Feleséget webshopból

Mik is igazából a netes társkeresők? Interaktív boltok, web áruházak.

Regisztrálok, fellépek, megkapom az árukészletrôl a fényképes katalógust, ellenôrzöm a paramétereket, megnézem az árát is (neki milyen elvárásai vannak velem szemben), majd küldöm a levelet.

A randin – miközben a  3 napos visszavásárlási garanciát bármikor érvényesíthetem azzal, hogy felállok és otthagyom – próbálgatom az árut. Tesztelgetem, keresem az adatlapján felsorolt elônyöket és próbálok rálelni egy-egy súlyos, garanciális hibára. A próba – szerencsére  – ingyenes, így nem kell egy súlyos döntést szinte vakon, mindössze az adatlapon felsorolt – néha igen hiányos – infók alapján meghoznom.

Ha minden stimmel, akkor fizetek a pincérnél.

Vigyázok, hogy miközben velem van, ne sérüljön – érzelmileg és fizikailag, mert különben gondjaim lehetnek a leadásánál. Az általam elvárt funkciókat az elsô randin persze nem tudom mind végigpróbálni, de erre még van idôm, miközben a katalógust tovább böngészhetem. Ha idôközben rábukkanok egy – a pénztárcámnak is megfelelô – több extrával rendelkezô partnerjelöltre, akkor az elôzôt  visszaváltom és elhozom cserébe a másikat. Ezt akárhányszor eljátszhatom. Cserébe el kell viselnem – ha nincs elég fedezetem -, hogy az áru maga is lelép és ô maga mondja fel a szerzôdést.

Mûködéséhez szükséges feltételek egy része szerepel a webshop oldalán, másik felét pedig megtudjuk az elsô randin, ahol – kölcsönös érdeklôdés esetén – már el is kezdhetjük installálni saját környezetünkbe ill. megpróbálhatjuk igényei szerint a saját operációs rendszerünk változóit átkalibrálni.

Esélyem van – már a katalógusfotó alapján – is elsô látásra beleszeretni s elhatározni, hogy mindenáron az enyém lesz, de fontos tudni, hogy a társkeresô webshopokban lévô darabok mind egyediek, mindegyik egyedi öntôforma alapján készül – miközben persze pár elég foncsorosra sikerül avagy kifolynak a formából…

Viszont a jobban sikerült darabokra hatalmas az érdeklődés, így nem árt alaposan átgondolni a saját adatlapunkra feltett ajánlatunkat, amely eldönti üzletkötésünk sikerességét! Ha kudarcot vallunk, akkor se keseredjünk el: oly hatalmas a választék, hogy biztosan fogunk magunknak találni másikat! Azonkívül rendszeresen visszakerülnek az oldalra a garanciális időn belül leadott jelöltek, akiknél egy új ajánlattal ismét bekerülhetünk a potenciális vásárlók körébe. De vannak a garanciális időn túl is visszaszármaztatott jelöltek, akik átesve egy érzelmi nagygenerálon ill. alacsonyabbra vett egószintjük segítségével újból hozzáférhetővé válnak, feltéve, ha hajlandóak vagyunk kissé megkopott külsejüket és elvesztett újszerűségük csillogásának hiányát megbocsátani.

Szóval, ajánlom mindenkinek, hogy jelentkezzen fel 1-1 ilyen webshopba, hiszen társadalmunk fogyasztói szemléletét tökéletesen kielégítik ezeken a helyeken és válogasson kedvére, majd vásároljon magának társat: úgy sincs már más lehetőség szerezni magunk mellé valakit! Kicsit átalakítva a 60-as évek hippijeinek jelmondatát: Make business, not love!

Category: Irások
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
374 Responses
  1. kicsi N? says:

    Erika! Én is megértem, hogy nem akarják más gyerekét. Hogyan is akarhatnák, ha – TISZTELETEM A KIVÉTELEKNEK – a sajátjukat sem akarják nagyon… Szívesebben foglalkoznak a “25 éves kislányukkal”:)) Tedd túl magad rajta, könnyebb lesz…

  2. permanencia says:

    Nincs ezen mit csodálkozni, férfiból vannak összerakva.
    Mindig is így volt. Csak net nem volt mindig, hogy publikus lehessen.
    Ajánlom figyelmetekbe “ember” zseniális idézetét az árnyéklátó rókáról.
    Abban a történetben mindenre találtok magyarázatot.
    Egyetlen hibája van csak: nem én találtam ki :)

  3. permanencia says:

    tükörnek a webshopból: alternatív, intuitív, interaktív, kommunális, szeparatív, fenomenálisan szubstanciális, esztétikus, praktikus, impozáns, frekventált helyen minden igényt kielégítő zimmer frei.
    Kulcs a helyén.
    Villany van, ezért gyertyát nem tartok :)

  4. tükör says:

    Kicsi N?… és Erika … azért ebben a formában ( 25 éves nő ?- lehet még lány, aki manapság talán a testét igen /bár ezt is kétlem/, de az eszét viszont még nem tudja használni ) ez így nem igaz… Na de nézzük az érem másik oldalát. Mint, ahogy Erika is vázolta… pl. a 40 éves nő, 2 vagy több gyerekkel… mi a francot akar 28 -30 éves pasitól ? Elég körbenézni a társkereső rendszereket… milyen ideál elvárásokkal vannak fenn a nők… komolyan mondom én is fogom a hasam a nevetéstől.
    Értékítélet, helyzetértékelése, realitása nincs egyiknek sem. Említett hölgyek, talán pinnalgók ideális korkülönbségről sem hallottak… na igen ki is tanította volna meg nekik, hisz náluk az IQ színtjük helyett az érzelmi defekt quociens oly magas :-) Azt sajnálom, hogy a gyermekeik ezt látják most, és belőlük mi lesz, hogyan keresnek társat ha elérik azt a bizonyos kort ?

    A gép kidobja, vagy “Nyomjad Tádé…. apád is így csinálta ?” :-)
    Vagy addigra usb-re köthető agystimuláló, vágyálom kézi vevőkészülék lesz használatos ?
    ?gy is elkezdtek elértéktelenedni az emberi kapcsolatok…. mi lesz később ?

    Nekem speciele nem lenne szükségem 25 éves nőre, minek ? miért ? mire ? Kirakatba, próbababának ? önigazolásnak ? Nem tudom, de bizonyos korban az ember nyugalma fontosabb… mire egy ilyen nőt “kimunkálna” a férfi magának… ideggondozóba jutna.

    És akkor nem is beszélek még a 25 éves falusi és városi nőkről… ég és föld köztük a különbség…

  5. Isti says:

    Akkor én rendes kivétel vagyok, mert a 25 éves nőre azon egyszerű oknál fogva van szükségem, mert gyereket szeretnék, egészségeset. Ez nálam megelőzi az élvezkedést, sajnálom, és elég húsba vágó dolog. Persze saját gyerekre gondoltam, mert másét csak utána, és ebben semmi perverz és önző nincs – szerintem.
    Az első és legfontosabb szempont a társkeresők zöménél a saját egója, ami érthető is, és húszonévesen még úgy tűnik, van idő.

    tükör: “mire egy ilyen nőt “kimunkálna? a férfi magának…” …de milyen az az ilyen – ahogy látjuk ezt már a családvállalási statisztikákon? A természetes kimunkálás a családalapítás lenne… lehet folytatni, a soppingolás témához is vág.

    Amúgy minden ifjú hölgy megérdemli a maga őszülő halántékú, kopaszodó, ámde bölcs lovagját :-)
    Isti

  6. permanencia says:

    …az olyan férfit keresik, amilyen a férjük volt, mielőtt gyermekeik megszülettek.
    Ahogy a ffi is: amilyen a felesége volt anno.

  7. permanencia says:

    Isti: béranya gyerek van, társ igény nincs…

  8. permanencia says:

    mégegyszer
    béranya: gyerek van, társigény nincs.

  9. tükör says:

    Isti bár nem tudom hány éves vagy, de a nőknél a gyerekszülés időpontja kitolódott.

    Míg a 60-70-as években az a 20 év körüli korra volt jellemző, most ez 30-35 évre helyeződött át. Biológiailag 20-22 éves kor lenne az ideális, de mint köztudott… ezek a nők idétlenek, felelősségérzetük nulla.
    Nem ritka a 40 év feletti szülés ( de ez jóval kevesebb) … bár itt nevetgélek azon nőkön, akik gyermektelenül 40 évesenazt írják adatlapjaikon, később szeretne gyereket. ( nevetségesnek találom részemről, mert 37 év felett a nő teste öregszik, és 35 év felett már veszélyesebb a szülés is ). Lehet utánanézni…mielőtt valaki újból lehörögne….
    Arról nem is beszélve, hogy szülés előtt a nőnek egészségesen kéne élni…
    Tudnám még ezt boncolgatni, csak időm és energiám nincs rá.

    Amúgy Erika… valószínű, egy független, egyedülűlló férfi nem egy 2 gyermekes nőt választana, pláne korabelit.

  10. Nemes Tamás says:

    Tükör levelére reagálva,egy kapcsolatban az egymás iránt érzett dolgok számítanak,ha az érintetteket elkapja a szerelem,akkor már az életkor és esetleg a gyerekek száma sem fontos.Csak hát annak a bizonyos dolognak valahogyan be kell indulnia…

  11. jutka says:

    INDULNA HA…….
    N?
    Öltözz fel!

    FÉRFI
    Vetkőzz le!

    N?
    Játszunk?

    FÉRFI
    Aha! Kezdem! Levetem a papucsomat!

    N?
    Levetem a blúzomat…

    FÉRFI
    Levetem a gyűrűmet…

    N?
    Levetem a szoknyámat…

    FÉRFI
    Ledobom a törülközőt…

    És be is dobom…………..ennyi MI IS EZ????

  12. tükör says:

    Bocs Tamás ezzel nem értek egyet….. épp a szerelem az ami gátolja a racionális látásmódot, valós képalkotást.

    Lehet ez megszokott a társkereső rendszereken, hogy meglát valaki egy fényképet, és lehazudná amiatt a csillagokat is az égről… ( sok esetben nem tudva a Nő valós berendezkedését… épp Erika nyilvánult meg helyesen nő létére…hogy a férfiak nem kell az olyan nő aki…. és ezt a nők tudják, hogy ilyen esélyekkel nem indulhatnak, rögződött bennük, kódolva van. )
    Gondolom ezért van kinn sok esetben üres adat, dekoltázs, tetkó…valamivel hatni kell a férfiakra… ha már ha kitenné 4 gyereke van, házas… alapvetően csak szexuális tárgynak néznék a nőt. (?gy is annak nézik.)

    ?szintén…. és józanul..belemennél olyan kapcsolatba – ha 30 éves vagy gyermektelen, és az ördögnél 1 fokkal szebb vagy, van biztos állásod, végzettséged, egzisztenciád…. – ahol a nő vidéki, 2-3 gyerekes, lehet idősebb nálad…szakmunkásképző végzettséggel rendelkezik, állástalan…és köztudottan fenn van minden társkeresőn…. kismillió levéllel…bonyolítsam még ?

    ?szintén, mert én nem…. még ha az az egy nő lenne is a földön.

    Igaz lehet nem tehet róla, hogy egyedül van, akár együtt is érzek vele, mert lehet a válásáról, rossz kapcsolatáról ? nem tehet…. de akkor is, minek okozzak magamnak kényelmetlen pillanatokat… ha a gyerekei nem fogadnak el, vagy hiperaktívak, vagy csak azért kell neki valaki, hogy ne legyen egyedül, segítsen a megélhetésében… lelkileg kirángassa a gödörből valaki… mert helyben nincs jobb etc…

    Még ha 1 gyereke is lenne…. akkor is nagyon átgondolandó… de ha akadna is ilyen nő… a mai nagy feminista és emancipált környezetünkben… véletlenül sem rebegne hálát, megbecsülést, hogy végre talált egy megfelelő pasit akire büszke lehetne…. idővel ki fog derülni… a gyerekei az elsők… te az utolsó… és ha nem tetszik…. mehetsz …
    (De te adj meg mindent, hordozd a tenyereden…. mert ez az elvárás. És véletlenül sem nézhetsz rossz szemmel a gyerekeire. )

    Röviden és tömören.

    Ebből megint közfelháborodás lesz :-) sebaj… ide lőjjetek :-)

  13. kicsi N? says:

    Azért valljuk be, a férfiak döntő többsége nem a gyermekáldás miatt keres 25 év körüli hölgyet magának, mert soknak van már akár több gyermeke is. Azt pedig csak csendben jegyzem meg, hogy fiamat 35 évesen szültem, teljesen egészségesen éltem és élek ma is, és ő is egészséges. Tehát nem csak 25 évesen tud valaki egészséges gyermeket szülni.

    Viszont a következő gondolat merült fel bennem ezek után: A gyerekes 40 körüli nőket megszólják, ha fiatalabbal kerül kapcsolatba, jobb esetben 60 körüli férfinak lehet a társa és ha szerencséje van nem kell ápolnia. A korban hozzáillőnek meg nem kell, mert… Erről a tenyésztehenek jutnak eszembe: ha már kiöregedett és nincs hozam lehet őket levágni…:-) :-(

    Nemes Tamással részben egyet értek, hiszen a gyerekek megnőnek, tehát idővel a gyereknevelési gondok megoldódnak, azért az életkorral reálisan bánnék…

  14. kicsi N? says:

    tükör! Én úgy regisztráltam nem is olyan régen, hogy minden adatomat korrektül feltüntettem, 42-46 év közötti személyek vannak “becélozva” és ha nem lenne 3 gyerekem akkor sem kezdenék fiatalabbal (esetleg 1-2 évvel, -volt élettársam két évvel volt fiatalabb, és nem abból adódott a gond – de az egyéni elbírálást igényel amikor eljön az ideje). Sikerült is 3 fent említett korút bevonzanom. Az egyik a “kő kóla” típusú valószínűleg a “megdöntenélek” típus, másik az idétlen instant virágküldős (komolyan, mint a dedóban), a harmadikat meg sem említem. Mondjuk arra jók ezek az esetek, ha sikerül nem röhögnöm rajta, hanem csak mosolyognom, esetleg valakinek megtetszik a mosolyom…
    Ezt csak azért írtam le, hogy nem mindenki hazudik, annak ellenére, hogy Dr. House megmondta:)

  15. Erika says:

    Nem tükör, nem hiszem, hogy bárki vitatkozna veled. A nők zöme tudja, hogy bár lehet kedves, jól ápolt, vonzó tündérke, de ha elmúlt negyven( sőt lehet, ha elmúlt harminc) , esetleg még több gyereke is van, nehezen találhat társat. Sőt, ha még a nőnek is igényei vannak….. Sajnos nekem is vannak. No, nem a Jaguárra és a Budai villára gondoltam, hanem az ápoltságra, figyelmességre, az illemszabályok (minimális) ismeretére…. és persze ne legyen alkoholista, munkakerülő, esetleg játékfüggő. És tudom szörnyű vagyok, de nem is akarok egy férfit sem eltartani…

    Sajnos tökéletesen megértem azokat a férfiakat is, akik nem akarnak a nyakukba felelőséget akasztani. Ez nagy hátránya a netes ismerkedésnek. Először nem az embert látod benne, hanem a hozadékot. Sajnos… De, ha a másik oldalról nézzük, jó, hogy ez a lehetőség is van…

    És mi negyvenes, több gyermekes nők reménykedünk abban, hogy sok Nemes Tamáshoz hasonló romantikus férfi él e kis országban és hiszi azt, hogy az életben a szerelem is fontos.

  16. bagoly says:

    kicsi N?: a lányodat 29 évesen szülted, és ha jól tippelek, ő volt az első.
    Nem mindegy, hogy egy 35 éves nő az első, vagy a harmadik gyerekének ad életet. Azért ezt se felejtsük el… Na meg ez erősen személyfüggő is… Nővérem 30 évesen vállalta be a gyerekét, és a 3. hónaptól végig kórházban volt vele, mint veszélyeztetett terhes. ?szintén szólva én sem tudom, hogyan reagálnék egy ilyen helyzetre.
    Az, hogy a nők egyre később vállalnak gyereket, nem jelenti azt, hogy a szervezetük is alkalmazkodott ehhez.
    A 30 körüli nőknek azért el kellene gondolkozniuk ezen…

  17. tükör says:

    Bagoly szívemből szóltál… de nem értem… miért férfiaknak kell erről kiselőadást tartanunk…

  18. bagoly says:

    tükör: minden nő tisztában van vele, hogy akkor lesz gyerek, amikor ő akarja, egy pasi ebből a szempontból teljesen kiszolgáltatott a nőnek. Ami még nagyobb baj: nagyon sok nő vissza is él ezzel a nem kis helyzeti előnnyel. És még meg is magyarázza…
    A “legjobb”, amikor neki még korai, de amint megvan a gyerek végre, a pasi azonnal legyen családcentrikus, jó apa. Pedig az apaságra is fel kell készülni, csak másképp.
    Meggyőződésem, hogy azok a nők, akik kisgyerekkel (1-2-3 évessel) maradnak egyedül, azok egész egyszerűen rosszkor szültek. Olyan értelemben, hogy akkor, amikor ők akarták, és nem akkor amikor a párjuk is készen állt rá.
    (Na ebből megint vihar lesz, de nem érdekel. Akkor is ez a véleményem, mert még egyetlen nő sem győzött meg róla, hogy ez nem így van.)

  19. permanencia says:

    No, igen: korán ne, mert még nem készült fel a párja, később se, mert már amortizálódott a szervezet :)
    Vegyünk gyerekeket a webshopból:( Be a kosárba és jöhet :(
    Tudjátok, mint az instant kávé: könnyű megcsinálni és sokáig ébren tart…

  20. yielina says:

    Erikának üzenem, hogy ne adja fel, ne keseredjen el, én elég sok 40-es pasival találkoztam, baráti társaságból, akik olyan nőt szerettek volna, akinek már van gyereke. Nekik is volt már és semmi kedvük nem volt egy új babához. Tehát léteznek.

    Egyik ismerősöm 2 kicsi gyerekkel maradt egyedül, azóta már az 3. párjával van együtt, az összes “bevállalta” a két kisgyereket, bár a nőt akarták, de rájöttek, hogy a nőhöz a gyereken keresztül visz az út, 2-nek nem volt gyereke és bevállalták, bár nem tartott sokáig, de ott más probléma volt.

    bagolykának pedig; nem minden fehér és fekete. Nem feltétlen hibázható a nő, aki 30 éves koráig nem szült. Én is tudtam volna gyereket csináltatni magamnak, de sosem éltem vissza ezzel a helyzettel. Vagyis hibázható, mert a mai világban nem az a nő van megszólva, aki 35 éves korára elvált, 1-3 gyerekkel a nyakán maradva, hanem az a nő van “megszólva” aki még egy “gyereket sem tudott csináltatni magának”. és az eszükbe sem jut, hogy az a csaj nem húzta be őket a csőbe.. sok ismerősöm van, akik gyerekkel fogták meg a pasit, vannak, akik “életfogytiglant kaptak” és vannak, akik még a baba születése előtt leléptek, de van egy vagy két gyerekük, fel tudják mutatni a társadalomnak, hogy ők még időben szültek. Én 33 éves vagyok és nincs gyerekem, az adatlapomra azt írom a gyerek témánál, hogy szeretnék, de később.. Ilyenkor én meg szerintem a 40 éves nők is arra gondolnak, hogy nem feltétlen az a fontos, hogy gyereket csináltassunk magunknak, ha már így alakult, szeretem a gyerekeket, szerintem nagyon jó anya lennék. :) de nem mindenáron, noha család centrikus vagyok, minden kapcsolatomban az voltam, meg az lennék.. ennek ellenére, azt mondom nem mindenáron, mert elsősorban társat szeretnék, de ha nincs kihez kötnöm ezt a gyerek dolgot, nincs is meg úgy a vágy. Én “apa alapanyagot” keresek, mint a legtöbb nő, hanem társat, és ha működik a dolog, akkor biztos előjönne ismét a vágy a gyerek iránt. Ha nem vagyok kapcsolatban, akkor nem jön már elő magától a vágy.. nem vagyok érzéketlen, hanem inkább reális, én tudom, hogy ha lenne gyerekem, még jobban szükségem lenne egy társra.. mert én is családban nőttem fel, és szeretném, ha nem csak “készítője”‘ lenne a gyerekemnek, hanem apukája is, aki remélhetőleg nem lép le. Igazából titkon nem csak egy babára vágyom, hanem egy teljes kerek családra.. és nem arra, hogy legyen egy babám, és ? legyen az Isten..

