Olvasói levél – Mégis süt a nap a netes társkeresők felett!

Egy kedves olvasóm küldte az alábbi saját történetet, mert szeretné feldobni pozitív példájával a kissé pesszimistának tűnő blogomat. :-) Bizonyítéként szolgál, hogy a netes ismerkedés igenis lehet jó, sikeres és örömteli.

Na, akkor az én sztorim.. Hogy legyen valami pozitív felhang is a virtualitás világában, mert vallom: nem a netes társkeresők a hibásak abban, hogy ennyire pocsék a helyzet..:) Jelzem, nem vagyok már mai csirke, közelítek a 40-hez, bár ez bizonyos szempontból inkább előny..:) Pedig az ember azt hinné, a 20-onéves feszes fruskák világában ennyi idősen ugyan mekkora az esély társra lelni, de az éppen a neten megismert párom, (aki eme történet alanya,) vicces mondatával érvelek, miszerint minek beszélgessen egy olyan nővel, aki nem tud oroszul? :)

Világéletemben földhözragadt realista voltam, 14 éves korom óta önállóan szerveztem a kis életem, beszereztem a szükséges pofonokat ahhoz, hogy tudjam, hol a helyem a világban, megismerjem a korlátaimat, hogy kellő önbizalommal, önismerettel és önkritikával álljak hozzá mindenhez, ami meghatározza a mindennapjaimat.. Voltak nagy kudarcaim, de megtanultam feldolgozni és helyére tenni őket, mert ezek nélkül nehezen léptem volna tovább. Ennek ellenére sosem lettem se drogos, se anorexiás, se pánikbeteg, se pszichopata, holott ezek ma elég trendi hozzátartozói az emberi létnek (??).:) Mindig sikerült nagyobb gázok nélkül rendeznem a soraim, pedig volt benne válás, 2-3 hosszabb kapcsolat utáni szakítás, munkanélküliség, lakásgondok.. És mivel minden kudarc előbbre visz, így általában mindig valami jobb jött utánuk, ami azt eredményezte, hogy elég hamar talpra álltam és vártam a jobbat..:) Szerencsére eddig mindig bejött.

Ennyi bevezető után lássuk az internetes múltamat..:) Ami elég terjedelmes, mert én már ott voltam a kezdeteknél is, mikor még az első, meglehetősen kezdetleges társkeresők beindultak. És így még nem abba a posványos mocsárba ugrottam fejest, mint amivé mára alakultak, hanem még viszonylag emberi módon működtek.. Volt időm kitapasztalni a mechanizmusokat, a trükköket, megismerni ezt a világot. Kezdetben rövidebb időszakaim voltak, főleg ismerkedésből álltak, beszélgetésből, de randiig akkoriban sokkal nehezebben jutottak el a kezdeti próbálkozások, mint manapság. Közben voltak kisebb-nagyobb kapcsolataim, amikor is szüneteltettem a netet, mert így tartom korrektnek..

Nem férjet kerestem. Nem akartam a válásom után még egyszer férjhez menni, ami nekem nem megy, azt nem erőltetem, nem rángattam a pasijaimat eszelősen oltár elé két levélváltás után..:) Gyermekem nincs, de sosem estem amiatt pánikba, amitől a legtöbb nő egy idő után őrült módon próbálja valami hím nyakába varrni magát, csak ne ketyegjen a biológiai vekkere. Nem akartam egyelőre összeköltözni senkivel, megvolt a magam saját tere, volt hozzá lakásom, és anyagilag sem szorulok rá senkire.. Nem is lenne hozzá pofám.. Tehát a motívációim nem a mai általános érvényűek, vagyis keressünk gazdag pasit, aki majd elvesz feleségül, és a gyerekkel alaposan sarokba is szorítjuk egy életre című eléggé elvetélt verzió. Társat akartam, szeretetet, szerelmet, programokat, együtt töltött hétvégéket, nyaralásokat, az ehhez tartozó gondoskodással, de semmiképpen sem a házicseléd menüpont alatt..:)

Ami érdekes, az az elmúlt 5 év. Igen, az utóbbi időszakban 5 évig kerestem, úgy alakult, hogy 5 évig éltem egyedül és ez alatt az idő alatt jóformán csak a netről adódott ismeretség, barátság vagy lazább kapcsolat, hiszen 35 felett kicsit vicces dizsibe járni, a salsától hülyét kapok, ahogy az egyéb, ennek a korosztálynak beharangozott, ámde erőltetetten burkolt ismerkedési lehetőségektől, nekem ezek mindig sokkal izzadtságszagúabbak a netnél… (főleg salsa tud igazából izzadságszagú lenni a tanóra végére – a szerk.)

Tudom, a laza kapcsolat, mint fogalom sokak szemében pejoratív meghatározás, de nálam nem jelentett problémát. Ugyanis az ilyen szituációknál mindig sikerült olyan emberekbe belefutnom, akik ezt korrekt módon tudták kezelni, és a döntés az én kezemben volt, hogy felvállalom-e ezt is, vagy sem. Megjegyzem, pályafutásom során természetesen én is beleszaladtam a mindenki által megtapasztalt lelkisérült, sőt pszichopata alakokba, 10 pasiból 8 nős volt, vagy tartós kapcsolatban élt, amikben természetesen „sosem kapták meg amit kerestek?” című mese, mindennaposak voltak a „kinyalnálak a bugyidból” szövegek, de ajánlottak fel nekem beszélgetést, ahol a pasi meztelen akart lenni, de nekem nem volt kötelező vagy takarítani akartak nálam szintén egy szál farokban vagy néztek dominának, és szolgáltak volna. Vicces volt pl. amikor egy nyilvánvalóan 50-es fazon akarta magát 10 évvel fiatalabbnak és fickósabbnak beállítani, de olyan nyilvánvalóan röhejes módokon, hogy kezdtem azt hinni, agyára ment az öregedés. :) A reakcióim a következők voltak: nős, foglalt pasit finoman bár, de elutasítottam, a többit vagy magamban kiröhögtem, és „köszi, de nem?” válasszal elhajtottam, vagy nem is reagáltam rájuk. Lehet megkövezni, de amikor az ember már 20. idiótába fut bele, akkor már nem veszi a fáradtságot arra, hogy magyarázkodjon, miért is nem kell neki egy lábfetisiszta pl. Ha az ember ezeket az egyébként viccesen kezelendő dolgokat sértőnek vagy megalázónak tartja, az sosem fogja a netes ismerkedést úgy kezelni, ahogy azt kell.

A netes társkeresés egy lehetőség – a többi mellett. Nem megváltás és nem az egyetlen. Aki kizárólagos módon a neten keresi a hercegét, pofára fog esni. És persze sosem Ô lesz a hibás.:) Rengeteg férfival beszélgettem, jellemző rám, hogy sosem játszom meg magam, és sosem szerepel az első 5 kérdésem (de a többi között sem) a mennyit keresel, milyen kocsid van, mi a foglalkozásod, hol szoktál nyaralni, és milyen lakásod van című örökérvényű bicskaforgatós kérdéskör. Értelmes témákról társalgok. Innentől kezdve elég sok srác megnyílik, és mesél… Szerencsés emberismeretemnek köszönhetően elég könnyedén szűrök, és valóban csak azokkal álltam le beszélgetni, akikkel érdemes volt. És a neten igenis, vannak értékes, értelmes emberkék női és férfi oldalon is és azt tartom, manapság már egy barátság is többet ér a semminél, így sosem volt gondom abból, ha esetleg ezekből a kezdeményekből nem lett szerelem.

Nagyon sok srác panaszkodott arra, hogy a legtöbb csaj (persze legtöbbször az itt is emlegetett önmaguktól elalélt, vagy éppen szórakozó, pasikat hülyítő beteg picsák) levegőbe sem veszi őket, válaszra sem méltatnak, vagy kioktatnak, hisztiznek, mindenen megsértődnek, legfőképpen, ha őszinték velük. Ki voltak attól, hogy a legtöbb csaj hazudik, 10 évvel korábbi és kb 60 kilóval könnyebb képekkel akar csalóka sikereket elérni, és az irreális elvárások, követelmények méginkább röhejessé teszik a női nemet. Néha szégyeltem magam helyettük is. Mindig vallottam, hogy ha már olyan rohadt nagy az egyenjogúság, egy nő milyen alapon várja el, hogy a pasi mindent a segge alá toljon, kocsit, lakást nyaralást, lóvét?? Mindenki csak annyit várhat el a másiktól, amennyit maga is fel tud mutatni. Ellenkező esetben kuss!

5 évem alatt rengeteg pasival találkoztam. Voltak aktívabb és gyakran ennek következtében kiégettebb korszakaim. Ezen találkozók nagy többségéből nem lett kapcsolat, mert vagy a pasi nem tetszett vagy én nem tetszettem élőben vagy kölcsönösen nem tetszettünk vagy nem volt szikra, stb. ez sajna benne van a pakliban, tovább kell lépni rajta. Mellette rengeteg érdekesebbnél érdekesebb férfival találkoztam, sok barátság szövődött, amelyek valóban értékesek, és fontosak nekem a mai napig. És ezeket az embereket sosem ismertem volna meg a net nélkül..

És igen, voltak a laza kapcsolatok. Amiket, megint hangsúlyozom, én vállaltam be így. Vagyis, ha gondom volt a dologgal, csakis magamra lehettem volna dühös. Ôk megtiszteltek annyival, hogy ha ilyen-olyan okok miatt éppen nem akarták lekötni magukat, szóltak, megbeszéltük, és dönthettem. Igen, volt hogy vállaltam. Vagy azért, mert éppen nekem is az volt a jobb, vagy azért, mert a körülmények alakították így (pl. egy időben rendszeresen futottam bele távkapcsolatokba, de a világ végét is beleértve vagy éppen nem volt más. És ha a pasi ért nekem annyit, hogy bevállaljam, akkor miért ne? Csak nem fogom azért elszalasztani ezt a kicsi lehetőséget is, mert kötöm az ebet a tartós kapcsolathoz?? Akkor így 5 évig porosodhattam volna a monitor előtt szex és minden más élettanilag belénk programozott igények kielégítetlenségébe belehülyülve.:) És ezek a pasik nagyon kevés kivételtől eltekintve szinte mind korrektek és normálisak volt velem, ahogy én sem akartam sosem erőszakkal tovább lökni ezeket a kapcsolatokat annál, mint ahogy azt mi előzetesen tisztába raktunk. Én mindig tartottam magam ahhoz, amire rábólintok, ha a másik is. És ez így mindig működött. Sosem ábrándoztam arról, hogy majd belém szeretnek, majd én megmutatom, hogy lesz még ebből szerelem, hülyeség lett volna, és csak magamat vertem volna át. Ellenben rengeteget beszélgettünk, idővel bizalmi kapcsolatokká alakultak ezek a dolgok, megismertek, megkedveltek, megszerettek, ahogy én is őket. Ha ilyen-olyan okból kifolyólag abba is maradtak ezek az általában szexuális alapokra helyezett kapcsolatok, a barátság legtöbbjükkel megmaradt, és mindig jól esett, esik, ha néhanap rámcsörögnek, hogy vagyok, vagy ünnepek idején, névnapomon nem felejtenek el, ahogy én sem őket. Tökéletesen kitöltötték azt az időszakot, amíg meg nem találtam a párom lassan 5 hónappal ezelőtt. :) És most több ilyen kis laza pasikám örül ennek, és kívánja a legjobbakat, mert szerintük igenis, megérdemlem..:) És ez jó..:)

Ismét megjegyezném, voltak persze rossz időszakaim, amikor nagyon egyedül éreztem magam, és nagyon kellett volna egy normális kapcsolat, egy társ. Ilyenkor persze én is görcsösebb voltam, vagy depisebb, és ez természetes módon hatott ki az ismerkedéseim sikerére, mondanom sem kell, legtöbbször negatív értelemben. Mikor ezeken túlléptem, és bekaptam egy „leszarom tablettát, akkor mindig összejött valami. Murphy. :) Az 5 évnyi kísérletezgetés, próbálkozás, kitartás és a kisebb kapcsolataim alatt szépen berendezkedtem az egyedül élésre, és mit ne mondjak, határozottan jól működött… Letettem a görcseimet, a pánikjaimat, a szokásos Teréz-anya komplexust, és éltem a magam kis életét, és élveztem amit elém sodort a sors..

Októberben éppen egy jóképű 40-es képében. Jah, és a sokat szidott és hírhedté tett Lovebox.hu-n. Sosem voltam rest kezdeményezni, ha értelmét láttam, annyira azért nem vagyok hülye, hogy szimpla buta női büszkeséget húzzak magamra, ha azt nem muszáj. A női tartást nem azzal mérem, hogy a fene nagy egyenjogúság világában elavult elveket valljak. Aztán meg verhetem a falba a fejem, hogy nem fogtam meg a lehetőséget.

Szóval én kezdeményeztem a beszélgetést, tetszett a pasi, volt fotó, az kellően életszerű volt, vallom, igenis fontos a külső, akinek nem, az hazudik. Pár kezdeti normális hangvételű stati és mail után átváltottunk MSN-re és ott folytattuk a beszélgetést. Meglepett a bizalma, a nyíltsága, hogy pár mondat után elmesélte szinte a teljes, egyébként baromira nem egyszerű életét. Említette, hogy figyelt már engem, csak nem fért bele a paraméterekbe, melyeket a regemen megjelöltem, és ezért nem írt elsőként. Tetszett, hogy végre egy pasi, aki erre is odafigyel, a nagy többség szart az egészre, és nyomult ezerrel ész nélkül.

Rájöttem, teljesen kezdő szegénykém, pár hete szakadt meg immáron harmadszor a házassága, amitől azért nem kicsit rettentem meg. 3 gyerek, fizikailag igen, de lelkileg még le nem zárt 24 éves kapcsolat, 200 km távolság, eléggé maga alatt lévô pasi, mi lesz ebből??

Aztán hagytam, menjen minden a maga útján, elmondtam én is magamról, amit fontosnak tartottam, köztük a hibáimat is, mert azok is az enyémek, és próbáltam a magam nem görcsös, nem erőlködős módján görgetni szépen a dolgokat, jókedvű voltam, vidám, sokat viccelődtünk azon, hogy milyen kiéhezett, vérmes, de ehhez mérten kellően leharcolt és elhasznált némberek találják meg a nála sokkal idősebb korosztályból, és milyen erőszakosan nyomulnak. Szerencsére ezeket jól és elég tömör elutasítással kezelte, ami nem kevés határozottságot feltételezett róla, és ez nekem fontos egy férfiban. Egyre többet beszélgettünk, október elején jött el az ideje, hogy találkozzunk, kb. 2-3 heti MSN után, meg ugye vidéken élő létére nem tud pikkpakk ott teremni, ahol akar. De ennyi még bőven belefért… Találkoztunk, szimpi volt, elvitt vacsorázni, és kapásból a kocsiban felejtette a magával hozott egy szál fehér rózsát, ami csak hazafelé jutott az eszébe. :) Mindenesetre értékeltem a stílusát, hogy első randira fehér rózsát hoz, még ha el is felejtette átadni zavarában. :) Mert nagyon zavarban volt, annak ellenére, hogy rögtön képesek voltunk mindenféléről órákat beszélgetni, de azért 24 év alatt teljesen kiesett a csajozás mikéntjéből..:)

A szimpátia kölcsönösnek bizonyult, folytattuk a beszélgetést, pár nap múlva ismét Pestre jött, moziba hívott.:) Menjünk! Film alatt ültünk egymás mellett, mint két dinnye a fűben..:) Láttam, megint nekem kell lépni, így nagyon finoman, de megfogtam a kezét..:) Később említette, hogy neki ott és akkor múlt el minden kétsége és zavara velem kapcsolatban, búcsúzáskor az első csóknál repkedett, mondván eszét sem tudja, mikor csókolózott utoljára utcán, és mint egy szűz fiú rettegett attól, hogy mi lesz az első szexnél, annyira akarta, hogy jó legyen.:) Nem jó volt… ISTENI..:)

Azóta együtt vagyunk.:) Szegénykém egyelőre kissé kétlaki életet él, egyik héten nálam, másik héten otthon, ott vannak a gyerekek, a szülők, nálam a másik élete, amit nagyon tetszik neki és rettentően élvezi.. Velem együtt..:) Tervezi a Pestre költözést, saját lakással, mert mindenképpen meg akarjuk tartani a privát szféránkat, a saját terünket mindketten. Neki a gyerekek és gyakran a munkája miatt, nekem meg a megszokott és kedvelt eddigi életstílusom miatt, vagyis pont azt a pasit találtam meg a neten, aki ehhez éppen a megfelelő partner. És működik! OK, 5 hónap nem olyan hosszú idő még, és persze voltak döccenők és lesznek is, de napról-napra érzem, hogy jó, és egyre jobb… Terveink vannak, megvalósítható, reális célok, beszélünk, beszélgetünk, ami manapság ugye egy kapcsolatban nem éppen általános, sőt, a problémáinkat is átbeszéljük, azonnal, őszintén, és megoldjuk. Imádja a főztömet, összeismertetett a családjával, tervezzük a nyarat, a lakásom festését, az �? költözését. Amit nem tervezünk, mert nem tarjuk fontosnak: házasság, kötöttség, kihasználás, alárendelés…

Egyelőre szeretet van, és feltétlen bizalom, működőképes kapcsolat. Ehhez mindketten letettük az asztalra, amit kell, mert csak így működik. Nyugodt vagyok, és jelenleg helyén van az életem. A többi meg majd alakul.

Minden társkeresőnek ezt kívánom! De ehhez két és főleg normális ember kell. Jó időben jó helyen. Persze szükséges még szándék, kitartás, akarat, önismeret, önkritika, önbizalom: ezek nélkül nem fog menni. Viszont leszögezem: sohasem a pasik vagy a nők a hibásak és nem a net!

S még egy pozitív példa: egy régebbi exem, ma már barátom, aki szintén a neten ismerte meg a párját, ma már házasok, novemberben született a kisfiuk. Volt kollégám, aki sok hányattatás után a neten futott bele egy lányba, azóta nagy a szerelem, júniusban lesz az esküvő, amire mi is hivatalosak vagyunk :). Egy másik volt kollégám szintén netes ismeretségből nősült, két szép gyerkőcük van már! És még sok embert ismerek, akiknek összejött, szóval az ilyen fajta társkeresés ma már nem egy mumus: én sem szégyellem, hogy a neten ismerkedtem! A net nem egy másik valóság, szimplán csak visszatükrözi a mai viszonyokat…

Csak az nem mindegy, hogy nézel bele..:)

Továbbra is várom az olvasói leveleket a tarskeresoblog@freemail.hu címre!

 

Category: Olvasói levél
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.