Superman nagy port kavart írására érkezett egy reakció, amelyben a “fikázott” oldal egyik képviselôje reagál:
A nők marha rondák a neten… Elolvastam, feldolgoztam és megértettem. Az érem egyik igen szép oldalát sikerült bemutatni ebben a jó pár (hol-hol felesleges) sorban. Egyetértek abban, hogy a szépség relatív, és abban is, hogy a külső alapján választunk első körben. A tömegközlekedésen való ismerkedés egy aranyos társasjáték – szemezés, mosolygás, visszanézés, és ennyi. Egy percig nem tudom komolyan venni, ha valaki leszólít egy buszon. Nekem is megfordult már a fejemben párszor a gondolat, de még nem tettem meg soha. Ki tudja, össze is jöhetne, nemde? :)
A munkám végett rengeteg szórakozóhelyen megfordulok, de mivel abban a környezetben a munkám az elsődleges (magánemberként nagyon ritkán), így alapjáraton hárítok. Manapság ha összejössz valakivel, az maximum a buli heve, és a másnap reggeli magyarázkodás, és a “persze, majd hívlak” effekt. Ez jó? Tényleg? Kinek?Mennyivel békésebb regisztrálni egy ilyen oldalra, és nézegetni a kirakatot… Én is nyúltam már mellé, nem kevésszer. Nem szeretném megbántani egyik randi partneremet sem, de ezeket a történeteket a N?K védelmében teszem közkinccsé.
1, az átlagos testalkatú 180 cm magas Srác megérkezett bicajon, ujjatlan szakadt pólóban, izzadtságfolt a hátán és a két karja alatt, és a bő póló sem tudta teljesen eltakarni az elég nagy pocakját. Arról nem is beszélve, hogy az a 180 cm igencsak 170 és alatta (ez az egy vesszőparipám van). Jó fej és nagyon kedves teremtés, de ez az első pillanatkép eléggé meghatározó momentum volt, így a randi végén megmondtam neki, hogy ez ebben a formában biztos nem fog működni…
2, helyes, magas Srác, minden oké, találkozzunk egy sörözőben. Hmm, gondoltam laza, nyár van, meleg van, iszunk valamit, nem para. Egészen addig, amíg a sokadik sörös körén át nem esett, és azt éreztem, kicsit már berúgott. Aztán a beszélgetésünk átfordult egy ilyen “majd én megfejtelek” elemzésbe, amikor is úgy gondoltam, inkább jobb, ha távozom. Kifizettem az italomat, és további szép estét kívántam neki…
“Ebbe kapaszkodva próbálják megtalálni pasijukat, mint olyan utolsó reménysugárként” :
3, “+nősülnék” névvel érkezett a levél – akkor hogy is van ez, ki keres kit görcsösen? :)
Én sem találom azt az embert jelenleg az oldalon, akire azt mondanám, hogy “igen, ? az”… De nem is pattogok miatta :) Ha nem tetszik a felhozatal, akkor tovább lehet sétálni, le lehet menni szuper szórakozóhelyekre, és lehet ismerkedni, társalogni, párt keresni.
Mondjuk, kíváncsi lennék arra, hogy ha megfordítjuk a kérdést, Te miért is nem találod a Párod az általad felsorolt helyszíneken – hiszen ha csak szép lányokat keresel, akkor Te is biztos nagyon helyes és okos és rendes Srác lehetsz…. Ugye… ;)
Továbbra is várom leveleiteket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

Már mondtam másnak is: Én vagyok a Nagy Megnemértő. Amúgy nem velem kell brusztolni,
hogy megértselek benneteket. Értessétek meg a marha ronda és a marha szép nőkkel – meg akik köztük vannak, hogy ha egy írában minden mondat után van egy :), az már a vicces fiú
kategória. És minél több, annál inkább. Pont.
Annak viszont örülök, hogy legalább Karinthy nem ismerte a vicces jelet. Biztos kétszer
olyan vastagok és nehezek lennének a könyvei.
Csakogy itt senki sincs Karinthy szintjén, még “olvasásilag” sem, nem hogy “írásilag”…
ember: ugye most nem sértődtél be, és duzzogsz?! Mert kb. akkora marhaságot írtál most be, hogy nemcsak leszakadt a plafon, de be is tört a monitorom.
csakcsacsogok: valóban, de emberrel ellentétben én minden szégyenkezés nélkül beismerem, hogy nem vettem őket észre, ergo hibáztam(!) ezzel a figyelmetlenséggel. Ja, és csak azért sem fogok most duzzogni, de azért bizti ami bizti alapon megmondalak az óvónéninek!
Ja, és persze: :) N-na, most már duzzoghatok kedvemre… :)))
Bezzeg a Karinthy meg a Frigyes… :((((
Szerintem is jókat írt csakcsacsogok. Az más kérdés, hogy teljesíteni mindezt képtelenek vagyunk, illetve, ehhez szükséges a párnak a szeretete, odaadása irántunk. Tetszett, amit írt. Nem tartottam humorosnak. Inkább elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne így élni.
Nem tudom mint kacagtok ezen ennyire Fiúk? Bár örülök, hogy kacagtatok s nem sírtatok. :)
Keményen nem azt értettem, hogy verekedős, vagy izomarc. Hanem kitartó, van kiállása, férfias. Mint ahogy a N? szó alatt sem cicababát értek.
reflex: mostmár valóban írhatnál vmi értelmeset is, ha nem túl nagy kérés.
reflex
Csak neked! Csak most! Akcióban!
“A jó isten egyszerünek
Alkotta az eszemet.
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.”
K.F.
Jelölhetsz!
Nem értem az admin-t, bizonyos üzeneteket törölnek, egyeseket meghagynak.
csakcsacsogok: lássuk, te szinte csak elviccelődtek a dolgokat, így kötve hiszem, hogy én vagyok a soros, hogy értelmes dolgot írjak. :) De akkor a itt is van kettő, jó étvágyat hozzá: 2009. August 23. 16:35, 2009. August 23. 20:23. De hogy írjak még egy értelmes dolgot neked… “A Barcelona nyerte a spanyol szuperkupát”, “WC-deszkához ragasztott férfi ügyében nyomoz a rendőrség”, “Liptai lánya taníttatására költi a Playboy sztárgázsiját”, és “Zalatnayt egyelőre tiltják a mellkisebbítéstől”. Megfelelnek? :)
yielina: így mindjárt más, de ezeknek természetesnek kéne lenniük, főleg a kitartónak.
ember: hová jelöljelek, a Villába? Vagy indulsz a következő választásokon? Akkor tuti rád fogok szavazni!!!
tükör: jelentkezz te is adminnak!
általános emberi érték = nem specifikusan férfiakra jellemző-> nőkre is.
kivéve = nem sorolható a jelzett értékek közé-> értéktelen
normális, rendes = viszonylagos fogalmak
tisztességes = erkölcsi kategória, meghatározott kritériumokkal.
papucs = kényelmet adó, kellemes viselet, véd a fizikai viszontagságok ellen. Nem igényel odafigyelést, törődést: olyan a lábon, mintha nem is lenne.
Yielina: nem elég a másikat szeretni, az csak a pasit tartja meg. Esetleg. Az embert biztosan nem.
Supertükör: minél több tojatodat olvasom, annál jobban csodálom Karinthyt!
Reflex: már neked sincs sok titkod. Fotó nélkül is teljes a kép.
@Richard
Ez kérem igen.
De vajon párhuzamot lehet vonni az ilyen találkozások és a lottó 5ös között? :)
Valami miatt nekem még nem sikerült ilyen harmonikus kapcsolatot kialakítani. Nem tudom miért.
Kellene valami + az őszinteség meg a kedvesség mellé. :)
Megyek mert harangoznom kell a Notre Dame-ban.
Kiegészítés a” tisztességes nő” mellé, a teljesség kedvéért:
Sztem a FÉRFI , a T?RS a “PAPUCS?-on TÚL KEZD?DIK. Nekem legalábbis.
Pl. olyan munkáterületen dolgozzon, amiben tehetséges: ezáltal sokkal többet nyer és ad a környezetének is, s megérti, hogy számomra is fontos a saját munkám.
- Legyen sikeres, mert ez önbizalmat ad és energiát minden máshoz is, ráadásul nem piszkál a saját sikereim miatt .
- Érdekelje és értékelje az én törekvéseimet is, ahogyan én is az övéit.
- Tudjon hallgatni, és fogja meg a kezem, ha arra van szükség. Ahogyan én is.
- Óvja, féltse azokat az értékeket, amikben hisz, én is azt teszem, így könnyen hozhatunk létre közös értékeket is.
- Legyen vevő ott, ahol én adó vagyok. Én is így teszek.
- Fogadjon el, hogy elfogadhassam.
- Szeressen élni azért IS, mert én része vagyok az örömének.
De leginkább szeressen engem. A nőt és az embert. Ahogyan én is: az embert, s a férfit.
Én ennyivel beérem. A többi részletkérdés.
supertükör: van egy olyan sejtésem, hogy kb 13 éves lehetsz, tévedek? 1 hét múlva kezdődik az iskola, lassan hozzá kéne szoktatnod magad, hogy korábban lefekszel.
csakcsacsogok @ 2009. August 24. 10:56
:)
Az ilyen megnyilvánulások erősítik meg azon véleményemet, hogy a nők csodálatos teremtmények. :)
Illetve a N?-ről írt jellemzés is tetszik. /Most láttam, hogy az is a te szerzeményed. /
Hódolatom .
Supertükör…
De ha szülnek, legalább ne ilyen degeneráltat mint Te. Genetikai hulladékból van már elég.
Kellemes napot néktek holgyek es urak!
Azördögbe: “Az ilyen megnyilvánulások erősítik meg azon véleményemet, hogy a nők csodálatos teremtmények.”
Na azert nem mindegyik! Sajnos. :( Mint ahogy nem minden ferfi szoknyapecer!
csakcsacsogok: dettó ugyanezt írhatnám én is. ;) Csak azt nem értem, ez most hogy jön ide. :\ Mert a “sincs” szó miatt úgy venném, mintha előttem más is lett volna, de nem. Vagy magadra értetted? Mert akkor mindjárt más. :)
csakcsacsogok
“…,mert kis híján belefulladtam a kényelembe.” Ez hogy? Nem opponálni akarok, valóban érde-kel. Már ha ez a terep alkalmas erre.
ember
paradoxon, – vagy úgy érted félre, ahogy akarod.
Ha szebben tudnék fogalmazni, leírnám.
Nagyon pörög az oldal! :-)
Erikához:
“kezdünk egy kis pénzt összegyűjteni, lesz autónk, házunk, majd gyerekeink.”
Tudom, hogy semmi negatív és szándékos nincs ebben a sorrendben, de azért épp elég elborzasztó! Társadalmi berendezkedésünk automatikusan ezt diktálja?! Ja, csak a jövőnket féltem! 8-)
Isti
Nem diktálhatja. (India, Afrika)
Egyéni értékrend.
Jo reggelt mindenkinek!)
Erika üzenete:
2009. August 21. 22:26
“Nem lehet könnyű a férfiaknak…..”
Hat, nem is. Ó mi szegeny ferfiak!:D
“Mi nők mindig határozottságot, kezdeményezést, erőt, magabiztosságot, humort várunk el tőlük.”
Ezzel nincs gond…
“És ezt reggeltől estig….”
Ezzel sincs gond, de akkor en meg szexet varok el reggeltol estig!:D Keves no birna. Foleg tobbszoros orgazmus kozepette.
Jó reggelt!
Hol is laksz, Richard? ;)
Richard üzenete:
2009. August 25. 06:47
Igen ez így teljesen jó. :)
embernek: no, mégis…
VI-
Amikor minden mi külső és belső pontosan illeszkedik, de nem simul.
Amikor minden ajtó nyitva, de közömbös az átjárás.
Amikor visznek, pedig nem vagy béna.
Amikor fehér botot kapsz, pedig látó vagy.
Amikor a pontnak nincs indítéka.
Amikor a szó gondolattalan tükör.
Amikor a virág konvenció, nem szimbólum.
Amikor a szeretkezés bont ágyat, nem az ölelés.
Amikor a rutin nyit ajtót, nem az érdeklődés.
Amikor a váltóbot szemének nincs tekintete.
Amikor a mosoly birtokol, s nem fakad.
Amikor …
- DE
Amikor hirtelen rádöbbensz, szívesebben szaladgálnál meztéláb a friss hóban, mert az valódi, mert azt érzed, mert az hiteles, mert szabadon, mindenestül a tiéd!
Az aranykalitka biztonság, de drágán méretik benne a légmozgás.
Ibsen: Nóra, avagy nem kétlem, hogy ki tudod forgatni.
Kelllemes napot mindenkinek!)
Dakini üzenete:
2009. August 25. 07:36
“Jó reggelt!
Hol is laksz, Richard? ;)”
Titok! ;) :D
“Richard üzenete:
2009. August 25. 06:47″
Viccet felreteve, keves Magyar nő reszesul sajnos, nemhogy tobbszoros, de meg egyszeres orgazmusban sem!:(
En ugy gondolom es cselekszem, hogy…
A szeretetre melto not: Csodald, tiszteld es szeresd! Nelkuluk a Fold, egy szurke es sivar hely lenne!
Nem szükséges dramatizálni: amit magatoknak kívántok, nekünk is jó.
Legfeljebb az ?FA-k küönböznek :)
Ez kedves csakcsacsogok nem dramatizalas, hanem eletszemlelet! Vegulis mindegy, hadjuk.
Akit illet: Köszönet. Egy ajánlat hosszú, ködös téli estékre. Thoreau: Walden
Richard
Ne titkolózz! Segíts szegény magyar nők mostoha sorsán!
Richard=kielégítő állomásnál üzletkötő és manager ? :-)
Richard… az orgazmus hiánya, nem minden esetben vezethető a férfiakra vissza.
Míg anno a lányok kezére rácsaptak, hogy ne piszkálja… a fiúknál kötelező volt kézbe venni.
Avagy… ha lány születik… aki hozzáér a halál fia…… fiúnál… ő lesz a falu bikája. ( Na nem úgy hogy míg mások szeretkeznek ő bőg :-) )
És folytathatnám… szebb és rosszabb példákkal innen onnan… még a manapság is meglévő első éjszaka jogával is, berögződésekkel, hagyományokkal, társadalmi berendezkedésekkel…. i ták dálse…
ember üzenete:
2009. August 25. 19:20
:)
Honnan tudod, hogy no Dakini? Meg egyebkent is, nekem mely erzelmi hatter kell a szeretkezeshez. Nem vagyok en dzsigoló, mar bocs!
tükör üzenete:
2009. August 25. 19:42
En a mostani nokrol beszelek. Egyszeruen csak arrol van szo, hogy a ferfiak tulnyomo tobbsege(persze tisztelet a kivetelnek, mert van ilyen is!) szarik ra, hogy a nonek volt orgazmusa vagy nem. Nem kell ezt itt kerem szepiteni!
El lehet egy not ugy lazitani stb, hogy o is atelje a gyonyor pillanatait, de ahoz torodni kell a masik ember erzeseivel is.
Richard nem tudom… nem tartottam még gyertyát senkinél sem…. nőnek meg akkor hiszek mikor tehén legel a sírján – főleg internetes társkeresőn felnőtt nőnek :-)
Ez olyan mikor megkérdezel egy nőt – bár nem ildomos ilyen kérdést feltenni, a saját magad nyugta érdekében, mert amiről nem tudsz nem fáj – mikor volt utoljára férfival… vagy hány pasija volt eddig…. a legtöbbje kamuzik…. félrebeszél 5-nél nem mond többet… vagy csak besérülve hátat fordít.
Ilyenekkel is nagyszerűen lehet tesztelni…. várni a reakciót…. :-) és magadban fogadást kötni… őszinte e, vagy még magának is hazudik. :-)
Na ezért megint felháborodás lesz :-) sebaj….
Richard
Még itt? Vészesen telik az idő!
“3, “+nősülnék? névvel érkezett a levél – akkor hogy is van ez, ki keres kit görcsösen? :)”:
kezdek rájönni, hogy a nők menekülnek, ha egy férfitől azt hallják, hogy “nősülés”.
Avagy minden csak a jó időzítés kérdése?
Isti
Isti, szerintem ennek a levélnek nincs és nem volt valóság tartalma…. olyan mese mese mátka…
Isti, fontos a gyerek, eddigi életem legnagyobb ajándéka a két fiam… De örülök neki, hogy először egy nyugodt otthont tudtunk nekik teremteni, ahova születhettek. És örülök neki, hogy most másfél évvel a válasom után nem azon kell görcsölnöm, hogy ki tudom-e fizetni az albérletet. Lehet, hogy elszomorít a sorrend (egyébként nem volt tudatos), de az élet bebizonyította (nekem !), hogy az így volt jó.
Tükör, kérlek, ne általánosíts!
Erikához: ez egyébként jó sorrend is lehet, ha az ember mindezt időben éri el, ill. ha ez egy időbeli és semmiképp minőségi sorrend.
Van – ezek szerint – aki a legjobbat a végére hagyja :-)
Isti
sziasztok!
A hozzászólásokban a negativ tapasztalatokat olvasván,kezdek elbizonytalanodni, hogy egyáltalán jó helyen járok? :)kell ez nekem?:)
Én egy dolgot nem értek még mindig 43 éves fejjel sem: az ok,hogy valaki csak egyéjszakást keres,mindenki maga dönti el,mit keres,mire van szüksége..stb.DE: erre szolgálnak a kimondottan szexoldalak tárházai,ott legalább senkit nem érne kellemetlen meglepetés,mert világos,hogy ki mit akar,mit keres.
Naivan azt gondolnám, ez az oldal meg jó lenne,ha maradna az ami a neve: Pár-kereső.
szóval ami számomra leginkább zavaró: a bújtatott-szex -kereső megoldás
A testmagasságról szóló megjegyzéssel egyetértek, ezt én is tapasztaltam:)
egyébként meg szép napot, és kitartást mindenkinek:)
Vannak még kihagyhatatlan ajánlatok! Köszönöm.
Richard üzenete:
2009. August 25. 20:01 és 20:18
Mély érzelmi háttérrel szeretkező párnak nincsenek orgazmus gondjai, vagy ha igen, annak más oka van, nem a férfi figyelmetlensége.
tükör: örülnöd kellene, hogy a nők nem számszerűsítenek! Ez azt jelenti, nem vesznek birkaszámba.
Mindent meg kell magyarázni?
Isti: ha másképp nem megy, öszzehozunk Neked egy lombikbébit :) Bár egy gyerek azért több, mint…hagyjuk, hosszú.
Nincs igazad ?gnes! A szexpartner keresôkön nem lehet szép és értelmes nôkkel találkozni. Sôt, átverésen kívül szinte nem is lehet nôkkel összefutni!
Ez érthetô, hiszen a nôk – ha párkapcsolatuk van, akkor azért nem keresnek szexpartnert, ha pedig nincs, akkor kizárólag a stabilban látnak perspektívát. ?gy a férfi, aki szeretné színesíteni szexuális életét, kénytelen hazudni és ilyen helyeken próbálkozni.
S miért nem mondják ki, mit is szeretnének? Mert azzal lehetetlenné teszik helyzetüket! Nincs olyan nô, aki ismeretlenül és kimondva hajlandó lenne ilyen kalandba keveredni, minimum a jó hírneve miatt. Egyik sem szeretné, ha bárki kurvának nevezné.
?gy marad ez a kis hazugságokkal teli játszma: a nôk nem vallják be, hogy csak egy kufirc kedvéért is szívesen találkoznának idegenekkel (lehet, hogy valóban nincs is bennük ilyen vágy), a pasik pedig inkább csak kufírcolnának, de nem vallhatják be az elején, mert abba belebuknának.
A pasik ezért sokszor lyukra futnak, a nôk pedig sokszor csalódnak. Ez van és lesz is. Kockázatot kell vállania mindkét félnek – vagy gyorsan ágyba bújni, hogy másnap reggel azonnal kiderüljön a valódi férfiszándék, mielôtt jönne a nagy érzelmi csalódás
“Kedves” Nem!
Ki másból induljon ki az ember, ha nem önmagából? A kiterjesztésre azonban oda kellene figyelni…
A bordélyok sok kiüresedett, gazdasági és vagy bárminemű érdekkapcsolattá hűlt házasságot megmentettek már. Kőkeményen betartott szabályokkal! Mindenki tudja, mit, miért kap.
De szemrebbenés nélkül, gátlástalanul belehazudni egy ember szemébe egy kis “kupircolásért”, mindezt “csak úgy” : se pénz, se szerelem, se stabilitás, de még szép és értelmes is legyen, mert ez utóbbi nyilván megérti, hogy a szexuális élet színesítése szükséglet, miközben a nő még az örömlányoknak kijáró feer bánásmódot sem kapja meg ?!
(Legfeljebb 1 KV-t, amit utólag felrónak neki, talán nyalhat is, de fagyit már nem kap hozzá.)
Hát, tudod, nem túl nagy a szókincsem, bár keresgéltem erősen, de – kizárásos alapon – az maradt, hogy UNDOR?TÓ, ERKÖLCSTELEN, magát embernek minősítő lényhez erősen méltatlan hozzáállás. Mit szólnál hozzá, ha ilyen igénnyel élne az általad hőn szeretett barátnőd, feleséged? – “Merre jártál Édes?” – “kupircoltam egyet Drágám, tudod, jó egy kis változatosság, szeretlek!”
Elnézést, hogy elragadtattam magam!
Maradok az Erdőben.
“UNDOR?TÓ, ERKÖLCSTELEN”: és ez ma a trendi. Itt pedig megteheti, csak pár kattintás :-/
Isti
csakvacogok…… az kufircolás….
és Nem-nek igazat adok… jól látja a mai társkereső rendszerek és benne lévők helyzetét.
A tagok kisebb hányada keresi becsületesen hosszabb távra a társát. (A többi csak ismerkedésnek álcázza. )
Mihelyst véget ér, már új néven, új adatokkal ismét tag… feltéve, ha törölte magát.
csakvacogok… Te csak tudományos alapokon közelíted meg azt, amiről írsz, vagy egyáltalán voltál tag, tag vagy ? Mert úgy látom elég hiányosak az ismereteid….
Isti: NEM TEHETI MEG! Még burkában, vagy csuhában sem!!
Visszatérve előző kérdésedre (feleség-szerű)
- “gyorsan ágyba bújni, hogy másnap reggel azonnal kiderüljön a valódi férfiszándék, mielôtt jönne a nagy érzelmi csalódás…”( idézet Nem-től).
Neked kellene ilyen mentalitású feleség-szerű?
Ennek méltatásához már az “ember” agya, szókincse kellene.
tükör: ahol ocsu van, ott búza is. Te döntöd el, hová akarsz tartozni.
Na én pl. ilyen megindíttatásból nem regisztrálok sehová… nincs is szükségem rá.
De jó lenne ha megérném, ha egyszer is arra válaszolnál amit kérdezek.
Majd elmesélem tükör, ha úgy adódik. Addig csak nyugodj meg :)
Kellemes napot mindenkinek!)
csakcsacsogok üzenete:
2009. August 26. 11:38
“Mély érzelmi háttérrel szeretkező párnak nincsenek orgazmus gondjai, vagy ha igen, annak más oka van, nem a férfi figyelmetlensége.”
Ez igy igaz, de en nem mondtam, vagyis irtam, hogy a mely erzelmi hatterrel szeretkezo parnak vannak orgazmus gondjai! Mindegy, lepjunk tovabb. :)
Richard
“Viccet felreteve, keves Magyar nő reszesul sajnos, nemhogy tobbszoros, de meg egyszeres orgazmusban sem!:( ”
“…egyebkent is, nekem mely erzelmi hatter kell a szeretkezeshez…”
Mire alapozod a véleményedet?
csakcsacsogok üzenete:
2009. August 26. 17:39
Arra, hogy “nyitott” szemmel jarok a vilagban. Beszelgetni kell az emberekkel, figyelni rajuk es nem arra lesni, hogy mit tudnak nekunk adni.
Richard, Richard!
Ilyesmiről beszélnének utoljára az emberek:)
Mert ez egyet jelentene ” a mély érzelmi háttér “hiányának beismerésével.
Ahol harmónia van, ott ez nem téma.
csakcsacsogok üzenete:
2009. August 26. 18:19
Tevedsz! Akikkel en vagyok korulveve azok beszelnek mindenrol es nem azert, mert pont olyan gondjuk van, hanem mert felvetodik mint tema. Onzo meglatas, hogy csak akkor beszeljunk problemakrol, ha nekunk van.
Richard: ez van annyira intim téma, hogy ne legyen publikus.
A pletykaszint viszont olyan is!
Nem vagyok önző. A látásmódom sem az.
csakcsacsogok üzenete:
2009. August 26. 19:19
Az, hogy leulni nagy bolcsekkel es beszelgetni minden temarol, az nem pletyka! Habar bizonyos hatarok itt is vannak. Vegul is ertem az allaspontodat es van benne igazsag, elfogadom, tiszteletbe tartom.
Az meg, hogy “Ahol harmónia van, ott ez nem téma.” ez nem egyertelmu. Sot! Sokszor pont ez a gond, hogy azt hiszik harmonia van es nem beszelnek rola. De, ha harmonia is van, akkor is lehet barmirol beszelgetni szerintem. Foleg a parunkkal!
Richárd: ahol harmónia van, ott nem hiszik a harmóniát, hanem teszik.
Nem volt téma, miről beszélgessünk a párunkkal :) Természetesen bármiről, pillanatig sem vitatnám. Bár nekem még soha nem jutott eszembe a párommal mások orgazmusát firtatni…
Ezzel együtt nagyon rokonszenves, hogy így törődsz a nőkkel!
Csakcsacsog! Szerintem álnok dolog a szexet eszközként felhasználni és ennek ígéretével becsábítani a pasikat. Mintha egy üzlet lenne a szex és csak komoly szándékokért adnád oda magad egy pasinak és nem élvezetből. Tedd azt, de tudd: a két nem különböző és nem csak azért mert más van a lábunk közt! Mindkét nem másként van programozva, a pasik a szexre, a nők az érzelmi stabilitásra. Ez van. De ezt gusztustalannak nevezni és női felsőbbrendűséggel kijelenteni, h undorítóak a pasik és az érzelmek viszont szentek, s csak ez az egyetlen járható út.. Fúj!
Azt írtad:
“Mély érzelmi háttérrel szeretkező párnak nincsenek orgazmus gondjai, vagy ha igen, annak más oka van, nem a férfi figyelmetlensége.?
Atyaisten! Dehogynem! Pl.: teljesen eltérőek az elvárt és teljesített dolgok az ágyban. A szeretlek szóra nem áll fel egy pasi farka. Egy ronda nőt lehet szeretni, imádni, de lefeküdni vele nem, őrülten kívánni szintén nem.
Ja, hogy már megint csak magadból, a nőből indulsz ki?!
Nem: a betűk összeolvasása még nem szövegértés. Talán próbáld újra.
Akkor leszel méltó a Homo sapiens elnevezésre, ha túllépsz az evolúciós stratégiákon.
Legalább részben. Nem?de!
Nő létemre sok dologban egyetértek Nemmel. Nagyon gyakran a férfiak mást várnak el egy kapcsolattól, mint a nők, s valószínű ebben közrejátszik a fajfenntartás is. Genetikailag a férfiakba van kódólva, hogy szórják a magokat. A nő ezzel ellentétben, aki az otthon melegét biztosítja, védő kezekre és stabilitásra vágyik, hisz ő így tudja a gyermekét nyugodtan nevelni. Az más kérdés, hogy erkölcsileg elítéljük, ha egy férfi az “egyik virágról a másikra száll”, de mégjobban elítéljük, ha egy nő teszi ugyanezt…. Bár nem értem, egy férfi miért engedhet meg ez ügyben is többet magának, mint egy nő. :-)
Neked ronda, nekem szép. Melyikünk az izlésficamos?
Erika: “Mert az ember kétnemű…” (B.K.)
Egy kapcsolatot (és NEM szexuális együttlétet) két EMBER hoz létre. Ezen belül egy nő és egy férfi. Mindkettő teszi azt, amit jobban tud, de a férfiaknak igenis vannak nagyon mély érzelmeik, s a nők igénylik a kielégítő szexet. Azzal, akit szeretnek, s akivel kölcsönös.
Gyereket pedig MINDKETT? nevel (-ne, ha nem csesznék el!)
Az otthon melegéhez már anno is a férfiak hordták a fát, csiholták a tüzet, s hozták a vadat.
MINDKÉT ember azzal járult hozzá, amivel tudott.
Nem ítélem el a “virágról-virágra szálló ” férfit, nőt se. Egyszerűen csak: nem kell.
Inkább megyek az erdőmbe.
“Nem ítélem el a “virágról-virágra szálló ? férfit, nőt se. Egyszerűen csak: nem kell.”
Nekem sem kell/kellene az olyan no, aki viragrol-viragra szallo!
CSAKCSACSOGOK: szóval kicsit visszanyúlva, tényleg elég szomorú, hogy megtehetik, de ez talán a rendkívül sekélyes szexipari kultúránknak is köszönhető. Vagyis, hogy ide kényszerülnek.
Lehetne persze külön oldaluk, vagy legyenek más színnel kiemelve stb., mert különben ők nemes egyszerűséggel csalók.
Nekem meg egyszerűen elszállt egy levélkém, mely csakcsacsogokhoz íródott…
Persze, én azt nem vitatom, hogy a férfiaknak sokszor mély érzelmeik vannak ( bár nem mindig és sokszor nem kitartóan), s egy nő igénylik a kielégítő szexet. …
Ha minden ideális, egy szerető férfi meg is tudja neki adni…
Ez igaz. Egy tartós, hosszú távú kapcsolatban működhet is. De azért nem gondolom, hogy itt a társkeresőoldalon minden férfi komoly kapcsolatot keres. Nem értünk vele egyet, rendben van… de ez van. Mint ahogy valószínű, hogy vannak olyan nők itt is, akik csak azért vannak fenn, hogy szórakozzanak, de (bár statisztika nem készült róla) biztos vagyok benne, hogy a számuk jóval kevesebb, mint a férfiaknál. ?k, mármint a nők, stabilitásra vágynak és várnak.
És hogy ki nevel gyereket? Példamutatással mindenki. Hogy ez rossz példa vagy jó, az megint más kérdés. De, hogy valójában egy gyermeknevelés zömében a nőre hárul, az biztos.
Sziasztok!
Mint új, nem mennék bele az egyéni párbeszédekbe, inkább csak a témához szólnék:
Szerintem többetekkel értek egyet abban, hogy egy kapcsolat nem matematika. Nem listát írsz, és pipálod, hogy aztán osztályozva mondjuk 60%tól dugni jó, 90%tól házzasság! Egy kapcsolat olyan mint a lélek: megfoghatatlan, leírhatatlan, de tudod, hogy van. Vagy mondhatnám rezgésnek is, aminek nem tudod a számát, de vagy rezegsz rá te is, vagy nem.
Egy kapcsolatban szerintem az első benyomás a legfontosabb. Az első benyomás a rezgésszám, a lélek, a hullámhossz. Ez dönt a következő randiról. Csak sajnos ezt egyetlen társkereső sem tudja visszaadni!
Korábban chaten próbálkoztam ilyesmivel, és végülis majdnem mindből lett is vmi, de hiányzott az a ránézek és megfog effekt! Ha jól nézett ki örültem, és lenyeltem az ellenérzéseim. Ha nem volt annyira bejövős, akkor ittam kicsit, és megbeszélve az igen rövidtávú célokat gyorsan meg is ejtettük azt! A nem bejövős volt viszont a leggázabb! Nem szeretem megmondani vkinek, h bocs de nem jössz be. Lelkébe gázolok oktalalnul, mert attól, h nekem nem jön be még másnak okés lehet. De ezt vagy kerekperec mondod, és akkor sért, vagy sehogy, és akkor meg nyúlik, és jajj!
A neten ronda nők vannak, meg béna pasik:
Valójában értem azt, aki ezt mondja, mert igaza van. Mint ahogy annak is, aki azt mondja, hogy nem. Mivelhogy mindenkinek más az ízlése, így véges számú végtelen esély (de tény, hogy) van arra, hogy két egymáshoz illő egymásra találjon. A vicc, hogy szerintem nem nagyobb, mint ha az utcán ismerkednél :)
Annyival van egy társkeresőnél az előny, hogy ott szűrten azok vannak, akik párt keresnek. ?gy nem töltesz időt feleslegesen másoknál. Viszont többet töltesz olyanokkal, akikkel pedig Te nem akarsz semmit.
Multinacionális (és kulturális) háttérrel tapasztalat, hogy az írott kommunikáció tényközlésre remek, ám egyébre kevéssé, hiszen pont az a meta-szál hiányzik belőle, amelyik azt a bizonyos pluszt adja. Ezért bár képről lehet szimpatkus a jelölt, lehet kedves és humoros is, sőt odaadó, de lehet pont van egy fuc*ing szemölcs az orrán, vagy selypít, vagy büdös a szája, vagy modortalan, amitől az egész el van bas*va. És ugye van még egy orrunk is: mi van akkor, ha nem tetszik az illata? Nem az ápolatlanság, hanem maga a parfüm, amit használ! Az illat is ő!
És ezért működik a másik oldal is, amikor x-edik pofára esés után megfogadod, hogy nadeéncsakazértis a listámnak megfelelőt választom, majd jön szembe egy újabb aki megfog, és semmi köze a listához.
Ja és még egy. Ha már társkereső, keressük meg a legjobbat! Olyannak nyílván nem írsz, aki nem jön be. ?m a helyzet az, hogy az ízlésem átlagos vagy afeletti, így aki nekem tetszik, az általában másnak is. ?gy vagy beállok a sorba 48. levélként, vagy folyamatosan scannelem a netet, és vadászom a legfrissebb regisztrálókat. Én nem állok be a sorba, mert én nem egy vagyok a sok közül, és a netet sem scrollozom, mert túl sok idő és energia. ?gy marad a hétköznap, a könnyed ismerkedés, és a kölcsönös szimpátián alapuló kapcsolat :)
Gondoltátok volna?
” Szeretetet nem csak adni, elfogadni is tudni kell!
Nem elfogadni, amit kapunk legalább akkora hiba, mint soha semmit sem adni!”
Lehet, hogy itt szúrtam el mindent?
“Viszont többet töltesz olyanokkal, akikkel pedig Te nem akarsz semmit.”: az utcai ismerkedéshez viszonyítva. Ha viszont az utcán valóban lehetne ismerkedni, akkor egyesek ki sem mehetnének, max. csadorban :-)
Erika:”…nem gondolom, hogy itt a társkeresőoldalon minden férfi komoly kapcsolatot keres.”
Nem is állítottam, hogy így lenne. Viszont csak olyan emberekről beszélhetünk, akikkel így vagy úgy találkoztunk.
Másfelől : minden embernek vannak érzelmei és ösztönkésztetései, akár férfi, akár nő. És ez nem csak genetikai kérdés, legalább annyi rész környezeti hatás is. Az állításod, miszerint “a férfiaknak sokszor mély érzelmeik vannak ( bár nem mindig és sokszor nem kitartóan)” ugyanígy érvényes lehet egy nőre is.
Társkereső emberekről beszélgetünk, nem alkalmi partnerekről. Ezt azért tisztázzuk.
Aki erre az oldalra téved, miért háborodik fel, ha vki nem hajlandó csupán alkalmi szinezék lenni?
Akár így, akár úgy: az a mentalitás, hogy lelkifurdalás nélkül hazudjon vki, majd másnap reggel “…kiderül a valódi férfi szándék”, mindezt egy kis kufircolásért (megtanultam :)
szóval ez hamis ideológia és EZT valóban undorítónak és erkölcstelennek és embertelennek tartom, bárki tegye is.
A gyereknevelés pedig nem közhely- gyűjtemény, hanem a szülők együttes döntése.
Érdemes tudni, hogy nincs “direkt- nevelés”. ?gy nem is hárulhat egy konkrét személyre még a zöme sem. Minden szó, gesztus, mimika, mozdulat, a nem neki szóló is, neveli.
Mondják, egy férfi akkor tesz legtöbbet a gyerekéért, ha szereti az anyját.
Egy gondolatot megér.
csakvacogok:
pontosítsunk….
A gyerekvállalás – az az együtt döntés eredménye – a legjobb esetben… :-) a nevelés a közös feladat :-)
A saját anyját, vagy a gyermeke anyját? :-) Nem mindegy…
pontosan fogalmaztam :)
Sok okosságot olvasok ezen a helyen, én most először vagyok itt, és nem állom meg, hogy sommázva megosszam a tapasztalatomat: szóval a férfiak, amikor ráunnak a kapcsolatra, legyen az alkalmi, vagy akár hosszabb távú, mintegy kifogást, vagy magyarázatot, ill. mentséget hozzák fel azon tényt, hogy “csaupán” társkeresőn ismerkedtünk, ami persze a világon semmire sem kötelez. Hát ennyi. Nem is igazán értem. Ha munkahelyen ismerkedünk, az talán kötelez?
Éva :
És mikor a nők ráunnak a férfira ? És azt meg sem osszák a férfival, csak azt látni a nő adatai fenn vannak akár a társkeresőn, vagy mással sétálgat ? :-)
És persze csak akkor szakítanak ha ott a másik ?
Most akkor mi mire kötelez ? Nézd meg a tárkeresőn, hány házas nő és férfi keresgél, vagy épp azzal tömi más fejét, hogy rossz a kapcsolata. ( Már, ha rossz… ? )
Nem az lenne a becsületes és természetes…ha valami nem működik akkor fair play értelmében, először szakítani, aztán keresgélni?
És hány olyan van, mikor a kapcsolat felbontása után – akár válás -, még “kefélgetni” vissza vissza járnak… ennyit az erkölcsről és etikáról.
Amúgy…. házinyúlra nem lövünk…örök “aranyszabály” !
Tudod Tükör, én nem AZ a nő vagyok, ennél fogva nem vagyok a dologban jártas. De a munkahelyi ismeretséget nem házinyúl minőségben gondoltam, szóval mindegy. nem várok reakciót.
Sziasztok,
jó ez a blog, jókat nevetek rajta, máskor meg igazat adok.
Tegnap regeltem fel a parom.hu-ra, hát, kíváncsi leszek.
Voltam már fent többször is párkeresőkön, sok rossz tapasztalatom is volt, ám megismerkedtem értékes emberekkel is, olyanokkal, akikket azóta is tartom a kapcsolatot. Ha belegondolok, az egyik odavolt értem, de én pattintottam, ám a mai napig beszélgetünk, és néha programot csinálunk, de semmi több. Nem mer szerintem közeledni újra, kicsit furcsa, bebeszél magának dolgokat, szóval nem véletlen, hogy elsőre nem lett semmi. Inkább jó barátomnak érzem.
A másik pasi alkalmi szexkapcsolatot keresett, belementem, és kiderült, milyen értelmes, tapasztalt, intelligens. Párszor együtt voltunk, és mindig úgy éreztem, többet értek ezek az átbeszélgetős, saját készítésű vacsis, szexes estek, mint egy ún. komoly barát, aki kényszeredett esetleg, gyereket tervez már vagy ki tudja mit.
Vele azóta is beszélgetek, volt egy tartós kapcsolatom közben, ami miatt már nincs szex ezzel a pasival, ám néha hívom vagy ő hív, és megbeszéljük az életünket.
És végül életem egyik legjobb férfi barátja is a netről való, ő is majdnem társ lett, de az első törés után, mikor kiderült, gyerekes nőt nem akar, át tudtam értékelni az egészet, és a hozzám legközelebb álló lelki barát.
Azt hiszem, nem szabad kategóriákban gondolkodni, talán ez a fő baj sokakkal. Kiírják a bem.oldalra, hogy komoly kapcsolatot keres stb. Igen ám, de azért meg kell dolgozni, nem ugrik be a nyuszi a “komoly kategóriás” cilinderbe és alakul át tuti királyfivá — húúú, ez képzavar volt, nem baj, majd jön a béka is mindjárt :-)))
Mi nők, a neveltetésünk miatt nehezebben megyünk bele alkalmi kapcsolatokba, mert az ciki, “üres” stb. stb. De ha belegondoltok, mi a különbség egy új kapcsolat és a között, hogy alkalmi szex? Első hetekben nincs szerelem, szeretet, csak fizikai vonzódás / vagy rosszabb esetben baráti beszélgetés. Ilyenkor tk. a komolynak címkézett kapcsolat is lehet alkalmi szex és mellé baráti beszélgetés.
Na most akkor nem jobb azt mondani, hogy találkozzunk, nézzük be, vonzzuk-e egymást, működik-e a kémia, és ezentúl még tudunk-e beszélgetni is?
Ne akarjunk mi nők rögtön lelasszózni minden jobb kinézetű pasit és élettársi, férji rémképekkel vizionálni őket. A férfiak egy része is pont ilyen, aki rögtön birtokolni akar.
Úgy érzem, csak az fog társat találni és főleg megtartani, mind a társkeresőn, mind a való életben, aki NEM AKAR BIRTOKOLNI.
Adj szabadságot neki és magadnak.
Ne ellenőrizd, ne féltékenykedj, ne nézd, hány olvasatlan levele van, hányszor van fent a keresőn. Értelmetlen. CSak azt mutatod, hogy nem bízol önmagadban.
A szerelem, szeretet kialakulásához leginkább egy valami kell: add önmagad, és ne sajnálj adni magadból, sokat, sokat!
A férfiak érzéki lények, lássuk be – így negyven körül már rájöttem erre.
Ha megkapják a szexuális és érzelmi biztonságot, a tenyerükön hordják sokszor az akár nem olyan szép, csinos nőt is. Hogy miért? Mert a nő az övék! Elérhető!
Bocs a litániáért, a végszóm ez: nem szépnek kell lennünk, hanem kedvesnek, érdeklődőnek, lazának, önmegmutatónak, magabiztosnak és főleg, ki-ki azonosuljon a saját nemével… a nő legyen nőies, ápolt, ne szégyellje a szexualitását, a férfi pedig merje AKARNI a nőt. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor akarnak minket :-) persze az intelligencián sok múlik.
katicabogár: “Azt hiszem, nem szabad kategóriákban gondolkodni, talán ez a fő baj sokakkal.”
“A szerelem, szeretet kialakulásához leginkább egy valami kell: add önmagad, és ne sajnálj adni magadból, sokat, sokat!”
Ezzel a két mondattal leírtál mindent…
…és hogy a másik ember ezt igényelje és viszonozza.
katicabogár: amit a birtoklásról írtál, az nagyon értékes gondolat szerintem, csak annyit tennék hozzá, hogy valószínűleg a túlzott birtoklásra gondoltál, hiszen valamennyi azért kell!
(Ez a “kell” is olyan birtoklósra sikeredett, de hát meghagytam :-))
Isti
Katicabogár:”A szerelem, szeretet kialakulásához leginkább egy valami kell: add önmagad, és ne sajnálj adni magadból, sokat, sokat!”
Kinek, minek? A Mindenkinek, aki a reglapot olvassa?
S miért adnál bárkinek is bármit, ha nem tudod, szüksége van- e rá?
Az ilyen ajándékokat szokták el/becserélni karácsony után.
Egyébként mi mást adhatnál, mint önmagadat? Amikor hazudsz, áltatsz, félrevezetsz, az is belőled van.
Többen, többször futottunk már ezügyben néhány kört, sokszor már csak azért csacsogunk, hogy “láthassuk” egymást, s eljutottunk odáig, hogy a társtalálás nem a reglapok kitöltöttségétől, a fotók milyenségétől, a sok ingyom-bingyomtól függ.
A szép szavak duruzsolása, akár a csúnyák ugatása : egyremegy. Annak tünete, hogy a személyiség éretlen, illuziókat kerget.
A társkeresés nagyon személyfüggő. Nincs egységes recept.
Kétszemélyes játék (és NEM játszma).
Ha valami, akkor a szeretet-szerelem-ébredés olyan hajnal, amit aligha lehet előre megfontolt, átgondolt, akaratlagos viselkedéssel előidézni.
Isti: a “kell” nem “birtoklós” , hanem “kényszerítős” :)
csakcsacsogok: “S miért adnál bárkinek is bármit, ha nem tudod, szüksége van- e rá?”
?szinteség, korrektség mindenkinek kell. Annak is (és főleg annak), aki csak egy reglapot lát egy emberből…
Bagolyka: “Egyébként mi mást adhatnál, mint önmagadat? Amikor hazudsz, áltatsz, félrevezetsz, az is belőled van.”- ezt IS írtam.
Michalangelot faggaták a Dávid születéséről. Azt mondta: “én csak kibontottam a börtönéből. Lefaragtam róla a fölösleget.” (tartalmi idézet)
Superman egy ronda nőt faragott volna abból márványból.
Másfelől, akiben nem “lakik” őszinteség, korrektség házilag, abból előjönni sem tud.
Ez nem szándék, hanem alapanyag kérdése.
Vagy mint a költő és a szavak: a költő nem tud hazudni. Az epigon csak azt tud.
Mert a költő lát, az epigon pedig értelmez.
Egyébkét egyetértek veled.
csakcsacsogok: a “kell”-t átírom ezennel “szükséges”-re. ?gy már birtoklósabb.
“a társtalálás nem a reglapok kitöltöttségétől, a fotók milyenségétől, a sok ingyom-bingyomtól függ.”: gondolom a nyomaték kedvéért sarkítottál?
Isti
erdőjáró
Kiforgatom. Ez már csak így van. S miért ne fogadnék el bárkitől is bármit? Honnan tudom,
hogy nem lesz szükségem rá? Valamikor. Nagy a padlás, elfér rajta. Eleink bölcsek voltak.
Úgy gondolom.
Tedd azt. Sajnálnálak, ha a házban lennél, amikor leszakad a padlás.
Eleink bölcsek voltak. Szelektáltak. Pincére építették a házat és csűröket építettek. Felhasználták, raktározták a szükségest, eladták, cserélték, ajándékozták a fölösleget, s bedarálták vagy elégették a szükségtelent.
Mire lesz szükségem? Honnan tudjam? Fontos ez?
Bárkitől, bármit? Nem . Csak tiszta forrásból.
Üdv mindenkinek.
Nem szeretnék senkit elítélni, vagy megsérteni, de rengeteget elárulnak a hozzászólásaitok.
?llandóan támadjátok egymást. Szerintetek ez egy jó hozzáállás? Akár kapcsolatban akár egy idegennel való társalkodásban nem vezet jóra a támadó viselkedés. Ez valahogy a magyarokba van “kódolva”.
Ha az emberek sokkal barátságosabbak lennének (kellő elővigyázatossággal társítva) egyszerűbb lenne mindenkinek. ÉS még okot se adnánk arra, hogy támadás célpontjai legyünk.
Egy kicsit jobban oda kellene figyelni arra, miként viselkedünk, arra, hogy a másik fél viselkedésének bizonyára oka is van és arra, hogy pozitívabb hozzáállással a másik félből is a jót hozzuk elő.
További jó eszmecserét nektek.
r.c.
Barátkozom a gyógypirulával, lenyelem. Vagy belebetegszem. Vagy kiköpöm.
De megtámadom, izek-re szaggatom az ételt, minél jobban tetszik, annál inkább, hogy megismerhessem, évezhessem indítékait.
r.c.: már te is köztünk vagy!
“További jó eszmecserét nektek.”: köszönjük! :-)
Isti
Istinek: nem sarkítottam.
Igérem, nem mondok több mesét, de ezt az egyet még muszáj. A társkeresés őstörténeteiből.
Hol volt, hol nem, egy fiú…..->, jött, ment, tett ezt -azt, ezzel – azzal stb, mígnem elérkezett életének azon meghatározó pontjához, hogy vagy kiválasztja a legkisebbet a 13 egyformán beburkázott királylány közül, vagy a feje más tartópillérre helyeztetik.
S akkor egy rég-megmentett -méhecske került elő a Semmiből, s a fülébe zümmögte: amelyik leány fejére száll, az az igazi.
Naná, hogy így volt jó, naná, hogy nagy lakzi volt, s még a fele királyság is odacsúszott!
A történetben a méhecske volt az intuíció.
Ezen múlik. Semmi máson.
Szerintem.
A koant megöli a magyarázat. Valahogy ezt is.
A koant igen, de a mandarinnak három élete van.