    Nagyon sok ismerősöm, keresett és talált is ők nevezik így apa alapanyagot, megszületett a gyerek, azóta apa mehet a levesbe, dolgozik, szex már évek óta nem volt, minek hisz csak a gyerek projekthez kellett apa.. talán a következő gyerek projekt miatt nagy kegyesen talán szétteszik a lábukat, aztán szex kilőve ismét évekig.. apa stresszes, de anya csak a gyereknek él, bébipapit megcsinálja, de hogy apa mit eszik? szóval rengeteg ilyet látok a környezetembe.. nem tudom, én erre képtelen lennék.. pedig az idő magam ellen dolgozik, de én nem akarok gyereket egyedül nevelni.. talán mert nekem jó gyerekkorom volt… Nem akarok egyedülálló anya lenni.. Nem akarok mindenféle idiótával összeállni, vagy összefeküdni. Igen, kicsúszhatok az időből, de ennek ellenére nincs rajtam pánikroham emiatt… de az emberek időnként megvetnek, azt hiszik én választottam magam ezt, valamilyen szinten igen, mert nem úgy váltogattam a pasiaimat, mint a fehérneműmet, meg a célom nem maga a gyerek.. Amíg nem találkoztam azzal a férfival, akit én a lehető legmaximálisabban el tudok fogadni, mert nem hiszek a Nagy ?-ben, meg ? is el tud engem fogadni, és meg lenne a harmónia, meg az egymás “szeretetben való elszenvedés” akkor biztos előjönne a vágy a gyerek után. Úgyhogy valóban, azok a nők is “veszélyesek”, akiknek nincs gyerekük, mert vagy apa alapanyagot keresnek, vagy pedig ha meglelik a társukat, akkor feltör a vágy a gyerek iránt.

    Én különben azt sem bánnám, ha a páromnak lenne, engem nem zavarna, bár minél kisebb annál könnyebb.. lehetne.. Én akivel legelőször itt levelezni kezdtem egy elvált férfi volt, két gyerekkel és nem zavart se az, hogy elvált, se az, hogy két gyereke van. Holott tudom, hogy egy apa azért csak a gyerekeiért “él”. illetve nagyon fontosak neki, és a serpenyőben kb. egyenlő arányban van a gyerek és esetleg a leendő párja, de még az elején a gyerekek a fontosabbak, nemcsak a nőknél.. de ha a nő ezt tudja tolerálni, megérti, akkor egész jól is végződhet..

    nem volt sok barátom, de azok közül csak egy szeretett volna gyereket, és akik voltak 25 éves koromtól felfele, egy sem akart, és nem is bánom, hogy Tőlük egyiktől sem lett, örülök, hogy nincs semmilyen kötelék köztünk.

  21. bagoly says:

    permanencia: most úgy csinálsz, mintha egy nőnek ugyanannyi ideje lenne a gyerekvállalásra, mint egy pasinak. Te is nagyon jól tudod, hogy ez nem így van.
    Amúgy pedig, igen: se korán, se későn. Akkor, amikor mindketten akarják. Csak nagyon sok esetben ebben nincs egyetértés, összhang.

    yielina: én nagyon úgy látom, hogy ma már egy nőnek minden fontosabb, mint egy gyerek – márpedig anélkül nincs család, azaz teljes élet sem.

  22. tükör says:

    Yielina… persze…hisz melyik férfinak van a mai világban gyerektartást fizetnie… hisz 18 vagy több évre biztos “befektetés” 20 vagy annál több százalékkal. Ismerve a mai kapcsolatok minőségét, hosszúságát jó ha már 7 évet elér… ( nem tévesztendő össze a Marxi filozófia 7 évenkénti munkahely cseréjével… amit ugye sokan ráhúznak a társkapcsolatokra ).
    Sajnos a környezetemben is látni… a nő gyereket csináltat magának… az apa tudta nélkül… vagy valóban, így lehet megkötni a férfi kezét. Aztán nincs menekvés, kimutatásra kerül a fogfehérje.

    Viszont, én annál jobban sajnálom azokat, akik nem tudnak gyereket vállalni egészségügyi problémák miatt, vagy épp búsás összegeket fizetnek a 2. vagy 3. beültetésre, kezelésre, majd a hosszú sikertelenség miatt ezáltal megy szét a szeretetteljes kapcsolat.

    És van ahol csak elég és ránéz a nőre az illető, és már terhes… a nő legjobb esetben megtartja, vagy állami gondozásba adja, vagy ha van a közelben inkubátor… belehelyezi, a kukáról és egyéb helyekről nem teszek említést. Ez is egyfajta szélsőség.

    Az biztos… ezek az internetes társkereső kapcsolatok rég nem arról szólnak amiről kéne szólniuk… én a magam nyelvén azt mondom, az ismerkedés szexualitás előtti nonverbális előjáték, szédítés. (Az biztos az ideiglenes tagsági díj befizetésével csak a szolgáltató jár jól. )
    Lehetne felmérést készíteni 100 kapcsolatból… hány hogy végződött. Vagy egyszerűen megnézni mikor törli a tag magát… azt milyen okból kifolyólag teszi, és utána mikor bukkan fel újra.

  23. yielina says:

    Úgy látod, én meg úgy látom, és nem csak látom, de a pasik félnek a kötöttségektől, a felelőségtől, nem hogy gyereket nem akarnak, hanem egyáltalán, ha egy probléma felvetődik a kapcsolatban, ott hagynak csapott papot, és lelépnek, kilépnek, persze vannak kivételek. :) Te biztos kivétel lennél. :) örülök, hogy vannak, akik így gondolkodnak és felháborítónak találják.

  24. tükör says:

    Yielina mindenre van példa, legfeljebb ilyen helyen jobban kiütközik a negatívum… hisz a legtöbbje sérült és panaszfalnak tartja a tárkeresőket.

  25. yielina says:

    Igen tükör, és sokan vannak, akiknek nem sikerül a gyerekvállalás. Lehet egészségügyi probléma, vagy elég csak egy túlhajszolt stresszes munkakörnyezet.. egy idióta főnökkel…

    Volt egy kolléganőm, 35 éves volt, én akkor 27. Talán 30 évesen ment férjhez, az osztályon mindenki bántotta ?t, hogy, hogy-hogy nincs még gyereke, hogy-hogy nem jön a baba, persze ? nem mondta, hogy már a 8. beültetése sem sikerült és hogy már hány halott babája van.

    Úgyhogy Fiúk, Férfiak, óvatosan ezzel a témával. Biztos vannak, akik nem akarnak gyereket, talán kényelmi szempontból, vagy majd később.. de sajnos az ilyen nyers, durva nőket fikázó hozzászólásotokkal pont azt a nőt fogjátok megbántani, akinek esetleg már több vetélése volt, vagy aki egyszerűen nem esik teherbe.. Azok, akiknek szólna az üzenet, véletlenül sem hallják meg, vagy olvassák..

    Vannak férfiak, akik nemzőképtelenek, most a nő, akit bántalmaznak, hogy miért nincs gyereke, ha szereti a párját nem biztos, hogy el fogja mondani, hogy a hiba a párja készülékében van.. főleg egy idegennek..

    és igen tükör ott vannak azok a nők, akikre ha már csak ránézel, teherbe esnek.. és sok esetben eldobják maguktól..

    Tényleg szánalmas, hogy valakinek ne legyen 30-on túl gyereke, még ha ki is tolódott a szülési korhatár, én sem gondolom egészségesnek, de nem szakíthatok le egy gyereket a fáról, meg csak azért, hogy legyen nem fogok bárkivel leállni.. ez olyan mint a társ, csak azért, hogy legyen valaki nem fogok bárkivel szóba állni.. magamra vessek, tudom.. :)

  26. bagoly says:

    tükör: ahogy ezt most elolvastam, beugrott egy aforizma: “A tánc egy vízszintes irányú vágy függőleges kifejeződése.” :)
    Amúgy nem csak a netes társkeresés nem szól arról, aminek valójában lennie kellene. Ma már szinte semmi sem az, aminek látszik, a névtelenséget adó neten pedig főleg. Agyrém, hogy a netezők igen nagy része még csak véletlenül sem arra használja a dolgokat, amire valók.
    Ez fakadhat tudatlanságból (de akkor inkább ne csináljon semmit, és kérdezzenek, az még mindig nem szégyen), de lehet tudatos is, ami még rosszabb. Épp ma délután gondolkoztam ilyeneken, és meg is akartam fogalmazni, rendesen, érthetően. Csak épp minek? Falra hányt borsó lenne…

  27. bagoly says:

    yielina: mindig kettőn áll a vásár, nincs olyan, hogy csak az egyik fél a hibás. Ha egy pasi egy probléma után kilép egy kapcsolatból, akkor tuti, hogy ott más is volt már, és az aktuális probléma csak a végső lökés volt…
    Szinte mindenre van megoldás, de csak egyenrangú felek között.

  28. tükör says:

    úgy gondolom nem sértettem meg senkit…nem volt az a célom

  29. kicsi N? says:

    bagoly! Nálam nem okoztál vihart, mert abban is van igazság amit írtál. Jól számoltad első szülésem 29, második 35 éves korban. Tehát volt 7 év a kettő között, ami olyan, mintha a második is az első lett volna. Nem kívántam borzolni a kedélyeket, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy nemcsak 25 évesen lehet egészséges gyereket szülni hanem később is, illetve 25 évesen is lehet valaki veszélyeztetett, ha úgy jár mint én, hogy elsőre ikreket.
    Ráadásul én még nem is gondoltam gyerekre, de mivel a párom szerette volna beleegyeztem. Hát ilyen is van, és senkinek az életét nem lehet máséval egy kalap alá venni.

    Jó éjt

  30. kicsi N? says:

    bagoly! Szívemből szóltál az egyenrangú felekkel kapcsolatban.

    Ja és látszik, hogy öregszem a fiamnál már 36 évemet töltöttem szülés után. Tényleg kavintont kellene szednem, de lehet, hogy nem is így írják :)))

  31. permanencia says:

    Cavinton :) Már elfelejtetted?

    Bagoly: nem csinálok úgy, csak nem akarok beleszólni.
    ?brahám és Sára…

  32. yielina says:

    hova tűnt? már megint a hozzászólásom?

  33. tükör says:

    Yileina… ennivaló volt, megettem :-)

  34. yielina says:

    már megint eltűnt az éterben.
    na mindegy. Bagolynak nem tudok válaszolni
    igen kettőn áll a vásár. ez így igaz. :) sosem illettünk össze. megpróbálom elküldeni.

  35. kicsi N? says:

    Elfelejtettem, meg azt is, hova raktam a zsebkendőmet, amire ráírtam…

    Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok!

  36. Nő49 says:

    annak olyan élethelyzetek, mikor fel kell ismernünk, hogy bennünk –emberekben- nincs meg a megoldás, a képesség és az erő a továbbnyomulásra. Úgy érezzük, hogy mi minden fellelhető forrást kiaknáztunk magunkban, ez mégsem elég. Nem tudunk változni, vagy változtatni, ha akarjuk sem.

    Ezért van az embernek szüksége az Istennel való közösségre. Mert mikor mi gyengélkedünk, az ő ereje lángol bennünk, mikor türelemre vagy arra a szeretetre lenne szükségünk, ami elfedezi a másokban lévő kártékony vonásokat, ő az, aki ezt biztosítani tudja számunkra.

    Hagynunk kell, hogy ő formáljon minket, sőt, kérnünk kéne! Megígérte, hogy meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket, ígéretet tett, hogy a hozzá fordulók életében a rossz körülményekből is előnyt kovácsol. Nem ember ő hogy hazudjon, Isten szava megáll.

    2

    What is this love given to us?

    Az jut eszembe, hogy ahol a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. Ez is a Bibliában van, és más téma kapcsán már feljött e blogban :) más téma kapcsán :D

    Minden időben szeret az igaz barát, de testvérré a nyomorúságban válik. /Péld 17:17/

    Van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél /Péld 18:24b/

    Viszont ui a vers ‘a’ része szerint: az az ember, akinek sok barátja van, széttöretik – ez a megosztottság gyümölcse – gondolom én. A minőség a lényeg, nem a mennyiség.

    Jn 15:13: Greater love has no one than this, that (s)he lay down her/his life for her/his friends.

    Prédikátor könyve 4:9-12.
    Jobban boldogul kettő, mint egy; fáradozásuknak szép eredménye van, mert ha elesnek, az egyik ember felemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.

    Éppígy ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek, de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?

    Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent.

    A hármas fonál nem szakad el egykönnyen… (Jézus a 3. ebben a szövetségben)

    Szóval a jó kapcsolatok építéséhez idő és energia szükséges. Akkor fedezzük fel igazán, hogy milyen értékes egy ilyen kapcsolat, mikor próbára van téve. Egy író valahogy így fogalmaz: „ha szeretnéd, hogy a szíved együtt dobbanjon a másikéval, komoly mértékű lefaragás szükséges – le kell nyisszantani az önközpontúságot. Olyan ez, mint a buszon utazni; ha felszáll valaki más, akkor késznek kell lenned arra, hogy félrehúzódj és helyet adj neki és a csomagjainak, amiket hoz. Amikor így teszel, a tetteid azt juttatják kifejezésre, hogy fontos a másik személy. Azért lesz egy kapcsolat értékesebb, mert képes a túlélésre, és arra, hogy elviselje az átrendeződéseket.?

    Két pontba rendezhetnénk azt, hogy mit értékelhetünk legtöbbre egy ilyen személyben: 1) a bizonyosság, hogy nem fog meglépni, amikor minket támadás vagy nehézség ér; 2)
    annak a tudata, hogy a tökéletlenségünk és sebhelyeink nem változtatnak az ő elkötelezettségének mértékén.

    Ezért van az, hogy a szívek kapcsolata sokkal erősebb lehet, a vérségi kötelékeknél.

    A szeretet kockázatot jelent, de nagyon megéri.

    Minden sikertörténet mögött olyan embereket találhatunk, akik volt hogy egy pontban annyira elcsüggedtek, hogy fel akarták adni; akik elestek, és szükségük volt arra, hogy valaki felemelje őket – és akkor valaki közbelépett, kezét nyújtotta, felemelte őket, és segített nekik tovább menni. Az életnek a kapcsolatokra kell épülnie.

  37. permanencia says:

    A szabályzat szerint ez nem reklám felület .
    El tetszett tévedni, ez a nyáj nem az a nyáj :)

  38. ember says:

    Nem baj, ha más házába is benézel.

  39. permanencia says:

    Szoktam. Szabad elhatározásból. Ügynökök nélkül :)

  40. ember says:

    Meghívás nélkül? Azt másként mondják.

  41. permanencia says:

    A “kell” miféle meghívás?

  42. tükör says:

    Azért gyűltünk mi össze, hogy ne legyünk szerte széjjel.
    Bemásoljam én is a Bibliát és az Új és Ótestametumot ? :-)

    Adakozzunk… valaki járjon körbe a persellyel és a cél érdekében – az összegyűlt pínzből – , a webshopon keresztül vegyük meg az “etalont”. Fohászkodjunk érette :-)

  43. ember says:

    Lényegretörő. Kell káposzta? Kell bimbó?

  44. ember says:

    Rossz vagy tükör. Felettébb. Gyóntatószékre nem gondoltál? Netán villamos, vagy árnyék?

  45. permanencia says:

    Igaz lehet (a hatékonyság része! ), mert ha “csak” kérlek Benneteket, nem válaszoltok :)
    Most beavatkozás történik a szabad akaratomba, de a fentiekért olyat kaptok, ami nincs a webshopban!

  46. permanencia says:

    „ember?-nek:
    Nem vagyok hívő, a hitemet olyan Házban kovácsolták gyerekkoromban, aminek nem volt kapuja. Kikezdhetetlen.
    Sztem a hit, a meggyőződés akkor segít, melenget, éltet, ha belülről fakad. Mint a Nap. Önkéntelenül sugároz: parancs nélkül, kérés nélkül, meghívó nélkül „ad?.

    Akinek hite van, annak nincs szüksége kinyilvánításra, mert a puszta megjelenése vonzza az embereket, s beszél, tanít, ha kérik. Az a hit, amiről a fenti írás szól (nekem egyébként tetszett), az a megingathatatlan belső meggyőződés olyan erő, ami átitatja az ember egész lényét, átformálja életét, vérré válik, amely vér minden más vérnél jobban ellenáll a külvilág vírusainak, s mint ilyen,- mondhatjuk-e, hogy az enyém? Az ÉN legszemélyesebb, legszentebb magánügye? Az az Én, ami nem kérkedik kivagyiságával, hanem alázattal szolgál engem, hogy ne kárhozzak el visszavonhatatlanul? S ha az enyém, vérré vált részem, jogom van-e rákényszeríteni másokra:? így KELL cselekedned, gondolkodnod, érezned, ha jól akarod magad érezni a bőrödben?!? Nem hiszem.
    Inkább gondolom, hogy minden embert a saját hitével átitatott vére élteti, s ezért a hitkérdés minden ember legbenső, legszentebb magánügye: templomban, egy kis kápolnában, egy meghitt zugban, egy rozsdás keresztnél akár, vagy csak megtorpant magamban…Olyan Házban, ahol örökös tag mindenki, ahová nem kell meghívó, elég kopogtatni, ahová betérhetsz, s elmehetsz: senki sem kéri durván számon „miért ??
    A „kell? szó – nyelvtani értelmezése szerint- egyértelmű és erőteljesen kényszerítő, parancsoló/tiltó kifejezése az authoriteritásnak, rugalmatlan, választást nem engedő, sivár, szikár, szűk, rabságban sínylődő lélek visszhangja.
    Teljességgel alkalmatlan szubjektív vélemény kifejezésére.
    Amikor olyan írást olvasok, ami hemzseg a „kell? és szinonimái, vagy látens settenkedéseitől, vmi jeges fuvallat jár át, s azt kérdem titkon: vajon mitől fél szegény, hogy ennyire bizonygatnia kell hitét…mennyire egyedül lehet, ha egy ilyen triviális, sokszor frivol seit-környezetben akarja saját hitének spermáit beültetni…..
    s mennyivel könnyebb nekem, hogy iciri-piciri, pöttöm hitecskémet ápolgatom, dédelgetem, 7 lakat alatt őrzöm, s nincs az a „Judit?, akinek kedvéért kinyitnám.
    Csak így kerülhető el a Kékszakállú drámája…

  47. tükör says:

    Szerintem egy papnak “örömforrás” lenne több internetes társkereső nőt bevállalnia…mennyi üdvözlégyet és miatyánkot kioszthatna… :-)

  48. bagoly says:

    permanencia: ?brahám és Sára… igen, talán volt egy ilyen is. Nincs rá bizonyíték. Az nem bizonyíték, hogy valaki évszázadokkal később megírta. :)

    Nő49: a biblia idézetek közül kihagytad Préd. 9, 11-12 verseit. Pedig azok talán jobban illenek ide.

    yielina: nem értelek teljesen… mit is akartál írni?

    kicsi N?: az egyenrangú felek “dolgot” azért hoztam fel, mert egy kapcsolat alfája és omegája az egyetértés, összhang a legalapvetőbb dolgokban. Azokban, ami mindkét felet közvetlenül érinti. Ez pedig nem mindig van így. Valahol már leírtam ebben a blogban, hogy volt olyan esetem, amikor egy 36 éves nő közölte, hogy neki már van 2 gyereke, többet nem akar. Az már nem érdekelte, hogy én esetleg szeretnék-e. Neki nem kell több, kész, ennyi, téma lezárva. Oké, de akkor nálam is: nem őt keresem.
    Rövidebben, ás általánossá téve: ultimátumok helyett kompromisszum. Különben ultimátumok sorozata kezdődik, mindkét oldalon. A kapcsolat pedig véget ér, esetleg még azelőtt, hogy elkezdődött volna.

  49. bagoly says:

    permanencia: ezt nagyon szépen megfogalmaztad, tetszik :)
    1Kor 6,12: “Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá.”
    Szerintem érted :)
    Amúgy én sem vagyok hívő, mindössze van egy minimális biblia-ismeretem.

  50. permanencia says:

    Bagoly, Téged klónozni kellene!

    Az egyik legcsodálatosabb élmény egy nő számára látni, ahogy az apa szereti gyerekét!
    Nem gondoltam rólad, bocs’. Megleptél :)

  51. Nő49 says:

    Téma tovább: Kulcslyuknál kukucskáló kísértés kukucskál be a szobácskádba, húszféle hazugságot tálal vacsira, hogy miért kéne elhúznod a reteszeket, a bűnnek pedig már ajtót nyit az ember. = Kísértés, ami bűnt szül.

    Reakciónk egy-egy kísértésre tökéletesen ábrázolja szívünk állapotát, ily módon döntéseink újra és újra feltárják azt, ami a szívünkben van. – Milyen gyakran felsülünk.

    Bemocskol a mocsár mérge, hát milyen fertőben fürdünk?? Milyen olcsó utánzatokkal „tápláljuk? lényünket?? Milyen pótszereket alkalmazunk, melyek csonka emberi lényekké redukálnak bennünket?

    Kényszeres vágyak rabjai… Kísértésben az érzelmek ellenünk dolgoznak!!

    A vágyak változnak, az érzelmek könnyen kiugranak a helyükből, mint a hevített elektronok.!! Ha dönteni kell, érzésekben nem bízhatunk!! A sóvárgásban elvésznek az igazságok!

    Vajon magától miként döntene az ember?

    Ki fogja lehántani a hazug fedezékek vaskos rétegeit?? Mert jó kis okokat gyártunk szívünkben, hogy a biztonság érzetét keltsük, szinte bármit hajlamosak vagyunk „igazolni? magunknak! Közben halljuk a dumát is: „Ez nem lehet rossz! Hiszen olyan jó érzés!? Hát ezzel falaznának körbe minket: „Engedj a kísértésnek!!!?- a reklám szó szerint kimondja. Már nincs kecmec.

    A hazugság egy kártyavár… Egy könnyű fuvallat és már összeomlott. Jaa! Hogy még szélcsend van??? Várd csak a vihart(!?). (nee)

    Pedigpedig semmi új nincs abban, hogy nem nézünk szembe az igazsággal, hogy nem vállaljuk a felelőséget tetteinkért! – ez kábé egyidős fajunkkal. ?dám Évára kente, Éva, nos szerinte a kígyó hibája volt… Jaa! A kígyó jót röhög az egészen, mi meg tagadjuk a helyzet realitását…

    Ébredő!! Lehet, hogy nincs még 5 perc.

    Személyes bűneinkért személyes felelősség terhel!

    Persze a kígyó (sárkány) ma is kemény melót végez, hogy megetesse velünk kamuját. Sorozatok mélybebukó spirálja: ez a „bűnözés?.

    És te mit dédelgetsz magadban???

    Hazugok, csalók, hálátlanok, tolvajok, fösvények, kétszívűek, irigyek, falánkak, részegesek, becsvágyók, rágalmazók, büszkék, paráznák, elvakultak, álszentek, hamispróféták, haragosak, viszályszítók, mélabúsak, erőszakosok (gyilkosok), kerítők, csábítók, képmutatók, hízelgők, rossz tanácsadók, hamisítók, árulók…

    Kérditek még mi a bűn?

    Vigyáz, te szív! Könnyű a kétfelé sántikálás szindrómájába esni! Amit emberként akarunk, az erkölcsileg igazabbnak tűnik, de nem szabad kettős-gondolkozásban élni…

    Szóval a kísértés az érzelmek fellebbezése lenne, mert uralni akarják akaratunkat az igazsággal szemben. Bezony!

    Jöjjön a csattanó:

    A szeretetnek semmi köze az (ömlengő) érzésekhez! (a kiugráló kémiai részecskékhez, melyekből 6 x 1023 db van 1 molban.)

    Mert mi a szeretet? =) Milyen?

    A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindenben hisz, mindent remél, mindent eltűr.

    Volt ebben szó ömlengő érzésekről?

    Be kell ismernünk gyengeségeinket, és meg kell ragadnunk a gondviselés gyöngéd kezét. Aki megismeri és elismeri az igazságot, azt szabaddá teszi az!!

  52. permanencia says:

    Szerintem meg nem étetted meg tükör!
    Az álszentfazék nem én vagyok :)

  53. kicsi N? says:

    Tökéletesen értettem, hidd el, saját tapasztalatból, persze nem gyerekvállalás terén. Bár azért egy kicsit ott is. A blogra is emlékszem.
    Vannak olyan esetek is, amikor ultimátumok sorozata kezdődik, DE CSAK AZ EGYIK OLDALON. Aztán a kapcsolat véget ér, attól függetlenül, hogy hogyan kezdődött….

    Az élet pedig megy tovább… Az pedig rajtam múlik bosszankodom-e vagy sem…
    Az is igaz, mindenkinek a saját problémája a legnagyobb

  54. permanencia says:

    N?49-nek: ha lúd, hát hízlaljuk!
    Ember vagyok. Nem kell az abszolut igazság, semmi sem idegen tőlem, ami emberi.
    Nekem elég az amygdala igazsága, az érzelmeké, a kéz mosolyáé, a tekintet harmatáé: tán egyszer majd számot kell adnom róla, de addig melegít a pásztortűz, amit emberek raktak/óvtak, pohár vizet, falat kenyeret nyújt egy másik ember, s ha már az is elfogyott, betakarózok a zenével és magamrahúzom a csillagokat.

    Dörögj, dörmögj bármit, csak magadat húzod fel!

  55. bagoly says:

    permanencia: engem klónozni? Vannak, akiknek még így is sok vagyok :) Bár az nem túlzottan érdekel, nem igazán adok mások véleményére. Kivéve a saját “VIP” körömet. Ez olyan emberekből áll, akik régóta, és jól ismernek. A többit csak meghallgatom, de azt is csak akkor, ha normálisan mondja.

    Nő49 pedig WO módban van, így ignore :)

  56. bagoly says:

    Még annyit: én “alapjáraton” imádom a gyerekeket, ezért is hiányzik…

  57. Nő49 says:

    Tapasztalatok:

    II, Megfigyeltem, hogy 1-1 ember életében előfordul(hat) olyan valaki, akinek kényszerszerűen el kell mondani a „mindent?, muszáj neki az igazat mondani, és mindent ami jön. Vajon a legtöbb élethez van ilyen ember rendelve?

    III, bumeráng téma: párja a zokninak van, ma én hordom, másnap ki tudja??? Büdi lesz. Holnap a kerítésen túl zokni csere.

    IV, Egymás tagjai vagyunk: „Azért van itt, mert szükséged van rá, azonban neki is szüksége van rád! Vannak olyan ajándékaid, amelyek neki hiányoznak, és neki is vannak olyan ajándékai, amelyeknek te vagy híjával. Megtapasztaltál dolgokat, amiket ő nem, ő pedig átélt dolgokat, melyeket te nem ismersz.? Van kivételes lojalitás.

    V, A hűtlen: Meghitten gondolsz valakire, aki már távolról sem gondol rád olyan szeretetteljesen, hűséges vagy valakihez, aki már rég nem hűséges hozzád. Tényleg nem fáj az, amiről nem tudsz??

    VI, „esetleges és ízetlen nevetést nem hívok örömnek, néhány összefirkált papír elolvasását nem mondom bölcsességnek, s valamilyen véletlen boldogság egy csipetét a beteljesülés csúcsának nem tartom.

    VII, Magányos kommandós várja csapatát elitharcos-képzőbe kurzusra

    VIII, A körön belül nincs titkolózás. Lesz egy kör.

    IX, Romantikus hülyék: (pl. én), mert ugye egy érintés szavak nélkül is kifejez dolgokat, például: „Itt vagyok veled? Wá, ez milyen csöpögősen hangzik!

    Na de nem árt tudni, hogy ideje van az ölelésnek, és ideje van az öleléstől való tartózkodásnak is.

    X, Ki kivel kavar? Engem nem érdekel.

    XI, A romantikát nem lehet megőrizni megszokásokkal tehát úgy éltek egymás mellett, mint két idegen.

    XII, Létezik olyan, hogy Hamis Elkötelezettség érzése!!

    XIII, Ügyesen taktikázott! Megszállottság egyetlen ember iránt?? Aha Te bolond. Ez nem a szeszélyes ösztönök. Szenvedélyed hát veszted? Elméd szenved éjjen át.

    XIV, Mesterségesen lélegeztetni nem érdemes egy kapcsolatot. Mi haszna van egy döglött lovat ütlegelni??

    Summa Summarum Az ember pont annyira hűséges és őszinte a másikhoz, amennyire szereti a másikat. A szeretet soha nem uralkodik, és soha nem manipulál, hanem szolgál.

    További szép napot kivánok Mindenkinek:))

  58. bagoly says:

    Tamás: a vita csak azért szól a felső határ felé tartó nőkről, mert a késői gyerekvállalás lett a divat. Nekem személy szerint megfelelne a 20 éves nő is, csak ő igen nagy valószínűséggel azt mondaná, hogy a gyerekének keres apát, nem magának :) Pedig még a 40-et se értem el.

  59. tükör says:

    Ki rendelt apácát a webshopból ? :-) Már kezdtem rosszul érezni magam. A másik blogot lassan ki lehet egészíteni… marha ronda szó mellé, a marha hülyék-et is… :-)

  60. permanencia says:

    ezt nekem küldted?

  61. Erika says:

    Ez jó!

    A késői gyermekvállalás nem divat kérdése. ?ltalában a nő is szeretne még fiatalon, kötöttségek nélkül élni, szórakozni. Mi is szeretünk néha otthonról kimozdulni anélkül, hogy megkérnénk a nagymamát, hogy vigyázzon a kicsire. Ha már gyereked van, minden körülményesebb.

    Az csak egy dolog, hogy a testünk alkalmasabb huszonévesen a szülésre, de a másik, hogy mi is vágyunk vacsorázni járni a nélkül, hogy a gyerek után kéne rohanni….. Sétálni menni, anélkül, hogy egy apróság rángatja a kezedet, hogy nézük meg a kirakatot. ….Utazni, anélkül, hogy az legyen a legfőbb gondolatod, hogy a kakis pelust hol tudod gyorsan kicserélni.
    Szerintem felelőségteljes az a nő, aki huszonévesen szórakozik, majd harmincévesen szül.

    Az más kérdés, ha túl későn szül, felmerülhet a kérdés, hogy ki fogja felnevelni azt a gyereket….
    Mondjuk az majdnem biztos, ha most kiderülne, hogy 40 évesen terhes vagyok (ez lenne az év csodája) nem vetetném el a babát és nem gondolkoznék azon, hogy mikor ő húsz lesz én már hatvan leszek…

  62. tükör says:

    Permanencia, nem

  63. jutka says:

    Én is szeretnék még gyermeket!!!
    Többet adhat mindenben mint egy pasi tudhat valaha is!!
    Az élet csodája!!! AJ?NDÉK!!!

  64. yielina says:

    huh,

    Még az első hozzászólása N?49-nek, vettem, rendben van a KELL-ek ellenére. Úgy érezte le “kell” írnia. Rendben van. Van némi bibliai alapismeretem nekem is. A 2. hsz elég gáz. I.Kor.13-at meg szerintem nincs ember, aki tudja élni bibliai vonatkozás szerint. Még Te sem Nő49.

    A 3.hsz.. meg pf. no comment, nem is értem.

    Bagoly: csak azt akartam írni tegnap, hogy igazad van, kettőn áll mindig a vásár. Egyébként Neked van gyereked? Ritka tényleg, ha egy férfi gyerek párti. :) Valószínű 40-es lehetsz vagy több. :) A 30-asok anti gyerek pártiak. Sokuk még arra sem képes, hogy “férfi szerepet” betöltsék, és hogy ne a nőnek kelljen eltartania magát meg a pasiját. Azért ez elég gáz, nyilván nem akar gyereket, ha a fizetése max. az autójának a törlesztésére elég.

  65. tükör says:

    Yielina én betölthetném nálad a férfiszerepet?

  66. yielina says:

    Látatlanban nem nyilatkozhatok életem eme fontos döntéséről és Te se tedd. :) állítólag kínozlak, most vissza kell gondolnom, hogy miért is. Tényleg így van? olyan rosszul érzem most magam, hogy egy szadista vagyok.. és nem is tudok róla… :S

  67. bagoly says:

    yielina, olvasol is közben, vagy csak írsz? :) Pár hozzászólással ezelőtt írtam, hogy még 40 sem vagyok. Amúgy nincs gyerekem, ha lenne, nem biztos, hogy ennyire fontos lenne.
    Amúgy abszolút gyerekpárti vagyok. Van, hogy szülővel, pedagógussal is szembeszállok, ha gyerekről van szó. Szerencsére (vagy sajnos) sok gyerekkel találkozom. Csak ez mégsem az igazi… Nem teljesen gömbölyű így az élet.

  68. tükör says:

    hetném… és kérdőjel a végén.
    Na ez a kínzás :-) amit később tettél… nem írok többet…

  69. permanencia says:

    Isti: “…mert gyereket szeretnék, egészségeset….Persze saját gyerekre gondoltam, mert másét csak utána…”
    Ezt hogy is lehet megvalósítani?
    A második már jöhet a postástól? :D

  70. Kósza says:

    Sziasztok!
    Visszatérve az első íráshoz!
    Az ember úgy válogat ahogy a pénztárcája engedni, valaki már csak másodosztályú áruból válogat ez van, erre telik, az első osztályú árut csak nézegeti……tudja hogy ennyi pénz nincs a bankártyáján:-)
    Aztán jön a meglepetés, a másodosztályú áru elkezdi bizonygatni hogy őt megilleti ugyanaz az elbánás mint az első osztályt……hisz ezek csak apró különbségek (nem 25 csak 36, van egy vagy két gyerek is)…….elbánás alatt bankkártyát értenek. Addig kedves voltál, szép leveleket írtál….de mihelyt kiderül hogy nem az a foglalkozásod amit ? elképzel, már a következő levélre válasz se érkezik.Ugyan nem tudja mennyi pénzed van, de már ítél is…..nem vagy bankár, milliomos vállalkozó, nem egy BMW előtt feszítesz.Nem vagy érdekes……
    A pénz fontos, ezt nem vitatom…….de ebben a viszonylatban megint csak igaz “feleséget webshopból” kijelentés.Az a baj hogy sok áru rosszul van felcímkézve, és a fizetésnél kiderül hogy hoppá, rajta maradt a régi 10 évvel ezelőtti cetli amikor még többet ért mint a most elsőosztályú áru!!!
    Akkor mit csinál az ember? Kedvet kap az első osztályú árura mondván, ez se lehet drágább……..
    És itt jön a meglepetés, kiderül hogy nincs is első osztályú árú…….azok mind egyedi és osztályon felüli darabok……….viszont kérdem én, akkor hogy kerülnek a WEB shopba? Talán túl drágának találtattak máshol, vagy mégiscsak kifutó darabok?
    A kedvencem az áruról feltöltött képek……amit úgy is fogalmazhatnák mint az óriásplakátokon megjelenik.
    A kép csak illusztráció, a termék nem egyezik a reklámon látottakkal…..ez a legrosszabb.
    Az ember azt hiszi valami széphez, jóhoz jut, aztán kiderül……….készlet kiárusítás van, a leporolt darabokat is el kell adni.
    Ennyi erővel én is felrakhatnék 10 évvel ezelőtti képeket, és akkor legalább kölcsönös lenne a meglepetés:-) Továbbá a bankkártyám 6 évvel ezelőtti, állását venném figyelembe vásárlásnál:-) És hogy teljes legyen a kép,kiállok valahová lefotóztatom magam egy fehér BMW X6 előtt, és amikor megjelenek egy fehér Opellel, akkor közlöm bocsi pont most lopták el, most csak ez állt garázsban, leporoltam…..
    Lehet kritizálni, de ez saját tapasztalat!

  71. kicsi N? says:

    Kósza! ?rásod nagyon tetszett, ismét jót somolyogtam. Szerintem ne csinálj csali adatlapot, mert akkor csökkented az esélyét annak, hogy az olyan nők akikről írtál egy valóban jómódú barommal jöjjenek össze, és akkor sohasem fogják megtudni, az intelligencia pénzért nem beszerezhető. A tapasztalati úton megszerzett tudás a legbiztosabb… Majd tanulnak hibáikból:-)

    Biblia vonatkozásában: Én sem vagyok hívő, de igyekszem megfelelni a 10 parancsolatnak, hiszek/szeretnék hinni az olyan értékekben, mint tisztelet, becsület, szeretet, jóság, stb., stb. Sajnos az élet próbálja bebizonyítani nekem, hogy fölöslegesen teszem, de elsiklok felette…

    Néhány szösszenet gyerkőc kérdésben:
    Erika “Ez Jó” kezdetű hozzászólásával egyetértek és még annyival egészíteném ki, hogy belejátszhat a késői gyerekvállalásba a saját biztos alap megteremtése (nem a budai villára gondoltam), de keveseknek adatik meg például, hogy háztartásbeliként tengesse mindennapjait esetleg azután is, hogy a gyermek kirepült, és feltételezem, hogy nem utcaseprőként szeretne majdan dolgozni. Bár, mint tudjuk, jól áll nekünk a seprű, az a boszorkányos..:-) és akkor még ott van aki esetleg özvegyen marad…
    Tipikus: férfiaknak más gyereke nem kell, csak a saját. A dolog durvasága pedig az, hogy a kapcsolatok zöme a saját gyerek miatt megy tönkre, mert a férfi nehezen viseli, hogy második helyen van, vagy csak holt versenyben az első. A nők meg ezt nem veszik észre. Ördögi kör amiből nehéz kiszállni. Én azt vallom, a gyereknek nem az az apja és anyja, aki “összehozza”, hanem aki szeretetben felneveli. A gyerek egy érzékeny kis szerzemény észreveszi – főleg minél kisebb – ki hogyan viszonyul hozzá. Ha az otthonról hozott apakép/anyakép nem igazán kellemes élményekkel párosul, akkor tud különbséget tenni jó és rossz között. Nem véletlen, hogy a volt sógornőm jobb viszonyban van a nevelt lányával – aki sajnos tudta, milyen alkoholista anyával élni -, mint a sajátjával.
    + nem minden gyerekes egyedülálló teszi ki a stop jelzést újabb gyerekkel szemben…

    Lehet megkövezni mindezekért…

    Ui: Ha a klón 42/46 verzió a webshopba kerül feltétlenül szóljatok, megrendelném:-)

  72. Erika says:

    Kedves Kósza, hogyan definiálod az első, másod, esetleg a harmadosztályú áru fogalmát?…. Csak azért, hogy el tudjam dönteni melyikbe tartozom! :-)

  73. zsuzsa55 says:

    Igaz, néhány napja nem jártam ezen az oldalon,de elovastam, érdekes. Hát vannak vélemények, de ez mindenkinek szíve-joga.
    Tükörnek üzenem: Nem bosszankodom, van amikor kifejezetten jól szörakozom egyes pasik elképzelésein, de YIELIN?nak igaza van, a pasik többsége fél a kötöttségektől a problémáktól, egyszerűen kilépnek az induló kapcsolatból. Persze biztos vannak kivételek is. Jön a nagy szöveg arról, hogy nem bejárónőt keresek,meg hogy laza, kötetlen, elkötelezettség nélküli kapcsolatra vágyik,nem összebútorozásra, aztán ha netán egyezik az elképzelés, akkor jön a meghátrálás, a laza kapcsolat egyszercsak nincs is. Azért, mert tenni egyik fél sem igazán akar érte.
    A gyerekek pedig egy külön téma. Ha csak egyiknek van, az se jó, ha mindkettőnek, az se, ha kicsik az sem, ha már felnőttek, az sem igazán. Hova fér be netán majd a közös?

  74. yielina says:

    sziasztok!

    Kósza,
    Engem is érdekel, mi az első osztályú áru? Csak, hogy tudjam, bár korban már sajnos nem tudok visszamenni, de lehet nem csak a kortól függ az áru minősége.

    Anyagi javak ez nehéz kérdés.. Én azt hittem, hogy ez engem nem érdekel, de olyan szinten érdekel, hogy legalább annyija legyen, mint nekem és az sem baj, ha több van, de egy mai nőnek (szerintem) nem vágya, hogy eltartsák, én sosem érezném magam biztonságban, ha a pasitól függnék anyagilag.. az “rendben’” van, ha néha elmennek vacsizni vagy valami, de én nem vágytam soha gazdag pasikra. Fiatalabb koromban is mindig “eltaszítottam” magamtól őket, mert azt hitték, hogy a pénzükkel a szerelmet is megvásárolhatják.

