Olvasói levél – Superman reakció 2.

Újabb levelek érkeztek a Superman által felvetett témára:

Körülbelül 3 éve vagyok tag több randi fórumon. Annak ellenére, hogy magamat pozitiv beállitottságú és vidám nőnek tartom, egyre inkább az a véleményem kezd kialakulni, hogy mindegyik rendszerből töröltetem magam és ha az élet úgy hozza, inkább örökre egyedül maradok vagy rábizom magamat a vak szerencsére.
Elhatároztam, hogy tapasztalataimat irás formájában közzéteszem majd. Egy rövid szösszenet ezzel kapcsolatban:
Nem találkoztam még olyan internetes társkeresővel, ami igazán feldobott volna. Úgy gondolom, az elsivárosodó érzelmi és emberi kapcsolatok méltó tükre ez a társkeresési forma. Nem hiszek abban, hogy egy hozzám hasonló, mélyérzésű ember megtalálja itt az igazit, mivel tapasztalatom szerint azok a férfiak, akik itt tényleg az “igazit” keresik nagyon kevesen vannak és ők eleve olyan külső vagy belső hiányosságokkal rendelkeznek, ami lehetetlenné tesz egy jó kapcsolatot. A másik felük, 80%-kuk pedig csak önigazolásra, adrenalin növelésre és szexre vágyik. Szomorú, hogy manapság kihal a romantika, egyre kevesebbet törődünk egymással, nem történnek velünk olyan spontán találkozások, amire igazán vágyik egy igazi nő.
Nem szavazok a társkereső fórumokra!
Ami Superman-t illeti: ? az az állitólagos férfi, aki nem kell és nem hiányzik egy igazi és szép nőnek. A szépség nemcsak külsőleg ismerhető fel. Ehhez egy belső kisugárzás is szükséges. Vannak tökéletes, porcelán finomságú, szabályosan szép nők, de nem valószinű, hogy azok az igazán szép lányok. Egy barátomnak ilyen barátnője volt, külsőleg maga volt a tökéletesség, jó alak, szép arc, stb., mégis lecserélte őt egy kis helyes, nem szép törpillára, akivel boldog volt és az ágyban is egyetértettek. Azóta a felesége…
Supermannek bizonyára azok szép nők a bálványai, akik plasztikai sebész által alkotott tökéletes kemény mellel rendelkeznek és hűen a “mű szépségekhez” minden részletük giccsesen a helyén van.
Ezzel szemben szeretném felhivni a figyelmét, hogy ha nem tudná, ezeken a fórumokon több szép nő van, mint “jóképű” pasi.
A belső dolgokról és a jó természetről a férfiak részéről sajnos már nem beszélhetek, mivel ez forditott arányosságban van a külsejükkel.
30-35 éves korukra a férfiak nagy részénél elkezdődnek az öregedés jelei, pocakot eresztenek, kopaszodnak, 50-hez közel már örülhet az ember, ha talál olyat, aki még tud teljesiteni az ágyban. Persze vannak kivételek, de azok nem a Superman-félék.
Én egyébként 49 éves vagyok, nem tartom magamat szépnek, habár sokan illetek már ezzel a jelzővel. Az biztos, hogy két gyereket szültem, egyedül neveltem, nehéz életem volt, de küzdő tipus révén mindent túléltem. Az alakom és a bőröm most is jobb, mint sok huszonévesnek és a férfiak még mindig megfordulnak az utcán utánam, igaz, kb. 20 évvel fiatalabbnak néznek.
Ezért kikérem magamnak az összes nő nevében Superman nőket lenéző véleményét és csak azokat a férfiakat becsülöm, akik tisztában vannak azzal, mit köszönhetnek az édesanyjuknak és egy igazán “szép” nőnek.

És egy másik, de hasonló reakció:


Felháborodva olvastam a következő főcímű írományt: A nők marha rondák a neten…kikérem magamnak a nők nevében! Én sok éve vagyok egyedül és nem találok egy normális férfit, mert: vagy elhízott,nagy hassal akarnak szép,fiatal,de legalábbis jó megjelenésű nőt találni.(Vigyázat:okos ne legyen,mert akkor hol marad a férfi tekintély!)Vagy:nincs lakásuk és azt hiszik odaköltözvén egy nőhöz megoldották ezt is.Vagy nincs más beszédtémájuk,mint az előző nőkapcsolataikkal dicsekedni.De volt olyan is,aki kb.2 óra hosszat illusztrálta mekkora kan,hány nő kérte,hogy csináljon neki gyereket.Már sportot űztem belőle,meddig lehet ezt a témát fokozni.De a legtöbb férfi az ún.házasságból kikacsingató,aki az első levélváltáskor közli,hogy neki a város melyik környékén kell lakjak, és a hét melyik napján,hány órakor érjek rá vele foglalkozni…gusztustalan.Nem vagyok Húszéves,mégis kikérem magamnak,ronda sem vagyok.Éppen olyan vagyok,amilyennek egy korombeli kellemes megjelenésű,igényes nőnek lennie kell.Fel vagyok háborodva azon a bölcseleten miszerint a jó küllemű nők már elkeltek,és aki a társkeresőn hírdet az …ugyanezt elmondhatom a férfiak vonatkozásában is.Aki valamelyest bír intelligenciával,megjelenéssel,azok már elkeltek…Valóban van egy réteg,aki nem igazán figyel a mejelenés milyenségére,de ezeket leginkább a húsz körüli korosztályban lehet megtalálni,és nem a társkeresőben hírdetnek.A komoly kapcsolatok azért kizártak akár társkeresőn,akár más módon mert a férfiak nem vállalnak felelősséget sem magukért,sem egy házasságért.Nem tisztelik a nőt,a nőket annyira,hogy nyiltan vállalják a felelősséget:igen,ő a feleségem.Sértő és megalázó a nők számára az az együttélés,ami ma igen divatos.Csak arra vagyok jó,hogy vezessem a háztartását és legyen ágymelegítője annak a pasinak?Akkor inkább veszek egy elektromos ágymelegítőt,és pénzért,tiszta jogi viszonyok mellett elmegyek takarítani,mosni,vasalni.Ha ma az a ‘trendi’,ahogyan az elején említett levélben lehet mocskolni a nőket,akkor inkább egyedül élek.Nincs szüksége egyik nőnek sem a leereszkedő,becsmérlő, megalázó együttélésre.Az ilyen levelet író ember valószinü abba a kategóriába tartozik,amit olyan érzékletesen ecsetel.És még valami:nincs joga senkinek ilyen módon minősíteni a másik embert:marha ronda a neten.Ez nem egy állatvásár,ahol a négylábú kiállását,fogát,szarvait nézi a vásárló.Szóval a magányos embereknek is van önértékelésük,van lelkiviláguk,emberi tartásuk és létezik olyan is,hogy képes szeretni,vonzódni,szépet adni,vagy széppé tenni egy másik ember életét,aki megbecsüli annak ellenére,hogy nem az újság címlapján szereplő bombázó.És csak zárójelben jegyzem meg,hogy ismerek fotómodelleket,akikért az újságok címlapján megbolondulnak a férfiak, és amikor ugyanaz a nő elmegy mellettük az utcán észre sem veszik.Vajon miért?Ennyit a neten hírdető nőkkel kapcsolatban…

Category: Olvasói levél
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
106 Responses
  1. Netuddki üzenete:

    Azt kell mondjam, mindenkinek igaza van és senkinek sincs igaza:-)
    Én leírom a magam igazát: regisztráltam egy oldalra, de nem ide! ?rtam 10 levelet de csak 3-ra kaptam választ az is elutasító volt. Kaptam 10 levelet, én is elutasító voltam.Aztán másnap kaptam egy lánytól képeket és levelet, elkezdtünk beszélgetni és találkozgatni lassan talán több mint egy hónapja. Számomra egy gyönyörű lány, és nagyon örülök hogy többi pasinak nem jött be, mert nekem nagyon. Nem vagyunk egyformák…..de azt tudom hogy amire évek óta úgy gondoltam hogy én az életben többet sose nősülök,az mostanára már a múlté. Vele már el tudnám képzelni, természetesen még szó sincs erről, de ami a lényeg ismét eltudom képzelni hogy boldog lehet egy kapcsolat!
    Senki nem a magához illő párt keres itt kezdődik a legtöbb probléma. A többi meg ott, hogy nem is párt keresnek hanem szórakozást. Akkor ez most véletlen hogy a második nap után találtam valakit akivel olyan öröm a találkozás, amit már el se tudtam képzelni???
    Ezt most kívánni tudom mindenkinek hogy tapasztalja meg azt hogy igenis lehet magához való embert találni, de ne a királylányt és a szőke herceget várjuk!

  2. Tuddmegki üzenete:

    Ez a két reakció sem jobb Suparmanénél, ugyanolyan ocsmány, hazug, és csak feszültségkeltésre alkalmas. Netuddkinek igaza van: nem a szőke herceget meg a bombázó királylányt kell várni, keresni, hanem egy T?RSAT. Tudja még valaki, mit jelent ez a szó, vagy manapság már mindenki csak a hadováláshoz ért?

  3. Seth üzenete:

    Mindkét véleményt olvastam. Superman-ét, és ezt a két reakciót. Az itteni vélemények közül az első még csakcsak elmegy, de kikérem magamnak azt, hogy a férfinak csak arra kell a nő, hogy mosson/vasaljon/takarítson/főzzön. Sajnos az a szomorú tapasztalatom, hogy egyes nők (tisztelet a kivételnek) a szőke herceget várják azon a bizonyos fehér lovon. Nem rendelkezem adonisz külsővel, van egy kevéske pocakom, de őszinte vagyok, hűséges, csak ha nem tetszik a képem a nőknek, akkor pápá! (tisztelet a kivételnek) 20 éves fejjel még nem volt komoly kapcsolatom, mert sok nő a külső alapján értékel, ahelyett, hogy mondjuk egy kávé vagy valami más (de nem alkoholos) ital társaságában leülnénk beszélgetni. Ez még senkit sem kötelez el semmire, és lehet, hogy a nőnek előbb-utóbb szimpatikus lenne a férfi, a külső ellenére. Továbbá kikérem magamnak azt, hogy a pasik a beszélgetések során erőfitogtatnak, meg azzal kérkednek, hány numera volt hány csajjal. Kit érdekel? Ja és a lehető legrosszabb téma egy randin. Millióegy dolog van, amiről lehet beszélgetni, amin keresztül az ember egy teljesebb képet kap a másikról, mint barátról. Nem olyan nőt keresek, aki olyan, mint én. Olyat keresek, aki a gyökeres ellentétem, mert azt soha nem lehet megunni… Sajnos a sztereotípiák eléggé aláaknázzák a netes társkeresést, de azért én még kitartóan próbálkozom. Nem kell hogy topmodell legyen az illető, nincsenek nagy igényeim. Sajnálom, hogy a 2. levélírónak ilyen tapasztalatai vannak a férfiakkal, de azt azért jó lett volna, ha odaírja, hogy tisztelet a kivételnek. Mert így ebben a formában engem is sért, és a nők agyába elvet egy magot, hogy a férfiak egy tesztoszterontól fűtött szexéhes állatok, akik verik a barátnőjüket, és csak azért tartják őket, mert jó, hogy rendben tatrja a lakást. Biztos ilyen is van – sajnos – de ha lehet, akkor ne általánosítsunk. Kivétel mindig van. Én annak tartom magamat.

  4. Alby üzenete:

    Az eltelt kb egy évtizedben teljesen megváltozott szerintem ez a párkapcsolat,házasság,jó nő-jó pasi kérdés.Sajnos ezzel együtt a normálisabb ,”régi vágású” férfiak,nők is megváltoztak előnytelenebb oldalukra.Az régen alapvetőnek tartott emberi értékek ma már nem sokat jelentenek.Lehet egy pasi bármilyen kedves,figyelmes,rendes,őszinte sz@rt sem ér ebben a világban.Sokszor előkerül túl jó vagy hozzám kezdetű terelőduma a nőktöl,de persze ez fordítva is igaz. Ha valami nem működik,baj van egy kapcsolatban egyszerűbb lelépni,terelni.Felesleges megbeszélni,időt adni,megértőnek lenni.Mivel jó csaj/jó pasi vagyok majd lesz helyette új.Úgyis találok.Ez a szöveg. Én is teljesen ilyen lettem mivel velem is jópárszor eljátszotta már egykét női díszpéldány.Ezt hozták ki belölem.Az tettem be a kaput mikor mindent beleadtam és elhajtottak mert egy megbeszélt randit elhalasztottam egy nappal egy migrénes fejfájás miatt.Óriási bűnöm volt.Rendes voltam,de rohadék lettem.Egy sima fej vagy írással is döntöttem már el,hogy megtartom vagy kidobom a nőt.Semmi negatív következményei nincsenek az ilyen bunkságoknak a későbbiekre nézve.Ugyanannyi nőt lehet összeszedni,sőt még többet mert nincs lelkizés,gondolkodás.A lelkiismeret kérdést meg hadjuk a mai világot elnézve.A tenger óriási és rengeteg benne a hal,hogy ezzel a közhellyel éljek. Az a lényeg,hogy jól nézzen ki kivülröl az illető,hogy megnézzenek vele.Mit kezdjek egy talpig rendes,őszinte nővel aki kivülröl csunya,másképpen fogalmazva nekem nem tetszik.Nem Teréz anyut kell keresni,hanem akire jó ránézni. Persze biztos sokan vannak még akik a mesék,filmek,loves storis könyvek világában hisznek. Hmmmmm…… Majd rájönnek ők is. Nem a szerelem már a lényeg.Aki szerelmes az kiszolgáltatott.Aki kiszolgáltatott az sebezhető,megvezethető,könnyen kihasználható,a partnere a markában tudja tartani.Az egész egy kémiai folyamat egy rossz betegség.Mint valami rákos baj. Minden kapcsolatban van egy főnök és van az írányított.Nem szerint változó az összetétel. Az a fő,hogy uralkodj a másikon,hogy te legyél a főnök.Ha meg nem tetszika másiknak? Akkor lapát,jön az új. Ennyi.

  5. Tuddmegki üzenete:

    Nemrég udvaroltam egy lánynak, vittem neki virágot, írtam neki verseket is (egyszer adtam neki csokit, és a csomagolása alá rejtettem el a versikét, totál be volt tőle zsongva utána, hogy milyen kellemes meglepi volt), elvittem minden szép helyre, ahová el szeretett volna menni – nem egyszer kezdett könnyezni a szeme a meghatódottságtól és az örömtől, mégis dobott azt mondván, hiába vonzódik hozzám nagyon, nem érzi azt a nagy lángoló szerelmet, aminek jönnie kell, és ez őt riasztja. Azóta se áll velem szóba, mintha sosem ismert volna. Lehet, hogy csak megjátszotta a nagy elcsábult lányt, de akkor is nő, és a fenti két levél alapján elkezdhetnék most általánosítgatni, hogy ennyit a romantikáról meg a nőkről. :( De szó ami szó, ha egy pasi romantikusan udvarolgat, akkor lapát. Eddig csak úgy tudtam kapcsolatot kiépíteni, hogy kissé közönséges, érdektelen voltam a másikkal. Ez mindig elég nehezemre esett, de eddig működött. Vajon egyszer el fogom tudni nyerni egy hölgy szívét úgy, ahogy nekem jólesik, romantikusan?

  6. Orchidea üzenete:

    Végigolvasva a kedves “társkeresők” tapasztalatait, ebből kiindulva írom meg az enyém, mert többször meg akartam írni már azzal, hogy más is “tanuljon belőle”, ha nem volt ebben a variációban része.

    Ismerkedtem már többféleképpen: – utcán megszólítottak, ezen a honlapon is, ismerős által, aki tudta, hogy egyedül vagyok, összehozott mással, aki szintén társra vágyott, mivel özvegy lettem 8 hónapja.

    A társkeresőben volt, aki azzal kezdte a válaszlevelét – ha én írtam neki, mivel egyenjogúság van -, “nem akarlak átverni, mert a fényképed alapján te egy komoly nőnek látszol, s megírom őszintén, én itt csak szórakozást keresek magamnak. Vagyis a lényeg, ez itt csak szórakozás – kikapcsolódás mindenkinek, aki itt regisztrálja magát. Komolyabb ismerkedésre valóban nem itt kell elképzelni magunkat, és a leendő társunkat megtalálni.

    Arról nem is beszélve, hogy valóban az urak közül több azzal kezdi már a telefonbeszélgetés elején – még nem is láttuk egymást élőben -, “miből él, mije van. Aztán közlöm, hogy ez magánügy, nem tartozik rá, nem eltartatni akarom magam, nem vagyok rászorulva senkire anyagilag, stb…Többen nem rendelkeznek valóban lakással 50 éven túl, mert nem éreztek annyit magukban az eltelt évek alatt, hogy ennyi idős korukra legyen egy saját lakásuk, rendezett családi hátterük, s ha volt, akkor az már nincs meg valamilyen ok miatt. Valóban ilyen férfi ismerettségét nem akarom, akinek csak egy főbérlő, szakács, mosónő, ingyen szerető vagyok…, és még ami ezzel járna, mivel ő csak lakást, biztos háttért akar magának, aztán beleszólást az életembe, talán még feleségül is venne ígérettel. Nem akarok férjhez menni senkihez, tévedés ne essék, csak egy komoly, megbízható férfival szeretnék megismerkedni, aki társam lenne, és hasonló gondolkodású több mindenben.

    Volt olyan, aki úgy találkozott hölgyekkel, köztük velem is -véletlenül jöttem rá és más is megerősített benne -, mint egy szorgos méhecske, virágról – virágra szállt ismerkedni, aztán eltűnt a nagy semmibe tanár létére. Volt hitegetés, ígéret részéről, hogy majd találkozunk,megyünk nyaralni együtt, aztán nem volt sms, telefonválasz, visszahívás részéről. Eltűnt, felszívódott, ahogy mondani szokták, ez a menetrend nála. Azóta is ott látom ezen a honlapon szerepelni, kap is több levelet hölgyektől, aki meg akar vele ismerkedni. Most már értem, hogy “tűnik el” valaki, előtte pedig a lelkét is kiteszi a másiknak. Még jó, hogy érzelmileg nem hatott rám 2 találkozás után, mert nekem ehhez több kell, másra is szükségem van. Nem a büszkeségem és a hiúságom íratja most velem, ha ezt gondolná valaki, amikor megtudtam, hogy milyen is ő valójában. Azon háborodtam fel, hogy valaki tanár ember létére, hogy tud így viselkedni, “lazán” előadni dolgokat, főleg, ha az ember gyerekével is elbeszélget nagy komolyan. Mit tanít/ott ő az iskolában a diákoknak, milyen példát mutat azoknak, akik előtt még ott van a nagybetűs Élet. (Remélem magára ismer az illető, ha elolvassa az én hozzászólásomat is.)

    Más pedig az urakról, a viselkedésükről: Megyek a találkozóra a megbeszélt helyre. Kocsi mellett áll az illető, nyújtom a kezem bemutatkozásra, nem fogadja, nem nyújtja az övét, azzal hárítja el, hogy majd a kocsiban bemutatkozunk egymásnak. Aztán beülve az autóba közli velem a regisztrált nevét, de a KÉZFOG?S elmaradt, ami illik egy bemutatkozásnál. Nem kérdi meg, hogy rágyújthat-e a jelenlétemben, dohonyzom-e, nem zavar, ha rágyújt, ezt elfelejti, eszébe sem jut. A pincérnő megkérdi: dohányzó -nem dohányzó részre ülünk, nem kérdezi meg a véleményem nekem mi a megfelelő nekem, ő dönti el…., nem hiszem, hogy bővebben tovább kellene írjam, pedig diplomás emberről van szó, ehhez pedig nem kell diploma, nem írnom tovább.

    Olyan is volt, aki látni is akart élőben. A fényképen is tetszettem neki nagyon, de az volt a kívánsága, hogy tegyem meg neki ezt a szívességet, hogy találkozok vele. Megtettem, mert én is kiváncsi voltam, hogy milyen az illető élőben. Nem csalódott, amikor meglátott, “jobb voltam”, mint a képem. Feljött vidékről, messziről, sőt nagyon sajnálta, hogy nem haramább regisztráltam magamat. Egész jól elbeszélgettünk egymással. Ennyi volt csupán, aztán “tartalékba” akart magának, de ezt meg is írta előzetesen, ha nem jönne össze azzal, akivel most van. “Ha ló nincs, akkor jó a szamár is”, mondtam is neki rögtön a véleményemet…hogyan gondolja, lecseréli a régit, aki nem vált be neki egy idő után, aztán én jövök a sorban?

    Én sem nézek ki annyinak, mint, amennyi vagyok, sőt fiatalabb férfiak is írnak nekem, amin kiakadtam egy darabig, aztán “megszoktam már”, hogy kapok jó pár évvel fiatabbaktól is levelet, bár ők is másképpen gondolták ezt az ismerkedést, és nekem is más volt erről az elképzelésem.

    Akadt olyan is, aki közölte velem: szép és csinos vagyok, okos is ráadásul, de ha régebb óta nem volt férfival kapcsolatom, akkor “sámfáztassam ki” magam mással, mert ő “nem dolgozik rajtam félnapig”, aztán elváltunk egymástól barátságosan, hogy “majd hívnak”. Az ilyen korú nők állítása szerint, mint én, ami nálam ki van írva évszám – naponta váltogatják a partnerüket, vagy napjában több van nekik – én el vagyok maradva 20 évvel, manapság így élnek az emberek. “Az senkit nem érdekel, hogy én rendes, őszinte, kedves, okos, szép, csinos vagyok, ez mind mellékes, itt a szex a lényeg” – szó szerint ezt hallgattam. Ezzel a gondolkodással nem kellek senkinek, mert senkit nem érdekel, hogy én milyen is vagyok valójában – ez is szó szerint értendő!!! Hát jól megkaptam, teljesen kiakadtam lelkileg, amilyen elmaradott vagyok. Természetesen nem vettem készpénznek ezt a ténymegállapítást nála, mert nem igaz, hogy ez egy normális gondolkodású embernek már csak ennyi maradt még a hátralévő életében, ha nem akar egyedül élni.

    Még írhatnám tovább a kedves urak ruházatát, viselkedését, de ezt már leírták többen előttem is, egyet is értek vele teljes mértékben. Ha én felöltözök úgy az első és többi találkozásra, és abban az öltözetben elmehetek több helyre – nagyestélyit nem írok -, akkor én is elvárom azt, s legyek megtisztelve azzal, hogyha valaki ad magára, külsejére, van igénye, elvárása egy nőtől, akkor jusson eszébe, hogy fordítva is így van. A férfi külsőről – pocak, büfögés beszéd közben hangosan folyamatosan – már nem is írok, mert már ott-tartok, hogy kár minden szóért és betűért, nem is akarok vele untatni senkit. TERMÉSZTESEN VANNAK KIVÉTELEK biztos, ebben nem kételkedek, de itt nem volt szerencsém ilyen kivételes külsejű, modorú, gondolkodású urak megismerésére. Várásolni is véletlenül tudok jó dolgokat, amikor nem számítok rá, biztos így fogok megismerkedni egy hozzám illő úrral is, mert ez van bennem egy idő óta. A nős férfiaknak “sajnos” vissza kellett írjam, hogy én nem “laza”, hanem “tartalmasabb” kapcsolatra vágyom már. Nekem is vannak igényeim. Ne írja valaki azt, hogy “nem dohányzom, leszokóban vagyok”, amikor egyik cigit váltja a másikkal rövid időn belül, árad belőle a nikotin. Nem dohányzom! Sajnálom, de akkor dohányzó hölggyel kell megbeszélni találkozót, nem velem. Ha pedig csak egy strigula vagyok a sorban, akkor erre nem vágyom, s ne írja az illető úr, hogy “komoly kapcsolatot keresek”, amíg leírta, addig sem volt igaz.

    Én romantikus vagyok, szeretem a virágokat, az ajándékokat, meglepetéseket, de szeretem viszonozni is ugyan így, ha én kapom egy rendes-kedves hozzám illő úrtól, aki hozzám hasonlóan bízik abban, hogy megtalálja a társát véletlenül valahol – bár “véletlenek nincsenek”. Ezt én hiszem!
    Untatni senkit nem akartam, de biztos lesz több olyan olvasója is, aki elgondolkozik azon, amit én írtam le.

  7. Tuddmegki üzenete:

    “Többen nem rendelkeznek valóban lakással 50 éven túl, [...]. Valóban ilyen férfi ismerettségét nem akarom, akinek csak egy főbérlő, szakács, mosónő, ingyen szerető vagyok…”
    Nekem csak egy kérdésem lenne: honnan tudod előre, hogy akinek 50 éves korára sincs saját lakása/háza, az csak és kizárólag azért ismerkedik, hogy legyen neki? Miből gondolod, hogy ő a nőket már csak rabszolgának akarja? Ezt már nem először olvasom, és lehet csak az én fejemmel van a hiba, de ezt nem tudom összeegyeztetni. Vagy úgy tervezted, hogy külön fogsz élni a társadtól, és a kisujjad sem fogod érte mozdítani? De azért értsen is a ház körüli teendőkhöz, ezt minden nő elvárja. Ez így rendben van? ? ne rendelkezzen előítéletekkel, míg te ennyivel vagy tele?

  8. Orchidea üzenete:

    Kénytelen vagyok válaszolni, mert úgy érzem szükség van rá.

    Azért tudom, mert megmondta az illető, hogy nincs neki, ezért is akar egy komolyabb kapcsolatot, biztos háttért és házasságkötést is pl. velem vagy valaki mással. ? élte az életét kedvére, nem gondoskodott arról, hogy idősebb korára neki is legyen saját lakása, mert nem látta szükségesnek. Közölte velem őszintén, hogy a házasságkötés azért szükséges számára, mert, ha én “elhaláloznék”, akkor neki biztosíték kell, legyen plusz jövedelme, pl. özvegyi nyugdíjat kapjon utánam, ne csak az ő nyugdíja legyen. Teljesen elképedtem! Ezt még a telefonban mondta, majd leestem a székről ennek hallattán. Engem még nem látott, nem tudott rólam semmit, de az érdekelte, hogy “mim van”. Mondtam oké, de azért egy komolyabb kapcsolathoz sok minden feltétel szükséges, hogy két ember együtt éljen, gondoskodjon, törődjön a másikkal, legyen hasonló érdeklődési köre. Nekem érzelemre is szükségem van több mindenhez, itt nem üzletről van szó, ha jól tudom és jól emlékszem egy társkapcsolatnál. ? mit adott volna nekem, arról nem volt szó egyáltalán. Egy kávéra meg akart hívni, később már azt is velem akarta kifizettetni, ha találkozunk személyesen. Nem egy első beszélgetés dönti el, hogy kettőjük kapcsolatából mi lesz a későbbiekben, főleg nem így, ahogy ő gondolja.

    Azt pedig el kell hinned Tuddmegki, hogy több férfi azzal kezdte a telefonbeszélgetés első 5 percében vagy a személyes találkozásnál, hogy “leltározni” szerette volna az anyagi hátteremet. Amikor már a 3. is ezzel kezdte, akkor totál elegem volt.

    Más ismerősöm is elmondta, nekik is volt részük ebben, mert a férfiak nagy részét az vezérli, hogy kevés a nyugdija, fizetése, s biztosabb háttért szeretne egy nő mellett, akinek “többje van”, mint neki. Több férfit megismertem, aki azzal is eldicsekedett, ügyvédnő, dr-nő, emeletes háza, palotája, nyaralója volt neki, mert ez sem mindegy az ismerkedésnél. Aztán, ha őket is unják, akkor van még más nő az interneten.

    Ha én megkedvelek valakit, s az olyan számomra, hogy meg is érdemli, akkor megteszek érte mindent, hogy a kedvébe járjak, gondoskodjak róla, ha beteg, stb., ahogy egy normális társviszonyban élésben szokás. ?gy éltem, házasságban, 10 évig ápoltam a súlyos beteg férjem, én tudom mi az. Nem akarok külön élni attól, akit megismerek olyannak, aki számomra megfelel, mert vele szeretnék élni, de azzal, akire számíthatok kölcsönösen én is mindenben, ha szükségem van rá. Nem vagyok teli előítélettel, olvasdd el újra, amit írtam. Itt csak szórakozni akar minden pasi, kedvére nőt találni, s aki nem úgy táncol, ahogy ő fütyül, akkor részéről lapátra kerül a nő. Több férfi megmondta, hogy ő itt szórakozást keres, nem magamtól találtam ki és írtam le. Megkaptam azt is, hogy “mit akarok, minden 10 nőre egy férfi jut, lássam be, hogy komoly férfikapcsolatra nem lehet számítania a mai világban egy nőnek, örüljön, ha lefektetik. Aki pedig házasságban él, és igen unja a szürke hétköznapokat, az pedig így és itt találja meg magának a változatosságot és szórakozást. Ezt is egy kedves házasságban élő őszinte férfi írta nekem, amikor meg akart ismerkedni velem.
    Amikor ismerkedik az ember valakivel, akkor ne csak az legyen benne, ha találkozik azzal a férfival – több személyes tapasztalat alapján írom -, hogy csak a szex lett volna a lényeg az egész ismerkedésben az első-második találkozásnál, ha hagyom magam. Hogy valójában ki – mit gondol igazán, mit akar, ez már csak mellékes volt/lett volna csupán. Várom az észrevételed, hátha valamilyen okos választ kapok.

  9. Csilla üzenete:

    Olvasva a fent leirt véleményeket, ismét irásra késztettek. Superman 2-es hozzászólója révén szeretnék üzenni itt a választ iró férfiaknak és azoknak, akik olvassák majd ezután az irásokat.
    Az, hogy milyen és milyen lesz a jelen életünk és a jövőnk, azt mi emberek határozzuk meg.
    Azért “ragadtam tollat” az előzőekben és most is, mert bizom benne, hogy jó hatással tudok lenni másokra. Ez az egyetlen érv, amiért még jelenleg is itt vagyok. Mindig igyekszem a nagyon rossz tapasztalataim ellenére is magamat adni és pozitivan viszonyulni a pasikhoz. Minden véleményre, levélre válaszolok és én ellentétben az egyik férfivel, nem változom szemétté és gonosszá azért, mert velem azok voltak, mivel én nem tudok kibújni a bőrömből és szerintem más se. Mindenki azt adja magából, ami. A romantikát, jóindulatot és szilárd jellemet pedig igenis gyakorolják csak a férfiak, akkor is, ha időnként valaki nem értékeli, mivel mi nők, nagyon szeretjük, azonkivül az elkövetkező jövő igényességét, etikáját javitják vagy meghatározóan rontják vele. Az, hogy ki a főnök egy kapcsolatban, csak annak fontos, aki szeret megalázni másokat. Valahol olvastam, hogy a férfi és a nő szerepe együttesen az, hogy kiegészitsék egymást az életben és ez igy is van, ha jól működik egy páros. “A borsó meg a héja…”Csak azt kérjük, legyenek őszinték és ha csak flörtölni, szexelni akarnak, vállalják, ne zargassák azt, aki naivan tényleg társat keresne. Ami az ellentéteket illeti, valóban vonzzák egymást, de csak rövid távon. A hosszú, jó kapcsolat lényege a közös érdeklődés és szexuális szint. Ettől még lehet változatos. Elég ellentétet szül eleve a két nem gondolkodásmódjának, ösztönös vagy tudatos hozzáállásának lényege, mint azt a előző levelekből láthattuk.
    Egy férfi tanárom mondta és igaznak tartom: Ha az ember megöregszik és meghal, a halála előtt csak az a fontos, hogy el tudjon számolni önmagával, és aki úgy élte le az életét, hogy nincs szégyellnivalója, az boldogan hal meg és szeretet nyomot hagy másokban maga után.
    Én igy szeretnék élni ezért várom még az igazit, de nem fehér lovon és nem a herceget.

  10. Netuddki üzenete:

    Tuddmegki:

    Ne add fel sikerülni fog:-) Sajnos én is hajlok a romantikára a lapátot is megismertem sokszor:-)
    De most mintha minden sikerülne az életemben, néha körül is nézek ez mind tényleg igaz!!!???
    Egyenlőre úgy tűnik igen! Mindenesetre túl sok verset ne írjál, mert ahogy írtad vagy jön a “lapát” vagy túlontúl hozzászoknak és akkor baj lesz ha az embernek nincs ihlete:-)

  11. Tuddmegki üzenete:

    Orchidea: köszi a választ, így már világosabb! Viszont amit leírtál, azt valahogy nem tudom megemészteni, egyszerűen döbbenetes. Mást nem tudok mondani.

  12. Tuddmegki üzenete:

    Netuddki: hát igen, szeretném magam tartani az elképzeléseimhez, de nem igazán megy. Választhatok: vagy önmagamhoz hűen viselkedek, vagy szerelembe esek. Nekem a szerelem többet ér, mivel az életem maga ez az érzés! Lehet az előző ismerkedésem is azzal ment tönkre, hogy túl sokszor nyilvánítottam ki az érzéseim – majd visszafogom magam. :) Köszi a tippet!

  13. yielina üzenete:

    A férfiak közül kevesebben vannak azok, akik “hű de jó pasik”. Egy kis! pocak, szerintem nem zavaró, engem az sem zavar az sem, ha valaki kopaszodik, ami ellen nem lehet tenni az nem zavar. A háj ellen lehet, a bagó ellen is, a büfögés ellen is biztos lehet, meg a szájszag ellen is lehetne, meg ha valaki nagyon izzad, akkor meg ne vegyen fel nejlon inget. Vagy, ha valaki igénytelenebb, akkor tényleg ne akarjon magának csinos, ápolt nőt, hanem elégedjen meg, amilyen hozzá illik. Élhetnek boldogan, sőt csak úgy élhetnek boldogan.

    Nőben sokkal több van, aki ápolt, próbál vigyázni az alakjára, ha van is plusz kiló, akkor is jár tornázni, edzeni, tesz érte, hogy jól nézzen ki, tisztálkodik, ki enyhébb ki erősebb parfümöt is használ, sokan vannak, akik nem orosz pacsulit használnak, hanem márkásabb parfümöket. ?zlésesen öltözködnek, de míg az igénytelen férfi bomba nőt akar magának, úgy az igényes ápolt nő szóba áll egy átlagos külsejű férfival is. Az a tapasztalatom, hogy nőből sokkal több és jobb a felhozatal és talán kevesebb a link a társkeresőkön és életben is, bár ezt nem tudom, mivel nem nőkkel ismerkedem.

    Orchidea sorait olvasva, megdöbbentem. Hihetetlen, de sajnos el tudom hinni… bár hál istennek nekem nincsen ennyi meg ilyen tapasztalatom, bár én még viszonylag “fiatalnak” számítok, meg ritkán regisztrálom csak magam, és 1-2 idióta találkozása után hamar törlöm is magam. :) de mégis valahol ismerkedni kell, bennünk van a vágy, arra hogy társkapcsolatban éljünk. Én szívesen találkoznék un. “régi vágású” úrral, de mivel viszonylag fiatal vagyok, azért ne legyen öreg. Nem tudom szerény tapasztalatom az, hogy a mai harmincas férfiaknak köze sincs a FÉRFI fogalomhoz. Biztos van kivétel. Én örömmel megismerkednék velük. :)

    Orchideához hasonlóan nekem is van egy olyan “tapasztalatom”, ahogy az egyik ismerősöm beszélt a barátjával, aki a tesóm, hogy ? milyen barátnőt szeretne.. Ezen sokáig gondolkodtam mert az egyik részét nem értettem, ma már értem.
    Legyen lakása, autója, és vékony legyen a bokája. Ennek a férfinek akkor kb 36 éves lehetett, most meg már talán 40 is van, de még most sincs lakása, talán autója van. Na mindegy. A vékony boka annak a biztosítéka, hogy később sem fog a hölgy meghízni. Erről az ismerősömről mindent lehet mondani, csak azt nem hogy helyes, vagy jól néz ki.. de még az aranyos szó sem illik rá.. Van és kész és tényleg én is hallottam már mástól is, hogy a férfiak így kerestek maguknak nőt, hogy lakásuk legyen. Ez olyan szörnyű… és sok olyan is van, ahol a nő tartja el a férfit. A férfi fekszik a “saját” szemétdombján, ami a felesége lakása, és kiszolgáltatja magát, évek óta munkanélküli, és dirigál.. pff… én most látogattam meg egy pár ismerőseimet, ahol ez a szitu… és én nem tűrnék. Hogy lehet egy ilyen férfira felnézni, nekünk nőknek ez kell, ha évek óta nincs munkája de igazából , ha akadna is, mindent kitalál, hogy ne kelljen menni dolgozni és elvárja, hogy a nő dolgozzon keményen, meg még otthon is a nő takarítson, meg főzzön, meg kiszolgálja… ez nekem nem menne..

    Nekem is volt egy barátom, talán a legutolsó, aki mindig feküdt, pedig nem dolgozott többet, mint én, és mindig kiszolgáltatta magát… képtelen volt bármihez is magától.. mindig csak annyit hallottam, jaj, add már ide ezt jaj add már oda azt, jaj hozd már ide ezt, jaj hozd már oda azt.. jaj… elhívott vacsorázni, ülünk várjuk, hogy kijöjjön a pincér, nem jött, ? felállt, közben kiment magának kérni kaját, ott ki is fizette a magáét.. jön vissza mondta, hogy ő már rendelt, és ki is fizette a magáét, én is menjek rendelni magamnak.. köpni -nyelni nem tudtam. szóval vannak tapasztalatok.. szerintem nőknek több rossz, mint férfinek…

  14. Tuddmegki üzenete:

    Khmmm. Az elfogultság szép dolog, csak könnyen vaksághoz vezethet. :) Lehet, hogy hülyeséget mondok, de szerintem azért van több rossz tapasztalatod a férfiakkal, mert… csak férfiakat keresel! Nekem a nőkkel van több, mert csak nőket keresek. Cseréljünk, és nézzük meg, milyen az idő a túloldalon is! :)

  15. Isti üzenete:

    Látom, tizennégy hozzászólás, mondom, gyorsan átfutom…:-)
    Isti

  16. Netuddki üzenete:

    Ismerkedés terén nem irigylem a hölgyeket! Vágynak a romantikára, ezt csak kis eséllyel kaphatják meg…….
    ha meg megkapják az se jó……nehéz megtalálni az arany középutat. Ahogy névrokonom Tuddmegki is mondta a érzelmek kinyilvánítását a férfi részéről nem veszik jó néven. De azért legyen romantikus alkat!!
    Azért a kezdeti időkben 1 nap egyszer valahogy tudtára adja az ember a szíve választotténak hogy szereti és nem úgy hogy (szeretlek jajj de nagyon):-) nem részletezem, de ezerféle módon lehet. Előbb-utóbb baj lesz belőle és jön a lapát verzió. Egyszer próbáltam kibújni önmagamból és hagyni a romantikát, hát eléggé unalmas kapcsolat volt, nem is bírtam sokáig. Rájöttem ha nincs kit meghódítani, és nincs kiért tenni ami jó érzést okoz, az nálam nem párkapcsolat…..
    Szóval akkor mit is szeretnének a nők, olyan férfit aki ma nem is igazán létezik…….vagy legalábbis fehér holló kategória!
    Yielina : harminc éves férfi kategória hiánycikk:-) keressél egy kicsit idősebbet!

  17. Isti üzenete:

    “Szóval akkor mit is szeretnének a nők, olyan férfit aki ma nem is igazán létezik…”: milyen igaz, és ez nagyban meghatározza társadalmi berendezkedésünket oda-vissza, felesleges is statisztikákat böngészni, elég a felhagyott, mára gazos óvodák látványa. Aki mégis vállal gyermeket, az bátran egyedül neveli :-/ Témámnál vagyok, sorry!
    Isti

  18. yielina üzenete:

    ja, hát igen, amikor én születtem, akkor született a legtöbb gyerek, meg két évvel később, mármint a 70-es években, de az én kortársaimnak kevésbé van annyi gyereke, mint ahány a mi anyáink ilyen idős korában volt. Akkor tele volt az óvoda, és az iskolámban is két műszak volt, mindkét műszakon nagyon sok osztály. Gyerek zsivaj volt mindenhol, játszótereken, családi házak kertjében. Én szeretem a gyerek zsivajt, bárhol is laktam engem sosem zavartak, minden szomszédot idegesítette, de szerintem színt visznek az életbe..

    Nem tudom, hogy bátran nevelik-e egyedül a gyereküket, szerintem erre a sorsra jutottak, bár vannak olyanok, akik vállalják egyedül is.. én nem vállalnám, még ezt mondom, ki tudja pár év múlva mit mondanék, ha úgy alakulna, hogy egyedül lennék, de mivel én is családban nőttem fel, szeretném átadni a leendő gyerekemnek is.. bár míg gyerekkoromban olyan elképzelésem volt, hogy holtomiglan holtodiglan tartón kapcsolatban fogok élni, mára már ez eléggé elképzelhetetlennek tűnik… még akkor is, ha úgy egyébként “minden rendben”. Jah, az emberek egymásra unnak, mindig lesz színesebb… vagy valami más… ami vonzóbb és érdekesebb.

    Az a furcsa, hogy nem hogy a nők nem kapják meg a romantikát, hanem egyáltalán nem érzik magukat biztonságban egy kapcsolatban… Én régen ezt el nem tudtam volna képzelni úgy benne lenni egy kapcsolatban… nem tudom, lehet akkor is linkek voltak, csak még nem láttam olyan tisztán.. nem is tudom mi a jobb. Kezdem érteni, hogy a férfiak miért akarnak maguknak fiatal, jóval fiatalabb nőket, még őket át lehet palizni, ha nem is direkt. Téves azt gondolni, hogy ha egy idősebb pasinak fiatalabb nője van, csak ? van neki, ha ? otthon alszik, ugyanúgy meg lehet neki más hajszínű fiatal vonzó hölgy is…

    Netuddki: nem harminc éves férfit keresek, annyi már elmúltam, idősebbet. :) harmincasat akartam írni,nem azt írtam. Ami lehet 36-38.. nagyon sokkal több azért ne legyen, max. 43. és akkor egy 10-essel több, de több ne legyen, más kategória. Vannak idősebb férfi ismerőseim, és szeretem a társaságukat, nagyon kellemes, humorosak, intelligensek, de mint párt nem tudnám elképzelni, látom a különbségeket, és ők is azért, noha bókolgatnak csak egy “kislányt” látnak bennem. Más generáció. Eleve abba nem tudnék (nem is akarok) belegondolni, ha a ruha lekerülne róluk.. :))

  19. Zsuzsa üzenete:

    Annyi negatív sztorit olvastam itt, hogy talán üditően fog hatni a kevésbé sikerületlen találkozásaim előélete. Már nem vagyok regisztrált itt (alapadatok: 47 éves, vidéki nagyvárosban élő, elvált diplomás nő vagyok két felnőtt gyermekkel, állítólag intelligens, vicces és optimista, nem kifejezetten hátrányos külsővel), bő egy hónapnyi tapasztalatom van. Lehet, hogy az átlagnál jóval szerencsésebb vagyok (ami fontos összetevő az élet minden területén), de a randijaim egyike sem volt kellemetlen, annak ellenére, hogy igazi kapcsolatra csak a legutóbbi esélyes. Talán annyi a “trükk”, hogy a személyes találkozó előtt fel kell mérni az alapvető elvárásokat mindkét részről. Erre a levelezés csak hiányosan elég, bár a stílus árulkodó lehet, a telefonbeszélgetés szerintem kihagyhatatlan lépcsőfok…és nem is csak egy-kettő (skype-al a költség sem lehet akadály). Ha ez gördülékeny és látom, hogy nem csak monologizál az illető, hanem figyel arra amit mondok és a következő alkalommal még emlékszik is rá, ami persze kölcsönös…nem hasfájósan komoly…tudunk reagálni egymás humorára…akkor már egy viszonylag ismerős emberrel tudok leülni egy kávéra vagy indulok maratoni sétára. Ehhez viszont idő kell és nem kevés energia. Az ötödik találkozásom után akkor is tartanék szünetet, ha nem alakulna semmi, mert kimerítő számomra a koncentrált figyelem a másikra…szédítő belelátni egy ember életébe, gondolataiba, vágyaiba…futószalagon nem tudnám csinálni. Egyébként teljesen egyetértek azzal a nézettel, hogy fontos a másik fizikai valójával mielőbb szembesülni, de azt vettem észre, hogy ha már előtte ismerem néhány kedvelhető belső tulajdonságát, elnézőbb tudok lenni a külsővel kapcsolatban…főleg mert a képcsere kizárja a vaskos meglepetéseket…jó esetben. Elképzelhető, hogy teljesen használhatatlan, vagy unalomig ismert dolgokat írtam le, de nem a langyosvizet kívántam feltalálni, csak egy kis pozitív élményt megosztani. Mindenkinek sok sikert, kitartást és elpusztíthatatlan optimizmust kívánok!

  20. Netuddki üzenete:

    Tuddmegki

    Most jön az egoista megnyilvánulás:-) azért ha mi megtaláljuk a középutat sokkal nagyobb esélyünk van a jól működő kapcsolatot megteremteni, ha eltekintünk az érzelmi túlkapásoktól:-))))

  21. Kedves Fórumozók!

    Végig olvastam az összes hozzászólást, pro-kontra.
    Szerintem a Férfinak és a Nőnek is magába kellene szállnia elvárások terén.
    A nők sérelmezik, olykor, hogy a férfiak, dekoratív, plazacicát akarnak csak. És ezt zokon is veszik, mondjuk joggal!
    De. A nők is mindig “sportos” alkatú férfit keresnek (igaz a sakk, a szumó, a súlyemelés, és a futás is SPORT noha teljesen külön alkatvilág. A kövér ember is mondhatja hogy sportos: Szumo, a csontkollekció férfi is, ő a futó)
    A legnagyobb problémát azonban az országuk gazdasági helyzetében látom, a rengeteg munkanélküli, kilakoltatott, reményvesztett ember, és ennek környezete kihatással van a párkapcsolatok alakulására, Magyarországon éltem 17 évig, így tudom, hogy milyenek a magyar emberek. Jók! Igaz, hajlanak a médiák által közvetített butaságok elsajátítására, és a csilli-villi álomvilág hajhászására.
    Kedves Magyarok! Kicsit kevesebb TV-t kellene nézni, többet sétálni egy parkban és a társas személyes kapcsolatokat ápolni úgy, hogy közben azért ne essünk át a ló túlsó oldalára.
    Egyszerűbben menne az ismerkedés is. Itt Kempelében 1 hónapig szinte teljesen sötét van télen nem sokat látjuk a Napot, de ilyenkor is kint vagyunk a szabadban, szauna, szabadtűzön főzés, sütés a szomszédokkal. Nem szabad bezárkózni Kedves Magyarok!
    Kicsit kifelé is kellene élni, nem csak a TV-t bámulni. Amikor önöknél éltem, nekem olyan fura volt, hogy egy család állandóan a TV-t bámulja, meg egymást pisszegik le, mert nem hallják az adást. Nálunk a család minden tagja esténként társasjátékot játszik, jókat beszélgetünk megbeszéljük a követjezö nap dolgait, jókat nevetünk és a családnak élünk, a szomszédokal nagyon jó iit mindenkinek a kapcsolata. Nincs áskálódás senki ellen.
    És ez nem csak pénz kérdése mert beszélgetni a fiammal. lányommal, stb nem kerül pénzbe.
    Szeretném ha maguknak is egy kicsit erősebb lenne a nemzettudatuk, itt finországban pl, minden házon kint van a fin lobogó, önök se szégyeljék a magyar zászlót!
    Ha minden rendbe jön, a család megtalálja méltóságát, helyét önök országában, és a nő, férfi szerep nem cserelődik fel, akkor önök is boldogabbak, egészségesebbek lehetnek. Higyjenek nekem! Finország negyven éve nagyon szegény vidék volt, még szegényebbek is mint maguk országa. Ma finország jóléti társadalom. Miért mert mi Fin emberek sokat dolgoztunk, nem siránkoztunk, nem a másikra mutogattunk, hanem kézbe vettük a sorsunkat! Ezt kellene önöknek is. Kicsit jobb kedvűen, nem megtörve, bízva a jövőben kézbe venni a sorsukat!
    Ilyen ez a társkeresősdi is, nehéz egy olyan hazában igaz társat találni, ahol a társkeresés sport, és a másik ember hüyítése! Itt sajnos ezeket olvasom. De Ez nem az ember, hanem a társadalmuk hibája, a családi minta, az oktatás elégtelensége. Önöket sajnos és ezt valljuk itt sokan, önöket sajnos érzelmileg, erkölcsileg, lelkileg, fizikailag teljesen tönkre akarják tenni. Ha hagyják.

    Kicsit elkanyarodtam a teematol, de szerintem a lényeg benne van. Azért a sok csalódás, kudarc. Mert önöknél nagyon sok minden nincs helyretéve sajnos. A hölgynek aki azt sérelmezte, joggal, hogy valakinek a lakása miatt kell, nos neki üzenem, hogy fordítva is igaz, az átlaag nő első kérdése: “Milyen kocsid van?” És ha mindenhová viszem magammal akkor jó, ha már nem viszem, ha nem adok akkor elküld. Ez van. Kár tagadni:) a nők sem jobbak sajnos e téren.

    Remélem a lényeg lejött.
    Üdv: J.J
    Kempele FINLAND

  22. yielina üzenete:

    bocsi off lesz, nem hagyhatom szó nélkül, 17 éve él Finnországban és Önnek a nemzettudata az, hogy Ön finn lett. Nagybátyáim 56 óta élnek Amerikában, Angliában, szerte a világban és még mindig magyarnak vallják magukat. Nem azt mondják, mi amerikaiak, mi angolok..hanem T/3 személyben beszél róluk. Én is éltem külföldön; Dániában is, igen ott volt a zászló, sőt ha születésnap van, vagy csak ünnepi vacsora ott van az asztalon a zászló és nagyon büszke nép, nagyon szeretik a hazájukat. Mi is szeretjük, biztos vagyok benne, de mi magunk emberek, kevesek vagyunk, ahhoz, hogy bármi változást érjünk el, hiába szeretnénk, hiába feszülünk meg, gondolom, ha Ön is látott volna esélyt, hogy Mo. megváltozzon, akkor nem megy el külföldre. Sajnos a saját országunkba nem dönthetünk, nincs szavunk, és a média is ellenünk van, nem családokat akar “látni”, hanem arra buzdít, ha unalmas a férjed, cseréld le, vice versa. Előbb utóbb ki fogunk pusztulni és elég jól haladunk, ha nem lesznek utódok.

    Biztos sok magyar néz tévét, én egy kicsit felháborodtam, mert én sosem voltam tévé nézős, és a családom sem, ahol felnőttem, esténként társasjátékoztunk, vagy beszélgettünk, esetleg egy könyvet amit olvastunk vitattuk meg, vagy szalonnát sütöttünk kint. Sokat kirándultunk. Szóval mi sem a tévéből táplálkozunk, főként por fogóként funkcionál. Időnként annyira szeretnék este egy filmet megnézni úgy érzem vágyok rá, de nem bír lekötni, úgyhogy mást csinálok, vagy otthon sem vagyok.

    Sajnos sok a munkanélküli is, egyre több és ezek az emberek lelkileg is bediliznek, beteg emberek lesznek, ez az egész magyar társadalom beteg, de higgye el, mi próbálunk tenni ellene, de nem tudunk.. mikor egyes városokban az áramszolgáltatók, akik külföldi tulajdonban vannak, úgy határoznak, hogy a túlfizetéseket nem fizetik vissza, sőt ősztől iszonyatosan megemelik az áram díját? Mit tudsz csinálni? Ha fejre állsz sem lesz olcsóbb, ki kell fizetni, de ilyen turpisságok másutt a világban is előfordulnak, Angliában is éltem, és ott is főleg a bankok nagyon tudják, hogyan verjék át az embereket. Persze beszélhetsz a jogaidról, senkit nem érdekel, kis pont vagy. és mi sok-sok kis pontok vagyunk Mo.-on. Ezért megy el sok kis pont külföldre, mert nem lát esélyt. Van, aki külföldön is magyar marad, és nem érzi jól magát, de vannak az ügyesebbek, akik tudnak asszimilálódni felnőtt korban is, és jó életük van. Nagyon sok ismerősöm van, akik már lassan több, mint az életük felét külföldön élték, de még a magyar szív ott dobog és magyarnak vallják magukat… Én ezt hívom nemzettudatnak.

    bocsi Bagoly és mindenki az offolásért.

    Igen, nők is arra utazhatnak, hogy van-e a férfinek lakása, autója stb.. de valahol ez “elfogadottabb” , hogy a férfinek vagy kicsivel vagy sokkal, de több van. Én sosem kérdeztem meg, hogy van-e autója, ha esetleg megtudakoltam, hogy hol lakik, az azért volt, mert ha egy 30-40 éves nő, még mindig anyucinál lakik és nem csak átmenetileg, hogy elvált, vagy valami más anyagi okok miatt, akkor ott gáz van.. mert anyuci kisfiacskáját elkerülném. :)

    üdv,
    kis pont.

  23. yielina üzenete:

    30-40 éves férfit akartam írni, de végül is nőre is igaz, az még talán borzasztóbb..

  24. Jyrki Jyhlaa üzenete:

    Kedves Yielina!

    Nem 17 éve élek Finországban, hanem 17 évig éltem itt Magyarországon!:)

    (És igen! Higyje el minden ember felelős a sorsáért)
    Önök csak annyiban hibásak, hogy tűrik, hogy ostorozzák magukat a “vezetőik”
    Kicsit több öntudatot! Higyjenek a jobb életben. Menni fog!
    Máskülönben vége.

    Üdvözlettel:
    Jyrki
    FINLAND

  25. tükör üzenete:

    Olvasgatok és rehegek :-)
    Kinek mi, az, itt meg ott….
    Yielina megvettem a gyűrűket :-)

  26. tükör üzenete:

    Olvasgatok és rehegek…
    Kinek mi, az itt meg ott…
    Yielina megvettem a gyűrűket :-)

  27. tükör üzenete:

    Nyahh akkor kicsit jobban ráérve…. hogy borzoljam az idegeket, mert számomra már nevetséges, hogy olvasói levelekkel bombázzák a “blogot”. ( Pláne ha ezek tartalma valós egyáltalán. )
    A megfigyeléseim szerint mind azok a 46-50 év közötti nők írtak, akik valószínűséggel a 40 év körüli férfi korosztálynak nem kellenének, és mint olvashattuk előbb is, a saját korosztályuk férfitagjai között meg nem keresnek, és felette sem. ( Indokok közt szerepel, mert kopasz az illető, nincs foga, és nem áll fel a “keljfeljancsi”, büdös alkohol és cigi szagú a leheletük.)

    Némber ván, első levél: 3 éve van szegényke 49 évesen több randivonalon… elsőre az jutott eszembe, pont épp rajta akadhatott fenn Superman… :-)

    - ?rulja már el valaki hogy lehet 3 éven keresztül fenn lenni több társkeresőn? Vagy az alapanyag külsőre annyira “ronda”, és érzelmileg lelkileg kiégett, hogy ez idő alatt nem jutott el, hogy valakivel összeszűrje a levet.
    30-35 éves koruknál az öregedés jelei ? Szólíthatlak ómamának ? 49 évesen milyen fizikai és szellemi állapotban lehet az a nő aki ilyet badarságot ír. A klimaxon már túl, vagy a protkó evés közben körmérközést játszik a bennmaradásért ? :-) 1:1….

    Némber dvá: inkább nem minősíteném, azt a tényt, hogy belebetegedett a több éven keresztüli magányba… mert ezzel a levéllel felülmúlt Superman írását is.

    Hölgyeim el kéne kicsit gondolkozni azon, kinek mi a szerepe a kapcsolatban…. ne cseréljük fel a szerepkört, hogy a férfi mosson és takarítson, vezesse a háztartást… bár az is biztos, ha egy férfi főzni kezd, sajnos van amikor jobban sikerül…

    A meglátásom az, hogy akik a társkeresőn hosszabb ideig fenn leledzenek, azoknak a gondolkodásmódjuk és a realitás szemléletük, érzékük elkorcsosul, annyira keresik a jobbnál is jobbat, annyira kifényezik magukat…. hogy képtelenek lesznek idővel visszatérni a szürke és nehézségekkel teli hétköznapokba, hogy egy értékes kapcsolatot tudjanak fenntartani.

    Ami tény viszont ! Ha egy ÚJ, kívülről mit sem sejtő férfi beesik a társkeresők oldalaira szinte megrémül…. hogy bizonyos nők meddig merészkednek el – fényképekre is gondolok ( dekoltázs kinn, főleg 40 felett, tetoválások, fehérneműs képek, és a molettek, akik ugye magukat sportosnak állítják be, és a “belül van az érték” című internetes közhely, mert ezt minden olyan nő hangoztatja, aki a külsejével nincs megelégedve. )
    És akkor az üres női adatlapokról nem is beszéltem.

    Különben nem értem…. miért nem marad meg mindenki abban a tudatban, hogy egy egészséges kapcsolatnál 2-3-4-5 év korkülönbségnek kell lenni a férfi javára. Miért gondolja sok nő – elég körbenézni – hogy a náluk 10-12 évvel fiatalabb férfi fogja elhozni a nagy szerelmet.

    Tudnám még ragozni de értelmetlen… minden 5. üzenet után újra és újra befirkálni, de majd elmentem sablonként :-)

  28. Alby üzenete:

    Azért a nőket sem kell félteni.Sok jó álszenteskedős dumát lehet itt olvasni. Mókás nagyon. A tipikus mindent igér,mindenben ok és valójában le se sz@r a “minden levélre válaszolok nyugodtan írjatok” szöveggel. De ez a tahóság más kérdés és egyéni probléma,hogy kinek mennyi bejött levele van,rossz indok erre fogni. Én már 5 éve vagyok itt szinte eredménytelenül az állítólagos hiányzó harmincéves korosztálybol.Nincs hasam mert nem engedem,edzek és figyelek mit eszek.Teljesen biztos,hogy megvan bennem is a hiba,válogatós vagyok( 80-100 kilós nőkre nem vágyok,többre tartom magamat meg nincs túlsúlyom),de mégis itt fárasztom magamat.?tlagos alakú,külsejű,arcú hölgyeknél nincs probléma.De amint már kap valaki egykét bókot,mennek utánna a pasik szex céllal már egyböl megváltozik,vérszemet kap.A legrosszabb amikor egy csúnya nőnek megnő az arca és már elhiszi magárol,hogy szép és megy a rongyrázás.Én 3 gyönyörű lánnyal is megjártam már,hogy az első három-négy hónapban végig megy a hülyítés a részéröl.Igy meg úgy szeretlek,mostmár hozzád tartozom,stb,stb… sok van még a repertoárban.Addig mondják ameddig nem mondod ki ugyanazokat amit ők.Ez a cél,mint megfejtettem.Ha meg már a pasi kijelenti,hogy szerelmes,mindent megtesz a szerelméért na onnantol kezdve vége.Már nem vagy érdekes,a célt elérték.Úgy tekintik,hogy már mindent kihoztak belőled és érdektelenné válsz. Majd hirtelen csökken a hölgy szabadideje,nem vagy érdekes,próbál erőböl belédkötni,apró dolgokon lovagol,hogy kikényszeritse a szakítást,stb.Most több nem jut az eszembe. Egy kérdés hölgyeim!!!! Minden szép nő bunkó vagy csak az aki még 25-30 évesen egyedül van???? Kiváncsi vagyok a véleményekre,mert én mindig belebotlok akire rástartolok.

  29. yielina üzenete:

    Kedves Jyrki Jyhlaa,

    Nem vagyunk mi depisek, csak erre tévedtünk, és ha unatkozunk akkor itt vagyunk. Nekem van, hogy napokig nem vagyok itt, de ha felcsatlakozom a netre, vonz a “társaság”, mi is sokat nevetünk, szórakozunk, vagy felháborodunk, vagy elszörnyedünk, vagy okulunk az eddigi tapasztalatokból. Igazából sokszor nem is tudunk egymás írásaival mit kezdeni, elolvassuk. Kész ennyi.

    Igen, minden ember saját sorsának a kovácsa, ezt aláírom, tehát amennyire lehet én speciel próbálok örülni, amim van. Vannak nehezebb napjaim, amikor gondterhelt vagyok, de általában engem úgy neveznek, a munkahelyemen, a lány, aki mindig vidám, mindig mosolyog és állítólag színt viszek az életükbe…. és fel is vannak háborodva, ha esetleg rossz napom van, ez meg engem háborít fel, hogy miért ne lehetne? Nem törekszem rá, de időnként az van. Sajnos a magyar ember tényleg szeret panaszkodni, kívülről lehet úgy tűnhet, hogy mi szürke panaszkodó bogaras emberek vagyunk, lehet. Nem tudom, de akiket “ismerek” innen, azok biztos nem azok, még ha az írásaikról ezt nem is gondolnánk… a többieket nem tudom.. szerintem csak leírjuk, leírják negatív élményeiket, de nappal ugyanúgy dolgoznak, viccelődnek a munkahelyeiken.. élik életüket, csak este munka után megpihenve jólesik “panaszkodni’? Eszmét cserélni. Én is sokszor unom ezeket a témákat, de hát erről kell beszélni, vagy ha nem akarunk, akkor csak olvassuk.

    ————-
    OFF-OFF-OFF
    tükör: :) sál témában le vagyok maradva – de igyekszem. :) BOCSI Bagoly, tudom, hogy kifilézel, ha egyszer találkozunk..

    On

  30. yielina üzenete:

    “hogy a náluk 10-12 évvel fiatalabb férfi fogja elhozni a nagy szerelmet.”

    badarság. :) ilyen tényleg van? Lehet megrémülnek a saját korosztályuk beli férfiak kinézetétől. :) hi-hi.

    Kíváncsiságból rászűrtem a 40-45 éves nőkre, és hát nagyon szép nőket találtam ott, igaz, némelyik úgy öltözködik, mintegy 20 éves, de olyan alakkal is rendelkezik. Én ha férfi lennék, lehet ilyet választanék magamnak, gyerekei már nagyocskák, lassan kirepülnek, csinos külső, független nő, gyereket tuti nem akarnak már, ideális partner lehetnének… de én női aggyal gondolom ezt..

  31. tükör üzenete:

    Yielina…rászűrtem…40-50 év közötti fényképes nők… elmondom mit láttam – gondolva arra akinek fényképe van, csak esztétikusabb a kinézete – ….ellentétben azzal amik neked jutottak.

    A kiadott 20 közül az alábbiakat láttam:
    1., orosz nevezetű bányarémet
    2., egy piramist ???
    3., lépcsőn álló a Dr. Bubóban szereplő Ursula nővért
    4-5-6., angyalkát, kettő napszemüveges valakit – az egyiken akkora a napszemüveg, hogy a fél arcát betakarta, lehet hegesztőmaszk az ?
    7-8.11, oszlop mögött bujkáló valakit, a fejét a fotó baloldaláról belógató nőt, és három olyat akinek a fényképe helyén egy kék bábú van mert csak belépés után látható ( nem vagyok tag )
    12., egy olyant aki betakarta az egész képet
    13., Cérna Bélánét, gondolom úgy kell köszönteni :Anorek Szia :-)
    14., egy Bruce Lee-nét ( női kiadásban, fekete karate ruhában )
    15., na egy volt akivel tényleg érdemes lenne egy kávéra, vagy sütire beülni – de 2 gyerekes, vele élnek, adatlapon igény hegyek… inkább mégsem…
    16., hátulról készült álló fényképet ….
    17., egy idősebb nőt aki balerinának képzeli magát…jesszus…
    18., na ő sem nyerte el a tetszésem
    19., ágyon ülő összegubózott testtartásban lévő nőt – ő sem az esetem
    20., na meg ő sem.

    Szóval ?k lennének a híres szépségek ? Akkor inkább 1 hétig a száraz kenyér és sós víz….

  32. bagoly üzenete:

    Nil novum sub sole…
    4, lényegében azonos téma, összesen 1140 (!) hozzászólással. És még mindig a negatívumok, kifogások miegymás.
    Jyrki hozzászólásának örültem legjobban. Teljesen jól leírta a lényeget: a meglévő kapcsolatokat ápolni kell, és emberként kell kezelni az embert, nem holmi tárgyként.
    Rám mindig azt mondják, hogy nagyon negatív vagyok, mert mindig a hibákat veszem észre először. Lassan remete leszek :) De a barátaim ezzel együtt, vagy épp ezért a barátaim.
    DE. Még én is észreveszem a jó dolgokat is, úgyhogy évek alatt tudnék annyi negatívumot összeírni, mint amennyit itt olvastam 2-3 hónap alatt.
    Kicsit pozitívabb hozzáállás kellene, és persze meg kellene maradni a realitásoknál.
    Különösen a realitás a lényeg: irreális énképpel, irreális igényekkel nem fog működni semmi, főleg nem a társkeresés…

    Yielina: az off témát majd megbeszéljük :) Jelenleg a legkisebb gondom is nagyobb annál, hogy offolsz…

  33. Netuddki üzenete:

    Bemásolom az első levelem, mindig csak a negatívum, a pozitív felett meg átugrunk! Ugye:-)
    Mégse másolom be a levelet,ott van legfelül:-)

  34. Netuddki üzenete:

    Bagolynak igaza van 4 blog 1140 hozzászólás. De ez is kb. 20 embertől, maximum a nevek változnak:-)
    Lehet összesen itt is csak öten írdogálunk:-)

  35. tükör üzenete:

    eddig Te sem írtál…. Bagoly, Ember, Nemes Tamás, Kicsinő, Permanencia, Yielina, Csakcsacsogok, jómagam és akik beesnek… vagy álnéven írnak…
    Ha kihagytam volna valaki állandót sorry…

  36. tükör üzenete:

    öten biztosan nem….
    állandók : Bagoly, Ember, Nemes Tamás, Yielina, Kicsinő, Permanencia, jómagam…
    Meg akik beesnek, meg álneveznek….
    Ha kihagytam volna valakit sorry, fejből írtam :-)

  37. tükör üzenete:

    valami nem stimmel… 2x már írtam, és nem jelenik meg….

  38. bagoly üzenete:

    Netuddki: Egy hónap még nem jelent semmit… Térjünk vissza rá úgy fél év múlva…
    Ettől függetlenül sok sikert :)

  39. yielina üzenete:

    viszont van olyan hsz-ed, ami kétszer jelenik meg. :))

  40. tükör üzenete:

    igen van, akkor sem jelent meg egyik sem, 2 x beírtam, és kés��bb el��került mindkett��.

  41. Isti üzenete:

    bagoly: azért ez a szép számú hozzászólás még mindig jobb, mint amikor az összes blog végén a saját irományomat olvasgattam napokig! :-)

    tükör: kissé csodálkoztam, hogy csak most írsz egy “ilyen” felvetésre, de most már örülök, hogy olvashatom őket :-)

    A tapasztaltabbak már tudják, hogy kit akarnak, csak kifutottak az időből, s nehezen találnak az erősebben behatárolt igényeiknek megfelelőt. Az ifjak még magukat is csak keresgélik, viszont szinte a teljes korosztályukból válogathatnak. Namost, a kettőből a jókat össze kellene gyúrni!
    Isti

  42. Lujza üzenete:

    Néhány gondolat:

    25 éves leányka vagyok,nem vagyok regisztrálva egyetlen társkereső oldalra sem.
    A társam keresem,aki tudja,hogy mit jelent az a szó,hogy felelősség…
    Aki családot szeretne és gyerekeket.
    Természetesen szeretem a romantikát,de jobban szeretem a kreatív,formabontó ötlelteket.
    Nehéz eset vagyok.:)Makacs,agilis,hangulatember,szeretetbomba,érzékeny,érzéki,erotikus,
    hisztis,intelligens,okos,családszerető…reggelig sorolhatnám.:)
    Nem szeretem az idősebb férfiakat(tapasztalatom szerint unalmasak és nincs már bennük játékosság).

    Ha férfi lennék,ma délelőtt vennék egy szál sárga rózsát és odaadnám az utcán annak a nőnek,aki tetszik nekem.:)
    Helyettem esetleg valaki bevállalja?;)

    ?gy Egyed és Egon napján azt kívánom,hogy a leendő társam sose gondolkodjon azon,hogy egy nap hányszor ölel,csókol és szorít magához.Jöjjön szívből…

    Számomra az élet,akkor lenne/lesz teljes ha a férjem és gyerkőceim mellett lehetnék.
    Ha mégsem így alakul,akkor kolostorba vonulok és ott segítek,ahol tudok.

  43. Admin üzenete:

    Szolgálati közlemény:
    Pár szabály a moderálásról:
    - ha webcímet és mailcímet írtok be, a rendszer nem engedi megjelenni, csak külön engedélyezés után. (Társkeresésre ott a Parom.hu, hirdetésre szintén)
    - a magukat moderálni nem tudó userek szintén ki vannak tiltva.
    - az értelmetlen, indokolatlan, agresszív fikázásokat szintén kiirtom, majd egy idô után magát a usert is.
    - pocskondiázás, szitkozódás detto.
    Maradjunk az értelmes párbeszédnél!
    Köszi a figyelmet

  44. bagoly üzenete:

    Admin: “az értelmetlen, indokolatlan, agresszív fikázásokat szintén kiirtom, majd egy idô után magát a usert is.”
    Ennek egyik alapfeltétele, hogy maga a blogbejegyzésre is ennek megfelelő legyen. Superman levelére pl. igen nehéz higgadt, kultúrált választ írni, hiszen erősen sértő…
    De te tudod, tied a blog…

  45. permanencia üzenete:

    Admin

    Beszélnem kellene Veled, de nem publikus.
    El tudsz érni? Vagy én hogy?

  46. Fáki üzenete:

    Jó volt olvasni a hozzászólásokat,rég nevettem ilyen sokat.Pár szánalmas ráérő figura nyomorult nyekergése a saját tapasztalatairol.Plussz egymáshoz dumálás. Nagyon zsííír. Minden eset egyedi,nem lehet általánosítani.
    A baj igazán vagy 50 éve kezdődött amikor kinyílt a nők csipája és rávetődtek az egyenjogúság,stb témára.Ez itt a nagy gond.Önértékelési és partnerértékelési zavarja van mindnek egytöl egyig.Befolyásolja a barátnő,rokon,tv,rádió,újság és igazán a legtöbb azt se tudja,hogy mit akar. Az volt jó mint réges-régen.Elvégre több ezer évig nem volt ez kérdés.Megvolt a saját dolguk a nőknek,tudták hol a helyük,más tulajdonságok voltak fontosak.Nem az volt,hogy kirakom a mellem és van pénz,pasi,okos vagyok,jó vagyok. Meg voltak húzódva a sarokba.Ha ment a duma,visszaszövegeltekmegcsalás esete forgott fennt akkor úgy elverték őket mint a lovat és csend volt.Nagyon kevés beleszólásuk volt bármilyen témához.

    Na csőváz!

  47. csakcsacsogok üzenete:

    Hello Fáki!
    Te aztán igazi csoda vagy számomra, még nem találkoztam hasonlóval!
    Honnan jöttél?
    Mert nekem úgy tűnik, az utóbbi 2000 évben nem jártál emberek között?!
    Mesélj, mit láttál még OTT, had’ bővüljön a látóköröm!

  48. Admin üzenete:

    Kedves Permanencia!
    A tarskeresoblog@freemail.hu címen bármikor el lehet engem érni.
    (Sôt, ide várom az olvasói leveleket is, ill. bármit ami a bloggal és a témákkal összefügg.)

    Bagoly!
    “…az értelmetlen, indokolatlan, agresszív fikázásokat szintén kiirtom, majd egy idô után magát a usert is.” Egymás fikázása, becsmérlése, szitkozódás, káromkodás, nem a témához illô nevesített szidalmazás. Superman levele provokatív, de nem nevesített: vagy magadra veszed vagy nem, ez a te döntésed. Vagy elfogadod vagy nem és vitatkozol. De pl. ha Tükröt hülyének titulálod vagy ô téged, az delete!
    Ha pedig így sem érthetô, akkor majd tapasztalati úton rájöttök. :-)

  49. tükör üzenete:

    Admin…szerintem mindketten – hárman is – vagyunk annyira értelmesek, hogy tiszteletben tartjuk egymást, és az internet írott és íratlan szabályait, a netikettet :-) Meg amúgy is elég régen firkálgatunk, hol elfogadva, hol nem a véleményeinket, hogy akár egy kis félreértés miatt ne essünk egymásnak.

  50. permanencia üzenete:

    Nemigen rólunk van szó, tükör. Sztem csak illusztráció volt, de időnként valóban túllőnek egyesek a jóízlés határain. Ha vki régebbi csatározások mián , szinte ismerősként rácsattan vkire, semmi gond, szinte természetes, de csak úgy, a semmiből itt terem vki és elkezd gyalázkodni, azt azért már mégse!
    Jut eszembe itt van Nektek Lujzika. Semmi reakció? Lelohadtatok?
    Kicsit kihúzom a lábam, mindjárt gondok vannak :)

  51. Isti üzenete:

    Vagyis: Lujza!
    Sajna – pedig minden kívánalomnak eleget teszek :-) – idősebb vagyok, s így aztán jár is neki tőlem a sárga rózsa!
    Isti

  52. permanencia üzenete:

    Isti: azt mondják a tudorok, sárga rózsát anyósnak, vagy vénkisasszonynak illik vinni…
    n átgondolnám a dolgot, mielőtt letépem…

  53. bagoly üzenete:

    Mi lesz, ha te ara leszel, én meg erre kereslek?

  54. Isti üzenete:

    …inkább le sem tépem, bár én a képletes búcsúzás megszépítésére gondoltam!
    Isti

  55. Babs42 üzenete:

    Sziasztok!
    Rászántam az időt és végig olvastam az összes hozzászólást. (biztos vagyok benne, hogy lesznek akik rögtön megbélyegeznek, hogy mennyi szabadidőm van erre, mosogatás, főzés és vasalás helyett)

    Leírom én is az egyik tapasztalatomat, mert nagyon tanulságos lehet mindenki számára.
    Ezen a társkeresőn megismerkedtem egy 55 éves férfival. Hosszas és részletes levelezés után szánta rá magát hogy találkozzom velem, természetesen a munkahelye közelébe. (még véletlenül sem ajánlott fel hozzám közelebbi helyet)
    Közel 3 órás beszélgetés alatt 2 és felet folyamatosan magáról és családjáról, munkájáról, volt barátnőjéről beszélt. Néha megjegyezte, hogy miért kell csak neki beszélnie, miért nem szólok közbe. Nem tudtam. Egy idő után rájöttem, hogy csak a saját hangját szeretné hallani és semmi másról nem akar beszélgetni mint a hozzá tartozó dolgokról. Türelmes voltam, talán még kedves is, több lehetőséget adtam. Közel egy éven keresztül a parkban találkoztunk, soha sehova nem hivott meg és még nem is ajánlotta fel. Egyik randevú alkalmával a padon való összebújást sem tartotta volna kizártnak.
    Valamiért szimpatikus volt, ezért nem küldtem el. Talán még egy kicsit ragaszkodni is kezdtem hozzá. De valami nem hagyott nyugodni. Néha néha visszanéztem és szomorúan tapasztaltam, hogy több hölggyel is levelezget mellettem. Későn esett le a tantusz, hogy nem társat keres, mint én, hanem partnert. Már öt éve fenn van és folyamatosan ezt csinálja a családja és a felesége mellett. A mai korszellem mellett, nem kevés az olyan házasság, ahol a férj vagy a feleség szeretőt tart. De azt, hogy egyszerre többet is?!? még ezzel sem lenne gondom. Csak egy a bökkenő: minek kellek ehhez én, mikor tudja rólam, hogy monogám vagyok. Szokása volt mondogatni, hogy szabad vagyok mellette és ne nagyon ragaszkodjam hozzá, mert ki tudja mi lesz velünk. Soha egyetlen szóval sem mondtam hogy hozzá mennék feleségül, tehát ettől nem kellett tartania. Soha semmilyen érzelmet nem nyilvánított ki felém.
    Környezetem szerint 40 éves koromra kiadhatnám magamat 30 évesnek is, de nem teszem, ápolt és tiszta vagyok, teljesen normális külsővel, és nagyon mély érzelmekkel és érzésekkel.
    Egyet viszont nem tudtam elfogadni és megtanulni közömbös, lélektelen, érzelmetlen kapcsolatból: érzelmek nélkül szexelni. És nem is akarok megtanulni, mert az nem én vagyok.
    Ha rám néznek a férfiak gyönyörűnek látnak és mindig szomorúnak.
    Tudom, hogy bennem van a baj, mert merek álmodni az igaziról, akinek csak én kellek és tetőtöl talpig engem akar.

  56. Babs42 üzenete:

    Helló Fáki!
    kiváncsi lennék arra, hogy a saját barátnődről is ez a véleményed? Mikor voltál utoljára történelem órán? ott elmesélték, mikor lett vége a középkornak. Lehet, hogy hiányoztál? de szerintem magyar órán se sűrűn voltál jelen!!! Még pótólhatod !!! Szükséged lehet rá a jövőben!

  57. Isti üzenete:

    Babs42: épp bátorítanálak, hogy a mosogatás mellett olvasgass minket is, + kezdj keresgélni!
    A helyedben gyorsan elfelejteném ezt a sorozatos rémálmot a parkban.
    Isti

  58. permanencia üzenete:

    Isti: nem tudlak elérni :(

  59. Isti üzenete:

    A címem változatlan. bagoly szabin?
    Isti

  60. Fáki üzenete:

    Na újra itt.Csővázas! Látom vannak rieksönök is.:) Tök szupi. Igen,igen kedves bab42 vagy hogy a rákba hívnak,nem sokat voltam magyaron.Igyekszem PÓTÓÓÓLNI. Saját barátnő. Hmmm… Legyen bármilyen is az aktuális fejlesztés maximum 4 hónapig maradhat.Utánna könnyes lapát a részemröl.Még a végén megszeretem és megszokom mint egy jó börcipőt.Már lassan 35 fele járok és kezd jönni a kazetta “B” oldala.Felesleges időpocsékolás mindenféle kémiai folyamatokkal-mármint a szerelemmel- bibelődni.Hogy meg egy nő egész életben az kész kabaré.Az ember nem iszik ugyanabbol a pohárbol egész életében.Nem???
    Tudom-tudom már sajnos rég vége a középkornak,de azért próbálom én a legjobb dolgokat amennyire lehet megőrizni. Amelyik csajhoz eddig jó,aranyos,őszinte,figyelmes,stb,stb voltam annál semmit sem értem.Ha pofon,ütés esete is fenntállt akkor már jól viselkedett mind.Aki eltürte.:)Hülyén hangzik,de ez van.Megcsillan a félelem a szemükben,rendbejönnek egy darabig.De persze megint elkanászosodnak idővel.

    Majd jövök kisarcok!!!!

  61. Orchidea üzenete:

    Fáki: Ha neked felesleges időpocsékolás, minden csak kémiai folyamat, amivel tisztába vagy, akkor miért találkozol nőkkel, miért ismerkedsz velük, miért “van rájuk szükséged”? Könyvet kell olvasni, moziba menni, aludni nagyokat, álmodni szépeket. A gyerekeid anyjáról mi az elképzelésed, milyen legyen? Minden férfinak van elképzelése a “feleségéről”, mert feleségül akárkit nem vesznek el, mert “kémiai folyamat” csupán. Nem is iszunk egy pohárból mi nők sem, tudunk venni készleteket a boltban, a piacon, ha már ez lenne csak a megoldás számunkra is.
    Ha pedig pofon ütöttél valakit, megverted,mert ezt gondoltad helyes viselkedésnek részedről, te ettől lettél VALAKI, nagyobb lettél saját szemedben. Ne hidd, hogy ezzel valamit elértél valójában annál, aki kapta tőled a pofont! Mit éreztél verés közben, jó érzés volt neked????

    Egy nőt megütni nem dicsőség, mégha te szerinted így kell ezt tenni, mert akkor már az van, ahogy te gondolod? Nehogy azt hidd, hogy “mindenki úgy táncol majd neked, ahogy te fütyülsz”, jó volt félelmet kelteni valakiben!

    Nem hiszem ezzel a gondolatommal, amit leírtam a lelkedben kárt tennék, sőt az ellenkezőjét értem el, de feltehető nem is jelenik meg olvasásra, ha ez sértés lenne valaki/kre.

    Babs42: Belegondolva a leírtakba, megértelek teljes mértékben. Hasonló vagyok külsőre, mert fiatalabbnak látszom jóval, mint, amennyi vagyok mások szerint is. Erre írják majd többen, hogy dicsérem magam, s csak magamról írok megint. Nem, ez genetikai adottság, és az, hogy valaki nem züllik el saját maga bánatában és mások örömére. Én is monogám vagyok, aki nem szereti, ha egy pasi több nővel is egyszerre tart kapcsolatot, feleségről nem is beszélve pluszban. Nálam érzelemre is szükség van több mindenhez, nem vagyok egy robot, ahogy némelyik férfi szeretné, “maradi” vagyok ezen a téren, ha ezzel középkorinak számítok a megítélés szempontjából. Véleményem szerint ilyen nőkre is “igénye van” sok férfinak, és pont ilyet keres, ha ismerkedni akar valójában és komolyabb szándékkal, s nem futószalagon szedi le a hölgyeket a randevúra.
    Szép estét mindenkinek, aki olvassa!

  62. Netuddki üzenete:

    Babs42

    “Tudom, hogy bennem van a baj, mert merek álmodni az igaziról, akinek csak én kellek és tetőtől talpig engem akar.”
    Alapvetően ezzel a gondolattal van a baj. Meg mondom miért, mert aki viszont megkapja az meg le se szarja……bocsánat hogy így írom. Úgy látom Bagolynak lesz igaza……van egy lány ? kereset meg engem, nekem szimpatikus lett sőt még több is…….. De lassan másfél hónap után.,nem hogy többet de kevesebbet találkozunk. Igyekszem nem sokszor kinyilvánítani hogy mennyire fontos, nehogy túlzásokba essek, de tudja! Eredmény lassan leépül a dolog.
    A nők sose akarják hogy csak ők kelljenek… ha így van akkor már köszönik nem kérik a dolgot.Ekkor megfordult a fejemben (lehet mégiscsak több hölggyel kellene egyszerre megismerkedni, és majd eldönti az alkalom kinek is leszek fontos)
    És jön a jól ismert recept, a nő szenved mert nem kap komoly kapcsolatot amire vár……de ha van akkor nem kell. A pasi meg száll virágról virágra, és akkor ő meg egy komolytalan, link alak lesz akinek nem fontos a kapcsolat.
    Akkor hogy is van ez kérdem én?????? Kinek is van igaza?

  63. yielina üzenete:

    Fáki, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Te lassan 35 vagy, szerintem kb 20 évvel fiatalabb. :)
    írásod alapján ítélve. :)
    lényegtelen, akárhány éves is vagy, ha megütsz egy nőt és veled marad, azzal valami nincs rendben, épp eszű nő, nem marad ilyen kedves vadállat mellett, mint Te vagy, valszeg, ha marad, akkor olyan lelki sérült, mint Te vagy, és valószínű ? sem pocsékol időt mindenféle kémiai folyamatokra, csak kihasznál.. erre nem gondoltál, hogy valójában ők csesznek ki veled.

  64. kicsi N? üzenete:

    Kedves Fáki!
    Vigyázz, nehogy egyszer “asszonyodra” találj, véletlenül visszaüt és pórulj járj:-)

    Kedves Netuddki,
    /téged a kedves megszólítás jobban megillet, mint az előzö versenyzőt…-)/, talán rá kellene kérdezned a leányzóra, hogy tisztán láss. (Amiről írtál, arról sajnos nemrégiben hallottam egy másik férfitársadtól is) Viszont kérdezném, ha nem a neten hanem életben ismerkednél, ott tartanál több vasat a tűzben? A válasz nekem nem fontos, csak neked…

    Jó éjt

  65. babs42 üzenete:

    Fáki nem változott rólad a véleményem. Csak szánni tudlak és sajnálni önmagadért. Hiányzanak belőled az emberi érzések és érzelmek. A kémiai folyamatok csak ideig-óráig érdekesek, nem adok neked egy-két évet és a nevére sem fogsz emlékezni, hogy kivel voltál utoljára és főleg minek. A szerelem nem kémiai folyamat. Ezek szerint nem csak magyar óra hiányod van, hanem kémia is. Talán nézz utána, hol kezdhetnéd el újra az általános iskolát. Tanulni soha sem késő. Ha szerencséd lesz, ott megismerkedhetsz egy magadfajta nővel és akkor méltó párt fogtok alkotni. Csak egyre vigyázz !!! ne szaporodjatok még véletlenül sem.
    Szerintem szállj magadba és nézz a tükörbe. Nem érezted még azt, hogy bele kéne köpnöd, mert B?RKIRE kezet emelsz? Vigyázz egyszer majd az élet üt vissza, de azt nem fogod megköszönni. És akkor már késő lesz!

  66. babs42 üzenete:

    Orchidea: én is egyet értek Veled, nagy szükség van a magunkfajtára, akiknek van lelkük, mély és tiszta érzéseik, érzelmeik. Vállalják önmagukat olyannak amilyenek és nem kötnek mindenféle kompromisszumokat csak azért, hogy ne maradjanak egyedül.

    Netuddki: én komoly kapcsolatot keresek és nagyon szeretném ha kimutatná az a valaki, hogy mit érez irántam nap mint nap. Szükségem van rá, hogy érezhessem, hogy kellek neki. Nagyon fontos számomra, hogy ne “zenekari” tag legyek az életében, hanem egyedüli és megismételhetetlen. Ha valaki tud ilyen valakit, nagyon kérem szóljon neki és keressen meg.
    De sajnos a sorsom mindig olyannal hozott össze, akikből hiányzott az érzelem “panel”. Sokszor már arra gondolok, hogy így kell leélnem az életem. Egyetlen örömöm az életemben a gyerekeim, imádom őket. Ha nem találok senkit, akkor inkább maradok egyedül és nem kötök kompromisszumokat. Fogadjon el olyannak, amilyen vagyok és ne akarja a lelki hiányosságait elfogadtatni és megértetni velem. És merek álmodni az igaziról, legfeljebb ebben az életemben álom marad…

    Isti: köszönöm, hogy vigasztalsz, kedves Tőled nagyon!!
    Keresgélni??? nem nagyon van már rá erőm, sokat csalódtam és védem a lelkemet, ami tele lett sebhellyel és forradással.

  67. Orchidea üzenete:

    Babs42: Végigolvastam arról az 55 éves férfiról szóló kapcsolatod. Nem tudom miért, de felébredt bennem a gyanu. Talán én is beszélek vele közel egy éve, találkozom is vele netalán? Bár engem elvitt egy ilyen korú több helyre is, az 56 évet most töltötte be az idén. Nem tudom hol van regisztrálva, de nagyon szeretném látni a fényképét, hogy ő az, aki, mert sokadik nem akarok lenni még a telefonbeszélgetésben sem naponta. Nálam is lapáton volt az illető 2 hónapig, amikor megmondta, hogy nős a 2. alkalommal. Bár akkor még én is házasságban éltem, és csak valóban egy barátot kerestem beszélgetésre, de másképp alakult a dolog. Közben meghalt a beteg férjem, én szabad lettem. Valahogy közben megkedveltem, igyekezett a kedvembe járni, “meglepetéseket” szerezni. Sőt, amikor kórházban voltam, akkor nem hagyott magamra, törődött velem. Igaz azóta ritkultak a találkozások – nem tudom miért valójában -, de beszélünk egy nap többször is. Sajnos nagyon is megkedveltem, csak gyanum van tavasz óta, hogy más-mások is vannak velem együtt párhuzamban valahol, amit nem ismer el. Hiába kérdeztem rá határozottan, nem kaptam rá választ. A válasz az volt: – “ilyen kérdésre nem is válaszolok”. ?szintén megmondtam, ha vagyunk többen, akkor én nem kívánok közéjük tartozni, kíméljen meg engem, ez nem az én formám, főleg az én helyzetemben. Elég volt nekem egyszer régebben, ami elől “elmenekültem”, mert nem bírtam tovább. Parkba nem jártunk, mi kocsiban beszélgettünk, ha nem mentünk sehová, mivel nem volt rá idő. Arra vigyázz, hogy olyan helyre menjünk, ahol az ismerősök megláthatják és megmondják a családjának, mert a jóhírnév az igen fontos a külvilág számára. Róla el sem tudják gondolni, hogy ő mit csinál, feddhetetlen életet él az ismerősök között. Én megalázva érzem magam emiatt. Sokat sírtam is emiatt, de aztán rájöttem, hogy csak magamnak ártok ezzel, mert nem változtatok azon, amin kellene, mert nekem kell továbblépnem ebből a helyzetből, hiszen senkinem kényszerített bele. Most tartok ott, hogy “fáj” már, és nem tudtam kiprovokálni belőle sehogy, ő mondja ki, hogy “már nincs értelme a beszélgetésnek”, mert “kifújt” valahol az egész kettőnk között. Néha megkérdezi: – hiányzok? Találkák azóta: mint a fehér holló, mert mindig elfoglalt, fáradt, nincs kedvem emiatt találkozni, közbejön hirtelen valami családi dolog címszó alatt halasztjuk hétről hétre. Ennyi…., de ez biztos ismerős már az életből sokunknak, akik olvassák…, én sem a falvédőről jöttem le egy pár év óta.

    Sajnos meg kell írjam, hogy aki engem akarna – de igazán, az nekem a fénykép alapján annyira nem jön be, hogy képtelen vagyok rászánni magam a találkozásra vele-, az nekem nem kell. Azért ismerje el mindenki, hogy kölcsönös szimpátia és más egyéb is kell egy személyes találkozáshoz még fénykép alapján is. Ha pedig találkoztunk, akkor már a gyakorlottabb ismerkedők a lényeg végénél kezdték, ami engem igen elriasztott a további találkozástól velük, hiszen ők nem társat keresnek, hanem szexpartnert kifejezetten már az első alkalommal. Azért én nem adom fel, mert itt szerintem csak tapasztalatokat és ismerősöket, levelezőtársat szerez magának több ember, bár biztos vannak kivételek is, akik megtalálják a társukat, igaz barátot találnak maguknak. Várom az okos tanácsokat, nem sértődök meg érte, “a jó pap is holtig tanul, és mégis bután hal meg” mondja a mondás…

  68. Nemmindegyhogyki üzenete:

    (”Azt, hogy a külső nem számít – a ronda emberek találták ki.”)
    az idézet egy fotója alapján átlagos kinézetű 28 éves társat kereső hölgytől van.

    Szeretnék erre egy kis szösszenetet írni, ami kicsit elkanyarodik innen, de témája alapján pontosan idevág.

    A gond az, hogy a külső számít, de nem azért mert én azt mondom, hanem azért, mert az evolúció beleégette a génjeinkbe, hogy a szépet meg a formásat, de legfőképpen a szimmetrikusat keressük, mert az sugallja felénk, hogy a “kiszemelt példány egészséges” vadászó farkasok be sem mozdulnak egy gömbölyű izomzatú, futás/menekülés közben szimmetrikusan mozgó szarvasra, mert sosem kapnák el, arról nem is beszélve, hogy a hátrahagyott szagnyomokból is következtetnek az űzött vad egészségi állapotára ( EZ AZ A BIZONYOS FR?NYA KÉMIA, AMI NYOMOKBAN MÉG BENNÜNK IS MEGVAN.). Vadászatkor, a csúnya gyenge, sánta, beteg egyed kiszemelése a cél, párválasztáskor, a legszebb, legizmosabb, legegészségesebb. És ha már állatvilág, akkor szegről végről mi is azok vagyunk, pár illetve társ keresésnél automatikusan bekapcsolnak ezek az evolúciós ösztönök. Ezért keressük, az egészségest, és a szépet, mert a szép sugallja az egészségességet. És minél jobban megfelel ezeknek a kritériumoknak a társunk, és mi is, annál sikeresebbek lehetnek a túlélés szempontjából az utódaink. Ez a törvény egy egyetemes törvénye a természet élővilágnak.
    A SZÉP RELAT?V, KORUNK SZÉPSÉGIDE?LJA, AMI A C?MLAPOKON L?THATÓ SOKUNK SZ?M?RA MINDEN CSAK NEM SZÉP – én például utálom amikor egy nőnek “nyeklenek-nyaklanak” a lábai, annyira nincs rajtuk izom (de még egy pici hús sem :-( ).

    Az ember állítólag az intelligenciájával “kiemelkedett” az állatok közül, és megteremtette a maga kis mai modern világát, itt egy picit módosultak a szabályok, de ne felejtse el senki, hogy ez a világ a természet alaptörvényeire épült, amiket felülírni nem lehet -és amelyekből jó néhányra azóta is szarunk magasról, de az egy másik történet.
    Az emberi intelligencia képes szembe menni ezzel a berögzült társkeresési magatartás formával, akkor, ha más vonalról több előnnyel jár az egyén számára egy kapcsolat, ilyenkor szemet huny bizonyos testi hiányosságok felett.

    Persze a túlnépesedés, a gazdasági és természeti válság(ok), az egyén intelligenciája stb. befolyással vannak ezekre, és ezekből vezethető le az, hogy egy külsőre szép ember, aki mondjuk egzisztenciálisan is sikeres, társ nélkül van, holott egy hozzá hasonlóan szép és sikeres emberkével kéne együtt élnie “boldogan” :-), de ebben látom magyarázatát annak is, hogyha egy fél vak sánta, kopasz emberkének elragadóan csinos barátnője van, vagy hogy huszonéves srácok, 40-et közelítő nőkkel élnek együtt (megjegyzem, én a felsorolt példák közül egyikben sem találok kivetni valót, mert ez magánügy).

  69. permanencia üzenete:

    A vadászat célja a létfenntartás.
    A párválasztás célja a fajfenntartás.

    A társkeresés célja a kiegészülés, a beteljesülés, a szintézissel elért magasabb szint megalapozása – mely magábafoglalja az előző kettő eredményeit is – a ragasztó fajtájától függő minőségben.

  70. Babs42 üzenete:

    Szia kedves Orchidea!
    Az “ur” a párom.hu-n van regisztrálva, de most már két néven is szerepel. Pillanatok alatt rájöttem erre. Még annyi eszem sem volt, hogy olyan adatokat adjon meg, amik eltérőek. Nagyon szívesen megmondom Neked ki ő, ha megírod az e-mail cimed vagy valamilyen elérhetőségedet. Szerintem nem egy személyről beszélhetünk, mert mi nem igazán beszégettünk a kocsijában. Talán háromszor ültem a kocsijába. Rendkívül garasos típus, bocsánat a kifejezésért. Feleslegesen egy fillért sem áldoz senkire és semmire sem. Nagyon jól fizető állása van Pesten, de ennek ellenére állandóan a hirdetési újságokat bújja az akciók miatt. (úgy mondja, hogy “plázalázban” szenved.) Mindig mindent ő csinál otthon, legalább is ezzel dicsekszik nekem. Ez a fajta mindig tökéletesnek hiszi magát.
    Mind a két gyereke fizetős felsőoktatási intézménybe jár, érdekes az én gyerekemnek sikerült bejutni állami finanszírozásura, pedig közel sem zseni. Ma már mindenki tudja, hogy a továbbtanulók 90 %!!!-át felveszik. Nem úgy, mint a mi időnkbe, ahol valódi követelmények voltak. Én például igen kemény vizsgákon mentem keresztül a bölcsészkaron. Ha bármi érdekel, kérdezz kérlek!

  71. Babs42 üzenete:

    Orchidea folytatása:
    Gondolkodtam a dolgon, tényleg vannak hasonlóságok. Lehet, hogy ennek a korosztálynak a szemétjét fogtuk ki és most ezt nyögjük. Szívesen segítenék Neked és ha szeretnéd elmondanám a részleteket is. Kitalálhatnánk együtt valamit, mind a kettőnk helyzetére vonatkozóan. Gondolkodj el és jelezz kérlek valahogyan.
    Több megoldásom is van az én esetemre, szívesen megosztom Veled. De egyik sem kíméletes, mivel velem sem volt az és nem is lesz soha. Egyszóval várom a válaszodat!

  72. Orchidea üzenete:

    Babs42:
    100 %, hogy nem azonos azzal, akiről én írtam. Köszi a felajánlott segítséged.
    Egyelőre ennyit, mert nem tudok több időt a gép előtt tölteni.

  73. Nemmindegyhogyki üzenete:

    Kedves permanencia, az első két sorodban teljesen igazad van, idézem is:
    A vadászat célja a létfenntartás.
    A párválasztás célja a fajfenntartás.

    DE
    a vadászat példáját CSAK a zsákmány kiválasztásának szemléltetésére hoztam fel, hogy aztán jelezhessem, hogy például ennek ellentéte a párválasztási kritériumok, és a példa a klasszikus értelemben vett állatvilágra lett vonatkoztatva.
    A párválasztásról annyit, hogy a társkeresés, és a párválasztás nem választható el markánsan egymástól-de erre te is utaltál.

    A magasabb szintre emelkedésről az a véleményem, hogy az emberiségnek intelligenciájánál fogva, már rég “all inclusive” :-) egy magasabb szintre kellett volna emelkednie, annál mint ahol most van, ahol egészen más síkon folyhatna a társ- illetve párválasztás (illetve a létfenntartás is)…de ez megint csak egy másik történet.

  74. permanencia üzenete:

    Nemmindegyhogyki:
    Sztem lényeges különbség van a “társ” és a “pár” értelmezése és funkciója között, amennyiben a “társ” sokkal összetettebb és a tevékenységek és gondolkodás szélesebb körét foglalja magában. ( pl. társművészetek vannak, de a számok párosak lehetnek stb.)

    “…az emberiségnek intelligenciájánál fogva, már rég “all inclusive? :-) egy magasabb szintre kellett volna emelkednie, annál mint ahol most van,” – írod.
    Sztm pedig az emberiség minden egyede arra használja a civilizáció által “kitermelt” eszközözöket, amire akarja (leginkább önös célokra), ezért nincs azon semmi csodálkozni való, hogy ott tart, ahol tart.
    Egyelen ember sem emelkedhet önmgától önmaga fölé, csak egy másik által, de ehhez le kellene mondania az önösség azon részéről, ami a szintézist, s az ezzel járó magasabb szintre való fejlődést ellehetetleníti, amire azonban nem hajlandó, mert állandóan arra gyanakszik, hogy rosszul jár, így be is vonzza azt, mégpedig hatványozottan.
    Ha nem görcsölne annyira azért, amire vágyik, mindent megkapna, ami boldoggá tenné.

  75. Kelemen János üzenete:

    Sziasztok

    szerintem mint minden általánosítás ez is ugyanannyira igaz vagyis semennyire
    minden ember én is más is hajlamos mást hibáztatni a saját sikertelenségért és csődjéért
    én ezt nem írom alá kellő kitartással és odafigyeléssel pár hét alatt lehet normális kapcsolatot kialakítani valakivel
    az utolsó partneremmel akit csak becsülni tudok bár majdnem 1év együtélés után végetért itt ismerkedtem meg és csak jót tudok mondani
    semmit nem tudott rólam csak a hátrányosabb dolgokat fiammal élek stb
    2találka után hozzám költözött és boldogan éltünk a vállalkozásomban dolgozott mindent rá
    lehetett bízni pénzt is!rövidre zárva a dolgot sikertelen másokat hibáztató hozzá állás
    persze ő is mesélte hogy megjelent a pasi és törpe volt szó szerint és ez többször megtörtént ilyen van hülyék mindenhol vannak mér pont innét hiányozna ez a közeg mármint aki átveri a másikat

  76. bagoly üzenete:

    Isti: már írtam kb. 1-2 hete, hogy egy mail visszapattant a címedről. 9 napot állt a freemail szerveren. A hibaüzenet alapján szerverhiba volt. Másik címed nincs?

  77. Nemmindegyhogyki üzenete:

    Sztem lényeges különbség van a “társ? és a “pár? értelmezése és funkciója között, amennyiben a “társ? sokkal összetettebb és a tevékenységek és gondolkodás szélesebb körét foglalja magában. ( pl. társművészetek vannak, de a számok párosak lehetnek stb.)

    Ebben a szövegkörnyezetben mennyivel összetettebb szó a “társ” mint a “pár”, nem látom ezt a “társ” és “pár” összefüggést, értelmezd nekem légyszíves.
    Rengeteg nőtől hallom azt a kifejezést, hogy a párommal itt voltunk, meg ezt csináltuk, meg így gondoljuk stb., miközben a férjükről, vőlegényükről, élettársukról beszélnek. Egyiktől sem hallom azt hogy a társammal. Most akkor hogy van ez???

    Esetleg van itt valaki hozzáértő – vagyis nyelvész/filozófus – aki le tudná vezetni mi a különbség a két szó között?
    Engem ez most tényleg érdekel.

    Az emberiség “szintemelkedéséről” annyit, hogy én e “fogalom” létezésére utaltam – illetve nem létezésére, mert hogy az okozza a problémát – te meg e probléma egyik fő okát említed.
    De nem baj ezen csak nem fogunk veszekedni, a lényeg akkor is az, hogy az emberiség tehetne ezért, nem is keveset.

  78. permanencia üzenete:

    Akkor másképpen: “jóban, rosszban társak lesztek…”- mondja az anyakönyvvezető.
    Majd néhány év múlva kiderül, hogy csak egy”pár” voltak.

  79. Zsuzsa üzenete:

    Olvasd el, ne legyél lusta:)
    Megéri;)

    Olvasd el a nevem: Kucsera. Hát magyar név ez? Egy fenét. Dédapám a felvidéki Zayugrócról botorkált el egészen Csurgóig, mert ott kapott munkát. Egy Kreisler nevű zsidó faárugyárában dolgozott. A gyár 1916-ban meggyulladt. A tüzet a munkájukat féltő emberek eloltották. Egy év sem telt bele, ismét felcsapott a láng, akkor már porig égett minden. A biztosító fizetett, új üzem épült.
    Apám ükapja Ausztriából hozott feleséget, Antóniát. A faluban csak úgy emlegették őket: a Tinákok, a becenevét kicsit elhorvátosítva.

    Anyai dédanyám, Tyukodi Zsuzsanna Nóvé Jánosnak adta a kezét, így aztán nyugodtam mondhatom, folyik bennem mindenféle vér, rég porrá lett Viroveczek, Holicskák vannak a felmenőim között, de én mégis magyar vagyok.

    De előbb vagyok tót vagy román, mint politikus.

    A legnagyobb bajt ők hozzák a fejünkre. Egymásnak uszítanak téged, aki szállást adtál nekem a Tátra lábánál, és engem, akinek vicsorogni van kedve a nyelvtörvényed hallatán. Hát bolondok vagyunk csakugyan?

    Neked az kell, hogy kaszinók épüljenek a szántóföldeden? Az, hogy letarolt erők helyén vigalmi negyedekben rontsák meg ifjaitok lelkét? Az hiányzik, hogy cigány vágja el a torkodat? Ha igen, akkor minek fütyülöd ki a koncerten Madonnát, aki annyira, de annyira emberbarát, hogy védelmébe veszi azt azt ártatlan, szorgalmas kisebbséget?! Szeretnéd, hogy serdületlen gyereked rózsaszín tollakkal felcicomázott, éktelenre festett buzikat bámuljon az utcán?

    Fertőzött oltóanyagot küldenek szét a világba, ha a cseh nem veszi észre, irtózatos lett volna a baj.
    Megbocsátasz majd, ha a kislányod, feleséged, fiad disznóvészben hullik el?

    Nem tudom, nálatok hogy van, de itthon a temetőkbe szabad a bejárás. Prágában a zsidó temetőben belépti díjat kell fizetni, nem is keveset. Vannak, akik pénzt sajtolnak életből, halálból. Ez a mindenük.
    Azt hiszed, te védelem alatt állsz? A cigányok most azt hiszik. Aztán, ha szemet vetnek a javaidra, úgy jársz, mint mi, és amikor megvetette a lábát, és úgy érzi, biztonságban van, jaj lesz a cigánynak.
    Jaj lesz neked is!

    Tudsz róla, hogy foszforbombákkal égetik halálra a palesztinokat? Buldózerrel, tankkal, gépfegyverekkel ostromolják a kővel dobálózó kisfiúkat. A lemészárolt fiatal testét elszállítják és kiszedegetik belőle a szerveket, amit súlyos dollárokért adnak el. Messze van, mondod. Karnyújtásnyira van tőled, mondom én.

    Te minek viselsz orrot? Tán azért, hogy annál fogva vezessenek, vagy inkább szabad levegőt szívnál vele?

    Miért a rosszat választod, amikor kinyújthatnád a kezed a tisztesség felé? Miért nem vagy kíváncsi a Szent Korona Alkotmányára? Miért a hazugok oldalára állsz?
    Minket a politikusok hajtottak a vágóhídra, akik hagyták megmérgezni a lelküket. Pénzért? A hatalom lebírhatatlan szomjától űzve? Mindegy. A te politikusod, mihelyt a mammon úgy kívánja, téged is a tagló alá taszít, ha hiszed, ha nem.

    Ha minket bevettek, te következel. Hozzál csak törvényt, büntess vele minket. A törvényedet úgy rúgja fel majd az, aki most minket sanyargat, hogy megszólalni sem lesz időd.
    És hiába lesz életben a ránk fröcsögő politikusod, úgy vágják le, mint a gazt a réten. Nem lesz védelem, és hiszed vagy nem, nem lesz kegyelem se. Majd beszélsz te még héberül a hivatalodban, de még az otthonodban is, ha lesz még egyáltalán otthonod.Az lesz neked a szép, új világ.

    Te már nem tudod, amit a horvát bánok még tudtak, a Szent Korona országának védelme a halált is megéri. Mert eleshet a férfi, de gyermeke, unokája jövőjét nem adja guruló dénárokért, semmi pénzért.

    Mert az nem éri meg.
    Hazudtak és most is hazudnak neked is, nekem is.
    Járj utána az igazságnak.
    Hülyének néznek mindannyiunkat, és ha hagyjuk, azok is vagyunk.
    A szlovák is, az ukrán is, a román is, a szerb is.
    Ne hagyd becsapni magad!

    Kucsera Zsuzsa

  80. permanencia üzenete:

    tükör, merre vagy? Összetörtél?

  81. tükör üzenete:

    szia Permanencia !

    Nem nem, még élek, csak zsúfoltak a napjaim. Ma vizsgázni voltam Pesten, kedden is megyek+gk. műszaki vizsga…. zöldkártya… meg fuss a rákkutatásért… etc…

  82. permanencia üzenete:

    Aggódtam.
    Úgy halottam, a spárga, a B17 és a móra-bóra bor igen hatékonyak.
    Okosoggyáááá :)

    Bagolynak is kéne valami…
    Yieli is gyengélkedik…

    Kis bükki levegő… :)

  83. bagoly üzenete:

    Leginkább téma… Tudod: “…gumicsont a vacsora, ha kér. De nem kér. Sok műhó semmiért.”

  84. permanencia üzenete:

    Kedves Zsuzsa: amíg egy hangya azon tűnődne, milyen kulcsban húz hamisan a tücsök, kipusztulna a dinasztia.

    bagoly: milyen helyszín javasolt az első alkalommal? Kínkérdelem: jobb nem jut eszembe :)

  85. Fáki üzenete:

    Na,hello-bello. Újra jöttem kicsit fárasztani. A szólás szabadsága.:):)Tök jó,hogy erre keveredtem a netezés rögös és kiismerhetetlen ösvényein. Még mielőtt teljesen elástok mélyen tisztelt írogatós arcok azért nem verek én hülyére senkit sem.Nők közül.:)Nincs félholtra bombázás,vérhegyek,stb… Egy picit megrázom a pofonfát és ennyi.Maximum 4-5 pofon tenyérrel,semmi extrázás.Mégha elborul is az arcom,tudom,hogy hol a határ. Vigyázok,mert nem akarok ostoba nők miatt böriben akciózni évekig.Hamar megvan a baj nekem.Elesik,beveri a fejét,ilyesmi. A legtöbb nő meg is érdemli a pofontot:):) akikkel én foglalkozok.A szokásos probléma: szép,szexi vagyok vagyis lehetek bunkó a pasikkal.A név után a következő kérdés,hogy milyen kocsid van.Pfff… Ami kihúzza a gyufát az pl: indokolatlan több napos nyafogások,sírás,kötekedő visszadumálások,flegmázás,gondol egyet és eltünik napokra,eltapsol pár óra alatt 50-100 ezer forintomat,stb.Most nem jut eszembe több.
    A kevésbé fullos, okoskodós nőcik viszont olyan snasszok szerintem.Lehet a legrendesebb,legaranyosabb,de ez ma már semmit sem ér.Le se köpnek.
    Gyermekeim anyjárol nincs elképzelésem mivel se gyereket se feleséget nem akarok.(Már írtam,hogy 3-4 hónap a limitidő).Még egy hörcsögre sincs szükségem.Hátráltatna a gyerek,feleség dolog és gyengítene.Túl nagy macera és kinlódás.Van elég hülye akinek meghagyom ezt az élvezetet.Persze ez titok az új hús csaj előtt.:):) Én csak magamat szeretem igazán mégha ez szomorú is.
    Hogy miért ismerkedek nőcikkel? Hmmm. Csak úgy.Nem lehet szavakba jól kifejezni.Egy darabig a szex volt ami hajtott előre újra és újra.Mostmár ez se zsenéroz maximálisan.Talán az ha lelki fájdalmat tudok okozni teljesen spontán és gyorsan.De ez se jó megfogalmazás.Ezt nem lehet jól megfogalmazni.Olyan mit hogy magyarázd már el egy vaknak milyen a piros szin. A pofonosztás semmilyen érzés nekem.Semmit sem érzek csak picit ideges vagyok és ennyi.Nem okoz semmi jó érzést,ha erre gondoltatok. Az akció után egy darabig minden ok lesz a csajjal,kezesbárány.
    Az lehet,hogy kicsesznek velem.Hogyne gondoltam volna rá.Vannak eszes nők is és jónak kell lennie az orromnak.Ha gyanus akkor ki is dobtam 5 perc alatt.Nem várom meg ameddig beindul.Szakításban már profi vagyok úgyis.Az egyik legszebb időszak,jó a csaj arcokrol olvasni.Érdekes.
    Kedves Babs 40 izé megint nem vágom a neved,de mindegy.Szóval mi ez a nyelvtan téma megint. Itt jegyet kapok majd? Ülj le és egyes? A rákot sem érdekli,hogy hogy írok csak figyelek rá és ennyi. Az érzés,érzelem kérdést jól látja nyagyságos asszonyom! Egyik sincs bennem. Egy részét még az középsuliban hagytam 16 éve.A többit meg módszeresen kiirtottam. Egy gyenge,megvezethető pont kilőve.Sok ostoba nő az érzésekre próbál hatni,befolyásolni,megvezetni.De én csak röhögöm vagy esetleg belemegyek a játékba hogy mit hoz ki magábol.

    Na majd jövök.Ennyi volt a mókatár.

  86. kicsi N? üzenete:

    Fáki üzenete:
    2009. September 9. 19:10

    “Még mielőtt teljesen elástok mélyen tisztelt írogatós arcok azért nem verek én hülyére senkit sem.”

    Úgy látom, már téged sem kell…. :)))

  87. permanencia üzenete:

    kicsi N?: nemgondolod, hogy el kellene hívnunk Fákit Bükkibe?
    Van még hely a kocsidban?
    Eltükröződne bagoly és Tamás közt, Yielinával meg kisminkelnénk kicsit.
    Mit szólsz? Más 5-let?

  88. permanencia üzenete:

    kicsi N?!

    Nem gondolod, hogy meg kellene hívnunk Bükkibe?
    Jól eltükröződne bagoly és Tamás között.
    Mi meg háromlányok kisminkelhetnénk…

  89. permanencia üzenete:

    bagoly

  90. permanencia üzenete:

    nem nagyon értem: kicsi N?-nek küldtem volna, neki nem, bagolynak igen?
    Arra gondoltam, milyen jól tükröződne fáki a Bükkiben köztetek, miközben mi, háromlányok kisminkelnénk a kedvest…

    Hogy ez most elmegy-e?

  91. Isti üzenete:

    permanencia: aránylag értem, de mintha kicsit szakadozottan vennélek.
    Isti

  92. permanencia üzenete:

    Az történt, hogy hiába írtam kicsi N?-nekbármit, nem küldte el a rendszer.
    (Erre most megjelent az összes)
    bagolynak pedig minden további nélkül.
    Ez vmi technikai csodázmány számomra :)

  93. kicsi N? üzenete:

    permanencia!

    Nem tűntem el, csak nálam kicsit korábban jött a tél és be voltam havazva:-)

    A kocsiban jelen pillanatban csak a sofőr helye biztos, mert még senki nem jelentkezett …,
    Nem szeretnék senkit erőltetni, ha nem szeretne/nem akar/nem mer(?) velem utazni…

    Fákit meg a fiúktól kérdezd, nem tudom elviselnek-e két dudást egy csárdában:-)
    Majd viszem a sminkkészletem,valamire csak jó lesz…:-)

  94. permanencia üzenete:

    kicsi N?: tévedsz.
    A fiúk Tőled várnak helyszínt és időpontot.
    Pillanatnyilag inkább mennének gyalog, mint hogy bárkinek terhére legyenek. Kis zavar, majd elmúlik.
    E-mail megy a pontosításért.

    Műkörmök is vannak a sminkkészletedben? Tudod, Fáki miatt. Hogy kellő mélységű legyen a hatás :)

    tükör: a helyedben deltaEB-t nem hagynám…
    Én törlek ripityára, ha cserbenhagyod a csapatot. Ne kívánd :)

  95. kicsi N? üzenete:

    permanencia:

    Ez aranyos, mert azt sem tudom ki? honnan? hány órára? Akkor egy-két nap és írok nekik.

    Az nincs, de manikürkészlet mindig a táskában, két ollóval:-) Plusz csomagtartóban egy jó nagy esernyő, csupa ártalmatlan női holmi:-)

  96. deltaEB üzenete:

    “tükör: a helyedben deltaEB-t nem hagynám…”

    jujj, ennyire gyűlölsz tehát, permanencia?! :) megáradnak a tengerek a könnyeimtől! :) miről maradhattam le vajh? bocs, de olyan sokat írtok, hogy nem tudok mindent elolvasni, és azoknak sem a 100%-a marad meg ősz fejemben, hogy vágná le a bakó, mi? :)

    no de “komolyan”: most ez mi volt? mit nem kell hagyni velem kapcsolatban? furdal a kíváncsiság :) a focipályán hangzik el: ne hagyd élni! :) erre utaltál? kötözködnie kellene neki is velem? :) ha már foci: kispályás ez a manipuláció. Főleg mert mi egy csapatban játszunk, permanencia, tükör, én, stb. csak van aki hátvéd, van, aki csatár, stb. Egyik sem fontosabb a másiknál voltaképp, de azt hiszem, falra hányt borsó…

  97. Netuddki üzenete:

    # bagoly üzenete:
    2009. August 31. 22:34

    Netuddki: Egy hónap még nem jelent semmit… Térjünk vissza rá úgy fél év múlva…
    Ettől függetlenül sok sikert :)

    Bagoly igazad lett……….bár nem örülök neki. 2 hónap elég volt…..hogy minek leszek én szerelmes???
    Végül is hajrá mazochizmus…….

    Már nem tudom ki írta de igaza volt, a nők nem szeretek a kedvesen bánnak velük,illetve szeretik, de ettől nem lesznek szerelmesek……..
    Szívatni kell őket, rámutatni hogy k……ra nem érdekel, mit akar. Na akkor az ember megkapja azt ami szeretettel nem lehet elérni.

    Pont. Bármit is mond a nő, hogy szeretett meg romantika…..lófütty hazugság az egész……
    ha azt érzi hogy nem fontos és a lelkébe taposnak akkor maximum panaszkodik hogy sose lesz normális kapcsolata. De el nem engedné a pasit mert ő majd megmutatja hogy mennyit is ér.

    A legközelebbi ismerkedést szívatással fogom kezdeni…..ha marad, na akkor lesz belőle valami!

    Vélemény? Hölgyeim lehet kritizálni de a saját tapasztalatom azt mutatja. Nem éri meg jónak és kedvesnek lenni!

  98. permanencia üzenete:

    Netuddki: sajnálom a dolgot, de valóban igaz, hogy csipetnyi chili étvágygerjesztő.

  99. yielina üzenete:

    sorry, eltűntem, de vagyok, bár képtelen vagyok az összes blog összes hozzászólását elolvasni, de próbálkozom jelen lenni mostantól, bár ha bejön az esős idő, akkor tuti itt fogok lógni, de így annyi dolog van. Sajnálom bükkit. :( de nem tudtam volna összehozni sehogy sem. :(

  100. Attila üzenete:

    A mi engem illet… szerintem, bár egyáltalán nem logikus, de sok szemrevaló, csinos lány is megfordul itt! Persze furán érzem magam, hiszen én is úgy gondolom, megérdemelném, hogy bárhol, akár az utcán is tudjak kapcsolatokat teremteni, nem itt…
    Voltam már 7-évig házas. Van egy 16 éves fiam. Szóval az Isten sem teremtett agglegénynek.

    Mégis vállásom óta, alig tudok kapcsolatot építeni. (Nincs bennem trauma, nem vagyok szerelmes az exembe! )

    Mondhatnám, nem tudom miért. (Már volt, hogy kor meghatározása nélkül versenyre tettem a kinézetemet. Itt a NET-en! kb. 100 nő közzül 99 engem választott! )

    Az életben meg mégsem. Lányok!

    Hát tényleg ennyire számít a testmagasság? Gladiátorhoz akartok férjhez menni?
    Mert ugye ha találkozok valakivel, vagy megadom a testmagasságomat (170 cm) akkor az illető azonnal eltűnik, mint szürke szamár a ködben…
    És gyakorlatilag sokéves küszködés kell 1 db. nemi aktus eléréséhez is, a komoly kapcsolatról meg nem is beszélve.

    Undorító az alacsony férfi?

    És hol vannak a “belső értékek” mottó mögötti tartalmak?

    Ismervén a férfiakat, elárulhatom, hogy az átlag az olyan, hogy 2 percet nem tud beszélni semmiről. (És annyi is van a fejében…) mégis talál partnert. És szépet is, ha magas.

    Várom a választ !

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Írd be a képen látható számot: