Archive for the Category »Irások «
Jártomban-keltemben sok időm jut arra, hogy nézegessem a nőket, hisz ennél jobb szórakozás amúgy sincs – kivéve, ha hivatalos nőnemű partnerrel vagyok, mert akkor ez tragikus hatással jár a magánéletem békéjére.
Megfigyeltem, hogy az átlagos nők közül – nem az elhízottakra és nem az anorexiásakra gondolok -, akik nagy és kerek mellel rendelkeznek, azoknak bizony lapos a feneke. Akik kerek fenékkel és csípővel rendelkeznek, azoknak kicsi mellük van. S azok, akik sportosak és kerek a fenekük, combjuk, és szinte mindenük az izmoktól, azoknak szintén kicsi a mellük. E megfigyelés-sorozat késztetett arra, hogy statisztikai és kísérleti módszerek segítségével megvizsgálva e jelenséget igazi tudományos magyarázatot találjak rá. Szorgos kutatómunkával, amelyek dandárját vizuálisan végeztem éjszakai szórakozóhelyeken és edzőtermekben a következő felfedezést tettem:
Úgy vettem észre, hogy minden nő azonos mennyiségű kerekséggel születik. Nevezzük el ezt G(ömbölyűségi) E(gyütt)H(ató)nak, vagyis GEH-nek. Értékét vegyük 1-nek. E kerekségi együttható értéke oszlik el a kamaszkor után minden nőn. A testrészek levonják maguknak a saját jussukat, de összegük minden esetben kiadja az 1-et.
A nagy és kerek cici úgy tűnik, hogy legerősebbként igen nagy százalékot tesz magáévá konkurálva a fenékkel. Mindkettő gömbölyűségének esetén az együttható értéke már túllépheti az egyet: ilyet látva gyanakodnunk kell a mesterséges beavatkozásra!
A gömbölyűségi együtthatót nem szabad keverni a test ZSírosodási Együtthatójával, amely sokszor látványban hasonló eredményt produkál, de mégis más jelenség és más a kiváltó oka is! (Strandokon igen könnyen – még egy kezdő GEH tudós számára is könnyen – megkülönböztethető a ZSE és a GEH által produkált kerek formák!) Tehát a duci lányok esetében a látványból ki kell vonni a gömbölyű felületeknél a zsírtúltengést és a megbecsült normál alakból kiindulva máris igazolhatóvá válik a GEH szabályrendszere.
Szintén felborulni látszik a GEH a vékony lányoknál is: ebben az esetben a duci lányoknál végrehajtott egyszerűsítő ill. abszolút általános alakra hozó művelet riverzét kell abszolválnunk, magyarul a hiányos területekre fel kell helyeznünk az átlagos magyar nő normál testsúlya és a delikvens testsúlyának különbségét, méghozzá arányosan! Az így kapott átlagos, ám mégis elég konkrét hölgyön elvégzett gömbölyűségi vizsgálat után pedig ismételten igazolva fogjuk látni a GEH szabályrendszerét:
– nagy és gömbölyű cicik esetén az átlagnál laposabb a fenék
– homokóra alkat és kerek popsi esetén kicsik a mellek
– a nem nagy, de tökéletes formájú cicik esetében szintén a fenék alakja károsul
– tökéletesen kerekded fenekeknél (lásd J Lopez) a mellek értékéből ill. nagyságából vonódik el e GEH érték!
GEH mindig egyenlő 1
GEH = cici+fenék+csípő+combok
Várom a kedves olvasók élményeit, írásait, véleményét a [email protected] címen!
Sokat hallhattunk régebben a zűrős BKV és a fővárosi önkormányzat nyilatkozataiból egy bizonyos paraméterkönyvről. Ez leírja azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a BKV köteles teljesíteni, összefoglalja azokat a minimumokat, amik nélkül nem kapja meg az állami támogatást: benne van minden, a járatsűrűségtől kezdve a szolgáltatási területen át a szolgáltatási időszakig.
Párkeresési időszakunkon elején mindenki kinyit egy paraméterkönyvet. Szűz lapokkal, szinte még üresen, hisz akkor még oly kevés elvárásunk van: annyi csak, hogy szeressenek, hogy legyen mellettünk valaki. Aztán folyamatosan tapasztalunk kapcsolatról kapcsolatra, s úgy írjuk tele ezen lapokat elvárásainkkal és az utált tulajdonságokkal. Minden megélt-átélt jót szeretnénk viszontlátni következő partnerünkben, miközben a rosszakat szeretnénk elkerülni. S túl az ötödik, tízedik, huszadik kapcsolaton már az udvarlás elején, az udvarlási időszak első hónapjaiban keressük és végigveszük ezeket.
Fiatalságunk kezdetén könnyű párra találni, s egyre nehezebb időskorban: feljebb és feljebb akarunk lépdelni, egyre jobbat, szebbet szeretnénk – a paraméterkönyvnek megfelelőt. Vagy talán nem jobbat, csak konkrétabbat: a vágy képe egyre élesebbé válik és ehhez hasonlítót szeretnénk kihalászni a nagy zűrzavarból. Szerencsénk van, ha megtaláljuk, de nekünk is passzolnunk kell az általa felállított árnyékképbe, különben felborul a szépnek induló kapcsolat. Nem akarok túl pesszimistának tűnni, de azt állítom, hogy 18 évesen minden második korombeli lány “bejött”, tizenakárhány évvel később már csak minden 100. lobbant lángra bennem valamit. Ha ugyanezt az arányt veszük számításba a másik oldalon is, akkor tulajdonképp 1:10 000-hez az esélyem megtalálni manapság a párom. Matematika tanárom mondta a valószínűségszámítás oktatása közben, hogy ez azt jelenti, hogy lehet, elsőre kihúzom a piros pontos golyót Tibi bácsi zsákjából, de ha nincs szerencsém, akkor csak a tízezredikre találom meg!
No, eleddig a saját reszortomat és aránypáromat letudtam: sikerült két darab piros pontos golyót kikapnom, csak “rosszat kívántam”. Pár lánynak én lehettem volna a piros pontos golyó, de ott meg az érzelmeim nem akartak kimászni tüskés vackukból.
Mindenesetre várok tovább az igazira: itt ülök a nézőtéren és tapsolok, hátha végre megérkezik az én kívánságom is…
Várom az olvasók leveleit, élménybeszámolóit a [email protected] címen!
Apámmal beszélgettem most hétvégén errôl az ismerkedési mizzériákról s beszélgetésünk közben felbukkant egy nagyon érdekes gondolat. A társkereső oldalakon történő partnerkeresés nagyon hasonlít az utazáshoz: van egy célunk, ahová el akarunk jutni (stabil és boldog kapcsolat), miközben szeretnénk látni, felfedezni és tapasztalni, amit csak lehet, hogy élményekkel telve és elégedetten térhessünk haza (megállapodva szerelmünk mellett, akiről tudjuk, hogy a legjobb nekünk).
Viszont a neten ismerkedni – ellentétben a való élettel – gyorsabb, lényegretörőbb. Itt – mint mondjuk egy iskolában vagy munkahelyen avagy baráti társaságban – nincs idő megismerni a másikat. Pár cím, jelző, mondat és fotó lapján kell meghozni a döntést: érdekel vagy sem, adok esélyt vagy sem. Száguldunk az adatlapok közt, ugyanúgy, ahogy az autópályán szoktunk és csekély, szinte semmitmondó infók alapján dönthetünk.
Ha igazán szeretnénk megismerni, látni és érezni egy tájat, országot, kultúrát, le kell térnünk az autópályáról, mert átszáguldva rajta mindössze távoli, nagyon felületes képünk lesz róla. Felületes információk alapján kell döntést hoznunk, egy felbukkanó templomtorony, egy érdekes hegy, egy érdekes útikönyv utalás alapján kamyarodunk le vagy megyünk tovább…
Keresés után ezernyi adatlap kerül elém, s rohanó világban nincs idôm elolvasni részletesen mindegyiket. Egy-egy elejtett szó, izgalmas idézet, jó fotó megállít egy pillanatra és elgondolkoztat: érdemes írnom vagy sem? Hét másodperc – csak hogy egy népszerű dal refrénjével éljek -, ennyi jut mindenkire. Döntök, hogy írok vagy sem. Ez a hét másodperc meghatározhatja egész további életemet – talán az egyik legfontosabb döntésemmé fog válni – mégis oly kis hangsúlyt kap. S ha eldöntöttem ismét rálépek a gázpedálra s hajtok tovább…
Valami van. Valami földöntúli, transzcendens összefonódás minden nő közt, valami eltéphetetlen és egyúttal láthatatlan fonál, amely összeköti mindegyiket, de legalábbis az egymáshoz bármilyen módon közel lévőket (fizikai, szellemi, hobbi vagy érdeklődés) és közös cselekvésre motíválja őket.
Ez néha kimerül a pisilésben, de sokszor megesik egy kevésbé irányítható és tudatos cselekvésben is, a menstruációban. Itt lehet valami érdekes és kutatásra érdemes téma!
Sőt, mióta a neten vagyok azt is megfigyeltem, hogy vannak unalmas, lyukas időszakok, amikor hiába küzdök csak nem kapok válaszokat, míg egy héttel később löketszerűen ír nekem mindenki, még olyan is, akinél egyáltalán nem jelentkeztem be!
Úgy tűnik egyszerre támad fel bennük a vágy egy kapcsolatra s egyszerre feledkeznek el róla, avagy unják meg. Egyszerre lépnek fel a netre, s lesznek undokak avagy nyitottak és kezdeményezők. Egyszerre ered meg a nyelvük…
Vajon ez a szexben is így történhet? Szegény szultánokat sajnálom, milyen zűrős, munkás, kimerítő időszak lehetett az életükben, amikor háremük összezárt nőtagjai egyszerre vonultak el a piros betűs napokon, majd ugyanakkor tértek vissza kiéhezve egy kis gyengédségre. �?llamügyek valószínűleg azokban az időkben kissé hanyagolva lehettek – talán így menekült meg Eger vára is: szegény vezír nem ért rá megfelelő ostrom stratégiát kidolgozni, mert őt ostromolták háremhölgyei!
Hasonlóan szoktam én is elvérezni: mivel nem írnak a lányok, így rálépek a gázpedálra és szórom a bemutatkozásokat. Aztán egy nap felébredek, fogat mosok, majd fellépek (avagy lehet ez fordítva is: utoljára ébredek fel) és ott vannak mind a postafiókomban, onnan mosolyognak rám sok-sok kedves üzenet formájában: a sok elektrontól szét akar robbani a gépem…
Serényen próbálok válaszolni nekik miközben elfüstöl pár billentyűzet a kezem alatt, de mihelyst végre a tettek mezejére léphetnénk – snitt – és eltűnik mind megint! Se telcsiszám, se MSN, se semmi csak nagy üresen kongó postaláda és sok-sok kihűlt üzenet…
Hova bújtok ilyenkor lányok? Vau, csak egyszer leljek rá a rejtekhelyeitekre! :-)
Felhigult a netes társkeresés: rengeteg a versenytárs, a kamu és idióta adatlapok tömege, a mennyiség miatt nőnek mindkét oldalon az igények és az egyre növekvő negatív megítélés miatt, ha valaki biztos sikert szeretne elérni, akkor végig kell gondolnia a lent ismertetett egyenletet. Nem a mennyiséget próbálom a minőség elé helyezni s bebizonyítani, hogy a géppuskaszerűen szétszórt üzenetekkel lehet igazi esélyünk, hanem véve egy átlagos személyt (átlagos adatlappal és szöveggel/képpel) vajh mennyi munkával van – szerencse nélkül – matematikai lehetősége rálelnie az igazira. S nem lövöm le a poént, ha elárulom: igen kicsi. S ezzel még véletlenül sem a kedvet szeretném elvenni ettől az ismerkedési módtól, csak felhívni a figyelmet arra, hogy nem szabad leállni az első kudarcok után, hanem folytatni kitartóan – mint az élet egyéb más dolgaiban itt sincs igazi siker kemény munka nélkül!
Az igazi megtalálásának levezetése a valószínűségszámítás matematikai szabályainak abszolút figyelmen kívül hagyásával:
Induljunk ki 100 szétküldött levélből
Ha már a felüknek tetszik a szöveg (s most elég optimista voltam), akkor rá is néznek az adatlapunkra.
Marad: 50
Megszemlélik a fényképünket, elolvassák a bemutatkozásunkat, s (továbbra is átlagos személyt, szöveget, fotókat alapul véve és optimistán gondolva) harmaduknak leszünk szimpatikusak, tehát 15-en válaszolnak. (A maradék 5-öt vehetjük a kamuregek és alvó regeknek!)
Marad: 15
E 15 levélre válaszolunk, amely ismét egy újabb nagy szűrő, ennek stilusa, továbbgombolyíthatósága, a benne lévő kérdések és válaszok ismét leszelektálják a felét. Marad: 8
A további levelezgetés során – mivel potenciális ellenfeleinkről sem feledkezhetünk el – ismét megcsappan a kitartó levelezők száma, hiszen megismerkednek másokkal. De akár elkövethetünk hibát mi is, ami ellenszenvessé tesz. Sőt, akár kiakadhat egyéb más userek hülyeségein és törli magát. Ismét -25%
Marad: 6
Eljön végre a telefonos beszélgetés ideje, telcsiszám csere. Itt is – megijedve a komolyabb lépéstől és annak következményeitől – egyhatoduk távozik.
Marad: 5
A randin megjelenők közül ellenszenves, csúnya, hülye, beképzelt, lelkibeteg avagy számukra mi ugyanezek – 60%, tehát távozik 3.
Marad: 2
E kettő közül menet közben előbb vagy utóbb az egyik elbukik, mert nem érezzük meg (avagy fordítva) a nagy szerelmet, nem jön a nagy érzés vagy csak menet közben derül ki róla, hogy valahogy mégsem hozza elvárásainkat. Mínusz 1.
Marad 1
Mert csak egy maradhat: az igazi.
Mi a frász értelme van ennek az egész párkeresősdinek? Mi a franc az a szerelem? Minek csinálja ezt minden ember és próbál meg magának valami társat szerezni – kvázi úgy egész életre -, amikor oly sok szenvedés, szakítás, konfliktus jár vele és a szinte biztos kudarc: csak idő kérdése és szétpukkan majd minden házasság, komolynak szánt kapcsolat, igaz szerelem.
1, Kezdeményezek a társkereső oldalon, jön is rá a válasz. Egy 30-as éveinek közepén járó hölgy, aki saját bevallása alapján csinos, a fényképe csak egy arckép, ami igazolja is ezt az állítását.
Gyors levélváltás és lényegretörő válasz: nem a levelezés híve és azonnal megadta a skype címét. Még aznap este rákerestem, megtaláltam és beszédbe elegyedtem vele.
Az ilyenkor bevett udvariassági körök is elég nyögvenyelôsen mentek, aminek az okára nagyon hamar fény derült:
“Ô: nem vagyok nagyon dumcsizos kedvemben, bocsi, esetleg majd beszelhetnenk máskor?!
Én: +bocsátva és persze
Ô: nem vagyok bunko….
É: majd akkor írj, ha lesz kedved 1 picit csevegni
Ô: meghalt az apam,az ocsem ma volt pesten azonositani
É: jaj. Részvétem…
Ô: belefulladt a dunaba ;(
É: Nehéz ilyenkor mit mondani…
Ô: Még nem tudjuk mi történt s hogyan.
É: Sajnálom. Most búcsúzok is s ha bármiben tudok segíteni, írj!”
2, A következő adatlapra bukkantam:
“Gyógyíthatatlan betegségben szenvedek. Egyelőre nem akadályoz semmiben, élhetném az életemet mint bárki más, akár gyereket is szülhetnék – de tudom, hogy három, legfeljebb négy év múlva már nem biztos, hogy élek. Gyereket ezért nem szívesen hagynék örökbe, de ha van férfi, aki vállalja, hogy előbb-utóbb elmegyek, és velem töltené a hátralevő időt, boldog lennék, és hiszem, hogy őt is nagyon boldoggá tudnám tenni. Rövid szerelmünk idején sziporkázó szellemi társa, lelki másik fele, odaadó szeretője lennék. Fontos a tartalmas szellemi megértés, lelki összetartozás és a két test eggyéolvadása.
Csak harmickettő vagyok, de idősebb vagyok a koromnál, úgyhogy 35 és 55 közötti férfit keresek.”
3, Újabb adatlap:
“Meghalt a férjem és itt maradtunk a gyermekeimmel, 2 apró árvával. Nem eltartót és nem apát keresek, hanem egy olyan férfit, aki képes erőt és kedvet adni az élethez, ami esetleg később egy komoly kapcsolattá fejlődhet. “