    Inkább a belső értéke legyen rendben, de sajnos ilyet találni… a mai defektes kis világban, ahol élünk, meg ahol mi is azok vagyunk.. nehéz…

    Viszont, amit nem szeretnék, és szerintem, akinek van egy kis önbecsülése az sem, eltartani egy pasit. Szerintem sokan ettől félnek.. mert ilyennel nem érezhetik magukat biztonságban és a nőnek ez kell. :) Én sosem kérdeztem meg a pasiktól, akikkel megismerkedtem, hogy hogy állnak anyagilag, úgy is kiderült.. viszont, akik úgy kezdték, hogy hát most épp munkát keresnek, gyakorlatilag már évek óta, de előtte is, amikor dolgoztak egy kis hivatalnok segédként, minimál bérért.. mmm. azzal igazán mit tudsz tervezni? Ismét a nőnek kell eltartania, a kis minimál bére talán a rezsire elég, vagy fűtés számlára.. és akkor megint ott vagy, hogy a nő tartsa el. Én nem mondtam magam sosem anyagiasnak, de ez fontos, hogy legalább annyija legyen, szerintem ez nem megvetendő.. de az is lehet, igen. :)

  75. permanencia says:

    A gyerekeket megkérdezte már valaki, hogy ők (mint kiszolgáltatottak) mit szeretnének?
    Mert csak úgy, zsák krumpli módjára…

  76. Kósza says:

    Sziasztok!

    Nemes Tamásnak egyenlőre kezdem én is úgy érezni “döglött az egész társkereső dolog,ahogy van”!
    Nem találkozik a kereslet és a kínálat, akit én keresek az nem engem keres, aki meg engem keres, őket meg én nem szeretném.
    Kicsi nő-nek Kézcsókom! Nem csinálok másmilyen adatlapot, mert nem stílusom a másik félrevezetése…..
    viszont most hogy ezt leírtam, rájöttem hogy ezt azért veszem zokon- már a félrevezetést-, mert bizony a másiktól is ezt várom el.Teljesen feleslegesen……tisztelet a kivételnek.
    Erikának és Yielinának is kézcsókom:
    Az árukészlet öndefiniálja magát:-) (De szép szó) Egy-két levélből kiderül, én természetesen igazat adok, mert az áru értéke addig nem változik amíg az eladó nem változtat rajta.
    Egyébként harmadosztályú áruról nem beszéltem:-)
    Példa: Első osztályúnak tűnő áru, kitűnő képpel, szép mosollyal! Adatlapján ennek megfelelő elvárások.
    Ez korrekt, aztán a tartalomjegyzék tanulmányozása közben kiderül:
    1. Az a kép amire ugrik az ember 8 évvel és 15kg ezelőtt volt, -nem baj változik az ember fia-lánya.A mosolya most is tetszik.
    2.Az első képen még egy aranyos kisgyerek volt, ma már tizenéves kamasz, -nem baj nekem is van gyerekem.
    3.És itt jön a baj!! ? a 8 évvel ezelőtti önmagához keres társat…………amikor még bálkirálynő volt .(na ezt csak képletesen értettem). Most kell ez nekem?
    Erre a számomra egyébként nem tetsző reklám jut eszembe:Mert hülye azért nem vagyok!

    Első osztály:Aki tisztában van önmagával és ennek megfelelően keres párt!
    Másod osztály: A fent említett esett, nincs tisztába az adott lehetőségeivel, és hamis információk közlésével többet szeretne kapni!
    Harmad osztály: Ezt inkább nem fogalmaznám meg….

    Mindenkinek minden jót!:-)

  77. Kósza says:

    UI: Az osztály megfogalmazását azért írtam, mert szerettétek volna tudni, ki hová tartozik:-) Számomra!

    Ennek tükrében a első levelemben megírt áruminősítés nem helyes, azzal inkább szemléltetni akartam a különbségeket:-)

  78. permanencia says:

    A fenti MEÓzás a mindenkori értékbecslő szemüvege dioptria mértékének függvényében értendő ?!

    üdv. kószának :)

  79. Nő49 says:

    Hűség és kapcsolat jövöje:))

    Miről tudja az ember azonosítani a szerelem érzését, megkülönböztetni a felszínesebb vonzalomtól?

    Három lényeges dolog merül fel ezt illetően: akkor szerelmes,
    1. ha úgy érzi, a másikkal akarja leélni az egész életét;
    2. ha úgy érzi, más valakivel soha nem akar ilyen jellegű kapcsolatba kerülni;
    3. ha úgy érzi, képes a másik embert annak egész személyiségével – hibáival! – együtt szeretni és egész életére “bevállalni”. Ezt az érzést nem egy vallási dogma vagy külső törvény kényszere írja elő a szerelmesnek, hanem a szívéből, szabadon tör elő. (ha ezek nincsenek,mi a francot keressel mellette?- kérdezhetné valaki).

    Lehet-e hinni ennek az érzésnek, a tartalmának? Létezhet-e ilyen maradandó és kizárólagos kapcsolat az emberi élet több évtizedes realitásában? Romantikus illúzió-e ez, vagy szilárd valóságot tükröz, amelyre építkezni lehet? S ha igen, hogyan?

    Egységesen bizonyságot tehetünk amellett, hogy a szexuális kapcsolat során a résztvevők személyisége maradandóan egybeforr, “egymáséi lesznek”. (ez tudományos alapokon is igaz pont) Ezért nevezhető ez “megismerésnek”, mivel a két ember leplezetlenül feltárulkozik ennek során egymás előtt. Ez abban is megnyilvánul egészen konkrétan, hogy testük mindenki más elől eltitkolt részeit is korlátlanul feltárják, viselkedésük is olyan, érzelmileg, lelkileg, amilyeneknek sohasem látni őket egyébként.

    A két személy eggyé válik, és nem lehet őket súlyos károkozás nélkül kettéválasztani. (ennek kéne lennie az igazi kapcsolatnak… egy szövetségnek!) – (és szerintem igenis vannak hiábavaló kapcsolatok) na de vissza témához:

    Ilyenkor nemcsak testi, hanem lelki és szellemi feltárulkozás, megismerés is történik, sokkal mélyebb rétegekig, mint ahogyan az, mondjuk, egy beszélgetés vagy egy közös program során történik. (ja!! Hogy a másiknak fel sem tűnt, upszi, hát az ciki, mit is keresel akkor ott?)

    E folyamat során a két személyiség összeolvad, és többé csak azon az áron választható el, hogy mindkét fél önmagából veszít el – a magyar nyelv jól kifejezi ezt a “szakítás” szóval –, a másikat pedig “ellopja”. (lásd: sok-sok kapcsim volt -> tudathasadásos trófeagyűjtők, és összezavarodottak kusza személyiségjegyekkel. Szellemi, lelki és testi halálhoz egyaránt vezet az ilyen fajta életmód, o, a szexuális bűn (hűtlenség..) az egyetlen, mely az ember mindhárom „összetevőjét? károsítja.)

    Hóseás próféta szerint “a paráznaság elpusztítja a szívet”. A szív (Lev), a szellem az ember középpontját jelentik a héber nyelvben, legmélyebb énjét, igazi önmagát. Az kinyilatkoztatás mélyebbnek látja a problémát, mint a legtöbb ember: az igazi én veszik el ilyenkor, “középpont nélküli” személyiségek keletkeznek. (húha, szóval az idegösszeroppanás, mi is valójában? Pölö. Ergo a szexuális hűtlenség egy fajta gyilkosság (és öngyilkosság), ezért anno halállal büntették a házasságtőröket, szerencse, hogy a Mózesi törvényt már nem kell betartani(a halálbüntetést) :D

    (Nahát) Az ilyen kapcsolat két ember között túlmegy a nemi szerepeken, mivel – akár akarják, akár nem – a teljes ember vesz részt benne.

    (Ezért a megismerés és a személyiségek egyesülése akkor tekinthető korrektnek és pozitív hatásúnak, ha előtte a két fél ugyanilyen mélységű tanújelét adja annak, hogy szövetségre lép a másikkal, nemcsak testi szinten, hanem mint két teljes ember, az élet minden területére vonatkozóan (így az öregedéssel a szexualitás megszűnése után is éppoly lényegi és tartalmas marad a kapcsolat). Ez az elkötelezettség jogosítja fel őket arra, hogy egymást a szexuális egyesülésben birtokba vegyék.)

    A személyiségek egyesülése akkor is megtörténik, ha a cél mindkét fél részéről csak a testi kielégülés keresése, paráznaság, vagy akár prostitúció. Szóval “együtt hálásnak” is nevezik, de a fent leírt probléma, az egyesülést követő szétszakadás szellemi, lelki sérülése ilyenkor is bekövetkezik, ha érzelmileg nem is olyan erőteljesen, de éppoly valóságosan. (hosszú távon szépen elemezhető, látható kiégés).

    A szövetségesek le kéne tenniük az életüket egymásért: meghalnak önmaguk számára, és a másiknak élnek. Ergo: mindkét fél teljes lényét átadja a másiknak (és így a másikban, de már csak a másikban visszakapja önmagát, mondhatni, “egyet fizet, kettőt kap”), mindketten a másikért, a másikban élnek már, nem önmagukért.

    Oké, nem erre vágynak a nagy szerelmesek is?

    Szeretet az, amikor valaki az életét adja a másikért. Ez nemcsak a “hősi halálra” vonatkozik, hanem a to be jó társ legalapvetőbb hétköznapi életelve, a boldogság titka.

    (Valójában ez nem lehetséges, ha külső kényszerként – csakhogy nem kell, hogy az legyen, hanem szívügy, szabadon meghozott felnőtt döntés.)

  80. ember says:

    Szerelem és szeretet nem keverendő. A pusztán szexuális vágy és a mély alapokon nyugvó,
    meghitt testiség szintén nem.

  81. Kósza says:

    Permanencia az a helyzet hogy a különféle hatások és ismeretlenségi mutatók, a napszakok változásának megfelelően különböző fényben tüntetik fel, azt aki a dioptria mértékétől függően szeretné változtatni az aktuális értékbecslés eredményét:-))))))

    Kielégítő válasz?:-)

  82. permanencia says:

    Talán igen. Nem feltételezek ilyen szintű rosszindulatot senkiről.

  83. permanencia says:

    N?49-nek:
    Na, jó! Próbálkozhatunk a lelkek megmentésével, de fölösleges, mert már megtörtént, s mi legföljebb csak piti epigonok lehetünk, az meg…
    Jól megvagyok a saját x-szerűségemben, Te azonban sokat veszíthesz.

    „ Miről tudja az ember azonosítani a szerelem érzését, megkülönböztetni a felszínesebb vonzalomtól?
    “1. ha úgy érzi, a másikkal akarja leélni az egész életét;?

    >Szerintem a jó mágnes akkor is erős, amikor nem szexel.

    „2. ha úgy érzi, más valakivel soha nem akar ilyen jellegű kapcsolatba kerülni;?… „A két személy eggyé válik, és nem lehet őket súlyos károkozás nélkül kettéválasztani. (ennek kéne lennie az igazi kapcsolatnak.?

    > Sziámi ikrek közös szívvel? Ha én nem élhetek, halj meg Te is? Ez aztán az önzetlenség, szeretet !!!
    A szimbiózis belső kényszer. Alkalmatlanság az önálló életre. Annak felismerése, hogy csak alkatrész vagy.

    “ 3. ha úgy érzi, képes a másik embert annak egész személyiségével – hibáival! – együtt szeretni és egész életére “bevállalni?. …

    >Üsse kavics, egyedül nem megy, együtt könnyebb.
    Életfogytig tartó vitamin, be a koporsóba, utánam a szemfödél ?

    ? mindketten a másikért, a másikban élnek már, nem önmagukért.?

    > Igen. Ez a Lipót. Az öngyilkosság melegágya. Rómeó és Júlia. Élni nem akartak, csak együtt lenni.
    Akkor már miért nem Salamon és Shába?

    „Szeretet az, amikor valaki az életét adja a másikért….?

    > Nagyon-nagyon hiányosak az ismereteim, de Jézus soha nem mondott ekkora baromságot!
    Azt mondta, ha vki éhes, tanítsd meg halászni. De azt nem, hogy halj éhen helyette, miatta!

    Tudod, az a gyanúm, Te még nem voltál szerelmes :)
    Szerelem az, amikor a tudat beszűkül, s fókuszának egyetlen célja az öntudatlan egybeolvadás. Kóma. Baj akkor lehet, amikor a szinapszisok rendezik a sorokat és felébredsz….jjajjj! Jöhet a következő !!!

    A szeretet-szerelem az, amikor csodálom, értékesnek tartom, elfogadom, vágyom, segítgetem, szeretem a másik életét anélkül, hogy csorbulna a sajátom. Miközben a hormonok teszik a maguk dolgát, kettőnk örömére.
    Azt gondolom, ilyen lehet a boldogság.
    Persze ez csak az én bűnös, vétkes lényem véleménye, nem jár érte glória, sem a Parnasszus.

    Talán elolvasod, nem csak írogatsz…

  84. bagoly says:

    permanencia: úgysem fogja elolvasni, vagy ha igen, nem fog reagálni rá. Amúgy nem értem ezt az egész hittérítősdit: aki “elcsábítható”, az utána, később is az lehet, hiszen a korábbi hitét/meggyőződését is feladta egy másikért. Akinek pedig valóban erős hite/meggyőződése van, azt nem lehet “elcsábítani”. Kicsit Don Quijote-történet ez így, de sebaj, ők azért jól elvannak :)

  85. permanencia says:

    Jut eszembe, szia bagoly, kérés megy :)

  86. bagoly says:

    mindig meglepsz valamivel… brekk :)

  87. permanencia says:

    Nemes Tamás, Te provokálsz?

    “Amikor a szépség különválik a haszonszerűtől,
    megszűnik az önzés,
    a birtoklás ténye szükségtelenné teszi a birtoklási vágyat, s
    a tudás fénye diadalmaskodik a tudatlanság homálya fölött,
    – akkor születik az öröm. “/ Buddha/

    Egyébként egyetértek :)

  88. jutka says:

    A szerelem az amikor már a az emléked sem él a másikban( mert ….) TE még mindig az életed
    adnád érte. EZ most csak még 5 éve , de tíz, húsz év múlva sem változhat meg. Szeretni
    CSAK egyszer lehet tiszta szívből.

  89. permanencia says:

    Ez is igaz lehet :)
    A Romantikot sokkal többen megélik, mint Berliózt :)

  90. permanencia says:

    Admin!
    Lehetne a megszólítottak nevét is kiemelni?
    Sokat segítene az átláthatóságon.
    Egyébként mitől függ, h vki kék, vagy fekete? :)

  91. Nő49 says:

    Belegondoltam, és arra az érdekes következtetésre jutottam, hogy a drága emberkék nagy része promiszkuitásban (partnerváltogatásban), esetleg lassabb lefolyású promiszkuitásban él. ?íj

    A Csaló mindenkit (fel)kutat, lehazudja a csillagokat, relatíve rövid távú előnyöket, kellemes időtöltést kínál, plusz a nagyon apróbetűs rész, ami hosszú távú katasztrófaként jellemezhető, de „említésre méltatlan? mellékhatás. Hát, ha azt nézed, olyan rombolás nem gyakran van, ami egyik napról a másikra menne végbe.

    Továbbá, a legtöbb fiatal (let say till the age of 27, de ez emberfüggő) korai kapcsolataiban túlsúlyban van a fantázia, kevesebb bennük a valóság. Viszont, kortól függetlenül, ma rengeteg kapcsolat az érdekek és szükségek kielégítésének céljait szolgálja. Ez ott lehet a saját életedben is anélkül, hogy észrevennéd. Tegyél fel magadnak kérdéseket.

    Szívünk tele van titkos kamrákkal. Lehet, hogy téged csak szimplán nem érdekel?

    Lehet élménykultusznak élni, de nem árt tudatában lenni annak, hogy a tegnapi babérkoszorú már csak a holnapi krumplifőzelékbe lesz jó. Ma van a tegnap holnapja. Lesz egy olyan „ma?, amikor az élménykultusz már csak széttört tükörnek tekinthető.

    Szóval nekem nincs hirdetésem, hogy „társam keresem – szeszélyes, elvont művészlelkek és hülyék előnyben? – így semmi értelme.

    A szív önállóan is egy villogó neon reklám. (Heart shines like a neonsign)!

    Félre ne értsétek. Hiszem, hogy szenvedély nélkül kevés értékes dolgot lehet elérni az életben. Engem olyan szenvedély fűt, ami megelevenít. Nem bemerevít. Nekem az elátkozott tengerek mélyén rekedt gyöngyök kellenek!!! Ez jellemzi az életemet.

    Meghatározó személyekkel szeretnék kapcsolatot tartani. Szellemi szinten utálom a diszharmóniát! Mit keressek olyan valakik mellett, akikkel csak semmit-mondunk egymásnak?

    Nyugi.

    Jön a vihar.:))

  92. Kósza says:

    Nemes Tamásnak, na ma különösen megint döglött egyet a netes párkeresés.Nem is kicsit:-)
    Én negyven aki megjelent kicsit fiatalabb, de mégis úgy éreztem 10 év a korkülönbség -na vajon kinek a javára…Asszem maradok a jól bevált korosztálynál hozzám képest mínusz 5-10 év.
    Gondoltam velem van a baj és miért akarnék 10 évvel fiatalabb hölgyet, nem velem van a baj……..illetve velem is van baj de nem ez:-)

  93. bagoly says:

    permanencia: talán lehet….
    aki a weboldal mezőt is kitöltötte itt az adatoknál, annak feketével jelenik meg a neve, aki nem adott meg weboldalt, annak kékkel.
    (bocs admin, de megelőztelek :))

  94. bagoly says:

    Nemes Tamás: az ateistákat kihagytad :)
    amúgy pedig: Hogyan hangzik az, amikor csak az egyik kéz tapsol? (koan)

  95. zsuzsa55 says:

    Sziasztok!
    Annyi minden elhangzott már az érzelmekről….A szerelem nem feltétlenül fizikai és nem is ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami van, ami lesz, és ami még nem történt meg.
    Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett enberek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van. Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, henem hogy tudjunk táncolni az esőben is.

  96. permanencia says:

    N?49-nek

    “…a drága emberkék nagy része promiszkuitásban (partnerváltogatásban), …él” .

    A férffi vágya a megtermékenyítésre: biológiai szükséglet.
    Hogy megteszi-e: emocionális szükséglet.
    Mi bajod ezzel?

    “Engem olyan szenvedély fűt, ami megelevenít. Nem bemerevít. Nekem az elátkozott tengerek mélyén rekedt gyöngyök kellenek!!! ”

    Minden szenvedély turbósít és bemerevít, egy adott irányba. Téged pl. a gyöngyök felé. Kivánom, találd meg őket :)
    Előbb azonban le kellene szállnod a magasból, s átvergődni az emberi lépteken, hogy alábukhass a mélybe.

    “Szellemi szinten utálom a diszharmóniát! Mit keressek olyan valakik mellett, akikkel csak semmit-mondunk egymásnak?”

    Diszharmónia sem terem magától.
    Lehet, hogy ők mondják, de Te nem figyelsz, ezért nem érted.

    “Szóval nekem nincs hirdetésem, hogy „társam keresem – szeszélyes, elvont művészlelkek és hülyék előnyben? – így semmi értelme.”

    A művész is ember: ugyanazt éli meg, mint bárki más. Csupán könnyebben fejezi ki magát a saját nyelvezetén :)

  97. permanencia says:

    bocs’, emberi léptékeket akartam írni, csak hát… :))

  98. permanencia says:

    Bagoly, ezt hogy csináltad Tamással?

  99. bagoly says:

    permanencia: nálad is megcsináltam, nézd csak meg :)

  100. kicsi N? says:

    Kósza: A kézcsókot köszönettel elfogadom, már rég volt benne részem :-)) főleg a korosztályomból…
    Én kicsit idősebb vagyok, mint te, nekem is az a gondom, hogy akik megkeresnek, majd 10 évvel idősebbek kinézetre a saját korukhoz képest, de a legrosszabb az, hogy gondolkodásmódban is, nemhogy a kinézetemhez viszonyítva. De az eddigi legédesebb az volt amikor egy úr, hangja alapján 50-re saccoltam volna, telefonon keresett meg, mert interneten nincs lehetősége, csak annyit mondott el vagy 3x, hogy 43 éves, illetve hogy hol lakik, majd közölte találkozzunk ő szívesen eljön hozzám. Hát azért ennyire nem vagyok gyors és laza:-))
    Szóval kereslet és kínálat egyensúlyi pontja nem biztos, hogy a neten van, de ezen bosszankodni nem érdemes… Az életben azért nem futsz ennyit vakvágányra, mert meg sem közelíted azt a vágányt…

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: