Netes szerelem egyenlete

Felhigult a netes társkeresés: rengeteg a versenytárs, a kamu és idióta adatlapok tömege, a mennyiség miatt nőnek mindkét oldalon az igények és az egyre növekvő negatív megítélés miatt, ha valaki biztos sikert szeretne elérni, akkor végig kell gondolnia a lent ismertetett egyenletet. Nem a mennyiséget próbálom a minőség elé helyezni s bebizonyítani, hogy a géppuskaszerűen szétszórt üzenetekkel lehet igazi esélyünk, hanem véve egy átlagos személyt (átlagos adatlappal és szöveggel/képpel) vajh mennyi munkával van – szerencse nélkül – matematikai lehetősége rálelnie az igazira. S nem lövöm le a poént, ha elárulom: igen kicsi. S ezzel még véletlenül sem a kedvet szeretném elvenni ettől az ismerkedési módtól, csak felhívni a figyelmet arra, hogy nem szabad leállni az első kudarcok után, hanem folytatni kitartóan – mint az élet egyéb más dolgaiban itt sincs igazi siker kemény munka nélkül!

Az igazi megtalálásának levezetése a valószínűségszámítás matematikai szabályainak abszolút figyelmen kívül hagyásával:

Induljunk ki 100 szétküldött levélből
Ha már a felüknek tetszik a szöveg (s most elég optimista voltam), akkor rá is néznek az adatlapunkra.
Marad: 50

Megszemlélik a fényképünket, elolvassák a bemutatkozásunkat, s (továbbra is átlagos személyt, szöveget, fotókat alapul véve és optimistán gondolva) harmaduknak leszünk szimpatikusak, tehát 15-en válaszolnak. (A maradék 5-öt vehetjük a kamuregek és alvó regeknek!)
Marad: 15

E 15 levélre válaszolunk, amely ismét egy újabb nagy szűrő, ennek stilusa, továbbgombolyíthatósága, a benne lévő kérdések és válaszok ismét leszelektálják a felét. Marad: 8

A további levelezgetés során – mivel potenciális ellenfeleinkről sem feledkezhetünk el – ismét megcsappan a kitartó levelezők száma, hiszen megismerkednek másokkal. De akár elkövethetünk hibát mi is, ami ellenszenvessé tesz. Sőt, akár kiakadhat egyéb más userek hülyeségein és törli magát. Ismét -25%
Marad: 6

Eljön végre a telefonos beszélgetés ideje, telcsiszám csere. Itt is – megijedve a komolyabb lépéstől és annak következményeitől – egyhatoduk távozik.
Marad: 5

A randin megjelenők közül ellenszenves, csúnya, hülye, beképzelt, lelkibeteg avagy számukra mi ugyanezek – 60%, tehát távozik 3.
Marad: 2

E kettő közül menet közben előbb vagy utóbb az egyik elbukik, mert nem érezzük meg (avagy fordítva) a nagy szerelmet, nem jön a nagy érzés vagy csak menet közben derül ki róla, hogy valahogy mégsem hozza elvárásainkat. Mínusz 1.
Marad 1

Mert csak egy maradhat: az igazi.

Category: Irások
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
5 Responses
  1. Baba üzenete:

    Nem rossz az egyenlet levezetése, de….
    Érdekes helyzet az, mikor az elküldött 50 levél címzettje között az élet fura játéka révén barátnők akadnak. Még nem is simerem a pasit és máris leírom, mivel lebukik, hogy sablon levelet kaptam. Talán inkább az 50 helyett csak 5 levelet írjon a szegény férfi ember, de ne ugyanazt mindenkinek. Talán az 5-ből is marad 1, akivel találkozhat és mégsem olyan rossz az arány mint 100 az 1-hez.

  2. Somebody üzenete:

    That’s pure bullshit.
    Én anno statisztikát vezettem a netes társkeresős ismerkedéseimről. Próbáltam sablon levéllel, próbáltam mindenkinek mást írni, egyik módszer sem volt hatékonyabb.
    Viszont összesen kb. 300 lánynak írtam, amiből nagy részük ugyan visszaírt elsőre, de utána nagyon hamar le is morzsolódtak. Az 300 lányból csak kb. 20 volt, akivel telefonon is beszéltem, abból 10 hajlandó volt találkozni is és… aazem 3 volt, aki a M?SODIK randi után tűnt csak el… Szóval túlságosan is optimista ez a számítás.
    Ha (jelen számítást alapul véve) 1% lenne az esélye, hogy az ember megtalálja az igazit a neten, akkor már rég házasember lennék XD

  3. Tomi üzenete:

    Ez tényleg bullshit… ha 200 lánynak írok akkor 2 igazi van? :D

  4. Somebody, elkerülte a figyelmedet, hogy “átlagos” emberről ír a blogger. Namost aki statisztikát vezet a társkeresés hatékonyságáról, és kielemzi a hatékonyságot, az hol átlagos???

    Annak idején én is rekord mennyiségű levelet írtam. Volt olyan nap, amikor kb 700 adatlapot néztem végig, előfordult olyan is, hogy napi 50 levelet küldtem ki. A válaszolási arányom iszonyatosan alacsony volt. Azaz nagyon kevesen válaszoltak. Az okokat nem tudom, mivel nem írták meg. A bemutatkozásomnak több kulcsfontosságú pontja volt:
    1. kétszer elváltam (illetve kezdetben még csak külön éltünk, a válás csak később sikerült)
    2. kb 10-15 évvel fiatalabb párt keresek
    3. még legalább 2-3 gyereket szeretnék
    4. házadosni akarok, nem vadházasságot

    A Sors összehozott egy nálam 9 évvel fiatalabb 2 gyermekes anyukával… 2006 augusztus 18-án találkoztunk először személyesen. Egy hét múlva eljött hozám Pécsre, és megkértem a kezét. A következő hétvégén 2 éves hűségnyilatkozattal vettem egy pár mobiltelefont (most telt le szeptemberben). Én Pécsen éltem, ő Szolnokon. 2006 decemberben költözött hozzám, és 2007 augusztus 18-án összeházasodtunk. Mostanra elmúltunk 1 éves házasok, és iszonyatos mennyiségű támadást viseltünk el az elmúlt két évben. Az életünk néha pokoli nehéz, de még bírjuk. És talán a rosszakarók is feladják hamarosan. De azt sem bánom, ha elpatkolnak…

    Ja, és közös gyermekünk egyenlőre még nincs. :)))

  5. Nemes Tamás üzenete:

    Ennyi idő távlatából hogyan reagáljak?Érdekes játék.Az itt leírtakat mennyiben változtatta meg az idő?A régi levélírók közül valaki időnként figyeli ezt az oldalt?Azt a rengeteg levelet,amit azóta írtak,az elején szereplő 4 ember vajon elolvasta?Perverz ötlet,de ha ezt a halott oldalt a társkereső blog gazdái újra feltennék,az milyen hatást váltana ki?Egy újszülöttnek minden vicc új!

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: