Archive for » 2008 «
Apámmal beszélgettem most hétvégén errôl az ismerkedési mizzériákról s beszélgetésünk közben felbukkant egy nagyon érdekes gondolat. A társkereső oldalakon történő partnerkeresés nagyon hasonlít az utazáshoz: van egy célunk, ahová el akarunk jutni (stabil és boldog kapcsolat), miközben szeretnénk látni, felfedezni és tapasztalni, amit csak lehet, hogy élményekkel telve és elégedetten térhessünk haza (megállapodva szerelmünk mellett, akiről tudjuk, hogy a legjobb nekünk).
Viszont a neten ismerkedni – ellentétben a való élettel – gyorsabb, lényegretörőbb. Itt – mint mondjuk egy iskolában vagy munkahelyen avagy baráti társaságban – nincs idő megismerni a másikat. Pár cím, jelző, mondat és fotó lapján kell meghozni a döntést: érdekel vagy sem, adok esélyt vagy sem. Száguldunk az adatlapok közt, ugyanúgy, ahogy az autópályán szoktunk és csekély, szinte semmitmondó infók alapján dönthetünk.
Ha igazán szeretnénk megismerni, látni és érezni egy tájat, országot, kultúrát, le kell térnünk az autópályáról, mert átszáguldva rajta mindössze távoli, nagyon felületes képünk lesz róla. Felületes információk alapján kell döntést hoznunk, egy felbukkanó templomtorony, egy érdekes hegy, egy érdekes útikönyv utalás alapján kamyarodunk le vagy megyünk tovább…
Keresés után ezernyi adatlap kerül elém, s rohanó világban nincs idôm elolvasni részletesen mindegyiket. Egy-egy elejtett szó, izgalmas idézet, jó fotó megállít egy pillanatra és elgondolkoztat: érdemes írnom vagy sem? Hét másodperc – csak hogy egy népszerű dal refrénjével éljek -, ennyi jut mindenkire. Döntök, hogy írok vagy sem. Ez a hét másodperc meghatározhatja egész további életemet – talán az egyik legfontosabb döntésemmé fog válni – mégis oly kis hangsúlyt kap. S ha eldöntöttem ismét rálépek a gázpedálra s hajtok tovább…
Túl vagyok már pár randin. A sok találkozás alatt kevés olyan – külsőleg – megragadó hölggyel futottam össze, aki már az első pillanattól kezdve izgatta volna képzetem és egyértelműen arra ösztökélt volna, hogy megismerjem. Hiába válogatok a fotók alapján igazán körültekintően és szelektálom ki kilencven százalékukat, majd próbálom a lehető legrosszabbul sikerült képet figyelembe venni s képzeletemben azon is tovább rontani, a személyes találkozások eredménye még így is minden esetben alulmúlja!
Nem hiszem, hogy túl igényes vagyok, miközben – természetesen – vannak elvárásaim. Nem kifejezetten modell lányokat keresek, nem szépség-idolokat, egyszerűen csak az engem megragadó gömbölyded típust.
Amikor az autóban ülök rengeteg nekem tetsző lányt látok az utcán: biztosan 5 perc alatt találnék olyat, akivel szívesen beülnék egy kávéra. A neten viszont – s erre keresem a választ – oly kevés figyelemfelkeltőt találok. Miért? Mások jelentkeznek fel egy társkereső oldalra? Valóban más – a való élethez képest – az összetétel a neten? Biztosan. Úgy tűnik még mindig nagyon kevesen kerülnek a háló közelébe, pláne még kevesebben határozzák el magukat a társkeresésre…
S akik elhatározzák magukat a regisztrációra, vajh tényleg csak azért teszik, mert külsejük alapján nem kapósak? Mennyire fog szétválni a társkeresés: lesznek a szépek, a jók, a bátrak és szerencsések, akik a való világban fognak ismerkedni ill. lesznek az előnytelenek, a gyámoltalanok, a szerencsétlenek, akik pedig a neten? Lesznek fiatalok, akik a suliban, sporteseményen, szórakozóhelyen megoldják és lesznek öregek/elváltak/gyermekesek, akik lehetôségek híján a netre kényszerülnek?
Avagy mindez hülyeség és előbb-utóbb mindenki a 21. század új ismerkedési formáját fogja használni, mert gyors, hatékony, széleskörű és mert a való életben kezdünk már annyira elszigetelődni egymástól, hogy bizalmatlanságunk okán visszamosolyogni sem merünk az utcán?
Béla nevű hölgy tollából:
Az utóbbi napokban elment a kedvem a társkeresők látogatásától, de tegnap nem tudtam aludni, gondoltam felnézek az egyikre, hátha van más insomniás is rajtam kívül. Az online listát nézegetve kiszúrtam egy pasit, írtam neki. Válaszolt. Első körben ugye mindenki meséljen magáról. Neki “értékrendje van” és ehhez tartja is magát! Hűűűű! Nekem meg két lábam és állok rajtuk. Kérem szépen, az “elveim vannak”, önmagában eléggé kevés. Mindenkinek vannak elvei. A kunszt abban rejlik, hogy melyek ezek. Másrészről aki folyamatosan hangoztatja őket és mögéjük bújik, annak nem életvezetése van, hanem….nem is tudom… pajzsa. Hiszek abban, hogy az embereket a tetteik határozzák meg. Ugye aki tudja, csinálja, aki nem, tanítja. (Mondom ezt én, amikor tanárként is dolgozom:) Mindegy, most a saját hátsómra is adtam egy pacsit :)) Ha valakinél fogytán a muníció, még mindig lehet vaktöltényeket durrogtatni szép szólamok formájában.
“És kalandorok kíméljenek!” – írta adatlapján a lány, aki már a 500. megtekintett volt a hónapban és már tökre untam az egészet és azt borítékoltam magamnak, hogy nekem már a büdös életben nem lesz csajom, ha ezek közül a gizdák közül kell választanom. És kerestem tovább és az 501-nek is elképesztően uncsi, copy-paste volt az adatlapja: kirándul és moziba jár – hát ez se egy tüzes, szerelembe, teljes anyagi, érzelmi, energetikai, értelmi és erkölcsi csődbe borító fruska, – gondoltam magamban -, amin még az sem segített, hogy adatlapjának vallomása szerint intenzív szexuális életet él, így kompenzálva üres kis életét: szegény szerencsétlen, igazán szánalmas. (persze kérdés, hogy kivel ha állítólag nincs partnere és még kalandorkodni se szabad mellette, akkor neki most mégiscsak honnan van szexuális létezése, s tán majd egyik pillanatról a másikra abbahagyja humán eredetű avagy kis elemes cerkájával önmagának kielégítését intenzíven, ha az nagy szerelem édesdeden bekopogtat rózsaszínű szobájába és pihe-puha mellecskéjére hajtja szőke fejét koronástól, hercegi pecsésestül homlokának közeptájékán, amely fehér papripáján történő hosszú és küzdelmes lovaglása alatt nyomodott bele fájdalmasan?!)
Nincsenek már jó nők ezen a Földön, mind elsüllyedt a Titaniccal együtt – mondtam magamban, de azért írtam neki egy levelet, mert azt gondoltam, hogy a remény hal meg utoljára, és egyébként is szabad vagyok péntek este hisz még a tévém is kipurcant, legalább csináljak valamit, ha már Barátok közt sincs, aztán majd írok belőle egy kis blogot…
Na jó, valljuk be, hogy a netes társkeresés nincs génjeinkbe kódolva, innetől kezdve persze, hogy tök furcsa ez az egész, főleg elsőre!
Életidegen ez az egész, hiszen verbálisan kell felkeltenünk az érdeklődést magunk iránt, amire esetleg rásegíthetünk egy fotóval. De természet anyánk – valahogy – nem erre programozta az emberi lelket: mindent a személyes találkozás, a másik megjelenése, kisugárzása dönt el. Logikus, hisz fejlődésünk elején nem volt a pálmafákra vagy őspáfrány mellé szerelve egy-egy internet terminál, sőt, szinte még verbalitásunk sem volt. A nagy szerelmekhez és a beteljesüléshez elég volt egy pillantás.
Azóta annyiban változott a dolog, hogy kissé intelligensebbek lettünk és már szeretnénk megismerni partnerünk gondolatait is, ám továbbra is a másik fizikai, 3 dimenziós megtapasztalása, mozgása, gesztusai, azokban megfogalmazódó személyisége, stílusa, hangja stb. ejt minket rabul…
Régebben szinte egy szó nem hangzott el s máris egymásba estek. (Még Rómeó és Júlia is így tett nem oly rég) Mindegyik nyelvben ugyanúgy mondják: szerelmbe esnek, zuhannak. S ezek nem előre megtervezett, lejátszott, megbeszélt dolgok, hanem pillanatnyiak. Nem lehet heteken át zuhanni – legalábbis eddig tart egy levelezés -, hogy majd személyes találkozások után pár hét alatt végre egymásba szerethessenek. A magyar nyelv egyébként nagyon finom – feltéve ha vannak akik tudják használni és felfogni a szavak halvány különbségeit – de szerelembe esni és beleszeretni: van különbség. A beleszeretni hosszabb ideig tart – s ki kell tenni azt a időhatározót, ha mégis a szerelemre szeretnék utalni: “beleszeretni egy pillanat műve volt”.
Elképzelhetetlennek tartom, amikor egyesek arról beszélnek, hogy már a levelezés alatt tudták: nekik a másik az igazi! Tudták, hogy szerelmesek belé! Nem! A levelezés mindössze arra jó, hogy megállapíthassuk a másik intelligenciaszintjét, stílusát, érdeklődési körét, anyagi társadalmi helyzetét, képzettségét, előkészítsük a talajt a személyes találkozáshoz, ahol már lesz pár téma, pár infó, amin kényelmesen elindulhat a társalgás. De szerelembe esni csak és kizárólag akkor lehet, ha megláttuk. Nekem az első kézfogástól, puszitól, üdvözléstől indul a stopperóra: a fantom hirtelen kézzelfoghatóvá válik, egy igazi nővé, az agyamon kívül az ösztöneimre is ható nőstény. Ha hat, akkor szerelem, ha nem, csak szimpátia lesz…
1, Egérke
Szimpla találkozás. Szimpla nő. Szimpla külső. Szimpla gondolatok. Szimpla beszélgetés. Szimpla élet.
Nem ronda és nem is szép. Nincs nagy melle, nincs kicsi. Nincs nagy feneke, sem kicsi. Nem duci, de nem is vékony. Nincs nagyon karakteres arca, de legalább emóciót sem vált ki.
Beszélgetünk. Kellemesen, de semmi nagyon ütős téma, nagyon vicceskedős vagy valamelyikünket megmozgatós, érdeklős, világmegváltós, odamondós. Nem is kellemetlen vagy utálkozós vagy nagyon ásítozós.
Nem magába zárkozós, de nem is kinyílós. Nem lazáskodós, de nem is görcsös. Nem mindent kitevős, de nem is nagyon betakarós. Nem kihívós, de nem is aggszűzieskedős. Szexis poénoktól nem zavarba jövős, de ezt a témát mégsem forszírozós. Nem karrierista, de nem is munkáját utálós. Szemébe mélyen belenézős, de abba mégsem beleszédülős. Minden témára reagálós, de mégsem izgalmasakat mondós. Poénokat értős, de mégsem humoros. Nem izgulós, de nem is fagyos. Gyakorlott randizgatós, de mégsem lényegretörős.
Bort ivós, de mégsem becsicsentős. Érdeklődő, de mégsem odalevő. Picit tesztelgetős, de mégsem bátran provokálós.
Hazakísértem. Rájöttem: nem egyéjszakás, de nem is vele többet randizós…
Valami van. Valami földöntúli, transzcendens összefonódás minden nő közt, valami eltéphetetlen és egyúttal láthatatlan fonál, amely összeköti mindegyiket, de legalábbis az egymáshoz bármilyen módon közel lévőket (fizikai, szellemi, hobbi vagy érdeklődés) és közös cselekvésre motíválja őket.
Ez néha kimerül a pisilésben, de sokszor megesik egy kevésbé irányítható és tudatos cselekvésben is, a menstruációban. Itt lehet valami érdekes és kutatásra érdemes téma!
Sőt, mióta a neten vagyok azt is megfigyeltem, hogy vannak unalmas, lyukas időszakok, amikor hiába küzdök csak nem kapok válaszokat, míg egy héttel később löketszerűen ír nekem mindenki, még olyan is, akinél egyáltalán nem jelentkeztem be!
Úgy tűnik egyszerre támad fel bennük a vágy egy kapcsolatra s egyszerre feledkeznek el róla, avagy unják meg. Egyszerre lépnek fel a netre, s lesznek undokak avagy nyitottak és kezdeményezők. Egyszerre ered meg a nyelvük…
Vajon ez a szexben is így történhet? Szegény szultánokat sajnálom, milyen zűrős, munkás, kimerítő időszak lehetett az életükben, amikor háremük összezárt nőtagjai egyszerre vonultak el a piros betűs napokon, majd ugyanakkor tértek vissza kiéhezve egy kis gyengédségre. �?llamügyek valószínűleg azokban az időkben kissé hanyagolva lehettek – talán így menekült meg Eger vára is: szegény vezír nem ért rá megfelelő ostrom stratégiát kidolgozni, mert őt ostromolták háremhölgyei!
Hasonlóan szoktam én is elvérezni: mivel nem írnak a lányok, így rálépek a gázpedálra és szórom a bemutatkozásokat. Aztán egy nap felébredek, fogat mosok, majd fellépek (avagy lehet ez fordítva is: utoljára ébredek fel) és ott vannak mind a postafiókomban, onnan mosolyognak rám sok-sok kedves üzenet formájában: a sok elektrontól szét akar robbani a gépem…
Serényen próbálok válaszolni nekik miközben elfüstöl pár billentyűzet a kezem alatt, de mihelyst végre a tettek mezejére léphetnénk – snitt – és eltűnik mind megint! Se telcsiszám, se MSN, se semmi csak nagy üresen kongó postaláda és sok-sok kihűlt üzenet…
Hova bújtok ilyenkor lányok? Vau, csak egyszer leljek rá a rejtekhelyeitekre! :-)
Ma kaptam ezt a nagyon érdekes, humoros és egyes kijelentéseivel kegyetlenül találó levelet, (a minél nehezebb beazonosíthatóság véget hívjuk a hölgyet (saját kérésére! :-) ) Bélának) – amit mindenféleképp – az írónőjének engedélyével természetesen – közzé szeretnék tenni, hiszen a férfiaknak újra – vagy még mindig – meg kell tanulniuk a randizás, udvarlás és széptevés művészetét ill. nem ártana – ezen görbe tükör segítségével – egy kis önismeretre szert tenni, hogy önkritikát gyakorolva ne folyton a csajokban keressék a hibát és a kudarc okát!Véletlenül keveredtem a blogodra – aztán jól ott is ragadtam :) Mintha a saját élményeim férfiverzióját olvasnám… A saját fejben hozzátett kommentárokkal :)Jó két hete ismét töményen a netes társkeresés bugyraiba vetettem magam és sok történet visszaköszönt az oldaladról. Régebben is, ha éppen szingliként tengettem az életemet, akkor is a netes társkeresőkhöz fordultam – hát nagyon vegyesek a tapasztalataim. Lassan már a kategóriák is kezdenek körvonalazódni a fejemben. Amúgy a teljesen rendes, normális kategóriától a "vigye már valaki vissza Lipótra léccciiii"-ig szinte mindennel találkoztam. Pillanatnyilag loveboxon töltök több időt, így arról tudok nyilatkozni, de szerintem nagyjából – némileg karikírozva – ráilleszthető a többi site-ra is.
Messzemenően kellemetlen élmény ha végigböngésszük a postaládánkba érkezett leveleket és köztük találunk olyan pár/sok (ez a mennyiség igazából az igényektől, elvárásainktól, saját magunk kalibrációjától-értékelésétől, kialakított szubjektív ideálunktól, általunk keresett személy képétől, eddig bevésődött pozitív és negatív élményektől és korunk szépségideáljától függően alakul ki – tehát Miss Hungary 10-es IQ-val kizárólag sokalni fogja a jelentkező csúnyaságok mennyiségét) kéretlen levelet, amelyek írói bizony nem az emberi faj szebbik részéből kerültek ki, – mondhatni Taigetosz pozitívak -, csak épp elkeveredtek a nagy dobás előtt a beutalóik így megúszták.
Olyan reményekkel regisztrál ide mindenki, hogyha bejelöli a paramétereket és megírja kívánságait, akkor matematikai pontossággal csak olyanoktól kap üzit, akik elképzeléseinek megfelelnek. Persze, akkor is történhet any gikszer és becsúszhat véletlenül egy nem épp megfelelő, ám ha igen nagyszámban érkeznek nemkívánatos paraméterrel rendelkezők ill. “szublimáltjai az előnytelen külsőségeknek”, amely tényt még fényképpel igazolják is,
– akkor először csóváljuk a fejünket, de még visszaírunk, hogy bocs nem itten kénne már postaládákat tömögetni,
– majd csak elolvassuk és úgy hagyjuk,
– aztán töröljük őket,
– majd dühösen töröljük őket
– és a végén elkeseredünk, hogy mi csak ennyit érünk?!
Van, akiben ekkor érik meg a kasztváltás érces gondolata és besorolását, saját piaci értékét bónuszról bizony átállítja maluszra és beáll a már totálkárosok népes táborába, de van, aki nem adja fel. Maximum elhagyja a virtuális társkeresés cirkuszi magamutogató porondját avagy másképp fogalmazva a húspiacot. (ahol egyébként szintén nem igazából kelendő a zsíros húsika és inkább a szintisztákat viszik, ahogy nagyikám is élvezettel válogatta anno a sarki hentesnél a véres cafatokat egy kis csirkenyakkal kibélelve húsleves ízesítésének céljából, amely nemes nyaki falatok mind az én tányéromban végezték, mint kisunokának megfelelő csámcsogáselősegítő csibefalatok)
Ténység, hogy pl. a Ráday utca jobb stratégiával gyűjtőhelye az előnyős külsejű embereknek, mint a háló. �?m még így is akad idefent jó pasi és jó nő. Kb ezeket akarja mindenki bevonzani. Érdekes kivételek közé tartozhat Tom és Jerry – egy pasi, akinek e rajzfilmfigurák vannak mindössze az adatlapján – mert az 50 olvasatlan levelével igencsak hasít a nők kiismerhetetlen ízlésének tajtékos tengerén. Elmegyek és én is körberajzoltatom az arcom, hátha duplájára nő az esélyem. De lehet, hogy elég lesz kiszíneznem: Pákó is csajozik ezerrel mint színesbőrű “Star”.
Szóval a törlés, a válogatás egyértelmű velejárója a netnek. Itt nincs olyan nagy rizikó és lebőgés, mint a való életben, itt nem kell személyesen, akár mások szeme láttára odamenni egy lányhoz/fiúhoz és egyértelműen elhívni randira s utána elkullogni, égő arccal, ha megkapjuk a visszautasítást. Itt maximum törli a levelünket a kinézett delikvens. Ettől kezdve bizony – akinek nem számít az idő és a fáradság – bepróbálkozhat bárkinél, a visszautasítás nem fáj, nem rombol önbecsülést, sőt, tán észre sem vehető.
Szóval nagy levegő, adatlap behív, postaláda kinyit és delete-re fel! :-)
“És kalandorok kíméljenek!” – írta adatlapján a lány, aki már a 500. megtekintett volt a hónapban és már tökre untam az egészet és azt borítékoltam magamnak, hogy nekem már a büdös életben nem lesz csajom, ha ezek közül a gizdák közül kell választanom. És kerestem tovább és az 501-nek is elképesztően uncsi, copy-paste volt az adatlapja: kirándul és moziba jár – hát ez se egy tüzes, szerelembe, teljes anyagi, érzelmi, energetikai, értelmi és erkölcsi csődbe borító fruska, – gondoltam magamban -, amin még az sem segített, hogy adatlapjának vallomása szerint intenzív szexuális életet él, így kompenzálva üres kis életét: szegény szerencsétlen, igazán szánalmas. (persze kérdés, hogy kivel ha állítólag nincs partnere és még kalandorkodni se szabad mellette, akkor neki most mégiscsak honnan van szexuális létezése, s tán majd egyik pillanatról a másikra abbahagyja humán eredetű avagy kis elemes cerkájával önmagának kielégítését intenzíven, ha az nagy szerelem édesdeden bekopogtat rózsaszínű szobájába és pihe-puha mellecskéjére hajtja szőke fejét koronástól, hercegi pecsésestül homlokának közeptájékán, amely fehér papripáján történő hosszú és küzdelmes lovaglása alatt nyomodott bele fájdalmasan?!)
Nincsenek már jó nők ezen a Földön, mind elsüllyedt a Titaniccal együtt – mondtam magamban, de azért írtam neki egy levelet, mert azt gondoltam, hogy a remény hal meg utoljára, és egyébként is szabad vagyok péntek este hisz még a tévém is kipurcant, legalább csináljak valamit, ha már Barátok közt sincs, aztán majd írok belőle egy kis blogot…
Felpörgetjük a dolgokat
Újabb két randin vagyunk túl. Mindkettő a NAGY FÉLREÉRTÉSEN(azt hittem megtaláltam a szerelmem) túlról érkeztek be a pixisbe, vagyis jó egy hónappal ezelőtt kezdtem el levelezni velük, amit egy kissé félbehagytam, amikor benéztem a nagy fekete lyukba, a szerelem mély vermébe, elragadott a hév, megszólaltak a nagyharangok, görcsbe rándult a szívem.
Azóta annak vége s kutyaharapást szőrivel, tartja a mondás, hát én is ehhez kalibráltam magam és belecsaptam a lecsóba. A nagy levelezgetés és néhány találkozás kissé elveszi a blogírástól az időmet, energiámat és a karaktereket, de igyekszem behozni a lemaradásom. Hiába – egyszerre kell gyûjtenem az élményanyagot és megírnom ôket – amire még rátesz egy lapáttal a tapasztalatok “tudományos formába” öntése is. De megoldom! :-)
�?me két újabb páciens:
AD1: fiatal, nálam jóval, tán sacc/kábé 12 évvel. �? jelentkezett be nálam még – számomra csodálatos módon megédesítve az újdonsült adatlapom sikerét – s pompássá téve hím önbizalmamat. Barna haj, nagy mellek, szelíd arc és beszédmodor. Ezzel lehet beinteni az exeknek: milyen jó pasit dobott el, ha már a fiatalok – és nem rondák! – ugranak rá.
Mondjuk a randit irgalmatlan nehéz volt összehozni: a megbeszélt idôpontokat folyamatosan mondta le – hol egy kemény vizsga miatt csúsztatta 2 hétig, hol váratlan hazautazás miatt, amibôl elegem lett s közöltem vele, hogy majd akkor telcsizzen, ha végre biztosan meg tudunk beszélni egy konkrét idôpontot s be is tudja tartani azt! Aztán egy hónapos szünet után rámizuztam az iwiw-en. Rögtön találkozást javasolt. Miért is ne?!
Megjelenésekor – talán az antinôs öltözködése miatt: farmernaci, bô pulcsi és farmerkabát – kicsit csalódnom kellett. (Vajh, mi ez az érzés, ami mindig elkísér ezekre a randikra?) Valahogy nagyobbnak tûnt mint a képeken – magasságban felért velem. Kilóban is. Döntés azonnali volt: nem lesz a kedvesem. Elzavarni nem akartam, mert a negatív érzésem csak enyhe fokban jelentkezett: nem volt annyira ronda, taszító, hogy még megjelenni is égô vele. Beültem vele beszélgetni: kedves, aranyos szolíd lány, akitôl megint érdekes magánéleti sztorit hallottam, megint meglepôdhettem, hogy nem csak a filmeken van 15 éves korkülönbség, hanem az élet is produkál ilyen aranyos jelenségeket. Igaz, túl érett nem lehetett a pasi – korához képest biztos – mert a harmincas évek dereka után nem elôremutató dolog még motoros pizzafutárként tengetni az életünket – nem ideiglenes jelleggel! A szülôk próbáltak tiltakozni, természetesen nem nagy hatásfokkal, ám az élet azért dolgozik helyettük és szétszakítja amit szét lehet: a haverok fontosabbak lettek a srácnak, mint a barátnôje. S hiába fiatalság, tapasztalatlanság, de a lány megtette, amit megkövetelt a haza és a helyzet: lelépett!
AD2: Kicsit magasra nôtt, szinte centire ugyanakkora mint én. Piszhológus. Erre a randira fel kellett kötnöm a gatyámat, hiszen egy igazi lélkekbúvárral fogok elbeszélgetni, aki szakmájából kifolyólag azonnal le fog venni sok mindent. Mit neki testbeszédből olvasni, mit neki pár szó a családomról – máris átlátja a gyermekkori sérüléseimet, mit neki elmúlt szerelmekről szóló problémák és szakítások, azonnal leveszi, hogy mennyire elviselhetetlen vagyok egy párkapcsolatban, beszélek a munkahelyemről és máris tudni fogja, hogy mennyi feszültséget viszek haza onnan. Ahogy telcsin beszélgettem vele igazán nyugodtnak tűnt: semmi provokáció, semmi szakmai kérdés, semmi dokinénis interjú. Persze én nem hagyhattam ki a finom célozgatást arra, hogy micsoda elônnyel indul az egy órás beszélgetésünk alatt…
Megpillantva ôt – a fotóihoz képest természetesen – kicsit más volt: pár ránccal öregebb és nehezebb pár kilóval. Egyik sem zavart – csak egy pillanatig. �?tkalibráltam a bennem lévő képet a valósra – 5 perc általános kezdő kommunikációs nyögdécselés erre pont jó alkalmat adott. Elkönyveltem magamban, hogy az első látásra szerelem megint elsétált mellettem, de hátha a randi végére megszokom, sőt a benne lévő bájat is meglátom. Majd beszélgetés közben felmérem jobban és megkeresem az első pillantásra nem felbukkanó szép részleteit.
Egy dologra nem számítottam: döcögni fog a beszélgetés! Nem tud/mer előhozni témákat, sztorikat, nem mer érdeklôdni és kicsit talán kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben.
Úgy hittem, majd jól fel kell kötnöm a gatyámat, mert igen éles, kemény, provokatív kérdésekkel fog bombázni és kihozza minden helyzetbôl a lehetô legélesebb konfrontációt. De nem. Egy muja, csendes, kissé zavarban lévô, magába fordult nôvel találkoztam, aki egyetlen egy komoly, hosszútávú (30 felett már azért illett átesni legalább 1 db min. 2-3 évesen) kapcsolattal sem rendelkezett! Nôtt az a határozott meggyôzôdésem, hogy pszichológus, ha baj van, valóban nem sokat képes segíteni – sem magán, sem máson! Igazából azért fizetünk neki, hogy végighallgassa hülyeségeinket, amit már a barátaink is unnak – másra nem jó…
Szóval ismét tanultam valamit, ismét hallhattam valamit – randiról randira újabb és újabb nagy flasheket kapok az életbôl-életrôl. Basszus: talán egy élet is kevés lenne mindent megélni, mindent hallani és tapasztalni, hogy már ne hallhassunk olyat, amire ne tudnánk rábólintani: igen, ez meg volt!
Az internet határtalan. Nincsenek fizikai, sem társadalmi, sem anyagi korlátok. Mindenki csak böngészik, legfőképpen a fotós adatlapokon, s ha meglát egy szép arcot, akkor beleolvas. Biztosan állíthatom – kedves társkereső olvasóm -, párszor már elgondolkoztál egy szimpatikus külső láttán – mégha utólag kiderült vidéki is -, hogy írsz neki: nem számít a távolság, a távkapcsolat nyűgje, ő annyira tetszik s érte mindent megtennél, igaz?
Létezik mélyen elraktározva tudatunkban egy belénk ivódott arc, alak, egy nézés, mosoly, ami azonnal megfog. Mindenkinél más, mindenki másért rajong titkon, öntudatlanul. S ha ezzel – a zsigerek, rég elfeledett emlékekből táplálkozó idollal – találkozunk az utcán vagy akár az online társkeresők rengetegében, akkor nehezen bírunk ellenállni, hogy ne szólítsuk meg.
more…
Folytassuk a fériak számára írt oktató sorozatomat az első levél megírásának tudományáról.
A rovatot egyébként ajánlom lányoknak is, hogy a full problémás esetek olvasgatásával fel tudjanak készülni lelkiekben az elkerülhetetlen suta levelek özönére.
Újabb – igen lúzereket fogok felcitálni a nyilvánosság elé – belekötni, elemezni. Maradok a negatív és elrettentő példák bemutatásánál, ahelyett, hogy kész megoldásokat adnék a kezetekbe tisztelt férfiak, csak a célból, hogy gondolkodásra bírjalak benneteket, ill. arra, hogy merjétek megmutatni magatokat, a fantáziadús, laza, humoros és kedves oldalatokat, akár órákat gondolkodva a gép előtt, akár napokig várva az ihletre, de küzdeni kell, hogy az a max. 3-5 mondatnyi jópofa szöveg megszülessen, amiben ott vagytok ti is. Nem kell több és nem kell teljes elemzést írni magatokról, teljes bemutatkozást és életetek összes fontosnak vélt momentumát beleszőnni: ez csak figyelemfelkeltés mindössze! A túlságosan unalmassá vált irgalmatlan szürke és hosszú levelekből egy példa:
(Eredeti helyesírással!)
Előszőr is bemutatkoznék: Nevem:XXXX!
Újpesten lakom szüleimmel! Testvérem,gyerekem nincs! Előbb,vagy utóbb,majd szeretnék egy gyerkőcöt! Pedig,nagyon gyerekszerető vagyok! Az állatokat is szeretem! Komoly kapcsolatot szeretnék, hisz ezért vagyok a Nők lapja, illetve a Startrandi társkereső lapon. Bár volt 1 jó pár kapcsolatom,gondoltam itt megpróbálom,hát ha itt végre be jön valami. Komoly gondolkodású srác vagyok,de szeretek néha lazítani is. Vannak terveim az életben,és szeretném már végre megvalósítani valakivel. Hiszek szerelem első látásban,meg nem is. Adok magamnak is egy esélyt,hátha! Hiszen mit veszíthetek vele!
Próba-szerencse!
Megszeretnék veled ismerkedni,ha esetleg te is úgy gondolod,hogy szimpi vagyok neked!
Képek rólam ,nem lettek valami tökéletessek,valóságban kicsit másképp nézek ki ,de döntsd el te,ha úgy gondolod,hogy személyesen szeretnél velem talizni,egy jó beszélgetés,vagy kávé mellett. Mit szólnál hozzá?
Benne lennél? Én benne lennék,mert nagyon érdekelnél engem!
Képeket nézve rólad, és az adatlapod olvasva,így külsőre,és kinézetre pont ilyen nő az ideálom,mint te vagy. Már nagyon rágóta keresem,de még sajnos nem sikerült megtalálnom az igazit,de hátha most épp téged! Számomra persze nemcsak a külső a fontos,hanem a belső is. Még talán az a legértékesebb,erről ez a véleményem.
Alapvetően,vidám,kedves,közvetlen,őszinte,jó humorú vagyok, persze most független,és nagyon magányos! Adjuk meg egymásnak az esélyt,velem nem bánnád meg! Kép alapján, szimpatikus vagy,és nagyon tetszel nekem.
Mondhatni,hogy nagyon felkeltetted az érdeklődésem!
Hobbim:Zene,mozi, színház,sport,utazás,természet,vezetés.
Most ne haragúdj,röviden ennyit magamról,ha ténleg érdekellek,akkor nyugodtan kérdezz bármivel kapcsolatban,arra én szívesen válaszolok neked!
Többet írok akkor még magamról. Annyit még gyorsan,hogy társaságbeli ember vagyok. Érdekel rengeteg féle minden!
Ne haragúdj,ha esetleg zavartalak!
Bocsi a sablon szövegemért!
�?lltalában mindig elérhető vagyok
Puszi:XXXXX
Várom izgatottan leveled! “
Nos, e “rövid” levélke súlyosan lehangoló elsőre. Kitûnô bemutatkozás lehetne az adatlapon – persze, ha nem nézzük a TRAGIKUS HELYES�?R�?ST -, akit érdekel, ott el is olvashatná, de beköszönésnek használni gáz. A bejelentkező üzenetnek a kíváncsiságot kell felkeltenie s nem pedig a nem is létezőt megpróbálni kielégíteni!
Továbbá: “Komoly gondolkodású srác vagyok,de szeretek néha lazítani is. Vannak terveim az életben,és szeretném már végre megvalósítani valakivel. Hiszek szerelem első látásban,meg nem is.” – Szeretlek is meg nem is, ahogy az R-Go énekli. Valami határozottság nem ártana, ez így túl megfoghatatlan, túl tökörészô. Minden nem lehetsz egyszerre!
“Képek rólam ,nem lettek valami tökéletessek,valóságban kicsit másképp nézek ki.”
– Hûha, ez sem túl bizalomkeltô! Tehát a képeken nem is ô van: vajh milyen negatív meglepetést fog lokozni a találkozásnál, vajh miért nem készült fel és veszi komolyan ez a srác annyira a netes ismerkedést, hogy csináltat magáról update fotókat????
Most a szánalom netovábbja:
“nem zavarlak csak 1 pilanatra.
nem én vagyok a képeken azaz a reg lap sem az enyém .
az én reglapom száma : 829653 és a nevem tamás
csak azt szeretném meg tudni miért tiltottál le a levelezési listádrol. ha meg irnád örűlnék. előre iss kössssssssy . és ha megbántottalak utólag iss bocs.”
A következő levélnél el sem tudtam dönteni, hogy ez szórakozásból íródott vagy komolyan gondolta Mr. Szexuálisan NagyBeállt:
“Szia Gyönyörű!
Pasizgato l? Jó a felhozatal?
Ez most nagyon őszinte, és szókimondó lesz….
Van kedved megismerni egy teljesen hétköznapi, ugyanakkor fölöttébbmód érzéki,
szexuálisan túlfűtött, erotomán, \”csúnya rosszfiút\”???
Némi olvasottsággal, intelligenciával, udvariassággal, kedvességgel,stíluss al? Gazdasági, és művészi vénával? Megnyerő ,férfias külsővel?
Izmos, szoláriumozott, szőrtelenített, ará nyos szép testtel? Nagyjából helyes arccal,
Kerek, formás fenékkel? És szép nagy, vastag, borotvált farokkal?
Komoly, tartós kapcsolatot keresek, csinos, nőies, kedves, intelligens lánnyal.
Ugynakkor az is fontos, hogy szexuálisan is egyformán legyünk bevállalósak.
Nem vagyok perverz. Nem vagyok beteg. Nem táncolok a nagyanyám bugyogójában,
és nem kenegetem magam közben mogyoróvajjal. De heti kétszer 15 perces misszionárius pózzal megelégedő fiú sem. Fontos, hogy legyen fantáziád, és merd is megvalósítani. Exhibicionista vagyok. Szeretek olyan helyen pettingelni, szeretkezni,
ahol bármikor lebukhatunk. Liftben, lépcsőházban, próbafülkében, busz hátsó ülésén, habpartyban… Szeretem mások előtt, mondjuk egy másik pár előtt csinálni..
Hatalmas szexuális étvágyam van. Figyelmes, érzéki, gyengéd szerető vagyok.
Szeretem a hosszú, tartalmas előjátékot, a finom szeretkezéseket.. Ugyanakkor baszni is szeretek. Elkapni, leteperni,(falnak dönteni) és a magamévá tenni. Szeretem a közös fürdőzést, masszázst, vibrátoros játékokat…
Ha összejövünk, rengeteget kell kettesben hancúroznunk, és én azt is szeretném, hogy alkalmanként, néha-néha ne csak ketten.. Vegyünk be egy lányt, akivel hármasban nyaljuk-faljuk egymást, Akivel elől-hátul kinyalunk egyszerre..
Egy pasit, akinek cumizhatsz, miközben duglak, aki kefél és közben nyalom a puncid..
Közelről akarom nézni, ahogy szopsz, puszilni közben az arcod, és dugni a puncid, és a popsid…
Ja, és nem vagyok egy diszkókirály. Szeretek táncolni járni, de havonta egyszer.
Nincs 20 éves csajozós sportkocsim, vezetni sem tudok. Csinosan öltözöm, de hétköznap inkább elegánsan járok dolgozni, a bőrdzseki-izompóló-f armer felállást hétvégére tartogatom. Elolvastam kb ezer könyvet. Főiskolára járok, szeretik a humoromat.
Megbízha tó, becsületes, hüséges fiú vagyok, a szexben viszont nem ismerek tabut.”
A következő is állatorvosi ló: se kép nincs róla (tehát vagy ronda vagy nős), se nem árul el infót magáról, se normális poénos, kedves, fantáziadús, tökös levelet sem ír, akkor mégis mi alapján döntsön szegény lány, hogy érdekli-e? Valószínűleg erre csak azok válaszolnak, akik nem kapnak egyetlen egy levelet sem!
“Olyan dömpinget kaptál most pasikból, hogy először azt gondoltam tök felesleges írnom. Amiket irtak, hogy szép vagy, és kedves és szép kislányod van, ez mind igaz, és én is így gondolom. Ha mégis válaszolsz, akkor szívesen küldök képet, és irok magamról is.”
S most egyenlőre zárul az FVTR mókatára. Várom lányoktól a további igen “zsír” bejelentkező szövegeket ill. hajlandó vagyok korlátozott számban elemezni fiúk számára bejelentkező szövegeket is az [email protected] -n.
Valami van. Valami földöntúli, transzcendens összefonódás minden nő közt, valami eltéphetetlen és egyúttal láthatatlan fonál, amely összeköti mindegyiket, de legalábbis az egymáshoz bármilyen módon közel lévőket (fizikai, szellemi, hobbi vagy érdeklődés) és közös cselekvésre motíválja őket.
Ez néha kimerül a pisilésben, de sokszor megesik egy kevésbé irányítható és tudatos cselekvésben is, a menstruációban. Itt lehet valami érdekes és kutatásra érdemes téma!
Sőt, mióta a neten vagyok azt is megfigyeltem, hogy vannak unalmas, lyukas időszakok, amikor hiába küzdök csak nem kapok válaszokat, míg egy héttel később löketszerűen ír nekem mindenki, még olyan is, akinél egyáltalán nem jelentkeztem be!
Úgy tűnik egyszerre támad fel bennük a vágy egy kapcsolatra s egyszerre feledkeznek el róla, avagy unják meg. Egyszerre lépnek fel a netre, s lesznek undokak avagy nyitottak és kezdeményezők. Egyszerre ered meg a nyelvük…
Vajon ez a szexben is így történhet? Szegény szultánokat sajnálom, milyen zűrős, munkás, kimerítő időszak lehetett az életükben, amikor háremük összezárt nőtagjai egyszerre vonultak el a piros betűs napokon, majd ugyanakkor tértek vissza kiéhezve egy kis gyengédségre. �?llamügyek valószínűleg azokban az időkben kissé hanyagolva lehettek – talán így menekült meg Eger vára is: szegény vezír nem ért rá megfelelő ostrom stratégiát kidolgozni, mert őt ostromolták háremhölgyei!
Hasonlóan szoktam én is elvérezni: mivel nem írnak a lányok, így rálépek a gázpedálra és szórom a bemutatkozásokat. Aztán egy nap felébredek, fogat mosok, majd fellépek (avagy lehet ez fordítva is: utoljára ébredek fel) és ott vannak mind a postafiókomban, onnan mosolyognak rám sok-sok kedves üzenet formájában: a sok elektrontól szét akar robbani a gépem…
Serényen próbálok válaszolni nekik miközben elfüstöl pár billentyűzet a kezem alatt, de mihelyst végre a tettek mezejére léphetnénk – snitt – és eltűnik mind megint! Se telcsiszám, se MSN, se semmi csak nagy üresen kongó postaláda és sok-sok kihűlt üzenet…
Hova bújtok ilyenkor lányok? Vau, csak egyszer leljek rá a rejtekhelyeitekre! :-)
Felhigult a netes társkeresés: rengeteg a versenytárs, a kamu és idióta adatlapok tömege, a mennyiség miatt nőnek mindkét oldalon az igények és az egyre növekvő negatív megítélés miatt, ha valaki biztos sikert szeretne elérni, akkor végig kell gondolnia a lent ismertetett egyenletet. Nem a mennyiséget próbálom a minőség elé helyezni s bebizonyítani, hogy a géppuskaszerűen szétszórt üzenetekkel lehet igazi esélyünk, hanem véve egy átlagos személyt (átlagos adatlappal és szöveggel/képpel) vajh mennyi munkával van – szerencse nélkül – matematikai lehetősége rálelnie az igazira. S nem lövöm le a poént, ha elárulom: igen kicsi. S ezzel még véletlenül sem a kedvet szeretném elvenni ettől az ismerkedési módtól, csak felhívni a figyelmet arra, hogy nem szabad leállni az első kudarcok után, hanem folytatni kitartóan – mint az élet egyéb más dolgaiban itt sincs igazi siker kemény munka nélkül!
Az igazi megtalálásának levezetése a valószínűségszámítás matematikai szabályainak abszolút figyelmen kívül hagyásával:
Induljunk ki 100 szétküldött levélből
Ha már a felüknek tetszik a szöveg (s most elég optimista voltam), akkor rá is néznek az adatlapunkra.
Marad: 50
Megszemlélik a fényképünket, elolvassák a bemutatkozásunkat, s (továbbra is átlagos személyt, szöveget, fotókat alapul véve és optimistán gondolva) harmaduknak leszünk szimpatikusak, tehát 15-en válaszolnak. (A maradék 5-öt vehetjük a kamuregek és alvó regeknek!)
Marad: 15
E 15 levélre válaszolunk, amely ismét egy újabb nagy szűrő, ennek stilusa, továbbgombolyíthatósága, a benne lévő kérdések és válaszok ismét leszelektálják a felét. Marad: 8
A további levelezgetés során – mivel potenciális ellenfeleinkről sem feledkezhetünk el – ismét megcsappan a kitartó levelezők száma, hiszen megismerkednek másokkal. De akár elkövethetünk hibát mi is, ami ellenszenvessé tesz. Sőt, akár kiakadhat egyéb más userek hülyeségein és törli magát. Ismét -25%
Marad: 6
Eljön végre a telefonos beszélgetés ideje, telcsiszám csere. Itt is – megijedve a komolyabb lépéstől és annak következményeitől – egyhatoduk távozik.
Marad: 5
A randin megjelenők közül ellenszenves, csúnya, hülye, beképzelt, lelkibeteg avagy számukra mi ugyanezek – 60%, tehát távozik 3.
Marad: 2
E kettő közül menet közben előbb vagy utóbb az egyik elbukik, mert nem érezzük meg (avagy fordítva) a nagy szerelmet, nem jön a nagy érzés vagy csak menet közben derül ki róla, hogy valahogy mégsem hozza elvárásainkat. Mínusz 1.
Marad 1
Mert csak egy maradhat: az igazi.
Ahogy az előző “Nekem sem egyszerű…” részekben leírt nagy szerelmi lángolásom elmúlt (mert másik oldalon nem talált megfelelő viszonzásra) rögvest visszakerültem a netes placcra – mert úgy tűnik, hogy a nagy rendezőnk a sors/isten/vakvéletlen szeretné még megörvendeztetni minden kedves olvasómat pár blogbejegyzéssel személyes élményeimről. Ismét elkezdtem randizgatni. E találkozások pár furcsaságát szeretném világgá kürtölni…
Első randim
Ez a lány nem tetszett nagyon, hiszen kilábalva egy testemet és lelkemet megmozgató szerelemből, nehezen hittem abban, hogy most találnék egy hasonlóan izgalmas csajt. Egy hónapja húztam a randi időpontját, így rászolgált, hogy végre megkaphasson, láthasson és kirúghasson. Na jó, ez utóbbi nem a hivatalos program része, de igazán nem érdekel ha így tesz: sőt, már szinte arra vágyok, hogy inkább ez történjen meg, mert elegem van a csúnya, unszimpatikus lányokból. A fotók alapján egy túrázó, sportos, egy helyben ülni nem szerető lányról volt szó, elég széles arcberendezéssel: kissé agresszív kinézetet kölcsönzött neki a szemkörnyéki oldalsó kidudorodás és a széles száj. Nem tetszett, nem lelkesített, de becsületből elhatároztam, hogy találkozok vele!
Még 1 héttel ezelőtt egyeztetünk nehezen erre az estére egy időpontot. Aktuális nap reggelén – még szinte be sem bootoltam 64Kb-s rendszeremet – cseng a telefonom. �? az. Na, vajh mi lehet ennyire fontos, hogy még a betűző napocska fényeit lekorlátozó függönyöm sötétsége mögött kell kora hajnali telefonbeszélgetést folytatnom?
– Szia. Csak azért hívlak, hogy a ma estére megbeszélt találkozónkat lemondjam.
– Jó rendben – válaszolom lassan.
– Ugye nem ébresztettelek fel? – kérdi.
– Ugyan dehogy.
– Akkor jó. Ugyanis találkoztam egy sráccal, aki úgy tűnik, hogy érdekel, szeretném megismerni, de közben tisztességes is maradni és úgy gondolom, nem lenne etikus veled találkozni. Veled szemben sem és vele szemben sem…
Teljesen szokványos sztori és mondatok, egyáltalán nem lepnek meg s legalább felszabadítják az estém és lehetővé teszik, hogy végre megírjam a következő “Nekem sem…” epizódot, így rezignáltan hallatszik válaszom:
– Persze, megértem.
– De közben meg egy kicsit kitolásnak is érzem, hiszen oly régóta halogatjuk és most végre sikerült megbeszélnünk, összehoznunk egy alkalmas időpontot… – nála is előjött a csak kellene tisztességből találkoznunk effect!
– Ne bándd! Ha valóban azt érzed, hogy nem tudnál rám koncentrálni, akkor teljesen felesleges egymás idejét pazarolni!
– De olyan kíváncsi vagyok rád!
– Én is – mondtam – de itt már nincs mit tenni. �?gy jártunk…
– Jaj, ez így annyira nem jó. Az előző kapcsolatom is bezavar még, a szakítás óta nem vagyok képes normális kapcsolatot kialakítani, mindenkit az exemhez mérek…
Kezdett nagyon nem tetszeni mindaz, amit hallottam. Nekem most pont egy ilyenre van szükségem? Dehogy! Épp túl vagyok egy csalódáson s akkor jön egy ilyen, bizonytalankodik, nem tudja mit akar és még én tegyem képletesen vállára a kezem és vígasztaljam, meg győzködjem és adjak neki pszichológusi beöntést, hogy gyorsan megszabadulhasson minden belékötött lelki problémától? Na azt nem!
– Erre nem tudok mit mondani: a döntést nem nekem kell meghozni.
A lófüttyöt fogok neki segíteni! Szenvedje ki maga. Nekem eleve pocsék a helyzetem, hiszen épp vissza akarnak utasítani…
– Közben meg annyira kíváncsi vagyok rád – szenvelgett. – Tudod mit? Találkozzunk mégis!
Nagyon jó. “Kezd egyre nagyobb kedvem lenni az estéhez.” A mínusz hányadik szintről indulhatok így? Mennyit kell kaparnom azért, hogy legalább odáig eljussak, hogy “köszi, szimpatikus vagy, jól éreztem magam, de nem te lennél az, akit keresek!”
– Biztosan? Nézd, valóban nem akarom se a te időd, se a magamét pazarolni. Nincs probléma, ha nem futunk össze, nem fogok haragudni, de az már viszont bosszantana, ha előre tudnád, hogy nem állsz nyitva egy új kapcsolat felé s mégis eltöltünk együtt feleslegesen egy estét! Szóval?
– Eldöntöttem és szeretnék veled találkozni. Maradjunk a megbeszélteknél, jó?! – jelentette ki a határozatlanságnál egy fokkal biztosabban.
Végre! Untam már a szenvelgést.
Délután megeresztettem egy ellenôrzô telefont: ilyen bizonytalan csajoknál ez nem árt, mert akár 5 perc múlva – ahogy elfogy a bátorsága – máris másképp gondolhatja, de értesíteni már csak az utolsó utáni pillanatban fog, amikor már más progit szervezni képtelen vagy.
Randi az általa megadott helyen: beszélgetés során kiderül, hogy minden, ismétlem, minden pasiját ide hozta! (Nagyon biztosra megy: vajh nem csak a vendéglőkből nem szeret megismerni újakat, hanem a férfiakkal is így van?)
A beszélgetés folyékony – hiába a szómirigyeim jól működnek, s hamar az előző, több éves komoly kapcsolatára terelődik a szó, amiből még nem lábalt ki teljesen. ExPartnere egy kemény pasi volt: hegyet mászott – mégpedig a legmagasabbakat (pl. Himalája) – és médiaszemélyiségként is ismert. Ilyen sportos, kitartó, határozott, eltökélt, be nem törhető sportember, akinek – mivel médiás is – még dumája is van, általam felülüberelhetetlen. Nyíltan be is vallotta, hogy ez okoz gondot neki 2 éve, amióta szakítottak: nem talál olyat, akire felnézhetne ugyanúgy, ahogy az exére. Nem csodálom! A csúcson kezdte, majd kirúgták és hozzászokva a jóhoz, az extrához, már nem akar visszalépni, már hiányzik neki mindaz az életminőség, különlegesség, extrák, amiket akkor átélhetett.
Itt kapcsoltam át egy kímélő üzemmódra: agysejtek fele leállít, szórakoztató, elbűvőlő üzemmód kikapcs. Eredménye nem is lett az estének: másnapi moziba invitálós telefonomra kijött a farbával és mivel nem érzi azt az érzést, amit várt, így nem igazából látja értelmét elmenni. De ettől függetlenül nagyon szívesen találkozik velem, csak nem úgy…
Mundus haud flecto.
Második randim:
Ez a hölgy egy érdekes szokással rendelkezik: nem lehet vele konkrét időpontra EL�?RE megbeszélni randit! Csak kizárólag spontánul, csak az utolsó pillanatban! Vajh ennek mi lehet az oka? Én megsúgom: valószínűleg más lovagokat is a tűzben tart s ha azok lemondják a randit avagy fel sem hívják, akkor előveszi a béta (béna :-)) hímeket a fiókból és velük elmegy egy körre. Jó, ebben nincs semmi gond, amíg nem velem játszák el ill. nekem is vannak tartalékban így lányok. Csak ez hova vezet? Tiszta, igaz szerelemhez nem nagyon. Ráadásul elég hamar rá is unok, hogy nem lehet rá számítani és bekomolytalanodok…
Ha épp alfa nőstény nem ér rám: don’t panic! Felhívjuk spontánkát! Ha viszont egy kellemes , szervezést igénylő programról lenne szó, semmiféleképp nem spontánka jönne szóba: rá nem tudunk és így nem is akarunk szervezni, kitenni magunkért.
Másik kedvenc szokása, hogy nem lehet vele beülni semmiféle vendéglátóhelyre, helyette inkább sétát javasol. Megfejtettem ennek okát is: nem szeretné elkötelezni magát, mág egy bubis ásványvíz erejéig sem, nehogy szó érje a ház elejét. Valahol igen becsülendő eljárás ez – hiszen találkoztam olyannal is, aki szó nélkül elfogadta, mit elfogadta, el is várta a több ezres vacsi kifizetését – anélkül, hogy bármi is történt volna köztünk. Már hallom is a hölgyeket: ez egy bunkó és a szerelemből üzletet csinál és egy vacsiért már szexet akar! Nem. Szívesen vagyok lovagias, de valahogy nem az első-második randin, amikor még nem tudjuk-tudhatjuk merre is menetelünk tovább.
Visszatérve eredeti hölgyünkhöz: a harmadik talcsin azért már beleférhetne egy bubis ásványvíz elfogadása mert lassan elkopik az futóművem a rengeteg gyaloglástól.
Szóval e két ok miatt belazultam én is és ha nagyon szeretnék beszélni valakivel, akkor felhívom vagy találkozok vele. De nem töröm magam, nem küzdök, nem páváskodok és nem udvarlok: csak elbeszélgetünk addig, míg van érdekes téma és kész. Aztán egyik pillanatról a másikra – ha nekem, ha neki összejön valami – eltűnünk egymás életéből…
Egy – remélhetőleg érdekes -, sorozatot szeretnék elindítani: több különböző aspektusból próbálom megtárgyalni és kibogozni a ffi-női kapcsolatok nehézségeit, problémáit, néha érthetetlen dolgait, a netes társkeresés útvesztőit, méghozzá most az olvasók segítségével! A vitaindító hozzászólásom után felteszek egy kérdést, amire az érkező legérdekesebb válaszokat-kommenteket kiválasztva reagálok azokra. �?gy gombolyíthatjuk együtt a témát, vethetjük össze tapasztalatainkat, véleményeinket és adhatunk egymásnak tanácsokat…
Kérdés: Mit akar a férfi? Kapcsolatot? Szexet? Vagy kapcsolatot, de ha szex pottyan, az is jó? Miért van az, hogy ha az ember azért nem hagyja magát, mert férfiként nem keltette fel az érdeklődését a másik, csak emberként (tehát inkább a barátság felé tendálna), akkor a férfiakra ez valamiféle ajzószerként hat és akár hónapokig is a nyomában loholnak, hátha meg tudják hódítani?
Szerk: A férfi alapvetően – csakúgy mint a nők – kapcsolatot akar. Csak – ellentétben a másik nemmel – nálunk 3 zsák létezik, amelybe belehelyezzük a kiszemelt delikvenst:
1, nem kell
2, csak szexre érdemes.
3, komoly kapcsolatra kell, magyarul szerelmesek leszünk a lányba és eszünket vesztjük s egy kicsivel később a házasság révén szabadságunkat is
Mi alapján redszerez így egy pasi? Elsődleges döntő elv a külső: ha nem tetszik, akkor megy a levesbe vagyis az első csoportba. Ha külseje alapján tetszik, de nem tűzeli fel érzékeinken kívül agyunkat is, nem érezzük úgy, hogy a lány a számunkra elérhető top kategória (vagy még annál is jobb) és nem érezzük kellemesnek vele a beszélgetést, nem tartjuk érdekes személyiségnek, nem hozza azokat a tulajdonágokat amelyeket elvárunk egy tartós kapcsolat esetén, akkor jöhet a kis udvarlás(szerű) után a szex. Viszont ha az előbbi tulajdonságokat mind hozza, akkor jöhet a tartós kapcsolat!
Komoly és szex randiknál eltér a külsőről alkotott vélemény is: utóbbinál azért engedékenyebb mindenki, főleg a belefeccölt idő/energia egyenes arányú csökkenése mellett.
A nők valamit nagyon nem vesznek figyelembe: saját magukat! A pasik igazmondásának óriási korlátai maguk a nők. A férfiak sűrűn gondolnak a szexre és sűrűn meg is tennék egy viszonylag felületesebb ismeretségnél is. A nőknél inkább az érzelmek fontosak, nagyon ritka esetben hajlandóak odaadni magukat nélkülük. Ha őszinte lenne egy pasi és elmondaná – jó páran ettől függetlenül meg is teszik -, hogy csak egy kellemes éjszakát akar, akkor a nők azonnal kikosaraznák, (persze, megint csak vannak kivételek, de nem ez a jellemző) így ezeknek a kalandoknak is hasonlóan startolnak neki: komoly udvarlással, ami a célszalag átszakítása után azonnal lelohad.
A visszautasítást követő “loholás” nem magának a visszautasításnak szól: kell az a nő! A pasi elhatározta, hogy megszerzi és tesz is érte: harcol úgy, hogy akár figyelmen kívül hagyja a partner kívánságát is. Mi férfiak mindig célokat tűzünk ki és azért abban a pillanatban minden lehetséges követ megmozgatunk. Ráadásul tudjuk, hogy a nők keze – alapvető ellenszenv kivételével – kitartó udvarlással és a sors kis segítségével elnyerhető, ostromot nem mindig állják ki a tüskés erkölcsi tézisekből, rózsaszín álmokból font és női – folyton változó irányú – érzésekből eredő elhatározásokból összemalterezett bástyák. Több éves “baratságok” dőlhetnek be egy szexxel végződött éjszakából, egy “Na jó, végül is olyan rendes srác” gondolat utáni engedékeny női elhatározásokból.
Ez a “loholás” csak akkor válik feltűnővé és zavaróvá és érthetetlenné, ha a nő nem akarja a kapcsolatot. Mert ha igen, akkor ez természetes, s miután a férfi célba ér, bizony lanyhul az irama. De ha nem kóser a dolog és a nő visszautasítja – aminek a tényleges értékéről nem sokan vesznek tudomást, hisz egy nőnek az a dolga, hogy visszautasítson és ellenálljon -, akkor a férfi viselkedése – folytatva a széptevést -, bizony zavaró és érthetetlen.
Nő és pasi közt egy esetben létezhet barátság: ha egyikük sem vonzódik egy szemernyit sem a másikhoz szexuálisan. Nem hazudva, mismásolva, taktikázva mondja csak az egyik a másiknak, hogy persze, legyünk barátok, hanem mindkét fél csak az embert, mindenféle szexuálitás nélküli személyt lát a másikban. Ezek ritkán adódnak, mert a két nem alapvetően szexuális okokból ismerkedik egymással. Viszont nem zárható ki! �?m ha a feltűzelt érzelmek szakaszában jön a javaslat, hogy legyünk barátok, az sohasem sikerül. Időt kell hagyni – hónapokat tán – s utána újra felvetni, amikor már elmúlt az őrült mókuskerék, a hajszára, hódításra és sértettségre irányuló érzelmek.
Kérdés: A való világban – legfőképp a szórakozóhelyeken – a lányok fokozott figyelemmel kísérik az őket kísértő lovagocskák anyagi elhelyezkedését. A kocsik, ruhák, a srácok gálánsága mind 1-1 apró infó annak anyagi helyzetéről és a társadalmi elhelyezkedéséről.
Mennyire számítanak a lányoknak az anyagiak? Vajh ez az internetes társkeresőkön mennyire dívik? Fontosak a BMW-k társaságában készült fotók avagy taszítóak?
Sokan vagyunk, sokfajta elképzeléssel az élet dolgairól. Ez hatványozottan igaz az emberi kapcsolatokra és érzésekre. Két ember közti történésekre nincsenek általános szabályok, nincsenek jól bevált fogások manapság. Régi időkben megpróbálták a szexualitást és a ffi-női kapcsolatot kordában tartani rengeteg szigorú szabállyal és a nemek szeparálásával. Akkor tudták mi az ildomos és mi a “bűn”.
Manapság azonban – miután modern korunk eltörölte a régi illemeket – itt maradtunk bámilyen fogódzó nélkül. A szex elől elhúzták a szemérem paravánját, kikerült a négy fal közül és már egyáltalán nem felháborító beszélni róla: sőt! A maradi felfogás – csak a házasság után legális és csak azon belül lefeküdni – elmúlt (jó, most hagyjuk ki a bigott vallásos embereket a képből!). De nem lépett a helyére egy másik – társadalmilag elfogadott – erkölcsi szabály: hogy igazából mikor jó két felnőtt embernek intim viszonyba keverednie?
Mindenki megy a saját feje után. Jobban mondva az érzelmei után. Vagy egyes vadászok csakis alsóbb régiók parancsainak engelmeskednek. De – előbb vagy utóbb – mind találkozni fog a dilemával: szexelni vagy még nem szexelni, ez itt a kérdés!
Gondolataim most elkerülik az egyéjszakás kapcsolatokat: azok tisztán a vágyak gyors és hatékony levezetéséről szólnak – ezen nem sokat kell tökölni (ill. pont azt). A cikk inkább e dimenzión túli kapcsolatról szól, ahol már szimpátia, érzelmek is kezdenek kialakulni, ám nem tartanak a felek az őrjítő szerelemnél. Ezek pont a netes randik esetében adódnak, ahol a szórakozóhelyi kábulat és felfokozott vágyak nélkül, mindössze egy kedves beszélgetés zajlik le első alkalommal egy nyugodt kis kávéházban felmérő jelleggel. A lényegi lépés a második és az az utáni találkákon következik: a bizalom megszületett, az érdeklődés mindkét részről kicsírázott.
Sikerült már nekem is a második randin lefeküdni lánnyal és megkaptam az ötödik után, hogy hogyan is képzelem én ezt: mit keresek, barátnőt vagy szeretőt? (mert ez utóbbira van megfelelő alanya a hölgynek – tényleg, honnan van csak szexre tartalékban mindig pasija a lányoknak?) Tehát az már biztos, hogy mindenki másképp gondolja: de vajh mindenkinek egyszerre igaza is van? Mi lehet ebben a kérdésben a mérvadó? Valószínűleg az objektív mértékegységeket el lehet dobni, hisz ezekben az ügyekben kijelenteni azt, hogy a harmadik randin meg kell ejteni kissé nevetséges. Tehát idő alapú megítélést nem használhatjuk…
Vegyük alapul az érzelmeket? Ha már nagyon szeretjük egymást, jöhet a szex! Igen, de kinek mi a nagy és mi a kicsi? Hol lehet leellenőrizni a szerelem hőfokát? S hol van az az érzelmi lakmuszpapír, ami vaskos pirossal jelzi az igent? Amíg ezt fel nem találják, addig ez az ötlet is eldobva…
Akkor vegyük mértékegységül a tapasztalatot? Ha valaki már sok-sok partnerrel volt és maga az intimítás már nem jelent sokat, akkor tapasztalatával fordított arányosságban láthat neki. Igen ám, de mi történik ha a másik fél tényleg fél, mert ő nem ilyen belevaló?! Szóval mindkét résztvevőt kell vizsgálni, csak az egyiket ismerve nem állapítható ki a megfelelő időpont.
Ha mindkét fél vágyát vizsgáljuk, ildomos és logikus akkor javasolni a szexet, amikor már mindketten ugyanannyira kívánják egymást, hogy még véletlenül se érezze az egyik a másikhoz képest kényszerhelyzetben magát és hasonló vágyakozással ugyanannyira élvezhesse. De vajh létezhet-e olyan kapcsolat két ember közt, amikor azonos érzelmekkel fordulnak egymás felé? Kizárható…
A szerelem – sokan úgy tartják – őrület egy bizonyos megnyilvánulása. A szex pedig akár őrülten jó és eszméletlen is lehet. Tehát, amikor már agyament dolgokat is megteszel a másikért – pl. elveszed feleségül :-) -, máris jöhet a szex. Tehát az őseink gyakorlata – miszerint szex csak házasság után lehetséges – jó volt? Nem hiszem. S ez fôleg a mai világban – ahol elve szabadabbak is vagyunk ill. a válások száma így is túl nagy – járhatatlan…
Vagy beszéljük meg
Lehet, hogy nem is kellene érzelmekhez kötni e testi vágyat csak azt nézni, hogy kialakult-e és onnantól kezdve csak az élvezetért csinálni. De az egyéjszakás kapcsolatokat már kizártuk az elején, így halmazunkba kizárólag a komoly vagy annak induló kapcsolatok tartoznak bele, ahol már valamifajta érzelmi kötödés kialakult, hiszen érzelmekkel sokkal élvezetesebb a szex. Ebben az esetben visszajutunk kiindulási pontunkhoz:
Mikor szabad és érdemes lefeküdni?
Online randiközvetítés 4.
Kedd. A mozi nem valósult meg, mert szereztem egy fanatasztikus kölcsönautót (Peu 407 SW) és kihasználva az jutott az eszembe, hogy leviszem ôt a Dunakanyarba. Laza egy órás kényelmes autókázás közben beszélgetünk, egyre szépült körülöttünk a környék, majd megérkezve a csendben sétálva, padra ülve, a Duna sodrását nézve, elmerengtünk a lemenô nap fényében. Kicsit ugyan beborult az ég, ám még így is kellemes volt a környezet, kellemes volt kiszabadulni. a nyüzsgô városból A szél is megérkezett és hosszú hetek után egy picit még fázhattunk is.
Hazafelé menet egy piros lámpánál lazán elkaptam és megcsókoltam. Meglepôdôtt, így még soha nem csattant el az elsô… Bevallom még nekem sem, de legalább “emlékezetes és formabontó” marad: mennyire gáz lett volna a lemenô nap sugaraiban, nem? :-)
Aztán még vacsiztunk egyet Szentendrén és utána gyorsan hazavittem, mert egyrészt már 10 is elmúlt, másrészt mert elkezdett ásítozni: fáradt volt. Nem akartam nyújtani, mint a rétestésztát, a jóból is megárt a sok(k). A kocsiban – házuk elôtt – még egy picit belebeszéltem a szájába közelrôl s megbeszéltük a következô randi idôpontját.
Konklúzió: minden elôírás szerint történt, nagy csalódás vagy nagy pozitívum nem volt. Talán építgetjük felfele normális rendben a kapcsolatunkat, habár a volt pasija megint hívta a randink közben! Ebbôl még lehet kavarc…
Mi a frász értelme van ennek az egész párkeresősdinek? Mi a franc az a szerelem? Minek csinálja ezt minden ember és próbál meg magának valami társat szerezni – kvázi úgy egész életre -, amikor oly sok szenvedés, szakítás, konfliktus jár vele és a szinte biztos kudarc: csak idő kérdése és szétpukkan majd minden házasság, komolynak szánt kapcsolat, igaz szerelem.
Sajnos tény, hogy sok netes randi végződik kudarccal. A csodaszernek hitt ismerkedési fajta sem teszi könnyebbé és sikeresebbé az emberek párkeresési akcióit. Jópáran azért regisztrálnak, mert egyes ismerőseik itt jöttek össze párjukkal, így – mint bizonyított eljárást – ők is ki akarják próbálni. �?m arról már nagyon ritkán szól a fáma, hogy a jó párkapcsolatig mennyi kellemetlen és felesleges randit kellett átvészelni!
Most a férfiak számára szeretnék egy kis összefoglalót adni a lányok viselkedéséből és kijelentéseiből, hogy tudják mikor nem érdemes tovább erőltetni az udvarlást.