Egy kedves olvasóm küldte az alábbi saját történetet, mert szeretné feldobni pozitív példájával a kissé pesszimistának tűnő blogomat. :-) Bizonyítéként szolgál, hogy a netes ismerkedés igenis lehet jó, sikeres és örömteli.

Na, akkor az én sztorim.. Hogy legyen valami pozitív felhang is a virtualitás világában, mert vallom: nem a netes társkeresők a hibásak abban, hogy ennyire pocsék a helyzet..:) Jelzem, nem vagyok már mai csirke, közelítek a 40-hez, bár ez bizonyos szempontból inkább előny..:) Pedig az ember azt hinné, a 20-onéves feszes fruskák világában ennyi idősen ugyan mekkora az esély társra lelni, de az éppen a neten megismert párom, (aki eme történet alanya,) vicces mondatával érvelek, miszerint minek beszélgessen egy olyan nővel, aki nem tud oroszul? :)

more…

Olvasói levelünk a korral járó hátrányos megkülönböztetésről szól. Érzelmektől teli megfogalmazása átsüt a sorokon, ezért mindenféle változtatás nélkül teszem közzé.

“szia, talán írhatom, bár a koromnál fogva…….., ki tudja mit is lehet ma már??? Nos, pont a KOR-ral kapcsolatban lenne megjegyzésem. Kapok én is értesítőket emailban, ugyan már nem vagyok regisztrált tag, de annyira sértőnek érzem , amikor különböző programokra invitálják a “KEDVES” társra vágyókat és van egy korhatár, ami után még ha szeretnél sem tudsz regisztrálni, résztvenni azokon.Pont az én korosztályomra igen is nagyon jellemző probléma, / 44 év / hogy nincs annyi lehetőség mint a fiatalabbak számára. Sorolok fel kifogásokat, de persze megjegyzem, magamból indulok ki.- szórakozó helyek: átlag életkor 20 év, ahol már számunkra a járókeretet is beveszik a ruhatár árában – barátok, akik ugyan vannak, de ha családos, akkor ugyebár Én ott vagyok “magnak” 5. 7.-nek, stb, stb. és itt teljesen mindegy, hogy kirándulni, moziba, színházba , mindegy hova mész – hasonló korú férfi, annak leginkább a 25 éves fiatal kell, mert ugye eddig hasonló korú volt a feleség, akkor már csak is jobb kell……., ki tudja…. és még valami: tapasztalat szintén Akik ugyan hasonló korúak, de elváltak és ugyan úgy nem találtak maguknak társat, partner, férfiről irok , azok annyira igénytelenek elsősorban önmagukra is, sokszor én úgy döntöttem, hogy akkor inkább egyedül, mert 18-20 évesen még tudtad formálni, csiszolni a másikat, de már egy bizonyos idő elteltével nem lehet alakítani a másik megrögzött szokásain és ez Rám is igaz, de hagy írjam még azért azt is , hogy miután emberekkel foglalkozom a munkámból eredően, sokan megjegyzik, hogy egy olyan kisugárzással, magabiztosággal bírok, hogy szinte eszébe sem jutna sok pasinak, hogy “T�?RSAT KERESEK” u.i: ha lehet, várnék erre kommentet üdvözlettel: 1 a sok közül”

Sajnos a párkeresés, álláskeresés kapcsán folyamatosan és szinte megváltozhatatlanul beleütközünk az életkor adta akadályokba. Úgy tűnik, hogy társadalmunk feladta a tekintélyelvű, a tapasztalatnak kijáró tisztelet rituáléját és az utóbbi pár évtizedben isteniteni kezdte a fiatalságot. A szépséget, a lendületet, az energikusságot, a küzdés szellemét kisajátította a 18-40 közti “évjárat” és aki csak teheti ilyen partnert, munkatársat keres. Aki nem, az manapság már kivétel. 

Nehéz lesz ezt megfordítani. Pedig fontos lenne teret adni a 40-60-as korosztálynak, akiknek számos képviselője is minden további nélkül felveheti a versenyt pár évtizeddel később született vetélytársaikkal. Mégis miért alakult ez így? Miért épül minden üzleti vállalkozás (pl. a társkeresés is) ezekre a fiatalokra? Vagy ez csak a gátlásosság által kialakított tévképzet? Aki akar és képes rá, az 40 felett is simán boldogul még a társkeresés útvesztőjében is?

Olvasói levelünk a nő-férfi kapcsolat egy újabb sarokpontját próbálja megvilágítani: önmagunk felvállalásáról szól, mégha unalmasok is vagyunk. (a bekezdések végén nem álltam meg, hogy ne tegyem hozzá a magam gondolatait – admin)

Igazából kár lenne azt mondanom,hogy az előző véleményező hozzászólása bem áll közel a valósághoz, bár én nem tudom más hogy áll ehhez a dologhoz, de ami a legzavaróbb az az,hogy minden nő általánosít. Nem egy olyan “hírdetéssel” találkoztam, amin a képekről annyit lehetett tudni ,hogy egy kevésbé ismeretlen modelt tettek ki.. nos akkor kérdezem én,hogy ki az aki nem vállalja fel magát.. Nem sok jót tudok mondani eddig, vannak olyan társkereső oldalak ahol csak a megye vagy rosszabb esetben csak az ország látható! Pedig fontos lenne minél pontosabban megadni azt,hogy hol is lakik az illető, mivel ez alapján választanak sokan. Sajnos nem egy olyat kifogtam, akivel minden jó lehetne,ha nem lakna 100km-re.

Az meg hogy sablonosak a férfiak ezen vitatkoznék, bár én magam részéről tényleg nem tudom,hogy kiket láthatott,de.. lányoknál is van sablonítás rendesen. Egyébként azt veszem észre,hogy az emberek valahogy egyre kevésbé lesznek tisztában a fogalmakkal. Az előző hozzászóló nem a sablonitásról akart írni, hanem arról hogy egyesek igénytelenek. Bármi meglepő csajoknál is van elég igénytelenség: félmeztelen fotók, néhol még meztelenek is! A sablonítás meg nem az, hogy valaki igénytelen, hanem amikor már tucatszámra ugyanazt olvasom egy másik lánynál, mint az előző 20-nál. 
Ez inkább unalmas és néha kiábrándító. Jó, persze, a csajokat nem az eszükért szeretjük – mármint az elsô pillanatban, amikor meglátjuk fantasztikusan ingerlô alakjukat -, hanem bizonyos vágyakat keltenek a férfiemberben. Aztán – amikor már lecsillapodtak a vágyak – előretörnek a intellektuális összhang hangjai! S ha ekkor rádöbbenünk az eddig elviselt vagy a vágyak ködébe rejtôzött szellemi sivárságra, abból hirtelen szakítások keletkeznek, amelyekre teljesen értetlenül néznek ezek a nyunyák és kérdezgetik szintén gyalult értelmű barátnőiket, hogy ők megértik a férfiakat???!!!

Van aki tényleg megszeretné itt találni élete párját, lehet hogy meg van rá az esély, de a net sokaknak csak egy álca, és amíg az emberek nem merik magukat felvállalni, addig ennek a rendszernek se sok jövője van: egyesek jót szórakoznak, mások pedig végső elkeseredetségükben felvagdossák az ereiket(emók). Ideje lenne észrevenni,hogy nem csak egy ember van a földön és valahogy ezt az önzőséget ,ami sokakban benne van törölni kellene, csak sajnos ide nem elég a delete gomb. Mindenesetre, aki végső elkeseredetségében van fent, annak nem tudok sok jót mondani, nagy valószínűséggel csak haverokat fog találni , vagy még azt se.. De én azért nem adom fel!
Ne vegyük el az emberek bizalmát és kedvét: meg lehet találni párunkat idefent is! Akár 3 év küzdelme kell hozzá, rengeteg felesleges randi, buta randi, idegesítő és időt rabló randi, csúnyanős randi,  elkeserítő randi és néhány tévúra vivő kapcsolatkezdemény. Én mégse bánom ezt az időszakot: örülök, hogy már vége a bizonytalanságnak és a magányos ünnepeknek, de kellett. Sokat tanultam, tapasztaltam, sok élményt szereztem és volt némi izgalom is abban a 3 évben. Pezsgés, pörgés, ismeretlen lányok felfedezése öröm. Csak hozzáállás kérdése. 
S mindenki önző, mindenki a maga boldogságát hajszolja, a maga álmait kergeti. Randipartnered csak akkor vesz téged figyelembe, ha benned látja meg azt, aki ezeket az álmokat teljesíteni fogja. De te is így működsz. Ha valaki visszautasít, gondolj azokra akiket te dobtál ti, akiknek te okoztál csalódást! Ezekért kapod vissza a sorstól, Istentől ezt a sok pofont. De egyszer vége lesz! 

Várom további leveleiteket  [email protected] címre!

Újabb olvasói levél érkezett, ami a szokásos jó pasi-rossz pasi témát taglalja és kér tanácsot a nőktől/férfiaktól, hogy melyiknek érdemes lenni. Még véletenül sem szeretném befolyásolni a kommenteket, de hozzáfűzném eme örök kérdéshez, hogy ez egyrészt nem döntés, hanem alapvető kisugárzás és egyéniség és neveltség/neveletlenség kérdése, ki milyen lesz illetve a rossz férfiak igazából nem rosszak, csak nem loholnak a hölgyek után, mint a kiskutyák s nem ontják magukból a levakarhatatlan kullancs image-ét. Ennyi a titok. Meg a közös hullámhossz és a megfelelő külső, ami viszont lutri, hogy kinek jön be és kinek nem.
Uff, beszéltem. S most jöjjön a kifejtés és a sok komment:

…én még nagyon új vagyok a társkereső oldalakon, és most éppen egy számomra nagyon fájdalmas szakítás után nyalogatom a sebeimet.
Személyes tapasztalatom, és a másokkal való beszélgetések alapján viszont egyre erősebben merült fel bennem néhány kérdés, amit elsősorban Hozzátok, Drága N�?K-höz szeretnék intézni. A kérdések nem provokatívak, hanem nagyon is őszinték – sőt, még az is lehet, hogy nem csak a nőkre vonatkozik, hanem egyformán mindkét nemre.
Tehát:

Legyen két, teljesen elméleti férfitípus:
JÓPASI: megértő, figyelmes, kimutatja a szeretetét, nyitott, törődik veled, figyelembe veszi az érzéseidet, meghallgat, ha bánt valami; nem rabszolgát lát benned, hanem pl. segít a házimunkában, szavakkal és tettekkel is értékeli, amit teszel, gyengéden bánik veled, néha meglep valami aprósággal, szex közben is elsősorban arra törekszik, hogy előbb neked legyen jó, egyszóval igyekszik a tenyerén hordozni téged.
ROSSZPASI: mindig csak magára gondol, nem érdekli a véleményed, fáradtságod, rosszkedved; ha beszélgetni szeretnél vele, nem is figyel rád; kihasznál téged; munka után hazatérve leül a tévé/számítógép elé, és elvárja, hogy kész legyen a vacsora, a lakás legyen rendben, kitakarítva, kivasalva, gyerekek lefektetve; foci után illatosan, üdén várd az ágyban, majd miután ő végzett, lefordul rólad és elalszik, vagy rágyújt (és ha neked még nem volt jó, akkor fejezd be magad).
Ugye mindannyian tudjuk, hogy a nők a JÓPASIt keresik, ő lenne az igazi, ugye? A ROSSZPASItól pedig menekülnek.

Ezzel szemben kérdezd meg magadtól, vagy nézz körül a barátnők, ismerősök körében:
Miért van az, hogy akinek a ROSSZPASI jutott, az mindent megtesz, csak hogy a kedvében járjon, igyekszik bizonyítani a szeretetét neki mindenféle módon, ragaszkodik hozzá minden áron, eltűri, hogy a megalázza őket az ismerősök, haverok előtt, esetleg még bántalmazza is?
Ezzel szemben akinek a JÓPASI jutott, az nem értékeli eléggé, szeretetét, ragaszkodását nem viszonozza olyan lelkesen; bár a kapcsolat elején kellemes, de hamarosan unalmassá, majd zavaróvá, bosszantóvá válik, és végül nem tart ki mellette, hanem keres másikat – talán éppen egy ROSSZPASIt.

Tényleg úgy van, hogy csak azt szeretjük igazán, amiért folyamatosan küzdenünk kell? És azt aki rajong értünk enélkül is, azt nem értékeljük igazán?

És ha mindez igaz, akkor mit csináljon egy alapvetően JÓPASI? Vegye fel a ROSSZPASI álarcát, legyen “keményen férfias”, “először én, aztán majd utána jöhetsz te!”, legyen néha mogorva, de mindenképpen távolságtartó; fukarkodjon a dicsérő szavakkal; ne kérjen, hanem ellentmondást nem tűrően kijelentsen; stb. – mert ezzel fogja elnyerni a N�? szeretetét, rajongását?
Nade a JÓPASI pont hogy nem ilyen! Nem nagyon képes erre, hiszen imádja a N�?T, nem a maga érdekei, szempontjai járnak a fejében, szívében, hanem pont a szeretett N�?é! ROSSZPASIként nem fog tudni labdába rúgni, mert ahhoz nem ért, JÓPASIként pedig állandó kudarcra van ítélve???

Kedves Nők (és persze JÓ, vagy ROSSZ pasik is!), valóban, nagyon szeretném tudni a véleményeteket erről.

Várom további leveleiteket a [email protected] címre!

Sagittar – hímneműként – megelégelte a férfiak panasznapját és keményen rádörren a negatív hozzáállású, lúzer, a nőket ostorozó nemtársaira! Olvassatok:

Most szeretnék egy általános tendenciára reagálni. Régóta bennem van, most kiírom, akinek nem inge, ne vegye magára… Az általános depressziós hangulatra szeretnék reagálni. Linux1-gyel kezdôdött, de a legújabb, ami az ihletet adta, az a “kommentjeinkből” cikk elsô idézete….

Unalmas a rinya party: az önsajnálat, a panaszkodás, ami itt folyik már bosszant! Engem is utasítottak már el, nem is egyszer, mert a nők nem viselkednek korrekten, lepattintanak! Egy kommentelô azt írta, hogy 1 jóképű fiúnál sorban állnak a hölgyek 101. lábtörlônek, miközben a kevésbé jóképû, de jóravaló srácokat észre sem veszik. Ez baromság! Ha az úriember “elmélete” igaz lenne, akkor ez úgy nézne ki, hogy a férfiak 99 százaléka egyedül lenne, míg a maradék 1 százaléka háremet nyithatna.

Lehet hibáztatni a hölgyeket, hogyha valakit elutasitanak? Nem! (Maga az elutasítás ténye senkinek sem róható föl, egyedül a módjáért lehet szemrehányást tenni) Nyilván mi férfiak is számunkra vonzó lánnyal szeretnénk együtt lenni és ezzel így vannak a nők is. Ha lepattint, megvan rá a jó oka és ő a maga közepességével másra vágyik. Ha kidobja a virágot a kukába? Akkor nem ő az, akit kerestünk, de majd a másik lány megtartja!   A VONZALOM HI�?NYA A F�? GOND, HIGYJÉTEK EL! HA NEM TETSZEL A KISZEMELTNEK, NE V�?RJ KORREKTSÉGET, míg azzal, aki tetszik, tündi-bündi lesz. DE megjegyzem hogy én is – habár igyekszem korrekt lenni mindenkivel, visszautasítás esetén – másként viselkedek. Gyarló az ember, ez van! Aki intelligensebb az jobban kordában tudja tartani magát, igyekszik a másik érzéseire odafigyelni, aki nem, az nyersebben bánik a lenézett, taszítónak vélt ellenkező neművel. Ilyen az élet. Mellesleg lehet hogy az író úgy itéli meg, hogy az a lány közepes és mégis lepattintja, de ha közepesnek tartja, vagy netán csúnyának, mi értelme udvarolni, próbálkozni? Vagy netán már fel is adta, hogy olyan nőt környékezzen meg, aki igazán tetszik neki? Talán az utóbbinál lesz sikere, mégha nem is gondolná. (Bár a levelek által sugalt mentalitással ez valószinűtlen). Miféle szimpátiát várhat el a bejegyzés írója, ha önmaga se vonzódik igazán az említett hölgyekhez?

Nem tudom férfiak, hogy  mi van veletek! Néha úgy érzem, hogy puhányok gyülekezetébe csöppentem, ez a sok siránkozás az agyamra megy. Ha én lányosnak, nyafogónak, balféknek itélem meg a személyt a leírás, bejegyzés alapján, akkor a nő hogy ítélje meg az illetőt élőben?

Kicsit gondolkozzatok! A nőknek igazi férfiakra van szükségük, nem nyávogós pólyásokra. Linux1 nek is üzenem, hogy kicsit tegye félre a programozáskönyvet, menjen ki a Váci utcára és lesütött szemű, zárkózott lúzer helyett mosolyogjon rá a nőkre, a világra! Nem csak a nőknél lesz nagyobb sikere, maga is boldogabb lesz.

Nekem is voltak bosszantó szituim, kudarcaim, de azért írok, mert úgy gondolom eseteim tanulságul szolgálhatnak másoknak.

Ha elmegyek szombaton sörözni a barátaimmal, akkor azt látom, hogy a párom gyönyörű, a barátnőm párja is gyönyörű és amikor megpuszil két korty sör között, tudom, hogy nincs az a munka, pénz, ami pótolhatná egy nő közelségét, szeretetét. Ennyi!

Fiúk! Ismerkedni, randizni jó! A nők szépek, kedvesek, mindegyik egy kis csodálatos világ. Találkoztam már flugos világmegváltóval, nimfomán döggel, félénk angolszakos tanárnénivel, plázacicával, ezek rossz egyvelegével, sorolhatnám napestig. Sokszor felbosszantottak, sok hülyeséget kellett végighallgatnom, de emellett sok szép estére, barátságokra, jó szeretkezésekre, szerelmekre, áttáncolt éjszakákra gondolok a női nemmel kapcsolatban. Ha valaki alapvetően nőgyűlölő, csalódott, beletörödő, megfojtják a saját kudarcai, akkor soha az életben nem lesz olyan barátnője, amilyenre vágyik, mert mire ránézne a kiszemeltre, már fel is adja. A kudarcból tanulni kell és nem szabad önsajnálatba burkolózni.

Fiúk! Legyetek végre férfiak, könyörgöm!

Rohanás, egy-másfél órás randik, amelyek alatt ki kell derülnie, hogy pontosan milyen ember is a másik, hozza-e azokat a kritériumokat, amelyeket elvárunk az igazitól, azonos szándékok vezetnek-e minket,hogy egyáltalán képes-e kiváltani bármiféle érzést belőlünk?! Lehetséges-e ez avagy inkább kudarcot hordoz magában ez a forma? Az alábbi olvasói levél szerint ez inkább lehetetlen…

Saját sztorimat szeretném megosztani veletek. Nem mondhatni, hogy a mostani időszakomat megelőzően bármikor is problémám volt a kommunikációval. 
Úgy 2 éve dolgozom egy munkakörben, ahol napi szinten a Kollégákkal kb. 1 órát szükséges kommunikálnom, a fennmaradó időben inkább különböző “magányos tevékenységet” folytatok (adatbázisokban turkálok, agyalok). Mivel eléggé le vagyok terhelve, így a napi 30 perces ebédidőmben szoktam lelki életet élni pár emberrel. Otthon, a fiammal szoktunk beszélgetni, de ez teljesen más típusú (6 éves), a barátaimhoz ragaszkodom, de csak havi szinten tudunk össze futni. 
Hogy ez mit eredményezett?! Mára nagyon jó gondolkodó, szótlan, magányos farkas lett belőlem. A fősulin több tanárom is indítványozta, menjek kommunikáció szakra, mert a vizsgán nagyon jól kidumáltam magam (hogy mennyire nem készültem, az már botrányos volt…).
Mára eljutottam egy olyan szintre, ha oda jön hozzám egy tetszetős / kedves hímnemű egyed gondoltaim százával vannak, de beszélgetni igen nehezen tudok. Ez mit eredményez?! Aki nem ismer egy kicsit közelebbről, annak egy “buta szőke” vagyok. Igen, én magam is tudom, hogy így azért elég nehéz bárkit is találni. Ezzel csak azt akartam elmondani, néha több időt szükséges szánni valakire.  Saját tapasztalat, a párkapcsolatosdi terén is sokan úgy rohannak, mintha ezért díj járna.

Továbbra is várom az olvasói leveleket a [email protected] címre.

Milyen alapvetô hibákat követhetünk el az elsô találkozások alkalmával? Sokat számít az elsô benyomás – sôt, nem túlzás azt mondani, hogy eldönt mindent, így közel sem mindegy, hogyan is tudunk és akarunk viselkedni, amikor találkozunk partnerjelöltünkkel.  Szeretnénk jó érzéseket kelteni benne, elnyerni bizalmát és érdeklôdését. Ehhez bizony nem árt kissé kontrollálni viselkedésünket – nem megjátszani magunkat, csak odafigyelni! Errôl írt pár gondolatot Sagittar:

Felvetülhet egy jó kérdés, ha párkapcsolatot építünk, hogy miért a “rossz” viselkedés a vonzó a hölgyek számára? A kedves, érzékeny, őszinte közeledés többnyire nekem se jött be, sőt szeretek kisérletezni és talán egy életre megtanultam, hogy lazán kell venni az ismerkedést). Próbálkozom különböző normák, módszerek szerint ismerkedni, viselkedni a randikon. Volt olyan lány, akihez kedvesen, ôrlődve, sokat kínlódva közeledtem, de olyan is, akihez lazán, könnyedén, játékként felfogva a dolgot és adott esetben olyan kérdéseket szegezve a lányoknak, amitől még jómagam is elpirultam …

Érdemes túlzottan kedvesnek, érzékenynek, sebezhetőnek mutatkozni az ismerkedés elején? Egyértelműen nem! És ezt azután még bátrabban merem állítani, hogy a páromat a legszokatlanabb, legextrémebb módon ismertem meg és sose gondoltam volna, hogy a tiszta, kendőzetlen, a szexualitásra gyakran utaló magatartás sokkal vonzóbb lehet, mint a romantikus, ideális szerelmet kereső, kedves férfi képe. Nálam amúgy ez a viselkedésmód-váltás nem szándékos. Van olyan lány, akihez igy állok, van akihez úgy, függ ez a személytől, a kapcsolatfelvétel módjától, a szimatomtól, a hangulatomtól….

Nem bíztatnék senkit sem arra, hogy játsza meg magát (sőt tilos is), ha ismerkedne. A legnagyobb hiba, ha nem önmagunkat adjuk. Ez közhelyként hathat, de tény, hogy így van. Magunkat kell adnunk, de az, ami belőlünk jön, folyamatosan meg kell hogy újuljon és flexibilisen, alkalmazkodóan kell viselkednünk a különböző helyzetekben, különböző lányoknál és tilos a görcsös, “túl kedves”, túlzottan ragaszkodó, a hölgy számára is fojtó magatartás.  A végcél persze az, hogy megfogjuk és megtartsuk az ideális nőt, de ehhez sajna kell pár hét “játék”, de ez a játék nem kell, sőt nem szabad, hogy erôltetett legyen. Egyszerűen csak meg kell tanulnunk játszani és  lazán, görcsök nélkül kell tudnunk ismerkedni. Nincsenek szabályok, ösztönösen kell viselkedni, de talán a statisztika, a hölgyek túlnyomó többségének a reakciója már irányt mutathat arra vonatkozóan, hogy mi kecsegtet nagyobb sikerrel és mi jelent nagyobb valószínűség szerint kudarcot.

Az ismerkedés első pár hetében nem szabad kiadni magunkat. A szilárd, elszánt, makacs férfi képe a vonzó, aki nem tudja mit akar, megközelithetetlen, elérhetetlen és bizonytalan. Ha a lány annyira vonzó, hogy a nadrágunkat kismama ruhára kéne cserélni ahhoz hogy ne repedjen el, ha ránézünk még ekkor se szabad kiadni magunkat és a hölgy számára egyértelművé tenni, hogy nagyon tetszik nekünk. A csendes, higgadt bizonytalanságot kell mutatni, finoman jelezve, hogy a hölgy szimpatikus és szeretnék vele sokat beszélgetni, ismerkedni. Ez az első 2 randin ideális recept. Érdemes az első két alkalommal meggyőződni róla, hogy a vonzalom kölcsönös-e, általában erre a hölgyek maguktól adnak választ.

Az első két találkozó után már új fejezet következik. Itt még szintén nem szabad kimutatni az érzelmeket. Ehelyett célszerű merészen, de NEM SZEMTELENÜL viselkednünk. Itt már felmerülhet egy-két olyan kérdés, amely pl. hölgy szexuális szokására vonatkozik. Utalhatunk rá finoman, hogy az orális szex mely válfajait szeretjük és jelezhetjük, hogy ha ez nekik nem megy olyan szinten, ahogy szeretjük, szívesen vetjük alá többhetes kurzusnak. :) (Remélem, a barátnőm nem talál rá a blogra:) )

Lehet, hogy ez szemtelennek tűnik és valószinű, hogy sok hölgy most azt gondolja, hogy ez milyen arcátlan viselkedés, de nekik jelzem, hogy én ezzel pontosan tisztában vagyok. (De élvezem, ha ilyen lehetek, szeretek egy lányt zavarba hozni, szeretem ha egy nő elpirul, szeretem érezni, hogy nyert helyzetem van, szeretem a pszichikai fölényt és s a nők is szeretik érezni az alárendeltséget) Ezzel a szélsőséges (bár általam újabban gyakran alkalmazott) példával csak azt akartam szemléltetni, hogy a kedves jófiú képe csak ritkán vonzó. Kipróbálva mindkét szerepet, állítom, hogy érdemes bátran viselkedni.

Nyilván ez önmagában édes kevés, sőt, szinte semmi. Először is a legfontosabb a vonzó megjelenés, igényesség, ápoltság, stb. Tehát alapszinten tetszenünk kell, nyilván ez a legfontosabb és erröl nem szabad megfeledkezni és még véletlenül sem szabad azt mutatni, hogy odavagyunk, szívünk szerint felvásárolnánk a föld összes vörös rózsáját, csakhogy egy virtuális kosárkában elédobjuk.

Viszont azt már kevesen gondolnák szerintem, hogy a pimaszság, csipkelődés, az időnként elejtett szexuális utalás, finom gonoszkodás, magabiztos piszkálódás megnövelheti az esélyünket egy nőnél: de kizárólag ha intelligensen, okosan, az arányokat megfelelően eltalálva visszük véghez! Az uralkodó, magabiztos, pimasz nem tévesztendő össze a primitív, buta, idétlen viselkedéssel.

Ha már egyértelmű a pozíciónk egy nőnél, kialakult az, aminek ki kell, akkor onnantól már fontosak az őszinte gesztusok, az udvarlás, a kedvesség, a virágok, a bókok, de azt sem szabad túlzásba vinni.

Van sok-sok kivétel, sőt minden ismerkedés más és más, sőt természetes, hogy nem is lehet általános recept a sikerhez. Ezért is tettem hozzá, hogy a férfi alapból legyen ápolt, legyen életcélja, lehessen rá építeni, támaszként szolgáljon, hisz a siker kulcsa biztosan nem az önmarcangolás, tépelődés (bújkálás a fedezék mögött), hanem a sok-sok személyes tapasztalat (nyílt csata a fronton). Ez amit leírtam, csak egy aprócska adalék az esetleges sikerhez.

Furcsa dolog ez, lehet hogy sokan úgy fogják gondolni hogy teljesen fölösleges volt ezt megírnom, – hisz mindenki számára evidensek -, de számomra nem volt természetes és visszaemlékezve az elmúlt évekre, bizony a kudarcaimat is e szabályok be nem tartása eredményezte…

A férfiakkal szemben támasztott elvárások mellett fontosak a mi elvárásaink is, tehát csak olyan hölgyre szabad pazarolni az energiánkat, aki megfelel a SAJ�?T elvárásainknak!

Fontos hogy általában csak annyit várhatunk el a másiktól, amennyit mi is tudunk “hozni”. Sokan esnek abba a hatalmas csapdába, hogy olyan nőt (vagy férfit) tűznek ki célként, ami nem reális az ő számukra. Hallottam már olyan igénylistát ápolatlan, csúnya nőktől, hogy az angol királynő is beleszédülne és az ellenkező oldalon meg sok férfi várja az álomnőt, miközben koszos a cipője, büdös a szája, földig lóg zsírosan a haja, és ez persze csak a külcsíny. Mindenki próbálja kihozni a maximumot magából. Nem az a fontos, hogy adonisznak, vagy miss hungary-nek szülessünk (bár mindenki csecsemőnek születik:D ), hanem az, hogy a lehetőségekhez képest maximumot hozzuk ki magunkból. Ez megint apróságnak tűnik, de közben ha belegondolunk, nagyon gyakori problémával állunk szemben. Hány nőnek és férfinek kéne ezt tudomásul vennie, hogyha a randin egy igénytelen külsejű, a saját életét elhanyagoló, szüleivel, rokonaival viharos kapcsolatot ápoló, céltalan nő közli – “neki fontos hogy a párja cégvezető legyen, vagy legalább legyen Xy cm magas, izmos, szeresse a családját, a gyerekeket” -, akkor először magába és magára kellene néznie!

Annyit várjunk el másoktól, amennyit mi is tudunk adni, külsőleg, belsőleg egyaránt. Ha ez működne, kevesebb magányos ember lenne.

Persze, minél többet elérünk, minél komolyabb elvárásaink lehetnek a másik nemmel szemben, annál nehezebb a megfelelő személyt megtalálni és ez újabb és újabb problémákat vet fel, de ez már egy emelt szintű tanfolyam keretében sajátítható csak el. Jelentkezni lehet nálam:)

Újabb levelek érkeztek a Superman által felvetett témára:

Körülbelül 3 éve vagyok tag több randi fórumon. Annak ellenére, hogy magamat pozitiv beállitottságú és vidám nőnek tartom, egyre inkább az a véleményem kezd kialakulni, hogy mindegyik rendszerből töröltetem magam és ha az élet úgy hozza, inkább örökre egyedül maradok vagy rábizom magamat a vak szerencsére.
Elhatároztam, hogy tapasztalataimat irás formájában közzéteszem majd. Egy rövid szösszenet ezzel kapcsolatban:
Nem találkoztam még olyan internetes társkeresővel, ami igazán feldobott volna. Úgy gondolom, az elsivárosodó érzelmi és emberi kapcsolatok méltó tükre ez a társkeresési forma. Nem hiszek abban, hogy egy hozzám hasonló, mélyérzésű ember megtalálja itt az igazit, mivel tapasztalatom szerint azok a férfiak, akik itt tényleg az “igazit” keresik nagyon kevesen vannak és ők eleve olyan külső vagy belső hiányosságokkal rendelkeznek, ami lehetetlenné tesz egy jó kapcsolatot. A másik felük, 80%-kuk pedig csak önigazolásra, adrenalin növelésre és szexre vágyik. Szomorú, hogy manapság kihal a romantika, egyre kevesebbet törődünk egymással, nem történnek velünk olyan spontán találkozások, amire igazán vágyik egy igazi nő.
Nem szavazok a társkereső fórumokra!
Ami Superman-t illeti: �? az az állitólagos férfi, aki nem kell és nem hiányzik egy igazi és szép nőnek. A szépség nemcsak külsőleg ismerhető fel. Ehhez egy belső kisugárzás is szükséges. Vannak tökéletes, porcelán finomságú, szabályosan szép nők, de nem valószinű, hogy azok az igazán szép lányok. Egy barátomnak ilyen barátnője volt, külsőleg maga volt a tökéletesség, jó alak, szép arc, stb., mégis lecserélte őt egy kis helyes, nem szép törpillára, akivel boldog volt és az ágyban is egyetértettek. Azóta a felesége…
Supermannek bizonyára azok szép nők a bálványai, akik plasztikai sebész által alkotott tökéletes kemény mellel rendelkeznek és hűen a “mű szépségekhez” minden részletük giccsesen a helyén van.
Ezzel szemben szeretném felhivni a figyelmét, hogy ha nem tudná, ezeken a fórumokon több szép nő van, mint “jóképű” pasi.
A belső dolgokról és a jó természetről a férfiak részéről sajnos már nem beszélhetek, mivel ez forditott arányosságban van a külsejükkel.
30-35 éves korukra a férfiak nagy részénél elkezdődnek az öregedés jelei, pocakot eresztenek, kopaszodnak, 50-hez közel már örülhet az ember, ha talál olyat, aki még tud teljesiteni az ágyban. Persze vannak kivételek, de azok nem a Superman-félék.
Én egyébként 49 éves vagyok, nem tartom magamat szépnek, habár sokan illetek már ezzel a jelzővel. Az biztos, hogy két gyereket szültem, egyedül neveltem, nehéz életem volt, de küzdő tipus révén mindent túléltem. Az alakom és a bőröm most is jobb, mint sok huszonévesnek és a férfiak még mindig megfordulnak az utcán utánam, igaz, kb. 20 évvel fiatalabbnak néznek.
Ezért kikérem magamnak az összes nő nevében Superman nőket lenéző véleményét és csak azokat a férfiakat becsülöm, akik tisztában vannak azzal, mit köszönhetnek az édesanyjuknak és egy igazán “szép” nőnek.

És egy másik, de hasonló reakció:

Felháborodva olvastam a következő főcímű írományt: A nők marha rondák a neten…kikérem magamnak a nők nevében! Én sok éve vagyok egyedül és nem találok egy normális férfit, mert: vagy elhízott,nagy hassal akarnak szép,fiatal,de legalábbis jó megjelenésű nőt találni.(Vigyázat:okos ne legyen,mert akkor hol marad a férfi tekintély!)Vagy:nincs lakásuk és azt hiszik odaköltözvén egy nőhöz megoldották ezt is.Vagy nincs más beszédtémájuk,mint az előző nőkapcsolataikkal dicsekedni.De volt olyan is,aki kb.2 óra hosszat illusztrálta mekkora kan,hány nő kérte,hogy csináljon neki gyereket.Már sportot űztem belőle,meddig lehet ezt a témát fokozni.De a legtöbb férfi az ún.házasságból kikacsingató,aki az első levélváltáskor közli,hogy neki a város melyik környékén kell lakjak, és a hét melyik napján,hány órakor érjek rá vele foglalkozni…gusztustalan.Nem vagyok Húszéves,mégis kikérem magamnak,ronda sem vagyok.Éppen olyan vagyok,amilyennek egy korombeli kellemes megjelenésű,igényes nőnek lennie kell.Fel vagyok háborodva azon a bölcseleten miszerint a jó küllemű nők már elkeltek,és aki a társkeresőn hírdet az …ugyanezt elmondhatom a férfiak vonatkozásában is.Aki valamelyest bír intelligenciával,megjelenéssel,azok már elkeltek…Valóban van egy réteg,aki nem igazán figyel a mejelenés milyenségére,de ezeket leginkább a húsz körüli korosztályban lehet megtalálni,és nem a társkeresőben hírdetnek.A komoly kapcsolatok azért kizártak akár társkeresőn,akár más módon mert a férfiak nem vállalnak felelősséget sem magukért,sem egy házasságért.Nem tisztelik a nőt,a nőket annyira,hogy nyiltan vállalják a felelősséget:igen,ő a feleségem.Sértő és megalázó a nők számára az az együttélés,ami ma igen divatos.Csak arra vagyok jó,hogy vezessem a háztartását és legyen ágymelegítője annak a pasinak?Akkor inkább veszek egy elektromos ágymelegítőt,és pénzért,tiszta jogi viszonyok mellett elmegyek takarítani,mosni,vasalni.Ha ma az a ‘trendi’,ahogyan az elején említett levélben lehet mocskolni a nőket,akkor inkább egyedül élek.Nincs szüksége egyik nőnek sem a leereszkedő,becsmérlő, megalázó együttélésre.Az ilyen levelet író ember valószinü abba a kategóriába tartozik,amit olyan érzékletesen ecsetel.És még valami:nincs joga senkinek ilyen módon minősíteni a másik embert:marha ronda a neten.Ez nem egy állatvásár,ahol a négylábú kiállását,fogát,szarvait nézi a vásárló.Szóval a magányos embereknek is van önértékelésük,van lelkiviláguk,emberi tartásuk és létezik olyan is,hogy képes szeretni,vonzódni,szépet adni,vagy széppé tenni egy másik ember életét,aki megbecsüli annak ellenére,hogy nem az újság címlapján szereplő bombázó.És csak zárójelben jegyzem meg,hogy ismerek fotómodelleket,akikért az újságok címlapján megbolondulnak a férfiak, és amikor ugyanaz a nő elmegy mellettük az utcán észre sem veszik.Vajon miért?Ennyit a neten hírdető nőkkel kapcsolatban…

Superman nagy port kavart írására érkezett egy reakció, amelyben a “fikázott” oldal egyik képviselôje reagál:

A nők marha rondák a neten… Elolvastam, feldolgoztam és megértettem. Az érem egyik igen szép oldalát sikerült bemutatni ebben a jó pár (hol-hol felesleges) sorban. Egyetértek abban, hogy a szépség relatív, és abban is, hogy a külső alapján választunk első körben. A tömegközlekedésen való ismerkedés egy aranyos társasjáték – szemezés, mosolygás, visszanézés, és ennyi. Egy percig nem tudom komolyan venni, ha valaki leszólít egy buszon. Nekem is megfordult már a fejemben párszor a gondolat, de még nem tettem meg soha. Ki tudja, össze is jöhetne, nemde? :) 
A munkám végett rengeteg szórakozóhelyen megfordulok, de mivel abban a környezetben a munkám az elsődleges (magánemberként nagyon ritkán), így alapjáraton hárítok. Manapság ha összejössz valakivel, az maximum a buli heve, és a másnap reggeli magyarázkodás, és a “persze, majd hívlak” effekt. Ez jó? Tényleg? Kinek?

Mennyivel békésebb regisztrálni egy ilyen oldalra, és nézegetni a kirakatot… Én is nyúltam már mellé, nem kevésszer. Nem szeretném megbántani egyik randi partneremet sem, de ezeket a történeteket  a N�?K védelmében teszem közkinccsé.

1, az átlagos testalkatú 180 cm magas Srác megérkezett bicajon, ujjatlan szakadt pólóban, izzadtságfolt a hátán és a két karja alatt, és a bő póló sem tudta teljesen eltakarni az elég nagy pocakját. Arról nem is beszélve, hogy az a 180 cm igencsak 170 és alatta (ez az egy vesszőparipám van). Jó fej és nagyon kedves teremtés, de ez az első pillanatkép eléggé meghatározó momentum volt, így a randi végén megmondtam neki, hogy ez ebben a formában biztos nem fog működni…

2, helyes, magas Srác, minden oké, találkozzunk egy sörözőben. Hmm, gondoltam laza, nyár van, meleg van, iszunk valamit, nem para. Egészen addig, amíg a sokadik sörös körén át nem esett, és azt éreztem, kicsit már berúgott. Aztán a beszélgetésünk átfordult egy ilyen “majd én megfejtelek” elemzésbe, amikor is úgy gondoltam, inkább jobb, ha távozom. Kifizettem az italomat, és további szép estét kívántam neki…

“Ebbe kapaszkodva próbálják megtalálni pasijukat, mint olyan utolsó reménysugárként” :

3, “+nősülnék” névvel érkezett a levél – akkor hogy is van ez, ki keres kit görcsösen? :)

Én sem találom azt az embert jelenleg az oldalon, akire azt mondanám, hogy “igen, �? az”… De nem is pattogok miatta :) Ha nem tetszik a felhozatal, akkor tovább lehet sétálni, le lehet menni szuper szórakozóhelyekre, és lehet ismerkedni, társalogni, párt keresni. 

Mondjuk, kíváncsi lennék arra, hogy ha megfordítjuk a kérdést, Te miért is nem találod a Párod az általad felsorolt helyszíneken – hiszen ha csak szép lányokat keresel, akkor Te is biztos nagyon helyes és okos és rendes Srác lehetsz…. Ugye… ;)

Továbbra is várom leveleiteket a [email protected] címre!

Ismét érkezett egy olvasói levél – Superman-től -, amely egy szubjektív és megfigyelésen alapuló témát fejteget: szerinte a nők többsége csúnya a netes társkeresőkön s ebből adódik a sok félresikerült, defektes randi és később a süket telefon.

Valóban azok vagy csak Superman-nek vannak magas igényei? Ill. ti lányok/nők hogyan látjátok a másik oldalt?

(Hölgyek figyelem: az alábbi levél igen provokatív, törékeny tárgyakat olvasás előtt messzire helyezni!)

Sokan rászálltak arra a témára, hogy miért nem dobják az őszintét a találkozókon az emberek és miért nem mondják meg, ha nem tetszik a másik nekik?

Én egy másik észrevételemet tenném közkincsé, ami egy kicsit azért összefügg ezzel a témával is: szerintem a nők nagyon nagy része a netes társkeresőkön ronda. Felük bűnronda, mert elhízottak, anorexiásak, elhanyagoltak, életében fodrászt nem látottak, gyereket szültek éppen, szétestek a válás közben vagy csak egyszerűen apuci-anyuci ezt tudta összerakni és semmivel nem lehet segíteni.

Maradék 40%-uk nem elüldőzően ronda, csak nem éri meg értük kinyitni az adatlapot sem: már a fotójuknak a bélyegnagyságú thumbnailja is továbbgörgetésre ingerel. Olyan semmilyenek. Olyan nem nők. Szex nem jut az eszembe róluk, csak a házimunka fárasztó robotja…

A tényleg megmaradt 10%, az akit érdemes megnézni: nekik vagy az alakjuk jó, de gáz a fejük vagy fordítva. Szóval igazán szép nőt én még egy darabot sem láttam idefent! Miért is? Szerintem azért, mert a jó nőket viszik mint a cukrot: nem szállhatnak fel egy buszra, hogy ne kapjanak ajánlatot, nem mehetnek úgy el szórakozni, hogy ne zsizsegjen körülöttük 30-40 kan, sőt, őket már elvitték fiatalkorukban az iskolai fiú osztálytársaik, azóta élnek egy jó kapcsolatban és a pasijaik hülyék lennének kiengedni a szép barátnőjüket a kezükből – tán el is veszik feleségül, amint lehet!

Aztán azok, akik nem kellettek, akik megmaradtak mehetnek a levesbe, jobban mondva az internetre!

Ebbe kapaszkodva próbálják megtalálni pasijukat, mint olyan utolsó reménysugárként, amit a másik hasonló barátnő ajánl, mert neki egyszer már bejött.

Mert az a nő, aki akar, akinek normálisak az elvárásai, rendben van az agya és hoz egy átlagosnál picit jobb ápolt külsőt, annak az életben is simán megy bárhol!

Ha meg nem, akkor jöhetnek a semmit sem mutató fotók, a trükkös felvételek, az elmosódott arcok, kitakart hatalmas hasak, nagy tokák, görbe orrok, a szénné retusált műtermi felvételek, amik alapján éppen hogy csak fel lehet ismerni a nőt a személyes találkozón, ahol minden úgyis kiderül! Aztán jön a döbbenet, végig lehet feszengeni egy kellemetlen beszélgetést és lehet gondolkodni, hogy miért is nem hívott fel utána a pasi! Vagy jobb lenne azt mondaná szemtől szemben, hogy ne haragudj, de ronda vagy!?

Szóval a férfiak még mindig jó külsejű nőket keresnek, aztán ha egy kicsit mást mutatott a fotó, mint ami a valóság, akkor menekülnek. De megmondani ezt még őszintén sincs értelme…

Továbbra is várom leveleiteket a [email protected] címre!

Egy férfiolvasómtól kaptam a következô írást, amely az elsô találkozások utáni – néha érthetetlen – eltûnésekrôl, kikényszerített visszautasításokról, a ki nem mondott ellenszenvrôl, az eredménytelen randikról szól. Mivel férfi, így a randikon összegyûjtött “élményei” csak a nôkrôl szólhatnak, de ahogy ô is hangsúlyozza az utolsó bekezdésben, az ilyen viselkedés nem feltétlen kizárólag rájuk vall. �?gy örömmel venném a másik oldal véleményét is és tapasztalatait is!

Én is a virtuális társkeresés rögös útját választottam. Sok nehézség után végre megtaláltam a párom és boldog vagyok. Higyjétek el van értelme, mert kis kitartással, lelkesedéssel, odafigyeléssel, türelemmel és pici szerencsével meglelhető az ideális pár. Nem szabad megalkudni, a képzelt ideálunk is épp a billentyűzetet üti valahol és ránk vár. Túl romantikus ez? Nekem bevált és a nagy számok törvénye szerint ez biztosan igaz is.

A hegytetőn állva, boldogságban úszva könyebb írni a kudarcokról, keserű tapasztalatokról. Nem lett volna erőm ilyen lelkesen írni egy rossz randi árnyékában, de a boldogság ihlete sokat segít. Igy már tudok nevetni önmagamon és még a kínos helyzeteket is örömmel tudom visszaidézni. :)

Az még elfogadható valahogy, hogy a nők nem mondják el a véleményüket szemtől szembe a randin. Ez még ok, mert nem akarnak megbántani “minket”, sőt  valamilyen formában megértem, ha valaki nem kellően bátor.
De ami hihetetlen (és ezt több randimmal is megerősítem), hogy a nők ezzel szemben EL IS HITETETIK, hogy BEJÖVÜNK nekik, sőt, többszöri kérdésünkre is pozitiv választ adnak, hogy “persze, szivesen talizom veled újra” . De ez csak a verbális része! A nők az első randin (még ha nem is vagyunk az esetük), olyannyira hajlamosak nekünk illúziót teremteni, hogy a csókig is ELMENNEK, ha kezdeményezünk. Hihetetlen! Ha én nem tapasztaltam volna meg többször egymás után, akkor azt mondanám hogy ilyen nincs. A legdurvább helyzet az, hogy volt olyan lány is, hogy csókolóztunk, utána elkezdtem a kabátkáját kigombolni, megfogtam a mellét, simogattam a hasát………bármi megtörténhetett volna.

De aztán jött a mágikus búcsú és a másnap….és hiába vártam SMSt, visszahivást.A nagy semmi..

Felhivtam saját számról, nem vette fel. Nem hivott vissza. A harmadik napon fülkéből felhivtam, akkor  felvette, hisz nem ismerte a számot és csak 1o perc nyúzás után nyögte ki, hogy nem vagyok az esete. Elötte csak dadogott, hogy hát, nem is tudja, meg nem tudja mikor ér rá, meg a szokásos értelmetlen nyafogás. MÉG UTÓLAG TELEFONON, SMSBEN sem volt bátorsága megmondani, csak nekem kellett kihúzni belőle az igazságot.

A jelenség felettéb érdekes, hisz egyrészt alátámasztja amit Line24 írt a fent emlitett cikkben, másrészt rámutat arra is, hogy az első randin sokminden elérhető, mert annyira gyáva nyúl a nők többsége, hogy úgyse fogja kinyögni, ha nem jövünk be neki, inkább sodródik az árral.

Ezzel nem akarok senkit sem arra buzditani, hogy a velünk nem vonzódó lányt ágyba vigye, hiszen ilyen tapasztalatok után a kutyának se lenne kedve hozzá. Csupán csak azt a szomorú tényt szeretném kihangsúlyozni, hogy akármennyire is azt érezzük a randin, hogy a tetszünk, mégse alhatunk nyugodtan egy percig sem: ott dől el minden, hogy az első TALI UT�?N, ő keres e  meg minket, nem tilt e le MSNen és megadja e a lehetőséget a folytatásra.

Szólhatna úgy is a szlogen , hogy : “Jó randid volt? Jókat beszélgettetek? Sokat mosolygott a lány? Esetleg még érdeklődő is volt? Csókolóztatok is? Ne bizakodj, hisz másnap nagy eséllyel eltűnik és nagy akrobata mutatványok révén érheted majd csak el. Tehát férfitársam, egy percig se légy boldog:) “
Hihetetlen dolog ez és egyben szomorú. A saját példáimból egy átlagos “para-vázlatot” mutatnék be:)

0. jókat beszélgetünk MSNen. (melyet esetleg megelőz egy kis levelezés)
1. talizunk, jól érzem magam, elválunk a randi után.
2. miután leteszem a lányt, elkezdek örülni, de pár perc után elromlik a kedvem, hisz már várom hogy másnap semmi sem fog történni és ahogy telnek a percek, úgy válik egyre biztosabbá hogy jön a kinos 3. pont:)
3. a korábbi jó MSN beszélgetések helyett azt látom hogy folyton offline van. nem ir smst. hivom, nem veszi fel.
4. addig keresem, amig (kisebb trükkök után) el nem érem telefonon és megkapom a megalázó visszautasítást.
Ja és nem értek egyet a blog tulajdonosával atekintetben, hogy eszünkbe se jusson felhivni a nőt, meg kell előzni a megaláztatást…stb..ez nem igaz. Vagyok annyira lovagias önmagammal szemben, hogy kikényszeritem a nőből a visszautasitást, még ha szarul is esik. Kis népnevelés:) Az is lehet egy módszer, hogy megvárjuk amíg a lány keres a randi után, így elkerülhető a csalódás? Egy kedves barátom tanácsolta ezt. Szerintem ezt el kell felejteni, minél előbb meg kell tudni, hogy van e értelme a várakozásnak.
�?rület, hogy hiába figyelünk a randin, hiába is alakul minden szuperül, (vagy legalábbis úgy érezzük) ez semmit sem számít. Csak akkor nyugodhatunk meg, ha visszamegyünk a virtuális világba és ott a lány újra jön MSN-re, újra ir levelet. Igen, akkor tényleg minden rendben van és jó eséllyel mehet tovább az ismerkedés. A neten kezdődik és ott is dől el. Legalábbis számunkra, férfiak számára, mert a nő már az elején mindent tud……..
Hogy melyek voltak a jó randijaim és mégis honnan lehet ÉL�?BEN is biztosan megtudni, hogy kellünk e a lánynak és jó esélye van e a folytatásnak és hogy nem kell e paráznunk, miután elválunk a lánytól az első randin?
Onnan, hogy a nő magától ad általában pozitív visszajelzést, ha tényleg tetszünk, de az olyan jellegű kérdések, hogy “tetszem?” , “helyes vagyok? ” teljesen fölöslegesek, mert úgyse fogunk őszinte választ kapni. A legfontosabb az, hogy a nők úgyis elárulják, ha tetszünk. Közvetlen kérdések helyett az apró jelekre kell figyelni vagy ki kell várni a pozitiv visszajelzést.
Lehet, hogy sok újat nem mondtam, de ha olvastad ezeket a mondatokat és úgy érzed, te is hasonló cipőben jársz, nem lehet véletlen, mert egy igen gyakori jelenségről van szó.
Persze tény, hogy sok nővel beszélgettem és a férfiak is gyakran kitérő válaszokat adnak, elhitetik, hogy a lány tetszik. Ezért fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ezzel az írással nem a nőket szerettem volna rossz színben feltüntetni: tudom, nem a nemek függvénye, hogy ki milyen és hogyan viszonyul másokhoz, de megkockáztatom – a lányoknál gyakoribb ez a jelenség!

Béla nevű hölgy tollából:

Az utóbbi napokban elment a kedvem a társkeresők látogatásától, de tegnap nem tudtam aludni, gondoltam felnézek az egyikre, hátha van más insomniás is rajtam kívül. Az online listát nézegetve kiszúrtam egy pasit, írtam neki. Válaszolt. Első körben ugye mindenki meséljen magáról. Neki “értékrendje van” és ehhez tartja is magát! Hűűűű! Nekem meg két lábam és állok rajtuk. Kérem szépen, az “elveim vannak”, önmagában eléggé kevés. Mindenkinek vannak elvei. A kunszt abban rejlik, hogy melyek ezek. Másrészről aki folyamatosan hangoztatja őket és mögéjük bújik, annak nem életvezetése van, hanem….nem is tudom… pajzsa. Hiszek abban, hogy az embereket a tetteik határozzák meg. Ugye aki tudja, csinálja, aki nem, tanítja. (Mondom ezt én, amikor tanárként is dolgozom:) Mindegy, most a saját hátsómra is adtam egy pacsit :)) Ha valakinél fogytán a muníció, még mindig lehet vaktöltényeket durrogtatni szép szólamok formájában.

more…

Ma kaptam ezt a nagyon érdekes, humoros és egyes kijelentéseivel kegyetlenül találó levelet, (a minél nehezebb beazonosíthatóság véget hívjuk a hölgyet (saját kérésére! :-) ) Bélának) – amit mindenféleképp – az írónőjének engedélyével természetesen – közzé szeretnék tenni, hiszen a férfiaknak újra – vagy még mindig – meg kell tanulniuk a randizás, udvarlás és széptevés művészetét ill. nem ártana – ezen görbe tükör segítségével – egy kis önismeretre szert tenni, hogy önkritikát gyakorolva ne folyton a csajokban keressék a hibát és a kudarc okát!

Véletlenül keveredtem a blogodra – aztán jól ott is ragadtam :) Mintha a saját élményeim férfiverzióját olvasnám… A saját fejben hozzátett kommentárokkal :)

Jó két hete ismét töményen a netes társkeresés bugyraiba vetettem magam és sok történet visszaköszönt az oldaladról. Régebben is, ha éppen szingliként tengettem az életemet, akkor is a netes társkeresőkhöz fordultam – hát nagyon vegyesek a tapasztalataim. Lassan már a kategóriák is kezdenek körvonalazódni a fejemben. Amúgy a teljesen rendes, normális kategóriától a "vigye már valaki vissza Lipótra léccciiii"-ig szinte mindennel találkoztam. Pillanatnyilag loveboxon töltök több időt, így arról tudok nyilatkozni, de szerintem nagyjából – némileg karikírozva – ráilleszthető a többi site-ra is.

more…