bôröm fájdalmának enyhítése céljából bevetettem magam 1 kád hideg vízbe s az is lazított rajtam egy picit. ?gy már nem is remegett annyira a hangom. :-)
Tárcsáztam: az 5. csengés után már azt hittem, hog a legszánalmasabb véget fogom megnyerni, amikor már nemhogy visszautasít, de annyira sem méltat, hogy felvegye. De aztán jött a katt és beleszólt. Elsô sziklagörgeteg elindult a szívemrôl lefelé. Elbeszélgettünk mindenfajta semleges témákról, szóba került a tegnapi partyja, az én mai napom, a leégésem és a barnulásom, amire kíváncsivá vált:
– Nem hiszem, hogy annyit barnultál volna ma, hogy utolérj engem – mondta.
– Nem hiszed? Gyere és ellenôrizd le személyesen! – riposztoltam
– ?, nem…
– Pedig – s itt volt a nagy alkalom ill. pillanat, amikor eldôl minden, amikor kiderül, hogy fekete avagy fehér, széna vagy szalma, menny vagy pokol, élet vagy halál, 100 blognyi magány vagy dícsô happyend – épp azt szeretném megkérdezni, hogy mit szólnál ahhoz, ha egy laza találkozó keretében összefutnánk? Kiugranék érted úgy 8 körül és elmennénk egy nagyon klassz kis kilátóhelyre sétálni, majd fagyizni, miután már enyhült egy picit ez a hôség?
Az idô gyorsan futó lábai elé ebben a pillanatban kiöntöttek 3 hordónyi enyvet: mint a Matrixban, láthattam volna a felém repülô puskagolyót.
– Tetszik az ötlet.
Puskagolyó becsapódott. Hirtelen szabadonengedték a fehér galamobokat a fürdôszobámban, eldurrantak a petárdák, megszólalt az égi zene! Igen, találkozunk! Hurrá!

Nekem sem egyszerű… (3)

Online közvetítés egy kapcsolat alakulásáról 1.

Tegnap este végre volt egy igazi randim. Igazi alatt azt értem, hogy olyan lánnyal találkozhattam, aki az első pillanattól kezdve megragadta képzetem, aki szép, aki izgalmas, akit az utolsó porcikájáig szeretnék. Kétség egy szál sem volt csak az egyértelmű vágy rá. Megdöbbentő, hogy mennyivel kellemesebb így randizni valakivel ill. mennyivel felelősségteljesebb – a kockázat izgalmassá teszi. Tétje lett hirtelen az estének s bár a gyakorlat is sokat jelent, mégis izgultam, mégis sokszor kerestem a szavakat és néztem a gyönyörű szemébe. Az ilyen típusú ösztönös csodálatot hívják kémiának…
Amiket mesélt magáról, életéről, hobbijairól, kapcsolataiból és azok kudarcairól, mind belepasszolt abba a nagy “Elvárások” könyvbe, amivel nekiindultam anno. Ó, persze most nem regényt írok, amiben jól mutatna, hogy 100%-osan minden úgy volt, ahogy meghatároztam, de a lényegi elemek stimmeltek. Hasonló hibákat élt meg/követett el kapcsolataiban, mint én, hasonló ideig tartott, hasonló tervei vannak, sportolt, sok dolgot szívesen kipróbál – sajnos még síelni is tud és szeret (amit én utálok) – de a legfontosabb, hogy mosolygós, jókedvű, árad belőle a derű és a felszabadultság!
Oroszlán a lelkem – mint ahogy a szörnyű emlékű első hosszútávú kapcsim is az volt – így sejtéseim lehetnek, hogy mit produkálhat a magánéletben: uralkodni vágyik. Rajtam meg is tehetné, mert annyira tetszik, hogy a piros szőnyeget a nyelvem helyettesítené a lábai alatt. Annyira tetszik az arca, a kisugárzása, hogy szinte el is felejtettem megnézni a fenekét! Ez nálam nagy szó! Persze a randi végén azért ezt pótoltam – s sportos előéletéből kiindulva – ott is rendben van minden!
Hm. Ma este – megvitatva tanácsadóimmal az ügyet – felhívom és meginvitálom egy fagyira egy különleges kilátóba: csak úgy hirtelen és spontánul. Ez lesz a döntő! Nem akarom sokáig húzni, nem akarok taktikázni, mert ha szimpi vagyok neki, akkor eljön elvileg – ha valóban nincs épp más progija -, ha meg nem vagyok nála nyerő, akkor derüljön ki minnél hamarabb s ne húzzuk, mint a rétestésztát: sajnos a tapasztalatom az, hogy a nekem nagyon tetsző nők nem engem választanak. A kudarc – papírforma és tapasztalati alapon – lóg a levegőben. Viszont egy isteni szerencse végre jöhetne már és szerelembe eshetnék VELE!
Az elváláskor és a továbbiak megbeszélésekor nem éreztem azt – mint jó pár esetben -, hogy mi a helyzet: ezek idegesítenek a legjobban, mert a lányok nem merik elmondani a negatív igazságot! Hímeznek, hámoznak, majd beszélünk… Ha érzem a kisugárzásán, viselkedésén, hogy igen, akkor beleölhetek érzelmeket, lelkesedést és nem kell csalódnom. Ha nem, akkor ezeket – mielőtt túlságosan eluralkodnának rajtam – elnyomhatom, visszatuszkolhatom és a nagy csalódások előtt máris elfelejthetem és csak egy estét vesztettem, meg egy alig megismert lányt, aki nem éri meg – mert nem akarta – az érzéseimet, mentális energiáimat. ?m a mismásolással még reménykedek, mert lehet, hogy csak nem akart túl lelkesnek tűnni, tervezek és ha pozitív volt a benyomásom, akkor beleélem magam és rajta fogok pörögni. Aztán amikor már nem veszi fel a telcsit, nem válaszol az sms-re, máris jön a koppanás, a kudarc, a kisemmizettség, az önbizalomromboló visszautasítás: csalódtam, vesztettem, nem vagyok értékes.
Szóval itt állok még a dilemma előtt, amire este választ kapok: hihetetlen szerencsém ideje eljött vagy még tovább kell keresnem, még tovább kell írnom ezt a blogot!

Nekem sem egyszerű… (2)

Adatlap: 30 éves, 166 cm-s, 55 kg-s lány. Fotó az adatlapján: mindhárom egészalakos, amelyek egy göndör, szôke, hosszú hajú lányt ábrázolnak: teljesen normális testalkat – van cici, gömbölyû fenék, nem nádszál kisasszony, de nem is dagi. Arca – fôleg mert bukok a göndör hajra s az igen feljavítja a szememben – kedves, kicsit kislányos. Gondolkodás nélkül írok neki, mégha már van is pár levélke a fiókjában: fájni nem fog, ha nem válaszol, de az esélyt nem hagyhatom ki. Pár nap múlva érkezik is a válasz. Pozitívan meglep, hogy egyáltalán kaptam. A szokványos ismerkedési körökkel senkit sem szeretnék untatni – hamar eljutottunk a telefonszám cseréig. A beszélgetés 1 semleges hangú, viszonylag kellemes volt.
15 perc puhítás után rátérek a lényegre: találkozni kellene. Pest megyei, kocsija van és azzal jön be – de csak egy darabig., mert utálja a székesfôvárosi közlekedési morált. Egye fene – gondoltam magamban – most lovag leszek és érte megyek a város egyik fô bejárata melletti nagy parkolóba, ahol átül hozzám , hogy így közelítsünk meg egy vendéglátóegységet.
Hibát persze elkövettem itt is és nem kérdeztem meg, hogy milyen autóval jön. De ezért már nem volt kedvem visszahívni: csak megtalálom! Péntek este 8 óra előtt 5 perccel érkeztem meg. Betolattam és vártam. Nézelődni kezdtem, hátha kiszúrom, ámbátor a sötétben erre túl sok esély nem adódott. Meg akartam várni pontosan a 8-at és akkor megkérdezni, hol van. Miközben tétlenül üldögéltem kiszúrtam, hogy velem szemben egy kis Corsa-ban má várakozik valaki. Arcát nem tudtam a sötét miatt kivenni, tán azt is csak sejtettem, hogy nô, ám nem nagyon valószínűsítettem, hogy az én prédám lenne, mert igen nagy méretekben gömbölyödött ott a gépjárműn belül, sőt, mintha még vmi kontyszerûséget is láttam volna feje tetején a hosszú göndör fürtök helyett!
Végre elérkezett a várva várt 8 óra! Telefon kézbe, szám tárcsáz, kicsöng, s hirtelen meglátom: a szemben lévő megtermett tulajdonosú kocsiban valami elkezd villogni. Szerényen felmutatja felém a rázkodó mobilját. Leesett állal mászok ki s teszi ugyanezt ő is. “Jobban írva”: teszi ezt ? is (megérdemli a nagy ?-t méretei miatt)! Nem akarok túlozni, de alig ismertem rá! Legalább +10 kiló nehezedett rajta, a szép göndör haja helyén valami felnyírt, felül vidéki öregasszonyosan rövidre és dauerba vágott “hajköltemény” díszelgett. Viaskodott bennem az úriember ill. az átvágott srác: elküldjem a fenébe vagy tegyek úgy mintha mi sem történt volna. Vegyek el az életemből 1-2 órát feleslegesen, mert tudom, hogy ezzel nem akarok többet találkozni? Bemutatkoztam. ? is.
– Akkor hova megyünk? – kérdezte.
– Ó, volt egypár jó ötletem, hogy hova ülhettünk volna be – válaszoltam.
– Ez azt jelenti, hogy nem megyünk?
– Egyenlőre tűnődök, hogy hova tűnt szőkeséged meg a göndörséged, amiket a képeken láthattam… – a testsúlygyarapodásra már nem mertem rátérni.
– Ja, azóta levágattam. Nem mondtam?
– Nem került szóba. De igen eltér a mostani állapot a fényképeken láthatótól.
– Igen.
– Akkor miért azokat a képeket raktad fel?
– Mert ezek tetszenek.
Itt kivágta a biztosítékot. Portfóliót akar odafent építgetni vagy ismerkedni szeretne s pasit találni magának? Hogy képzeli az ilyen, hogy ezt valaki lenyeli szó nélkül? Elcseszte az estémet. Dühös lettem.
– Közbejött valami, ne haragudj. Most kaptam egy telefont és mennem kell.
Otthagytam. Püffögjön magában, szidja a férfiakat és az egész internetes társkeresést, meg azt, hogy mennyi tapló pasi található itt. Remélem egy ránccal több gyűrődőtt bele az arcába, hiszen a ráncok emlékeztetik a lelket, hogy hol járt.

Nekem sem egyszerű… (1)

Egyedülálló és gyermektelen lány fénykép nélküli adatlapjával kezdődőtt minden. Bemutatkozása egyszerűre szabott: “Kedves és aranyos hölgy keres maga mellé egy őszinte és megbízható fiút, aki értékelné kellemes külsejét is.”
?rtam, mert kíváncsi lettem vajh mit is rejt a kellemes külső! Persze első riposztom azonnal a fénykép igénylés benyújtása volt kíváncsiságom kielégítése és a projekt további építésének eredményességének elbírálása szempontjából. (Alapelv: fantomas-szal nem levelezünk!)
Erre is válaszolt, de képet nem küldött, sőt, felszólított, hogy írjam le, hogy saját véleményem szerint mi fed a kellemes külső! Bepöccentem és kihasználtam hibáját: a freemailes címében szerepelt a neve! Nosza, menjünk fel az iwiwre s nézzük meg ott! more…