Jártomban-keltemben sok időm jut arra, hogy nézegessem a nőket, hisz ennél jobb szórakozás amúgy sincs – kivéve, ha hivatalos nőnemű partnerrel vagyok, mert akkor ez tragikus hatással jár a magánéletem békéjére.
Megfigyeltem, hogy az átlagos nők közül – nem az elhízottakra és nem az anorexiásakra gondolok -, akik nagy és kerek mellel rendelkeznek, azoknak bizony lapos a feneke. Akik kerek fenékkel és csípővel rendelkeznek, azoknak kicsi mellük van. S azok, akik sportosak és kerek a fenekük, combjuk, és szinte mindenük az izmoktól, azoknak szintén kicsi a mellük. E megfigyelés-sorozat késztetett arra, hogy statisztikai és kísérleti módszerek segítségével megvizsgálva e jelenséget igazi tudományos magyarázatot találjak rá. Szorgos kutatómunkával, amelyek dandárját vizuálisan végeztem éjszakai szórakozóhelyeken és edzőtermekben a következő felfedezést tettem:
Úgy vettem észre, hogy minden nő azonos mennyiségű kerekséggel születik. Nevezzük el ezt G(ömbölyűségi) E(gyütt)H(ató)nak, vagyis GEH-nek. Értékét vegyük 1-nek. E kerekségi együttható értéke oszlik el a kamaszkor után minden nőn. A testrészek levonják maguknak a saját jussukat, de összegük minden esetben kiadja az 1-et.
A nagy és kerek cici úgy tűnik, hogy legerősebbként igen nagy százalékot tesz magáévá konkurálva a fenékkel. Mindkettő gömbölyűségének esetén az együttható értéke már túllépheti az egyet: ilyet látva gyanakodnunk kell a mesterséges beavatkozásra!
A gömbölyűségi együtthatót nem szabad keverni a test ZSírosodási Együtthatójával, amely sokszor látványban hasonló eredményt produkál, de mégis más jelenség és más a kiváltó oka is! (Strandokon igen könnyen – még egy kezdő GEH tudós számára is könnyen – megkülönböztethető a ZSE és a GEH által produkált kerek formák!) Tehát a duci lányok esetében a látványból ki kell vonni a gömbölyű felületeknél a zsírtúltengést és a megbecsült normál alakból kiindulva máris igazolhatóvá válik a GEH szabályrendszere.
Szintén felborulni látszik a GEH a vékony lányoknál is: ebben az esetben a duci lányoknál végrehajtott egyszerűsítő ill. abszolút általános alakra hozó művelet riverzét kell abszolválnunk, magyarul a hiányos területekre fel kell helyeznünk az átlagos magyar nő normál testsúlya és a delikvens testsúlyának különbségét, méghozzá arányosan! Az így kapott átlagos, ám mégis elég konkrét hölgyön elvégzett gömbölyűségi vizsgálat után pedig ismételten igazolva fogjuk látni a GEH szabályrendszerét:
- nagy és gömbölyű cicik esetén az átlagnál laposabb a fenék
- homokóra alkat és kerek popsi esetén kicsik a mellek
- a nem nagy, de tökéletes formájú cicik esetében szintén a fenék alakja károsul
- tökéletesen kerekded fenekeknél (lásd J Lopez) a mellek értékéből ill. nagyságából vonódik el e GEH érték!
GEH mindig egyenlő 1
GEH = cici+fenék+csípő+combok
Várom a kedves olvasók élményeit, írásait, véleményét a tarskeresoblog@freemail.hu címen!

Az igazi húsos-telt, széles csípőjű nők a legszebbek és egy baromság hogy a “kerek” mellek szépek! Ez nem igaz.
Látszik minden téma már 100x meglett rágva és kiköpve… nincs miről írni…írni pedig kell. Amúgy stílusilag jó lenne.
Kikérem magamnak!
Teljesen korrekt, eredeti kerek formákkal bírok, a mellem és a fenekem teljesen rendben van, a derekam vékony. Mégsem találok magamnak társat…
hat a kivételek erősítik a szabályt:)))…akkor erősítsük:DD
Tudom, hogy a blog írója valószínűleg férfi, de egyszer kérném szépen a férfiakat is górcső alá venni, csak úgy kíváncsiságból.
A másik, hogy mi az átlagos? Kihez mérten az, a saját szemszögből, a szomszédéból, a média által kreált képből vagy miből? Mivel a testet nem lehet általánosítani, mindegyik másféle, tökéletesen egyformát életemben nem láttam, ezért nem is lehet ebből egy egyenletet kihozni. Az a fontos, hogy úgy fogadjon el a szerettünk, ahogy vagyunk.
Az a lényeg,hogy jól nézzen ki,és kész!
Hát kedves Elise, a kórosan sovány páromat nem engedem további fogyókúrákba belemenni, már ne haragudjék meg senki.
hmmm, mert a Brit tudósok ezt is megmondták :))) muhaha
én kerek vagyok mindenhol, ennek pedig semmi köze a GEH-hez, egyszerűen 26évnyi aktív testmozgás eredménye…
aki nem csinál semmit csak ül a TV előtt annak jóhogy megnő a melle de lapos marad a segge :)
hogy ez mekkora baromság…
Ezzel kapcsolatban az orr-hím…ő arányai jutottak eszembe…..:):):)
Kevés nagyorrú pasival találkoztam! :)
Úgy látszik,az oldal gazdái rászoktak a buta kérdésekre.A szépség szubjektív és összetett dolog.Van úgy,hogy mások által szépnek tartott nők nem jönnek be.Nem azért mert buták vagy ápolatlanok,egyszerűen a stílusa nem jön be.Itt most vitát kezdeményeztek a körte,az alma és a szilva összehasonlításáról.Majd valamelyik diplomás metafizikai síkon összeveti őket…
Szia!
Ejjjj…
Ha találkoznánk…biztos azt mondanám: micsoda egy G?Z pasi… csak, hogy maradjunk a stílusnál…
Na? Milyen mozaikszó a G?Z? :)
pusza Neked, én itt csak leselkedek… van párom, boldogan :)
Oh, a boldog pár. Este nyolckor négykezest játszanak a klaviatúrán.
Ez is egy életforma.
Sosem járok a hentesnél :-/
Isti
A feltett kérdés színvonalánál maradva,szerintem a kockafejű nők jobbak mint a kerek fejűek,mert megáll rajta a sörösüveg.Nem esik le róla és nem törik össze!
Nahát, ezért a kis elmélkedésért megérdemelnéd a Férfiassági Együttható (röviden FEH) részletesebb kifejtését! A gondolatmenetednél maradva férfitársaid hol az egyik, hol a másik legnemesebb szervükkel gondolkodnak (a fejre gondoltam, mint tudjuk, ott dől el a szexualitás, a másik csak a végrehajtó), a működési arányuk konstans, azaz legyen 1. Mondhatni vagy csak az egyik, vagy csak a másik működik, kerülném azt az olcsó poént, hogy valaki pedig a kettő kombinációja…
Tetszik a stílusod, de bántott a témája….
:-)
Régóta vagyok a csjozós szakmában((( igy merek nyilatkozni,bár sokatoknak véleményem fog tetszeni..
1970-8o-as években nem láttam ennyi rossz alaku embert,mint most..(Ediig bologattok,ez volt a bevezetö)..
Amiota az amcsik behozták a világba a rengeteg ketchupot,majonézt,tartósitószeres,permetes @art,génmanipulált 25 centis paprikát,stb..nos azota egyre több a génmódosulás következtében való elhizás,daganat,rák..Iszzátok a @ar colát,bubis vizet,utána meg sápitoztok…: NÖ a fenék..és a cici alig,eltünik a derék,lélegezni alig tudtok,mikor fel kell menni 35 évesen az elsö emeletre…
..Kinnt éltem Amerikában,ráadásul olyan fulusi emberek között,akinél hatványozottabban igaz volt a mondás:
“Csunya,elhizott fekete ember buta fia, keresztezve csunya ,elhizott,buta fekete lány nemigen hozhat átlagos,okos fehér embert jo genetikai készlettel((((.Minél messzebb lakik valaki egy fontos kikötötöl,tranzituttól,nos annál elkorcsosultabb az USA-ban” (Divat a lapos fenék,széles,férfias váll,vagy a feketéknél a hatalmas kerek fenék,hatalmas mellek..120-13o kilos férfiakat “átlagos-nak hivják..Megláttak egy 58 kilos 9o/6o/9o es magyar lányt és megállt 3 napra az élet..)
Nem vagyok rasszista,feketék között dolgoztam,nem is akármilyenek között..Ne ezen rágódj: inkább a genetikai elfajulást vedd észre
Ezekhez a genetikai anomáliákhoz hozzájön a kommunizmusban kötelezö ,most már szinte’ alkotmányellenes tornaórák’ eltörlése,hozzájön a rengeteg barom szülö,aki engedi tini lányát -5C ban vese-villantós nadrágban,”mert ez a trendi”………nos,máris megvan a fennti dolog europai változata..
Természetgyógyászként és csajozó emberként ((( gyakran szembesülök ezekkel a problémákkal és probálok segiteni ezeknek az embereknek..
Ha Schorbert Norbert-ként mondom el ezeket,akkor bologatnátok,ha Roberts-ként,akkor ,ugye nem biztos,hogy élve hagytok..??(((((
Roberts-ét folytatván:
Egyik legjobb ipariskolai tanárom idézett mindig elődjétől:
“Fiaim, az iskola két alappillére a tornaterem és a könyvtár.”
Akkor csodálkoztam ezen: a könyvtárat még értettem, de hogy a tornaterem?
Ragozhatnám még…, de most már értem! :-//
Isti
Akkor én is adok egy buta témát.Társkeresőblog:SZIMPATIKUS BALT?S GYILKOSOK.Olvasói levél:”Holdvilág nélküli felhős éjszaka volt.A férfi fejszével a kezében hangtalanul megpróbált bemenni a kerti szerszámosba.Az asszony éppen a láncfűrészt töltötte fel benzinnel és olajjal.A férfi felemelte a fejszét,és lesújtott.Egy pillanattal előtte megnyikordult lába alatt a padló.Az asszony félrerántotta a fejét,az ütés a bal vállát érte.Nagyot sikított,minden csupa vér lett,megfogta a láncfűrészt,és kirohant a szerszámosból.A férfi bekapcsolta az elemlámpát,és megpróbálta követni a vérnyomokat.Váratlanul egy nyílvessző repült el a feje mellett.Hát persze,az esküvőjük előtt az íjászklubban ismerkedtek meg.A férfi lekapcsolta a lámpát,és a ház kiszűrődő fényeinél próbált meg tájékozódni.A sövény mellett osonva próbált bemenni a házba,hátha ott van az asszony.Ekkor váratlanul fejbeverték egy faággal.Ez volt élete utolsó pillanata.Az asszony feldarabolta és elásta.A nőt a szeretője a kapunál várta.”
Gusztustalan, disznó, kiállhatatlan pasik! ;-) (sikoly)
Roberts, heti 3 tesióra kötelező ma Magyarországon, ellentétben a magyar nyelvtannal, amiből csak egy. Szerintem Tamás témája magasan verné a népszerűségi mutató alapján Győzikét vagy a Vacsoracsatát. Amíg ezek mennek a főműsoridőben, nincs is min csodálkozni…
Amúgy pedig divat lógni a tesióráról, hogy aztán később apu minden fizetését konditeremre vagy testtekercselő kezelésekre meg zsírleszívásra költsék.. Na ez a szívás!
A tévéről van egy sztorim,egy megtörtént eset.Kismaroson 2002.-ben volt egy nagy árvíz.A védekezési munkálatok elején tartottunk,amikor megérkezett a TV2 stábja.A Nagyokos Riporter megkérdezte:”Tessék mondani,hol van a Duna?”Nem akartuk mondani,ha vár még 10 órát,ott ahol áll,derékig érő víz lesz.A homokzsákokból álló töltést-hacsak nem valami különleges fekvésű település-nem közvetlenül a partra,hanem attól pár száz méterre,az árterület határán építik fel.Egyrészt az elöntési területen levő folyóparti növények kibírják,másrészt amíg az ártér megtelik vízzel,az értékes órákat jelent.Ami a tévéseket illeti:általános iskola,első osztály,földrajz:1.kérdés.Ha egy település a bal parton fekszik,akkor milyen irányban kell megkeresni a folyót?10 pont.
Kedves Blogíró,
Te tényleg nagyon ráértél… :)
?gy lesz a szépségből tudomány!
Az exem mindig azt mondta, amikor ezekről beszélgettünk, figyelj, ezeket a dolgokat nem lehet egyenletben levezetni.
Elküldöm neki, igenis lehet, bár nem biztos, hogy tetszett is volna, ha így levezeti.
:)
Remélem, kedves Blogíró, mást is észreveszel és értékelsz a nőkön, és ezt csak poénnak szántad!
Még jó, hogy a pasik ízlése is különböző, van akinek a cici van akinek a popsi a zsánere… mindenki megkapja, amit szeretne, együtthatóktól függetlenül.
Akinek mindkettő kell, a következő szakállas viccel válaszolnék:
olyan férfit szeretnék, aki
kedves
figyelmes
jóképű
jó az ágyban
gazdag
de ezek ne ismerjék egymást…
üdv
mazsi
Szerintem már maga a blog elején feltett kérdés sem gömbölyű.Tuti,hogy aki kitalálta,pszichiáter volt.Freudi és Jungi értelemben nem tudom megvizsgálni,én ehhez túl normális vagyok.
THEN!
NE MOND, OLYAN NICS, RÖGTÖN BEV?LLALN?LAK!!! GONDOLD MEG!
Még egy buta téma:Társkeresőblog2:MIT?L N? A N??Olvasói levél2:”Ez a nő tényleg nő volt.De tényleg.Pont úgy nézett ki,nem is emlékeztetett férfira.Ha jobban megnézed,te sem kevered össze a másik nemmel.Csak szem kell hozzá.A nők mások mint a férfiak,ezt észre lehet venni.Látott már valaki szakállas nőt?Én például nem.Olyanok nem sűrűn mászkálnak az utcán.Ezt mindenki tudja.A társkeresőknél is hírdetnek nők.És nem hasonlítanak a férfiakra.Még a fényképen sem.Na ezt magyarázza meg valaki!És még levelet is lehet írni nekik!”
: ) ép testben ép lélek…
Ez most okos téma lesz.DIPLOM?S LEVELEZÉS.Társkeresőblog3.Vitatéma:”Két lényeges megfigyelésből indulunk ki.Először:az egyenletes rezgések energiája fordítottan arányos a körkörös dimenzió sugarával.Ez a kvantummechanikai határozatlansági elv következménye:kisebb sugár pontossabban lokalizálja a húrt,így ez a kvantummechanikai klausztrofóbia következményeként nagyobb energiával mozog.Vagyis csökkentve a körkörös dimenzió sugarát,a húr mozgásának energiája növekszik-ezt fejezi ki a fordított arányosság.Másodszor:a feltekeredési energiák,mint ahogyan az előző fejezetben láttuk,egyenesen-és nem fordítottan-arányosak a körkörös dimenzió sugarával.Emlékezzünk,ez azért van így,mert a feltekeredett húrok minimális energiája minimális hosszuk függvénye.Vagyis a körkörös dimenzió zsugorodásával a rezgési energia növekszik,a feltekeredési energia pedig csökken és fordítva.”Brian Greene:Az Elegáns Univerzum
Ez idáig világos.
De hol árulják a szép menyecskéket? :-)
Isti
Akkor most a vezetőkről írok szakszerűen:”Jobb villamos vezető az az anyag,amelyben több a töltéshordozó,és a töltéshordozók könnyebben képesek áramolni.Rosszabb villamos vezető az az anyag,amelyben kevesebb a töltéshordozó,és a töltéshordozók áramlása erősen akadályozott.”Elekromos vezetők:Alumínium,ezüst,higany,horgany,ólom,ón,nikkel,platina,színvas,vörösréz,wolfram,krómnikkel acél,nikkelin,sárgaréz,újezüst,kanthal,grafit,ívlámpaszén,retortaszén,silit,
Nemes Tamás!
Menj inkább Te is egy tornaterembe!!!!!!
:-DDD
A társkeresés egy hulla,és mi ebben a hullában mászkálunk.
Laura: piros pont, totálisan igazad van !!!
Nemes Tamás: mondasz jókat, de az utóbbi írásaid: szerintem is …tornaterem…
Isti: a szép menyecskék az utcán hevernek :)))
Roberts:5 fölé, de kimaradt + a fizikai munka hiánya a repertoárból, szerintem.
Kérdésem: szerintetek a ST?LUS gömbölyűségi együtthatója is mérhető?
És mi a trendi manapság?- mert én bármelyikkel próbálkozok nem vagyok nyerő.
Vagy ez már a Bermuda-háromszög?
Minden mérhető, de minek?
Stílus legyen konstans egy, ember nulla és egy között. A kettő szorzata maga
az ember.
Az a trendi, amelyik a sajátod.
Kérdés: Miért poshadnak a népek szombaton egy gép előtt? Remek idő van,
lehet menni minden irányba. Ott is lehetnek potenciális jelöltek.
Köszi ember :))
Én is gondoltam, de …
Itt zuhog az eső :(
így – lemaradt :/
Én a hétvégén lezavartam kb.20 kilóméternyi hegyi túrát,utána leültem egy kicsit a gép elé.Amúgy is vidéken élek,a városiakra tényleg ráfér egy kis jó levegő.
A gömb.Gömbfelület akkor keletkezik,ha egy félkört átmérője körül addig forgatunk,míg eredeti helyzetébe vissza nem tér.A gömbfelület határolta testet gömbnek nevezzük.Az a pont,amelytől a gömbfelületnek minden egyes pontja egyenlő távolságra van,a gömb középpontja.A középpontnak a gömbfelülettől való távolsága a gömb sugara,a gömbfelület két pontját összekötő egyenes darab a gömb húrja,a gömb középpontján átmenő húr a gömb átmérője,az átmérő végpontjai pedig a gömbfelület átellenes pontjai.Az átmérő a gömb sugarának kétszerese.A gömb minden síkmetszete kör.Ennek sugara annál nagyobb,mennél közelebb van a síkja a gömb középpontjához.
“Valamely ponttól azonos távolságra levő pontok mértani helyét gömbnek nevezzük. A gömböt ez az egyetlen adat, az R sugár meghatározza. A gömbön a számításokat a gömbháromszögtan (gömbi trigonometria) segítségével végezzük.
A gömbháromszög csúcsai a gömb középpontjából kiinduló három félegyenesnek a gömbfelülettel alkotott metszéspontjaiként adódnak. A gömbháromszög a, b, c oldalán a három félegyenes által páronként bezárt három, 180°-nál kisebb szöget értjük. A gömb felületén a gömbháromszög mindegyik oldalának egy-egy főkörív felel. (Gömbi főkörnek azt a gömbi kört nevezzük, amelynek síkja átmegy a gömb középpontján, tehát sugara azonos a gömb R sugarával. A gömbnek minden egyéb síkmetszete gömbi kiskör.) A gömbháromszög a, b, c oldalaival rendre a szemközti *, *, * szögei a megfelelő főkörívek közötti 180°-nál kisebb szögek, vagy – másképpen kifejezve – a három félegyenes által meghatározott három sík által bezárt szögek. Mind az oldalakat, mind a szögeket szögértékben fejezzük ki.
A gömbháromszög szögeinek összege mindig nagyobb 180°-nál:
………………………………………………………………………………………….”
(Varga József: Vetülettan)
A túró, vagy a szilvásgömbről valami hasznos?
A női gömbölyűségi együtthatót csak a túlzott “szilvásgömb” fogyasztása befolyásolhatja. :o))
Jeles!
Az elhízás genetikai okairól írhatna valaki valami bölcset.Ami a túrázást illeti,biztonságosabb,mint a városi közlekedés.A veszett rókák nagyon barátságosak.A normálisak ezerrel menekülnek.Mondjuk az is igaz,az utóbbi években,csaliélelmiszerrel megindult az orális oltásuk.A gyilkos galócának kellemes fűszeres íze van.?llítólag.Az egy veszélyes legenda,ha leforrázzák,elbomlik a méreg.A vaddisznó akkor veszélyes,ha kicsinyei vannak.A fácántól szívinfarktust lehet kapni.Megvárja míg az ember pár méterre megközelíti,azután kilő a magas fűből vagy a bozótból.A turistautak jelzései sok esetben nincsenek meg,esetlegesek.Aki erdőben nem tud tájékozódni,az hülye.Ennek a levélnek mi köze van a témához?Semmi,csak egy kísérlet volt.
A gömbölyűségi együtthatókhoz van némi köze a túrázásnak is.
Szóba jöhet a szálkásodó lábizmok, talán a feszes popó. Vagy nem?
Arra is gondoltam Tamás, hogy talán nem szereted az izmos csajokat és elriasztás képen írtad ezt a kis kitérőt. :o))
Persze, hogy csak vicceltem, tényleg fontosak ezek az információk egy laikus számára.
Minek neked/ nekünk gömbölyűségi együttható?
Irány az erdő, a túrázás, az erősítés, formáljuk magunkat.
Csak helyeselni tudok!
Isti
A női szépség az egy szubjektív dolog.Erről már írtam az elején.Az előző levél csak egy kísérlet volt.Ez egy buta oldal,ahol nagyon lazán lehet írni.Az ebben rejlő lehetőségeket ki kell használni,más oldalak komor témáit ellensúlyozni kell valahogy.A társkeresőblog gazdái témafelvetésben hajlamosak elmenni a szélsőségek felé.Mondjuk a szerelemről és a romantikáról is lehetne írni,de az egész átmenne giccsbe,szirupos levélözönbe,tucattörténetekbe.Vannak témák,amiket tényleg érdemes komolyan átbeszélni,de a jó értelemben vett lazaság sokszor hiányzik ezekről az oldalakról.Úgy veszem észre,az értelmiségi megvilágosodás divatjelenség.Az ilyenek szerintem a vizen is tudnak járni…
Lehetne beszélni millió másról is – méginkább csinálni, de úgy tűnik, hogy a
legjobb: jó hosszan csócsálni valamit.
Szerintem is a végtelenségig lehet nyújtani ezt a rétest. Milyen érdekes, mennyire szerteágazó lehet egy téma csócsálása.-köszönöm a megfogalmazást Ember!
Isti biztos most is bólogat, de tényleg így van! Igaz Isti? :o))
Szóval egy hosszú nap után, jól jöhet egy kis elméleti lazítás, legyen az gömbölyűségi együttható ( nekem ezért fizetnek, hogy minden hozzászólásomban beleszőjem ezt a kis szójátékot :o)), szakítás, romantika, szerelem, ahogy te fogalmaztál Tamás.
Miért baj az, hogy megosztjuk egymással gondolatainkat, akár egy rég lerágott csontról a húsit? Mert még van neki íze!!!
Még akkor is oda szoktuk dobni a kutyának, pedig már neki sem kell, mert elássa.
Beszélhetnékem van, csak ezért morfondírozok hangosan azaz szóban, vagy mi a szösz.
Ha lenne akinek a fülében csiripeljünk, akkor nem ülnénk a gép előtt és össze hordunk itt gömbölyűségi együtthatót ( most már tetszik is…), meg minden mást.
Azért én is kíváncsi vagyok, meddig lehet ezt még fokozni!?
Ameddig jólesik. A Kis gömböcről még szó se esett, pedig milyen tanulságos.
“Vitatéma:?Két lényeges megfigyelésből indulunk ki.Először:az egyenletes rezgések energiája fordítottan arányos a körkörös dimenzió sugarával.Ez a kvantummechanikai határozatlansági elv következménye:kisebb sugár pontossabban lokalizálja a húrt,így ez a kvantummechanikai klausztrofóbia következményeként nagyobb energiával mozog.Vagyis csökkentve a körkörös dimenzió sugarát,a húr mozgásának energiája növekszik-ezt fejezi ki a fordított arányosság.Másodszor:a feltekeredési energiák,mint ahogyan az előző fejezetben láttuk,egyenesen-és nem fordítottan-arányosak a körkörös dimenzió sugarával.Emlékezzünk,ez azért van így,mert a feltekeredett húrok minimális energiája minimális hosszuk függvénye.Vagyis a körkörös dimenzió zsugorodásával a rezgési energia növekszik,a feltekeredési energia pedig csökken és fordítva.?Brian Greene:Az Elegáns Univerzum”
deresre kellene húzni, aki fordította :)
elemi geometriát így túlragozni, csak mert van benne egy kis húrelmélet… Euler forog a sírjában
ON: ez a GEH akkora fasság, hogy arra nincs szó (sem több szóból álló kifejezés)
Tamás nem nyugszik…. :-)))
Mindjárt én is kimásolok valamit a szemiotika tankönyvből (ez egy életveszélyes fenyegetés akart lenni)!
De inkább ezt….
Nemrég kaptam valakitől, sikítottam a gyönyörűségtől (azaz egész pontosan azóta is könnyezem a röhögéstől, csak az nem annyira poétikus).
A helyesírási hibákat szándékosan hagynám benne, így sokkal hatásosabb…
TE:))
Eléd térdelnék…mint lovag levéve a sisakom
s te meg simogatod a kobakom
finom csokok végig kusznak a lábadon
érzed a vágy gyűrüzik a hátadon
combidat lassan …érzeve fogni szorongatni ÉRZőn
Ajkam az ajkadat majszolja…szinte VÉRZ?N
majd…hasidra teszem a fejem..s arcomhoz fogom kezed..
lüktetőn hallgatni az hogy “akarlak-vágylak”
szavaid mit ilyenkor mondasz szivnek fülnek lágyak
s kebleid boldogan bomlanak elő..
agaskódó bimboid oly szeretők
madj ..közelbe huzlak forrón a kebledet keblemhez
igy érezzem a lelkedet egy kicsit lelkembenú
vad szrányalások forró tegerén
TE + ÉN:)
Na????
:-DDDDDD
Lehet, hogy társat nem találok itt a neten, de hogy nagyon szórakoztató emberekkel hoz össze a sors, az tuti! Már ezért megérte…
:-DDD
A levélírók egy része olyan,mint Arnie,a benzinkutas,aki Primus Barna Albumán magára öntött egy kanna benzint és rágyújtott egy cigire.Mára elég ez a kis mese a puncsostálból,és az elektromos szőlőbort sem kell túlzásba vinni!
Köszönöm Laurának és az alkotónak mindenki nevében :-)
Isti
Laura,ugye?Colombo hadnagy,los angelesi rendőrség!Egy pillanat,majdnem elfelejtettem!A feleségem nagy rajongója Önnek,a múltkori hozzászólásában volt egy ötbetűs szó,ami kellett a keresztrejtvényhez.Nyert is rajta egy mosógépet.Már az elején gyanús volt valami!Sokáig nem hagyott nyugodni a dolog.Eláruljam,hogy min bukott le?A hangulatjelek!Ki tud így hangulatjelet írni?Hát persze!A bűnűgyi technikusok eredményeit összevetettük a tanúvallomásokkal és összeállt a kép.Asszonyom,az lesz a legjobb,ha felhívja az ügyvédjét!Le van tartóztatva!
Hogy Laura volt a tettes?
Hmm. Erre senki sem számíthatott…
Derrick
Ez a kísérleti levélírás fellegvára.Szép tavaszi idő van,ilyenkor tényleg érdemes a friss levegőn lenni.A társkereső rendezvényeket miért nem teszik ki ilyenkor a szabadba?Hát persze,ilyenkor a legnagyobb a belvárosban a benzingőz és a talajközeli ózon koncentrációja,a vendéglátóhely cigifüstjéről és az ételszagról nem is beszélve!Lehet hogy hülyeség,de ilyenkor társkereső túrákat kellene szervezni!A presszókat meg kellene hagyni az esős,havas időre.Úgy látszik az alkoholisták és a konyhamalacok előnyt élveznek.Mert így gömbölyű!
Mi akadálya?
Tamás szervezz egyet, te úgy is kész profi vagy ebben a témában!
Hova lesz a túra és mikor? :-)
Isti
Ha egy rakás jó nő benevez a dologra,semmi akadálya.Szeretem a hegyi túrákat,a digitális fotózást is,van egy útvonal amit meg szeretnék örökíteni.Kizárólag szép,sportos nők jöjjenek,mert nehéz a terep,íróasztal mögött elpuhult nőknek nem való!
Én benevezek!Vagy már késő? Sajnos csak ma kezdtem olvasgatni a blogokat :(
Lebuktam… Biztos könnyebb voltam egy kacsánál! :-DDD
Mea maxima culpa!!
:) Én is mennék…..